Vajon kell-e, lehet-e valamit kezdeni a Bosnyák térrel? Na és ha igen, akkor mit? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Palotabarát, a BPXV. bloggere, aki ismét vendégposzttal jelentkezik az Urbanistán. Íme:

Jó pár éve - tán két polgármesterrel ezelőtt volt -, hogy a helyi újságban az önkormányzat arról kérdezte a helyieket, hogy hol legyen a kerület főtere? Nem emlékszem valamennyi válaszlehetőségre, de biztosan benne volt az Egressy tér, a Bosnyák tér és az Örs vezér tere.

Végül a Bosnyákra esett a választás, s ezt követően kezdődött a Mundo-projekt, ami egy új pláza építését jelentette a Bosnyákhoz közel, de a tulajdonképpeni fősodortól azért távolabb, a mai sportpálya helyén, a Rákos-patak sarkán. Aztán volt hír, hogy lesz Mundo, volt, hogy nem lesz - ma még nincs, az biztos.


A Mundo bevásárlóközpont terve. Forrás: Építészfórum.

Akárki akármit is mond, Zugló főtere egyelőre a Kőbányával közös Örs vezér tere. A polgármesteri hivatal adatai szerint évente egymillió ember fordul meg a Bosnyákon, a Wikipédia szerint ellenben csak az Örs metróállomásán 28 millió utast lehetne összeszámolni egy évben - és akkor ebben nincsenek benne azok, akik például busszal jönnek, HÉV-vel mennek, vagy pl. csak beautóznak a Sugárba.

Jelenleg a Bosnyákon csak buszok megállói és végállomásai találhatók, no meg a 3-as villamos halad itt át, amit hétköznapokon kiegészít a 62-es és a 62A. Metró majd lesz egyszer, s ha ez bekövetkezik, talán tényleg fő tér lesz belőle, addig azonban aligha. Szóval Zugló egyik fontos tere a Bosnyák, de nem a legfontosabb, és nem is a fő. 

Ha már a Sugár felemlegetése kapcsán szóba került az üzleti forgalom, érdemes megemlíteni, hogy a rendszerváltás után a Magyar Posta gondolt egyet, és épített egy saját palotát Zugló egyik lehetetlen pontján (ahol ma sem áll meg a 32-es), és oda költöztette a Bosnyák és Kassai téri hivatalokat, így a Bosnyákon megszűnt a posta is.

Pár éve a városszerte ismert térképbolt is elköltözött egy megállónyira. A remiz melletti üzletsoron 12 boltot számoltam meg, ebből 7 tartósan zárva van, nyilván nem azért, mert szar helyen vannak, hanem mert a Sugár-Árkád-IKEA és a Pólus bevásárlóközpontok metszéspontjában nehéz életben maradni.

Persze, meg kell említeni a Bosnyák téri piacot is: 1991-ben emelték a mai vásárcsarnok épületet, amikor elköltözött innen a "nagybani", ami a hatvanas évektől borzolta a környékbeliek kedélyállapotát.

Ebben a helyzetben látott neki az önkormányzat, hogy nagyszabású, és nagy költségvetésű (361 milla) projekt keretében felújítsa a teret. "Itt épül Zugló főtere" hirdeti a tájékoztató tábla. Minden négyzetméternek örülni kell, ami megújul, de ez a térnek egy nagyon kis szegletét érinti majd: érdemben a templom, és a Cartografia irodaháza közé szorult terecske és parkoló felújítására szorítkozik, az utóbbi felszámolásával. Ennél azért a tér jóval nagyobb, és lenne mit felújítani másutt is. Nézzük hogy mutat építészetileg. Idebiggyesztek egy térképvázlatot azoknak, akik nem látják át a helyet részletesen.

A tér három meghatározó épületéből kettő nem idevaló.

A bosnyák téri remiz jóval több mint száz éve költözött ide, ami akkoriban még jócskán a város szélét jelentette. Nem volt még Nagy Lajos király útja  , sőt, még XIV. kerület sem. Aztán a város jól körülnőtte, túlszaladt rajta, a remiz meg itt maradt.

