IMG 3827

Na akkor folytatom a Dropboxom év végi takarítását, mégpedig Dublinnál, ahol abbahagytam. Ezeket a képeket annak idején azért csináltam, hogy megmutassam, ilyen is lehet egy bevásárlóközpont, ha nem akarjuk szétrombolni a városmagot és ha szeretnénk velemit kezdeni történelmi épületeinkkel.

A hagyományos gangos háztípus ugyanis elvében nagyon hasonló a bevásárlóközponthoz: középen átrium, szintenként körbe gangok, ahonnan nyílnak az egyes lakások/boltok. 

IMG 3805

Természetesen nagyon sok minden az eltérés, nem is kezdem sorolni, mennyiben mások a közlekedési, elrendezési igényei a két épülettípusnak. De hogy még sem lehetetlen, azt jól mutatja a dublini példa.

Áruházként még egyszerűbb lehet az átalakítás (ilyen lett az időközben megnyitott Il Bacio di Stile), de a Powerscourt Centre azt bizonyítja, hogy üzletközpontot is ki lehet alakítani régi épületben. Pedig ez még csak nem is egy gangos bérház, hanem egy 1771-ben épült őrgrófi lak.

IMG 3807

Értelem szerűen egy elegáns, kis látogatószámra alapozott, presztízs üzletközpont ez. Pesten akár szépen simulhatna ezen az elven egy "rompláza" a romkocsmák közé. Persze, ha lenne rá fizetőképes kereslet - mert egyelőre a hasonlónak képzelt Bálnában sem nyüzsögnek a bérlők. Talán a Várbazárból lehet még valami hasonló.

Még több képet itt találtok a különös bevásárlóközpontról.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: dublin átalakítás írország kiskereskedelem bevásárlóközpont műemlék kereskedelmi ingatlan dropboxomból

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr675705625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bundas01 2013.12.25. 13:07:34

Ilyen feeling a Kolosyn az Új udvar, mégis csúnyán befosott.

OkoskaTo:rp 2013.12.25. 14:32:32

Az a gyanúm, ha valaki egy belvárosi bérházból ilyet szeretne csinálni, ötször jobban szétszopatnák a hatósági papírmunkázással, mint ha lebontaná (az akár műemléki) belsejét, hogy csak a homlokzatot hagyja meg az eredeti épületből.

Mellesleg hasonló próbálkozások vannak itthon is, ld. Morrison's 2, vagy a Körút néhány boltos épülete.

♔bаtyu♔ 2013.12.25. 16:11:02

@bundas01: Mivel a környéken lehetetlen parkolni, minden hasonló halálra van ítélve.

Magamról tudom, ha nem lehet könnyen parkolni oda sem megyek.

Hohenzollern 2013.12.25. 16:29:21

@OkoskaTo:rp:

Pont ez jutott az eszembe; legkésőbb a nyitás reggelén a tucatnyi különféle hatóság az egymásnak ellentmondó jogszabályok alapján már vagy fossá bírságolná az egészet, vagy bezáratnák, vagy elkezdődne a szokásos magyarországi hatósági játék, miszerint amit pl. az önkormányzat építési osztálya elrendel, azért a tűzoltóság megbírságolja és elrendeli a bontást, amit ha végrehajtanak, akkor azért az építési osztály fog bírságolni és elrendeli az újbóli megépítését és így tovább.

