A Rákóczi út felüljáróra vezetve, a Duna felől nézve (támpontot a New York-palota tornya adhat) - forrás: Autó-Motor, 1965 via John Howard. Nagyításért katt  ide vagy a képre!

Néhány évtizede még az volt a trend, hogy igyekezzünk mindent külön szinteken, kereszteződés nélkül vezetni, úgy lesz igazán gyors a forgalom. Nagy forgalmú utaknál gyalogosokat leterelni az aluljáróba, a keresztbe hajtó autókat pedig vagy alagútba vagy felüljáróra, hogy ne zavarjanak. Nem szocialista vívmányról van szó, a motorizáció fellegvárában, az USA-ban még jobban ráerősítettek erre.

Persze ahogy ott is, nálunk is rájöttek arra, hogy ez a hozzáállás hülyeség. Nem véletlen, hogy a Rákóczi tengelyen egyszerre több helyen is gyógyítják a sebeket: a Ferenciek terén betömik az aluljárókat és az alagutat, a Keletinél (ahol ugye a felüljárót kicsit macerás lenne helyettesíteni), egyelőre csak az aluljárót zárták le.

Bevallom én sem tudtam, hogy a két nagy csomópont között is terveztek egy hasonló harmadikat. Mégpedig a Balha Lujza téren. Elsőre szokatlan, de ha belegondolunk, a Nagykörúton nem ez lenne az egyetlen felüljáró: van ugye egy a Nyugatinál is.

A Blaha akkoriban rohamosan "fejlődött". Volt ott ugye egy Nemzeti Színház (amely előtt olykor marhacsordákat tereltek el), amit 1964-ben leromboltak, aztán aluljárót építettek, metrót vezettek arra és kialakult ez a nyüzsgő tér.

Forrás: Régi képek 2

Ám a fejlesztés a tervek szerint nem állt volna itt meg. Nem csak a villamos kiiktatása merült fel, hanem egy felüljáró/villamosalagút építése is.

Palotabarát, a bpxv bloggere ajánlotta figyelmembe John Howard honlapját. Igazi internetes régiség, utoljára 2002-ben frissült, ám a műemléki címet nem csak kora, de tartalma miatt is kiérdemli. Itt olvasható az Autó-Motor 1965-ös cikke, mely szerint a mostani gyalogos aluljáró csak egy ideiglenes megoldás lett volna, míg el nem készül a tuti. A tuti röviden annyit jelent: vagy felüljárón megy a Rákóczi forgalma, a négyeshatos meg alagútban az aluljáró alatt (ez látható a nyitóképen), vagy az egész Nagykörutat lezavarjuk az aluljáró alá (ez látható az alábbi képen).

A Nagykörút forgalma a Rákóczi út alá terelve (támpontot  itt is a New York-palota tornya adhat: a NAGYKÖRÚT felirat épp ott van előtte) - forrás: Autó-Motor, 1965 via John HowardNagyításért katt  ide vagy a képre!

Részletek a cikkből:

A közlekedés szakemberei számba vették a gazdasági tényezőket, és megállapították, hogy a Nagykörútnak a Rákóczi út alá bújtatása mintegy 250 millió forint költséget igényelne. Ezzel szemben a későbbiekben kétszintű kereszteződéssé fejleszthető gyalogos aluljáró csupán 40 millió forintba kerülne. Ezért úgy határoztak, hogy most első lépésként a gyalogos-aluljárót építik meg, és később, ha a forgalom megkívánja (15-20 év múlva) alakítják ki a legmegfelelőbb kétszintű közúti kereszteződést.

A csomópont megoldására eddig már több változatot dolgoztak ki. Közülük a két legfontosabbat emeljük ki.

Egyik elképzelés szerint a keresztezés alatt csupán gyalogaluljáró épülne: lépcsõlejárattal a négy sarkon, valamint a villamosmegállóknál. Szerkezeti megoldása olyan lenne, hogy késõbb a villamost az alatta építendõ alagútban, a Rákóczi út forgalmát pedig a körút fölé emelt pályán vezetnék át. Ez a megoldás is lehetõvé tenné a kisívû kanyarodást.