Sajnos mindenkinek útban van, jellegzetes ipari épület arculatával kilóg a tér egyébként is kaotikus építészeti képéből, ráadásul olyan szűk, hogy ha egy villamos a telephelyen belül egyik vágányról a másikra akar menni, ki kell jönnie a Nagy Lajos király útjára, percekre megfogva az autóforgalmat. Ma már helyi védelmet élvez (legalábbis a kezelőépület és a csarnok), így valószínűleg szerves része marad a térnek, de szinte bármit el lehetne képzelni a helyén: parkot, irodaépületet, közértet.

A másik meghatározó épület a Cartographia irodaháza. Én nagy kedvelője vagyok Budapest háború utáni építészetének, nincs az az ocsmány irodaház, amiben ne találnék valami szépet, vagy érdekeset, ez alól talán két kivétel van: ez itt a Bosnyák téren és a nem mesze található Zugló Hotel. A hatvanas években folytattak nagy diskurzust az építészek a magasházakról , nagyjából abban maradtak, hogy jó, ha egyes épületek kiemelkednek a többi közül, és városképi sziluettként hangsúlyt adnak környezetüknek. Az irodaház e koncepció mentén született, s maradt a nyakunkon. Ha eltűnne és a helyét beparkosítanák, sokat javulna a tér képe.

A harmadik fontos épület a Páduai Szent Antal templom (ugyanígy hívják a Pasaréti téri templomot is), aminek a tornyát a tér megújítása kapcsán akarják megépíteni. A templom 1941-ben épült, nem néztem utána, hogy a tér emeletes lakóházai mikoriak, de jól harmonizálnak egymással, ha csak a térnek ezt a részt nézzük, úgy tűnik, mint egy negyvenes évekbeli német város.

A tér legcsúfabb része épp a templom főbejáratával szemben található szakasz, ami a Bosnyák tér 1-4. szám közé esik.

A kocsiszín lepukkant homlokzatú épületei mellett alkalmi bódék, üres üzlethelyiségek húzódnak, s két - egyébként helyes -, kis tornyos lakóépület , melyek vakolata már pereg, minden négyzetcentimétere felújítás után kiált. 

Ezt a szakaszt is meg kellene újítani, illetve a foghíjaira emelt földszintes üzletek helyén egyszerű, a tér képébe illő társasházakkal beépíteni. A remiz? Elköltözhetne...

A villamosok egy korábbi koncepció szerint a Nagy Lajos király útja Angyalföld felé való meghosszabbításával Rákosrendezőig közlekednének (szó volt róla, hogy a kisföldalatti végállomása is oda költözik). Egy másik elképzelés szerint maga a Rákosrendező költözne el a Hungária körúthoz. Mindenesetre a vasút mellett elegendő hely lenne egy modern villamosremiz számára. A felszabaduló telek a védettséget élvező épületek megtartásával parkosítás után valamilyen közösségi/kulturális funkciót kaphatna - igaz, ezt a funkciót a város szinte minden "nem-tudunk-vele-mit-kezdeni" épületével kapcsolatban emlegetik, kérdés, hogy be tudja-e tölteni a neki szánt szerepet? 

A tér egyetlen szobra Péter Zsuzsa 1970-es alkotása. A Köztérkép (ex-Szoborlap) adatlapja szerint a modell itt dolgozott a Kartográfiai Vállalatnál, s nem sokkal a szobor elkészülte után - attól függetlenül persze - a férjével együtt disszidált.

Maga az alkotás egyébként kedves, zsánerszobornak egész jó (kár, hogy egy mukk nincs kiírva rá), azonban mint a tér egyetlen köztéri műalkotása érdemi mondanivaló nélkül gyenge. A tér jelentősége komolyabb, hangsúlyosabb műalkotást kíván. Az Örs vezér terén van A magyar repülés úttörőinek emlékműve. Ide a Bosnyákra mi kívánkozik? Talán a tér nevéből adódóan egy, a nemzetiségek békés együttélését hirdető mű? 

Korábban is a téren voltak, és most egy helyre csoportosították Budapest régi földmérési pontjeleit (van olyan kerület, ahol még szabadon vannak ezek).

