Budapest, XIV. Hősök tere, Szépművészeti Múzeum fortepan_24131

75 éve volt a Hősök tér történetének egyik legfontosabb eseménye: 1938 májusában tartották Magyarországon az Eucharisztikus Világkongresszust. Az akkori vezetés természetesen kihasználta a rendezvényben rejlő lehetőségeket, de aki azt hiszi, hogy valami semmi kis gombfocibajnokságot fújtak fel marketingesen, az téved: a rendezvényen több százezren vettek részt, köztük vagy ötvenezren külföldről. A bonyolult politikai helyzetet mutatja, hogy nem csak a bolsiknak villantott Magyarország, de a náciktól is igyekezett függetlennek mutatni magát, olyannyira, hogy durcás Hitler megtiltotta a német katolikusoknak a részvételt. Az már csak külön cifraság, hogy a református Horthy bár próbált azért jelen lenni, tulajdonképpen kimaradt az egész buliból.

Na de minket most nem ők érdekelnek, hanem a tér. Ugyanis erre az eseményre kövezték le teljesen a Hősök terét és lett többé-kevésbé olyan, mint amilyennek megszoktuk. Akik nagyon hőbörögnek, hogy bele akarnak nyúlkálni a térbe (mondjuk a Szépművészeti szellemes ám sajnos elvetett bővítése okán), azoknak ajánlom figyelmébe az alábbi képeket a Fortepanról. A középső térség már akkor is hagyományos értelemben vett tér volt,  de múzeumok előtt még parkok voltak. 

Szerintetek milyen lenn, ha újra így nézne ki? 

A témára amúgy Kerényi Zoltán hívta fel a figyelmem, aki el is készítette erről ablak a múltra fotóját (lásd fenn).

 

 

 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest park töri városliget hősök tere szépművészeti múzeum zöldfelület xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr805296173

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.14. 15:39:07

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crass 2013.05.13. 19:23:05

Guevara, vagy ami eljutott a híréből erre a kontinensre jól példázza a európai baloldal dilettantizmusát, idiotizmusát. Guevara még a különben szintén zakkant Castrónak is sok volt. Ideológiailag Pol Pot és Maó irányába közeledett, jobbnak látta hát elküldeni a biztos halálba. Bolíviában a parasztok elégelték meg és dobták fel, nem pénzért - elegük volt. Megkapta azt amit megérdemelt bár a többi hasonló szarkeverőt is időben elérte volna sorsa, az egész világ vidámabb hely lenne. Nem változtat ezen sem Dél- és Közép-Amerika lakosságának nyomora és igazságtalan helyzete sem. Még kevésbé pedig az, hogy az iparszerű agymosás milyen mértékben szennyezi a fiatalok egy részének agyát anno a kommunisták anyagi támogatásával, ma pedig önjelölt hülyékkel!

Crass 2013.05.13. 19:27:30

@kilhjgvpo: Volt arrafelé már sokféle drapéria, marxtól rákosiig, sztalintól gerőig! Majd lekerül ez is.
Ez egy kommunistabarát blog lenne? Szerintem ezt a szerzőnek illene jelezni. Ebben az esetben természetesen bojkottálni fogom - terrorrezsimeket éltető, rasszista, kirekesztő, tömeggyilkosokat csak hallgatólagosan is igazoló oldalt nem olvasok!

kilhjgvpo 2013.05.13. 19:27:31

ottomoll,

hazudsz, terelsz!
IDÉZD IDE mikor dicsőítettem én a kommunizmust?

kilhjgvpo 2013.05.13. 19:38:05

drágajó crass!

Az idiotizmus leginkább a mai rezsimre jellemző egyre több ember szerint is. A baloldal nem Che Guevara, úgyhogy ne fáraszd magad! Nem kell osztanod azt a nagy eszedet!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.13. 19:43:48

@kilhjgvpo:

Segítek: a "Forza Che Guevara!" az olasz focicsapatok éltető jelszavát átemelve éppen a Che iránt érzett szimpátiádat fejezi ki.

Másrészt az "antikommunista attitűddel inkább a kuruc.infón lenne a helyed" pont azt jelenti, hogy szerinted az antikommunizmus náci szélsőség, tehát nyilvánvaló, hogy nem a kommunistákkal van bajod, hanem azokkal, akik nem tolerálják ezt a fajta totalitárius rendszert (sem).

Persze nyugodtan vállalhatod, hogy komcsi vagy - mindenkinek joga van hülyének lenni -, de nem hiszem, hogy a te hatáskörödbe tartozna az urbanista blog világnézetének meghatározása, másrészt, engedtessék már meg nekem és másoknak is, hogy elítéljük a totális diktatúrákat és azok működtetőit.

ottomoll 2013.05.13. 19:46:08

"Forza Che Guevara!"-te írtad. Ez talán nem a kommunizmus dicsőítése?
Egyébként meg látszik ,hogy a "Burzsoá finánc" néven is te kommentelsz. Beérem azzal, ha csak az egyikkel folytatod.

ottomoll 2013.05.13. 19:47:29

@kilhjgvpo: "Forza Che Guevara!"-te írtad. Ez talán nem a kommunizmus dicsőítése?
Egyébként meg látszik ,hogy a "Burzsoá finánc" néven is te kommentelsz. Beérem azzal, ha csak az egyikkel folytatod.

kilhjgvpo 2013.05.13. 19:57:42

Nem, ez nem a kommunizmus dicsőítése! Szövegértés zéró! Che Guevera = Kommunizmus?