A másik elképzelés alapján a keresztezés alatt a gyalogaluljáró úgy épülne meg, hogy amikor késõbb a forgalom miatt már elkerülhetetlenül szükséges lesz, a körút teljes forgalmát (közút, villamos) a gyalogaluljáró alatti alagútba lehessen átvezetni.

Részletesebb ismertető itt.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés makett villamos töri blaha lujza tér aluljáró gépkocsi alagút zsidónegyed nagykörút látványterv palotanegyed felüljáró erzsébet körút józsef körút viii. ker rákóczi út vii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr675218168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

broom 2013.04.12. 12:06:22

mondjuk a Hungárián épp az ilyen alul- és felüljárók volnának igen hasznosak

titantoma 2013.04.12. 12:55:34

A többszintes közlekedés nekem se jön be, biztos felemelő lehet, ha a 3. emeleti irodában ülsz, és egy utat látsz szemmagasságban. De egyébként van más oka is, hogy miért hülyeség?

pihentagy 2013.04.12. 14:02:06

Hát a József körút forgalmát szépen megfogja a Rákóczi úti lámpa, szóval nekem még tetszik is...

KeMa 2013.04.12. 14:52:42

"Persze ahogy ott is, nálunk is rájöttek arra, hogy ez a hozzáállás hülyeség."

Miért is?

Serrin 2013.04.12. 15:10:50

Szerintem is legjobb a többszintes közlekedés.

A Ferencziek tere szétbarmolását is nagyon sajnálom. Most majd lesz nagy dugó a lámpák miatt, ahelyett, hogy elul közlekednének folyamatosan.

humorpalanta 2013.04.12. 17:13:37

Manapság mindenki azt szajkózza, hogy az autókat el kell tüntetni az utakról, zöldebbé válni, gyorsabb haladás, kevesebb dugó, kisebb levegőszennyezés. Ez hogy egyeztethető össze az egyszintes kereszteződésekkel? Két nagy forgalmú út, 2 percenként villamos, 30 másodpercenként annak keresztbe busz közlekedik, s a metró miatt a gyalogosok száma is nagy, akik már eleve aluljáróból jönnek. HÜLYE az az ember, aki itt szintbeli kereszteződésben gondolkodik. (A hülye úgy értve, mint logikátlan, minden logikával szembemenő.) Szerencsére a sok busz jövőre a metró miatt eltűnik, de ott marad a 2 percenként jövő 54 méter hosszú villamos. (dupla irány) Nem kellene sokat csinálni, csak kicsit süllyeszteni a villamos vonalát. Igen, az aluljárót át kellene építeni. Rákóczi úton felüljáró és meg van oldva. Felüljáró alatt ki lehetne alakítani a parkolókat, talán egy többemeletest lefelé, s parkosítani lehetne a teret. Mellesleg a Ferenciek teréért kár.

Az Utolsó Csillagharcos 2013.04.12. 17:37:13

Konkrétan miért is jobb egymásra küldeni a gyalogosokat és a kersztező forgalmat mint elkülöníteni őket? Esetleg a vár alagutat nem kéne betömni? Sokkal élhetőbb lenne pl. a Lánchíd, amit aztán át is alakíthatnánk a világ legnagyobb virágládájának, ahol a tigrisek és a bárányok kézenfogva szednék az ibolyát. Vagy valami ilyesmi.

Gege8 2013.04.12. 19:23:34

Valaki magyarázza el kérem, hogy miért lett hülyeségnek kikiáltva a szintben eltolt kereszteződés! Egyre jobban érdekel.

szciklon 2013.04.12. 19:35:12

mert ez egy város kellős közepe és nem autópálya.

Én is itt vagyok 2013.04.13. 10:37:44

Tudod te mi az, hogy "autópálya"??

trédoff · http://polgarda.blog.hu 2013.04.13. 11:44:17

@Gege8: a szintben eltolt kereszteződés önmagában nem hülyeség, csak nem érdemes mindenhol alkalmazni. Tipikus eset erre egy belvárosi terület, ahol a felüljáró egészen hihetetlen módon lerontja a városképet. Tökéletes példája ennek a Rottenbiller utcai (Keleti) felüljáró. Minden egyes épület ami a felüljáró kiterjedésébe esik egészen egyszerűen élhetetlenné, és alacsony értékűvé válik.

