969342_614922331885002_234345646_n[1].jpg

Talán mára vége is van az egykori Művégtaggyár épületének, hiszen már egy hete markolók harapdálták:

1381213_614921955218373_1037873058_n[1].jpg

Akkor töltött föl róla ugyanis néhány archív és aktuális fotót a Miénk a Ház. Ahogy írják a háború után Gyógyászati Segédeszközök Gyára névre szelídült intézményről:

A GYSGY 1963-ban költözött a XIII. kerületbe, az egykori Lőportárdűlő városrészbe. Itt épült fel korának egyik legmodernebb épületeként a székház és gyártócsarnok a Dózsa György út 144-148. alatt. Az épület tervezője Kiss László, a KÖZTI mérnöke volt. A 34 millió forintból megvalósuló beruházás 3 év alatt készült el. Az építkezést az ÉM 23. sz. Állami Építőipari Vállalat végezte. A gyártelep teljes területén 1963. augusztusában kezdődhetett meg a termelés. Ez idő tájt 750-féle terméket készítettek, amelyeket 1,5 millió magyar állampolgár viselt vagy használt.
2013. október. Sir Norman Fosler irodája megkezdte az épületkomplexum bontását... Helyén egy nagy, 33m magas háztömb épül majd, az alsó szinteken kereskedelmi és vendéglátói egységekkel. 
A történet azonban valószínűleg itt még nem ér véget. Mivel a bontási terület az egykori "Váci úti temető", azon belül is az egykori zsidó temető területén zajlik (felszámolva 1870-es az években), az építkezési munkálatok még sok meglepetést hozhatnak.

Ha a 2009-es tervek valósulnak meg, akkor ez fog a helyére kerülni:

20_k_resize2_638x406[1].jpg

A tervekről tavaly Magyar Nemzet írt bővebben, onnan való a fenti látványterv is.

Az igazat megvallva, jól fog kinézni ez is! Kár, hogy egy új Fosterért pont egy ilyet kell lebontani, de legyen.

Még több fotó az épület bontásáról a Miénk a Ház FB-oldalán és a Tényálladék blogon. Tipp: BDZsH, Sadia, Anita kösz!

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest angyalföld bontás építés dózsa györgy út irodaház látványterv xiii. ker foster partners norman foster

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr245620362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROTFL Manó 2013.11.08. 15:07:45

Ööö, most akkor melyik épület lesz az enyészeté? Csak az előtérben álló fűrészfogas tetejű gyártócsarnok, vagy a mögötte álló toronyház is? A fényképen a markoló csak a csarnokot bontja, viszont a terveken meg a Dózsa György út felől nézve a toronyház/irodaház se látszik. Nem egyértelmű, mert a cikkben így írtad: "Talán mára vége is van az egykori Művégtaggyár épületének" - ez pedig egyes szám.

Ha jól emlékszem, a Herbária gyógynövényes cég székelt ott.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.08. 15:18:23

@ROTFL Manó: Jól emlékszel, a Herbária ott székelt. Augusztus végén költöztek a Csata utcába.

Moin Moin 2013.11.08. 15:40:34

Foster már rég nem az, ami a '80-as években volt: modoros - "barokkos" - öreg fószer lett, mint Makovecz is...

Én biztosan nem bontottam volna le a '60-as években tervezett épületcsoportot azért, ami a kép szerint oda fog kerülni.

Egyébként: tudom, hogy "menő dolog" nemzetközi sztárépítésszel terveztetni, de Foster már nem a ma sztárja, vannak nála sokkal frissebbek is.

w650 2013.11.08. 15:51:48

Amúgy a segged, az a dögös. Az eredeti szép volt.

czjanos 2013.11.08. 16:09:01

A XIII. kerület dinamikusan fejlődik, adósság nélkül. A sors "tragikomédiája", hogy a kormány azokat a (túlnyomó többségükben baráti)önkormányzatokat "mentette meg" az adósság alól, amelyek nyakra-főre vették fel a (deviza)hiteleket. Lásd: V. ker, Debrecen, Hódmezővásárhely, stb.) Azokért az adósságokért a továbbiakban a teljes adófizető népességet terheli a visszafizetési kötelezettség.

ujpistolpete 2013.11.08. 17:12:54

szuper
meg egy irodahaz a park melle, hogy learnyekolja a jatszoteret...
mar csak a templomot kell elbontani es irodakat tenni e helyere...

banyek 2013.11.08. 18:09:10

Ott lakom kozvetlen mellette. Egyresz nem banom, hogy eltunik, mert a kornyek nincs tul jo allapotban - remelem egy kicsit felertekelodik a most epult es epulo uj irodahazak miatt, masreszt viszont ma reggel amikor ebredeztem, ereztem, hogy reng az egesz Dozsa 140 (138-142) a bontasnak koszonhetoen. Remelem nem reped szet a fal, stb.