Maradjunk annyiban, hogy érdekes.

lobster thermidor 2013.05.13. 20:00:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Azzal sokkal kevesebb gond van.
Egyszerűen be kell csak tömni, a stadionból származó bontási törmelékkel.

tejcsokoládé (törölt) 2013.05.13. 20:03:02

Nagy zold párti vagyok, de elkepzeltem milyen disznool lenne ott ket et utan ha nem lenne lekovezve...

fzs.1933 2013.05.13. 20:09:14

Hűha!
Egy építészeti, esztétikai kérdésből is már politikai vita kerekedik.
El kéne mennie mindenkinek pszichiáterhez. Velem együtt. Csak engem nem engednének ki... :)

Egyébként addig, míg a magyar ember nem tud, akar vigyázni a környezetére, tök fölösleges bármit is építeni neki.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.13. 20:13:57

@kilhjgvpo:

Érdekes módon eddig még egyetlen olyan Che Guevara-rajongót nem láttam vagy olvastam, aki határozottan elítélte volna a kommunizmus minden formáját. Tekintettel arra, hogy ez elég nehezen magyarázható kognitív disszonancia is lenne, hiszen Che Guevara politikai tevékenységének célja és lényege maga a kommunizmus. Érted, az volt a feladata, hogy exportálja a kommunizmust más országokba.
Legalább vállalnád őszinte, egyenes és gerinces módon, hogy komcsi vagy, és akkor tiszta sor. De így még ezektől a pozitív tulajdonságoktól is megfosztod magad azért, mert a szíved mélyén mégiscsak tudod, hogy komcsinak lenni gáz, és normális társaságban vállalhatatlan dolog. Így két szék között esel a pad alá.

Crass 2013.05.13. 20:14:24

@Mj: No az olaszokat kár volt előhozni! Ott sokkal jellemzőbbek egyéb skandálások. NEM CSAK a Lazio nagy tisztelője a Ducenak ám! Nem is félnek ennek hangot adni. A szinesbőrű focistákkal kapcsolatos skandálásokról a napokban is olvashattál Balotelli stb... Guevara bizony kommunista volt. Annak vallotta magát, annak a nevében ölt, terrorizált. Nem csak a marihuánától kótyult firkászok és prostituált történelemhamisítók szemetét kellene elolvasni a témában. Van a neten is angol német vagy spanyol és portugál nyelven igen részletes leírás erről a gazfickóról! Csak el kell olvasni.....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.13. 20:16:41

@fzs.1933:

Vigyázz, mert mindjárt kitalálják, hogy náci vagy, hiszen mi is történt 1933-ban?:P Nálam az tette be a kaput, amikor a kedves kommentelő közölte, hogy antikommunista attitűddel semmi keresnivalóm az urbanistán.:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.13. 20:21:47

@Crass:

Dobáltak ők már banánt is, ismerem.
Még jó, hogy komcsi volt Che, ráadásul az egyik legvehemensebb fajta, ezt pont a rajongók tudhatnák a leginkább.

quendelapo 2013.05.13. 20:40:07

@nál: @Mj: k bi hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv uhj,.il8áu uilil>;de ou oi8huߣ˙€

ottomoll 2013.05.13. 21:01:11

@kilhjgvpo: Miért szerinted nem volt kommunista? Mit építettek fel Kubában te szerencsétlen? Kommunizmist, ami a mai napig tartja magát: nincs magántulajdon.
Mi van a hülyegyerekek pólóján lévő Che sapkáján? Egy vörös csillag, ami a kommunista eszme jelképe.

Kuktamaki 2013.05.13. 21:02:35

Szerintem szökőkút kéne vagy pancsoló hogy nyáron ne legyen egy nagy forró katlan az egész. Persze valószínűleg minden már megoldás tisztán tartása és ápolása többe kerülne mint a szimpla kőburkolaté

Ray2 2013.05.13. 21:13:55

Nekem bejön a totális rendszerek építészete, de ez sokkal szebb volt parkosítva! IGaz, hogy valami profi park kéne, kerítéssel, esti zárással és olyan növényekkel, amik nem nyomják el az emlékművet meg a rotundát. Ja és itt nem bénáznék az aszimmetrikus "modern" kertekkel, ide valami klasszikus giccs kéne szvsz.

kilhjgvpo 2013.05.13. 21:19:36

Te jó ég! Mj, nézd már meg hogy mit ajvékolsz itt össze a komcsik ellen annak ellenére, hogy közöltem: nem vagyok kommunista, bárhogy is próbálsz belemászni az agyamba, nem fog sikerülni. Kár, hogy ilyen primitív és arrogáns attitűddel állsz más emberek más véleményéhez.

Részemről itt veled be is fejezném az eszmecserét, de megnyugtatlak: nyugodtan kommunistázz csak tovább, ahogyan a kormányunk teszi. Jól meg is él belőle, csak közben belerokkan az ország.

Játszópajtásokat a komcsizásban, gyűlölködésben meg úgy is találsz magadnak eleget a magyar internet kanálisában.

nextexit 2013.05.13. 21:24:44

A duce-t nagybetűvel kellet írni, mi, crass? :D

Hüje fasiszta f@szkalap! :D

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.05.13. 21:39:50

@ottomoll: "Barátságosabb volt parkosítva. Itt is vissza lehetne állítani a korábbi állapotokat. Persze rögtön kezdődne a bírkózás, hogy hány lélegeztetőgépet, meg hány kamion iskolatejet lehetett volna venni az átalakításra fordított pénzből.."