Nézd meg ezt:

maps.google.hu/maps?q=Budapest,+Rottenbiller+utca&hl=en&ll=47.500087,19.079458&spn=0.000752,0.001206&sll=47.481213,19.130303&sspn=0.272401,0.617294&oq=rottenbiller+utca&t=h&hnear=Budapest,+Rottenbiller+utca&z=20

A felüljáró a sarkon álló házat kb a második/harmadik emelet magasságáig eltakarja. Az ott lakók nyílván nagyon örülnek amikor reggel 8-kor kinéznek az ablakon. Nem beszélve magáról a Keleti Pályaudvarról amelynek impozáns épületét szintén elrondítja a Blaha felől nézve.

Felüljárót autópálya-kereszteződéshez kell építeni nem pedig belvárosba.

Leonard Zelig 2013.04.13. 12:49:40

"Persze ahogy ott is, nálunk is rájöttek arra, hogy ez a hozzáállás hülyeség. "

Akkor Münchenben csupa idióta mérnök és városvezető dolgozik. Meg is látszik a városon, csak a nyomor mindenütt. LoL.

2013.04.13. 13:07:25

@Leonard Zelig: Hogy a japcsikról ne is tegyünk említést.

Energiatakarék (törölt) 2013.04.13. 13:26:33

Kedves ~dá~, ha újságírónak, és a városért felelősen gondolkodónak vallod magad, kérlek, fontold meg egy olyan oknyomozó kutatás elvégzését és az eredmény publikálását, hogy a városi funkciók megvalósítása, a városi üzemelés során mennyi fosszilis energiahordozót és oxigént konvertálunk színtiszta környezetszennyezéssé a szintbeli kereszteződések és a mesterséges dugók miatt. Mellette feldolgozhatnád azt a témát is, hogy milyen károkat okoz az egyénnek és a közösségnek az, hogy gyakorlatilag permanens konfliktushelyzetben kell élni amiatt, hogy az össze nem tartozó (geometriában kitérő egyenesekkel szemléltetném) forgalmakat közvetlen és átvitt értelemben is egymásnak engedjük. Folyamatos csatahelyzeteket teremtünk azok között, más-más módon, más-más relációban, de akik mind a családjuk és városuk érdekében tennék a dolgukat. Komolyan érdekelne, mire jutsz, ha ebbe egyszer igazán belemélyedsz.Mi a véleményed arról a gondolatról, hogy hagyjuk békén egymást, hadd tegye mindenki a dolgát?

gozos 2013.04.13. 15:30:16

Érdekes, hogy mi az autókat a szép tereket félbevágó felüljáróra tereljük. A németek ezzel szemben már évtizedekkel ezelőtt inkább a tér előtt a föld alá bújtatják az autóforgalmat, meghagyva a HATALMAS teret a sétálóknak.

Képzeljétek el, milyen lenne a Blaha, ha a Rákóczi út autóforgalma a tér előtt már föld alá bújna és a tér után bújna ki.

A gyalogos pedig egy szép nagy egységes, parkosítható téren mehet keresztül. Akár gyalog, akár babakocsit tolva.

goodjohnwin 2013.04.13. 18:36:07

egy szép belvárosban, amilyen a budapesti is lehetne, nem lehet az a cél, hogy minél nagyobb autóforgalmat szolgáljon ki, mert ez élhetetlenné teszi: ha az ilyen érdekek érvényesülnek, akkor úgy nézne ki, mintha egy autópálya-kereszteződésbe zsúfoltak volna oda pár 100 éves épületet, a lakások elértéktelenednének, bezárnának a boltok, szlömösödés indulna meg, majd jöhetnének zombiapokalipszist forgatni, effektezésre se lenne szükség.