Oláh Karin 2013.11.08. 18:09:25

@czjanos: "A XIII. kerület dinamikusan fejlődik, adósság nélkül."

Talán nem kellene hülyeségeket írogatni.

zila5 2013.11.08. 18:26:15

@ujpistolpete:
A felnőtteknek is kellenek szerepjátszóterek. :D

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2013.11.08. 18:48:38

A Taksony utca felőli épületeket már régóta zabálja az enyészet. A toronyház pedig annyira lepusztult, hogy csak az ötven évvel ezelőtti képeken néz ki elfogadhatóan. Az új meg már most elég fosul néz ki.

czjanos 2013.11.08. 19:32:17

@Oláh Karin: Én is így gondolom, kedves Karin:
2012.nov.16: "
A szocialisták által vezetett angyalföldi önkormányzat közleményében azt írta: ezt az alaptörvény és az önkormányzatokról szóló törvényben biztosított lehetőséggel és felterjesztési jogával élve kezdeményezik.

Kiemelték, hogy Angyalföld önkormányzata hitel felvétele és kötvény kibocsátása nélkül oldotta meg a működtetést és a fejlesztéseket, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek közül a XIII. kerületnek a legkisebb az adósságállománya.

Úgy fogalmaztak: a kormány tervezett intézkedése a felelősen gazdálkodó településen élőket hozza hátrányos helyzetbe a pazarlóan gazdálkodókkal szemben. Kifogásolták azt is, hogy nem csak a 2010-ig felvett hitelek konszolidációjáról van szó, miközben a nagy eladósodás időszaka 2007-2008 volt. Az önkormányzat feltételekhez kötné a konszolidációt is.

KissGecihuszár 2013.11.08. 19:35:58

aaazzzaz, már megint egy újabb fosadék irodaház falanszter; ez kell a sok kis irodaházbuzi budapesti köcsögnek. Nem baj, majd lesz mit ledózerolni, ha majd megkezdődik a javak igazságos újraelosztása, melynek keretében a kiszipolyozott Keleti és Déli megyék megkapják azokat a jelenleg a vízfejben és az agglomerációban székelő cégeket, amiket kisorsolunk. JJJUHHÉÉ, de jó világ is lesz az!!!

Oláh Karin 2013.11.08. 20:10:59

@czjanos: Én még jobban így gondolom kedves czjanos, ugyanis az idézett szöveg a NOL cikke szerint van így. Még ebben a nem szerényen elfogult orgánum szerint is benne van, hogy "...a XIII. kerületnek a legkisebb az adósságállománya.", tehát nem adósság nélküli önkormányzatról van szó, mint ahogy kedves czjanos írtad. Ezen a - finoman szólva - csúsztatáson kívül pedig annál nagyobb hülyeséget, hogy egy önkormányzat hitelek nélküli (ill. most már tudjuk, hogy állítólag kisebb hitelekkel történő) működése és az adott kerület fejlődése ügyében párhuzamot vonni pedig szimpla demencia. A kettőnek nem sok köze van egymáshoz.

Azon kívül, hogy gyakorlatilag az összes utcát telerakták parkolóórákkal, semmi lényegit sem csináltak, néhány látványelem kivételével. Retkes, dzsuvás, borzalmas állapotú utak, elképesztő infrastruktúra, borzalmas állapotok a legtöbb helyen. A "fejlődés" kedves czjanos kimerül abban, hogy eladogatják az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, amely területekre az új tulajdonos (és nem az önkormányzat!!!) valamit épít. Ennek már semmilyen köze sincs a XIII. ker. önkormányzatnak.