Ha esetleg életedben láttad volna egyszer is a teret, nem írnál hülyeségeket. Ez a Város-Liget szélén van, tehát park, fa, bokor az van elég a környéken. Tehát, ha a kevés a zöldterület maszlagot elhagyhatjuk, akkor marad az esztétika és így a nagy monumentális tér is. Így szép ez ahogyan van.

kilhjgvpo 2013.05.13. 21:45:48

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

Egyetértek! A környéken van elég zöld. Semmi szükség változtatni.

fzs.1933 2013.05.13. 21:46:45

Hagyjátok abba a politikai szájkaratét!
Az, hogy ki építette át, milyen politikai irányultsága volt, mit számít most?
Mi a retkes köze van Che Guevarának ahhoz, hogy hogy néz ki a budapesti Hősök tere?
Gondolkodjatok már! No!

ottomoll 2013.05.13. 22:10:03

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Ha elolvastad volna a többi hozzászólásomat nem írnál hülyeségeket.
Írtam ugyanis, hogy szabadidős parknak ott van a városliget, viszont ezzel a funkció nélküli területtel kellene valami mást kezdeni.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.05.13. 22:10:16

A térről leírtam a véleményem, most jöjjön
Cseh Varga.

Amikor Castroék csak pártucatnyian voltak, igazi forradalmárként népellenes bűneiért halálra ítéltek egy egyszeri falusi elöljárót. És ott álltak, hogy jó-jó, de ki fogja lelőni. Hát Cseh Varga rögtön jelentkezett, és ezután mindenkit ő lőtt fejbe, akiről úgy gondolták, hogy nélküle a forradalmasdi. Egy kibaszott hóhér volt semmi több. A forradalom győzedelmeskedett, és el is nyerte a jutalmát "hősünk" és lett valami ipari miniszter vagy franc tudja mi. A lényeg, hogy ahhoz meg olyan segghülye volt, hogy több kárt okozott, mintha szabotőr lett volna. Ezért Castro ki is baszta a bársonyszékből, és már szervezte a koncepciós pert, hogy megszabaduljon tőle. Ekkor inkább Cseh Vargánk lelépett, hogy csinál magának másik forradalmat, ahol ő lesz a király. Hát nem jött össze neki, mert ahol csak járt, a helyiek nem igazán örültek neki. A forradalmiskodásának második fejezete így ki is merült annyiban, hogy mocskos rablóbanditaként fosztogatták a helybelieket, mert ugye a forradalomnak pénzre is van szüksége. Na, amikor elkapták ezt a gyilkos rabló rohadékot, szépen kinyrták, ahogyan az dukál. Ezután Castro hirtelen megint elkezdte szeretni, és jól posztumusz felfuttatta, mint karizmatikus forradalmárt. Pedig csak egy elmebeteg rohadék gyilkos volt.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.05.13. 22:13:37

@ottomoll: Funkciónak nem elég, hogy lehet ott tisztavatni, koszorúzni, stb?

Velencei Szent Márk teret nem akarod beépíteni vagy parkosítani?

ottomoll 2013.05.13. 22:13:50

@fzs.1933: Nem a tér kapcsán jött elő a politika. "Crass" kolléga avatarja egy áthúzott Che Guevara, és erre ugrott "kilhjgvpo".

fzs.1933 2013.05.13. 22:16:28

@ottomoll: ezek szerint efölött átsiklottam. Bocs.
Ettől függetlenül fenntartom a véleményemet! :)

ottomoll 2013.05.13. 22:22:52

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Már ne is haradudj, de egy ekkora terület számára ez igen kevés funkció. Hányszor van tisztavatás meg koszorúzás egy évben? Tisztavatás máshol is lehet, a koszorúzást pedig az átalakítás sem akadályozza.
A Szent Márk tér nem jó párhuzam. Ez egy Velence város életébe szervesen illeszkedő tér évszázadok óta. Míg a Hősök tere egy centrumtól távol eső tér,amely évtizedekkel ezelőtt lett ilyen, és nincs rajta különösebb közösségi élet. Tömegrendezvényekre pedig ott a Felvonulási tér.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.13. 22:47:56

nem lehetne szetbontani azt az idegenszivu csokakbol allo alakzatot hogy a rendes magyarok (mint pl. en) at tudjunk suhanni rendesen es ne kelljen majmoskodni par díszkő es szobor miatt?
elegge frusztralo ott kanyarodgatni es varni a lampara, nem is beszelve a sok puhatesturol akiket siman lehetne felul/alul -jarora iranyitani

kalandozomagyar 2013.05.13. 23:08:35

Igazából annak lenne értelme, ha visszacsinálnánk közel az eredetire.

A szobrokat is visszaállítanánk úgy ahogy vannak (Kossuth végre menne a levesbe), az ismeretlen katona sírja is menne a temetőbe, és jönne vissza a "Hősök emlékköve".

ottomoll 2013.05.13. 23:20:51

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Nemsokára bevezetik a dugódíjat, és nem lesz ilyen problémád :)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.13. 23:38:02

@ottomoll: a dugodij es a sok idegenszivu pöcs kozott milyen osszefugges is van? :)))

ottomoll 2013.05.13. 23:58:57

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ha budapesti vagy akkor nem sok, viszont ha kocsival jársz be ide akkor nemsokára-hacsak nem akarsz a zsebedbe nyúlni-le kell majd tenned az autót a város szélén és nem kell majd kerülgetned az Árpád-házikat :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.14. 01:09:56

@kilhjgvpo:

Itt egyedül te vagy az, aki primitív módon gyűlölködik, ellenben én írtam, hogy hülyének lenni mindenkinek joga van.:P Továbbá még mindig egy darab érvet nem kapartál össze annak cáfolására, hogy komcsi Che Guevara-fan vagy.
A kormány komcsizása meg már annyira off téma, hogy erre nem is reagálok. Minek? Mi közöm hozzájuk?

