Döccentő - fotó: Gábor

Mivel tegnap azt mertem írni, hogy nem jó ötlet felüljárót építeni a Blahán, sokan azt a következtetést vonták le, hogy én az autók esküdt ellensége vagyok, aki éjszaka dikiccsel járja a várost és kéjesen döfögeti ki gumiabroncsokat. Nos ez nem igaz, autóközlekedésre természetesen szükség van a városban is, az abroncsokat meg minek bántanám - megteszik azt helyettem mások. Például akik ilyen útburkolatokat és rámpákat építenek a Corvin-negyedben. Gábor levele és képei alant:

 Döccentő - fotó: Gábor

Szia Dávid,

A VIII. kerületi Futó utcában is felütötte a fejét a burkolatvész egy fajtája, itt szerencsére a díszburkolat többé-kevésbé rendben van, de a gyalogosátkelő miatt megemelt burkolatra való felhajtás tiszta katasztrófa. (A Práter utcából az Üllői út felé vezető utcáról van szó a Corvin bevásárlóközpont mellett.) A szegély olyan meredek és szögletes, mintha egy járdára merőlegesen kellene felhajtani, a peremén látszanak is az elvérzett autók nyomai. Ezt remek megoldással javították ki: egy tízcentis, rozsdás vaslemezt hegesztettek hozzá, hogy az autók ne olyan nagyot döccenjenek, hanem kisebbet. Miért nem lehet ide egy szabványos rámpát építeni? Egyáltalán van olyan, hogy szabványos rámpa? (Amin nem nyírom ki az autót, ha ráhajtok.)
Néhány képet mellékeltem a mai állapotról.
üdv,
Gábor
 

<

Döccentő - fotó: Gábor
 
Döccentő - fotó: Gábor
 
Döccentő - fotó: Gábor
 
Egyébként a képeket elnézve látszik a jóindulat, mert az eredeti "küszöb" sem 90 fokos, "csak" olyan 70. Lehet, hogy már azt is rámpának gondolták?
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés buhera gépkocsi fekvőrendőr viii. ker corvin-negyed futó utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr565220574

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonard Zelig 2013.04.13. 12:51:36

Fotóműves lobby, tutti.

...elmúlik... 2013.04.13. 12:55:37

Vajon miért van az, hogy minden burkolat max. két éven belül teljesen tönkremegy, mindegy autósoknak, vagy gyalogosoknak épült?
Erre valami előírás van?

Sir Nyű 2013.04.13. 13:01:21

Én ettől a mocsoktól készülök ki. Komolyan, onnan tudom, hogy itthon vagyok, hogy szutyok van a járdaszegély mellett.

ZsZ 2013.04.13. 13:13:03

@...elmúlik...: a burkolat alá betervezett rétegek (kavicsterítés, vasbeton lemez, stb.), vagy legalábbis egy részük megspórolhatók anélkül hogy a spórolás ténye látszana.
Persze a számlázásnál a tervezett tételek kerülnek elszámolásra.

Gera 2013.04.13. 13:27:36

Meddig fogja bírni az a hegesztés?

Érintőlegesen kapcsolódik, hogy nem értem, hogy a fekvőrendőrök geometriája miért nincs kötelező jelleggel szabványosítva. Hihetetlen, hogy nem egy van, amin ha tízzel megyek át, akkor is odacsapja az autó orrát az aszfalthoz.

Kalamona 2013.04.13. 13:32:02

nem a hegesztés fogja kevés ideig bírni, hanem a vaslopók szeme meg a keze.
Minek ilyet lerakni, amikor a csatornafedeleket is viszik

Gera 2013.04.13. 13:42:43

@Kalamona: Nem mondom, hogy nem fordul elő, de a vasat azért messze nem lopják annyira. Túl keveset ér a befektetett munkához képest. A rezet kb 20-25x annyiért veszik át.

_ng_ 2013.04.13. 13:51:14

@Gera: "nem értem, hogy a fekvőrendőrök geometriája miért nincs kötelező jelleggel szabványosítva"
Van.

Kalamona 2013.04.13. 13:59:40

@Gera: lehet, hogy Pesten nem , de nálunk még a zsilipek vastartozékait is ellopták.
A csatornafedelek meg már úgy tűnnek el, mint a hó olvadás után. De, ha ez az egyetlen, üdvözítő megoldás, nem ágálok ellne. Csak az abroncsot ne tegye tönkre.
Látom írták, hogy van szabvány. Idecitálhatnátok.