Shopping 2013.12.25. 17:29:06

no parking - no client

ennyi

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2013.12.25. 17:43:33

grazban konkrétan nagy tömegű vevőt kiszolgáló "pláza" van, vagy egy fél háztömb lett egybe nyitva, a mura-murgasse-sackstrasse által határolt zónában, két benyúló utcácska, illetőleg a házak udvarai is integrálva vannak. a főtér északi oldalán van az egész, aki ottjár, ugorjon be és ámuljon.
(azt viszont elismerem, hogy dublinnal jobban lehet vakítani, meg ott ugye majdnem angolul beszélnek, graz-cal ellentétben :)
némi infó angolul: retaildesignblog.net/2011/07/10/kastner-ohler-graz-austria-a-r-e-awards/)

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.12.25. 22:41:33

egyszerű, megveszed a szomszéd épületet (bekamuzod, hogy ott majd szép társasház lesz vagy irodaház), lebontod és voálá.. parkoló :)

Mr Neanderthal 2013.12.25. 23:29:27

a parkolas a parasztnak kijar, ingye'

Szűcslaci 2013.12.26. 08:29:50

Spanyol viasz.......volt ilyen 30 évvel ezelőtt is, a Corvinnal szemben, talán Verseny Áruház néven. Nem sírom vissza és más sem, szerintem. Zegzugos, mint az Ikea - csak itt nem szándékosan.

Mertcsak 2013.12.26. 11:38:41

Ha nem tud a bejárattól 20 méterre parkolni, akkor nálunk ez halott ügy...mint ahogy írták előttem.

Amúgy nekem tetszik. Mondjuk én hajlandó vagyok sétálni. Nem akarok beállni a boltajtóba kocsival.

Dohányzó Zsiráf 2013.12.26. 12:04:22

Van hazai példa is. Kb így lett kialakítva az Átrium Üzletház Szegeden, a Kárász utcán.

bundas01 2013.12.26. 12:20:27

@♔bаtyu♔:
Van alatta parkoló. Csak amikor kinyitott, a mozit nem tudták időben befejezni,mert valami romokat találtak alatta. Mire kész lett a mozi, az emberek átszoktak az Eurocenterbe. Ráadásul a boltok is elég kulák voltak benne, pedig volt potenciál az épületben. Főleg eleinte, amikor nem volt tető rajta és olyan volt mintha a boltok között egy tök hangulatos sétálóutcán mászkálnál.

cso zsi 2013.12.26. 14:39:08

"A hagyományos gangos háztípus ugyanis elvében nagyon hasonló a bevásárlóközponthoz: középen átrium, szintenként körbe gangok, ahonnan nyílnak az egyes lakások/boltok."

A börtönök is...
Egyébként a gangos plázákról anno azonnal a gangos házak jutottak eszembe.
Nálunk a képen láthatót már csak azért is problémás megvalósítani, mert 1 méternél szélesebb gang csak a Belvárosban van, a körúttól kijjebb jó, ha a 80 centi megvan.

cso zsi 2013.12.26. 14:43:41

@Mr Neanderthal: A barlangi népeknek a kerék sem kellett. A mammut is házhoz jött, és a kardfogú tigris is.
A világ folyamatosan változik, az ember a kezdetek óta a kényelmet szerette.

Amatőr 2013.12.26. 15:29:37

A háború utáni magyar építészet olyan, mint a Jancsó filmjei; a produktumok magas művészi értékkel bírnak, de a Jóisten mentsen meg tőlük!
Nem hiszem, hogy az elmúlt fél évszázadban épült Budapesten bármi is, amit érdemes lenne megemlíteni egy bedekker lapjain.
Én már annak is örülnék, ha legalább lopnának jó ötleteket!

Reggie 2013.12.26. 17:07:45

@Mr Neanderthal: Nem arrol szol, hogy kijar-e, hanem hogy a versenytarsak tudjak-e nyujtani. Ha igen, akkor onnantol bukott dolog.

v2peti 2013.12.26. 17:38:46

Van idehaza is ilyen jellegű épület: A volt Centrum-Divatcsarnok! Igaz, az eredetileg sem lakóháznak épült, de jellegében ilyen.

2013.12.27. 15:57:48

Kár,hogy itt a gangok kb pont fele ilyen szélesek, úgy általában.

ZöldszemM 2014.01.06. 13:54:58

@Jóképességű Takarítónő:

Így van ennek a posztlónak ez nem tűnt fel ?
süti beállítások módosítása