meri2[1].jpg

Fotó: varosjaro.blog.hu

Városjáró abban különbözik az átlag budapestitől, hogy őt sokkal jobban fel tudják idegesíteni apróságok. Például olyanok, amik az utcán vannak. Na meg abban is, hogy nem hagyja annyiban őket, hanem leveleket ír az illetékeseknek, az eredményt pedig kiposztolja.

A Hotel Le Meridien előtti buhera éveken át rontotta a környék képét. Ám az eset nem csak a szürreális megoldás miatt volt érdekes, sőt nem is csak attól, hogy Városjáró bejelentése után példás gyorsasággal intézkedett az FKF, hanem attól is, ami a fővárosi cég válaszlevelében állt.

Ők ugyanis szépen áttették a szemetest a járdaszéli Demszky-karóra a cifra vasoszlopot meg otthagyták, ugyanis a korábban itt állt szemetest nem cégük telepítette, ezért azt pótolni sem tudják.

meri3[1].jpg

Fotó: varosjaro.blog.hu

"Minden bizonnyal ezért nincsenek már visszatéve többek között az Andrássy útra vagy épp az Apáczai Csere János utcába sem a korábbi hengerkukák." - teszi hozzá Városjáró, aki teljesen logikusan ugyanarra a végkövetkeztetésre jut, amire én: ha a jelen formájában haszontalan - sőt balesetveszélyes - utcai tárgyat újrahasznosítani nem tudja a főváros, akkor a legjobb, ha "hazamenti" valaki. Hajrá!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: buhera hulladék igénytelenség hulladékgyűjtő szemetes v. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr915172064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mav 2013.03.30. 11:44:55

A Várban is kihelyeztek számos ilyen mobil kukát. Állítólag az FKF-nek nincs pénze új vári vaskukákra, de a turistaszezonban legalább valamelyest segít a dolog

mav 2013.03.30. 11:47:07

Egyébként ez a legszarabb hengerkuka, hamar rozsdásodik pár év alatt szétesik és könnyen hajlik. Érdemes megnézni a Batthyány tér - Döbrentei tér közötti villamosmegállók kukáit, borzalmasan néz ki.

A legmasszívabb a varosszepito.hu oldalon pl a Jászberényi. Ilyen több helyen van a városban, és a vári sétányon is, évek óta jól vizsgázott.

Blista 2014.02.08. 18:12:36

Megint miért a városlakóknak kell elviselni, hogy ők nem tudják megoldani a senkit nem érdeklő hatásköri problémáikat. Ilyen színvonallal nem kötelező várost vezetni, hanem el lehet takarodni.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.02.09. 19:15:56

@Blista: szívemből szóltál! és ami a legidegesítőbb ebben, hogy a rendszerüzemeltetés szarik a kis dolgokra. bezzeg ha 150 millióért újra kövezik majd a deákot, tuti ott fog büszkén feszíteni az összes sóhivatali - most persze lapító é maszatoló - képviselő.
süti beállítások módosítása