Igen, a cél az, hogy nehezebb legyen autóval közlekedni, mindenki kétszer is gondolja meg, hogy érdemes-e átmennie a Belvároson, ahelyett, hogy kikerülné, vagy tömegközlekedne.

borisz 2013.04.13. 18:58:01

@goodjohnwin: +1
a rákóczi út már így is jó példa erre sajnos

2013.04.13. 19:11:16

Mellesleg érdemes megnézni, hogy Pozsonyban a "buta" szlovákok hogy oldották meg a kelet-nyugati átjárást a városon.

Energiatakarék (törölt) 2013.04.13. 20:14:48

@goodjohnwin: Kesves Goodjohnwin, először azokat a funkciókat kellene kiszervezni Budapestről, amik miatt oda megy a forgalom. Nagy az ország, minisztériumok lehetnek Békéscsabán is, egyetemek Salgótarjánban. Aztán felszámolni a közlekedésben a Budapest-központúságot. Új vasúti és közúti csomópontokat, egy északi elkerülőt, a pesti oldaloon egy Budapesten (vagy mellette) átsuhanó vonatot. Fejállomásokat megszüntetni. Így lassan megszűnne az ok és a kényszer, amiért az olyannyira gyűlölt közlekedők most Budapestre utazni, és azon áthaladni kényszerülnek.

Egyébként az ország is boldogabb lenne, ha Budapestet ki lehetne hagyni, és az EU támogatások közvetlenül a régiókba érkeznének. A nyakkendős-limuzinos társaság meg be lenne zárva az első és az ötödik kerületbe, és ellenne magában, békén hagyná az országot. Ideális állapot lenne a közlekedőket ma pokolba kívánó, és elébük akadályokat emelő belvárosiaknak, akik a felszabadult, Budapest-mentes országba eztán csak vízummal léphetnének.

rcfan 2013.04.13. 22:11:18

@Energiatakarék: na meg az átmenő forgalmat is "megsegíteni", hogy ne a várost akarja terhelni.

Jelenleg ugyanis egy M1/M7 - M3 autópálya között pazarlás az M0 déli elkerülője. Ezért akinek nem kell behajtási engedély, az tuti a városon megy át.
Megoldás: északi M0 lesz majdan.

Tömegközlekedés: ez szétszakítja jelenleg az országot. Miért?

Nézzük: Veszprém - Szolnok vonattal.

Veszprém - Budapest Déli
(Budapest tömegközlekedés)
(Budapest átszállás)
(Budapest másik tömegközlekedés)
Budapest Nyugati - Szolnok

Bécs már lépett: Westbahnhof fejpályaudvara feladva.
Südbahnhof fejpályaudvara feladva.

Helyette ÁTMENŐ pályaudvar építése, ahol a vonat nem végződik, hanem csak megáll és továbbmegy olcsóbb telekárral rendelkező vidéki végállomás felé.

hu.wikipedia.org/wiki/Wien_Hauptbahnhof

Budapest tömegközlekedése: gyakori járatok, ám túl sok felesleges átszállásra kényszerítéssel. Ez is javul: lásd Bajcsy-Zsilinszky úton a 9-es és 260-as buszok EGYETLEN hosszú járattá alakítása.

Gege8 2013.04.14. 14:41:39

@menáger: köszönöm a remek választ. Viharosnak tűnő kérdés: miért "divat" ma kiutálni, kitiltani az én szememben a civilizációt valahol jelképező robbanómotoros közlekedést? Az amerikai típusú zónás rendszer nem lehet megoldás? Lakóövezet, iroda és ipar szétválasztása? Értem, hogy az épületet "betakarja" a felüljáró, de ha az ablakoknak amúgy sem lenne funkciója (múzeum pl.) akkor egyből nem fáj annyira. "A" irány halad, "B" irány felüljárón halad, gyalogos aluljárózik és egyből nem zavarjuk egymást, nem várunk egymásra.