Paul polip 2013.05.14. 01:13:27

Eddig azt hittem, csak az én személyes dilim, hogy oda park kéne. Most örömmel látom, hogy az is volt.
A park előnye még, hogy nem lehet tömegrendezvényeket tartani.
Egyébként 20 éve tervben volt a felvonulási tér visszaparkosítása, az is elmaradt :(.
Viszont addig is kéne zebra vagy aluljáró vagy minihelikopterjárat a járdától a díszkőig, mert most szervezett tömeges életveszély uralkodik.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.14. 01:14:37

@fzs.1933:

A címlapos posztok jó részénél előbb-utóbb előjön az agresszió és az off témájú kötekedés, ami sajnos jellemzően magyar sajátosság.:-/ Sok a stressz mostanában, és sokan nem tudják megfelelő módon levezetni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.14. 01:19:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ne már, szerinted pont a bárki által szerkeszthető wikipédia az orákulum? Némelyik kitalált vagy manipulált szócikkre akár évekig is hivatkozhatnak, mire lebuknak az értelmi szerzők.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.14. 01:22:01

@Paul polip:

Amúgy tudtátok, hogy a Felvonulási tér már 7 éve '56-osok tere?:P

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.14. 01:32:02

@Mj:

Én azt mondom, ezzel a nagy Che vitával húzzatok a nádasba, jobban örültem volna, ha itt a Hősökj teréről tudunk értelmesen beszélgetni.

bioLarzen 2013.05.14. 11:28:08

@Mj: Haha, én még ma is képes vagyok véletlenül "Felszab" teret mondani a Ferencziek helyett, az Oktogont is sokáig hívtam még "novhétnek, pedig nem voltam soha rendszerhű... - viszont egy ismerősöm nagyapja végig Oktogonnak hívta az átkosban...

Reflexek...

bio

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.14. 12:50:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Én sem örülök sem az offnak, sem a fröcsögésnek, viszont ez semennyire nem akadályoz senkit abban, hogy a Hősök teréről elmondja a véleményét.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.14. 12:53:29

@bioLarzen:

Mivel én még ovis voltam a rendszerváltáskor, így csak a Moszkva tér ette bele magát a memóriámba, amit dédanyám az átkosban is az eredeti nevén, Széll Kálmán térnek hívott.:)

SontPent 2013.05.14. 13:21:09

Történei szempontból nem a zöldterület a lényeg, hanem az hogy milyen szobrok voltak ott.
A Hősök terén a szobrokat a Tancsáköztárasaság idején vörös lepellel takarták le. Akkor még az eredeti szobrok voltak, pl. voltak ott Habsburg királyok szobrai. Rákosi az egészet el akarta bontani, végül az történt, hogy lecseréltek néhány szobrot.
Ha már Kossuth teret helyreállítják, jó lenne a Milleniumi emlékművet is az 1896-os eredeti állapotokra visszaállítani. A szobrokra is ráférne resturálás amúgy is, azt remélem senki nem gondolja hogy eredetileg is zöld színűek voltak. ;)

Mi a manó 2013.05.14. 14:37:07

Először a park ötlete nagyon tetszett aztán a hozzászólásokat olvasgatva elbizonytalanodtam.
A Hősök tere nem a Hősök parkja főleg, hogy ez a legnagyobb terünk....
A Concorde téren sincs semmi gaz és 2 park fogja közre akkor ha átsétálunk a Tulériák kertjéből a Louvre-ig szinte "érezzük" , hogy vált át a természet közelsége arra a pontra amikor a figyelmünket finoman hangolja át az építészet és az ember által alkotott környezet lenyűgöző mivoltára.
Ezért én azt gondolom, hogy elsősorban egy szép szökőkutat kéne odarakni (megjegyzem a nyári kánikulában bezony jólesik) illetve az útburkolattal variálnék. Nagyon randák a teret körülvevő kockák vagymik.
A múzeumok körül, meg a tér azon részein ami a városliget illetve az állatkert felé vezet na ott lehetne zöldel tuningolni plusz egy két szobor aztán szevasz....
(Mondjuk azok másai amik régen ott voltak de ma már nem)

bioLarzen 2013.05.14. 15:52:12

@Mj: Na ja: gyerek- és fiatalkoromat Budakeszin éltem le, úgyhogy nekünk a "moszkvás" elég gyakran érintett hely volt... Azt is Moszkva térnek hívom a mai napig - bár nem sűrűn beszélek róla, mert a mai életemet már nem nagyon érinti.

bio

ottomoll 2013.05.14. 17:08:16

@bioLarzen: Ez régen is így volt. Hiába keresztelték át az elvtársak az Oktogont November 7 térre, nagyanyám korosztálya mindig csak Oktogonnak hívta az átkosban.
(Mellesleg mi bajuk volt az Oktogon elnevezéssel,hogy átkeresztelték?)

ottomoll 2013.05.14. 17:19:00

@Mi a manó: Én szerintem azért valamiféle növényzetet mégiscsak telepíteni kéne oda. Bűn kihasználatlanul hagyni ezt a nagy területet.Az általad említett szökőkutat jól kiegészíthenék geometrikusan formált sövények, közöttük kisebb sétányok néhol padokkal, ahol a túristák le is ülhetnek .
Ez nem Párizs vagy London. Sztem ide nem illik ilyen óriási méretű funkció nélküli terület.
Viszont a befüvesítést én se támogatom, hiszen ilyen jellegű zöld terület van a közelben (Városliget).

Mi a manó 2013.05.14. 18:06:19

@ottomoll: a sövény szerintem sok helyet venne el de esetleg fákkal (mint pl ahogy azt gyönyörűen megcsinálták a Deák és az Astoria között), az jól mutatna a tér körül....
Persze most csak írottan gondolkodom, mert azt nem tudom, hogy egy idő után a fák gyökerei nem nyomnák e fel a burkolatot.

bioLarzen 2013.05.14. 20:13:19

@ottomoll: Lásd a 11:28-as hozzászólásomat ;)

bio

bioLarzen 2013.05.14. 20:15:54

@ottomoll: "(Mellesleg mi bajuk volt az Oktogon elnevezéssel,hogy átkeresztelték?)"

Vélhetően nem a régi elnevezéssel volt gondjuk, csak az újat jobban akarták - az ő szempontjukból - érthető módon...

bio

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.14. 20:57:23

kepfeltoltes.hu/130514/H_s_k_tere_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A sárga vonal a földalatti alagútja. Teljesen felszín közelében fut. A városligeti tavat is kettészeli, ott látható, milyen magasan megy.

likeallbudapest.com/images/upload/v%C3%A1rosliget%20resize.jpg

Nem tudom, mekkorák voltak a fák, amik ki lettek vágva a harmincas évek végén, de a parkosítási ötleteknél számolni kell a földalattival is.

ottomoll 2013.05.15. 00:03:44

@bioLarzen: Valószínűleg a mostani kormányt is hasonló szempontok vezérelték a Moszkva tér, Köztársaság tér stb. átnevezésekor-az ő szempontjukból érthető módon.

ottomoll 2013.05.15. 00:07:35

@Mi a manó: Én olyasmire gondolok,mint ami Versaillesban van, geometrikusan kialakított sovénysorok, melyek között sétányok vannak, és egy szökőkút. Ez a légifelvételeken is látványosan hatna.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.15. 00:58:05

@ottomoll: szerintem a parizsi diadaliv kellene hogy alap legyen...
es korlatoznam az alatta athaladhato szemelyautoknak a magassagat is, hogy egy teherauto vagy egy SUV mar ne mehessen at, ja es meg kell osztani a teret is, nehogy mar a gyalogok csak ugy atszaladgalhassanak egyik oldalrol a masikra...

az meg amit irsz, hogy a sok majom politikus ad egy jo kis sajtotajekoztatot meretre vagott fak elott, az mar van a kiskoruton, nem kell meg egy :)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.15. 01:01:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: heheheh fakat melygarazs fole is epitenek, vagy nezd meg az AsiaCentert, hogy ott mekkora fak vannak az epulet tetejen

DFK 2013.05.15. 09:33:11

@kilhjgvpo: Pedig Che egyszerűen gyilkos volt. Normális embernek nem lehet példaképe.

DFK 2013.05.15. 09:37:19

@burzsoá finánc: Aha, tök jól élnek a kubaiak.
Che egy primitív ember volt.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.15. 09:39:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: egy platannak semmi, de apro diszfakat be lehet ultetni
a westendben es az asiacenterben is a tetokertet nezd meg

weismann 2013.05.15. 09:56:55

@DFK:

Bárhogyan ajvékolhatsz! Attól, mert pár vérgőzös magyar újnáci az ellenkezőjét mondja, Che az marad a világ (!) emlékezetében ami: egy hős forradalmár! Azt a pár tűrhő, vidéki, szaros parasztot meg csak leszarják. Tudod, azok a fránya arányok...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.15. 10:20:27

@weismann: cse gevara volt kuba penzugyminisztere nem?
miert nem huzel el a kubaba te kis forradalmar? biztos elvezned ott az eletet :))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.15. 10:22:31

@ottomoll: "Nemsokára bevezetik a dugódíjat, és nem lesz ilyen problémád :)))"

ezt javitanam....
megneztem en a blogokat ki is irt errol es egy szegyen...
autozz semmi
belsoseg semmi
urbanista semmi

a napokban irtak hogy utdij lesz, rakoscsabainak ugyanugy mint a csomorinek :) nem lesz itt kivetelezgetes es bejelentgetgetes :)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.15. 13:13:40

@ottomoll: pillanat...
ez amit irsz az a metro miatt van, mert az EU kepes megfingatni is
ugyanez a kitetel lesz az M2-GHEV osszekotesenel, en mar nagyon varom!!! ja nem az osszekottetest hanem az autosok megfingatasat :)))

amugy ez a friss info:
www.portfolio.hu/gazdasag/benyujtottak_az_utdijtorvenyt.183794.html

legalabb a T. AUTOSOK mar tenyleg verhetik a nyalukat hogy az adojukbol tenyleg jutott a felujitasra... mert jelenleg az tortenik hogy a kecskemet kornyeki csoringer is bepotolt a budapesti uthalozatba, annak ellenere, hogy az o uthalozata korant sincsen olyan mertekure fejlesztve mint nalunk

lasd a bágyi kollegat aki ripszotol hogy milyen magasan megy a foldalatti... szoval egy kecskemet kornyeki telepulesen nem kell extra szigetelest meg athidalot epiteni a kisfoldalatti miatt, igy szerintem korrekt hogy ok kevesebbet fizessenek

ottomoll 2013.05.15. 14:08:24

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Igen, akkor két malomban őrörltünk. Én a 2015-től kötelezően bevezetendő dugódíjról beszéltem Bp-en. Amit mindenképp be kell vezetni, mert egyébként az EU megvonja a 4-es metro támogatását. Csak egyik politikai oldal médiája sem feküdt rá a témára. Fideszék a választások előtt nem szívesen forszírozzák a dolgot, ballibék pedig nem akarják kritizálni az EU-t.

ottomoll 2013.05.15. 14:13:24

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Gyorsan megcsömörlene a forrdadalmi Kubától. Tesóm volt pár hónapja ott, és a helyieknek a szivaron meg a rumon kívül gyakorlatilag minden jegyre van. Dollárboltok vannak ugyan ,de az az átlag kubainak megfizethetetlen. Viszont a fűtésre nincs gond. Ez Castroék óriási szerencséje.

bioLarzen 2013.05.15. 14:19:59

Gyerekek, szerintetek ki a rák kíváncsi a Kubával kapcsolatos kötélhúzásotokra itt? Folytassátok már privátban, ha lehetne...

bio

ottomoll 2013.05.15. 14:33:04

@Mi a manó: Persze, nyilván őrzni kellene. A vágtát meg tegyék át máshova.( Én speciel meg is lennék nélküle). A tisztavatás meg -ha jól tudom- a későbbiekben a megújult Ludovika téren lesz.

Mi a manó 2013.05.15. 14:50:58

@ottomoll: Én se vagyok oda érte de a népnek kell a cirkusz ugyebár :)
Egyébként én sem értem, hogy miért nem a Kincsem parkba viszik ? Gondolom ott egy ló sem sérülne halálra meg megvan a lovi feeling.

ottomoll 2013.05.15. 15:05:06

@Mi a manó: Valószínűleg éppen ezt az adottságot akarták kihasználni, hogy van a városon belül-műemléki területen- egy ilyen nagy szabad terület. Geszti jó érzékkel csapott le a lehetőségre, ha már adódott, de ezért az egy napért szerintem nem éri meg így hagyni.
A Kincsem park még jobb helyszín is.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.15. 18:27:29

@burzsoá finánc:

szerintem összekevered csege varát

bolivár simonnal

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.16. 01:18:29

@ottomoll: ugye ugye milyen jol el volt dugva? es mint emlitettem semmi blogger se kapta elo

de ez szerintem jo, elvegre ez egy fontosdolog, es ez pont olyan jo hogy kimaradt a sok marinenik vitamusorabol, mint hogy Paks nem kerult be a fo sodrasba

Baliga Kornél 2013.05.17. 20:07:29

@Mj: Ha már hasogatjuk a szőrszálat Versailles természetesen egy város, aminek nincs díszkapuja, de a Versailles-i kastélynak van. Viszont a település csak egy kis falu lenne (manapság talán panelházas előváros), ha nem épül oda a kastély. A "Versailles" megnevezést magára a kastélyra is érthetjük, épp úgy, mint Eszterháza is elsősorban a kastélyt jelenti, nem pedig a település nevét (ma Fertőd). Így tehát lehet "verszájnak" kapuja.

Baliga Kornél 2013.05.17. 20:10:18

Ha már hasogatjuk a szőrszálat, ...a vessző kimaradt véletlenül...

Baliga Kornél 2013.05.17. 20:28:52

@SontPent: A Millenniumi emlékmű nem készült el 1896-ra. Csak a XX. század elejére. Egy hasonló de kisebb kolonnád volt a helyén, ami az Ezredéves Kiállítás bejárata volt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.17. 22:22:04

@Baliga Kornél:

Na, ez már szerintem kötekedés a felsőfokon.:-S
Egyrészt, ki írta, hogy nem lehet Versailles-nak kapuja?:D
Másrészt, Versailles-ban három kastély van, köztük "a" versailles-i palota.;-)
Harmadrészt, a név eredetileg nem 'ban', hanem 'ben' raggal volt ellátva, mintha Versailles-t úgy ejtenénk, ahogy írjuk, pedig nem. Teccikérteni?

SontPent 2013.05.18. 10:23:00

@Baliga Kornél: "versailles-i" az kisbetű. ;)

SontPent 2013.05.18. 10:23:40

@Baliga Kornél: Ez jogos, a wiki szerint 1906-ban készült el.

SontPent 2013.05.18. 10:29:52

@Mj: A hauszmanni Budavári Palota egykor a versailles-ival vetekedett.
"Kezdettől fogva lelkesített a feladat, mely teljes munkabírásomat foglalta le" - írta Hauszmann.
Ez volt Európa második leghosszabb egybenyitott folyosója, a dunai oldalon.
Igaz, hogy a versailles-i nagyobb, és tán díszesebb, de az egy sík mezőn van, míg a budai palotának panorámája felülmúlhatatlan.

El is hiszem, hogy a Kormányzónak esze ágában sem volt átadni a hatalmat és kiköltözni. :)

Baliga Kornél 2013.05.18. 11:43:12

@Mj: Rendben van, kötekedjünk tovább! Valószínűleg nem vettem észre, hogy valaki "Versaillesben"-t írt, de mivel a témában érdekelt vagyok, én a megjegyzését "Versailles díszkapujára" vonatkozó kritikának véltem. Természetesen a parkban még áll két kastély, de azok a hajdani Trianon falucska helyén épültek (Grand Trianon, Petit Trianon). Ha a kastélyt magát vesszük, az is több épületből áll. Az angol nyelvterületen valóban nevezik "palotának" is, de franciául Chateau de Versailles, azaz Versailles-i Kastély. Volt még egy nagy parkkal övezett kastély Versailles-ban, tehát a városban, a Chateau de Clagny, amit XIV.Lajos építtetett Mme de Montespan számára, és amit lebontottak 1769-ben.