Kalamona 2013.04.13. 14:04:23

@_ng_: ebben a cikkben is csak hivatkoznak egy jogszabályra. Nekem konkrétan kellene a hatályos, amiben gondolom le vannak írva a műszaki paraméterek és nem a polgármester kénye/kedve/a település pénzügyi lehetőségei szerint dobják ki az útra. Még az is érdekelne, hogy mely hatóságnak van joga ellenőrizni, hogy az előírásoknak megfelelően építették-e meg.

konrada 2013.04.13. 14:11:17

Oda van az hegesztve rendesen, így csak nem lopják el.

Gondolom azért ez a megoldás, mert valaki elqrta, és míg kiderül, kinek kell fizetni a javítást, ez volt el legegyszerűbb, legolcsóbb megoldás.

EMU 2013.04.13. 14:12:15

Ez igen, ez hungaricum a javából, minden elismerésem a magyar kreativitásnak és leleménynek, nem véletlenül tekintenek ránk irigykedve és kisebbrendűségű komplexussal terhelten univerzum szerte és nem véletlenül igyekeznek gyanús pénzügyi körök kisemmizni azt a csodát, amit a magyar tudás, alkotó készség és produktum jelent. Csak így tovább, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

...elmúlik... 2013.04.13. 14:12:59

@ZsZ: Nem tudom. Csak azt tudom, hogy az olaszoknál számtalanszor gyalogoltam olyan utakon, amit még a rómaiak építettek.
Azt is tudom, hogy a mai utak természetesen sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint az akkoriak. Viszont talán az útépítési technika is változott azóta némiképp.
Lehet ezt rosszul gondolom....
Azt azonban tudom biztosan, hogy a mai utak hol lesznek ennyi idő múlva. Mutatóban sem.
Azt is tudom, miért jó egy olyan állásban dolgozni, ahol eldöntik, ki építi az utat, mert saját útja nagyon hamar lesz az illetőnek...

Gera 2013.04.13. 15:11:00

@_ng_: Ez szuper, de akkr miért van kiépítva harminckétféle fekvőrendőr szerte az országban? Ami nem előregyártott elemekből épül, azokból szinte nincs két egyforma. Ennek úgy kéne kinézni, hogy van vagy háromféle sebességkorlátozás, amire fekvőrendőrt szokás telepíteni, úgyhogy lenne háromféle szabvány keresztmetszet és ha attól +/- 1 centinél jobban eltér, lehet bontani.

dukeekud 2013.04.13. 15:14:50

@Kalamona:
Pedig pont az lenne a jo, ha kitalalnanak olyan fekvorendort, ami egy bizonyos sebeseg felett szetvagja a gumit, meg az abroncsot, esetleg kitepi az egesz futomuvet. Ez talan hasznalna.
Mert ma mar a sima fekvorendorok szart sem ernek. A terepjarokkal ugy mennek at rajta 60-80-al, hogy eszre sem veszik, hogy ott van.
Szoval fejleszteni kene a fekvorendoroket, minimum megemelni oket 20-30 centivel, es persze sokkal meredekebre epiteni.

Fejesrob 2013.04.13. 15:17:25

Pár helyre betenném fekvőrendőrnek azt, akinek az a mániája, hogy ezeknek rejtve kell maradnia. Az összes fekvőrendőrnél ügyelnek arra, még nappal se lehessen észrevenni.

Bezzeg a polgármester parkolóját körbe tudják kenni rikító sárgával.

Gera 2013.04.13. 15:26:42

@dukeekud: Nem lehetsz ekkora kretén. Ki van téve egy harmincas tábla, akkor ott miért is ne lehetne harminccal menni?

nowy 2013.04.13. 15:57:14

@Kalamona: van ilyen,amiben leírják,hogy mit és hogyan kell csinálni.Ha jól tudom UME a neve (útügyi műszaki előírások) aminek a teljes változatát jó sok pénzért megveheted,nehogy már az átlagpolgár tudja,hogy milyennek kellene lennie.

nál 2013.04.13. 17:58:38

Félreértettétek a dolgot.
Ez nem fekvőrendőr, hanem már az új fekvőcsendőr.
Durvább, mint a rendőr, haszna semmi, de hagyománya annál inkább.
Már csak a kakastoll hiányzik róla!
(Közbeszerzési eljárás folyamatban...)