Az érdekes és értékes szabadtéri kiállítás jelenleg kiürítetlen kukák és szeméthalmok között látható. Már talán az is sokat segítene rajta, ha a szemeteskukákat valahova odébb tennék, és lenne egy néhány soros felirat arról, hogy mik ezek a a fém- és kő oszlopok. A rendezési terv szerint egyébként világítást is kapnak majd - reméljük a szemétkupacokat lesz aki rendszeresen elviszi.

A tér nem szép, de erről nem tehet. Sem az állapotát, állagát, sem építészeti arculatát tekintve nem tartozik Pest előnyös terei közé. Ami van, az egy adottság, ekként is kell kezelni. Az önkormányzat erőfeszítései sajnos csak a tér egy részének a megújítását jelenti. Mint minden városi pontot, a Bosnyák teret is az elhanyagoltság, magárahagyatottság öli.

Pedig valamikor ez a tér is új volt, a park rendezett. Az el nem hordott szemét, a koszlott, lepukkant épületek, a málló vakolat nem sejtet felhőtlen jövőt: ha nem lesz ember, aki vigyázza, figyelje a parkot, s ha nem lesz pénz, hogy karbantartsák, felújítsák a rendbehozott részeket, akkor bizony kidobott pénz lesz ez a 361 millió is...

A Bosnyák tér rendezésének terve.
Forrás a XIV. ker. önkormányzat előterjesztése. Nagyobb felbontásért kattintsatok a képre!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest templom építészet tér városkép xiv. ker bosnyák tér nagy lajos király útja herminamező palotabarát alsórákos kiszugló

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr735310651

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Etikátlan támogatások 2013.05.21. 22:54:22

A képviselő-testület májusi ülése egész kulturált is lehetett volna, ha 2 millió forintnyi közpénzt nem közvetett pártfinanszírozásra illetve a kedvenc agárdi bulijukra szavaznak meg a fideszes képviselők. Így azonban nem csak a napirend előtti felszól...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bodzaszorp 2013.05.21. 23:08:29

Abszolút időszerű a kérdés! Viszont az amúgy megfelelően egyszerű és jól működő tervhez annyi a hozzáfűzni valóm, hogy: több kerékpár tárolót és nagyobb BKV várót!

milu vagyok:) 2013.05.22. 01:16:17

A Határ útnál, az Europark előtt van egy kőoszlop, valami rávésett szöveggel. Nagyon régen filóztam rajta, mi a csuda lehet, de most már sejtem. Pont olyan, mint a képen az utolsó hemgeres oszlop, valószínűleg az is földmérési jelölő. Ma is tanultam valamit:)

hatja 2013.05.22. 08:37:08

az a baj a remízzel, hogy ha tényleg védettek az épületek, akkor nagyjából a kutyának sem fog kelleni. lényegében abból áll az egész terület, a csarnokból és a főépületből. esetleg a csarnokba lehetne tenni a piacot ha elindul a fejlesztés a mostani helyén.

a rákosrendező remíz tök jó ötlet, a mexikói úti végállomástól lényegében "közvetlen" vágányok mennek a BVSC pálya mögött a régi teherpályaudvarra, ha a MÁV lemond az egyik használaton kívüli vágányról meg a szükséges területről, semmit nem kell szanálni vagy kisajátítani magántulajdonból.

hot-spot (törölt) 2013.05.22. 08:37:11

Persze hogy be tudná tölteni a park a funkcióját.lenne a csöveseknek hol aludni/pisilni és a kutyákat is lehetne végre futtatni.Szóval építsenek parkokat mindenhova!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.05.22. 09:22:21

Régi téma ez. De sajnos kevéssé van értelme ezen filózni. A sematikus térképen látszik igazán jól, hogy a tér tulképp egy nem létező dolog. Névleg van csak, nem valóságában. A Bosnyák mint olyan ugyanis nem egységesen létezik. Van akinek a piacot jelenti - pedig onnan ezért kicsit visszább fekszik maga a tér. Másoknak a Nagy Lajos - Thököly kereszteződést - pedig onnan meg kicsit feljebb található. A mindennapokban használt területei (ingatlanai, üzletei) meg inkább a határoló főutak részei, semmint a téré. Emiatt nincs közvetlen térélmény. Illetve ami annak lenne mondható - maga a valódi "zöld Bosnyák tér" - az távolabb esik mind a Nagy Lajostól, mind a Csömöritól, mind pedig a Lőcseitől. Épp ezért ahány ember, annyi féle helymeghatározás.

