"én bevezetnék a zebra körül a járdán egy kb. 1 m sugarú félkört. Aki azon belül áll, az át akar kelni, aki kívül, az meg nézelődik"

 

- zárta le Circus a "mikor van elsőbbsége a gyalogosnak a zebrán" témájú kommentvitát, ami a rendőrség brutális karácsonyi ajándéka körül alakult ki.

Már maga az ötlet is igen elgondolkodtató, egyúttal remek apropó arra, hogy elgondolkodjunk: mit is lenne érdemes megváltoztatni a KRESZ-ben?

Lehet egyszerű szabály, új korlátozás vagy egy régi feloldása, egy egzotikus rendelet importja, új tábla vagy útburkolati jel. Ki vele, ne fogjátok vissza magatokat!

[A kép csak illusztráció persze és egy valójában nem létező gyalogátkelőhely-típust, a párducot mutatja]

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: nap kérdése jog közlekedés kresz

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr495717087

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mikor lesz a kulturált közlekedés a menő? 2013.12.30. 22:57:10

Még nyáron történt egy megbeszélésen, hogy szakmabeliek között is feljött témaként a közlekedési morál kérdése, ahol többen büszkén nyilatkozták ki, hogy "az Magyarországon nincs"... Korábban is gondolkoztam már rajta, hogy a közlekedők nem hülyék, és...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktor921102 2013.12.30. 09:13:43

Én a zebrák elé tennék fekvő rendőrt, vagy valamit ami lassításra készteti az autósokat. Ennek hátránya, hogy gyalogos híján sem tudnak lassítás nélkül áthaladni, de a KRESZ tudtommal minden esetben előírja, hogy a gyalogosátkelők előtt lassítani kell. Azért is tenném ezt az intézkedést, mert így a taxisok és buszsofőrök nem éreznék magukat felsőbbrendűnek a KRESZ szabályainál...

873ujr3rk 2013.12.30. 09:36:40

jobbrakanyarodás pirosnál, mint az usaban.

Hompi 2013.12.30. 09:37:51

@Viktor921102: Te szoktál vezetni rendszeresen városban? mondjuk Budapesten?

VT Man 2013.12.30. 09:38:17

Én azt, hogy:
- a fekvőrendőrök csak olyanok lehessenek, hogy az autót ne amortizálják. Sok helyen nagyon brutális fekvő rendőr van, van amin szinte át se megy karcolás nélkül egy megpakolt, alacsonyabb autó, még 10-20 km/h-val sem

- a fekvőrendőrt kötelező legyen jól láthatóan jelölni, festeni, fényvisszaverővel megjelölni. Pláne a kátyűs, foltozott budapesti utakon, még a megengedett 20-30 km/h-val se mindig látszik jól éjjel.

♔batyu♔ 2013.12.30. 09:38:31

Jól megvilágított zebrák, pld. világító ledsor. Nevetséges, amikor Pintér az autósok biztonsága miatt aggódva tétet trafikat autópályák be és kivezető szakaszaihoz, miközben az egész rendszer magasról szarja le, hogy vannak a zebrák kivilágítva. Szart sem ér a zebra, ha egy sötét ruhás gyalogos (márpedig télen melyikük nem az) kel át egy sötét zebrán.

Amikor be kell ruházni valamibe és nem a pénzt kivenni, akkor semmit nem ér az emberélet. Van olyan zebra, ahol már a huszadik gyalogost ütik el, mire valaki lép.

alf (törölt) 2013.12.30. 09:40:45

Nem kellene a KRESZ-en változtatni semmit, csak be kellene tarta(t)ni a szabályokat! És esetleg nem ártana iskolában is oktatni az alapokat, hogy a gyalogos is tisztában legyen a helyzetével.
Németországban vagy Svájcban sem csak a szabály a lényeg, hanem sokkal fontosabb, hogy közmegvetésnek örvend egy autós, ha például a zebrán csak egy kicsit is fenyegeti a gyalogost.
Itthon meg állandóan hallom relativálni az autósokkat, hogy "igen, de.."
Nincs de! A zebrán a gyalogosnak elsőbbsége van, és így nyilván már a lelépni szándékozó gyalogosnak is. Ergo ha a gyalogos a zebránál áll, akkor az autós megáll!
Egy jó kis rendőri akció, nem tartja be az autós, elsőre 50 ezres bünti, utána a TV-ben kampány, igen hamar lenne változás!

alf (törölt) 2013.12.30. 09:43:43

Még annyit, hogy a gyalogos a védtelen, tömege az autó tömegének tizede, huszada, ő a veszélyeztetett nem az autós! Ezt kéne jól a fejekbe verni, de persze egy autó-náci országban, ahol a dölyfös kispolgár úgy gondolja, hogy ő a "felsőbbrendű", ott csak kemény fellépéssel lehetne a szemléleten fordítani.

Aviator 2013.12.30. 09:44:46

A vonatkozó szabálysértési bírság 3x-a minden hivatalnoknak aki:
a) indokolatlanul rendel el bármilyen közlekedési korlátozást
b) az indok megszünését követően nem oldja fel

frikazojd · http://kocs.ma 2013.12.30. 09:47:58

- jobbkezes utcak idiotabiztossa tetele, akar stoptablaval akar mini korforgalommal

- egy piros csik a lampaknal, amin belul at lehet menni a sargan, viszont ha nem vagy belul, kotelezo megallni a sargara is.

- a valoban veszelyes helyekre fix trafi

- papir alapu baromsagok megszuntetese (forgalmi, tozskonyv, biztositas.

- az idiotan parkolok essenek kivul a biztositas temakoren (villamossinre parkolokat lehessen mar akar hokotroval is arrebbrakni)

- nem kresz, de: a kotelezom ne a masik felnek fizessen, hanem nekem, ha vetlen vagyok.

gézukácska 2013.12.30. 09:48:05

nem rossz ötlet, de ahogy a népet ismerem ott állna nézelődve, hogy szívassa az autóst.
a beküldendő 5letem, pedig az, hogy a kivilágítatlan kerékpárost büntetlenül lehessen halálra gázolni!

énisfélek 2013.12.30. 09:52:01

Még életemben szeretnék egyszer látni rendőrt, amint pl a jobbra tartási kötelezettség elmulasztása vagy forgalom akadályozása (pl túl lassú haladás belső sávban) vagy közúti veszélyeztetés (pl előzés akadályozása gyorsítással) miatt büntet meg valakit.
...és még van jó néhány olyan KRESZ szabály, amit sokan azért nem tartanak be, mert a hatóságok leszarják a betartatásukat...

qwasder 2013.12.30. 09:52:08

Az első és legfontosabb: A KRESZ a rendőrre is vonatkozik! Tehát nem lesifotózik a bokor mögött, vagy a forgalomtól elzárt területen esetleg a járdán.

Második: Kamera a kereszeződésekbe, amelyekkel felveszik az őrültek által elkövetett kirívó gusztustalanságokat.

mildi 2013.12.30. 09:53:56

a járdára tett bicikliutakat beszántanám. autóval megyek, ki akarok kanyarodni az utcánkból, figyelnem kell az útra + az előtte 1-2 m-re levő bicikliútra is, amit eléggé betakarnak a házak is. qrvaszar. esetenként egy-két bokor, csak hogy jól érezzem magam. ugyanez bringával: elméletileg elsőbbségem van a bringaúton, gyak persze minden keresztutcánál lelassítok, mert tudom, hogy ha esetleg jön ki egy autó, az vagy észre vesz, vagy nem.

és megengedném, hogy nappal ne kelljen már fellámpázni a gépet. oké, vágjon meg, ha sötétben nincs világítás, de hagyjon már békén a bolt előtt fényes nappal :(

hirtelen ennyi.

mildi 2013.12.30. 09:55:05

@qwasder: ! igen. nagyon igen. hol kell aláírni?

♔batyu♔ 2013.12.30. 09:55:32

@VT Man: A fekvőrendőrök jól jelzik, mennyire balkán vagyunk. Elvileg egy agyonszabályozott ország, viszont minden önkormányzat olyan fekvőrendőröket épít amilyet akar és ott, ahol akarja. A fekvőrendőrök afféle választási csalik, egyes utcák tele vannak, máshol semmi.

Az összeset felszedetném az elhelyező költségén és egyfajta szabvány szerint lehetne csak elhelyezni. Világos burkolat, ha nincs világítás, világító ledsor.

mildi 2013.12.30. 10:01:18

nem KRESZ: annyira kellene körforg Baján a Béke, oppard Szentháromság térre. Attila u.-Szabadság u.-Deák u. 3szögbe. Zsigó! olvasod?

Jock Ewing 2013.12.30. 10:01:39

Nekem ebből a sok nem indexelő féleszűből van elegem. Ez mára már valami tömegsport lett. Ezekkel kellene valamit csinálni.

mildi 2013.12.30. 10:03:27

@Jock Ewing: :) körforgba befelé indexel, kifelé nem. a kedvencem.

shred 2013.12.30. 10:06:31

Ha egy kereszteződés nem jobbkezes, a felsőbbrendű úton MINDIG legyen egyértelmű jelölés, pl. Főútvonal tábla.
Alapból agyrém, hogy az áthaladási sorrend eldöntéséhez, a MÁSIK autósra vonatkozó Elsőbbségadás kötelező tábla seggét keresve kell nyújtogatnom a nyakamat. Ha ráadásul az a tábla hátrébb van, kertvárosban gyakran falvelekkel benőve, akkor még tovább tart a téblábolás a kereszteződésben.

énisfélek 2013.12.30. 10:07:07

Baromira hiányzik egy ilyesféle definíció:
"Csak az a gyalogos szeretne a zebrán átkelni, aki a zebra végétől maximum 1,5 méteres távolságra MOZDULATLANUL ÁLL, és szemmel láthatólag AZ ÚT FORGALMÁT FIGYELI"
Ha valaki véletlenül éppen arra sétál, vagy épp ott köti a cipőfűzőjét, ott tárgyalja meg a lottószámokat a barátnőjével, stb. azok miatt nehogymá leálljon a forgalom.

MiKeyRuLeS 2013.12.30. 10:07:22

Minden önkormányzatot, útfenntartót köteleznék minden egyes zebra vagy gyalogátkelőhely kivilágítására. Ha nem fér bele a büdzsébe, akkor legyen kevesebb átkelőhely, inkább ez, mint a sötétben a úton sétáló gyalogosok.

toportyánzsóti 2013.12.30. 10:09:59

Büntetni kéne a fosztogató rendőrséget az idióta főnöküket meg átadnám birnbaum házaspárnak pár hónapra,elvette a mérlegelés jogát is az intézkedő rendőrtől!

VercsiHugi 2013.12.30. 10:13:30

Véleményem szerint itt szabályokkal már nem megyünk semmire... Valahogy némi intelligenciát kéne az emberek fejébe beleverni.
Tudatosítani kéne pl a gyalogosokban, és biciklisekben, hogy bár a szabályok őket védik, mégis ők a puhatestűek az autókkal szemben. Ők könnyebben állnak meg, mint a manapság egyre nagyobb és egyre nehezebb gépsárkányok. Ugyanis én hiába állok meg a zebra előtt, ha a mögöttem jövő belém áll, és rálök a gyalogosra.
Az autósok viszont igenis lehetnének előzékenyebbek, mert ők végül is ülnek a jó meleg kocsiban, a gyalogos meg mondjuk ázik.
Intelligencia kérdése itt minden, mert hiába vannak szabályok, ha az emberek agyilag nem nőttek fel a szabályok helyes alkalmazásához.

mel gibson 2013.12.30. 10:18:44

demagóg:
megszüntetném a gyalogos elsőbbségét a zebránál azonnal és helyette lámpát kapna mindenki.így csak a zöldnél léphetne le az úttestre,nem b@szatná el magát néhány hülye,nem fékezné szét magát néhány rádiót baszkuráló barom sofőr(én).az egyszerre zöld a gyalogosnak és az autósnak a legrosszabb.van olyan,hogy 8 kocsiból csak 1(!) tud kifordulni az utcából,mert a zebrán tetvészkednek.de amúgy nincs bajom a gyalogosokkal.
ha a járdán tartózkodnak.
mindenkinek búék:
az ősköcsög mel

asenki 2013.12.30. 10:20:27

1.Mielőtt a lámpa sárgára vált, legyen villogó zöld
2.A járdán kerékpározókat helyben felkoncolni :)
3.A rendőr ne csak a vállát vonogassa, hanem intézkedjen szabálysértések esetén, legyen szó a közlekedés bármely résztvevőjéről is
4.zebrákat kivilágítani
5. és a bizalmi elvet ismét előtérbe helyezni

Csokonai Vitéz Műhely 2013.12.30. 10:24:02

Jobbkezes kereszteződések megszüntetése. Még azt sem bánnám, ha stop táblát raknak ki. Fekvőrendőrök jogosságának felülvizsgálata (láttam már fekvőrendőrt mentőállomás utcájában), le merem fogadni, hogy a 80%-a felesleges, egy 40-es tábla is megtenné. Az út az autósoké a járda a gyalogosoké. Autósként is rühellem, ha valaki a járdán parkol. Legyen kresz oktatás a suliban, mert aki biciklire száll, az már részt vesz a forgalomban. Nincs veszélyesebb egy vidéki kisváros bicajosánál.

a blikkről örökre kitiltott topi mackó barátja 2013.12.30. 10:27:29

Én kötelezném a gyalogosokat, hogy átkelés előtt KÖRÜLNÉZZENEK!!

Megbüntetném a zebrán keresztül biciklizőket. (ezért vettem kamerát az autóba, mert hiába szabálytalan, engem fognak b.sztatni).

böktmb

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 10:29:35

@gézukácska: miért pont a kerékpárost? mi ez a diszkrimináció itt kérem?

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.12.30. 10:32:38

@énisfélek: Kéne már egy olyan szabály, hogy a betartathatatlan szabályokat alkotókat zárják be jó hosszú időre. Ezek miatt szoktunk hozzá ahhoz, hogy a szabály amolyan útmutatás, időnként jókedvünkben betartjuk, máskor szarunk rá, mert lehet. Nem szabad, de lehet. Mint a nagybani áfacsalás.

Egyébként én örömmel átengedem a gyalogot a zebrán, de eléggé zavaró, hogy külön fénykürttel kell jeleznem, ha szabálykövető vagyok, ezáltal többet fékezek, többet gyorsítok, többet költök naftára. Egy ilyen szintű közlekedési kultúrában egyértelműen én vagyok a vesztes.

A bamba ácsorgótól meg agyfaszt kapok, a zebrán átkelni vágyók felfestett félköre hatalmas ötlet... lenne, ha betartatható lenne. De ez sem az.

rognork 2013.12.30. 10:33:43

szvsz nem a szabályokat kell faragni, hanem azokat kőkeményen betartatni. én még a közteresnek is adnék jogot, de csak azok mennének át a rostán, akik nem konfliktuskerülő szerencsétlenek, hanem az utolsó kutyaszaratót is megbüntetik 10e-re, még ha kisnyugdíjas is. szabálysértésekről adatbázist csinálnék, ismételt szabálysértés esetén emelném a tétet. 2 nap alatt bejönne a bérük, 1 év alatt rend lenne mindenhol.

viszont ugyanez vonatkozna azokra névtelen, elérhetetlen hivatalnokokra, akik képtelenek egy zöldhullámot megcsinálni.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 10:36:24

@asenki: a robogósokkal, nagymotorosokkal, autósokkal micsináljunk a járdán (igen, mindegyikből láttam már, nem a képzelet szülöttei)

Void Bunkoid 2013.12.30. 10:36:53

@Jock Ewing: egyk cimborám egy ilyen index nélkül elé bevágónak a következő lámpánál odaállt a balelső ablakhoz, az jóhiszeműen letekerte, nem is agresszíven indult meg a kocsi felé, viszont amint letekeredett az ablak, benyúlt, letörte az indexkart és a tulaj kezébe adta egy "tessék, ezt úgysem szoktad használni" kommenttel :)

@mel gibson: a jobbrazöld/gyalogosnak zöld dolgot én is eltörölném a p*csába, tényleg marhaság, mert hiába van jobbrazöld, forgalmasabb kereszteződésnél tényleg egy autó tud átmenni, az is akkor, amikor a gyalogosok elfogytak, és akkor bizony már a keresztben jövőknek zöld van, és pl ügyelni kell, hog ne borítsuk fel a keresztben lendületből már kilencvennel azonnal érkező motorost :P

Kis ember 2013.12.30. 10:38:26

Könyörgöm, szüntessék meg azt az idióta magyar szokást, hogy az autópályán/országúton JOBBRA nyílik egy új sáv a lassú járműveknek és a jobboldali sáv fogy el, sávváltásra kényszerítve a külső sávban haladókat! Minden épeszű országban baloldalt nyitnak sávot, hogy a gyorsabb, fürgébb autósok váltsanak sávot. Mikor az autópályán jobbra nyitnak meg egy harmadik sávot, azzal az autósok nagy része nem tud mit kezdeni, megy tovább a régi külső, eddigre középső sávban, elvész az értelme az egésznek.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 10:38:59

lakott területen kis mellékutcákban 30 km/h sebességlimit MINDENHOL

tommybravo 2013.12.30. 10:40:43

@frikazojd: Sárgánál kötelező megállni a kresz szerint, kivéve ha csak vészfékezéssel tudnál.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 10:41:09

@Kis ember: ezt már elvileg megszüntették, egy ideje így épülnek (pl M31), a régieket azonban nem lehet egy sávátfestéssel megoldani...

Alick 2013.12.30. 10:41:46

A KRESZ paragrafusok 70-80 % nyugodtan kigyomlálható, viszont a közlekedés oktatásában valódi helyzetgyakorlatokkal kéne készség szinten megtanítani, hogy a közlekedés összedolgozós, egymásra figyelős társasjáték.

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2013.12.30. 10:42:38

@873ujr3rk: Bizony, én is többször jártam már kint, sőt fősuli után fél évet éltem is kint Los Angelesben, és ez egy nagyon praktikus, a forgalmat egyszerűsítő szabály.

Kopasz Szuzukis 2013.12.30. 10:45:34

- "M" kategória (segédmotoros kerékpár) sebességhatára városban 50 országúton 70km/h. Ezzel egy időben a közúton közlekedő segédmotorokra rendszámot! Persze, nem magyarisztáni horror-árazással. Kötelező műszaki vizsga 5 évenként. A köbcenti-, és teljesítmény-korlátozást eltöröni. Lévén abszolúte túlhaladott. Akár egy 6literes "vényócas" is lehessen sm., ha nem tud 70-nél többet menni.

- normális "B1"-kategória szabályozást. Lásd svéd-modell: ott egy 16 éves srác is vezethet négykerekűt, ha az max 30km/h sebességű, és megfelelően műszakiztatott.

- 8 általános végzettséghez kötelező az "M" és "T" kategóriás ÉRVÉNYES jogosítvány.

- Érettségi bizonyítvány megszerzéséhez kötelező az "A" vagy "B" kategóriás ÉRVÉNYES jogosítvány.
Így egycsapásra kinevelhető egy olyan réteg, amelyik valamilyen szinten elsajátította a KRESZ-t. Még akkor is, ha a továbbiakban csak biciklire, vagy lovaskocsira űl. Lehet, hogy többletköltség, de inkább ezt finanszírozza állambácsi, mint a labdarúgó stadionok építését. Elvégre minden mozgásképes magyar állampolgár közlekedik.

gozos 2013.12.30. 10:47:14

A zebra előtti kör sajnos valós. Éppen tegnap dudáltam le egy gyalogost, mert ott mobiltelefonált a zebra előtt 20 centivel a padkánál állva.
Megáltam, finoman dudával jeleztem, hogy "hé kelj már át vazze, neked álltam meg", ő pedig intett, hogy nem akar még átkelni. Türelmes vagyok, de ez kiverte a biztosítékot.

Egyébként azt is megkövetelném, hogy a zebra lakott területen éjjel más színű és egy törvényben előírt erősséget meghaladó fénnyel legyen kivilágítva.
Erősebben, mint az utca más részei.

Aki vezet tudja, hogy a gyengén vagy egyáltalán nem megvilágított zebránál sötét ruhában átkelő vagy átkelni szándékozó gyalogost éjjel komoly kihívás megfelelő távolságból észrevenni.

abcd1234 2013.12.30. 10:48:13

Lehessen parkolni baloldalon a menetiránnyal szemben állva is! Elég gáz egy szűk utcában percekig forgolódni, hogy szabályosan beálljak, távozáskor pedig ismét megfordulni, ugyanis az utcát arra tudom csak elhagyni, ahogy érkeztem. Ez így sokkal jobban zavarja a forgalmat és semmivel nem biztonságosabb. Igazából nem is értem miért van ez a szabály? Azért mert szemben megyek a forgalommal parkoláskor? És forgolódva talán nem?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 10:48:42

@Öreg Kecske: pont fordítva, a jogosítványhoz kéne némi iskolázottságot előrni...

Kis ember 2013.12.30. 10:48:52

A villogó zöld sárga előtt remek ötlet! Bécsben sokkal nyugodtabban közlekedik az ember emiatt.

frikazojd · http://kocs.ma 2013.12.30. 10:50:07

@tommybravo: ezaz. kinek mi a veszfekezes. csikkal egyertelmu lenne.

Pamuk 2013.12.30. 10:51:35

1. A sárga csík - értsd megállni tilos vonal - ugyan benne van a kreszben, de használnám is. Felfesteném mindenhova, ahol tilos megállni. Aztán vennék sok kerébilincset.

2. A zebránál történő gyalogos átnemengedést komolyabban szankcionálnám. A dolog lég egyszerű, csak a hülyemagyar autós nem akarja megérteni. Ha gyalogos van ott, meg kell állni és kész.

3. Bevezetném, hogy ha elfogy egy sáv egyenrangú helyzetben, akkor jobbról is, balról is mint a zippzár menjen össze a két sáv.

Svasta 2013.12.30. 10:53:21

Én megtiltanám a mobiltelefon használatát mindenkinek, aki részt vesz a forgalomban. Értem ezt a gyalogosra is, aki mobillal a kezében, mit sem törődve a forgalommal, hevesen gesztikulálva elindul a 2x2 sávos úton, mert elsőbbsége van. Ha a mobiltelefonálás annyira veszélyes (jogos, valóban elvonhatja a figyelmet), hogy mindenki mást büntetnek érte, akkor pont a közlekedés legsérülékenyebb, legkiszolgáltatottabb résztvevőjének miért engedik? Járdán OK, közúton való átkelés előtt tessék letenni, és figyelni.

realista7 2013.12.30. 10:54:41

Legyen végre egy egységes, mindenki számára látható (WEB-es) naprakész (de inkább percre pontos), hiteles nyilvántartása a sebesség meghatározó tábláknak, amely tartalmazza, hogy hol (koordináták), mi az előírt legnagyobb sebesség, ki (kik), mikor döntött úgy, és részletes indoklást, (pl. biztonsági okból, útépítés, lakók nyomására) és ezek történetiségét. Továbbá területenként legyen ennek egyszemélyi felelőse, elérhetőség, és ez az adat is nyilvános. Lehessen számára kérdést, kérést, tiltakozást megfogalmazni, felülvizsgálatot kérni, kérdést feltenni, ami szintén nyilvános, és az ő kötelessége releváns válaszokat adni. Vonatkozzon ez a felelősség a területen ideiglenesen kitett táblákra is, azok eltakarítására, dokumentálására.

Svasta 2013.12.30. 10:57:21

@Svasta: Természetesen megilleti az elsőbbség a zebrán átkelő gyalogost, de ehhez egyértelműen az átkelés szándékára utaló magatartást kell, hogy tanúsítson. Döntse el, cseveg vagy átkel...

khell 2013.12.30. 10:58:20

@alf: "A zebrán a gyalogosnak elsőbbsége van, és így nyilván már a lelépni szándékozó gyalogosnak is. Ergo ha a gyalogos a zebránál áll, akkor az autós megáll!
Egy jó kis rendőri akció, nem tartja be az autós, elsőre 50 ezres bünti, utána a TV-ben kampány, igen hamar lenne változás! "

Legyen, de akkor ugyanezt az ámokfutó gyalogosokra és bringásokra is. Elképesztő mit művelnek pl a Móricz-on a telipiroson rohangálnak az autók előtt, mert jön a villamos. Elmeháborodottak. Bringásokról nem is beszélve, azoknak a piroslámpa nem is létezik (10-ből 9-nek), gyalogosátkelőn ezerrel mennek át, járdán is, gyakran esélyed nincs észrevenni az istenbarmát, mikor befordulsz egy utcába, mert ő tép mint a hülye a járdán, keresztezve az utat, mert neki mindent lehet és mindenki más csak azért van az utakon, hogy őt figyelje. Ezeknek is mehetne az 50e-s birság, az állam is beszedne egy rakás pénzt és a közlekedés is normálisabb lenne.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 10:59:06

nyilván nem kresz, de legyen nagyobb a minimális szélessége egy merőleges parkolóhelynek. Az autók is jóval szélesebbek lettek az elmúlt évtized(ek)ben...

movhu 2013.12.30. 11:00:17

Belevenném a "Közlekedésbiztonságot veszélyeztető, indokolatlanul lassú haladás"
Ez párhuzamos közlekedés esetén pl. a legbelső sávban a megengedett legnagyobb sebességnél kisebb sebességgel történő haladást jelentene, forgalmasabb főútvonalakon(1 számjegyű pl.) pedig meghatározott időszakban szintén a megengedett legnagyobb sebesség alatt történő tartós haladást.
Ugyanis akármerre járok az országban a legnagyobb veszélyt ebben látom.

Sir Galád (már foglalt) 2013.12.30. 11:01:27

Pirosnál jobbra fordulás jó ötlet szerintem. A jobbkezes utcáknál jelzés kellene, hogy jobbkezes utca jön. Zebrán bringaáttolást felejtsék el. Életképtelen, hogy minden kereszteződésben leszállsz a bringáról. Csak az száll le, aki fél az autóktól, úgy (0,5%). Körül kell nézni, ahogy gyalogosan is ezt teszed.

Dr_utcai_arcos 2013.12.30. 11:05:45

@Öreg Kecske: Ezt azért még gondold át. Egy Szakma Kiváló Tanulója versenyt nyert kőműves/festő/ács igencsak vakarná a golyóit, hogy jusson el hozzád a szerszámokkal, meg te is amikor 10%-al emelkednének az áraik mert neked kellene értük menni. Mert ő CSAK szakmunkás. (Remélem más blogokon azért nem uszítasz a túl sok diplomás ellen ;)? )

realista7 2013.12.30. 11:07:51

Legyen a megengedett sebesség másfélszeres mindenütt, ahol ez az autósokra(!) nézve nem kifejezetten veszélyes csúcsidőn kívül (pl. időponthoz kötve, ünnep napon, stb). Egy kiegészítő tábla elég a kivételek rögzítéséhez (a veszélyes szakaszokon). Ez megszüntetné azt az értelmetlen állapotot, amikor pl. a városban több sávos, kivilágított úton éjjel is 50-el lehet araszolgatni, pedig közel-távol nincs autó sem gyalogos, sem átkelő, az állampolgár siet haza, nem szereti a feleslegesen korlátozó szabályt, a rendőr pedig a szabálytalankodót. Ugyan ez az autópályán, főúton mellékúton. Aki sietni akar, az halassza az utazását csúcsidőn túlra, de akkor hadd menjen. A gyalogosok tanulják meg, hogy még körültekintőbben kell közlekedni.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.12.30. 11:08:22

@abcd1234: annyi logika van benne, hogy a forgalommal szembe parkolva kiállás közben lóf*szt sem látsz, vagy jön valaki, vagy nem, vagy elenged, vagy nem. Viszont akkor hogy van az, hogy simán lehet honosítani jobbkormányos autókat is, amikkel a némileg nagyobb tempóban elkövetett előzéseknél ugyanez a helyzet? :)

rcfan 2013.12.30. 11:09:25

A járdán való kerékpárútvonal vezetést megszüntetném. Helyette ahol célszerű felfesteni, ott az úttesten felfestett kerékpárospiktogram (kopás esetén haladéktalanul újrafestve!!), a kereszteződéseknél pedig a jobbra kanyarodó sáv és az egyenesen haladó sáv között élénken felfestve vezetni egy egyenesen haladó 1 méter széles kerékpár sávot. Azaz a jobbra kanyarodni kívánó autóvezető először átsorol a kereszteződés előtt vele párhuzamosan futó kerékpársávon a kanyarodó sávba, de a kanyarodásnál már csak gyalogosokra kell figyelnie, a gyalogosnál lendületesebb kerékpárosra már nem kell számítania.