KissGecihuszár 2013.11.08. 21:28:33

@czjanos: Ja, könnyű úgy nagylegénynek lenni, hogy az összes faszkalap-kretén multi a zömében XIII-ban található irodaház falanszterekbe tolta a seggét, miközben a real vidék legtöbb megyeszékhelye, nagyvárosa meg garatra szopta a f@szt! Az pedig szégyen és gyalázat, hogy az ex komcsi elvtársak miután elmutyizták, szétlopták a Váci út, Lehel út és úgy egyáltalán Angyalföld legendás gyárait, majd szépen ledózerolták az épületeket és búsás haszonnal eladták a telkeket, melyeken csak irodaház falanszterek,vagy "vidám-barátságos" okádék lakóparkok épültek! Lásd: Autóker nettó zsidvás tulajai ésatöbbi bűnbanda...

StDenis 2013.11.08. 22:06:36

Nagyon szép lesz. Pláne mellette a hajléktalanokkal.

Melyik város XIII. kerülete fejlődik?
Mert Budapesté nem, az biztos.

Hiányolom a T.J. polgármester úr propaganda fotóit, mikor a fák napján ülteti a kerületi propaganda újság címlapján az 1 db fát.

Nagyon szép, hogy 0 szaldós a kerület, csak az a kérdés, hogy a sok milliárdos költségvetés hova tűnik évről-évre.
Ja persze. Épült belőle egy 0 kihasználtságú RaM 3,5 MILLIÁRDÉRT! Biztos drága volt a fűmag, amivel körbe füvesítették.

20 éve szégyen ez a kerület, semmi nem fejlődik! Ja de, kikerültek a vörös muskátlik a lámpapóznákra. Köszönjük!

Szzzz 2013.11.08. 22:43:46

elég csicska dolog évtizedekkel ezeleőtt levitézlett kivénhedt sztárépítészt idehívni, hogy itt haknizzon az n+1-edik áporodott szagú szarjával.
Elszomorító, hogy errefel ennyire futja bazmeg...

Szúnyog 2013.11.09. 00:06:48

Ez a blog mindig elnagyolt, olyan odafosott. Mi lett volna, ha berak egy térképet, hol is van, mi lett volna, ha kicsit utánanéz, ki, miért bont, ki, mit épít, milyen állapotban volt mostanában az, amit bontanak? Tanulni kéne pl. a falanszter blogtól.
Egyébként sajnálom ezt a fűrészfogas épületet. Alig valami marad abból a korból.
Pedig bőven értékesebb, mint ez, amit most odaraknak, lesz 50 év múlva. De ugye mindig mindenki magát akarja megvalósítani, mert többnek hiszi magát a régieknél.

StDenis 2013.11.09. 00:30:27

Szerintem ennél világosabban nem lehet leírni mint:"Itt épült fel korának egyik legmodernebb épületeként a székház és gyártócsarnok a Dózsa György út 144-148. alatt."

Ez a kereszt utcában van már Kassák L. u. 33.
maps.google.com/maps?q=Budapest,+Kass%C3%A1k+Lajos+utca+33,+Magyarorsz%C3%A1g&layer=c&z=17&iwloc=A&sll=47.522204,19.065989&cbp=13,125.5,0,0,0&cbll=47.522319,19.065749&hl=hu&ved=0CAsQ2wU&sa=X&ei=0XN9UpbfLofR8QPlx4DoBw

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=5bCQIquRECA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3yDv-MfzwAS7CsmV5Msm_J6V6ieh 2013.11.09. 07:33:14

@Oláh Karin: Talán el kellene gondolkoznod azon a fszságon, amit leírtál. A XIII. kerületnek patás szoci vezetés alatt gyakorlatilag nincs adóssága. Ami pedig a parkoló órákat illeti, hagy tegy már a XIII. kerület is azt, amit a többi kerület (pénzt szed a parkolásért). Mielőtt tovább támadod a kerületet, nézd meg, hogy a többiben mi folyik.

@StDenis: Akkor a sok sétáló utca, szökőkutak új lakóparkok nem a XIII. kerületben vannak ugye? A XIII. kerület nem az egyik legvonzóbb kerülete Budapestnek, ugye? És ezt nem csak én mondom. A Margit szigetet is azért vették el a XIII. kerülettől, mert a kerület olyan szar, nm pedig azért mert a fővárosnak és a Tarlósnak fel kellett végre mutatnia valamit...

Hagyjatok már fel az állandó kormánypropagandával és ismerjétek el, ha valamiben jobb az ellenzék.

Rocky 2013.11.09. 13:38:35

"2013. október. Sir Norman Fosler irodája megkezdte az épületkomplexum bontását..."

Azt hittem csak tervezést vállalnak! :)

jazzcool 2013.11.09. 23:33:10

A XIII. kerulet ingatlanai, lakasok, irodahazak, Bp vonzo celpontjai. A Váci út hihetetlen tempoban fejlodik Bp mas reszeihez kepest. Szoval vakok kozott legalabb felszemu a kerulet.

TH 2013.11.10. 14:36:28

@Zubreczki Dávid: A kommentekre reagálva csak Sheldont tudom idézni: "There, there, would you like a hot beverage?"
Hihetetlen, hogy milyen kommentek gyűltek ehhez a poszthoz...

StDenis 2013.11.10. 15:05:04

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf:

Te voltál az elmúlt 10 évben a Margitszigeten?
Mesélj már légy szíves a felújított utakról, a felújított futópadról, kialakított kerékpárútról, a közbiztonságról - szatírhegyek -, na ugye, hogy nem tudsz. Van szép szökőkút 20 év után, van megújult víztorony ami maximum a szemközti rakpartról látványos éjjel, sikerült kitenni 4db! "edzőgépet" amit éjjel 2-kor lehet is használni, akkor talán nincsenek. Persze mutatóba jól néz ki. Próbálj most ősszel végigtekerni a beton! utakon, úgy hogy nem leszel nyakig xaros, és nem azon izgulsz, hogy épp mikor mész bele - vagy egy kisgyerek, akárki- a kátyuba és töröd ki a nyakad, mint nem olyan rég szerencsétlen lány valamelyik úton, vidéken.

Kiragdtál egy lakóparkot, gondolom ott élsz. Te lehet vonzónak találod, de a XIII. kerület nem egy újonnan épült lakóparkból áll- nem tudom most épp mire gondolsz, Marina part? Párkány utca? - de én pont olyan helyekről amik 20 éve szinte semmit nem fejlődtek. Van olyan park ami 15 évig parlagon hevert, xart rá az önkormányzat, természetesen a foci páylákat ledózerolták róla még a 90-es években, amikor belekezdtek a módszeres focipálya kiírtásra, lásd Szt. István park. Tudom az a zsiráfok pénzén újult meg anno, tehát a focit is ki kellett írtani róla.

Nagyon látványos a szökőkút, lehet te arra izgulsz, de az utakat rendben tartani, talán előrébb való lenne, meg az sem lenne rossz, ha a kiépített bicikli úton lenne világítás, például a Hélia szálló mögötti parkos szakaszon a Mol kút után. Évek óta tök sötét van ott, aztán meg ha a gyalogosok járdáját használod- miután ott több a fény - akkor meg azok ugatnak. A nyáron ott alvó hajléktalonoknak viszont tökéletes a sötétség.
Biztos költséges az a 100m - hogy működjenek a lámpák. Érthetetlen. Onnan nem messze abból ált a közterület felújítása, hogy kihelyeztek egy táblát, hogy itt egy megújult park látható. Mondani sem kell semmi nem történt azon kívül, hogy 70%-ban összeszedik a lehullott faleveleket. Az is érthetetlen ha van munkagép erre, akkor miért nem teljesen. Ennyit a fantasztikusan "fejlődő" XIII. kerületről. A lakóparkokat meg környékét, meg nem az önkormányzat építi.

Még mindig érthetetlen mire szórja a XIII. kerület a pénzt és miért nincs látávnyos fejlődés.

Ez nem kormánypropaganda, hanem egy őszinte kritika, hogy XIII. kerületben semmi nem történik, mert az őslakos nyugdíjasok még mindig visszasírják a 80-as éveket és nem fogják fel, hogy belekényelmesedett vezetés semmit nem csinál, és van jobb, mintsem a régi megszokottra szavazzanak.