Ami pedig ott valóban tér (vagy inkább park), az nem körbejárható, nem körbefunkcionálható, nem felrázható. Lehet a felső széléhez egy gigaplázát rittyenteni (megölve végleg a környék összes kisboltját), lehet ide vágállomásoztatni a majdani 4-es metrót, lehet lebontani a környék összes régi és újabb épületét, de attól sem válik ez a rész városközponttá. Legfeljebb egy felduzzasztott plázapufferré. Aminek kiszolgálásához továbbra is előnytelen marad a közlekedési hálózat - emiatt a városközpontiság sem jöhet létre itt soha.

broom 2013.05.22. 10:03:04

"nyilván nem azért, mert szar helyen vannak"
de, nem kis részben azért, hiszen parkolni nemigen lehet a boltok előtt, illetve a Nagy Lajoson feljebb szépen működnek a volt ipari épületekben, saját udvarral/parkolóval rendelkező boltok

továbbá nem csak posta nincs a Bosnyákon, de egy árva gyógyszertár sem

hatja 2013.05.22. 10:06:14

@broom: gyógyszertárat nem a "főtéren" szokás nyitni hanem az EÜ intézmények mellett.

broom 2013.05.22. 10:10:10

@hatja: Bp-en sokkal furább helyeken vannak patikák, de ráadásul a Bosnyák közelében épp ott van a a Lőcsei utcai gyermekrendelő, továbbá talán az átszállók és a piacra járók is eltartanának egyet

hatja 2013.05.22. 10:16:34

@broom: most hogy mondtad a lőcseit, eszembe jutott, hogy a lőcsei-csömöri saroknál ott van egy nagy gyógyszertár, az a szépen felújított villaépület.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.05.22. 10:22:07

@broom: Gyógyszertár annyira nincs messze, a Bácskai utca sarkán, de valóban lehetne közelebb is. (Zálogház asszem három is van). Nem akartam túlragozni, de pl. az Erzsébet-Nagy L. sarkán van két pék és három közért, a Bosnyákon (a piacon kívül persze) egy pici közért van, és két pékség (amiből egyet a terv szerint le is fognak bontani). Szóval rengeteg üzlet/szolgáltatás elférne még itt, hogy minden beszerezhető legyen.

Nem tudom a parkolás mennyire mérvadó, ha már valaki leteszi a kocsiját valahol, körbekocoghatja a teret és beszerezhet(ne) mindent. A Bosnyák térre számozott házak előtt pl. sehol nem lehet megállni (a Cartographiát kivéve), de ott a piac előtti és melletti két parkoló, és az összes környező utca, amelyek mindegyike tulajdonképpen parkolóövezetté vált (meg középütt a villamossínek és járdaszigetek). Szóval szerintem van parkolási szempontból rosszabb hely is, ahol a boltok mégis megélnek.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.05.22. 10:28:55

@városjáró: Hát, részben igaz amit írsz, de vannak ennél rosszabb adottságú terek is, pl. nem is messze a Pongrátz Gergely tér, ami aztán tényleg csak egy útkereszteződés, meg az Egressy tér is messze áll a térfogalomtól, szóval ezeknél azért szerintem a Bosnyák jobb.

Városközponttá viszont lehet, tényleg nem fog válni, ahhoz túl sok konkurens városközpont-szerű képződmény van a közelben (Örs). De ebben benne van Zugló szerencsétlen adottsága is, hoyg a kör-sugaras városszerkezettel szemben ez inkább sakktábla-szerű képződmény. Ráadásul mint fiatal kerület/városrész történelmileg sem alakult ki központja. Ha valamelyik lakótelepről busszal el akarsz jutni az önkormányzathoz, kétszer kell átszállnod, pedig kerületen belül vagy. Ez azért extrém, így hogy jöhetne létre bárhol is városközpont?