Erre már sok országban rájöttek. Itthon még mindig a járdán kerékpározást erőltetik.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.12.30. 11:11:33

@Pamuk: "Felfesteném mindenhova, ahol tilos megállni. Aztán vennék sok kerébilincset." - te vagy eleve a szakmában dolgozol, vagy jó eséllyel pályázhatnál a debilek közé... Bilincseljük oda, ahol tilos megállni, juhé! Nóóóórmális?

Gera 2013.12.30. 11:13:14

@Kis ember: Az M0 keleti részén már befelé nyílik a harmadik sáv. A régi pályákat nem fogják átépíteni, mert effektíve lehetetlen úgy eltüntetni a régi felfestést, hogy ne legyen életveszélyes az eredmény.

tlvajferi 2013.12.30. 11:14:01

kreszbe kellene írni, pedig iagzából csakis azért oda,mivel magyarországon olyan állapotok uralkodnak, amilyenek.

- kerékpárosnak is legyen kötelezeő a jogosítvány megszerzése (versenykerékpárral, 70 km/h sebességgel teper az állat a járdán!)

- aki járdán kerékpárost vagy motorost talál, az ott helyben büntetlenül agyonütheti (nem kellene még rendőrt hívnia sem)

- aki előtt a zebrán kerékpáros simán átteker, azt büntetlenül el lehessen ütni (csak úgy)

-kerékpársávot ne lehessen a járdára (vagy attól 1,5 méterrel közelebb) felfesteni, az ilyent engedélyező polgármestert, képviselő testületet, politikust felkötni

- a rendőrség csak annyi autóst büntethessen meg, mint amennyi kerékpárost megbüntet

-ez utóbbi legyen igaz a motorosokra is

- előbb jól látható, értelmesen elhelyezett táblák és jelölések, és csak utána trafipax 50 méterre a város vége előtt, a zöld mezőn

- ahol a város véget ér (az utolsó épület),ott van a városvégét jelző tábla (nem 2 km-re a zöld mezőn! 30-as korlátozás mellett)

- jobbra lehesen kanyarodni pirosnál, mint az usa-ban, többsávosutak esetén legyen kötelező kialakítani a jobbra kanyarodó sávot és becsatolást ( még a sok felesleges trafivásárlása előtt)

-nagyvárosban kötelező módon előírni, hogy az olyan fő kereszteződések esetén,mint pl.Hungária/Kerepesi kötelező felüljárót építeni (még a metró építés, villamosfelújítás és a sok selejt nyugati busz vásárlása előtt)!!! demszky 20 éve alatt egyetlen nem épült a kutyakakás bjudapesten!!!!!!

- plázát fő út mellé (min.1,5 km) ne lehessen építeni!

- villamosfelújítást (és bármilyen más felújítást vagy építést) ne lehessen úgy elkezdeni, hogy a kivitelező felbont 10 km-rt a hungárián, 3sávból 2-öt lezárnak és idétlenkednek egy fél évig! Tessék csak 100 métert felbontani,mikor félig kész, akkor a következő százat, mikor az első100 méter kész, akkor jöhet a következő. Tessék "just in time" szerűen dolgozni az építőiparban is!

North15 2013.12.30. 11:14:28

Nagyon sokat nem is kéne változtatni, inkább egyértelművé tenni. Nonszensz, hogy el lehet vitatkozni akár egy mondatán is, hogy ez akkor most milyen helyzetekre és kikre is vonatkozik. A legtöbb helyről vegyék ki a szubjektivitást, valamint inkább ismételje önmagát, magyarázza túl, de össze vissza hivatkozás helyett legyen egyértelmű.

Amit mégis változtatnék rajta, hogy nagyon az autók részére íródott, és az ők közlekedési tulajdonságiak szerint lett kitalálva, holott baromira nem az egyetlen közlekedők az utakon. Bővíteni kéne több helyen, ráadásul egy szabály adott szituációban teljesen indokolt lehet egy autóra, de ugyanaz ugyanabban a szituban egy kerékpárra vagy épp gyalogosra már nevetséges. Például konkrétummal élve telepítenék sokkal több helyre biciklis lámpákat, amelyek - nem előjelzőként szolgáló - sárga jelzésére, csökkentett sebességgel és elsőbbséget adva, át lehessen menni. Ilyenek például a T-kereszteződések, vagy egyes négyágúak is, ahol a lámpaprogram miatt állok (biciklivel) tök feleslegesen együtt az autóval, holott vele ellentétben nekem aztán senkivel nincs konfliktuspontom, max néha azzal az óránkénti 2 gyalogossal.

Amit fő gondnak érzek, az az oktatás, és számonkérés. Tanítsanak már egy kis közlekedéselméletet is, hogy mint rendszer, hogyan is működik az egész, és hogyan is kellene viselkedni a rendszer elemeként. És ez jelenjen meg számonkérésnél is. Ne azon buktassanak, hogy hányszor dudálhatok utánfutót húzva, ha lakott terület határán szembe jön egy vonat, hanem verjék be az alapokat. Emellett ide tartozik, hogy én bizony minden felelős közlekedőre, azaz minden 18 éven felüli emberre kötelezővé tenném a KRESZ-vizsga letételét, jogosítványtól függetlenül. Már az érettségit se vehesse át a diák enélkül, plusz legyen x évenkénti ismétlés, ne egy '72-ben szerzett tudással furikázzon valaki.

A másik probléma az valóban a betartatás. Hiába minden, ha senki sem törődik vele.

boszorkányság 2013.12.30. 11:14:40

A KRESZ legyen az EU-n belül MINDENÜTT egyfortma.
Határjelzés sincs már és azt sem tudod, hogy hol és miért büntetnek, büntethetnek meg.
Nem beszélve arról, hogy a néhány tized másodperces döntési helyzetben nincs is idő azt vizsgálni, hogy melyik országban is vagyok, a másik résztvevő melyik országból is jöhetett, mit is kellene csináljunk, hogy ne legyen baleset?

Fordítsák le a német közlekedési szabályokat és bármekkora a kísértés SEMMIT ne vegyenek el belőle és SEMMIT ne tegyenek hozzá és ez legyen a közlekedési szabály minden EU-s országban.
Tudom, hogy így néhány ügyvédnek rosszabbul megy majd, de több ember életben marad...

Mákony Béla 2013.12.30. 11:18:04

- KRESZ óra az alaptantervben, általános iskola 7-8. osztályban, rendes számonkéréssel, a gyalogosra és biciklisre vonatkozó részekre koncentrálva

- kerékpárok "rendszámosítása" Budapesten és a megyeszékhelyen: ezeken a településeken csak a rendszámos bringák közlekedhessenek. A bringákat kelljen regisztrálni, és kapjanak egy egyszerű rendszámot (pl két szám + két betű). Ezt a közlekedés többi résztvevője leolvashatja, pl amikor piroson áthajtva csenget a szabályos gyalogosokra, vagy bringasáv helyett autónak képzelve magát a belső sávban feltartja a forgalmat.

- zebra ledes világítása szerintem is jó

- jobbkezes utcák jelölése - akár úgy, hogy minden jobbos szakasz elején kirakják az egyenrangú utak kereszteződése figyelmeztető táblát. (Ezt most rapszodikusan rakják ki, gondolom olyan helyekre, ahol már többször sikerült balról bekapni egy barmot

Flaggx 2013.12.30. 11:20:09

Bahh... Én már annak is örülnék, ha legalább a forgalmasabb aszfalt utak nem lennének életveszélyesek, és ha fel lennének festve rendesen a jelenlegi jelzések.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 11:20:17

@tlvajferi:
- aki nem indexel, azt lehessen karóbahúzni
- aki a megengedettnél gyorsabban megy, annak a rokonságát is kerékbetörni
- stb...

érdekes hogy itt az urbanistán is mennyire én-, és autóközpontú a gondolkodásmód...

cso zsi 2013.12.30. 11:20:32

@Dr_utcai_arcos: Pedig a kétdiplomás idiótákkal is meg lehetne tölteni blogokat, Dunát, stb...

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.12.30. 11:21:59

@Pamuk: 2. & 3.: betartathatatlan. Ezt csak a közlekedők gondolkodásának megváltoztatásával lehet elérni. Hogy azt mivel lehet elérni? Nem tudom, talán kezdésnek a jórészt értelmetlen szabályozás helyett valami élhető rendszerrel lehetne kezdeni. Az, hogy a nagyon esetleges, ha-netán-észreveszik esetben kirótt, de legalább kemény szankciók nem hatásosak, tapasztalati tény, nap mint nap láthatjuk az utakon.

Kereset és vagyoni helyzet alapján arányosított bünti, és legális, akár kötelező dashcam (az átírási illetékből bőven kijönne, "ajándékba" kapná az új tulaj), aminek a felvételeit a hatóság sziklaszilárd bizonyítékként kezeli - ez a két dolog komoly változásokat tudna előidézni. További üres paragrafusok kreálására semmi szükség, már így is messze túl sok van ilyenekből...

SarahConnor 2013.12.30. 11:23:28

Csak a gyalogosos témához fűznék annyit: nem a KRESZ-szel van baj, hanem a gyalogosokkal. Nem is az a bajom, hogy meg kell állnom - megállok én, elengedem, nekem nem probléma, nem ámokfutó vagyok én.
A gondom azzal van, hogy egyes gyalogosoknak annyi szürkeállománya nincs, hogy egy picit, csak egy pppicccit belegondoljon az én szitumba, és felmérje, hogy nem látom, nem elég a féktávom, meg ilyesmi. Ész nélkül épnek le a járdáról, veszélyeztetik saját magukat. Jó lenne valami alap közlekedésre való oktatás a sulikban, talán lázálom, de tényleg felférne sok emberre. Szó szerint érezhető, ha egy gyalogosnak nincs jogsija, nem "látja magát" az autós helyzetéből, és össze-vissza megy, mint a birka.

tlvajferi 2013.12.30. 11:23:57

folytatnám

- a megélhetési politikus és családtagjaik zsbpénzét adó fizető parkolást megszüntetni. Azt a pofátlanságot, hogy már nemcsak bjudapesten, hanem bármely kisvárosban, ha öt percre megállok már jön a közeg pénzt kérni!A parkolóórákra bezzeg van pénz, de egy rohadt p+r parkolóra nincs (sem a demszkynél, sem a tarhálósnál!)

- a korrupt, zsebre dolgozó, álszent módon bokor mögül tarffipaxozó zsarubandát tetten érni, minimális kiszabható legyen mondjuk 25év! (mérlegelés esélye nélkül a korrupt bíróságokon)

- a zs*rházy köztereseket, amelyek bezzeg nem bírbak kiszállni, amikor a várbazárt építtető cégek a környező zöldfelületekre parkolnak egész nap (?!) és tönkreteszik azokat, simán megszüntetni. Eztapofátlaningyenélést, amit a szoci és fidesz is karöltve támogat!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.12.30. 11:26:58

@Lenina Huxley: "nem elég a féktávom"

nincs annyi szürkeállományod, hogy úgy közelítsd meg a zebrát, hogy elég legyen?

(nem)mellesleg a kreszben is benne van ez...

Démonmac1 2013.12.30. 11:27:50

Töröljék el a kreszt a fenébe.
mostantól tankkal járok.

septiropi 2013.12.30. 11:29:47

Én az utóbbi évtizedben látható - ész nélküli - akadálymentesítést szűntetném be ebben a formában, ahogy most csinálják. Nem az akadálymentresítésl van baj, hane azzal, hogy eleink a nagyforgalmú közlekedési csoomópontokan igyekeztek elválasztani az autóst a gyalogostól: aluljáró. Ez nem jó, a lépcsők meredekek, csúszósak, sok az idős, kisgyermekes, mozgássérült. Értem, elogadom. De az alapgondolat rendben lévő, mert így a két "kaszt" közötti konfrontáció minimalizált volt a mostanihoz képest. Az akadálymentesítés önmgában jó dolog, a kivitelezés felér egy népírtással. Miért nem viszik le a kocsikat ezeken a helyeken a föld alá? A gyalogos lámpa és a kanyarodó sáv lámpája miért vált egyszerre? A BKK utcai parkolók miért húzódnak el egészn a sarokig? Nem lehet látni a gyalogost emiatt. Bár ezek nem KRESZ módosítások, de nagyban fokoznák a városi közlekedés komfort fokozatát.

SarahConnor 2013.12.30. 11:31:37

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: nyilván azokról a szitukról beszélek, mikor zebrán kívül (vagy zebra mellett pár méterrel) lép le elém valaki. Plusz zebrán is előfordul néha, hogy már gyakorlatilag rajta vagyok kanyarodáskor, mikor odaér a gyalogos, és kilép elém. Tehát az elsőbbségüknek is vannak határai, amiket a józanész szab meg. Ha időben észreveszem, elengedem én őket, de azért ők is hozhatnának annyi racionális döntést, hogy nem kockáztatják a saját életüket (meg az enyémet), csak mert neki azt ott pont szabad.

SarahConnor 2013.12.30. 11:34:00

@Lenina Huxley: illetve sok esetben pont hogy nem is szabad. Tilosban gázoló gyalogosokkal súlyosan terhelt útnál lakom, havonta elütnek valakit, mert nem megy 20 métert a zebráig, ahol az autós fel van készülve, hogy megálljon. Inkább a bokrok közül csörtet az útra, az viccesebb. :)

ben2 2013.12.30. 11:34:20

Zéró tolerancia a gyalogos átkelőknél. Nem adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak: 2 hónap jogsi megvonás, piroson átmegy: fél év.
Pár hónapon belül ugyanúgy paráznának a zebráktól az autósok, mint nyugaton.

inebhedj - szerintem 2013.12.30. 11:34:52

@a blikkről örökre kitiltott topi mackó barátja:

Zebrán keresztül biciklizni önmagában nem szabálytalan (pl. bicikliútról).

Valami érthetetlen tévhit, hogy le kell szállni, és áttolni (vagy mi).

Más kérdés, hogy a biciklin ülő biciklistának a zebrán nincs elsőbbsége (szemben ugye a gyalogossal) úgy magától a zebra okán.

asdf 2013.12.30. 11:36:15

En attol kapok agyfaszt, amikor van egy tobbsavos ut, kitablazva nincs, hogy melyik majd merre kanyarodik, hanem a kanyarodas _elotti_ reszen van 3 nyil felfestve az uttestre (mar ha latszik egyaltalan, bonusz pont, amikor a 3 nyil elott kezdodik a zarovonal, hogy a rossz savban levo csak szabalytalanul valthasson savot), aztan akik nem ismerik a terepet, ott boklasznak a savok kozott. Tessek 4 nyilat felfesteni, de ugy, hogy -lampatol nezve- ketto nyil, ahogy most, egy kimarad, meg egy nyil, megint egy helynyi kimarad es meg egy nyil, maris majdnem meg van ketszerezve az elojelzes tavolsagban. Olyanba mar bele sem megyek, hogy amikor egy ketsavos ut harom- vagy negysavossa bovul, amibol a bovules kanyarodosav lesz, tessek mar ott rogton oda, ahol a sav nyilik, egy extra nyilat festeni minden savba, hogy mar jo elore tudja az ember, hogy majd mi lesz. Nem, nem erdekel, ha csak 400 meter mulva lesz ahol a ket ut szetvalik, akkor is.

cso zsi 2013.12.30. 11:38:14

@Gera: @Kis ember: @HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Át lehetne festeni, bár az új M0 régi aszfaltján még sokáig látni fogjuk a néhai 2x2 sáv nyomait.
Ha befelé nyitjuk a sávot, azzal vagy közelebb hozzuk a szembejövőket, vagy a túloldalt is odébb kell helyezni annyival.
Az M0 északi részén befelé nyílik, de fizikailag kifelé van szélesre építve az aszfalt.
maps.google.com/?ll=47.532082,19.232383&spn=0.001891,0.009645&t=k&z=17&layer=c&cbll=47.531642,19.229344&panoid=QQ79OTLLlOD5AcYPsxWLlg&cbp=11,99.19,,0,-0.2
A régi építési stílus ugyanez, csak ott a leállósáv ideiglenesen kapaszkodósávvá változik, a gáz ott van, hogy néhol nem lehet (vagy problémás-költséges) már pótlólag leállót építeni mellé.
maps.google.com/?ll=47.613483,19.401383&spn=0.000944,0.004823&t=k&z=18&layer=c&cbll=47.613491,19.401371&panoid=-r13JKdX6hBgTZKss5iKSw&cbp=11,253.68,,0,7.71

a blikkről örökre kitiltott topi mackó barátja 2013.12.30. 11:43:44

@inebhedj - szerintem:

A zebra=GYALOGOS átkelő, nem kerékpáros, gyalogos.

A zebrán keresztül tekerő, nem ritkán suhanó kerékpáros szabálytalanul halad át és ha elütöm jöhet a vita, hogy mi is történt.

Ha leszáll a bicajról és tolja, akkor GYALOGOS, és a GYALOGátkelőn elsőbbsége van.

Szerintem Kondorosi úr jónyja az egyik legtöbbet emlegetett szülő Magyarországon.

böktmb

ostvan2 2013.12.30. 11:45:51

Sajnos, csak kevés jó ötletet láttam. Amit kérnék megvizsgálni:
- miért veszélyes a menetiránnyal szemben való parkolás? Szerintem nem, kérem eltörölni.
- T-alakú, jelenleg egyenrangúnak számító kereszteződés - ténylegesen - nem egyenrangú, az emberek fejében az egyenesen haladónak van elsőbbsége (a kanyarodni kényszerülő természetes módon lassít, szétnéz. Ha nem, akkor hülye).
- Radikális javaslat: a sebességhatárok megváltoztatását 1 évvel korábban közzé kellene tenni (= a GPS-ekben lehetne rögzíteni). Ahol útszűkület, építési munka, stb. van, oda arra vonatkozó táblát jó előre kitenni (attól kezdve a gk. vez, felelőssége a helyes sebesség megválasztása). Ahol emberek dolgoznak az úton, ott BETON terelők elhelyezése a fentebb említett tábla után.
- ha ütközik 2 (vagy több autó), az a gk.vez viseli a több felelősséget, akinek az autója az orrán van összetörve.
- a közlekedési ismereteknek az oktatását és ebből való vizsgáztatást az általános és középiskolákban támogatom.
- vezetéstechnikai oktatófilmeket készíttessen az állam, amit MINDEN televízió köteles leadni (nem hajnal 2-3 között!, 5-10 perc/hét)).
- ezekben az oktatófilmekben szakértők elemezhetnék konkrét balesetek okát, hasonló baleset elkerülésének lehetőségét.
- Nagyon tetszik, amit a németországi autópályákkal kapcsolatban láttam: biztonságos követési távolság mérése az úttestre keresztben felfestett (ismert távolságú) vonalak segítségével. Rendőr fényképezi a hídról azokat, akik a másikhoz túl közel hajtanak (figyelem: ezt nem lehet az objektív felelősség alapján büntetni! Az ilyen akkor hatékony, ha a legközelebbi kiállónál kiemelik a vétkest. A fél óra ügyintézés lesz számára a legsúlyosabb büntetés).

cso zsi 2013.12.30. 11:46:49

@inebhedj - szerintem: Ugye, nem érted, mi a gond azzal, hogy ha nem kell számolnod gyalogosnál gyorsabbra (mert nincs előjelezve, hogy ott bringás is jöhet), akkor milyen problémák lépnek fel akár a kanyarodó jármű holtterében, akár az egyenesen haladó jármű előtt, ahol már a gyalogok levonultak?
A gyalogokkal együtt, és azonos sebességgel haladó kerekessel nem lesz gond. Igaz, akár tolhatná is, ha olyan lassan kell áthaladnia.
Zebra mellett futó bringaút esetében is kétféle megoldás van, van ahol a bringásé az előny, van ahol nem, és ezt tábla is jelzi neki.

inebhedj - szerintem 2013.12.30. 11:47:23

A gyalogosok csak akkor kelhessenek át a zebrán, ha szándékukat írásban legalább 30 nappal korábban bejelentették, és gondoskodtak arról, hogy az arra járó autósok is legalább 15 munkanappal az átkelés előtt tudomást szerezzenek a szándékról.

Ez a szabály akkor is érvényes, ha jelzőlámpás átkelő helyről van szó.

Nem tekinteném ugyanakkor gyalogosnak mindazokat, akiknek nincs legalább B-kategóriás jogosítványa és saját tulajdonukban vagy üzemeltetésükben nincs érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező autó. Az ilyen nem-gyalogosok csak gyalogos kíséretében kelhetnek át a zebrán (a korábban leírt 30 napos szándék bejelentési kötelezettség mellett).

A kerékpár, motorkerékpár tulajdonlás, használat, annak népszerűsítése, gyűjtése, esetleges rajongás pedig egyértelműen bűntett, ennek megfelelően kell kezelni.

Dr_utcai_arcos 2013.12.30. 11:49:36

@Mákony Béla: " kerékpárok "rendszámosítása" Budapesten és a megyeszékhelyen: ezeken a településeken csak a rendszámos bringák közlekedhessenek. A bringákat kelljen regisztrálni, és kapjanak egy egyszerű rendszámot (pl két szám + két betű). " Te hallod magad amikor ezeket leírod? Szerinted (vagyis matematikailag) a 2 betű 2 szám kombináció mennyi kerékpárra lenne elég?

cso zsi 2013.12.30. 11:49:54

@ben2: "Pár hónapon belül ugyanúgy paráznának a zebráktól az autósok, mint nyugaton."
Kibővíthetnénk a kerékpárosokra is?

inebhedj - szerintem 2013.12.30. 11:50:57

@a blikkről örökre kitiltott topi mackó barátja:

Nem halad át szabálytalanul (amennyiben bicikliútról érkezik és bicikliútra halad tovább), nincs olyan szabály, hogy le kellene szállnia, stb.

Viszont valóban nincs elsőbbsége a gyalogossal összevetve, ellenben az autósnak sincs önmagában, ez az adott helyzettől függ, pl. ha cangás főútvonallal párhuzamosan halad át a zebrán, az autós pedig arra merőlegesen érkezik, akkor a biciklisnek (a fentebbiek fennállása esetén) elsőbbsége van, igaz, nem a zebra miatt, mégha azon is halad át.

etruszk 2013.12.30. 11:51:19

@inebhedj - szerintem: nem tévhit, csak a legtöbb kerékpáros és a legtöbb autós nem jól tudja.
NEM kell leszállni a kerékpárról a zebrán. Viszont ebben az esetben NINCS a kerékpárosnak ELSŐBBSÉGE a zebrán, csak akkor lenne ha gyalogosként tolná a biciklit.

SarahConnor 2013.12.30. 11:52:37

@inebhedj - szerintem: szerintem benne van a KRESZben, hogy ha nincs külön jelezve, hogy biciklivel át lehet kelni a zebrán, akkor le kell szállni és tolni. Én legalábbis így emlékszem. Mindenesetre ha véletlenül még sincs benne ez a KRESZben, akkor is melegen javaslom mindenkinek, hogy szálljon le, mert balesetveszélyes az, hogy az autós körülnéz, elindul, és ott terem a két pillanattal azelőtt még sehol nem látott biciklis az autó előtt.
Én egyszer jártam így, zebra felé mentem, a járdán ment egy bringás (zebrára merőlegesen, nem adta jelét, hogy ráfordulna a zebrára). Elfordultam, hogy csekkoljam a zebra másik végét, mire előrefordultam, a bringás ott suhant el a kocsi előtt. Nem volt necces, csak nagyon megijedtem, a legjobb, hogy ő kb le se vágta, milyen hülyeséget csinált.

shred 2013.12.30. 11:53:03

Aluljárók: ahol minden szempontból működhet, ne a gyalogos, hanem az autósforgalmat vigyék le a föld alá. Pl. a Ferenciek terénél, ha nem lenne ott metróállomás, simán lemehetne a hídról-hídra tartó úttest aluljáróba, ahogy korábban a keresztforgalom volt, a gyalogosok meg sétálhatnának.
Ez az akadálymentesítésnek is kedvezne és a kocsik is egyenletesebben haladnának, ahol megoldható.

apro_marosan_petergabor 2013.12.30. 11:55:37

- Kommunisták, liberók csak magasra emelt vörös zászlóval kelhetnének át a zebrán.
- "Szoci, stb." autók csak lépésben haladhatnak a forgalomban, s az autó előtt 50 m-re egy gyalogos haladna magasra emelt vörös zászlóval a kezében, hogy felhívja a veszélyre a figyelmet
- "Zöld" autók csak megkülönböztető jelzéssel vehetnének részt a forgalomban,
pl.:
- "Most nem vagyok zöld, hanem csak élvezem a civilizáció káros termékeit, s közben szennyezem a környezetem"
Vagy egyszerűbben:
- "Vizet prédikálok és bort iszom"

inebhedj - szerintem 2013.12.30. 11:56:37

@etruszk:

Egyet értünk (leszámítva, hogy a tévhit számomra az, amit rosszul tudunk - de azt hisszük, jól).

min 2013.12.30. 11:57:18

már megint mi próbálunk okosabbak lenni amikor szembe megyünk az egyirányú utcában? A határtól nyugatabbra miért nincs szükség ilyen félkörökre,ott miért tudja megadni az elsőbbséget minden jármű? Nem kressz változtatás kell hanem a magyar sofőrök agyán egy teljes update.

cso zsi 2013.12.30. 12:04:52

@Mákony Béla: Induljunk ki abból, hogy országszerte van legalább annyi kerékpár, mint gépjármű.

Zebra, és fekvőrendőr fényvisszaverős, és ledsoros előjelzése, és helyi kivilágítása kellene.
Hogy a villogó zöld hová lett a lámpákról, azt csak a szent közlekedésszervezők tudnák megmondani, 40 éve még volt ilyen a háromlencsés jelzőkön is.
A kanyarodó kiegészítő zöldjét átfedéssel üzemeltetném (anno az is így volt), mert most káosz van ezen a téren.
A kereszteződések többsége így működik (sajnos):
Piros
Piros + jobbra zöld 10 sec
Piros + jobbra zöld elalszik
Piros 2-3 sec
Piros-sárga
Zöld minden engedélyezett iránynak.

Tehát, adódik 2-3 sec olyan pillanat, ahol a jobbra kanyarodást megkezdő hirtelen pirosonáthajtást követ el.

"Zebra-zóna" a járdán jó ötlet lenne, de a felfestést a gyalogok pont úgy leszarják, mint a festett bringautat.
Nem mintha az autósok között nem lenne sok olyan birka, aki az ideiglenes terelés sárga csíkját képtelen értelmezni, és ő halad tovább fizikailag egyenesen, de már a másik sávban.

tisztapista 2013.12.30. 12:05:38

Jobbkézszabály megszüntetése. Minden kereszteződésbe táblákat!

Autópályán a jobbra tartás kamerás ellenőrzése, vétkes felek (pl. 1 km-en keresztül a belső sávban ment, holott már lemehetett volna a külsőbe is) kiszedése a forgalomból, azonnali bünti.

Vészvillogóval villamossínre parkoló paraszt kerekeinek azonnali kiszúrása, az autó elvontatása.

ff48bp 2013.12.30. 12:08:40

Gyalogosként:
Főként vidéki városokban normális az, hogy ha gyalogosan közelítek a zebrához, megállnak és várnak rá, hogy átmenjek. Néha ez olyan kellemetlen, hogy inkább akkor is átmegyek, ha nem akartam,mert miattam álltak meg. Azt hiszem összességében ez a szerencsésebb, nem az, hogy még a piroson is átmennek, ha sietnek.
Kerékpárosként gyakrabban van gondom a szabálytalankodás miatti veszélyhelyzetek miatt, ezért ezt pontokba szedtem:
1. nem megfelelő oldaltávolsággal előzés
2. balra kis ívben kanyarodás (sajnos ma már egyáltalán nem látok szabályosan kanyarodó autóst, a balra nagy ívben fogalma gyakorlatilag megszűnt)
3. jobb kezes elsőbbség meg nem adása
4. kanyarodásnál az elsőbbség meg nem adása.
5. villamos balról előzése
6. kerékpársávon parkolás
7. piros lámpán áthajtás
8. mobiltelefonálás
9. olvasás (igen, ilyen is sűrűn van!)
10. kerékpáros előzése után azonnali jobbra kanyarodás.
Van, aminek veszélyessége egyértelmű, de van amin talán el kell gondolkodni, hogy miért lehet veszélyes a kerékpárosra, de mivel mindegyik felsorolt dolog szabálytalanság, talán jó lenne inkább nem elkövetni őket. Legyen ez az autóval közlekedők egyik újévi fogadalma!

etruszk 2013.12.30. 12:13:26

@inebhedj - szerintem: Egyetértünk, bár én a tévhit kifejezést általában olyan helyzetekre használom, amikor valaki nem csak bizonytalan vagy részben tájékozatlan, hanem erős meggyőződéssel teljesen el van tévedve.
Csak hogy magyarázzam a bizonyítványt.

vider 2013.12.30. 12:13:41

@873ujr3rk: +1

Sok más USA szabályt is át lehetne venni, mert lendületesebbé teszik a közlekedést.. sokan képtelenek felfogni a gyakorlatban, hogy mit jelent pl. a jobbkéz szabály, ezerszer jobb és biztonságosabb a STOP táblás FIFO kereszteződés ami az USA-ban van..

etruszk 2013.12.30. 12:20:10

@min: ott nem vagy ritkán fordul elő, hogy valaki a zebra előtt kolbászol/tollászkodik/beszélget úgy, hogy nem akar átmenni. Sőt, ott a gyalogosok elmennek a zebráig, ha át akarnak kelni.