Baliga Kornél 2013.05.18. 11:47:38

@SontPent: Egy versailles-i kastély valóban kisbetű. A Chateau de Versailles, azaz a Versailles-i Kastély az azonban nagybetű, mint a Budai Vár, vagy a Gödöllöi Királyi Kastély.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.18. 19:58:41

@SontPent:

Ezért már direkt nem is szóltam, mert unom az egészet.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.18. 20:04:41

@SontPent:

Pedig Horthy esküt tett Károlynak, persze a hatalomba hamar bele lehet szeretni.:)
És képzeld el, hogy '45 után Rákosi komolyan számolt a teljes lebontásával, hogy a helyén szocreál kormányzati negyedet hozzon létre. Már a gondolatára is ráz a hideg, pedig a mostani palota is csak árnyéka a korábbinak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.18. 20:22:46

@Baliga Kornél:

"Rendben van, kötekedjünk tovább!"

Én pont ezt akarom elkerülni, de látom, te egyenesen a megszállottja vagy a kötekedésnek.

"Valószínűleg nem vettem észre, hogy valaki "Versaillesben"-t írt, de mivel a témában érdekelt vagyok, én a megjegyzését "Versailles díszkapujára" vonatkozó kritikának véltem.""

Igen, pont a tévedés felismerése után kellett volna abbahagyni, mert nem kívánok a semmiről beszélgetni. Egy vicces hibáért szóltam, és a részemről ennyi volt. Ezek után tényleg nem látom be, hogy mi szükség van a sótlan kötekedésre.

"Természetesen a parkban még áll két kastély, de azok a hajdani Trianon falucska helyén épültek (Grand Trianon, Petit Trianon)."

Öhh, akkor ez a kiegészítés mennyiben is cáfolja e két kastély létét? Semmiben, ugye?

"Ha a kastélyt magát vesszük, az is több épületből áll."

Na és? Attól még egyetlen kastély. Jézusom...

"Az angol nyelvterületen valóban nevezik "palotának" is, de franciául Chateau de Versailles, azaz Versailles-i Kastély."

A Versailles-i Palota is tökéletesen honos a magyar nyelvben, ahogy a Nagy vagy a Kis Trianon Palota is. Viszont tökéletesen fölöslegesnek érzem, hogy belemenjek az öncélú műveltségfitogtatásodba, már ne is haragudj. Komolyan nem érzed, hogy az egész fingreszelés?

"Volt még egy nagy parkkal övezett kastély Versailles-ban, tehát a városban, a Chateau de Clagny, amit XIV.Lajos építtetett Mme de Montespan számára, és amit lebontottak 1769-ben."

Igen, volt. Ma már viszont nincs. Tehát semmilyen érdemi belekötést nem voltál képes összehozni. Most akkor én is kezdjek el mesélni arról, hogy hányszor voltam Versailles-ban, hogy 8 évig tanultam franciául, hogy töri-művtöri szak keretén belül is volt szerencsém tanulmányozni az ottani építészetet, és hogy accent circonflexe kell a chateau első magánhangzója fölé? Szerintem inkább emészd meg, hogy alaptalanul kötöttél belém, és ezek után az összes hozzám intézett kommented értelmetlen.

Baliga Kornél 2013.05.18. 22:13:07

Irigylésre méltó, kedves Kisasszony, hogy többször volt szerencséje Versailles-ban járnia, és a helyszínen tanulmányozhatta a francia építészetet. Én mindössze háromszor, ennek ellenére már az 50. fejezetet írom a kastély belső tereiről a Facebookon. Örömmel üdvözölném az olvasóim között. Rendkívül sajnálatos számomra azonban, hogy nincs francia billentyűzetem, így a kis háztetőt nem tudom rátenni az "a"-ra. Rendkívül megtisztelő számomra, hogy tegez, ezt egy hölgy kezdeményezheti is, én mégsem élek vele, a köztünk lévő tetemes korkülönbség miatt. Kitüntető figyelmét megköszönve maradok az Ön hódolója: Baliga Kornél

kilhjgvpo 2013.05.18. 23:25:06

Mj, Mj...

Te házsártos, kielégületlen és kicsinyes kis nyomoronc... :(

ottomoll 2013.05.19. 01:18:14

@Baliga Kornél: Ezt az egész Versailles őrületet én indítottam útjára, de én tényleg csak az ottani gyönyörű díszkertek miatt említettem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.19. 20:27:35

@Baliga Kornél:

Természetesen szívesen csatlakozom az olvasótáborhoz, hiszen érdekel a téma. Az interneten viszont meglehetősen modoros magázódni, de ha mindenképp ragaszkodik hozzá, megtisztelhetem annyival, hogy az Ön esetében kivételt teszek. A francia ékezetet elég könnyű átmásolni, ha ráguglizik az ember, vagy valamely szövegszerkesztő program karakterkészletéből emeli át.
Köszönöm megtisztelő szavait, kár, hogy nem tudtunk érdemi részletekről eszmét cserélni. Talán majd egy másik alkalommal.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.19. 20:30:11

@kilhjgvpo:

