Ahogy az a pár napja posztolt videóból is kiderült, bezárt tíz napra a Corvintető, majd gyors ráncfelvarrás után ismét kinyílt. A múlt héten a sajtó képviselőinek is bemutatták a változásokat. Persze a legtöbb fejlesztés csak azoknak szembeszökő, akik ismerték a régit és tudják, hogy mi változott: hova kerültek új falmatricák, mennyiben frissült a bárpult dizájnja, hol nyílt új kisterem a feltörekvő dj-tehetségek szárnypróbálgatásaihoz, vagy mit keresnek az új dobogók a tánctéren. (A nyitóbuliról a HVG adott hangulatjelentést).

 

 

Ami azonban első látogatásra is izgalmas lehet, az a párafal, amin keresztül a szórakozó helyre lehet jutni és amelyre akármit lehet vetíteni (például nagymellű pucér nőket, ahogy azt a nyitóbulin tették).

A másik a kétezer pixeles LED-fal vagyis inkább LED-mennyezet. Erre egyrészt azért nagyon büszkék, mert rendkívül energiatakarékos:  fogyasztása nagyjából egy porszívóéval egyenlő, óránként mindössze 1800 W. Kicsit aggódtak, hogy még így is túl fényes lesz, de az első bulik után úgy tűnik működik. A szoftvereket még bütykölik hozzá, később alighanem még többet ki lehet hozni belőle.

 

  

Ami viszont legjobban lázba hozott, az a backstage - vagy kevésbé flancosan öltöző - és nem csak azért, mert amikor én játszottam itt, még nem volt ilyen. Sokkal inkább azért, mert a most megnyitott helyiségben van egy lezárt ajtó, amelyet megnyitottak a kedvünkért és onnan egyenes a homlokzat és a fémborítás közé lehet lépni. Rendkívül izgalmas a vaslépcsős szűk tér, melyről sajnos nem tudtam fotózni a sötétben. Ép csak kikattintottam telefonnal a résen - mert hogy az is van rajta, amolyan ablak gyanánt.

 

 

 

Elhangzott pár izgalmas terv is, persze csak zárójelben a ki tudja milyen távoli jövőbe helyezve. Például, hogy lehetne egy külső liftet építeni a Corvintetőhöz, vagy hogy jobban lehetne felfele is terjeszkedni. Emellett komoly érvként szól, hogy a tetőteraszról most nincs igazán jó kilátás. Hogy pontosan mire gondoltak (esetleg egy kisebb kilátó emelvényre?), azt nem árulták el, de ha minden igaz tavasszal arra folytatják a dizájnváltást, szóval meglátjuk.

Ja és mielőtt megkérdez valaki, a dermesztő dizájnvécék szerencsére nem estek áldozatul az átalakításnak:

 

 


 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozóhely átalakítás corvintető blaha lujza tér palotanegyed viii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr825069144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.02.11. 00:03:17

a vadonat új wc-t/öltözőt/nemtudommit máris összefirkálták? :-o