Vittore. 2013.12.30. 12:20:42

Én vezetek autót, de Budapesten belül a legtöbbször gyalogosan közlekedek, mert 500 méter távolságért nem indítom be az autót.

A legidegesítőbb gyalogosként az, hogy a sok gumicsizmás tahó nem bír megállni a zebra előtt. Messziről belátható zuglói szakaszon megyek a zebra felé a láthatóan terhes feleségemmel, erre jön a tahó és baszik megállni, ha kell, akkor 2 cm-re tőlem még gázt ad és átrobog. És szomorú, de nem a "tahóbéemvések" nem állnak meg, hanem a suzukisok, meg a lerohadt opelesek, gondolom nekik életük élménye, hogy 200-ért autót vehettek és onnantól már többre hiszik magukat a többi tehénpásztornál.

A lakhelyemtől számított 500 méteren belül több olyan helyet is tudok, ahol csak ki kéne állni a rendőrségnek és minden ilyen tahónak egy 50.000-es csekket adni. A feleségem meg is kérdezte tőlem, mi ebben a nehéz, én meg azt válaszoltam, hogy az, hogy dolgozni kellene vele. Sokkal egyszerűbb 30-as útépítésnél megmaradt táblánál lesből traffipaxozni, mint valódi életeket menteni a zebráknál.

etruszk 2013.12.30. 12:21:29

@tisztapista: mi a baj a jobbkéz szabállyal? Sokaknak ez fáj. Pedig csak annyi, hogy mindenkinek le kell lassítani. És pont ettől jó.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2013.12.30. 12:21:31

Kerékpáros sportegyesületi tagok autópálya kivételével minden más utat használhassanak.

Circus 2013.12.30. 12:23:02

wow... én még sohasoha... :)

Naszóval, ha már klasszikussá nemesültem:

az 1 m-es félkör nyilván kivitelezhetetlen (eleve szélesebb a zebra), de mondjuk + két csikot felfesteni a járdára mindkét oldalon a zebra meghosszabításaként már viszonylag egyszerűen megoldható.

@Mákony Béla: mind a négy észrevételhez +1
Az alap KRESZ oktatás kötelezővé tétele a legfontosabb, szerintem, így talán a szemléletváltást is hamarabb el tudjuk érni.

@qwasder: alapjában véve ha te betartod a ( megengedem, legidiótább) szabályokat is, akkor miért zavar, ha a rendőr 'bokorból filmez'? El kellene fogadni, hogy mint a rend fenntartására létrehozott szervezet tagja, picivel több lehetősége van, mint nekünk, egységsugarú polgároknak. Nyilván, van a dolognak egy tipikusan történelmi k-európai/magyar vonatkozása a rendőrségnek, most próbáljuk ezt hanyagolni, mert messzire vezet. Fontosabb lenne az indokolatlanul kinnfelejtett, hagyott, helyezett táblák felszámolása.

Nem kresz, de az összes BKV járművet, illetve egyéb közvállalat járművét ellátnám fedélzeti kamerával, szépen lehetne gyűjteni a szabálysértéseket - buszsáv használata, stb.

ff48bp 2013.12.30. 12:23:20

@inebhedj - szerintem: Igazad van. És az sem rögzült még az autósokban, hogy nincs joguk ledudálni az útról azokat a kerékpárosokat, akik nem használják a kerékpárutat, mert nem kötelező azon menni az új szabályok szerint, csak lehetőség. Az indokolatlan dudálás viszont szabálytalan és ijesztő is tud lenni, tehát veszélyes. Sajnos a kerékpárosokra vonatkozó szabályokkal a gépjárművezetőknek is tisztában kell lenniük.

Circus 2013.12.30. 12:30:36

A legfontosabb lemaradt - a közlekedési bírságoknál az autó értékének megfelelő szorzó használata.

Mondjuk ha 10e HUF az alapbírság Suzikira vetítve, az Bentley-nél arányosan (nem tudom, mennyi ma egy Bentley) mondjuk 23x több, azaz 230e HUF ugyanazért.
Mielőtt valaki beszólna - igen, ugyanazt a szabályszegést követik el, csak amíg valószínűleg a Suzukisnál a havi költségvetést is felboríthatja, addig egy Bentley tulajdonosa 'parkolási díjnak' fogja fel a tízezret, és ennek megfelelően kezeli a szabálysértést. A példa nem véletlen.

Ha jól tévedek, finneknél működik ilyesmi rendszer.

realista7 2013.12.30. 12:31:00

Szerintem kötelezővé kellene tenni a fizetős parkolóhelyek határainak pontos kijelölését felfestéssel, és az országosan egységes, hiteles, naprakész nyilvántartást. A probléma a jelenlegi olcsó megoldással az, hogy
1. nem tervezhetünk jól útvonalat, aminek a végén rendszerint egy parkolás van, mivel nem ismerjük a zónákat (díjakat, időszakokat, egyéb korlátozó szabályokat)
2. egyetlen kisméretű, jól-rosszul elhelyezett táblából, sokszor kanyarodás közben leolvasva(!) - ami szerintem lassítja a forgalmat és balesetveszélyes a gyalogosokra nézve - kell észrevenni a parkoló övezetek határát, és a díjköteles időszakot(!). Ha pedig a táblát elvétettük, akkor legtöbbször csak találgatni lehet, hogy díjköteles övezetben és időszakban vagyunk-e.

Megoldás:
1. legyen végre minden egyes parkolóhely, illetve az egy vonallal bekeríthető összefüggő terület (több jármű számára) felfestéssel megjelölve, és legyen egyedileg azonosítható!
2. Az azonosító, a díjköteles időszak és a díjzóna legyen mindenütt látható (pl. a felfestett vonal mentén, nagy terület esetén belül is, tervezetten).
3. A területeknek legyen egy országosan egységes, nyilvános (Interneten elérhető), hiteles, naprakész nyilvántartása (koordinátákkal, térképpel), a férőhelyek becsült vagy pontos számával, a díjzóna az idősávok, egyéb korlátozások, és az érvényes díjak megadásával, a parkolási társaság megjelölésével, elérhetőségével. Ami nincs így kialakítva, nyilvántartva, azért ne lehessen pénzt kérni!
Büntetni csak a konkrét azonosító megjelölésével lehessen!
4. Minden így kijelölt parkoló terület KRESZ szerinti vizsgálata legyen a fenntartó felelőssége azért, hogy aki oda leparkol, az ne legyen büntethető (hanem az önkormányzat, vagy a parkoló társaság)

Flaggx 2013.12.30. 12:31:27

@ben2: Ezzel max. azt érnéd el, hogy megugrana a halott gyalogosok száma. Már sokan így is azt hiszik a zebra valami védőpajzs és ha kilépnek a 20 m-re lévő busz elé, az majd 1 sec alatt lassul 50-ről 0-ra.

Másrészt sok olyan helyzet elképzelhető, amikor nem lehet megadni az elsőbbséget a gyalogosnak, max. ha minden zebrán áttolod a gépjárművet. (Lásd. busz mögül kilépő, vagy éjszaka, sötét ruhában szarul kivilágított zebrán átkelő, oszlop mögül kirohanó gyerek...)

Amúgy tök egyszerű: amikor egy gyalogos át akar kelni a zebrán, megnyom egy gombot, és a zebra két oldalán méteres betontüskék ugranak ki a földből.
Sőt, szablyákat is szerelhetnénk a légzsákok helyére, akkor aztán végképp mindenki óvatosan közlekedne!

elizon pucsnik 2013.12.30. 12:33:55

A zebrán,villamossínen,járdán stb. parkoló,prosztó f@szagyereket büntető rendőrről hiteles fotót bemutatókat díjazni

cso zsi 2013.12.30. 12:34:04

@vizu: Kerékpáros sportegyesületi tagok a---pálya kivételével minden más utat kerüljenek el.

A járművük közúti közlekedésre általában alkalmatlan.
Bár a felszereltséget egy-két idióta döntés rugalmassá tette világítás tekintetében, attól még a két önálló fék az továbbra is kötelező.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.30. 12:38:46

Bevezetném a minimális sebességet országúton, pl. normál országúton a normál személyautóknak, ahol 90 a maximum, ott 60 lenne a minimum.

-xy- 2013.12.30. 12:39:40

Szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy a traffipax a költségvetésbe betervezett bírság beszedésének eszköze. A rendőr ne ezért dolgozzon, hanem azért, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés!
Ha egy útfelújítást követően kint felejtették a sebességkorlátozó táblát, a rendőrnek legyen kötelessége ezt a közútkezelőnek jelenteni, eltávolításról intézkedni! Ilyen helyen ne lehessen traffit telepíteni!
A traffipax legyen a fokozottan balesetveszélyes helyeken a szabályos és biztonságos közlekedés betartatásának eszköze. Nyugodtan lehetne vele élni pl. gyalogátkelőhelyek és iskolák környékén.

Az közutakról (autópálya és főút kiemelten!) a rendőrség távolítsa el az ott őrült módjára közlekedő túlterhelt járműszerelvényeket! (pl. kisteherautó a platón egy autóval, a mögötte lévő tréleren a másik kettővel előz a belső sávban!) Be van kamerázva az egész pálya, nem hiszem, hogy nem lehet kiszedni a őket a következő csomópontnál.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.12.30. 12:40:10

@már foglalt: " Zebrán bringaáttolást felejtsék el. Életképtelen, hogy minden kereszteződésben leszállsz a bringáról."

Nem értem. Most akkor gyalogolsz vagy bringázol? Ha gyalogolsz, akkor nem kell bringát tologatnod a zebrán. Ha bringázol, akkor mit keresel a zebrán? Bármerre haladsz, az úttesten fordulsz el, kivéve ahol az ostobák a zebra mellé rajzolták a bringautat. De még az is bringaút, nem zebra!
Gondolom, mindenki látott már bringást meg robogóst, aki instant határozza meg magáról, hogy most éppen gyalogos, bringás vagy egyszerre mindkettő, aztán hopp, föl a járdára vagy éppen hopp, ki az útra. Sok ilyen köcsög van.

etruszk 2013.12.30. 12:41:13

@vizu: Semmivel sem jobbak az országúton a gázpalackot szállító nyugdíjasnál. Sőt, gyorsabban mennek - néha egymás mellett - és nehezeb őket megelőzni. Ha az ember figyelmeztetőleg rájuk dudál, méga szájuk is nagy.

cso zsi 2013.12.30. 12:44:44

@ff48bp: "És az sem rögzült még az autósokban, hogy nincs joguk ledudálni az útról azokat a kerékpárosokat, akik nem használják a kerékpárutat, mert nem kötelező azon menni az új szabályok szerint, csak lehetőség."

Ez itt a hivatalos "lehetőség"

"54. § (1)343 Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni."

Jómagam anno, amikor még kockaköves volt a Róbert K. körút, és nem volt felüljáró a Hullámvasút mellett, még bringáztam ott.
Amióta 70 km/h az engedélyezett sebesség, eszembe nem jutna ilyen badarság. A Hungárián, és a Könyvesen dettó ez a helyzet, mégis látni pár kamikázét, akik úgy gondolják, hogy nekik az autók között jobb, mint a nekik épült/festett, gyakorlatilag üres kerékpárúton.

etruszk 2013.12.30. 12:45:10

@Circus: Oké. De akkor ne legyél megsértve, ha az egyenlőség elvét az illető máshol sem tekinti magára nézve érvényesenk.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 12:48:50

@Lenina Huxley: Csak az autós témához fűznék annyit: nem a KRESZ-szel van baj, hanem a autósokkal. Nem is az a bajom, hogy kamionnal meg kell állnom - megállok én, elengedem, nekem nem probléma, nem ámokfutó vagyok én.
A gondom azzal van, hogy egyes autósoknak annyi szürkeállománya nincs, hogy egy picit, csak egy pppicccit belegondoljon az én szitumba, és felmérje, hogy nem látom, nem elég a féktávom, meg ilyesmi. Ész nélkül hajtanak át a kereszteződésen, csak mert ők mennek a védett úton, veszélyeztetik saját magukat. Jó lenne valami alap közlekedésre való oktatás az autós sulikban, talán lázálom, de tényleg felférne sok emberre. Szó szerint érezhető, ha egy autósnak nincs teherjogsija, nem "látja magát" a kamionos helyzetéből, és össze-vissza megy, mint a birka.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.12.30. 12:50:39

A zebrán csak a hülyék gázolnak, és ugyanúgy a zebrán általában csak a hülyék halnak meg. Köszönhető az ostoba reklámoknak, amelyek szerint "a zebra a gyalogosoké". Aki kitalálta ezt, azt bíróság elé kellene állítani közúti veszélyeztetés miatt (vagy egyszerűbben, lámpavasra húzni). A zebra NEM a gyalogosoké, hanem az ÚTTEST RÉSZE, tehát járművek közlekednek rajta (és nem a járdán). A gyalogosnak ez egy átkelésre kijelölt hely, ahol elsőbbsége van (amennyiben megadják). Ezért kötelező lenne szétnézni átkelés előtt. Már aki élni akar....

csárlszbrunzol 2013.12.30. 12:51:32

@ostvan2: "- T-alakú, jelenleg egyenrangúnak számító kereszteződés - ténylegesen - nem egyenrangú, az emberek fejében az egyenesen haladónak van elsőbbsége (a kanyarodni kényszerülő természetes módon lassít, szétnéz. Ha nem, akkor hülye)."

Igen, a kanyarodási szabályt alkalmazzák mindig és mindenhol. "Azonos út" estén is, "főútvonal kanyarodik" esetén is.

Ha nem tudjuk megtanítani az embereket erre, akkor maradjon meg a kanyarodási szabály csak, ne legyen "főútvonal kanyarodik", ne legyen egyenrangú kereszt, stb. A zavaró dolgokat vegyük ki, mert az autósok legtöbbje nem tudja kezelni.

Circus 2013.12.30. 12:52:36

@realista7: parkoláshoz mégegy (bár nagyon nem akarom Amerikát majmolni, de ez mondjuk jól ki van találva, meg egyértelmű is):
útpatka színekkel megjelölése parkoláshoz
piros - tilos megállni/parkolni
sárga - fizetős szakasz, megállás, időszakos parkolás lehetséges
fehér - nincs korlátozás, szabad megállás/parkolás

Amúgy például ha a parkolótársaságok közös adatbázist használnának, már az is sokat lendítene a dolgon. Legalább látszana, hogy valaki akart-e fizetni, vagy sem, és ha rossz helyen fizetett, akkor azt mondjuk hónap végén számolják el egymással.

Circus 2013.12.30. 12:53:46

@etruszk: ezt mire írtad (nem tudom beazonosítani)? köszi

Narancskommunista (törölt) 2013.12.30. 12:54:22

@kutyás majmok vagytok:
"Gondolom, mindenki látott már bringást meg robogóst, aki instant határozza meg magáról, hogy most éppen gyalogos, bringás vagy egyszerre mindkettő, aztán hopp, föl a járdára vagy éppen hopp, ki az útra. Sok ilyen köcsög van. "

Nemrég láttam egy képet, Sopronban úgy építették a bringasávot, hogy a kereszteződés előtt vége szakad, jelezve, hogy menj fel a járdára és told át a zebrán, majd a kereszteződés után újra folytatódik a bringasáv. Biztos mind köcsög, aki használja.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.12.30. 12:54:51

@vizu: "Kerékpáros sportegyesületi tagok autópálya kivételével minden más utat használhassanak."

Autóval, természetesen. Tulok.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.12.30. 12:58:14

@Narancskommunista: "Biztos mind köcsög, aki használja."

Én nem arról a szituról beszéltem, nem kellene terelned, különben még azt találnám mondani, hogy te vagy a köcsög.

cso zsi 2013.12.30. 13:00:27

@kutyás majmok vagytok: " A zebra NEM a gyalogosoké, hanem az ÚTTEST RÉSZE, tehát járművek közlekednek rajta (és nem a járdán)."
Akkor most tedd ellenkező előjelűvé.
A zebra bizony a járda meghosszabbítása, ahol a gyalogosnak minden körülmények között elsőbbsége van. Nem az úttest része ezáltal.
Ennek következtében a jármű vezetőjének (a kerékpár is jármű) kell úgy megközelíteni az átkelőt, hogy képes legyen megadni az elsőbbséget. Így gyalogátkelőnél nem nagyon játszik a féktávolságon belüli lelépés ( kreszmester.hu/letolt/fek.html )
bár épeszű ember igenis, körülnéz, holott az csak a gyalogátkelővel nem védett helyeken van előírva számára.

Karipapa01 2013.12.30. 13:02:25

Nekem az lenne a javaslatom, hogy minden gyalogátkelő helyen kellene létesíteni a járda rovására kb. 1 méteres az úttest szintjével egyező "lelépőt". Ez a gyalogos számára úttest lenne, a járművezetők számára járda. Ha ezen áll a gyalogos, akkor köteles áthaladni, miután megkapta az elsőbbséget, ha nem, úgy kell minősíteni, mintha az úttesten ácsorogna. A járművezetők szempontjából, ha ezen gyalogos áll úgy kell minősíteni, mintha az úttesten állna, tehát kötelező segítenie az áthaladást. Sok félreértést megelőzhetne. Például: nincs semmi forgalom, át akarok kelni, de balról érkezik egy autó. Természetesen nem akarom csak azért megállítani, mert át akarok menni, kivárom azt a 3 másodpercet, amíg fékezés nélkül elhalad. Az autós viszont pontosan tudja, hogy ha nem léptem le, akkor megvárom amíg elhalad.

Vittore. 2013.12.30. 13:02:55

@Lenina Huxley: Olyan nincs, hogy nem elég a féktáv, ha így ütsz el valakit, megbüntetnek, jogosan. A zebrát úgy kell megközelíteni, hogy meg tudj állni, ennyi, ezen nincs mit ragozni. Vagy a gyalogos nálad transzport sugárral jelenik meg a zebrán és fél másodperccel korábban nem volt látható?

Természetesen ez nem vonatkozik arra a biciklisre, aki 30-cal teker át a zebrán, dehát a kresz is ezért mondja, hogy át kellene tolnia a bicajt.

Shopping 2013.12.30. 13:06:32

@a blikkről örökre kitiltott topi mackó barátja:
TELJESEN egyetértek a zebrán biciklizőkkel kapcsolatban, de az a rossz hírem van, ha el is b@szod a kretént a zebrán, noha ő volt a szabálytalan, téged is megszabnak...
Szomorú de így van.

Kezdeném azon kretén szülőkkel akik a 3-4 éves gyerekükkel "átbicikliznek" a kismotorral a zebrán, ahelyett hogy leszállítva sétálnának át.
Ekkor alakul ki a rossz beidegződés.

Flaggx 2013.12.30. 13:06:48

@Vittore.: Te életedben nem vezettél még motorral hajtott járművet, ugye?

csárlszbrunzol 2013.12.30. 13:07:46

Egyébként sok mindent érdemes volna betartani, de nem tartjuk be, mert azzal be tudunk tartani a másik közlekedőnek. Csak pár példa (bár részben már voltak):
- álló autón NINCS tompított, csak helyzetjelző. Igen, ha csak hugyozni állsz meg, akkor is!
- index használata. Mindig, amikor egyébként kell használni, nem csak akkor, amikor úgy gondolod
- kövtáv betartása
- elsőbbségi viszonyokkal tisztában lenni, ez utóbbi kincset ér(hetne)
- rugalmasság, udvariasság (ellentetje: az ÉN sávom. Nincs ilyen, az mindenki sávja)
- kulturált parkolás (beleértve, hogy nem baszom rá az ajtómat a másikra)
- normális kanyarodás (jobbra kis ívben, balra nagy ívben. Nem kell személyautóval akkora ívet venni, mintha három pótos lenne a 40t mögé kötve. És balra nagy ívben behúzódni az út közepéig. Az ilyet utolérő páciens pedig bátran menjen el jobbról, ha egyébként el tudna, ez full szabályos)
- jobbra tarts (sávon belül is)
- ködlámpa csak tényleg indokolt esetben
- ködzárót lekapcsolni, ha mögéd értek; ködfényszórót pedig, ha utolértél valakit (fényszórót is letompítod, ezt miért nem tudod?)
- nem világítod az eget a telipakolt autódból, hanem használod a ma már az autók 80-90%-ában meglévő fényszórómagasság-állítást
- jól beállított fényszórók, nincs kamutuning, 50-100%-kal erősebb izzók, kamu-xenon és tsai. NEM csak Neked kell jól látnod, vannak mások is az utakon, akiket nem kéne vakítani

Hát, lehetne még sokat, de már ezekkel is sokat haladnánk. Nem a KRESZ-szel van a baj, hanem az emberekkel. A türelmetlenséggel, intoleranciával, a szabályok nem tiszteletével, a kooperáció és gondolkodás teljes hiányával. Ha ezen tudnánk javítani, sokat tennénk a közlekedésért, a forgalom tempójáért és a csökkent balesetveszélyért. Szertintem megérné, de nem tartunk még itt fejben. Hogy ez mikor lesz? Talán majd a robotautókkal. Várom már a percet.

Behajtó70 2013.12.30. 13:08:33

Bevezetni? Érvényt szerezni! Az út az autóké! A járda a gyalogosoké! Az utakra festett ostoba kerékpárutakat azonnal megszüntetni lakott területen belül! Ahová külön építettek kerékpárutat, az maradhat. Gyalogosnak, járműnek minden esetben elsőbbége van a kerékpárral szemben! Különösen a kanyarodó járműnek van elsőbbsége az egyenesen haladó kerékpárral szemben! (Merthogy egyenesen útkereszteződésben csak a kerékpárról leszállva, azt gyalogosan áttolva szabályos közlekedeni. Így persze előnye is lenne a gépjárművel szemben.) Ja, és persze a gépjárművek között cikázó motorozás, kerékpározás főben járó bűn, az ebből eredő balesetért kizárólag a kerékpár/motor lehet felelős!

Nnnnnnna!

Circus 2013.12.30. 13:13:06

@Vittore.: a korábbi posztban már írtam, és ezért lettem itt 'beidézve' - ha a zebra tövénél trécsel két ember, majd az egyik körül se nézve elédlép, 5-tel is megkoccolhatod annyira, hogy összetöri magát.
A Kozma utcai temetőbejáratnál volt ilyen esetem rendszeresen a körforgalmasítás előtt.

Van olyan, hogy féktávon belül.
Addig örülj, amíg nem tapasztalod se autósként, se gyalogosként.

Vittore. 2013.12.30. 13:13:38

@Flaggx: Nem tudsz olvasni? Feljebb írtam, hogy de, sőt, 14 éve vezetek, eddig minden gond nélkül, sőt, régebben vidéken éjjel-nappal úton voltam.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 13:17:12

@Circus: Nálunk csak a megállni és várakozni tiols van jelölve szagatott, illetve folyamatos sárga csíkkal. A fizetős parkolást csak tábla jelzi. Szerintem több csíkra így nincs igény.

bukszindeksz 2013.12.30. 13:17:13

A jogsi megszerzése utáni első évben elkövetett, személyi sérülést okozó közlekedési szabálysértések ténye kerüljön rögzítésre az illető (gyakorlati) oktatójának nevével együtt. 5 eset után megkérdezném az oktatót, hogyan értékeli a saját munkáját...

alfax 2013.12.30. 13:20:28

Ezek a hülye körök csak Mo-n kellenének, tőlünk nyugatra fel tudják fogni az elsőbbség szó értelmét, és megállnak a zebránál.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 13:20:41

@kutyás majmok vagytok: "Gondolom, mindenki látott már bringást meg robogóst, aki instant határozza meg magáról, hogy most éppen gyalogos, bringás vagy egyszerre mindkettő, aztán hopp, föl a járdára vagy éppen hopp, ki az útra. Sok ilyen köcsög van. "

Ezért hívom őket alakváltónak. Nem gond, amíg magukban vannak, de az elsőbbségi viszonyokat pillanatok alatt felülírnák és ez nem okés.

Az előző pontjaimhoz még nem írtam azokat a kerékpárosokat, akik
- jobbra kis ívben mindenféle szétnézés nélkül kanyarodnak, akár alárendelt útról is.
- járdáról szétnézés nélkül az úttestre váltanak párhuzamosan közelekdve.
- zebrán járművezetőként viselkednek, de elvárják, hogy a gyalogosokra vonatkozó jogaik legyenek.

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2013.12.30. 13:21:51

@asenki: persze, én is utálok járdán bringázni, de abban is biztos lehetsz, hogy mondjuk a Rákóczin be nem megyek a forgalomba, nem untam még el az életem. Erre a problémára nem az a megoldás, hogy felkoncoljuk a bringást ha járdán van, hanem az, hogy legyen bicikliút. Aztán utána lehet osztani a pofonokat is, ha ott a bicajút és mégis a gyalogosok között szlalomozik valaki.

Amúgy meg nem még több szabály kell ide, hanem a szabályok betartása és betartatása. Szóval intelligencia... amit sajnos sokkal nehezebb a fejebe verni, mint írni pár új szabályt.

alfax 2013.12.30. 13:24:18

@abcd1234: ráadásul a bicajosokra pl sokkal veszélyesebb, ha menetirányban állsz meg ér sájuk nyitod az ajtót. Tehát még biztonságosabb is a mennetiránnyal szemben parkolni.

PiBá 2013.12.30. 13:24:27

Tanuljunk az okosabbtól, illetve attól, aki jól csinálja. A németek csak olyan szabályokat hoznak, amit ellenőrizni is lehet. De azokat valóban ellenőrzik is, nem csak szökőévente, mint mifelénk.
A büntetésnek nem az a lényege, hogy ha elkapnak, akkor pár évente sokba kerül, hanem az, hogy a szabálytalanságot jó eséllyel nem úszod meg büntetlenül. Naponta 5000 pénznek is hatalmas nevelő ereje van.

Karipapa01 2013.12.30. 13:25:04

@Behajtó70: "Az utakra festett ostoba kerékpárutakat azonnal megszüntetni lakott területen belül!"

Csak a vita kedvéért: Az út minden közlekedőé! Ha az útra kerékpárút van festve, akkor az útnak az a része nem az autósoké, hanem a kerékpárosoké. És ha van olyan út, ami mellett nincs járda, akkor az út a gyalogosoké is.

alfax 2013.12.30. 13:26:08

@Behajtó70: ez irónia vay sötétség?

Vitez Belizar · http://agoraanomalia.blog.hu/ 2013.12.30. 13:26:10

Javaslom, hogy a településeken 500 méterenként, azon kívül kilométerenként legyenek kialakítva olyan kisebb leállók és körök, ahol európai módon meg lehet vitatni a nézeteltéréseket. Természetesen eszköz igénybe vétele nélkül, de a csípés, harapás, rúgás és a pofon megengedett a körön belül, amíg valaki föl nem tartja a kezét a megadása jeléül. Örvendetes lenne, ha az eszmecsere kimenetele a baleseti jegyzőkönyvbe is bekerülhetne.

PiBá 2013.12.30. 13:26:27

@csárlszbrunzol: Tök igazad van. A bicajosok nagy része tojik a szabályokra és hatalmas (túlfejlett?) önérzettel teszi, mert ő most "trendi".

alfax 2013.12.30. 13:31:16

@Lenina Huxley: érdekes, nyugat-európában ez a probléma nem létezik. és nem azért mert a gaologosak várakoznak, hogy vajon észrevetted-e, bóvagy nem, vagy ha észrevetted, rendes leszel e és megállsz, hanem átmennek a kibaszot úton, mert ott egy zebra és az azt jelenti, hogy csak azért nem járda, hogy ne zöttyenjen az autód. de nem kell semmi mást csináljanak, minthogy átmennek.

te meg úgy kell felfogd a zebrát,mint egy keresztutcát elsőbbségadás táblával.

balesetmentes közlekedést!

mikocami 2013.12.30. 13:32:52

Semmi esetre sem hagynám,hogy rögzítség szabályban a gyalogátkelőhelyek szuper megvilágítását,különösen a városok külső részein!
Olyan hülyéül vannak elhelyezezve halvány fényű lámpák,hogy még csak véletlenül sem világítják meg a zebrát!
Ráadásul,a sötét ruhás gyalogost csak a koppanáskor lehet észrevenni.

alfax 2013.12.30. 13:32:59

@Narancskommunista: és a traktoros hol menjen?
Aztán majd csdálkozol, ha nincs kenyér az asztalodon.

Karipapa01 2013.12.30. 13:33:55

@PiBá: "Tök igazad van. A bicajosok nagy része tojik a szabályokra és hatalmas (túlfejlett?) önérzettel teszi, mert ő most "trendi"."

Abba ne menjünk bele, hogy ki tojik a szabályokra, ez nem lehet egy közlekedési rend alapja. Aki szabálytalan, azt meg kell bírságolni, függetlenül attól, hogy mivel követte el a szabálytalanságot. És ez alól a KRESZ nem tudása sem menthet fel senkit, függetlenül attól, hogy trendi-e, vagy sem.

alfax 2013.12.30. 13:34:44

@kutyás majmok vagytok: az "(amennyiben megadják)" a fejedben van, nem a KRESZben

pihentagy 2013.12.30. 13:35:02

Én rögtön fenéken billenteném, aki ilyen nemstandard jeleket fest Magyarországon útra (ok, tudom, magánút, de akkor is)

ff48bp 2013.12.30. 13:35:32

@cso zsi: Hát igen, nem voltam elég pontos. Arra gondoltam, amikor a budapesti szokás szerint a járdán közös gyalogos és kerékpáros út van, akkor a kerékpáros eldöntheti, hogy biztonságos-e a közlekedés a gyalogosok között és úgy tudom ilyenkor használhatja az úttestet.
Viszont a jobbra tartás kötelezettsége biztos, hogy megszűnt. Idézem:

„A Magyar Kerékpárosklub lobbierejének is köszönhetően KRESZ már nem kötelezi arra a kerékpárosokat, hogy mindig szorosan az út jobb szélén haladjanak, ezt sokszor érdemes kihasználni. Nagyon gyakran biztonságosabb elfoglalni a sávot, vagy legalább kissé balra tartani, mint rátapadni a jobb oldali padkára.”

Az egyébként mindenki előtt ismert, hogy az úttest legbalesetveszélyesebb része a széle. Itt vannak a csatornafedelek például, így nem bitonságos szorosan az úttest szélén kerékpározni. Természetesen a cél, hogy ne zavarjuk a gyorsabb járműveket, de ha egy kerékpáros beljebb teker, annak általában oka van, nem tud a szélén menni. Érdemes ilyenkor dudálás helyett tudomásul venni, hogy van ilyen, neki is menni kell valahol, s ha az eset mellékutakon történik, nem tehet mást, mint hogy életben akar maradni az úthibák miatt és persze túl akarja élni a leszorító autósokat is.

jaromil · http://xibalba.blog.hu/ 2013.12.30. 13:36:29

soha nem értem azt, hogy egy tíz méter széles járdán miért veszélyes biciklivel csorogni. mégis milyen balesetet eredményezhet ez? vannak ilyen balesetek?
persze az olyan ultimate érvekkel nehéz vitatkozni, hogy a "k@cs@geket karóba kéne húzni akik versenybiciklivel 70nel tekernek a járdán".
én úttesten motorral is ritkán hozom ezt össze Budapest belvárosában... :D

alfax 2013.12.30. 13:38:34

@Circus: igen, a finneknél a jövedelmeddel arányos a büntetés.

alfax 2013.12.30. 13:39:36

@etruszk: miért, szerinted érvényesnek tekinti amúgy?

ostvan2 2013.12.30. 13:43:38

@csárlszbrunzol: Értő olvasás! Az egyenrangú kereszteződések egyik típusáról beszéltam. Csak arról.

Gusshun 2013.12.30. 13:44:39

Én egyszerűen oldanám meg a dolgot.
Átlagsebesség mérés lenne az autópályákon és főutakon. Mikor felmész a pályára egy fénykép, mikor lemész még egy és megtett távolság alapján számol átlagsebességet. Viszont itt combosan büntetnék.
Plusz átvenném az osztrák példát, aki külföldi és büntetést kap addig sehova amíg nem fizet :-)
Elsőbbséged akkor van ha megadják, amúgy meg egy szép elképzelés.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 13:45:07

@Karipapa01: Szerintem nem igényelne ez semmi anyagi beruházást, csak a következőket:
- gyalog át akar kelni, akkor megközelíti a zebrát és áthalad rajta. Ha nem akar átmenni, akkor nem megy oda, nem ácsorog mellette, nem csacsog. Ha kedves ismerőssel találkozott, akkor két lépéssel arrébb állnak; ezzel mintegy jelezve, hogy eszük ágában sincs átkelni.
Ehhez persze az kell, hogy az autósok is szabályosak legyenek, azaz úgy közelítsék meg a zebrát, hogy bármikor elsőbbséget tudjanak adni a gyalog részére. Na, mostanáig ez nem volt, mert arra kondícionáltuk a gyalogosokat, hogy ácsoroghatnak annyit ott és ahol csak jólesik, mert úgysem állnak meg az autósok. Úgy van elsőbbségük, hogy valójában nincs. Mentalitást kéne "csak" váltani, nem kell még ilyen dolgokba külön beruházni. Azt kéne betartani, ami adott.

♔batyu♔ 2013.12.30. 13:45:39

@jaromil: Régebben 2 szer is a járdán ütöttek el úgy, hogy bringával csorogtam. A járdán át behajtó autósnak egyszerűen túl gyors vagy, nem érzékel. Ezért nem szabad és nem ajánlatos járdán bringázni.

Ugyanezért veszélyes a járdán vezetett bringaút is. (Behajtók, útkereszteződések).

jaromil · http://xibalba.blog.hu/ 2013.12.30. 13:48:56

@♔batyu♔: a biciklis minden kanyarodó autósnak túl gyors. sőt, vannak autósok, akiknek egy kacsa család is túl gyors lenne.
szerintem ez nem annyira jó érv. az egyenesen haladó autónak elsőbbsége van, a kanyarodó meg meg tud állni. ez csakis odafigyelés kérdése.

Karipapa01 2013.12.30. 13:49:07

A kerékpárra a felszerelések közé kötelezővé tennék egy 'csipogót', amit köteles lenne a kerékpáros üzemeltetni, ha a járdán halad. (Az enyémen volt). Mivel nem csak kerékpáron, hanem gyalog is járok, pontosan tudom, hogy milyen az, amikor a járdán elhúz mellettem pár centivel egy néma kerékpáros. Csak úgy jött, aztán el is tűnt. Mivel a gyalogos nem visel visszapillantó tükröt, nem is néz hátra félpercenként, nem is szerezhet róla tudomást, hogy éppen akkor ne változtasson irányt, amikor utoléri egy kerékpáros. Az pedig nekik égő, hogy szóljanak: vigyázz, jövök.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 13:53:28

@ostvan2: Értő olvasás! Én meg nem csak arról írtam. Hanem kicsit bővítettem a dolgot, mivel azt tapasztalom (nap mint nap!), hogy a kanyarodási szabályt ismerik szinte egyedül a közelekdők és csak ezt tudják alkalmazni. Vagyis szerintem ezzel NEM CSAK az Általad leírt esetekben van gond.

mildi 2013.12.30. 13:53:51

rendszám kerékpárra. nem rossz ötlet. de miért csak városokban? akkor már mindenhol.
vki feldobta az engedélyt is... azt hogy vitelezed ki pl. egy 8-12 éves gyerekre, aki suliba teker éppen? gondoljátok ezt át, mielőtt kommenteltek.

+ KRESZ is: nem lehetne a földutak-utak találkozójánál rázókat építeni? arra kötelezni a parasztgépet, hogy tisztítsa le azt a kurva kereket, mielőtt feljön az útra? iszonyat tud csúszni. és utálom, hogy a földek mellett végig 60-70-nel lehet csak menni tavasszal meg ősszel.. :(

vanRob 2013.12.30. 13:55:07

@ben2: Aki meg nem a zebrán megy át, annak 3 hónap közmunka. Mer' hogy olyan is van ám...

Fazakas László 2013.12.30. 13:55:18

@Mákony Béla:
"zebra ledes világítása szerintem is jó"

Hát persze hogy jó! Nem véletlenül van annak a balkáninak tartott Románia szinte minden nagyvároságban már évek hosszú sora óta. Én például Brassóban, Nagyszebenben, Aradon, de Nagyváradon is láttam -
és akkor ott van még a jelzőlámpa (villanyrendőr) kiegészítője - a zöld fény mellett az a "visszaszámlálós" körkijelző, amely arra lenne hivatott, hogy jelezze - hány másodperc múlva vált át a lámpa zöldre. Nagyváradon vagy Kolozsváron már 30 évvel ezelőtt is láttam ilyet, nálunk meg még csak most kezd igazából divatba jönni, pl. én legutóbb Kecskeméten láttam.

Karipapa01 2013.12.30. 13:56:22

@csárlszbrunzol: "Szerintem nem igényelne ez semmi anyagi beruházást,..."
Igazad van, de én ezt a javaslatot azért tettem, hogy a gyalogos is érezze, hogy már nem a járdán van, ahol minden korlátozás nélkül ácsoroghat, mobilozhat, pakolgathat a reklámszatyorjában, csókolózhat, bármi... Érezze úgy, hogy az úttesten van! Lehet, hogy kicsit költséges és nem is kellene mindjárt mindenhol nekifogni, de a biztonság nagyobb súllyal esik latba. A kereszteződésekben e kanyarodósávok kiépítése is költséges volt, ellenben nagyban javította a közlekedés folyamatosságát és biztonságát.

adrfst 2013.12.30. 13:56:52

A követési távolság be nem tartását legalább olyan súlyosan kellene büntetni, mint a gyorshajtást, mert pont annyira veszélyés.
A rendőröknek nem csak a szabálytalan autósokat kellene büntetni, hanem a táblákat indokolatlanul kihelyező, kintfelejtő vagy ki nem helyezőket is.

mildi 2013.12.30. 13:57:06

@♔batyu♔: ezt írtam még az elején vhol én is. járda, sárga vonal, bicikli. minden nap, mikor melóba megyek (bringával), 3 keresztutca is van. ha késében vagyok, irány ki a párhuzamos útra....

Fazakas László 2013.12.30. 13:58:02

@Lenina Huxley:

"nem elég a féktávom" -OLYAN NINCS!

Tudtommal - de még a KRESZ szerint is - a gyalogos átkelőhelyet mindig úgy KELL a járművel megközelíteni, hogy bármikor MEG LEHESSEN ÁLLNI!

mildi 2013.12.30. 13:58:51

@vanRob: Baján a kórháznál. ott az újságos meg a zöldséges. és zebra mellett beszélget.... néha szívem szerint felhajtanék közéjük (nem)

vanRob 2013.12.30. 13:58:51

@Gusshun: Ahan, persze. Felmész mondjuk az M7-re nyáron. Mondjuk indulj az M1-M7 elágazástól. Mész 130 kilométert, az pont 1 óra. Lemész, fénykép, OK.
Viszont Fehérvárnál van egy baszott nagy dugó, szóval 20 percet csorogsz 10-el. De mindenképpen oda kell érned a célra, szóval amint oszlik a dugó jól odalépsz neki, 170-180, vagy ami még kifér. Ez így OK?

jaromil · http://xibalba.blog.hu/ 2013.12.30. 13:59:58

@vanRob: ez falukban lenne igazán vicces :D mehetne mindenki közmunkára. nem volt ez annyira átgondolva, ugye?

vanRob 2013.12.30. 14:04:51

De, hogy építő javaslatom is legyen: a gyalogos által nyomkodható lámpa használatán gondolnám át vagy gondoltatnám át.
Fehérváron lakom, a zöld hullámról már hallottunk, de itt olyan nincs. Amikor pedig 2 lámpa közé még egy gyalogosvezérlésű ilyet is beraknak, akkor tényleg ideges leszek.
Végre zöldet kapok, de ennél meg kell állnom, mert 1 (EGY) db gyalogos át akar kelni. Persze a lámpa nincs összehangolva az előtte és mögötte lévő lámpával, á miért is lenne. Szóval itt is megállok, de mire itt zöld, addigra következő lámpa lesz piros, pedig ha az egy nyomorult nem akart volna akkor átmenni, akkor simán 22 másodperc alatt teljesítettem volna a szakaszt, így meg ott pöfögök 3-4 percig is. Ez tényleg jó?
Nem azt mondom, hogy ne legyen ilyen átkelő, mert vannak helyek, ahol nincs más normális megoldás. De könyörgöm, legyen már összehangolva!

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:06:12

@frikazojd:
"- egy piros csik a lampaknal, amin belul at lehet menni a sargan, viszont ha nem vagy belul, kotelezo megallni a sargara is."
Ehhez arra volna szükség, hogy az adott lámpát MIDENKI egy adott sebességgel közelítse meg. Sem gyorsabban, sem lassabban nem lehetne haladni, ha ezt a távolságos dolgot szeretnéd bevezetni. Ugyanis a sárgát időre mérik (3mp), míg a távolság adott idő alatt a sebességgel arányos. Tapasztalatom szerint nem azonos sebességgel haladnak a járművek jelenleg.

"- a valoban veszelyes helyekre fix trafi"
Máshol nem kell betartani a korlátokat, csak az igazán veszélyes helyeken? Ez nem úgy lenne ideális esetben, hogy mindenhol betartjuk a korlátokat és a _valóban_ balesetveszélyes helyeken ezek a korlátok még inkább alacsonyabbak?

"- papir alapu baromsagok megszuntetese (forgalmi, tozskonyv, biztositas."
Ha csak a papír szűnik meg, annak még értelme is lenne; habár a törzskönyvet nem értem. Nem kell (sőt, ellenjavallt) Magaddal cipelni. A többi legyen tényleg elektronikus. Ezt a rohadt forgalmit tényleg idiotizmus cipelned; pláne, ha többen is használnátok egy autót. Ezt ugyanúgy le tudja kérdezni a randér, mint a kötelezőt és/vagy teljesítményadót (bár meglehet, hogy ez utóbbi már önkormányzati hatáskör és a randér nem is kéri..?)

csentecsa 2013.12.30. 14:07:16

Bár nem szigorúan Kresz, de a gyalogátkelőknél elhelyezett lámpáknál a zöld jelzés idejét hosszabbítanám meg a gyalogosok számára. Kedvencem az Astóriához közeli zebra, ahol a 44-es patámmal épphogy átérek. Elgondolkodtató, hogy mondjuk egy idős néninek sikerülhet e ez..?
Ráadásul neki nem igazán alternatíva a lépcsőzés se.
Talán majd csak a dugódíj bevezetése oldja meg ezt a problémát Bp-en...

Fazakas László 2013.12.30. 14:08:15

@Karipapa01:
azért ne tudd meg, mennyi hülye gyalogos van ám. Elég sokat bicajozom, így már kitapasztaltam rendesen. <br>
Ha még széles is a járda, az holt tuti, hogy a hülyetapló gyalogos a legtöbbször a közepén megy - nehogy véletlenül el lehessen mellette menni. Aztán más. <br>
Szűk utcában keskeny járdán meg lehet ám nézni őket - hosszú távon - szinte imbolyogva mennek teljes járda-szélességben, mint gólyafos a levegőben. Mindig előre ki kell számítani, mikor merre fog éppen - a fal felé, vagy a járdaszélhez közelíteni. <br>
Az olyan utakon, ahol külön kerékpár-út van kialakítva, richtig hogy csakis azon sétálgatnak (pl. lásd Kőbányai út - a kínai piacnál, ami ugyebáár - bezárt ... és aztán mégse.) - oszt ha kissé beszólsz nekik, még nekik áll ám feljebb. <br>
Különösen ha cigányok - akkor mindjárt helyben meg akarnak ölni. Nekik ugyebár azt is szabad, mert mindenféle törvényen- és KRESZ-en kívüliek.

vanRob 2013.12.30. 14:11:57

@jaromil: Ja, de az eredeti komment sem, amire reagáltam... :)
Viszont nem csak az autósokat kellene szívatni.
Két gyerekem van, sokat sétálunk is, igyekszem beléjük nevelni, hogy mire figyeljenek.
Viszont aki ma reggel lelépett az szívesen felpofoztam volna. Kanyarodok jobbra, előtte benéztem, minden OK. Zebránál papi ácsorog, de hátrafelé néz, mondom most már ottmaradsz. Erre gondol egyet és lelép. Ha lendületből megyek, mert éppen zöldem van, akkor nem 10-el kanyarodok, hanem 30-al és akkor a papit eltolom. Ablak le, kérdem, most akkor miért is nem lehetett szétnézni? Gyalogosként hamarabb megáll, mint én kocsival, ez be kell látni. Ha meg satuzok, mert egy ilyen lelép, akkor azt is kockáztatom, hogy a mögöttem jövő meg szépen belém jön.
Értem én, hogy gyalogos, meg zebra, de körülnézni meg gondolkodni is ér.

Generic Jingle 2013.12.30. 14:13:04

Balkéz szabály a jobbkéz szabály helyett volt már?

dr kíváncsivagyok 2013.12.30. 14:14:56

Ezzel a "zebra" dologgal valamit kell kezdeni !
Az nem állapot, hogy a gyalogosnak semmi kotelezettsége sincs !
Pl.: egyesével kozelítenek , 5 - 10 méterre egymástól....meg kell várnom , még mind átmennek , holott kényelmesen elmehetnék mielott a másik odaér !?

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:16:22

@Karipapa01: Igen, érezhetné, ha akarná. De rosszul kondícionáltuk őket. Most úgy vannak, hogy tök mindegy, hool ácsorognak, a szent forgalom nem fog megszakadni miattuk; akkor meg nem tök mindegy? Meglátjuk, az autósok javulása (nagyon javulunk egyébként, de komolyan) meghozza-e a gyalogosok "eszét" is.

Viszont a végével még egy jót mondtál az általános dolgokhoz:
- kanyarodó, gyorsító, lassító sávok normális használata.
Ez sem megy jelenleg:
autópályára úgy hajtunk fel, hogy eszetlen gyorsítás után (vmax~60km/h) már azonnal húzzuk is be a külsőbe a gépsárkányt, amint elfogyott a záróvonalas rész. Miért nem lehet gyorsítani a vége körülig és minél kevesebb tempókülönbséggel besorolni. Minél kisebb ez a különbség, annál biztonságosabb a fonódás. Ez sem megy nekünk.
A másik, amiben nagyok vagyunk, hogy már a kanyarodó ELŐTT elkezdünk lassítani szép kényelmesen, hadd lassuljon mögöttünk egy kopmlett sor. Nem arra van a kanyarodó? Nem elég hosszú, hogy még ott is bőséges kényelemmel le lehessen lassulni; akár megállásig is?

És még egy: STOP tábla: értem, hogy a legtöbbünknek derogál megállni a STOP táblánál. De azért legalább arra számítsunk, hogy lesz olyan (UFO talán?), aki meg fog állni. Ne érjen senkit megleptésként.
Még valami: NINCS különbség a STOp és a sima elsőbbségadás kötelező tábla között, azonos "erővel" bírnak, csak az egyiknél muszáj megállni, míg a másiknál csak forgalmi esetben. De a két tábla nem alá-fölérendelt egyébként, azaz nincs olyan, hogy azonos út esetén a STOP táblás mehet utoljára.

Generic Jingle 2013.12.30. 14:22:56

Amúgy azt elmagyarázhatná valaki, miért van az, hogy míg egy autósnak kell jogosítvány (amiben kresz vizsga és orvosi vizsgálat is van, az írni-olvasni tudásról nem is beszélve), forgalmi engedély (benne a műszaki vizsga és a zöldkártya) kötelező biztosítás, súlyadó, és a többi, addig egy biciklisnek ez mind nem kötelező, mégis ugyanúgy részt vehet a közlekedésben, akár az autók között cikázva is.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:23:59

@vanRob: a zöldhullám egyátalán nem olyan triviális, mint amilyennek gondoljuk. Kérdezd meg közelekdészervező ismerősöd. Ha egy útvonalat zöldhullámra állítasz, akkor az azt keresztező utakat nyírod ki. Egy jól működő zöldhullámhoz azonos hosszúságú és szélességű utakra lenne szükség, hogy a keresztező forgalom is egyszerre váltakozva haladjon, illetve álljon. Szinte sehol nincs ilyen.
Mindamellett igazad van, Szfv tényleg katasztrófa ebből a szempontbólés az is igaz, hogy azért meg lehet ezt itt-ott oldani (pl. Andrássy út). Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a zöldhullámot nem csak a nyomógombos lámpa öli, hanem akár egy olyan is, aki keresztező útról érkezik a zöldhullámba, mivel jó esélyel neki meg kell állnia a következő kereszteződésnél. Emellett a tempót felül- és lulmérők is ölik ezt, amiből megint csak egy rakat van.

Egyébiránt a nyomógombos cucc is megérne egy misét. Megnyomja a gyalog, vár egy csomót, aztán elindul mágis piroson. Nem tudja kivárni (vagy csak azt gondolja, elromlott), míg a rohadt gyűjtési periódus miatt zöld lesz a lámpa. Mire Te meg odaérsz, már az üres zebrának álltál meg.

Karipapa01 2013.12.30. 14:24:21

@csárlszbrunzol: "Szerintem nem igényelne ez semmi anyagi beruházást, csak a következőket:"

Egyet meg kell érteni: nem sért szabályt az a gyalogos, aki akárhol ácsorog a JÁRDÁN, újságot olvas, vagy a reklámszatyor fülét kötözgeti. Nincs olyan szabály a világon ahol ezért egy rendőr, vagy közteres felelősségre vonhatja. Viszont az (ami neki) úttesten ezt már nem teheti büntetlenül. Enélkül pedig az autós rá van bízva a gyalogos jóindulatára, ami a közlekedésben hülyeség, mert itt nem a jóindulat dönt, hanem a rend.

P.Guszti 2013.12.30. 14:28:56

0,5 ezrelék véralkohol szintig engedélyezném a személyautó vezetését. Gyakorlatilag minden civilizált nyugat-európai országban ez a szint megengedett (Amerikában államtól függően 0,8 vagy 1 ezrelék), nálunk teljesen értelmetlenül tiltják.
Ma már olcsón kaphatók mérők is, amivel mindenki magának is ellenőrizheti az alkoholszintjét.

TH 2013.12.30. 14:29:18

@shred: pont ezt akartam felvetni én is.
És a főútvonal táblát a kereszteződés ELÉ tessék kitenni, jelezve, hogy nekünk van elsőbbségünk a kereszteződésben, ahogy ez más országokban is szokás.

Karipapa01 2013.12.30. 14:33:14

@Fazakas László: "azért ne tudd meg, mennyi hülye gyalogos van ám..."

A gyalogos a járdán arra megy, amerre akar, neki nincs kötelező jobbratartás ( már régen ismerik az úgynevezett 'járdatáncot', ami ugyan kellemetlen és nevetséges, de semmi sérüléssel, anyagi kárral nem jár), ha akar megfordul és ugyanazon nyomvonalon ellenkező irányba megy, nincs féklámpa a hirtelen megálláskor (legfeljebb pardon)... De a lényeg, hogy eszköz nélkül közlekedik! Ha eszközzel közlekedne, mint a kerékpáros, szükség lenne szabályozásra. Egyébként pedig azt a gyalogost, aki járda hiányában a kijelölt kerékpárúton közlekedik, ugyanúgy felelősségre kellene vonni, mintha az úttesten tenné.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:34:20

@Karipapa01: Igazad van, de ugyanez megvan motorizált területen is: ld. kereszteződésbe ragadás. És íme, meg is van a következő neuralgikus pont, azaz miért kell elállni - akár forgalmi okból is - egy kereszteződést? És nem, ez sem csak tipikusan bp-i dolog.

vanRob 2013.12.30. 14:37:10

@csárlszbrunzol: Értem én, hogy nem lehet minden utcára zöldhullám, de a főbb utakra, csak meg kellene oldani. Az nem járja, hogy a belvárosból kivezető út azért áll mert:
1: nyomógombos lámpa a Rákóczi sulinál
2: sima zebrás átkelő onnan kb 100 méterre
3: az előbbi kettő miatti tuti pirosba futás a következő lámpánál. Mindezt 500 méteren belül.
Normál esetben ez max 20-22 másodperc (igen, ez kicsit valóban 50+...), ha meg kell állni, akkor 3-4 perc. Belefér az életembe, nem erről van szó, de a kipufogógáz is ennyivel több.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:37:53

@P.Guszti: meg is írtad Magad is: civilizált országokról tettél említést.
Az ugye megvan, hogy baleset estén semmi jóra nem számíthat az még ott sem, aki ivott, még ha egyébként nem büntetendő is a dolog? Tehát ha vétlen voltál, de balesetbe keveredtél ittasan, akkor szopóka van.
Egyébként nálunk sem kötelező, sem kaszkó nem fizet, ha ittas voltál. Már csak ezért sem éri meg. De valahogy mintha az emberek jobban félnének a rendőrtől, mint a balesetektől.

Parasite 2013.12.30. 14:38:07

érdekes, bárhol, ami nem balkán/kelet/putri/magyarország, ott rohadtul nem zavar senkit, hogy meg kell állnia a zebra előtt ha gyalogost lát. jobbat mondok, már százméterekről elkezd lassítani, ha látja, hogy a gyalogos még a járdától tizenméterekre van! komoly mi? mik vannak! ébredj magyarország! sötét vagy! le vagy maradva! ciki vagy! korlátolt vagy! szégyen vagy!

cso zsi 2013.12.30. 14:39:01

@Generic Jingle: Még nem, de ideje lenne.
A jobbkéz-szabály csak a baloldali közlekedésű, jobbkormányos helyeken működik jól. Áttették a forgalmat, és a kormánykereket a másik oldalra, mint ahogy elindult. Más dolgokat is tükrözni kellett volna, és nem lenne ekkora gáz a jobbkezes utcákból, a holtterek miatt tükörbolttá alakított teherautókból. Sávelfogyás, vagy sávváltás után a gyors sávból érkező kerül hátrányos helyzetbe, holott ő nehezebben látja át a jármű túloldaláról a dolgokat.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:43:10

@vanRob: Egyetértek, Szfv tényleg fos. Például a piactérnél lévő 2x3 sávoson sincs sok zöldhullám. Inkább hátul a lakótelepen megyek emiatt, szerintem gyorsabb. Mondjuk még nem mértem, de érzésre az.
Persze igazad van, tényleg lehetne a főbb útvonalakon. Ott van gond, ahol ezek a főbb útvonalak is egymásba futnak, mndjuk Budai-elkerülő keresztje, a rakás kanyarodósávjával és kis barátai.

Karipapa01 2013.12.30. 14:43:13

@csárlszbrunzol: "És még egy: STOP tábla: értem, hogy a legtöbbünknek derogál megállni a STOP táblánál."

Ezt kiegészíteném: Nagyon sokan (már aki megáll) nem a stop-vonalnál állnak meg, hanem a STOP-táblánál azért, mert a stopvonaltól nem látható be a kereszteződés. Ennek következtében ráállnak a gyalogátkelőre is! Sok esetben nem kellene megállni a STOP-táblánál, ha a járművezető megáll a stopvonalnál.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:47:27

@Generic Jingle: renszámot a gyalogokra is! :-)

Viccet félretéve: a kötzelezőnek tök örülök, az egyik telgtutibb dolog. A kerékpárosok sajnálhatNák, hogy nincs. Mondjuk a jelenlegi helyzetben mindegy is, mert legtöbbször nincsenek felelősségre vonva azokért a károkért, amiket okoznak. Ha ez meglenne, akkor szerintem az okosabbja kötné önként is.

vanRob 2013.12.30. 14:48:00

@Parasite: Mondat kezdet nagybetű.

A munkám miatt elég sokat járok külföldön, jellemzően kocsival. Hidd el: Németországban sem áll meg mindenki a zebránál. Azt persze nem tudhatom, hogy a német rendszámos kocsiban valóban német ül-e vagy esetleg török, vagy bárki más. Nálunk sem minden szlovák rendszámos autó az aminek látszik.
A csehek is eléggé gázok ilyen szempontból. A szlovákokról ne is beszéljünk. Az osztrákok elég korrektek, a lengyelek eléggé vegyesek. A franciákra ne is számíts a zebra mellett, akkor már inkább a spanyolok.

