340123_l_0[1].jpg

Többen is a figyelmembe ajánlottátok azt a hirdetést, mely szinte napra pontosan két évvel ezelőtt szerepelt az Urbanista ingatlansalátájában. Hogy miért kapta fel ismét a hét emeletes luxus házat - magyarán a jól ismert ferencvárosi víztornyot - a magyar internet, azt nem tudom.

Igaz, ami igaz, dögösnek még mindig nagyon dögös, nagyon csábító, hogy odaköltözzön az ember - de még a kemény árengedmény ellenére is nagyon túlárazott. Két éve százmillióért, most hetvenötért kínálják.

359985_l_0.jpg

Azt már csak háttérként érdekes, hogy az egykori tulajdonos egy, azaz 1 forintért vette meg az ingatlant az önkormányzattól 2004-ben (állítólag szerelemből), majd 2004-ben már így hirdette:

" A víztorony szerkezetkész irányára: 28,9 MFt. Kulcsrakész állapot 2004 karácsonyáig elkészül, irányára: 49 MFt."

Vajon még mindig ugyanő árulja? Úgy látszik nehéz túladni rajta.

Ugyanis nem túl praktikus, hiszen összes 95 négyzetméter az egész és ez oszlik el 7 szinten. Ez még lifttel is kényelmetlen lenne, nem hogy gyalog. Ráadásul, ha kicsit belekattintgatunk a környék áraiba, egyből látszik, hogy mennyire túlárazott:

Ha lenne hetvenötmillióm lakásra, akkor sem hiszem, hogy elcsábulnék. Ti?

garazs.jpg

340124_l_0.jpg

konyha.jpg

340126_l_0.jpg

340389_l_0.jpg

340139_l_0.jpg

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés víztorony ix. ker ingatlansaláta fura ingatlan víztorony köz

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr295626121

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.11. 15:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bvb09 2013.11.11. 12:44:31

Ez a "nem bírták" eladni, így leírva, ráadásul címben nekem kicsit sok. Nem tudták inkább.

R242 2013.11.11. 14:25:01

Nagyon komoly! :)
Egy igazi hulladék az egész, de érdekes!
Persze max. pár millióért.

EgyszeriUser 2013.11.11. 14:40:29

A dolog jó oldalát kell nézni, fél év itt lakás után a barátnőnek/feleségnek olyan segge és combja lesz hajjajj húhúhúúúú :D

Szelid sunmalac 2013.11.11. 14:51:48

@EgyszeriUser: Aztan egyszer fajjon a labad! Megrekedsz az eloszobaban!

Ez tenyled erdekes, szokatlan, mutogatni a haveroknak jo, azoknak is csak egyszer, aztan ennyi. Elni benne katasztrofa.

Girhes Joe 2013.11.11. 15:07:14

@Szelid sunmalac:

Nekem tetszik maga a megoldás, igényes, ötletes. Egyedül, esetleg kettesben poén lehet ilyenben lakni, főleg ha az ember különc egy kicsit, és saját magának épít(tet)i át a tornyot lakássá. Mint ilyen egyfajta hobbinak tekinthető, viszont amennyi pénzt ráköltött a tulaj, annyit soha az életben nem fog egy vevő megadni érte, ezt nem árott volna szem előtt tartani. :)

Szelid sunmalac 2013.11.11. 16:04:02

@Acélkalapos konzervatív: Igenyes is, otletes is, ebben egyetertunk. Azert meg nezem, mikor hazaersz a melobol, leveszed a kabatod, felbattyogsz a negyedikre atoltozni, majd a masodikra wc-re, aztan az otodikre a konyhara, csinalsz valami kajat, lemesz a harmadikra, megeszed, felmesz a hatodikra tevezni, majd egy ora mulva lemesz a masodikra zuhanyozni, az otodikre inni egy pohar tejet, majd a hetedikre lefekudni. De hoppa! A kabatban maradt a mobil az elson!

szvsz 2013.11.11. 16:05:19

Hány szint az ebédlő a konyhából? Hát a wc a hálóból?

jet set 2013.11.11. 16:06:50

75M-t nem, de 30-at simán adnék érte.

Emmanuel Goldstein 2013.11.11. 16:23:26

alkalmi vétel, itt müller nem tud majd sarokba szorítani - gondolta stirlic

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.11. 16:44:47

Ez tipikusan az a fajta ház, amiről kisgyerekként álmodozik az ember.

Laciii 2013.11.11. 16:46:39

@Szelid sunmalac:
Adsz 75 millióét és vállalom :)
Főleg hogy nem is kell 20km-t tekerni a munkahelytől, mint most.

HardTuri (törölt) 2013.11.11. 16:48:05

Aki hírdeti az úgy barom ahogy van.

winterrain 2013.11.11. 17:40:36

Fiataloknak jó lenne. Kutyát nem tarthatnának, mert annak árt a lépcsőzés.

Baluci 2013.11.11. 18:16:21

Milyen 2 éves hirdetés???... Jómagam 2007 tavaszán néztük meg, úgymond grátisz az akkori barátnémmal. Ingatlanközvetitővel jártuk a várost, épp arra kanyarogtunk kocsival. Sejtettem, hogy nem kapkodnak utána a vevők...