humorpalanta 2013.04.14. 20:15:42

@rcfan: Jó megoldások tudnak lenni a kerületeket összekötő buszok, az elővárosokat összekötő vonatok. Ausztriában és Németországban tökéletesen működhetnek. Fenn tudják tartani az infrastruktúrát, s kitűnően szerveznek, de ezt ma Magyarországon nem lehet megcsinálni. Egyrészt nincs hozzá infrastruktúra, de ez a kisebbik baj. Másrészt 20-30 éves járművekkel ezt nem lehet megcsinálni, mert bármikor kieshetnek, s akkor a maradék 3 kilométeren nem megy busz... Harmadrészt pedig ha valami történik, akkor itt olyan káoszt okoz, amit csak másnapra tudnak nálunk megoldani. Lásd 109-es, 151-es, 148-as, 3-as villamos, 1-es villamos, metrók, 103-as.
Nincs olyan nap, mikor a 151-es 148-as páros pontosan és megfelelő kocsiszámmal közlekedne. 103-as reggel és este azt sem tudja, mi az a menetrend.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.17. 01:36:46

A városban felszámoljuk az aluljárókat, ellenben a 8-ason Öskű és Hajmáskér is hamarosan alul-felüljárós csomópont lesz.

Fura kontraszt.

trédoff · http://polgarda.blog.hu 2013.04.30. 23:49:06

@Gege8: félreértés, hogy a robbanómotoros közlekedést mostanában divat lenne kiutálni vagy kitiltani. Egész egyszerűen másfajta elképzeléseik vannak az élhető városról az újabb generációknak. Álláspontunk szerint a szűk belvárosban nem teremt valódi értéket több száz méter hosszú, aránytalan beton műtárgyak klasszikus, arányosan és értékállóan megépített környezetbe való benyomorítása. Az amerikai típusú városelrendezés pedig minden csak nem vonzó és nem másolandó: rettenetesen hatékony amennyiben mindenki csak és kizárólag autóval közlekedik és a tömegközlekedést "piaci alapon" kivéreztetjük; cserébe egészen egyszerűen élhetetlen. Az, hogy egy ablaknak ne lenne funkciója, erre szinte csak a hecc kedvéért reagálok: praktikus (beereszti a fényt) és városképi (az épületnek és az utcának, térnek karakter és hangulatot adó) funkciója is van. A "gyalogos aluljárózik" megközelítésre nem reflektálnék részletesen, elég annyi, hogy ez a fajta koncepció hál' Istennek mára idejétmúlttá vált az olyan, utóbbi években ismét az emberi léptékeket és az élhetőséget előtérbe helyező világvárosokban mint Budapest.

Kovács Titusz 2013.11.25. 22:41:35

Kicsit az az érzésem, hogy a kommentelők jelentős hányadának amennyire nincs esztétikai érzéke, annyira szeretnek száguldozni!
Hogy mi a baj a felüljárókkal és a szintben eltolt közlekedéssel? Pff... Ferihegynél vagy a tatabányai leágazásnál semmi, ott még jó is!
De a Blahán?! Ne őrüljünk már meg!! Felteszem a Rottenbiller utcában is állati lehet úgy kinézni az emeleti ablakon, hogy ott repesztenek a kocsik!
Arról nem is szólva, hogy a Nyugati és a Keleti épületének eredetileg csodás látványát pont félbemetszi mindkét retek felüljáró!
Jómagam a Dohány utcában nőttem föl - mit is mondjak, mindig jó volt kimenni a kvázi autópályává avanzsált Rákóczi útra (villamosok felszámolása, gyalogosok árkádok alá terelése, ugye...)
Na most ez még szebb lett volna, ha a Blahán felépítik ezt a sz@rt.... Mint a Ferihegyi gyorsforgalmi út! :/

McKinney 2014.01.30. 10:47:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: amiket mondasz azok lakatlan teületek. A 8-asnak már rég autópályának kéne lennie, ejhhez képest örülhetünk, ha pár év múlva talán nem harapjuk el a nyelvünket, ha rá merészelünk hajtani.

szbi 2014.03.09. 14:00:06

@Serrin: Szerintem meg legjobb a gyalogos + bicajos/triciklis + metrós közlekedés! Az autózás 90%-a közönséges taplóság.

kukikaa1986 2017.11.21. 17:32:10

Ezt a felüljárót még mindig esedékes volna megépíteni. Caakhát ami nyugaton 1-2 évig, az itt 40-50-ig tart...
süti beállítások módosítása