Generic Jingle 2013.12.30. 14:49:16

@cso zsi: Igazad van, de én főleg arra gondoltam, hogy ha egy kereszteződésben valaki nem adja meg a jobbkezet, ha ő megy bele valakibe, akkor az ártatlan sofőrbe csapódik, ha meg őt találják el, akkor az anyósülésén ülő lesz veszélyben, de a szabálytalankodó egyik esetben sem.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 14:50:57

@Karipapa01: jó tippjeid vanak! :-)
Kiegészítés: nem kell ahhoz STOP tábla sem, hogy ráálljanak a zebrára a hívek. Körforgalmakban a népek fele simán rááll akkor is, ha az előtte menő láthatólag nem tud behajtani a körforgóba. Legalább nem kell elsőbbséget adni a bátortalanabb gyalognak, jipíí! Sőt, még csak körforgó sem kell ehhez. A lényeg, hogy valóban, szokásunk a zebrára is ráállni.

Generic Jingle 2013.12.30. 14:51:40

@csárlszbrunzol: Nekem nem az a bajom, hogy az autósnak köteleő az ilyesmi, hanem hogy a biciklisnek nem kötelező. Az első és hátsó lámpán meg az oldalsó prizmán kívül szinte semmi elvárás nincs velük szemben.

Ferdinandus 2013.12.30. 14:52:47

en míndenemű sebeségkórlátózás eltőrlését kővetelném mer ha valakí móngylyúk vesz eggy ujj bmv x6 óst akór ne kelyen nekí már őtvenel kílencvenel meg szászharmíncal luzerkednije mínt a tőbí csoro csícskának ... !!!!! !!! !!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.12.30. 14:53:26

Megszüntetném, hogy az én kanyarodásomkor elsőbbsége van a kerékpárosnak a kerékpárúton, mert sokszor szinte lehetetlen kanyarodni, mert vagy a szembe jövő autók miatt, vagy a kerékpárosok miatt nem lehet megkezdeni/befejezni a kanyarodást. Ezen kívül bevezetném, hogy amennyiben van kerékpárút akkor a kerékpárosnak kötelezően ott kellene közlekednie. Persze amíg a kerékpárosoknak büntetlenül mindent szabad, addig kár is erről beszélni, hiszen a már érvényben lévő KRESZ-t sem tartatják be velük a rendőrök.

Csumpitáz Béla 2013.12.30. 14:54:15

@abcd1234: ha szűk az utca, akkor miért lehessen a baloldalon is parkolni? Egyirányú utcában egyébként lehet.

Karipapa01 2013.12.30. 14:58:01

@csárlszbrunzol: " Igazad van, de ugyanez megvan motorizált területen is..."

Aki ezt teszi, pontosan tudja, hogy szabályt sért. Aztán itt puffog, panaszkodik, mert megvágja a rendőr, hozzáteszem jogosan. Na erre mondják, hogy 'közlekedési kultura'. Mentősofőr voltam, súlyos sérültet szállítottam és át kellett mennem egy olyan elsőbbséggel rendelkező útvonalon, amelyik el volt dugulva. Annyi helyet nem hagytak a kereszteződében, hogy legalább egy gépjármű át tudott volna menni, pedig a KRESZ szerint ott, az útban álló jármű vezetője be sem hajthatott volna a kereszteződésbe, ha nem tudja elhagyni. Félreállni nem bírtak. Az ürge ott mutogatott nekem én meg direkt bőgettem a fülébe a szirénát, hogy ha már ilyen hülye volt, hadd idegeskedjen egy kicsit a paraszt. Azzal a két méterrel, amit elállt, úgysem jutott előbbre, de remélem, hogy egy életre megtanulta, hogy be kellene tartani a szabályokat.

cso zsi 2013.12.30. 14:58:19

@csárlszbrunzol:
"a zöldhullám egyátalán nem olyan triviális, mint amilyennek gondoljuk. Kérdezd meg közelekdészervező ismerősöd. Ha egy útvonalat zöldhullámra állítasz, akkor az azt keresztező utakat nyírod ki. Egy jól működő zöldhullámhoz azonos hosszúságú és szélességű utakra lenne szükség, hogy a keresztező forgalom is egyszerre váltakozva haladjon, illetve álljon. Szinte sehol nincs ilyen."

Ne viccelj már. A Nagykörúton volt zöldhullám, a Hungária gyűrűn hellyel közzel van, a Bartókon-Fehérvári úton szétzúzták.
Viszont két érdekesség az elmúlt hetekből.
A 4-6-ost felsűrítették, ami eredményezett olyan forgalmi helyzetet, hogy a Király utca felől az Oktogonra érkező villamos beszorult az Andrássy jelzőjébe, ezáltal az Andrássyról a Nyugati felé kanyarodni vágyók nem bírtak kikanyarodni, így az Andrássy eleje rendesen feltorlódott.
Pozitív: 24-én délelőtt a Nagykörúti lámpák vagy régi üzemmódban mentek, vagy én mentem 25-30-cal(kizárt), de csak 3 lámpa fogott meg, mint anno a 40 milliós lámpaelbarmolás előtt.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.12.30. 14:59:38

Ja, és büntetném azt, aki tökéletes út és látási viszonyok mellett 50-nel megy 70 helyett a Váci úton, meg aki 60-70-nel a gyorsforgamin. Mondjuk ott ki kellene tenni a 90-es táblát, mert sok birka nem fogja fel, hogy volt egy Budapest vége tábla. Rettentően bosszantó.

pitonkigyo 2013.12.30. 15:00:56

Zebrán, kereszteződésben, villamossínen dugóban megálló autós a továbbiakban tolja a kocsit.

@Generic Jingle: szerintem a mozgási energia mennyisége miatt, ami fölött rendelkezik. Az adók meg azért, mert akinek telik benzinre, annak adóra is.

Csumpitáz Béla 2013.12.30. 15:03:15

- B kat.jogsival 125ccm-es motort is lehessen vezetni
- a segédmotorokra is rendszám, vizsgakötelezettség, kötelező biztosítás, súlyadó

E kettő szabállyal megszűnne, hogy 50ccm-nél nagyobb motorokat is segédmotorként használják, valamint többen raknák le jó időben az autót, mert 125-össel már nagyon jól lehet a városban közlekedni.

Mezőbándi 2013.12.30. 15:17:52

Lehetővé tenni piros lámpánál a kis ívben jobbra kanyarodást, amerikai módra.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.30. 15:23:19

@Ferdinandus: Gecccciiiiii, ez mekkora zsírjóság már vazzzzze!

Emmanuel Goldstein 2013.12.30. 15:44:41

én ojjan szabájnak örülnék, h fiatal lányok csak átláccó topba, melltartó nélkül közlekedhessenek...

gggggg 2013.12.30. 15:49:48

Korlátozó sebesség korlátozást távolság (lakott területen mondjuk 300m, lakott területen kívül 1km) is oldjon fel. E mellett lakott terület elhagyásakor annak határa is oldjon fel korlátozó sebesség korlátozást. (Útkereszteződés általi implicit feloldás megmaradna.)

Megengedő sebesség korlátozást csak újabb explicit sebesség korlátozó tábla (pl lakott területen egy 70-es szakasz után 50-es) vagy lakott terület kezdete tábla oldjon fel. Útkereszteződés általi feloldást eltörölném.
Lakott terület vége tábla feloldja azt a - lakott területen megengedő - sebesség korlátozást, ami a lakott terület vége tábla után korlátozó lenne. (pl városban 70, városhatár feloldja 90-re; városban 110, városhatár nem odja fel) E mellett a közút kezelőjének kötelező lenne a megengedő sebesség korlátozó tábla ismételt elhelyezése minden útkereszteződésben, lakott terület végén (amennyiben megengedő marad a sebesség korlátozás), illetve emlékeztető jelleggel a korlátozó esetben meghatározott térközökkel.

Lakott terület határa: a közút kezelőjének előírnám, hogy amikor az épített környezeti jegyekből téves lakott területi státuszra lehet következtetni, akkor a fenti térközökkel erre utaló emlékeztető táblákat el kell helyezni. (Ha nincsenek házak a közelben és mégis lakott terület, vagy vannak házak a közelben és mégsem az.)

Ez elsőre kicsit bonyolultnak tűnhet, a cél az, hogy a hatályos legnagyobb megengedett sebességről folyamatos, redundáns tájékoztatást kapjanak az autósok; kint felejtett korlátozó, elfelejtett feloldó táblák, útkereszteződés meg nem is kereszteződések, autós által fel nem fogott 1-1 tábla zavaró hatása korlátozva legyen.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.12.30. 15:57:57

MINDEN járműre rendszámot: kerékpárra, quadra, stb.

frikazojd · http://kocs.ma 2013.12.30. 15:58:09

@csárlszbrunzol:
1) nem mondtam hogy 200m-re lenne a csik. az lenne a celja, hogy az idiota aki nem erti fel, hogy atfer-e vagy nem, es gyorsitas kozben meggondolja magat es satufekez, es ezert hatulrol jol belemennek, na annak legyen a szabaly hogy ha egyszerre latja a csikot meg a sargat akkor mindenkepp alljon meg. rendor ellen is jo, mert most a sarga kornyeken azt mond amit akar, hogy szerinte megallhatott volna stb. Az a szabaly meg ettol fuggetlen, hogy ha nem tudom elhagyni a keresztezodest, akkor nem megyek bele akkor se ha zold van.

2) nyilvan sosem vezettel MOn kivul ha ezt mondod, ezt el se kezdem magyarazni mert hosszu.

Gusshun 2013.12.30. 15:59:34

@vanRob:
Persze ez egy szélsőséges példa. Nyilván nem tökéletes a rendszer, de azért itthon nem mindennapos jelenség az effajta dugó.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.30. 16:05:11

Összes házat ledózerolni, a helyüket síkba betonozni, és felfesteni egy nagy kört, amin belül az összes bringás szabályok nélkül közlekedhet. Miután erre képtelenek, és kinyírják egymást, egy élhető, kerékpárosok nélküli várost építeni, oszt jónapot.

A KRESZ jó úgy ahogy van, be kéne tartani. Mindenkinek.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.30. 16:14:36

@kutyás majmok vagytok:
Ezernyi más szitut is fel lehetne hozni, ahol ugyan nem a szabályosság és a járdára tolás között, hanem az életveszély és a járdára tolás között lehet választani.

cso zsi 2013.12.30. 16:17:27

A "minden marhaságot átveszünk a hollandoktól" projekt keretében ezt is átvehetnék:
maps.google.com/maps?q=Amszterdam,+Hollandia&hl=hu&ie=UTF8&ll=52.332087,5.030107&spn=0.015079,0.038581&sll=47.481214,19.130303&sspn=0.266833,0.617294&oq=am&t=h&hnear=Amszterdam,+Government+of+Amsterdam,+%C3%89szak-Holland,+Hollandia&z=15&layer=c&cbll=52.332077,5.029931&panoid=_MlyDjQBVeCyQ5FCKMDj9A&cbp=12,115.13,,2,10.09

Azaz az 50-100 méterenkénti karókon ott az érvényben lévő korlátozás is. Ugyanezt szívesen látnám "tgk-val előzni tilos" verzióban is.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.30. 16:19:18

@Narancskommunista:
Akarom mondani a szabálytalanság és a járdára tolás helyett az életveszély és a járdára tolás között. Egyszerűen vannak útszakaszok, amelyek életveszélyesek kerékpárral. Ha köcsög, az aki az életét félti, akkor én biztosan az vagyok.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.30. 16:21:06

@alfax:
Szövegértés, pont azért írtam, hogy normál személygépkocsi, és pont a traktorokra gondoltam, valamint a teherautókra is, hiszen azoknak is más a maximum sebessége, így a minimum is lejjebb kellene legyen.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.30. 16:29:46

@Csumpitáz Béla:
A lónak a ...
Majd ha B kategóriás jogsihoz motorozni is kell. Őszintén szólva én a segédmotoros kerékpárt is túlzásnak tartom, mert én például életemben nem próbáltam, igazából fogalmam nincs hogy kell vezetni (azért valószínűleg boldogulnék vele), pedig a B-vel vezethetem.

A másik részével egyetértek.

kis59 2013.12.30. 16:30:59

@Generic Jingle: Nyolc kerékpár van otthon, nagy élmény lenne mindegyikre papírt, rendszámot szerezni...:)))

Emmanuel Goldstein 2013.12.30. 16:34:02

kéne még sok szabály, a mostani kevés is, meg mindenki jól be is tartja, ahol csak éri :)

marczy 2013.12.30. 16:46:21

Leginkább annyit változtatnék a KRESZ-en, hogy a kötött pályás járműnek (gy. k. villamos) akkor is elsőbbsége legyen, ha néger gyerekek potyognak az égből. Bécsben régebben mindennapos volt a felirat a zebrák előtt is: "Bahn hat Vorfahrt".
Elgondolkodtató viszont az is, hogy leszállsz a villamosról az úttestre(!), az autók megállnak, te átmész...

A villamospályára autóval történő ráhajtás szabályain is szigorítani kellene, hogy az csak a villamosforgalom legkisebb zavarása nélkül történhessen, továbbá a villamospályán keresztirányban még a forgalmi okból történő megállást is tiltanám.
Mindezt leginkább azért, mert a villamos fékútja hosszú, így a balesetveszély nagyobb, ha hirtelen idegen jármű vagy gyalogos kerül a pályára.

Generic Jingle 2013.12.30. 16:49:36

@pitonkigyo: Ennyi erővel az autópályán is mehetne forgalommal szembe a biciklista, elvégre "a mozgási energia mennyisége" nem túl nagy az ő esetében, biztosan nem okoz balesetet.

Amúgy a biciklizéshez is kell "üzemanyag" élelmiszer formájában, így akinek telik élelmiszerre, annak adóra is, hogy a logikádnál maradjak.

Generic Jingle 2013.12.30. 16:50:49

@kis59: Ha veszek nyolc autót, én is kérhetek mentességet? :-)

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 16:52:33

sűrűn lakott (városi, belvárosi stb) területeken, tehát a mindenkori nagy kikerülőutakon belül zónát létrehozni, ahol nincs gyalogoslámpa, hanem mindig a gyalogosé az elsőbbség, fekvőrendőrrel és 20-as vagy 30-as (? nemtom melyik életszerűbb, nekem a 20 is kurvára életveszélyesnek tűnik) sebességkorlátozás, autók lehetőleg teljesen kitiltva kivéve ottlakókat, vagy zónadíj ellenében, valami ilyesmi. az alapkoncepció, hogy ahol lakunk és járkálunk mindennap sokan, ott nincs joga senkinek életveszélyesen közlekedni, akkor sem ha telik autóra és nagyon siet. mondjuk biciklin se. siessen körúton, körgyűrűn, elkerülőúton, tömegközlekedésen, vagy könyökölje be magát a nagyfőnök helikopterébe ha olyan fontos, hogy akár ölni is lehet érte. szerény véleményem szerint a helyi lakosok döntési joga, hogy száguldozhassanak-e az áthaladók, ha pedig ennyit sem lehet az emberek józan ítélőképességére bízni, teljesen irreleváns az egész kérdésfelvetés kreszestül.

fofofo 2013.12.30. 16:52:38

nagyon büntetném, amikor a kerékpáros akkor is az úttesten halad, amikor van kerékpárút. merthogy neki nincs kedve a kerékpárúton a többi, lassabban haladó bicajost előzgetni. sőt, ha a közelben (pl. a párhuzamos utcában) van kerékpárút, a mellette haladó főútvonalon max egy sarokig, a céljáig mehessen kerékpárral.

Generic Jingle 2013.12.30. 16:53:43

Mind a három verziót láttam már, így felmerül a kérdés, melyik a helyes:

a) jobbkézszabály
b) jobbkéz-szabály
c) jobbkéz szabály

Generic Jingle 2013.12.30. 16:57:06

Nem kressz, de ide tartozik: a telizöld és a jobbra kanyarodást engedélyező lámpa között miért van piros?

Telizöld után jön a sárga, majd a piros, majd ezt követően gyullad ki a jobbra mutató lámpa.

Beer Monster 2013.12.30. 16:57:56

Az autósiskolában tanítják, hogy tilos futni, görkorcsolyázni vagy kerékpározni a zebrán. Ez valamilyen formában benne van a KRESZ-ben, de nem egy egyértelmű, egymondatos kategorikus tiltás formájában, hanem valamilyen általánosabb elvből következik. Tételesen bele kellene írni, több ember életét mentheti meg.

Generic Jingle 2013.12.30. 17:01:43

@fofofo: Most is van ilyen szabály a kresz-ben, csak a rendőrök nem szoktak ezért bírságolni.

"Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek."

olcso 2013.12.30. 17:06:38

@fofofo: Sőt, ha a szomszéd faluban van kerékpárút, akkor csak ott mehessen már kerékpárral...

mildi 2013.12.30. 17:19:01

@olcso: köszönöm. :) enyhén unalmas, hogy egyesek még a wc-re is kocsival, és mki más takarodjon efele az útjából.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 17:54:33

@Generic Jingle: elmagyarázom szívesen, de mi lenne, ha inkább jegelnénk ezt a kérdést egészen addig, amíg a biciklisek okozta halálesetek száma legalábbis tömegessé válik, ha nagyságrendileg meg nem közelíti mondjuk egyhamar az autós balesetek bodycountját. de ha nagyon kíváncsi vagy, kérdezz meg egy unatkozó biztosítási ügynököt.
egyébként a gyaloglás is közlekedés, a görkorizás, stbstb, szintén komoly engedélyeztetéshez kéne kötni akkor már, hogy kimehessünk a rendes autóforgalom közé mondjuk az ajtón.

zummos 2013.12.30. 17:57:30

A sebességhatárt teherautónál és autóbusznál lakott területen kívül 80 km/órára emelném, autópályán pedig 100 km/órára.
Egy tachográffal ellátott teher ill. autóbusszal nagyon nehéz betartani a vezetési és a pihenő időkre vonatkozó jogszabályokat. A mai teherautók és autóbuszok már rendelkeznek olyan biztonsági berendezésekkel, amelyekkel a magasabb km/óra is biztonságos.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2013.12.30. 18:01:37

@cso zsi: Az országúti bicajokon van két független fék, és persze az edzésekre nyilván lámpát, prizmát, stb is tenni kellene. Sajnos a hosszú távú edzéseket a bicikliutak többnyire lehetetlenné teszik, hisz ott csak huszonöttel lehet menni. Szlovéniában, Olaszországban, Svájcban nincs ilyen probléma, eddig egyetlen úton láttam tiltó táblát, de ott száz méterre a főúttól ott volt egy szervíz út. Igaz, ott - még az olasz utakon is - van közlekedési kultúra. A legtöbb autósnak van országúti bicaja, és minden bicajosnak van autója.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 18:08:29

@frikazojd: "1) nem mondtam hogy 200m-re lenne a csik. az lenne a celja, hogy az idiota aki nem erti fel, hogy atfer-e vagy nem, es gyorsitas kozben meggondolja magat es satufekez, es ezert hatulrol jol belemennek, na annak legyen a szabaly hogy ha egyszerre latja a csikot meg a sargat akkor mindenkepp alljon meg. rendor ellen is jo, mert most a sarga kornyeken azt mond amit akar, hogy szerinte megallhatott volna stb. Az a szabaly meg ettol fuggetlen, hogy ha nem tudom elhagyni a keresztezodest, akkor nem megyek bele akkor se ha zold van."

Nem az a lényeg, hogy milyen távolságra van a csík a kereszteződéstől. hanem, hogy FIX távolságra van, míg a fékutad a sebességgel változik. Ezért nem lehet fix csíkot tenni. Már szerintem.

Korrekt randérség esetén egyszerű a képlet: Ha piroson belül vagy a keresztben, akkor meg kellett vona állnod. A sárga önmagában nem lehet büntetési ok. Ha a sebességed úgy választod meg, hogy már nem tudtál volna megállni, akkor meg ismét csak megérdemelt a büntetés. Ha van időd és kedved, keress rá az ún. dilemma-zónára.

Ha valaki megdurrant hátulról, akkor nyilvánvalóan rosszul választotta meg a követési távolságot.

"2) nyilvan sosem vezettel MOn kivul ha ezt mondod, ezt el se kezdem magyarazni mert hosszu. "

Köszönöm így látatlanban is. Tudod, mit? Ne is kezdd el magyarázni. Még azt sem, hogy a hozzászólásom mely részére keletkezett eme nemes reakció.

durk 2013.12.30. 18:09:37

Azonnali hatállyal betiltanám a fekvőrendőröket, napokon belüli elbontásukról intézkednék. A legtöbbjének semmi értelme nincs még úgy sem, ha az elhelyezője helyébe képzelem magam: jobbkezes utcasarkokon, főutak kereszteződése előtt (és főleg, nem ritkán utána!!!!) - csupa olyan hely, ahol egyébként is lassan haladnak az autók. De az egész ötlet alapjaiban hibás: mérhetetlen károkat okoz a járművekben, felesleges környezetszennyezést okoz a sebességváltoztatás (ami elsősorban a fekvőrendőr közelében élőket sújtja)...

kanizsaimester 2013.12.30. 18:15:43

A gyalogosok "elsőbbségét a zebrán" kellene újra gondolni. Egy kis forgalmú településen/utcában nincs probléma a jelenlegi szabályozással. Sajnos vásárcsarnokok, piacok és hasonló forgalmasabb helyeken, ahol egyesével szállingóznak az emberek, nagy dugókat tud ez a szabály okozni még akkor is, ha kényszerből nem teljesen van elsőbbségük a gyalogosoknak. Mindenhová nem lehet lámpát szerelni, mert sok ilyen hely van.
Vissza olvasva a hsz-eket, sokan gyalogosként szóltak hozzá, hogy az autósoknak fel kell nőni európához, és észre kellene venni a gyalogosok szándékát a zebránál. Sajnos sok gyalogos, kerékpáros nagy önbizalommal körültekintés nélkül telefonálva lép le az úttestre. Mire gondoljon egy autós pár perc várakozás után a vásár csarnoknál lévő zebránál, amikor 2 méterenként jönnek egyesével a gyalogosok a zebrán. Hát én arra szoktam, vajon hányan lehetnek még a csarnokban.

Mesterlövész 2013.12.30. 18:19:55

@shred: Igen, ez jó! Tényleg nem ártana azokba a kereszteződésekbe legalább egy egyenrangú utak kereszteződése tábla.

pitonkigyo 2013.12.30. 18:38:42

@Generic Jingle: jó, de ennyi erővel a gyalogláshoz is jogsi kéne.
Az ellenőrzést lehetne szigorítani, nem hiszem hogy azért mennek át a futárok a piroson, mert nem tudják hogy nem szabad.

El-kúrom 2013.12.30. 18:44:02

@manókomment: legyen a sebességhatár 2 km/ h! Autópályán meg mindenhol! Talán azt nem tartanák veszélyesnek.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 18:51:18

hm, nem látom a tahótlanító gombot. errefelé hogy szokás kikerülni a trollkodókat? vagy ez ilyen izé, trollbarlang, beszólnak oszt heló nyeljem? végülis valamilyen szinten ez is leképezné a közlekedési viszonyokat.

vanvelemenyem 2013.12.30. 19:04:42

Nem akarom megváltoztatni a KRESZ-t, mert nem élek Magyarországon. Ami viszont feltűnt a hozzászólások olvasása közben, hogy milyen sok embernek micsoda nagy teher és feladat FIGYELNI a másikra, akár autósként, akár gyalogosként. Világító jelzéseket követelnek, extra jelet a lámpa elé, a zebra elé, a jobbkezes utcák és stoptáblák, és villogjon a zöld és blablablabla. És, megjelenik a "szokásos", jólmegmutatomennekabaromnak -agresszió is, ami sajnos annyira jellemző (benyúlok az ablakon és letöröm annak a baromnak az index-karját)
Az pedig nagyon kevés embernek jutott eszébe, hogy FIGYELJEN a másikra. Csak így, egyszerűen, figyelni a másikra.

ostvan2 2013.12.30. 19:05:10

@csárlszbrunzol: Ok,igazad van. Az általad említett helyzet - tényleg - több odafigyelést igényel. Hogy lehetne egyszerűsíteni?

cso zsi 2013.12.30. 19:13:41

@vizu: Az országúti bringa az közlekedési, vagy sporteszköz? A krosszmotor, a rallyautó is zárt pályán gyakorol, oda viszont szállítják.

keletiszél 2013.12.30. 19:26:37

Én bevezetném a sebességhatár minimális értékét is (ritka az ilyen tábla)lakott területen belül és kivül is mert bosszantó,hogy valaki indokolatlanul tart fel egész kocsisorokat.

dukeekud 2013.12.30. 19:30:24

1. A HELYSZÍNEN LELŐNI AZT AZ AUTÓST, AKI GYALOGÁTKELŐHELYET 25 km/h NAGYOBB SEBESÉGGEL KÖZELÍT MEG.

2. FELNÉGYELNI, ÉS A GYALOGÁTKELŐHELY NÉGY SARKÁRA KITŰZNI, AZT AUTÓST, AKI ZEBRÁN MERÉSZEL ELŐZNI EGY MÁSIK, FÉKEZŐ VAGY ÁLLÓ AUTÓT.

De ha ezt nem is lehetne, akkor is ezekért, minimum 3 év börtön, és a jogosítvány életfogytig való elvétele lenne a jogos büntetés.

smartdrive 2013.12.30. 19:32:20

@jaromil: "k@cs@geket karóba kéne húzni akik versenybiciklivel 70nel tekernek a járdán"

karóba húzni? amikor lehetne egy rakás olimpiai bajnokunk?

droid_ 2013.12.30. 19:32:48

nem tudom miert faj az autosnak, ha a gyalogos telefonal. autoban is lehet telefonalni. ettol fuggetlenul figyelni kell, mindegy mivel kozlekedunk.
@vanRob: az atlagsebesseg szerinti birsagolas nyilvan nem egyeduli megoldas lenne, hanem kiegeszitene a pillanatnyi sebessegmereseket.
na de legyen egy kerdes is: gyalogkent haladok menetiranyom szerinti jobb oldal jardajan, egyenrangu keresztezodeshez erek. honnan erkezo es milyen iranyban tovabbhalado autokkal szemben van elsobbsegem ill elsobbsegadasi kotelessegem?

cso zsi 2013.12.30. 19:46:14

@vanvelemenyem: Magyarországon VOLT villogó zöld, a szomszédos Ausztriában VAN.
Amszterdamban viszont a PIROS után nincs PIROS-SÁRGA, hanem egyből ZÖLD jelzés van, folyománya az, amit itthon csinálnak a fakezűek, hogy egy kétsávos úton 12-16 autó helyett 6-8 fér át a szabad jelzésen.

@zummos: "A sebességhatárt teherautónál és autóbusznál lakott területen kívül 80 km/órára emelném, autópályán pedig 100 km/órára."
Ez a sebességhajhászás jószerint európai, azon belül is a német utak sajátossága.
Többnyire 100-110 környékén van a világon, de a kamionok is hasonló sebességgel mehetnek.
en.wikipedia.org/wiki/Speed_limits_by_country

(kivételezett helyek ott is vannak, Ausztrália "Northern Territory" részén az eddigi 130-at épp eltörlik, és lehet menni "eszméletlen sebességgel".)
theconversation.com/goodbye-speed-limits-the-nts-risky-road-safety-strategy-19241

Európában viszont 40-50 km/h sebességkülönbséget hoztak létre a szabályokkal, így a kamion sem halad, és a megelőzése is problémás.
Ausztráliában, Egyesült Államokban ez nem akkora gond.
Érdekes, hogy az útjainkon a román kamionosok "randalíroznak", valószínű, hogy a korlátozójuk az otthoni viszonyokra van beállítva.

cso zsi 2013.12.30. 19:48:19

@dukeekud: Megint kérdem, ugye ezek a kerékpárosokra is vonatkoznak majd?
Vagy elég csak lerugdalnom a bringáról, amikor a gyalogok közé hajt akár zebrán, akár az aluljáró lépcsőjénél. (Deák, Kálvin napi szinten)

]{udarauszkasz 2013.12.30. 19:53:22

Nekem ma volt egy sokatmondo affer a zebra elott: Gyalogos szoszmotol, elottem a masik auto megy, gyalogos meg mindig szoszmotol, (zebratol 1 meterre kb...) majd hirtelen leugrik, elottem az auto satufek, en meg majdnem bele a hatuljaba. (ja: nem 75el mentem, sot, meg 50nel sem.)
Mas: A sotetsegbol horrorfigurakkent elotuno lampa nelkuli kamikaze bicikliseket buntetnem, mert ejjel, 40 tonnaval lakott teruleten kivul ember legyen a talpan aki idoben kiszur egy ilyen ongyilkosjeloltet, foleg, ha meg a masik baromarcu reflektorral jon szembe...