F. Tailor 2013.04.13. 18:20:29

@_ng_: Azt mondod, hogy VAN kötelező előírás a fekvőrendőr geometriájára, de NINCS. A mai szabványok alapelve, hogy az elérendő eredményt határozzák meg, és nem írják elő, hogy azt milyen műszaki megoldással kell elérni. Vagyis a szabványok nagyfokú szabadságot engednek meg a tervezőknek, hogy minél jobban alkalmazkodhassanak a rendelkezésükre álló anyagokhoz, eszközökhöz, szakembergárdához. Ez azóta van így, hogy csatlakoztunk Európához.

Csak sajnos a döntéshozó önkormányzati képviselők és az általuk megbízott szakemberek még nem eléggé európaiak és főleg nem eléggé szakemberek. Mert fontosabb, hogy a megbízott tervező és kivitelező kötődjön hozzám, függjön tőlem, mint az, hogy értsen a szakmájához.

A sok-sok siralmas és felháborító eredményt látva kétlem, hogy az esetek nagy részében egyáltalán végzett volna szakember tervezési munkát. Még nagyobb probléma, hogy szemmel láthatóan azok sem értenek a szakmájukhoz, akik ezeket műszakilag átveszik.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.04.13. 18:29:47

@...elmúlik...: Azt is tudom, hogy a mai utak természetesen sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint az akkoriak. Viszont talán az útépítési technika is változott azóta némiképp."

@ZsZ barátunk nagyon eufemisztikusan fogalmazott:
"a burkolat alá betervezett rétegek (kavicsterítés, vasbeton lemez, stb.), vagy legalábbis egy részük megspórolhatók anélkül hogy a spórolás ténye látszana.
Persze a számlázásnál a tervezett tételek kerülnek elszámolásra."

Elmagyarázom érthetőbben:

LOP!! KILOPJA AZ ÚT ALÓL AZ ANYAGOT, NA!

hot-spot (törölt) 2013.04.13. 18:35:06

Legalább meg van élezve az az él?
Csak hogy az autógumisoknak is legyen munkájuk bőven.SS

hot-spot (törölt) 2013.04.13. 18:35:46

@Prof. Dr. Simon Templar: Lehet hogy az M8-s autópályára gyűjt?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.13. 19:24:23

@_ng_: nincs. namost akkor direkt kamuzol, vagy csak tévedsz. akárhogy is van, el kéne árulnod mire alapozva beszélsz zőccségeket... mert hogy azt beszélsz!

camilló 2013.04.13. 19:53:58

@F.Tailor: Az MSZ rögzít mindent. Először van a tervezés, amit nagyban meghatároz a rendelkezésre álló pénz. A tervezéskor még nem lehet tudni ki lesz a kivitelező. A kivitelezés során általában ragaszkodnak ahhoz amit a tervező meghatározott, sőt közbeszerzéses munkánál nem is egyszerű változtatni. Lehet más anyagot beépíteni, de annak legalább olyan minőségűnek kell lennie, mint a kiírtnak, vagy jobbnak. A kivitelezésnél lehet baki, és ezen nem is lehet csodálkozni, mert a szakképzést sikerült 23 év alatt teljesen tönkre tenni. Az ellenőrzésről meg talán annyit, hogy a műszaki ellenőröknek külön vizsgázni kell, rendszeres továbbképzéseken kell részt venni, amire krediteket kapnak. DE! Az alapokkal van baj. Kijönnek úgy az iskolából, hogy lövésük sincs semmihez. (Tisztelet a kivételnek.) Én ahhoz kötném a vizsgát, hogy a a KÖZVETLEN irányításban töltsön el 10 évet. Persze nem alvállalkozók irányításával, hanem a vállalaton belül lévő fizikai állomány irányításával.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.13. 20:19:22

@camilló: van link erről a rögzítettségről? régóta kerestem, de nem leltem. és nem csak én... (vigyázat! az hogy "nem lehet irreálisan magas, ugyanakkor kellően erős lassító hatással bírjon, miközben a személygépjárművek futóműveinek... bla-bla-bla" duma nem jó válasz!)

imi60 2013.04.13. 20:55:15

...hogy a fekvőrendőrök geometriája miért nincs kötelező jelleggel szabványosítva. Hihetetlen.....nem jöttél még rá? Hát minden rendőr más mérettel rendelkezik :).