broom 2013.05.22. 10:38:23

@Palotabarát:
ha jól emlékszem, a Mundo-beruházás keretében a plázába költözött volna (részben, egészben?) az önkormányzat front office része

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.05.22. 10:40:23

Ja, és a cikkből kimaradt végül, hogy a King Pizza milyen ocsmány módon uralja a Thököly-Nagy L. sarkát, mint valami nagy elefánt terpeszkedik ott, eltakarva két szintén helyes kis villát. A pizzéria előtt meg az a grill, vagy mi a csoda és a másik kis bodega mintha az anyaelefánt kísérői lennének, rettenetesen néznek ki.

broom 2013.05.22. 10:41:49

@Palotabarát:

Saját példám: jövök melóból autóval haza és mondjuk receptelhozás a gyerekorvostól, receptkiváltás plusz bevásárlás a feladat. Na ekkor a rendelő előtt meg tudok állni, de ahhoz, hogy a másik két feladatot is szintidőre teljesítsem, csak az Örs jöhet szóba, mert ott tényleg egy rakáson van minden, patikából mindjárt kettő is.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.05.22. 10:42:24

@broom: Igen, valóban volt szó róla. Ez meg azért lenne fasza, mert ha két helyen kell valamit intézned az önkormányzatnál, buszozhatsz egyet. Ennél szerintem ezerszer jobb lenne, ha valami diszkrét üzletházat építenének, amibe átköltözne az önkormányzat tokkal vonóval okmányirodával együtt.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.05.22. 10:46:09

@broom: Háát... Én nem vagyok autós, tömegközlekedem, ezért kicsit mindig túl kényelmesnek látom az autóstársadalmat. Mi két villamosmegállónyira lakunk a Bosnyékról, és hetente-kéthetente egyszer gyalog(!) megtesszük ezt a távolságot, útbaejtve minden üzletet amire szükségünk van. Ettől függetlenül persze gyakran járunk az Örsön is, mert sok minden nincs errefelé (többek közt egy normális könyvesbolt sem, de ez már tényleg csak rétegprobléma).

broom 2013.05.22. 10:46:45

@Palotabarát: ja, az nettó Balkán, ahogyan a Nagy Lajos mentén lévő poros, parkolónak használt területek is

broom 2013.05.22. 10:49:16

@Palotabarát: persze, kényelmes vagyok :) meg főleg sajnálom az időt bkv-zással elcseszni, inkább robogok haza a családhoz (melóhely kocsival 25 perc, tömegközlekedéssel 1 óra), de hétvégén bringástól, gyerekestől megyek a piacra

bioLarzen 2013.05.22. 14:02:02

Remek "duplán-vendégszerzős" cikk.

Amúgy, nekem a Bosnyákról eszembe sem jut, hogy központi tér lenne. Nem is igazából térként gondoltam rá soha, inkább csak amolyan nagyon-forgalmas-nagyon-lerobbant kereszteződésre. Szerintem átépítéssel együtt sincs esélye azt a "főtér" jelleget átvenni az Örstől - mert nem igazi csomópont, míg az Örs nagyon is az.

De ettől persze még nagyon, de nagyon ráférne egy facelift, ez nem is vitás.

bio

bioLarzen 2013.05.22. 14:04:25

@hot-spot: Persze, mindennek nézhetjük a lehetésges negatív kimenetét...

Az más kérdés, hogy mi értelme mindent így nézni. De lehet.