]{udarauszkasz 2013.12.30. 19:57:55

@droid_: elvileg, ha zebran mesz at, akkor mindenkivel szemben elsobbseged van. Ha nincs zebra, akkor igy jartal, aki neked jobbrol jon, annak elsobbsege van, viszont, aki jon veled parhuzamosan, es be akar elotted kanyarodni jobbra, azzal szemben neked van elsobbseged.

cso zsi 2013.12.30. 20:04:27

@manókomment: "az alapkoncepció, hogy ahol lakunk és járkálunk mindennap sokan, ott nincs joga senkinek életveszélyesen közlekedni,"
Majdnem, de nem egészen.
Az alapkoncepció az, hogy a települések az utak két oldalára épültek, némelyek kifejezetten az utazók pihenési, és táplálkozási igényeinek kielégítésére.
Mára eljutottunk oda, hogy az utazók menjenek a picsába, kerüljenek el minket, és ne költsenek egy fillért sem a településünkön, mert mi nyugalmat akarunk.
Ez biztos jó Jászberénynek, meg jó lehet Pécsnek, valamint szuper lesz Balassagyarmatnak, ahol az eddig a városon átvezető utat sétálóutcává alakítják épp (vagy már kész), az elkerülőn lehet menni 100-zal a határig, és a Tescoig. Az elkerülő kereszteződése után van a benzinkút, felére csökkent a forgalma, a sétálóutcai üzletek-hivatalok gyakorlatilag megközelíthetetlenné váltak.
Budapestnek jó, hogy a tranzitkamionosok nem a Petőfi hídon mennek át, de újabban egyre több román furgon-trélert látok errefelé. Gondolom, rájöttek ők is, hogy mennyivel rövidebb a városon át, mint az irdatlan méretű kerülőn.

vanRob 2013.12.30. 20:06:58

@droid_: A bekanyarodóval szemben (akár jobbról akár balról jön) elsőbbsége van a gyalogosnak akár van kijelölt gyalogos átkelő, akár nincs. Az egyenesen haladóval szemben elsőbbségadási kötelezettsége van.
De nem is ez a lényeg. A gyalogosban legyen annyi, hogy mielőtt lelép, elnéz balra aztán jobbra, aztán megint balra. És csakis abban az esetben kezdheti meg az átkelést, ha azt biztonságosnak ítéli. A féktávolságon belül lelépő gyalogost el fogják csapni, vagy a kormányt félrerántó autós fog valaki vagy valami mást letarolni.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 20:13:06

@cso zsi: gondolom akkor az olyan ostoba kisvárosok, mint Kopenhága vagy New York nem értik a rakenrollt :P
egyébként azok az utak, amik mellé a városok épültek olyan és akkora forgalmat bonyolítottak, ami össze sem mérhető Balassagyarmattal. az ember biológiai szükségletei viszont nem változtak meg csak attól, hogy az emberiség egy része jó ötletnek tartja az autós közlekedés priorizálását a belvárosokban és úgy nagy általánosságban bárhol, ahová autóval akar eljutni.
a megvalósítást persze lehet szarul és jól is csinálni, a benzinkutakért pedig kevésbé vérzik a szívem, mint a városban élő emberek összességéért. ha jól emlékszem nem azért lakunk városban (én pl Veszprémben, de áttelepült tősgyökeres pestbudai srác vagyok) hogy az autósforgalom hasznos tagjai válhassanak belőlünk. óriási az autósforgalom terepe, nagyon szerény kérés, hogy a közvetlen életterünkben (néhány háztömb) ne kelljen vigyázzban várni, arra pöfög-e őautósága, vagy ma még beugrott tankolni a kútra, hogy majd a következő lámpaváltáskor hajtson arra, ahol neki egykét értékes perccel rövidebb az út. na nem.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 20:20:53

@cso zsi: egyébként a vásárlást stbt az autó leparkolása után gyalogszerrel végzi az utazó, kivéve aki szamáron érkezve a fogadó istállójánál leköti jószágát és alapos lábtörlés után lép a plázába vagy hova :) amúgy nem akartam nagyon élesen fogalmazni, tök jó ezekről beszélni azt hiszem. és nem akarom kitiltani az autósokat a picsába sehonnan - csak az autókat onnan, ahol a legtöbb kárt okozzák a legtöbb embernek.

Kandaláber 2013.12.30. 20:22:32

Egy és kétszámjegyű főutakon kerékpárral közlekedni szabad, kivétel, ha az út mellett legalább 1 kilométer hosszan és elsőbbségi szabályok által ugyanúgy védett, EU szabványoknak megfelelő kerékpárút.

Egyéb útvonalon tiltani kerékpározást akkor lehet, ha a tiltás alatt van tájékoztató tábla a kerékpárút elérhetőségéről.

Magyarul: ne diszkriminálják - Magyar Kerékpárosklub hallgatásával - a kerékpárosokat a legfontosabb országos utakon. A Balatonra, Szolnokra, Pécsre, Esztergomba, Miskolcra hosszan lehetne sorolni, nem lehet kerékpárral elmenni szabályosan, mert vannak olyan helyek, ahol szabványos minőségű alternatíva nélkül behajtani tilos táblákat raktak ki. Sötétben áll a kerékpáros a tábla alatt és SEMMI jelzés, hogy most akkor hová, merre. Ezért, aki haza akar érni, az csak szabálytalankodni tud - mert ugye az nem alternatíva, hogy 80 kilométert éjszaka, talán esőben visszafelé tekerjen.

Ja, és a kurva anyját annak aki azelmúlt25évben ezt hagyta. Meg annak is, aki ezt nem akarja észrevenni.

Blogger Géza 2013.12.30. 20:43:53

Indokolatlanul alacsony követési távolság büntetése, mint a németeknél az autópályán. (Lásd Rezesova üldözési versenye.)

T alakú kereszteződésnél jobbkéz-szabály helyett egyenes úton haladónak legyen elsőbbsége. Ált. is minél kevesebb egyenrangú kereszteződés legyen, azt a "főútnak tűnő" úton lehetőleg előjelző tábla figyelmeztesse. Jobbkéz-szabály miatt elsőbbségben lévő jármű csak akkor kanyarodhasson ki, ha meggyőződött arról, hogy megadták neki az elsőbbséget, illetve ezzel nem okoz balesetet.

Jobbra kis ívben ki lehessen kanyarodni pirosnál, ha ez senkit nem veszélyeztet, nem akadályoz. (Pl. úttesten átkelni akaró gyalogost, biciklistát sem!)

Jó ötlet a zebra "meghosszabbítása" járdára egy csíkkal pl., és ha oda belép a gyalogos az úttest vagy a közeledő jármű felé fordulva, akkor az teremtse meg számára az elsőbbségi helyzetet (más okból elvileg oda be se léphessen), és ő is köteles legyen meggyőződni arról, hogy azt lassítással, megállással, kézmozdulattal, intéssel, villogással, bárhogy megadták neki. Csak a zebra közelében mászkálás, telefonálás, nézelődés, babakocsi-tologatás stb. önmagában ne teremtsen elsőbbséget. Ha ilyen szitukból mégis baleset lesz, akár mindkét fél megbüntetése (autós elsőbbség meg nem adása miatt, gyalogos mert nem győződött meg arról hogy megadták neki az elsőbbséget.) Nyilván már legkisebb lassítás a gépjármű részéről is annak számít.

Kétsávos körforgalmak csak turbókörforgalomként lehessenek, inkább tehermentesítő útvonalak legyenek a túlzsúfolt körforgalmaknál (első kihajtóra rávezető kisút, amely elkerüli a körforgalmat.)

cso zsi 2013.12.30. 20:46:58

@Kandaláber: "Sötétben áll a kerékpáros a tábla alatt és SEMMI jelzés, hogy most akkor hová, merre. Ezért, aki haza akar érni, az csak szabálytalankodni tud - mert ugye az nem alternatíva, hogy 80 kilométert éjszaka, talán esőben visszafelé tekerjen."

Az ilyet a teherautósok-buszosok is szeretik.
Füzesabonynál letérsz az autópályáról a 33-ra, mert Tiszafüreden volna a cél. Már mész ~25 km-t, amikor ez a kép fogad: maps.google.com/?ll=47.644458,20.723133&spn=0.066501,0.154324&t=h&z=13&layer=c&cbll=47.643801,20.723867&panoid=yEXZccg2XL5n5McsT75ixQ&cbp=12,131.73,,0,-3.9

Nem rémlik, hogy bárhol előtte jelezték volna, hogy "erre gyere ne arra".
Ez olyan hazai sajátosság, hogy a közlekedők bármely résztvevőjét meg tudják szívatni.

gacsiiiz 2013.12.30. 20:47:00

Sokadszor is: jobbra kis ívben tilos jelzéssel egyidejűleg is szabadjon kanyarodni, elsőbbség megadással. (mint pl. az USA-ban is)

min 2013.12.30. 20:47:09

Végigolvasva a kommnenteket még mindig a teljes reset mellett vagyok az autósok többségének az agyát illetően. Bármilyen közlekedési téma van rögtön előjön a hőőő bringások meg hőőő gyalogosok...Magukban hibát persze sosem találnak.
Autósként is én szégyellem magam sokak helyett.

droid_ 2013.12.30. 20:48:01

@vanRob: @]{udarauszkasz: igazatok van, tokegyszeru, kozben en is megneztem. meg lettem vezetve. par hettel ezelott volt a ceges levlistan egy kis flame a gyalogos-autos elsobbsegi viszonyokrol, es ott az egyik kollega teljesen mas, tok ertelmetlen szabalyokat irt, es mivel paragrafusokat hivatkozott es nem volt ellenvelemeny, utananezes nelkul elhittem, pedig en is erre az egyszeru valtozatra emlekeztem. ennek megfeleloen most is hosszu kormondatokat vartam a kerdesre, es valaszul ezt hoztam volna valtoztatando szabalynak, de igy okafogyott a dolog.

Sir Galád (már foglalt) 2013.12.30. 20:49:14

@kutyás majmok vagytok: van ahol a járdán megyek, mert nincs kedvem a száguldozó autók mellett menni. Tehát zebrázom a bringával.

GentleSpecter 2013.12.30. 20:55:28

Betiltanám az egyenrangú kereszteződéseket. Döntsék el, hogy melyik alsóbbrendű, melyik felsőbbrendű út és minden kereszteződésben legyen tábla! Vagy ha ez nem, akkor egy "egyenrangú kereszteződés" táblát találjanak ki. Agyrém, hogy úgy tudom eldönteni, hogy elsőbbségem van-e, hogy a másik autósnak szótó táblát vagy annak hiányát kell keresnem.

Blogger Géza 2013.12.30. 21:01:06

@droid_: Mondok neked egy idei példát: Autóval megyek kb 30-40-nel egy városi kis utcában, azért is ilyen lassan (elvileg 50-nel is mehettem volna), mert előttem egy telefonáló gyalogos szép lassan kelt át az úttesten (Nem zebrán!). Szemmel láthatóan teljesen el volt merülve a beszélgetésbe, egyáltalán nem nézett felém, vagy nem úgy nézett ki, mintha foglalkozna a külvilággal. Majd egyszer csak se szó, se beszéd hirtelen megállt az úttesten. Gondolom, valami rossz hírt kapott a telefonból. A másik rossz hír az volt, hogy majdnem kénytelen voltam emiatt elütni, csak a kormány félrerántásával (ami által egészen az úttest szélére sodródtam) akadályoztam meg, hogy üssem elüssem, bár valószínűleg a vészfékezés is megfelelő lett volna, de nem mertem kipróbálni. Ő meg szerintem az egészet észre se vette, telefonált tovább állva az úttest közepén.

Legalább addig függessze fel azt rohadt telefont, amíg az úttesten átkel, az nem járda! Az normál estben pár másodperc!

Szerintem indokolt lenne, hogy az úttesten (beleértve az úttest gyalogosok átkelésére kijelölt részét - gyk. zebra) ne szabadjon telefonálnia, addig szóljon bele, hogy pár másodperc szünet, átkelek. Ez jó lenne, ha beépülne a gyalogosok kultúrájába.

]{udarauszkasz 2013.12.30. 21:01:44

@cso zsi: Ez egy 4,6os korlatozas. A legtobb kamion ez alatt meg atfer, ahogy a legtobb busz is; a cumi akkor van, amikor 3,8as,3,6os hidba futsz bele, nyergessel, egy cernavekony uton, ahol se behajtasi tilalom, se egyeb nincs, megfordulni persze nem lehet, tolathatsz hatra 5 km-t bele az ejszakaba... Ilyenkor lehet jo esellyel meghuzni a kocsit valahol.

]{udarauszkasz 2013.12.30. 21:03:16

@Blogger Géza: A toppos Scania legkurtje ezhez teritette volna:)

vanRob 2013.12.30. 21:04:55

@droid_: Akkor az adott kolléga jogosítványának nyilvános elégetését javaslom. :)
Jó, én sem tudok minden szabályt fejből.
Amit viszont táblával vernék be a legtöbb autós fejébe az az, hogy a sebesség korlátozását a következő kereszteződés kúrvára feloldja! Kint van a tábla, hogy 70, be is lassítanak, ahogy kell, aztán meg baktatnak továbbra is 70-el.
Nyáron megyek ugyanerre, ugyanez, apuka 70-re belassít. Kb 200 méter után feloldja a kereszteződés, csak nem gyorsít. Nekem időre kellett mennem, hát leelőztem. Erre nekiáll villogni meg dudálni. A következő faluban egymás mellé sodort a sors (ő akkor ért oda, én meg éppen végeztem), át is szól, hogy "Fiacskám, a 70-es táblát nem láttad?" Mondom de láttam, viszont azt a kereszteződést is láttam, ami feloldja. Gondolom maga is látta, mivel előttem ment. Néz rám nagyon, látom dolgoznak a fogaskerekek. Elmondtam neki, hogy hogyan is van ez a feloldás dolog, remélem nem nagyon roskadt magába. A "Fiacskám"-at nem is róttam fel neki.

boszorkányság 2013.12.30. 21:06:21

Közel 10 órája ezt írtam:
A KRESZ legyen az EU-n belül MINDENÜTT egyfortma.
Határjelzés sincs már és azt sem tudod, hogy hol és miért büntetnek, büntethetnek meg.
Nem beszélve arról, hogy a néhány tized másodperces döntési helyzetben nincs is idő azt vizsgálni, hogy melyik országban is vagyok, a másik résztvevő melyik országból is jöhetett, mit is kellene csináljunk, hogy ne legyen baleset?

Fordítsák le a német közlekedési szabályokat és bármekkora a kísértés SEMMIT ne vegyenek el belőle és SEMMIT ne tegyenek hozzá és ez legyen a közlekedési szabály minden EU-s országban.
Tudom, hogy így néhány ügyvédnek rosszabbul megy majd, de több ember életben marad...
------------
Szomorúan olvastam a hozzászólásokat. Kevés kivételtől eltekintve mindenki úgy szólt hozzá mintha csak magyarország lenne a Világon. Nem is lenne itt külföldi, nem is mennének soha külföldre.
Ahogy éreztem nagy a baj. Miért: a közlekedés olyan kapcsolat a másikkal a közúton amikor NINCS LEHETŐSÉG megbeszélni, személyre szabni a teendőket. Az élvemaradás érdekében néhány tized másodperc alatt mindenkinek egyazon szabályok alatt kell eldöntenie, hogy mit kell csináljon.
Ezen múlik a közlekedők élete, testi épsége, eszközeinek vagyonbiztonsága.

SEMMIFÉLE egyéni, országspecifikus szabályozás nem hoz eredményt, sőt fokozza a veszélyt!
A kérdés felvetése is helytelen: az egységes közlekedési szabályok elérésén túl nincs olyan ok, ami miatt a közlekedési kapcsolatokban az eltérést akár egyetlen szabályváltoztatással is növelni kellene!

Képzelje el az aki szeretne valami olyan szabályt hozni, ami csakis Magyarországon érvényes, mit tenne egy ide látogató helyében? Mit tenne egy olyan országban, ahol minden másként van, mint itthon? Elkerülhetetlen lenne a szabályszegése, pénz, vagy börtönbüntetése!

Kívánja ezt valaki, kívánhatja ezt a helyi, környező országoktól eltérő szabályok megalkotásával valaki magának, másnak?

Magyarország az EU népességének a 2 %-át (igen Kettő százalékát sem éri el! Miért gondolja bárki, hogy a közlekedési szabályokat nekünk kellenne meghatározni?
A Világ széle nem Hegyeshalomnál, Záhogynál van! Ébresztő!! a közlekedési közösség 500 milliós!

Nem változtatni, helyi szokásokhoz igazítani, hanem az egységes EU-hoz igazítani kellene, de mihamarabb!

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 21:12:09

@Blogger Géza: ja hát, alapvető túlélési funkciókat nem lenne rossz gyakorolni akár. azt hiszem a legtöbben ovis korunkban meg anyu kezét fogva tanultunk komolyabban ilyesmiről. pedig nem csak a saját tyúkszaros életünk múlik rajta.
az autót vezetőket sem lenne rossz érzékenyíteni, hoy mennyire életveszélyes amit csinálnak - nem paráztatásból, "csak" az emberi élet tisztelete jegyében, hogy mégiscsak tonnás gyorsvasakkal rohangásznak egy csomó halandó között, és ez nem csak a hülye gyalogosok/biciklisek/légdeszkások baromsága, hanem sajnos elsősorban ők maguk a probléma a halálos vasukkal. vezessék, de ha lehetne még annál is felelősebben, mint ami minimálisan kötelező.

Fodrosnagykocka 2013.12.30. 21:20:31

- ahol van kerékpárút kötelező legyen ott haladni kerékpárral
- rendszámot minden forgalomban részt vevő járműre. a több bicajom van problémára pedig a svájci módszer átvétele: nem járműre, hanem személyhez kötött a rendszám. egyszerre úgy is csak egyen ülsz, felpattintod rá. akién meg nincs az illetéktelenül használja. ennyi.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 21:29:36

@ostvan2: Hát, szerintem:

- kanyarodó főútvonal megszűnik
- egyenrangú vagy megszűnik, vagy MINDIG ki van táblázva (ez utóbbinál megszűnik az, hogy a másik macisajtját kéne nézni). Mondjuk ebben az esetben nem maradna csak és kizárólag kanyarodási szabály, amivel meg megint csak megkevernénk szegény fejüket. Nem, sajnos az egyenrangú nem maradhat, be kell hinteni sóval mindet.

A másik verzió, hogy megtanulnak vezetni az emberek, használják az irányjelzőt és a kis fejecskéjüket is (Gondolkodásra. Elsőnek az is elég, ha a saját eszüket használják. Az advanced kategória, ha a másik fejével is tundak már gondolkodni.) Szerintem ez nem következik be még úgy 20-30 évig. Addigra meg itt is lesznek a robotautók. Legalábbis remélem.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 21:30:37

@boszorkányság: britek tartsanak jobbra? I don't think so... :) csak azt mondom, az EU nem egységes, ne mhülyeség az egységes szabályzás, viszont helyi szabályok mindenhol kellenek ahol kellenek, ahol meg nem ott nem, elég értelmetlennek tűnne bevezetni egy szabályt ahol nincs rá szükség, vagy nem változtatni valahol, ahol probléma van, csak mert lokális szinten nem változtatunk punktum.
szerintem legalábbis.

droid_ 2013.12.30. 21:31:22

@Blogger Géza: en is mondok egy peldat. multkor megyunk a villamoson, le akarnak szallni vagy tizen, erre az ajtonal allo embernek lathatoan eppen eszebe jutott valami, nyilvan rossz hir, mert teljesen lemerevedett. alig tudtak tole leszallni. tobb ember visszafordult es a masik ajtohoz tolakodott. most gondolj bele! be kene az ilyesmit tiltani nem?

csárlszbrunzol 2013.12.30. 21:32:44

@vanRob: "A féktávolságon belül lelépő gyalogost el fogják csapni, vagy a kormányt félrerántó autós fog valaki vagy valami mást letarolni. "
Igen, ez a mostani valóság. Épp ezért muszáj szétnézniük a gyalogoknak.
Ugyanakkor elsőbbségük van, vagy nincs? Ha van, akkor közelítse meg a járművezető úgy a zebrát, hogy meg tudja adni az elsőbbséget. Ellenkező esetben nem beszélünk elsőbbségről, csak életösztönről.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 21:34:16

@Blogger Géza: "...és ő is köteles legyen meggyőződni arról, hogy azt lassítással, megállással, kézmozdulattal, intéssel, villogással, bárhogy megadták neki."

Esetleg táncoljanak el valami törzsi táncot.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 21:35:51

@már foglalt: Zebrázz. De nincs elsőbbséged. Senkivel szemben sincs. Sem a zebrán átkelő gyaloggal, sem a zebrát keresztező járművekkel szemben.

gozos 2013.12.30. 21:37:40

Útépítés és 40 km-es sebességkorlátozás: egy útfelújítást és hasonló tevékenységet csak úgy szabadjon végezni, hogy ne legyen indokolatlanul korlátozva a forgalom. Például Zalacsány - Nagykapornak közötti szakaszon 3 évig volt 40 km/h-s táblával ellátva. Útépítővel gyakori utam során ritkán láttam napközben. Se munkagépet, se útépítést. Ellenben a 40-es táblát 3 évig bámultuk.

Vasúti átjárók: a villogó fénybohóc alig ér valamit. Ha belesüt a nap, akkor benézhető a színe. Minden aszfaltutas vasúti átjáróhoz félkarút kell tenni, ellenkező esetben a vasút is köteles legyen óvatosan megközelíteni a kereszteződést. Ekkor a vasút érdekeltté válna, hogy a fénybohócot száműzze és félkarút rakjon legalább a fővonalaira.

Aszfaltozott egyenrangú útkereszteződések: vagy kettő darab elsőbbségadás tábla vagy 4 darab egyenrangú útkereszteződés tábla kötelező kirakása.

Sterbinszky Tivald 2013.12.30. 21:44:04

utfelujitas miatt elore kitett es utolag honapokig otthagyott sebesseg korlatozo tablaknal lesbol mero, es kaszalo traffipaxokat szuntetnem meg

vanRob 2013.12.30. 21:45:11

@csárlszbrunzol: Persze hogy úgy kell megközelíteni, hogy meg tudjak állni. De ha már 5 méteren belül vagyok, és addig nem indult el, akkor ne is induljon már el. Van egy határ ami után már nem lehet megállni. Ne kényszerítsen vészfékezésre, vagy hirtelen kormánymozdulatra, mert arra nem jogosítja fel az a pár fehér csík az aszfalton.
Az meg nagyon nem járja, hogy 2-vel menjek a zebrához, hátha ki a akar valaki lépni.

vanRob 2013.12.30. 21:47:37

@Sterbinszky Tivald: Közös érdek lenne szövetkezni a "színesfém-tolvajokkal", hogy melyik táblát kellene már ellopni.

csárlszbrunzol 2013.12.30. 21:49:43

@vanRob: Szerintem tök egyszerű: Ha nincs senki a zebránál, akkor suhansz. Ha van, akkor megállsz.
Védett űton haladsz autóval. Érkezik egy 40t-s kamion a kereszteződésbe, elsőbbséget kéne adnia Neked. Meg tudjátok oldani?

Sterbinszky Tivald 2013.12.30. 21:49:51

@vanRob: sajnos ezek a tablak mar muanyagbol vannak:(

kranführer 2013.12.30. 21:51:00

Mamika bemegy a felezővonalig, én fékezek, ő engem néz és integet hogy menjek, mindez a zebrától 20 méterre, na akkor addig integetsz itt amíg... felkiáltással állok és észreveszi magát. Lehet hogy nem volt rendben az éves zebrabérlete?
Üdv
kran

Moan 2013.12.30. 21:55:06

5 évente minden jogosítvánnyal rendelkezőnek (és azt megtartani akarónak) kötelező forgalmi vizsga.

Simán annyi, hogy menjen el A-ból B-be a delikvens egy maga választotta útvonalon, ahol az érkezési pont (cím) véletlenszerűen van kijelölve. Úgy tájékozódik, ahogy akar, még az anyóst is viheti. Két vizsgabiztos hátul meg figyel csendben és a végén pedig értékel...

etruszk 2013.12.30. 21:59:33

@manókomment: Ezzel csak az a baj, hogy ez a "Közvetlen élettér=néhány háztömb" minden egyes város minden egyes háztömbjére igaz. Vagyis visszafejtzeve az érvelésed, ne kelljen egyetlen lakott területen sem "vigyázzban állni" és úgy általában szűnjön meg az autóforgalom - mindenhol.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 22:04:10

@etruszk: nemnem, bár igaz amit írsz :) a sűrűn lakott illetve nagy gyalogosforgalmú helyeken legyen zóna, ezt írtam feljebb is. az a helyzet, hogy ha lerakod a kocsid (mármint nem te személy szerint, bárki autós) és felülsz a buszra-metróra-Segwayre whatever, akkor is odaérsz, és nem kell egymást kerülgetni életveszélyes környezetszennyező izékkel. a dolog dokumentáltan működőképes. kell hozzá pár parkoló, őrzött és ingyenes, meg valami értelmes autósbérlet. akinek muszáj odamennie autóval, mert mittudomén, az meg vagy szirénázzon, vagy hajtson hússzal és húzza be a nyakát. kb ez az elképzelés.

etruszk 2013.12.30. 22:05:17

@Kandaláber: Igazad van, ez szemétség.
De ne mondd, hogy minden nap arra mész és minden nap meglep, hogy még aznap sem építették meg kerékpárutat. Egy adott útvonalon először haladva még oké, hogy nem tudsz máshogy hazakeveredni. Azonban ha már tudod, hogy arra nem tudsz szabályosan közlekedni, akkor csak azért is arra menni már nem oké...

ŐŐ 2013.12.30. 22:09:45

Kérdezem én ha napjainkban egy felnőttnek nincs semmilyen jármű vezetésére jogosító vizsgája akkor honnan kell tudnia, hogy a zebrán kell átmennie? Hogy létezik olyan hogy KRESZ lámpa? Hogy ha ivott ne üljön biciklire? STB...?

Én már az óvodában KRESZ oktatást tartanék. Az óvodások lakhelyének megfelelő tartalommal. És vizsgáztatnám őket. Természetesen az óvodás gyerek életkori sajátosságainak megfelelően. Viszont ennek a vizsgának a megléte feltétele lenne az iskolaérettségnek. És az óvónők lelkiismeretére bíznám az oktatás és a vizsgáztatás komolyságát. Iskolában tartanék néhány hetes oktatást és vizsgát kb. 3. osztályban, Majd 7. környékén. Aztán 15 éves korban megint oktatnék és vizsgáztatnék. Ezek az oktatások kötelezőek, és ingyenesek lennének. az adott életkornak, és lakhelynek megfelelő tartalommal. Nem helyettesítenének semmilyen jármű vezetéshez szükséges oktatást és vizsgát. Viszont egy 15 évesnek már lenne 4 kötelező vizsgája KRESZ-ből. Ezután elvárható tőle a felelősségteljes gyalogos és kerékpáros közlekedés. Lehet büntetni a gyalogost, és a kerékpárost! Ezen vizsgák megléte után mehet ha akar fizetős jogosítványt adó képzésekre.