Az meg hogy a Főváros azért vette el a szigetet, hogy legyen mit felmutatni?! Hogy tessék?! Ezt hogy érted? Te átvennél egy gondozatlan területet, amit teljesen fel kell újítani, modernizálni kell hogy vagánykodj vele? Előbb fel kellene újítani és mivel a XIII. kerület ezzel nem foglalkozott, ezért remélhetőleg a főváros már fog! Engem nem érdekel, hogy mszp-s vagy fideszes egy kerületi vezetés, engem az érdekel, hogy ahol 1000 éve lakok, történjen már valami értelmes fejlesztés is, ami az emberek javát szolgálja. nem vagyok sem fideszes, sem mszp-s, sem jobbikos, sem lmp-s. Egyszerű lakosként mondom amit mondok, mindenféle érdek nélkül.

AnnaKarenina 2013.11.11. 09:50:12

@Oláh Karin: Te nagyon nem szereted a XIII. kerületet, Tóth Józsefet, vagy a szocialista vezetésű, összetételű önkormányzatokat. :) Vagy mindet így együtt.
HVG is idézi: "Minden Budapesten élőre 187 ezer forint jut a Fővárosi Önkormányzat adósságállományából. Ha ehhez hozzászámítjuk a kerületi önkormányzatok hitelterheit is, ennél jóval nagyobb összeg jut minden egyes lakosra - írja pénteki számában a Népszabadság.
A legkevesebb tartozás a szocialista vezetésű XIII. kerület polgáraira nehezedik: mindössze 1682 forint fejenként. A legeladósodottabb kerület a csaknem 14 milliárdos hitelállománnyal bíró Budapest-Belváros, amelynek lakóira fejenként még 380 ezer forint rakódik. Az V. kerületet országos szinten csak Hódmezővásárhely előzi meg 423 ezer forintnyi egy főre eső adóssággal.
Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere a lapnak elmondta: egymilliárdot leszámítva a hitel zömét fejlesztésekre költötték. Ebből újult meg számos köztér és ebből finanszírozták a Belváros Új Főutcája projekt önrészét."
Az meg irdatlan hazugság, hogy semmi nem történik a kerületben, mert csak nézd meg a Váci utat, de benézhetsz a parkokba, az új biciklis és nem biciklis pihenőkre, játékeszközökre a játszótereken, a bekerített, ivókutas, agility eszközös kutyafuttatókra. Itt még mindig jut pénz, mert nem herdálják el, az időseknél ingyenes pánikgombos-telefonos figyelőeszközökre, SZTK-, orvosi rendelő felújításra. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a XIII. kerület vállalja a legtöbbet az intézményi hajléktalan ellátásban. De ha tudsz jobbat, írd meg.

AnnaKarenina 2013.11.11. 09:51:40

@StDenis: Neked is ajánlom a hsz-emet. Bérnyavalygó.

AnnaKarenina 2013.11.11. 09:54:11

@StDenis: Még annyit, hogy a mi környékünkön a kisebb környezeti fejlesztések úgy történtek, hogy a polgárok (összebeszélve) felkeresték az önkormányzatot és elmondták, mit szeretnének. Végig egyeztetések folytak.

AnnaKarenina 2013.11.11. 10:00:53

@KissGecihuszár: Mindössze annyit az igen gennyes szövegedhez, hogy az irodaházakat befektetők építik, nem kerül az semmibe az önkormányzatnak. A Váci út Újpestig rendben van, aztán nézd meg, milyen.

AnnaKarenina 2013.11.11. 10:05:22

@Szúnyog: Elnagyolt? Szeretnél te olyan jó és népszerű blogot, mint ez. :) A cím neked nem elegendő az interneten? Legközelebb kérd meg D.-ot, vigyen ki kézen fogva a helyszínre.

iparterves 2013.11.11. 19:20:59

@KissGecihuszár: Huh, ezt nemvezem: a gusztusralan szöveg zsidózással együtt.

Baromira magyar!

StDenis 2013.11.11. 21:55:31

@AnnaKarenina:
Az a baj a magadfajta paranoiás ostoba emberrel, hogy mindenben politikát lát, és mindenki aki nem éljenez ujjongva, hogy hurrá, nincs adósság, akkor ő nyilván politikai bértollnok. Az Internet ennél színesebb, nem csak bal- meg jobboldali emberek írnak hozzászólásokat. Rendkívül szűk látókörű vagy, egyszerű gondolkodással. Nem az a baj, hogy buta vagy, hanem hogy hangosan hirdeted.

Szerintem egy pillanatra húzd ki a nyelved a kerületi önkormányzati vezetők fenekéből, és próbáld meg a magad gyengécske szellemi színvonalán megérteni, hogy van olyan ember aki sok-sok éve nem lát semmilyen fejlődést a kerület bizonyos részén/részein.