Azon kívül, hogy alaptalanul vádaskodsz, van valami érdemi mondanivalód is?:) Tényleg, mi a helyzet a komcsifíliáddal?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.19. 20:53:04

@SontPent:

Nagyon tanulságos volt az összeállítás, ami még engem is megdöbbentett, pedig anno elég sok képet végignéztem a régi palotáról, ahol még nagyapám legjobb barátja szolgált testőrként.
A '45-től a '70-es évekig tartó időszakban egyébként sajnos a hazai műemlékvédelmi iskola is - Dercsényi Dezsővel az élen - olyan nézeteket vallott, hogy az eredeti állapotot egyfajta csalás lenne visszaállítani. Azt gondolták ugyanis, hogy az épületek is folyamatosan változnak, ahogy újabb és újabb korok stílusai rájuk rakódnak - ezért kárhoztatták a purista Schulek Frigyest meg Steindl Imrét például a Mátyás-templom vagy a kassai székesegyház "megtisztítása" miatt -, és ezt a szerves "fejlődést" kell megőrizni úgy, hogy ha sérül egy épület, jelezni kell az újjáépítésekor, hogy az restaurálva van olyan stílusban, amilyen a helyreállítás korában uralkodó volt. Bezzeg a földdel egyenlővé tett Varsónál nem csináltak ekkora dilemmát ebből, fogták a fennmaradt ábrázolásokat és fényképeket, és újból felépítették az egészet. Meg lehet nézni, hogy melyik a hangulatosabb és szebb.:-/ A mai napig összeszorul a szívem, ha elmegyek mondjuk a Budavári Általános Iskola betonförmedvénye előtt - merthogy nem csak a palotanegyedet szedték szét -, egyszerűen nem is értem, hogy akkor nem volt szépérzékük az építészeknek?

SontPent 2013.05.19. 22:21:34

@Mj: Ez szerintem nemcsak műemlékvédelmi úgymond szakmai kérdés volt. SZU-ban is helyreállították a cári palotákat. Lengyelország is jó példa, ott is komcsik voltak, de nem voltak teljesen internacionalisták.
Ráadásul amint látod, a videóból az is kiderül, hogy teljesen épen maradt vagy nagyon jó állapotú épületeket (Testőrségi Palota, pl.) is elbontottak. A Honvéd főparancsnokságnak csak a teteje sérült meg, az hogy most egy csonk, az a "helyreállításnak" köszönhető.

Ez azzal magyarázható, hogy a magyarországi kommunisták ki akartak irtani mindent az emlékezetből, ami a dicsőséges magyar történelemre emlékeztetett volna (ezt ők hol Horthy fasizmusnak hol Habsburg feudalizmusnak nevezték.)
"Mi itt elvtársak nemcsak becsukjuk magunk mögött az ajtót, hanem be is falazzunk, hogy ne legyen visszatérés" (mondták 46-ban a köztársasági törvény kapcsán).
Hisztérikusan gyűlöltek és megvetettek mindent ami az ún. úri Magyarországra emlékeztette őket. Rákosi is azt panaszolta, hogy neki 9 millió fasisztával kell kommunizmust építenie.
A múltat végképp eltöröljük.

Visszatérve a Várra: a háború után az újjáépítés során még lehet esetleg mondan, hogy erre már nem jutott pénz, de a hatvanas években már lett volna pénz, csak éppen nem akarták. Ebben 56 is belejátszhatott, amit ők a reakciós Horthy Mo ellenforradalmként értelmeztek.

Így a Palota belső terei mindenféle történeti pompától és jelentéstől meg lettek fosztva. Az enteriőr a 80-as évek nyomasztó NDK metróállomás feelinget árasztják. Szerintem Kádáréknak még tetszett is ez a proli ízlésvilág szerint "újjáépített" enteriőr.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.20. 23:52:45

@SontPent:

A műemlékvédelmi kérdést természetesen szakmai kérdésnek is tituláltam, legalábbis nálunk művtörin műemlékvédelmi szakmai kérdésekbe is belementünk a tárgyalt időszak helyreállításai kapcsán. Szerdán este 6-kor lesz is egy tök jó pázmányos-művtöris konferencia a Mikszáth téren "Építészet és örökségvédelem a világhálón" címmel.:)

Amúgy teljesen egyetértek veled.

"Rákosi is azt panaszolta, hogy neki 9 millió fasisztával kell kommunizmust építenie."

Rákosi persze ezt azért is kommunikálta az elvtársak felé - az "utolsó csatlós" dumával együtt -, mert csöppet kínos volt a '45 novemberében elért alig 17%.:)

Azt még továbbra sem tudom sehogy felfogni, hogy hogyan tetszhetett ez bárkinek is. A förmedvény paneldzsungeleknél legalább megvolt a világos cél: elgyökérteleníteni és "elprolisítani" a beköltöztetett parasztokat, és még jól el is lehet őket helyezni ezekbe az ocsmányságokba. De ha már helyreállítanak valami "feudális csökevényt", nem látják, hogy ordítóan ronda a "visszamaradott úri" környezetben? Érted, ha legalább az egész ment volna a levesbe, ahogy Rákosi szerette volna, abban legalább a saját logikájuk szerint sem lett volna hiba. De így? Ki fogja mondani, hogy a Tárnok utcában nem az Arany Hordó, hanem az iskola épülete a tökély?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.10.24. 09:01:42

szerintem ez azért történhetett, mert valakik lusták voltak kertészkedni, füvet nyírni... :D Bocs ha már volt, 190 kommentet nem olvasok el...