Jankove 2013.12.30. 22:12:56

A mai 21. századi KRESZ lényegében semmire sem jó. Nem egyszerűen alkalmazható direktívák (ökölszabályok) gyűjteménye, ami minden körülmények között, bárhol, bárki számára egyszerűen, és egyértelműen alkalmazható lenne közlekedés közben. Hanem olyan jó magyarosan, nehezen értelmezhető gumiparagrafusok, egymásnak ellentmondó szabályok, kivételek, logikátlanságok, következetlenségek gyűjtőhelye. Tisztán látszik, hogy már ezt is jogászok írják, célja a totális káosz az utakon. A kresz mára lényegében egy kusza törvénykönyvvé degradálódott, ami másra nem alkalmas, mint iránymutatásra egy esetlegesen bekövetkezett baleset felelőseinek megállapításához. Dehogy a tárgyhoz is hozzátegyek, szépen vissza kellene rollback-elni a közelmúlt összes kresz módosítását, ami csak tovább rontott a dolgon. Közülük is a ez a gyöngyszem a kedvencem: Egyirányú úton (bizonyos feltételek együttállásánál) megengedték a biciklistáknak a menetiránnyal szembe közlekedést. Azontúl, hogy gyakorlati haszna nincs, és unfair a közlekedés többi résztvevője felé, rohadtul balesetveszélyes is (kényelmi szempontokat rendeltek a biztonságos közlekedés fölé), és egy sereg eddig működő, egyértelmű szabálynak (pl; jobbkézszabály) vágott alá. Nem beszélve arról, hogy a közútjainkon közlekedő biciklisták –tisztelet a kivételnek- enyhén szólva is félműveltek, és tahók, a kettő pedig halálos fegyver. Nem engedni, hanem szigorítani kellene. A másik, nem szervesen ide kötődő dolog: A járművezetői tanfolyamok nívójának emelése. Legalább 15 évvel ezelőtti szintre visszaállni. Legyen ismét kötelező „tantárgy” a rutinvizsga, a biztonságos üzemeltetés, műszaki, és szűrjük a jelentkezőket szellemi, pszichikai, és egyéb adottságok alapján. Felejtsük már el hogy bárkiből lehet felelősségteljes sofőr 2 hét gyorstalpaló után, ha így teszünk automatikusan csökkenni fog a balesetek száma. (feltéve ha ez tényleg cél – én összeesküvés elméletem szerint kurvára nem az)

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.30. 22:17:48

@ŐŐ: szerintem ez borzalmas ötlet, még több büntetés és még több hivatalos papírmunka. az oktatás jó, a vizsgáztatás fölösleges (mit csinálsz a megbukottakkal? kitiltod az utcai gyaloglásból?), a jogosítvány hajmeresztő. sztem ezt kicsit életszerűbben kéne végiggondolni, nem csak a rendnek-kell-lenni dolog szerint, hanem hogy mindez miért van és mire való.
szerintem például azért van, hogy emberek minél szabadabban és veszélytelenebbül közlekedhessenek, ezért minél veszélyesebbek embertársaikra - és mindennél veszélyesebb a gépjárműforgalom, - annál több óvintézkedés és nagyobb felelősség jusson neki. meg persze gyors autó, amin oda megy, ahova akar, és nem öl meg vele senkit, meg nem is veszélyeztet.
az óvodás persze tudjon a közlekedésről, és vigyázzon magára! de hogy jogosítványt a gyalogosnak, mégis milyen joghoz? a szabad helyváltoztatáshoz? mi van, ha leugrok a sarki boltba csipszért és nincs nálam gyalogjogsi? brrr.

etruszk 2013.12.30. 22:18:25

@manókomment: Ez régi probléma/téma. Csakhogy a közösségi közlekedés nincs felkészülve arra, hogy mindenki azzal járjon, nincs elég (egyáltalán nincs) ingyenes őrzött parkoló, A közösségi közlekedés mindig lassabb és van egy csomó dolog, amit jobb autóval intézni. Ráadásul aki az autót megvette szereti használható közelsáégben tudni.

Az összes város nagyforgalmű hely. Sok ember kis helyen. Sok jármű kis helyen. Szennyezett levegő, zaj. Sok ház, kevés zöldterület.

Viszont sok a munkalehetőség. Minden elérhető közelségben van. Minden könnyedén beszerezhető. Jobb az orvosi ellátás. Jobb az oktatás. Rengeteg a kulturális lehetőség.

Az egyik nincs a másik nélkül. Nem lehet csak a város előnyeit annak hátrányai nélkül élvezni.

olcso 2013.12.30. 22:18:53

@Jankove: "bekövetkezett baleset felelőseinek megállapításához"

Én is mindig ezt mondom, ha valaki a KRESZ-ről kérdez : )

Miért unfair a közlekedés többi résztvevőjével szemben, hogy a kerékpáros bemehet egyirányúba (nem mindbe)?? A jobbkézről pedig nekem azt tanították (hangsúlyozták), hogy akkor is érvényes, ha nem jöhetne arról senki.

etruszk 2013.12.30. 22:20:54

@Moan: Jelenleg az aktív réteg 10%-a állami alkalmazott. Így lenne 20%. És biztos nem lenne korrupció...

Mercel 2013.12.30. 22:22:17

Hello!

A kötelező jobbra tartást vezetném be a többsávos utakon. Újra.

Kevés dologgal lehet úgy felhúzni mint amikor a paraszt a belsőben ballag, és már fehérvárig ér mögötte a sor.

"Frigyes"

Blogger Géza 2013.12.30. 22:26:49

@droid_: Nem összevethető a példa, senki életét, testi épségét nem veszélyezteti.

etruszk 2013.12.30. 22:28:53

@dukeekud: Felnégyelni azt a kerékpárost, aki a pirosnál nem áll meg, és a gyalogosoknak nem ad elsőbbséget.
Ha legközelebb ilyet látok, összehajtogatom a kerekét az biztos.

etruszk 2013.12.30. 22:33:30

@Mercel: Ahol nem kötzelező a jobbra tartás ( lakott terület, párhuzamos közlekedés, nagy forgalom) ott viszont el lehet haladni más járművek mellett jobbról.
Ha pedig annyira siet valaki, hogy a sebességkorlátozás sem érdekli, akkor a záróvonal már nem lehet akadály.

Jankove 2013.12.30. 22:44:06

@olcso: "Miért unfair a közlekedés többi résztvevőjével szemben, hogy a kerékpáros bemehet egyirányúba (nem mindbe)?? "

Azért mert mindenki tudja, hogy ez egyértelmű kivételezés, és szabály alkotói fittyet hánytak a biztonságnak. Mennyivel egyszerűbb lenne az autós dolga, ha átcsapathatna a gyerekekkel teli játszótéren, ill. bármit felrúghatna hogy hamarabb, és egyszerűbben odaérjen az uticéljához... de valószínűleg ez mind mind alapjaiban hintába tenné a biztonságos közlekedést. Ha a biciklistának derogál megkerülni a háztömböt, -ahol kerülővel ugyan, de biztonsággal (leginkább saját testi épsége érdekében) tudna eljutni uticéljához, akkor kéremszépen nem kell felülni a bringára, lehet menni tömegközlekedéssel is. Ehelyett valaki kitalálta, hogy szegénynek ne kelljen már annyit tekernie, mehet a forgalommal szembe is. Szegény autósnak nem elég hogy figyelnie kell az egyirányúban szembejövő bicikliseket (akik olyannyira maguknak érzik a szabályt, hogy azóta minden egyirányú utcába behajtanak szemből, nemcsak ahol engedi a szabály) de mostmár ott is számítania kell keresztező forgalomra, ahol eddig szabály szerint nem lett volna. Mi ez ha nem káoszgyártás? Egyszerű szabályozás helyett megint jönnek a kivételek, a következetlenség, ami mindennapi konfliktust, és balesetet eredményez...

bandika57 2013.12.30. 22:46:18

@cso zsi: A 4m-nél magasabb jármű túlméretes, külön engedély nélkül nem is közlekedhet.

Jankove 2013.12.30. 22:46:38

@Mercel: "A kötelező jobbra tartást vezetném be a többsávos utakon. Újra."

Szerintem ez érvényben van még. Csak nem ellenőrzi senki, és nem is szankcionálják.

vanRob 2013.12.30. 22:50:29

@Sterbinszky Tivald: Akkor ez nem működik. :(
Picsába.

Phteven 2013.12.30. 22:53:06

Indexelés következetes elmulasztása, belső sávban vitorlázás esetén félreeső helyen, saját ásású gödörbe történő tarkónlövés.

vanRob 2013.12.30. 22:56:30

@csárlszbrunzol: Ööööööö... Elengedem..???

Perillustris 2013.12.30. 23:28:18

@VercsiHugi: "Ők könnyebben állnak meg, mint a manapság egyre nagyobb és egyre nehezebb gépsárkányok."

LOL

A KRESZ lényege nagyjából megvan?

olcso 2013.12.30. 23:35:45

@etruszk: Mindenkinek hajtogasd össze a kerekét, durva meló lesz azt a sok kocsikereket összehajtani... : )

olcso 2013.12.30. 23:40:24

@Jankove: A kerékpáros pedig nem hajthat föl autópályára, akármennyivel lenne rövidebb az út számára. Ez unfair és az autósoknak is tiltsuk meg.

Komolyra véve a szót. A jobbkéz az vonatkozik az egyirányú utcákra is, mint már írtam. Nem mehettél eddig sem neki senkinek aki onnét kijött, akár szabályos volt, akár nem. Ezentúl legalább meggyőződnek az emberek, hogy tényleg nem jön semmi. Nem egyszer láttam már "parkolok, rövidet tolatok" embereket áttolatni kereszteződéseken. Ők nem is látnak semmit az autóból.

sámuel 2013.12.31. 00:13:34

Egyenrangú utak kereszteződése... Vagy megszüntetném ezt a műfajt, vagy minden esetben táblával látnám el. Nagyon frusztráló a gyanús helyeken kémlelni, hogy vajon a merőleges úton érkező autósnak van-e macisajtja.

Perillustris 2013.12.31. 00:21:03

@Mákony Béla: "Ezt a közlekedés többi résztvevője leolvashatja"

...és megjátszhatja a lottón!

Perillustris 2013.12.31. 00:21:49

@Jankove: Jövőre elmesélem, ez miért van.

SarahConnor 2013.12.31. 01:09:09

@csárlszbrunzol: ugye érzed, hogy nem ugyanaz? Mindenesetre értékelem a humort :)

@Vittore.: nem a zebrán átkelő gyalogosokról beszéltem. Mernék én olyat?...

@Fazakas László: ismétlem: nem a zebráról beszéltem.

@alfax: és neked is: nem a zebráról beszéltem.

Nem azt mondom, hogy zebrán nem voltak már más hibájából necces eseteim, de nem fogom itt magyarázgatni, aki vezet, tudja, milyen az.

GöTi 2013.12.31. 08:11:09

A kerékpárutakra vonatkozó német szabványokat át kellene venni, nyilvánossá tenni, és csak az azoknak megfelelő, biztonságos útvonalakat kerékpárútnak nevezni, a többit megszüntetni, átépíteni. A kamu kerékpárutak tetűfajzat festőit, "építtetőit" bebörtönözni - hűtlen kezelés, veszélyeztetés.

Ahol két útvonal is van a gépkocsik részére nagyjából párhuzamosan (pl. M3 és 3-as út), ott az alacsonyabb rendűn engedélyezni kellene a kerékpáros közlekedést.

A kerékpáros KRESZ szabályokat nem elég az elborult, kirekesztő kerékpáros egyesülettel egyeztetni. A világ minden táján szabályos a kerékpárúton a háromkerekűek és a velomobilok közlekedése, a magyar szabályok eszetlenül tiltják ezt.

A kerékpár utánfutók hatályos szélességi előírását a bolti forgalomban levő - nemzetközi szervezetek által is minősített - termékek többsége túllépi. Vagy tiltsák be a forgalmazásukat, vagy módosítsák az agyatlan KÖHÉM rendeletet. Nem láttam még olyan utánfutót, amin az előírt háromszögletű teherautó prizma rajta lett volna.

Miért jó az a szabályalkotóknak, ha az utánfutón bekapcsolt hátsó villogó, a kerékpáron pedig kikapcsolt van? Miért nem alkalmazhatom a jobb láthatóság érdekében az összeset?

GöTi 2013.12.31. 08:36:02

A kötelező biztosítást nem az autókhoz, hanem a jogosítványokhoz kellene kötni, kártörténettel együtt. A jogsi biztosítása szólhatna valamilyen kategóriáig (tömeg, méret, motorteljesítmény). Nagyobbat nem vezethet. Ha nagyobbra tér, akkor arányosan visszasorolódik a bónusz rendszerben.

Ha valakinek három kocsija van, akkor nem húznák le pofátlanul háromszor is, hiszen csak egyet vezet egyszerre. A vidéki nagyapa nevére bejegyeztetett, nagyvárosi hülyegyerek által vezetett kocsival sem lehetne trükközni. Felesleges lenne kocsira kártörténet igazolás. A vezető okozza a kárt, nem a kocsi.

Mi van jelenleg pl. válásnál? Húsz évig vezeti valaki a közös tulajdonú autót balesetmentesen, elválik, új kocsit vesz, a régi a volt házastársé marad, ő meg kezdi a biztosítási kártörténetét nulláról?

Ha a közös kocsit hárman is vezetik egy családban? Adható lenne pl családi kedvezmény - de ugye más a kockázata a sok éve vezető szülőknek, és a friss jogsis gyereknek. Ezt érvényesíteni lehetne.

úgyiselfelejtem 2013.12.31. 09:24:50

Az én változtatásaim, néhányat írtak mások is:
- iskolai KRESZ oktatás(gyalogos/biciklis), érdemjegyekkel, vizsgával, jogsi előfeltételként. A heti 5 tesiórában elférne pár évfolyamban.
- A zebránál "átkelőkör" nekem is tetszik (amin kívül csak nézeget)
- A zebra utáni autós elindulás. Nincs benne jelenleg. Csak az, hogy meg kell állni, de az, hogy mikor lehet továbbhaladni, az nincs.
- A hosszú, középen valamilyen padkával megszakított (pl.:körforgalomnál) zebrán az elsőbbség szabályozása
- A kanyarodó főút helyett (fizikailag) egyenesen haladó úton az irányjelzés szabályozása(többórás vita után nem találtunk megoldást a KRESZben)
- (Nem komoly, de jó lenne) Az összes ok nélküli elakadásjelzővel tilos helyen megálló autós lábainak tördelése csákánynyél(?) által

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2013.12.31. 09:51:38

@cso zsi: A svájciak, szlovének, stb. nem eszik magukat ezen. Aki akar, menjen a bicikliúton, mert az azért majdnem mindenütt van a városokban, aki szabadidős sportra használja, netán versenyszerűen országútizik, és edzést tart, menjen az úton. Értelmes, felnőtt emberek, tudják, hogyan kell viselkedni. És az autóvezetők is értelmes, felnőtt úrhölgyek, urak, akik szépen kivárják, amíg egy hegyi úton előzhetnek, még ha perceken át is kell baktatniuk a bicajosok mögött. Nálunk ezek az értelmes felnőtt úrhölgyek és urak hiányoznak a játékból. Én kb. ugyanannyit autózom, mint amennyit bicajozok, tehát nem vagyok elfogult egyik irányban sem az autós-bicajos vitában.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.31. 09:57:54

@etruszk: abban mindenképp igazat adok neked, hogy egymást kizáró igényeket nem lehet egyszerre érvényesíteni, csak az nem teljesen világos (mármint nem csak nekem, de úgy általában), hogy a jelen állapot miért lenne szükségszerű. úgy értem, fejleszteni folyton fejleszti (a mindenkori kormány) az infrastruktúrát, nagyon sok EU zseton csörög ilyesmire, van miből gazdálkodni, és nem egy elképzelhetetlen célkitűzés az átmenő gépjárműforgalom kiiktatása a nagy gyalogosforgalmú belterületekről. ennyi erővel akár a megvalósíthatóságon is agyalhatnánk :) sajnos valamiért mindig úgy tűnik a nem-autós közlekedőknek, hogy az autós közlekedők legalább fejenként négy szavazattal bírnak ilyen kérdésekben, és a szaktekintélyek (forgalom-illetékes mérnökök, bárhogy is hívják éppen magukat) autómenedzselésben gondolkodnak, amelynek minduntalan útjába kerülnek a fránya nemautósok, mintha nem is egyenlő felnőtt emberekról lenne szó ebben az egész diskurzusban. ez nem a te hibád nyilván, csak azért írom le ebben a válaszkommentben, mert a szükségszerűség érve szorosan kapcsolódik ehhez az egész attitűdhöz. az pedig meghatározó egyrészt a kresz-ben, másrészt a város- és közlekedéstervezésben is. ebben szeretnék változást kieszközölni :) de hát álmodik a nyomor.

zeddez 2013.12.31. 10:01:46

@khell: bizony, ha a gyalogdroidokra meg a bringásf@szokra is alkalmazná a rendőr a tilosban átkelés szabályait két hét alatt kiderülne, hogy többet szabálytalankodnak, mint az autók. Ugyanis az autó az éjjel kettőkor is megáll a pirosnál, ha azt kap, a gyalog meg a bringás nappal sem. Tilosban átkelést ugyanúgy kéne büntetni, mint az autóknál, ha van jogsija, ha nincs, a KRESZ akkoris vonatkozik rá.
Nincs egy x fényerejű lámpa a bringán: harmincezer. Agyonmosott, lekopott reflexcsíkos láthatósági mellénnyel alibizés, meg a bicikli csomagtartója alá gyűrve, hogy van, vagy baszok felvenni: harmincezer
A szintén csak alibizni jó 1 LED-s bóvli kinai szarok árusítását törvényileg betiltani, törvényileg előírt minimum lumen fényerő és szórási kép kell, nem pedig ilyen lézer szerűen, max 5 fokos szögben kurvára világító akármik, ami ha kicsit más szögben van, már ugyanolyan mintha nem is lenne rajta semmi.
És tök mind1, hogy nappal van, mert ha rásötétedik, és ááá hát csak 2km-re vagyok otthonról, akkoris elverheti vki a sötétben kivilágítatlanul.
Azt kéne felfogni csökött agyú gyalogoknak meg a bringásoknak, hogy az autó nem csak azért világít, hogy lásson a vezetője, mert a tompított fénycsóva az csak 25-30m-re világít el, hanem azért is(!) világít, hogy mások lássák őt, a többi autós, meg a bringás, emga gyalog is. A világító autó ugyanis 2km-ről is már látszik. Ami nem világít, az meg nincs ott, ennyire egyszerű.
Aztán amikor vkinek ez nemf ér bele a tizes IQ-jú fejébe, néz bociszemekkel ártatlanul, hogy miért megy ki neki szemből előzni az autós, amikor ő királyi felsége ott bringázik a sávban, és jaj be kellett mennie az árokba. Hát azért, mert a sötétben nem világítva az ő szemszögéből nem látszol cseszdmeg.

Múltkor rá is szoltam egy ki a faszagyerek bringásra hajnali 6kor egy lámpánál -érdekes módon, megállt a pirosra...csoda-, hogy:
-öreg, azért igazán világíthatnál
-minek? van közvilágytás
-ja, jó, akkor én is lekapcsolom, ok?

Az a félkör a zebra előtt meg világbajnok ötlet. Erre is volt egy sztori még nyáron, megállok -de minek...-, szemből is megállnak, gyalog csak áll, rádudal a szemből megálló, gyalog meg int, hogy menjen csak, ő rááááér, na erre a csavó kiszáll, ilyet ráüvöltött a tatterra:
-idefigyelj öreg, ha már megállítottál 430Ft-s üzamanyagárnál, akkor most már takarodjál át, a kurvaanyádat

Megtapsoltam... ;)

zeddez 2013.12.31. 10:12:59

@csárlszbrunzol: tudod az a baj ezzel, hogy sok helyen vilanyoszlop vagy fa van a zebra előtt, így este nem látszik van ott vki vagy nincs, mert árnyékből lép ki a gyalog, és kb akkor veszed észre, amikor már lelépett. És a legtöbb az szarik a világra, úgy van csak vele majdmegáll, aztán ha pont nem, akkor meg jön a sírás. És iyalnkor sosem a hivatalnok viszsi el a balhét, aki közvetlenül a fa meg a villanyoszlop mögé engedte kijelölnia zebrát, a buli azon résznek sosincs gazdája valahogy....

droid_ 2013.12.31. 11:32:38

@Blogger Géza: de annyiban osszevetheto, hogy figyelni kellene, nem kulonbozo figyelemelterelo tevekenysegeket betiltani. vezetes kozben sem tilos sem telefonalni, sem beszelgetni az utassal, csak a kezedet kell szabadon hagyni ekozben, mert szukseged van ra (felteve, hogy szoktal indexelni es valtani). a gyalognak semmi szuksege a kezere, ezert o akar kezben tartott telefont is hasznalhat, amikor akar, ugyanugy, ahogy eloszoban sem tilos beszelgetni akar uton atkeles kozben, es ez jol van igy. az odafigyeles ma is eloiras.
egyebkent a peldadban eletveszelyt szerintem te okoztal, ha ugy kozelitetted meg az uton jol lathato es jol lathatoan figyelmetlen gyalogot, hogy a megtorpanasa miatt majdnem elutotted vagy majdnem osszetorted az autot.

Blogger Géza 2013.12.31. 11:46:13

@droid_: Nem igaz, nekem volt elsőbbségem, ő okozta a balesetveszélyt, ő nem figyelt, én figyeltem, azért is nem ütöttem el. Amúgy aligha volt életveszélyben, ilyen ki sebességű elütésbe lehetetlen belehalni.

droid_ 2013.12.31. 11:55:12

@Blogger Géza: te irtad az eletveszelyt, az elutest es a kormanyfelrerantast is, en nem voltam ott. akkor talan tuloztal korabban. de aki tudataban van egy lehetseges veszelyhelyzetnek (pl latja hogy valaki figyelmetlenul kel at az uton), es megis hagyja, hogy tenyleges balesetveszely alakuljon ki, amit csak ugy tud elkerulni, ahogy irtad, az szerintem bizony okozoja a veszelyhelyzetnek.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.12.31. 12:47:42

@Blogger Géza: amúgy nem ilyenkor lenne indokolt és értelmes dudálni? :)

olcso 2013.12.31. 14:00:47

@zeddez: "kiderülne, hogy többet szabálytalankodnak, mint az autók"

Max ebben a tekintetben, általánosságban nem sok vizet zavarnak.

"az autó az éjjel kettőkor is megáll a pirosnál"

Viszont nappal a zöldön átcsusszanó utolsó 2-3 már benne szokott lenni a pirosban.

"Azt kéne felfogni csökött agyú gyalogoknak meg a bringásoknak, hogy az autó nem csak azért világít, hogy lásson a vezetője, mert a tompított fénycsóva az csak 25-30m-re világít el, hanem azért is(!) világít, hogy mások lássák őt"

Ezt leginkább az autóvezetőknek kéne fölfogni. Soha nem értettem, miért nem kapcsolják be a lámpát, mikor alapfelszereltség minden autón.

Azt pedig jól tetted, hogy rászóltál a bicajosra. Én is rá szoktam. Biztos, hogy van aki észreveszi ezáltal magát. Egyébként a mellényes problémával sűrűn találkozol??

zeddez 2013.12.31. 14:23:44

@olcso: gyakran latom camping vagy mas bicikli hatso kerek feletti csomagtartojara begyurt lathatosagi mellenyt pont ugyanugy semmire nem jo az ugy, mint az agyonhasznalt "eccermárvettemjójazörökre", koszos, lekopott visszaverocsikos lathatosagi melleny. Ugyanis akkor pont azt nem vegzi el azt a feladatot mar, amire kitalaltak. De alibizni akkor is lehet vele, hogy hátdevaaan... es az sotetben ugyanugy nem latszik mar az autobol hiaba is vilagit arrafele, mkntha nem lenne rajta semmi sem. Kb az a szint amikor az auto hatso lampain mm-s por van mar, lehet vilagit a helyzetjelzo meg a feklampa alatta, csak hatulrol nezve nem latszik belole semmi sem

cso zsi 2013.12.31. 15:06:41

@olcso: Megint a másra mutogatás, mintha csak a kerékagyon lennénk.
Amiket leírtál az többszörösen igaz a városi bringásokra.
Hálistennek vannak kivételek, csak az a baj, hogy a kivételeknek kéne általánosnak lenni, elvégre a közlekedés minden résztvevőjének vannak kötelezettségei.
Meg kéne fordítani az arányt, és példamutatással elöljárni, akkor majd lehet a másikra mutogatni.
Itt mindenki szid mindenkit.
Az autósok a gyalogokat, meg a bringásokat.
A gyalogok a bringásokat, meg az autósokat.
A bringások mindenki mást, aki lassabb, vagy gyorsabb, vagy nagyobb.
A hülyeség továbbra is járműfüggetlen.

@vizu: Nem kell elfogultnak lenni, de egy Szolnoktól délre ittasan éjszaka kerékpározó az kiszámíthatóbb, mint a cifraruhás, leszegett fejű boly.

Circus 2013.12.31. 19:33:24

@kanizsaimester: kulcsmondat:
"Sajnos sok gyalogos, kerékpáros nagy önbizalommal körültekintés nélkül telefonálva lép le az úttestre."

Ennek a fokozott verziója a fülbehallgatót dugó kerékpáros a forgalomban, illetve a kocogó az út szélén. És ez megint az a pont, ahol bebizonyosodik, hogy van olyan, hogy féktávolságon belül lép az autó elé.

Circus 2013.12.31. 19:34:31

@cso zsi: ez meg itt a másik, még kulcsabb mondat:
"A hülyeség továbbra is járműfüggetlen."

Kötelező KRESZ oktatást mindenkinek.

Circus 2013.12.31. 19:38:08

@vanvelemenyem: ez pedig a harmadik, de legfontosabb kulcsmondat:
"Az pedig nagyon kevés embernek jutott eszébe, hogy FIGYELJEN a másikra. Csak így, egyszerűen, figyelni a másikra."

Ezt pofázom nagyon régóta, ott van a nevében: KÖZlekedés.

Szerintem nagyjából az alap irányelvek ezzel meg is lennének

Jankove 2013.12.31. 20:25:18

@sámuel: "Nagyon frusztráló a gyanús helyeken kémlelni, hogy vajon a merőleges úton érkező autósnak van-e macisajtja."

Ráadásul nem egy olyan védett útvonal létezik, ahol egyik kereszteződésben még kint van a mackósajt az "ellenfélnek", a következő kereszteződésben megmár elfelejtették kitenni/lelopták/hiányzik, tehát egyenrangú útkereszteződésben találja magát a magasabb rendű úton haladó, anélkül hogy előre jelezték volna neki. Tényleg ez az egyik legnagyobb fogyatéka a hazai szabályoknak, hogy esetenként a másik közlekedő tábláit kell kémlelni.

Jankove 2013.12.31. 20:31:10

@olcso: A közlekedés társasjáték, ezzel nekem nincsen bajom. De egy olyan társasjáték, ahol mikroszekundumok alatt kell dönteni, és életek múlhatnak egy döntésen. Ilyen rendszerben végtelenül egyszerű szabályozás, ököljogok kellenek, nem egy kusza jogszabályhalmaz, amin egy baleset esetén hónapokig lehet rágódni, kinek volt igaza. Az ominózus kivételezés a kerékpárosokkal is éppen ilyen bonyolító tényező. Egyirányú utcán menjen mindenki egyirányba, még a gyalogos is, és nincs félreértés.

olcso 2013.12.31. 22:14:56

@zeddez: Igen, az a baj, hogy azt hiszi a közlekedő, hogy akkor most milyen biztonságos, közben nem. Sajnos nem is nagyon találkozok fölhívással sajnos, ami az éjjeli lakotton kívüli használatot hirdeti...

olcso 2013.12.31. 22:55:44

@cso zsi: Mármint mi igaz a városi bicajosokra a leírtakból?? Mert azon kívül, hogy nem sok vizet zavarnak, nem a bicajosokról írtam.

Természetesen a véleményem nem változik attól, hogy nem a kerékagyra írok. Az pedig igaz, hogy a hülyeség járműfüggetlen. Nem is írtam az ellenkezőjét.

olcso 2013.12.31. 23:04:18

@Jankove: Nem hiszem el, hogy nem nézed ki az átlagos emberből, hogy fölfogja ezt a szabályt. Általában az ilyen jobbkezesek lelassítós, szűk utcák, szóval nem esnek ki órák az életedből.

Jankove 2014.01.01. 12:20:43

@olcso: "Általában az ilyen jobbkezesek lelassítós, szűk utcák, szóval nem esnek ki órák az életedből"

Általában. Általában nem szoktak balesetek sem történni, ezért hívjuk balesetnek, ha esetleg mégis. Próbáld egyszer ki a 13. kerületben a Kassák-Dévai kereszteződést. Ha szeretnél 10 percen belül kapni egy betétlapot, akkor hajts be a váci út felöl, garantálom hogy a kassákhoz érve, senki se adja meg neked a jobbkezet. (baromi széles út, akár 2x2 sávos is lehetne, paraszt csak ezt nézi, és megy mint állat. Természetesen bringások sem adják meg, mióta felfestették végig a biciklisávot, azóta azt hiszik elsőbbségük van, és jobbkéz rájuk nem vonatkozik.

"Nem hiszem el, hogy nem nézed ki az átlagos emberből, hogy fölfogja ezt a szabályt."