Exminden 2013.04.13. 22:53:07

azok a ékek is jók kétoldalt, főleg ha az ember pont igazi téli este járt először arra az utcarehab után - járda egy szintben az iszonyú szűk úttesttel, mindent befed 10 centis hó, közvilágítás olyan, h. csak ront a helyzeten. Egy pillanatra megijedtem, na.
A Nagy Corvin negyedi Csapda :-)

camilló 2013.04.14. 07:19:36

@városjáró: Linket nem tudok, de mint írtam, a Magyar Szabvány rögzíti azt hogy mi mennyi:) A szabványban adnak méretet is. Ha nincs akkor a DIN szabvány szerint szoktak tervezni. Ahogy hallottam, van valami műszaki adattár ott megtalálható. Én melós vagyok, csak a kész terveket szoktam látni, hivatkozást, hogy mi alapján történt a tervezés, nem írnak, csak ritkán. Akkor szokták lázasan keresni a szabványt, ha valami ármány van:)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.15. 12:26:05

@camilló: és abban benne van a rámpa lejtésének mértéke, az normál útfelülethez viszonyított maximális magasság, anyaghasználat, láthatósági előírás?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.17. 01:27:47

@_ng_: Dobjál már egy linket erről a szabványról, mert lehet egy párat elbontatnék.

nál 2013.04.17. 10:52:03

A témában ezt a cikket ajánlom:
totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/01/11/gyuloli_a_fekvorendort_bontassa_le/

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @városjáró:
Egyrészt lásd fentebb, másrészt ha szerettek szabványokat bújni, akkor már megtanulhattátok volna, hogy a legtöbb szabvány nem elérhetô szabadon. Sajnos.
Egyébként itt egy link az Útügyi műszaki előírásokhoz, ebben hivatkozzák a ÚT 2-1.207-et:
internet.kozut.hu/szakmai/muszakiszabalyozas/Documents/2010_szeptember_honlap.pdf

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.17. 11:30:56

@nál: Imádom, hogy már a harmadik hozáászóló mondja hogy létezik szabvány, de közülük senki nem látta még. Leírni, bemásolni, belinkelni meg aztán végképp nem tudja senki sem. Még a hivatkozott cikk szerzője se - pedig ha már cikket ír(tatnak vele), igazán áldozhatott volna rá (a szerkesztősége) "pár ezrest", hogy megszerezze.

nál 2013.04.17. 12:13:43

@városjáró:
Én azt imádom, hogy egyesek nem képesek még a Google használatára sem, sőt ha valaki a seggük alá rakja azt, amit egyébként pár perc alatt ki lehet deríteni, és leírják, hogy A SZABVÁNYT NEM LEHET ONLINE OLVASNI SEHOL, MIVEL KI KELL KÉRNI ŐKET PÉNZÉRT A MEGFELELŐ SZERVEZETTŐL, akkor azzal jönnek, hogy ők mit imádnak. Ott van a pontos hivatkozás, kérd ki te! Neked is van egy blogod, ami Budapesttel foglalkozik, hát ne sajnáld rá azt a pár ezret, kérd ki! Nagyon jó téma lenne ebből, örülj, hogy feldolgozhatod. (Megjegyzem, még ha ki is kéred, akkor sem közölheted azt! De ezen már fájjon a te fejed.)

A linkeket meg nagyon szívesen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.17. 13:05:53

@nál:

Jó a TC cikk is, érdekes adalékokkal szolgált. Köszi a linket is.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.17. 15:07:56

@nál: Kértem is annó a KTI-től. Még csak nem is válaszoltak. De most - hála neked - újra kikértem a linkeden szereplő sóhivataltól is.
Ettől még azok akik sorra benyögik, hogy "van szabvány" ámde közben egy kukkot nem mondanak el róla, azok ne nagyon pattogjanak. Mert még a végén még azt fogjuk hinni róluk, hogy ellenérdekel hivatalnokocskák/kivitelezőcskék. Az olyan zsurnalusta meg nyaljon sót, amelyik ír egy cikket, amiben olyanra hivatkozik (hol létezőként említve, hol tagadva azt), aminek megismerésére kísérletet sem tesz.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.17. 15:30:29