bio

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.05.22. 14:57:59

@Palotabarát: Igen, a széttagoltság jellemző, de végülis Zuglónak rengeteg arca van. Széles főutak menti laktelepek, kivezető utas kertvárosi részek, pataknevű csatornák, vasutak, HÉV/metróvonal, autópálya... Ezek részben összefolynak, de igazából nagyon is elkülönülnek. Ezek közül olyan részen lehetne központot kialakítani, ahol a legtöbb infrastruktúra összefut. Ez ma az Örs. A Bosi nem annyira. Még akkor se, ha itt is lesz egy metró(vég)állomás. Pláne, hogy annak a majdani metrónak nem is itt kéne legyen a végpontja, hanem Újpalotán. A '80-as évek végén a Bosnyákon rengeteg szolgáltatás üzemelt. Fehérneműboltok, éttermek, sörözők-kifőzdék, bank(ok), fodrászok, közért, posta, gyógyszertárak, műszaki motor-bringabolt, cipőbolt, bőrdíszműves, édességszaküzlet, trafik, hentes, ápisz, újságosok, virágos, kulcsmásoló, pékség... Ebből mára jó ha a harmada maradt csak meg az általad is említett plázák elszívó hatása miatt, valamint az önkormányzat züllesztő bérleti politikája miatt. Ezzel a térrel (bár én inkább csomópontnak mondanám) azt lehetne tenni, hogy kipucolják és felfejlesztik a rajta átfutó forgalmat. A Msikolci útig kiszélesítve a Csömöri utat és végig a Nagy Lajost, elbontva vagy újra használatba adva a valamikori 44-es sínjeit, felújítva a piacot. Ezzel ugyan nem válna központtá, de használhatóbbá és élhetőbb talán igen.
Persze ha elrugaszkodunk a realitásoktól akkor le lehetne tolni az egész remízt a mellette futó házsorral a Bosnyák utcáig, lebontani a Thököly út szemközti sarkának épületeit, sőt magát a templomot is. Az így létrejövő új kereszteződésben pedig kiépíthetnénk négy - nyomokban már most is érzékelhető - 45 fokos szögben komponált új saroktömböt. Bennük az önkormányzattal, bankokkal, postával, ELMŰ-vel, Főgázzal, Főtáv ügyfélszolgálatokkal, sőt akár egy új mozival. Így már fő(bb) tér jöhetne létre itt. Bár köze a tényleges Bosnyák térhez továbbra sem lenne. Viszont üzemelni tudna általa a város.

varnai 2013.05.23. 06:38:47

Élvezettel olvastam a cikket. A kerületnek és a fővárosnak láthatóan nincs elképzelése a komplett területről. Véleményem szerint a Bosnyák lehetne főtere Zuglónak, ehhez a kerület Rákospatak másik oldalán megépítené a régóta tervezett sport és rendezvény központot, illetve az uszodát, a beruházó végre megépíthetne egy kis méretű " kifordított" plázát, a főváros rendbe tenné kissé a piacot és tovább vinné a 7-es buszokat, melyek ezentúl a Csömöri híd alatt fordulnának. Ha lesz eyszer metró vagy villamos, az még jobb. A Remiz elköltözne, helyére megépülhetne a pesti oldal Millenárisa, egy kultúrális rendezvény központ.

varnai 2013.05.23. 06:46:42

Az új térsorra persze kerülne Posta, ide költözne a kerületi okmányiroda, bankok, közműcégek ügyfélszolgálatai, kávézók, cukrászdák, kiülős éttermek, kisebb játszótér. A sport, a bevásárlás, az utána kiülés, korzózás, az ügyintézés funkciói egymásnak teremtenek kersletet és kínálatot. A debreceni és sok más városi főtér remek példa.
Az hogy az Örsön többen utaznak át nem jelent semmit. Sőt. Én egy nyugalmas "békebeli" főteret szeretnék.

SecTorr (törölt) 2013.05.23. 10:47:32

Egy jókora kerület "központját" nonszensz lenne éppen annak legszélére helyezni. Nézzetek a térképre: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/5c/Zugl%C3%B3.svg/791px-Zugl%C3%B3.svg.png (Vagy képzeljétek el az Örs megközelítését a Kacsóh Pongrác úti lakótelepről.)

Az Örsön hiába utazik át évi 28 millió ember, a legtöbb XIV. kerületinek pont nem ez esik útba. Az ott lakók többségének a Thököly út, Nagy Lajos király útja, Hungária körút a fő közlekedési tengelyek, és a Bosnyák tér az egyetlen olyan jelölt, ahol ezekből kettő találkozik. Talán nem véletlenül esett a helyiek választása is erre, és nem egy kívülálló bloggernek kellene helyettük megmondania a frankót.