Attól, hogy vannak kutyafuttatók, felújítottak hol is?, meg segítik a hajléktalan embereket - elég megnézni milyen lepusztult állapotban kéregetnek a közértek előtt, de biztos sokat segítettek rajtuk, mindenki tudja, hogy utálnak a szállóra bemenni, lopás, verekedés..érthető-, szóval attól még vannak más problémák is.

Az utolsó mondatod, kétértelmű,
" Itt még mindig jut pénz, mert nem herdálják el, az időseknél ingyenes pánikgombos-telefonos figyelőeszközökre, SZTK-, orvosi rendelő felújításra"
hogy most itt az sztk felújítás a pénzherdálás, meg az idős emberek pánikgombos telefonjai, vagy pont dícséred a kerületet, miszerint ezeket az eszközöket beszerezte, a felújítást elvégeztette.
(Bárhogyan érted egy pánikgombos telefon körülbelül 15eFt, még jó hogy kitelik a milliárdos költségvetésből.)

Lényeg a lényeg, higyjed, hogy mindenki fizetett ellenség, ettől még hidd el van mit javítani a kerület egyes részein.

Az már csak hab a tortán hogy 25 éve nem képesek az alsó rakpartot továbbvinni a Dráva utcánál. De azért éljenek az agility-s kutyafuttatók meg az ivókutak.

cso zsi 2013.11.11. 23:56:03

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf:
A saját lakóival is kitolt a díjas parkolással.

@jazzcool: Vonzó célpontok?
Az irodaházak jó esetben fél kihasználtsággal mennek.
Amíg nem volt díjfizetős parkolás, jött boldog-boldogtalan. Azóta menekülnek a cégek.
Normális közlekedés ugyanis nincs a Vácin a metró óta.
A szarból épített lakóparkokról ne is beszéljünk. Az első vevő még bepalizható volt, a többi már nagyon meggondolja a vételt, és az odaköltözést.

@iparterves: Sajnos igaza van.
A lakóparkok egy része és pár plázánk ugyanarról a tőről fakadt.
Ha az Autóker Holding, és a Plazacenters mond valamit. Azóta a Triholding is színrelépett, de egy név mindig azonos.

cso zsi 2013.11.12. 00:07:20

@AnnaKarenina: Az irodaházak telkekre épültek.
Olyanokra, amin azelőtt egy gyár, vagy üzem állt. Ezek a gyárak hipp-hopp eltűntek, és a melósaik ott találták magukat az utcán, mert sem egy vasöntővel, sem egy szövőnővel nem lehet mit kezdeni egy szoftverfejlesztő, vagy telemarkecolós cégnél.
A kenyérgyár is lebomlott. A hajógyár is, a Ganz-felvonó épülete ugyan még áll, de bankok, és luxusautó-szalonok, és lakótömbök vannak helyettük.
Megszűnt a termelés a kerületben, már csak "papírgyárak" vannak. 25 éven át ismertem minden kerületi céget az utolsó zugig. 10 éve már nincs a többség, ami még áll, az is üresedik, irodabérlésből próbálta magát fenntartani.
Az új irodaházak ugyan működnek 4-5 éve, de van olyan szintjük, amin a belső munkálatok nincsenek megcsinálva, mert nincs igény a bérlésre.

jazzcool 2013.11.12. 05:49:21

@cso zsi: az irodahazak alacsony kihasznaltsaga azzal fugg ossze, hogy az orszag tokevonzo kepessege sokat romlott, a befektetok pedig inkabb oda mennek, ahol kiszamithatobb a jovo.

Vaandor 2013.11.18. 12:11:20

"Talán mára vége is van"
Azért ez erősen optimista feltételezés volt, nagyobbik fele még máig is áll. De haladnak vele.

@jazzcool: Ez bizony így van, menekül innen szinte minden beruházó.

Übermayer 2014.01.27. 22:59:16

@iparterves: Huh, ezt nemvezem: a gusztusralan szöveg magyarozással együtt.

Baromira ......!

tlantos 2016.01.13. 11:54:52

@Moin Moin: akkor dolgozz egy ilyen szethullo szarban eleted vegeig.
Kukaerett volt az epulet.