Megtudtam, hogy a kért adat ára Br. 7100 Ft. Ez egy magamfajta civil bloggernek sok. 2-3000 még beleférne. De annál több nem. De leginkább az lenne a jó, ha ingyen fent lenne a neten, mint az egyéb törvények úgy általában. Vagy ez hadititok?!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.17. 17:12:49

@városjáró: Igazából nem értem, miért nem lehet szabadon hozzáférhető....

Utánanéztem a cégünknél, csak tavaly valami 130.000 Ft körüli összeget költöttünk különböző szabványok beszerzésére. Sajnos ez a téma nekünk nincsen meg.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.17. 18:36:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Annál is inkább mert ha ÚT 2-1.207-esen belül igaz a fekvőrendőrszabvány léte, akkor az önkormányzatoknál is meg kell annak lennie, máskülönben mi alapján ellenőrzik - sőt mi alapján bízzák meg - a kivitelezőket?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.19. 10:57:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Írtam a MAÚT-os vezetőnek, hogy oda tudnák-e adni olcsóbban csak azt a passzust ami a fekvőrendőrökről szól, de arra már nem reagált. Csak addig volt készséges, amíg aszitte lehúzhat 7000-re. Mondjuk rákérdeztem arra is, miért kerül egy kvázi törvény megismerése pénzbe? Amire ugye szintén nem adott választ.

Kis magyar realizmus.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.23. 12:03:24

Megérkezett a MAÚT válasza a tőlük pénzért beszerezhető előírásokról.
A levél szerint az útügyi műszaki előírások kidolgozása szakmai önszerveződő alapon történik, az érdekelt felek kezdeményezésére és finanszírozásában. A tervezésre vagy építésre szerződő felek – saját érdekükben – kiköthetik ugyan a használatát, de az alkalmazása önkéntes. A levél szerint olyan műszaki specifikációról van szó, amelynek alkalmazásában a szerződő felek egy tervezési vagy kivitelezési munka során - azt a közöttük megkötött szerződés részévé téve, arra konkrétan hivatkozva, ezáltal azt magukra nézve kötelezőnek elismerve - kölcsönösen megállapodhatnak.
Az ügyvezető szerint az önkormányzati utakra kiépített fekvőrendőrők többségénél az adott önkormányzat ismeri és alkalmazza az előírásaikat - saját érdekében, önkéntesen -, bár nyilvánvalóan nem mindegyikük. Mint a levélből megtudtam, a MAÚT nem költségvetési intézmény, hanem szakmai nonprofit civil egyesület (NGO). Költségvetési támogatásban nem részesül, így az általuk kidolgozott és forgalmazott műszaki előírások és tervezési útmutatók révén finanszírozza a működését.

Így viszont leszögezhetjük, hogy minden korábbi állítással és hiedelemmel ellentétben nem létezik egységes, kötelezően alkalmazandó szabályozás a fekvőrendőrők kiépítésére vonatkozóan. Csupán amolyan "építési ajánlás" létezik, amit vagy betart valaki vagy nem. És ha be is tart, nincs felette ellenőrzés, nincs vele kapcsolatban elvárás...

Végülis ez volt az eredendő kérdés. És lám, kiderült. Legalábbis most úgy fest. Aki ennél kézzelfoghatóbb infóval rendelkezik, az annak konkrét megadásával segítheti a tisztánlátást.

nál 2013.05.11. 15:02:15

@városjáró:
Eltájoltad magad egy kicsit, szerintem senki nem állította, hogy lenne _kötelezô_ szabvány. Vitázni meg egyedül neked volt kedved, ha nincs helye, ne vitázz.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.05.11. 23:06:22

@nál: a nagy dumútok léket kapott és itt a bukta pillanata számotokra. megspórolhattuk volna, de végülis jó móka volt - ffi munka!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.12. 13:29:40

@nál:

"_ng_ 2013.04.13. 13:51:14
@Gera: "nem értem, hogy a fekvőrendőrök geometriája miért nincs kötelező jelleggel szabványosítva"
Van."