Tell Vilmos 2013.05.23. 13:01:39

A Bosnyák rendbehozatala borzasztóan sokba kerülne. Gyakorlatilag a fél területet bontani kellene, kezdve a Térképészeti magas házzal.
Nem látom esélyét, hogy sokkal szebbé lehetne tenni a területet. Külvárosi közlekedési csomópont lerobbant környezettel...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.05.23. 14:21:34

@Tell Vilmos: erre mondtam én azt, hogy ha elrugaszkodunk a realitásoktól, akkor letarolva a kereszteződés 1 km-es körzetét, akár még egy egész jó kis alközpontot is ide lehetne rittyenteni. :) de ennek semmi realitása (és értelme). aki ilyen alapokon szeretne gondolkodni, az játsszon inkább a simcity-vel (zárt térben) :)

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.05.23. 14:40:36

Mondjuk a tér rendbetételét lehetne azzal kezdeni, hogy legalább itt felszedik a Thököly/Csömöri útról a villamossíneket.
Aztán a macsakaköves zebrák is kaphatnának rendes burkolatot.
Utána lehetne pár plusz parkolóhelyet létesíteni a piachoz, mert egész szombat délelőtt a környező utcákban nem lehet közlekedni a parkoló autók miatt.
Végül de nem utolsósorban végre a Nagy Lajost meg kellene már végig 2×2 sávosra csinálni.
Ha mindez megvan, akkor be kell kamerázni a teret, elég sok rosszarcú ember lófrál ott.

Így az infrastruktúra már adott lenne ahhoz, hogy valóban központi tér lehessen a Bosnyák.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.23. 14:58:39

@panaszmuki:

Az Örs attól lett központ, hogy ott ér véget a metró, és minden lehetséges forgalmat oda hordanak, továbbá két bazinagy lakótelep kezdődik a sarkán.

Ezzel szemben a Bosi -ahogy már előttem írták, - nem tér, hanem útkereszteződés, némi átszállóforgalommal egy közepes forgalmú villamosvonal és egy nagyobb forgalmú buszvonal között. Célforgalom csak mértékkel van itt, mert a helyet a kocsiszín és kisvárosi méretű házak foglalják, a piac pedig nem pont a téren van, és eléggé rétegigényt szolgál...

És ez csak "ígyebb" lesz. Egyre kevesebb busznak van itt végállomása, a metró meghosszabbítása már a tervekből is kikerült (pont azért, mert a Bosnyák nem igazi központ), amire számítani lehet szerencsés esetben talán, az inkább egy itt csak átmenő villamosvonal Újpalota felé.

Szóval ki lehet takarítani a parkot, de attól nem jelennek itt meg tömegek. Valami olyan kell, ami célforgalmat vonz, ami miatt leszállnak az emberek a buszról, vagy külön ezért idejönnek kikapcsolódni. Ami miatt Millenáris lehet a Bosiból. Talán egy pláza, de az sem tuti recept, ld. Duna pláza, ami mellett ott a metró...
Vagy hagyni az egészet a francba, és rendberakni a Bosit érdeme szerint, közepes forgalmú útkereszteződésként.

- Rendi - 2013.05.24. 14:10:11

A Bosnyák tér jelenleg egy mocskos, szemetes, visszataszító átszállóhely, igen sok munkát (és pénzt) kéne beleölni. A remiz nem csak rossz helyen van, hanem forgalom szempontjából is problémás, egy kiálló szerelvény nem csak a közutat, hanem a villamosokat is megakasztja. Ha egyszer rend lesz ott, akkor elindulhatnak az Egressy tér felé, mert a Nagy Lajosnak az a környéke is elég gány.

"az Örs metróállomásán 28 millió utast lehetne összeszámolni egy évben"
Jó-jó, de az Kőbánya :]

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 00:28:40

nem a Bosnyakon kellene bontani hanem az Orson, eleg lenne a 2 legnagyobb kockat ledozerolni es maris levegohoz jutna sok minden mas terulet

Kovács Titusz 2013.06.20. 17:52:19

@milu vagyok:): Az egy régi budapesti határkő - sok ilyet látni manapság is az eredeti helyén (Szépjuhászné, Pesthidegkút, Újpest, stb....), de van, amelyikről az idő már levéste a feliratot.
Mivel a Határ útnál is ott húzódott a régi Budapest határa, valószínűleg ezért helyezték oda az oszlopot. :)
süti beállítások módosítása