Sajnos, miután a sofőrképzés nívója kritikán aluli, úgyszólván alanyi jogon bárki kaphat jogosítványt, az utakon nemcsak átlagos, és átlag feletti sofőrökkel találkozol, akiknek elmagyarázták, és elhatolt a tudatukig, autót vezetni miért veszélyes üzem. Hanem kikerült egy csomó idióta, tehetségtelen, fakezű, pszichopata, akit nem érdekel, és nem is akarja megérteni ezt az egészet.

cso zsi 2014.01.01. 13:19:43

@olcso: Ne értetlenkedj, direkt nem írtam le, hogy 10 bringásból kilenc átmegy a piroson, és hat nincs kivilágítva.

cso zsi 2014.01.01. 13:38:24

@Jankove: ". Próbáld egyszer ki a 13. kerületben a Kassák-Dévai kereszteződést. Ha szeretnél 10 percen belül kapni egy betétlapot, akkor hajts be a váci út felöl, garantálom hogy a kassákhoz érve, senki se adja meg neked a jobbkezet. (baromi széles út, akár 2x2 sávos is lehetne, paraszt csak ezt nézi, és megy mint állat."
A nagy trükk az, hogy valamikor táblával védett út volt, és eredetileg a Röppentyű folytatása lett volna, de közben odaépült a Honvéd kórház egyik új szárnya, így a Papp Károly lett kifuttatva a Róbertre. Ugyan arra még el lehetett volna kanyarítani a Kassák végét, de az éppen épülő lakótelep annak is keresztbe tett. Időközben a Lehel piacnál megszüntették a távolsági buszok végállomását, így már ez sem volt hivatkozási alap a "buszfolyosó"-ként is használható útnak.
Most még tetézi a dolgot, hogy kb minden utcát egyirányúsítottak a környéken, és még fizetőssé tették ezt a lakókörzetet is. Azok a fejlesztések, amik a fizető övezetet indokolnák, erősen elmaradtak. Amióta metró van, a környéken nincs normális közlekedés, csak gyaloglás, vagy kocsihasználat.

olcso 2014.01.02. 00:14:24

@cso zsi: Értem. Bár azért a 10/9 és a 10/6 kicsit soknak tűnik, de nem is ez a lényeg. Különben is a múltkor megszámoltad nekem a fülhallgatós kerékpárosokat és azt sem pártolom és elismerem, hogy "túl sok". Nem is védem egyik szabálytalankodót sem. Szerintem a kivilágításhelyzet folyamatosan javul.

Az autót csupán azért hoztam föl, mert nagyon zavar, hogy csak egy kapcsolót kéne megnyomni és néha ellenőrizni, hogy nem égett-e ki valamelyik izzó, mégis rengetegen nem használják a világítást.

olcso 2014.01.02. 00:15:26

@Jankove: "sofőrképzés nívója kritikán aluli"

Igazad van. Pont tegnap gondolkodtam egyet ezen, hogy kell-e mindenkinek lazán adni a jogsit...

Kuruttya 2014.01.02. 10:09:20

1. autópályán 160 km/h sebességhatár
2. autópályán 100 km/h alatt felhajtani tilos
3. arra alkalmas utakon városban is 90km/h sebességhatár (elsősorban autópályabevezetők városi szakaszán)
4. 50 km/h-nél nagyobb sebességhatárú úton biciklizni tilos

+betartatni az eddigieket. aki parkolással akadályoz, azt szállítsák el a picsába. aki belsősávban töketlenkedik, meg kivág 80-nal autópályán, kobozzák el az autóját a faszba. stb.

Kuruttya 2014.01.02. 10:11:31

@boszorkányság: ha átvesszük a sebességkorlát nélküli autópályaszakaszokat, akkor nekem ez is jó :D

olcso 2014.01.02. 10:20:31

@Kuruttya: apró észrevételek:
1. Nem változna valószínűleg semmi, mert a többség a mostani 130 alatt megy, tehát nem a korlát a mérvadó. Viszont most is mehetsz 15-nel büntetés nélkül.

4: Minden kis falu között bicikliutat építenél, vagy 50-re levinnéd a sebességet, esetleg tilos lenne elhagyni a falvakat biciklivel?? Amerre én lakom rengetegen járnak dolgozni így.

Kuruttya 2014.01.02. 10:26:32

@olcso: megyek is. de jobban érezném magam, ha a kresz szerint is mehetnék. tiszta időben egy normális kocsival kevésbé veszélyes a 160 autópályán, mint a nagykörúton biciklizni.

alapvetően igen, az lenne a jó, ha lenne minden falu között bicikliút. sok helyen láttam már, hogy a főút mellett húztak egy aszfaltcsíkot a bicikliknek is, nem elrugaszkodott ötlet. csak én érzem veszélyesnek az 50-60 km/h-s sebességkülönbséget? néha megyek egy szűk felüljárón, ahol 70 a sebességkorlát, záróvonal van, buszok járnak, és komolyan elgondolkozom az ott biciklizők elmeállapotán.

mildi 2014.01.02. 10:37:42

amit utálok, 6számjegyű országúti bringa, de egy láthatósági mezre (nem mellényre! az tleg zavaró tud lenni) vagy egy keresztpántra, ami nem zavar tekerés közben, már nem telik neki...

2014.01.02. 11:43:19

Kisívben jobbra szabad pirosnál. Ez nagyon kéne.

A kapaszkodósávok végénél a gyorsabbnak kelljen besorolnia ne a lassúnak, azaz a belső sáv szűnjön meg (igaz ez inkább forgalomtechnika mint KRESZ).

Sebességkorlát emelése autópályán 150-re.

A csálén és össze-vissza vakító fényszórók hatékonyabb szankcionálása (rendszám levétele és 50e büntetés plusz kényszerműszaki) ide tartozik a házilag barkácsol "xenon" is.

Jobbra nem-tartás büntetése.

Ködlámpa használatának jobb szabályozása (pl esős időben inkább vekítja a szembe jövőt mint bárkinek segítene).

2014.01.02. 11:44:44

@Kuruttya: a 3-as ponttal nem értek egyet, nagyon megnő a zajterhelés a sebesség növekedésével és az autópályabevezetők mellett is laknak sokan.

cso zsi 2014.01.02. 11:59:43

@Kuruttya: Ezekkel azért óvatosan kell bánni.
Az egyik húzásoddal (autópálya min. 100) letiltanád a kamionokat az utakról. (max 80)
A másikkal (városi 90) viszont jelentősen megnöveled a fékút hosszát, valamint a zajterhelést. www.kisdoboz.hu/fekut/
Ennyi erővel persze maradhatna autópálya, vagy autóút jelölés az útra, és a hozzá rendelt sebességhatárok, követési távolságok.
Kidőlő fára, égből potyogó tehénre ritkán kell számítani, de besülő motor, bekapó légfék, becsukló pótkocsi az előfordulhat, és a lehetőségekhez mérten ezek mögött meg kéne tudni állni.
160? Minek? Akkora ez az ország, hogy jelent bármit is a 30 km/h sebességnövelés?
Debrecen-Budapest (M0-tól 33-as útig, csak a pálya) 210 km, ra 45 perc a gugli szerint.
www.autotanacsado.com/kalkulator/kalkulator_atvaltas/ szerint 160-nal 1 óra 19 perc, 130-cal 1 óra 37.
Csengersimától - Hegyeshalomig 513 km 4 óra 53 perc, M3-M31-M0-M1 úton, vagy 488 km, 4 óra 48 perc a városon keresztül. Tisztán, csak pályákon 461 km. Elvileg 3 óra 33 perc áll szemben 2 óra 53 perccel. Tudjuk, hogy több, de ez az elvi 40 perc számít e bármit is egy ekkora úton?
Bizonyos esetekben számíthat. Ha Ausztriában lehetett volna 210-zel menni, akkor nem járt volna le a 10 napos matrica, mert éjfélig elértük volna a határt.
160-at amúgy is csak háromsávos szakaszokon lehetne engedélyezni, pont a jelenlegi problémák miatt, ahol a szabályosan 130-cal haladó, 80-as kamiont előző "feltartja" a 170-200-zal alacsonyan szálló "fontos vagyok, sürgős a dolgom, takarodj az útból" típusú sofőröket.
Akinek ez a 20-40-80 perc számít, az induljon el korábban, vagy vegyen helikoptert.
Mindezek nem jelentik azt, hogy odaszögelem a mutatót 130-ra, nálam is benéz a 140, "hiszen az gps szerint csak 132" (gumimérettől függően). Arra alkalmas géppel a német pályákon több is. Ahol szintén nem lehet mindenhol a korlátlan sebességet élvezni. A "javasolt" ott is 130, sok helyen 80-as korlát, és ha 130 fölött baleseted van, már benne leszel a hunyók listájában.
Az engedélyezett max. seb. nem azt jelenti, hogy kötelező annyival menni.

csárlszbrunzol 2014.01.02. 20:07:49

@vanRob: Rendben. Majd figyelni foglak.

csárlszbrunzol 2014.01.02. 20:08:46

@Lenina Huxley: Nem vicc volt, de nevess csak nyugodtan. Gondolom sejted, hogy nem vagyunk egy véleményen, és szerintem tök megáll az analógia.

csárlszbrunzol 2014.01.02. 20:10:54

@zeddez: Kifogásból van dögivel.
Akkor már nem egyszerűbb kitenni nyíltan, hogy a parasztnak nincs elsőbbsége? Hadd áramoljon akadálytalanul a nagy szent járműforgalom. Ne zaklassák fel az uborkafára kapaszkodott kispolgárt a ruppótlan gyalogok az állandó ugrálásukkal.

Perillustris 2014.01.03. 10:09:03

@Fodrosnagykocka: "ahol van kerékpárút kötelező legyen ott haladni kerékpárral"

Ez sajnos most is így van, meg is kell szüntetni ezt a szabályt.

Perillustris 2014.01.03. 10:12:07

@vanRob: "De ha már 5 méteren belül vagyok, és addig nem indult el, akkor ne is induljon már el"

Talán azért nem indult el, mert nem álltál meg, nem? Állj meg, és át fog menni.

Perillustris 2014.01.03. 10:16:59

@etruszk: Igen, azok a csaknem mindennapos kerékpárosok általi gyalogosgázolások...

velvet.hu/blogok/helyszinelo/2013/11/29/zebran_gazoltak_el_egy_kislanyt_pomazon/

Perillustris 2014.01.03. 10:28:47

@Jankove: Tehát: a járműforgalom az egyirányú utcák jelentős többségében a gépjárművek miatt lett egyirányú. Ugyebár szeretnénk a kétoldali parkolást is, meg elférni is, stb. Éppen ezért teljesen indokolható az a változtatás, hogy ahol a műszaki paraméterek engedik, a bringások mindkét irányba mehessenek.

Ez természetesen fokozott figyelmet kíván minden közlekedőtől, de ettől ugye nem ijedünk meg?

Perillustris 2014.01.03. 10:38:12

@zeddez: "két hét alatt kiderülne, hogy többet szabálytalankodnak, mint az autók"

Először is, az autók nem szabálytalankodnak. Fröcsögni meg teljesen felesleges, mert a kerékpárosok sem szabálytalabbak. Járműspecifikus szabálytalanságok vannak, de pl. a piros lámpa éppen közös pont.

vanRob 2014.01.03. 11:09:10

@Perillustris: A tyúk és a tojás esete. Az eredeti kommentem úgy szólt, hogy "Persze hogy úgy kell megközelíteni, hogy meg tudjak állni. De ha már 5 méteren belül vagyok, és addig nem indult el, akkor ne is induljon már el."
Más szóval, ha nem jelzi egyértelműen, hogy át akar kelni, mert mondjuk háttal áll a zebrának, kedélyesen csacsog valakivel, stb, akkor már maradjon is ott, várja meg amíg az autós elhalad. Azért az nem járja, hogy minden zebrához lábujjhegyen érkezem, hátha van ott egy gyalogos, aki át akar suhanni.
Én haladok, ha zebra van megnézem, hogy van-e ott valaki. Ha nem jól látható vagy egyéb okok akadályoznak, akkor annyira lassítok, hogy biztonságosan meg tudjam ítélni. Ha nincs ott senki, vagy nem jelzi egyértelműen, hogy át akar kelni, akkor meg megyek.
A gyalogosban legyen annyi, hogy a saját érdekében meggyőződik arról, hogy biztonságosan át tud-e kelni a zebrán. Az "ááááittazebraátmegyekmercsakmer" gyalogost el fogják ütni előbb vagy utóbb. Az autónak, ha 10-el megy is van egy fékútja.
És már bocsánat, azért ülök autóba, mert olyan elintéznivalóm van, ami miatt szükséges, hogy autóba üljek. Mert messze van, vagy mert sok helyre kell mennem, vagy mert időre kell mennem, stb. És nem azért, hogy minden zebra előtt megálljak, és várjam, hogy ki akar átmenni, én meg mosolyogjak. Én is közlekedem, céllal, okkal, haladni akarok, nem Teréz anyát játszani.
Van olyan, hogy néz a gyalogos, de csakazértis átmegyek mert utánam viszont senki sem jön. Látom, hogy szemből is OK lesz. Megálljak? Meg kellene. De kérdem én: miért is? Kb 4 másodperccel később - miután én elmentem - már át is mehet, és nekem sem kellett megállnom, és újra gyorsítanom. Vagyis nem kellett feleslegesen káros anyagot kibocsátanom.
Azt utálom, hogy egy rakás gyalogos agyában amint zebrához ér átkattan valami, és megy ész nélkül. Merhogy neki ott elsőbbsége van. Persze az van neki. De ha féktávon belül lelép, akkor el fogják csapni.
A hírekben annyi van, hogy gyalogosgázolás a zebrán. Vajon az a gyalogos tényleg körülnézett mielőtt lelépett? Pár éve volt Fehérváron egy gyerek gázolás. Zebrán. Mindenki az autóvezető vérét akarta. Aztán kiderült, hogy a gyerek a piros lámpa ellenére akart átrohanni a zebrán. Az autós jött (mivelhogy neki meg zöld volt), és el is ütötte. A gyerek meg is halt. Ki volt a hibás?
Tök mindegy, hogy zebra vagy nem zebra, mielőtt át akar menni a gyalogos, nézze meg, hogy át tud-e kelni biztonsággal.

Bocs a hosszú kommentért.

vanRob 2014.01.03. 11:18:18

@csárlszbrunzol: Kicsit sarkítasz. Az autós is haladni akar és nem 100 méterenként átengedni egyetlen egy szem gyalogost. Jó, ez is sarkos egy kicsit...
Egyik közlekedő érdeke sem helyezhető a másiké fölé. Az autós annyival van nehezebb helyzetben, hogy az észleléstől a megállásig elég sok utat tesz meg (fékút). A gyalogosnak ezzel szemben ez egyetlenegy lépés. Az autó nem így áll meg, ezt a gyalogosnak tudnia kell(ene). Az elé az autó elé, ami 5 méterre van, nem lépünk le. Mert nem fog tudni megállni. Kormányt félrerántani azt esetleg tud, és kis szerencsével nem a szembejövővel frontálozik.
Ilyen esetben a gyalogosnak még egy közepes verés is kinéz(ne).

Perillustris 2014.01.03. 13:20:17

@vanRob: Ahogy a gépjárművezetők képessségei sem egyformák, úgy a gyalogosok sem vehetők „egy kalap alá”. Vannak, akik bátran nekiindulnak kellő körültekintés után elsőbbségük tudatában, s vannak akik toporognak, míg teljesen egyértelmű visszajelzést nem kapnak arról, hogy a gépjármű vezetője észlelte őket és meg is adja számukra az elsőbbséget. Utóbbi típus sem kárhoztatható ezért, el kell ezt fogadnunk. Éppen ezért a fenti, „ 5 méteren belül vagyok” kitétel sem értelmezhető fenntartások nélkül, hiszen a gyalogos vélhetően arra vár, hogy megállj. Elképzelhető, hogy akár lassítani sem kellett volna a kocsival, hogy átmenjen, de mint írtam, nem mindenki tudja helyesen értékelni a szituációt. Ebben az esetben sem az a helyes reakció, hogy „akkor ne is induljon már el”, hanem az, hogy megállsz. Ha még ekkor sem indul el, az természetesen bosszantó, nyilván járna is érte a f@szkorbács, de még ebben az esetben sem lehet tudni, hogy birka az ember, vagy csak elbambult (kire nem dudáltak még rá zöldre váltás után, hogy indulj mááár).

A Teréz anyás eszmefuttatás is sántít. Képzeld, a gyalogosok is azért gyalogolnak, mert elintéznivalójuk van, és az ő ügyük is van annyira fontos, mint a tiéd.

A „csakazértis átmegyek mert utánam viszont senki sem jön” attitűd egyenes következményét nap mint nap látjuk az utakon, ez vezet(ett) szép lassan oda, hogy a gyalogosok kiemelt veszélyben vannak a zebráknál, és elég sokszor sajnos bele is halnak ennek folyományaként. Természetesen elméleti síkon értem, amit írsz, ám morálisan ez a cselekmény semmiképpen sem fogadható el. Egy villamost, egy buszt, esetleg egy személygépkocsit minden normális gyalogos elenged az elsőbbsége dacára is, de ezt kikényszeríteni, visszaélni az erőfölénnyel visszatetsző. Főleg úgy, hogy ez az autós száz méterrel odébb már sz@rik lemondani az elsőbbségéről, ha esetleg ki kellene engedni valakit egy mellékutcából.

Perillustris 2014.01.03. 13:29:25

@vanRob: Bármilyen bután is hangzik, a gyalogosnak nem kell tudnia, és honnan is tudhatná, hogy mekkora az autó fékútja. Persze, a KRESZ-ben szerepel a "gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyõzõdött annak veszélytelenségérõl", de ez már inkább egy gumiszabály a bíróságok miatt.

De miért és honnan kellene tudnia a gyalogosnak, hogy pontosan melyik ponttól veszélytelen az átkelés (milyen messze kell lennie a közeledő autónak)? Egy fiatal Porsche érkezik, vagy egy kivénhedt tragacs?

Lehet félrebeszélni, de a lényeg: a járművezető kötelessége úgy megközelíteni a zebrát, hogy szükség esetén meg tudjon állni. Nyilván nem egy takarásból berohanó őrült előtt, hanem a teljesen átlagos eseteket alapul véve. És ez az, ami nem megy. Inkább kikerül a suttyúja, akár a szembe sávba árkormányozással, minthogy megálljon. Érdekes módon az ilyen jófej vezetők egy részének rögtön nem lesz sietős, ha nemtetszésemet valamilyen módon kifejezem. Olyankor már meg tudnak állni.

Perillustris 2014.01.03. 13:49:34

@Behajtó70: "Különösen a kanyarodó járműnek van elsőbbsége az egyenesen haladó kerékpárral szemben! (Merthogy egyenesen útkereszteződésben csak a kerékpárról leszállva, azt gyalogosan áttolva szabályos közlekedeni."

Mostanra kijózanodtál? Vagy még a Zachernél vagy?

etruszk 2014.01.03. 14:52:41

@Perillustris: Engem az elmúlt évben többször is majdnek elütöttek. Kerékpárosok. Zebrán. Persze a majdnem az csak majdnem, de csak azért nem történt meg, mert én kivédtem. HA nem figyelek, vagy nem nézek körbe mielőtt zöldnél lelépek a zebrára, akkor elütöttek volna. Egyébként gyanítom, hogy a mivel kevesebb kerékpáros vs. gyalogos eset végződik súlyos sérülésekkel, így kevesebbről tudunk.

etruszk 2014.01.03. 14:56:18

@Perillustris: Ezzel nem értek egyet. A Kerékpárosok zömének a piros lámpa csak anniyt jelent, hogy jobban kell figyelnie mikor áthalad a kereszteződésen. Fürgébb gyalogosokra, meg szinte soha nem számítanak. Aztán jön a vészfékezés.

Énmégújvagyok 2014.01.04. 19:25:22

@Biro_Peti: Van olyan tábla: talpán álló piros háromszög közepén egy feket "X"
kreszmester.hu/letolt/jelzesek.pdf
Ezen a linken, Veszélyt jelző táblák 4/3

törzsmókus 2014.01.05. 08:02:54

@Biro_Peti: jó ég, te autót vezetsz ilyen KRESZ-(nem)ismerettel??

#JogositvanytAzAutosoknak

törzsmókus 2014.01.05. 08:18:21

@már foglalt: ha nem zavar, hogy masszívan szabályt sértesz, amikor jókedvedben a járdán tekersz – akkor miért zavar, hogy néhány troll szerint tolni kellene a biciklit a zebrán? (nem kell, csak nincs elsőbbséged. viszont van, ahol szabályosan, nem járdáról is érkezhetsz zebrára biciklivel)

Perillustris 2014.01.07. 16:03:49

@etruszk: Tök mindegy, bárki láthatja, hogy senki nem lassít a sárga lámpánál, inkább még gyorsít is a kereszteződés előtt, hogy átérjen. Persze ez általában nem sikerül, és már piroson mennek át. És persze akkor is, amikor mögötte senki nem jön, tehát az "akkor belémjöttek volna" típusú maszlag sem ér.

Perillustris 2014.01.07. 16:06:20

@etruszk: Ha ez mindennapos volna, már régen lázadás lenne. Természetesen előfordulnak ilyen sajnálatos esetek, mégis inkább az a jellemző, hogy a gépjárművezetők teszik nyomorékká vagy ölik meg a gyalogosokat.

Perillustris 2014.01.07. 16:08:35

@Kuruttya: "4. 50 km/h-nél nagyobb sebességhatárú úton biciklizni tilos"

Erre az lenne az ésszerű reakció, hogy pl. a Soroksári is 50-essé válna. Meg az összes többi útszakasz, ahol jelenleg 60-70 a határ.

Perillustris 2014.01.07. 16:11:11

@Jankove: SZVSZ ez jó dolog. Ébren tartja a figyelmet.

cso zsi 2014.01.07. 16:20:34

@Perillustris: Miért kell falut csinálni egy nagyvárosból? Nem kerekeznek a Soroksárin(sem) akkora tömegek. A Róbert-Hungária-gyűrűn sem.
Cseppet sem mellesleg, mindegyik mellett van kerékpáros lehetőség. Akkor miért egy hatsávos úton akarnak meghalni?

törzsmókus 2014.01.09. 13:02:58

@vanRob: „Azért az nem járja, hogy minden zebrához lábujjhegyen érkezem, hátha van ott egy gyalogos, aki át akar suhanni.”

DE.

a zebra annyit jelent, hogy elsőbbséget kell adj a keresztező gyalogosforgalomnak. mint egy háromszög (macisajt, EAK, ahogy tetszik). azt is úgy közelíted meg, hogy ha keresztbe „suhan” egy IFA, meg tudj állni. ha ehhez „lábujjhegyen” kell menni, akkor úgy.

törzsmókus 2014.01.09. 16:32:02

@vanRob: „Az "ááááittazebraátmegyekmercsakmer" gyalogost el fogják ütni előbb vagy utóbb. Az autónak, ha 10-el megy is van egy fékútja.”

nem véletlenül fogalmaz így a KRESZ:

43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. (...)
(2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és ***olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni***.

vanRob 2014.01.09. 18:11:23

@törzsmókus: Na, akkor mondom máshogy. Nem minden gyalogos AKAR átkelni a zebrán. Sok jele van annak, ha valaki át akar menni, de a háttal álló, mással trécselő, zebrától 20 méterre lévő gyalogos az nem ilyen. A háttal állónál lehet készülődni, mert valszeg eszébe fog jutni, hogy igazából mégiscsak át akart menni, és akkor lelép.
Gyakori, hogy ész nélkül indulnak neki, aztán amikor a seggükbe' fúródik egy motorháztető, akkor meg néznek mint hal a szatyorban, hogy hát mégis.
Elsőbbsége van, de maradjunk a példádnál: ha jön egy IFA, akkor az nekem rossz, ha mégiscsak kimegyek elé, akár elsőbbségem van akár nincs. A gyalogos is ilyen, neki rossz, ha féktávon belül lép le.
Körülnézni, és felmérni, hogy a közeledő autós meg tud-e állni az ér, azt mindenkinek lehet.
Az már egy más kérdés, hogy az az autó meg is akar-e állni.
Az eredeti kommentem is erről szólt. A gyalogosnak elsőbbsége van, de nem mindenáron. Ha 5 méterre vagyok, akkor már nem fogok tudni megállni. Max abban az esetben, ha kettővel megyek. De csak akkor megyek kettővel, ha az indokolt. Vagyis ha olyan gyalogos ácsorog ott, akiről nagyon nagy valószínűséggel megállapítható, hogy át akar menni.

vanRob 2014.01.09. 18:28:18

@törzsmókus: Kösz, de tudom, hogy hogyan fogalmaz a KRESZ. Mint ahogy úgy általában ismerem a KRESZ megfogalmazásait.
Igyekszem is betartani őket, illetve alkalmazni, de ez sokszor ütközik nehézségekbe. Magunk között: te hány olyan embert ismersz, aki a KRESZ minden szabályával tisztában van, és azokat megfelelően képes alkalmazni. Én egyet sem... Persze lehet, hogy van olyan, aki minden szabályt ismer, csak én nem ismerem azt az embert.

No de, hogy a szabályról is beszéljünk. Te minden zebrát, pontosabban minden olyan kereszteződést, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, így közelítesz meg? Vagy csak azt ahol látod, hogy át is akar menni valaki? Szerintem ez utóbbi. És én sem mondtam mást.
Ha nincs ott senki, akkor megyek, ha van ott valaki, akkor felkészülök. Akár arra is, hogy megálljak.
Viszont ha nincs gyalogos, vagy nem látszik rajta, hogy át akar menni pl háttal áll, mással trécsel, kotorászik a szatyrában, stb., vagyis csakis azt mutatja, hogy ő most egészen mással foglalkozik, na, akkor megyek én.

De nem csak az autósnak van kötelezettsége, hanem a gyalogosnak is:
21. § (1)
(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,

a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),

b) egyéb helyen bárhol,

a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.

Ebből a (6)-os pontra vonatkozott minden előző kommentem. Szerintem ez is betartandó.

Circus 2014.01.10. 02:11:22

@vanRob: jogok ÉS kötelezettségek, na ezt nem fogják fel sokan.
De nem értem, a józan ész az ilyenkor hol marad...

GentleSpecter 2014.01.19. 17:57:24

@törzsmókus: Hát mivel nem használják ezt a táblát nem is élt élénken az emlékezetemben. Amikor megláttam, akkor rájöttem, hogy tényleg van ilyen, csak használni is kellene.
Ismerem a KRESZ-t, elég rosszindulatú vagy.

törzsmókus 2014.02.04. 14:06:25

@Biro_Peti: „nem használják a táblát”

jé, ez érdekes. nehezen, de elhiszem neked, hogy mindig csak olyan környéken közlekedsz, ahol nem használják.

bocs, nem rosszindulatból írtam, amit írtam. ahogy nekem tanították a KRESZ-t, és amilyen kereszteződéseket én látok, az alapján tényleg alapvetőnek gondoltam ennek a táblának az ismeretét.

törzsmókus 2014.02.04. 14:11:15

@vanRob:
„Te minden zebrát, pontosabban minden olyan kereszteződést, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, így közelítesz meg? Vagy csak azt ahol látod, hogy át is akar menni valaki? Szerintem ez utóbbi. És én sem mondtam mást.
Ha nincs ott senki, akkor megyek, ha van ott valaki, akkor felkészülök. Akár arra is, hogy megálljak.”

Igen, legalábbis igyekszem. Persze előfordul, hogy benézem, nem figyelek eléggé, olyankor szégyellem is magam.

Ha van ott valaki, megállok. Ha nem indul el, intek / szólok neki. Ha azt mondja/mutatja, hogy nem akar átmenni, akkor néha kiszólok neki, hogy ne csináljon úgy, mintha.
Ha (látszólag) nincs ott senki, akkor felkészülök. Akár arra is, hogy megálljak.

És sajnos többször kapok ledudálást a fenti (szabálynak megfelelni / gyalogos jogát tiszteletben tartani próbáló) viselkedésem következtében. :(

GentleSpecter 2014.02.05. 21:13:07

@törzsmókus: Nem vicceltem. Menj egy kört mondjuk Zuglóban vagy a belvárosban és meglátod. Életemben !egyszer! láttam ilyen táblát élőben, az a poszt megjelenése után két nappal volt. Pedig szerintem elég sokat vezetek.
De nem ez a lényeg, én megszüntetném az egyenrangú kereszteződéseket.