Girhes Joe 2013.11.11. 18:26:28

@Szelid sunmalac:
@szvsz:

Való igaz, hogy csak olyannak lehet jó, akiknek meg se kottyan a lépcsőzés, de nem ám néhány órában egyszer, hanem folyamatosan. :)

Egyébként megnéztem részletesebben:
- földszint: előszoba, gépészet, budi, mosdó
- 1. emelet: hálószoba
- 2. emelet: konyha, étkező
- 3. emelet: fürdő, budi
- 4. emelet: gardrób, raktár
- 5. emelet: nappali
- 6. emelet: dolgozó
A földszinttől a 4. emeletig fokozatosan szűkül fölfelé, az 5. a legszélesebb rész, a 6. meg a torony keskeny csúcsa.

Gyerekkoromban én is álmodoztam toronylakásról vagy legalább toronyszobáról, meg is látszik az érdeklődésemen. :) Ha tizedannyiba kerülne, megvenném. Vagy ha megnyerném a lottóötöst, akkor a jóféle külvárosi villa mellé kéne második lakásnak, hogy legyen egy kecó Pesten is. :)

micsoda? 2013.11.11. 19:20:13

Nagyon jól néz ki. Igényesen építették be, majd a lottó:)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.11.11. 19:30:25

csak az a baj hogy rossz helyen van.

Bambano 2013.11.11. 19:33:54

azért nem megy el, mert ellopták a hetedik emeletet.

w650 2013.11.11. 20:58:28

Szólj má légyszi, ha egyszer majd a dögös helyett valami még újabb kritikai fordulat véletlen eszedbe jut!

gyugyó 2013.11.11. 21:16:18

Csak a kert rossz, egy egész lépcsőház bámul, ha kint vagy. 30 misit érne is, ha jobb helyen lenne, így még annyit se. 70-ért már sokkal jobb dolgokat lehetne venni...

okoskata0001 2013.11.11. 21:31:21

arra azért kíváncsi lennék, hogy a kedves építtetőnek/átalakíttatónak hogy jött a mediterrán belső :D. mert valahogy nem egyeztethető össze a házzal.... ha valami normális design is társulna, akkor talán valami elvetemültebb emberke meg is venné, no de így.... kár, hogy az ablakokon nincs aranyosztás... :D

szevabá 2013.11.11. 21:46:41

van eladó korlátliftem...

RÖVIDLÁTÓ 2013.11.11. 23:11:34

A vízfejeknek kéne ide költözni.
Soroljam?

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2013.11.11. 23:23:52

"Vajon még mindig ugyanő árulja? "

Nem.

Gera 2013.11.12. 00:33:51

Fogyni akaróknak ideális.

Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.11.12. 01:34:44

Ez egy nagy melléfogás a beruházótól. Az emberek egyszerűen nem akarnak egy toronyban lakni. Túl sokat kell lépcsőzni ha az egyik helyiségből át akarok jutni egy másikba. Tessék elképzlni azt a szituációt, amikor indulás előtt a kijáratnál eszébe jut hogy a legfelső részen felejtett valamit..
Egy lift beépítése meg túlzottan megdrágította volna az egészet.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2013.11.12. 07:16:28

Érdekes, de a felújítás egyszerre igénytelen és ízléstelen.

jovomunkahelye 2013.11.12. 08:08:01

ez egy förmedvény
1 Ft.-os, és az is marad...

volesojinka 2013.11.12. 08:16:43

@Püspök utcai gombaszedő: én speciel Sompolyogi Mosolyogi rókaváráról ( Bálint Ágnes Mi újság a Futrinka utcában) álmodoztam, a toronyszobákról, föld alatti titkos folyosókról.....és tulajdonképpen még ma is :-)

A toronyban lakni fiatalon buli lehet, de szerintem is hülyeség volt ennyi pénzt költeni rá, és ilyen közhelyes "közép-luxus" módon berendezni, inkább valami laza vagányságnak kellene áradni a belbecsből is...és persze túl drága, naná.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2013.11.12. 08:41:11

...mennyit enged a felebol?... ;)

2013.11.12. 15:08:45

Életvitelszerű tartózkodásra alkalmatlan, de mondjuk 1 hétre örömmel elfoglalnám turistaként.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2013.11.12. 23:44:13

@atpijkamo: természetesen nem fért volna be lift. a lépcső is alig fér el a felsőbb szinteken.

Sulopest 2013.11.14. 19:49:15

az árat azt gondolom teljesen lehetetlen kategorizálni hiszen nincs összehasonlítási alap. Ha lenne a piacon másik 10 ilyen vagy hasonló ingatlan akkor már igen. Addig pedig max. a bekerülési idővel és pénzzel lehet valamit kalkulálni.

ccvv 2013.11.22. 16:19:02

A mediterrán gagyiluxus helyett inkább egy profi kis alapterületű, egy-két személyes liftet terveztettem volna bele.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2014.01.16. 21:31:30

@jet set: Akkor alkudozz. :-) Adj egy ellenajánlatot. :-)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2014.01.16. 21:35:23

@L.A.: Korlátlépcsővel élhető lenne. De még azzal együtt is drága. Sőt nagyon drága. Sőt nagyon, nagyon drága.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2014.01.16. 21:41:41

@L.A.: Korlátlépcsővel élhető lenne. De még azzal együtt is drága. Sőt nagyon drága. Sőt nagyon, nagyon drága.