különleges ügyféljogok.jpg

Az ember bonyolult lény. Miközben egyre fejlettebb világot épít maga körül, lassan, észrevétlenül, de határozottan eltávolodik saját emberi természetének egyszerű, ám annál lényegibb vonásaitól, például a közösségi létezés törvényszerűségeitől, attól az igazságtól, hogy együtt biztonságosabb az életünk, hogy együtt minden cél könnyebben elérhető. Napjainkban azonban egyre jobban kirajzolódnak egy új, közösségi reneszánsz körvonalai. Mi lehetne ennek ékesebb bizonyítéka, minthogy mára már a pénzügyi világban is megjelent a közösségi gondolat, sőt 2010 óta magyar bank is van, amely a közös értékteremtést tűzte zászlajára? A MagNet Magyar Közösségi Bank a profitot új megközelítésben, az ökoszféra és a jövő generációk érdekeit szem előtt tartva értelmezi.

Közösségi újjászületés a bankban

A MagNet Bank már tizenöt éve jelen volt a piacon, előbb takarékszövetkezetként, majd HBW Express Bank néven, amikor vezetői felismerték, itt az idő a változtatásra, a hagyományos bankolás újragondolására. Céljuk az volt, hogy a biztonság és a stabilitás megtartása mellett a bank működésében nagyobb hangsúlyt kaphasson a társadalmi felelősségvállalás és az átláthatóság. Tisztában voltak vele, hogy ezt csak úgy érhetik el, ha hatékonyabban vonják be az ügyfeleket, ha valódi közösségként tekintenek rájuk, ha jobban kihasználják a közösségekben rejlő erőket.

A legátlátszóbb pénzintézet

Hogy az ügyfelek átláthassák, a bank profitmaximalizálás helyett a felelősségteljes, fenntartható fejlődést tekinti céljának, a MagNet Bank kiszámítja és ügyfelei tudomására hozza, mennyivel járultak hozzá a bank éves eredményéhez. A MagNet Banknál minden lakossági ügyfél saját maga határozhatja meg havi számlavezetési díjának mértékét is.

 

“Luxusprofit” helyett “KAP” (Közösségi Adományozási Program)

A bank részvényesei minden évben lemondanak az éves nyereség 10%-áról, és az ügyfeleknek ajánlják fel a lehetőséget, döntsék el, mely társadalmi szervezetek részesüljenek ebből az összegből.

MagNet

 

Betétes és hiteles egy közösségben

A ún. közösségi termékeken keresztül az ügyfelek maguk határozhatják meg azt is, hogy betétben elhelyezett pénzükből milyen hitelcélt, vagy akár mely hitelfelvevőt támogasson a bank. Olyan hitelek, projektek, ügyféligények finanszírozására nyílik lehetőség, amelyek a fenntartható fejlődést, a környezet megóvását, az általános életfeltételeket, a természeti és alkotott értékek védelmét, bővítését és fenntartását szolgálják.

A betétes egy meghatározott sávon belül dönthet betétjének kamatáról is, akár a piaci kamatoktól alacsonyabbat is választhat, ha azt szeretné, hogy az adott hitelfelvevő hitele még olcsóbb legyen.

MagNet

A MagNet Bank a jövőbe tekint

A MagNet Bank közösségi pénzügyi gondolkodása remélhetőleg egyre szélesebb kör számára jelent követendő utat a bankolásban. Hogy mindez nem csak hiú remény, azt az is jelzi, hogy a bank 2012-ben több jelentős szakmai díjat is begyűjtött. A szakmai zsűri nem csupán az év társadalmilag felelős bankja címet ítélte a pénzintézetnek, de a Mentor Hitel elnyerte az év lakossági hitelterméke címet, és a Mentor Betét is dobogós helyen végzett a megtakarítási termékek kategóriájában. Az elismerések a MagNet Bank számára is azt jelzik, hogy érdemes ezen az úton tovább haladni - a közösségi banki, etikus működés nagy jövő előtt áll.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: pr közösség bank pénz környezetvédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr365195759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása