A terézvárosi polgármester a dohányzásért lobbizik. Szerinte műemléki környezetben lehessen füstölni a vendéglátóhelyeken címmel jelent meg poszt a napokban az Urbanistán. Az önkormányzat sajtóirodája levelet küldött, melyben összefoglalták a kerület indokait és azt, hogy hogyan látja ők a helyzetet. A történet úgy kerek, ha bemutatom az ő álláspontjukat is. Íme:

Az önkormányzat nem a dohányzók érdekei miatt kezdeményezi a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, hanem a kerületi lakosok miatt. De nem kívánja azt sem, hogy a nemdohányzóknak ezentúl szándékuk ellenére és egészségük rovására kelljen elviselniük a dohányfüst okozta kellemetlenségeket. Az önkormányzat elképzelése szerint a jegyző csak akkor engedélyezhetné a dohányzást „zárt térben”, ha az adott vendéglátóhely rendelkezik jól szeparált, professzionális füstelszívó berendezéssel ellátott helyiséggel.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását azért kezdeményezte az önkormányzat, mert a jogszabály 2012-es hatálybalépése óta addig nem tapasztalt problémákkal szembesült a VI. kerület. Az utcán, a vendéglátóhelyek előtt dohányzó emberek nemcsak azért zavarják a lakókat, mert hangosak, hanem mert a cigarettafüst beszáll az ablakaikon. Továbbá az elmúlt egy évben a szemétmennyiség is jelentősen megnőtt az eldobált csikkek és italosüvegek miatt.

A belvárosi kerületeket azért érinti még kellemetlenebbül a probléma, mert a budapesti átlaghoz képest itt lényegesen több vendéglátóhely üzemel. A kis területű, 40 ezer lakosú Terézvárosban mintegy 700 vendéglátó- és szórakozóhely található, ebből közel háromszáz hely eltérő nyitva tartással üzemel. Ez utóbbiak este 10 órától reggel 6-ig tarthatnak nyitva.

Terézvárosban egy hétvégi napon hat köbméter – 80 zsák – szemetet gyűjtenek össze a kerület takarításért felelős munkatársak. A hulladék túlnyomó hányadát az italosdobozok, palackok, a gyorséttermi csomagolóanyagok és a nemdohányzók védelméről szóló törvény bevezetése óta jelentősen megemelkedett mennyiségű cigarettacsikk teszik ki. A takarítás éves költsége tavaly megközelítette a 100 millió forintot, és ebben az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Teréz körút és egyéb fővárosi kezelésű részek nincsenek is benne. A helyzet javítása érdekében az önkormányzat először engedélyezte, hogy a vendéglátóhelyek térítésmentesen tehessenek ki hamutálcát a bejárataik elé, jelenleg pedig új munkaerő beállítása, a takarítási költségek növelése és a terhek megosztása érdekében tárgyal a vendéglátóhelyekkel.

De nemcsak az irdatlan kosz, hanem az elviselhetetlen éjszakai zaj és a füst is zavarja a lakókat. Az önkormányzat ezért tavaly nyáron kezdeményezte – élt felterjesztési jogával – a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását. A felterjesztést, amelyhez több más érintett kerület is csatlakozott, a minisztérium elutasította, de jelezte, hogy „gyűjtik és vizsgálják a további lépések megtétele céljából a jogalkalmazói tapasztalatokat”.

A helyzet magától azóta nem oldódott meg, ezért az önkormányzat képviselő-testülete decemberben pártállástól függetlenül, egyhangúlag támogatta, hogy az önkormányzat ismét éljen felterjesztési jogával. Erre a kereskedelmi törvény módosítása adott lehetőséget, amelynek egyik, 2012. október 10-től hatályos rendelkezése így szól: „Világörökségi területen a szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzlet 24 óra és 6 óra közötti nyitva tartásához a jegyző engedélye szükséges.”

Az ismételt kérés arra irányul, hogy a világörökségi-műemléki területen (Terézváros szinte egésze műemléki védettség alatt áll) a dohányzás engedélyezése szintén jegyzői hatáskör lehessen. Az indokok pedig ugyanazok maradtak:

 

 

 

 (A decemberi képviselő-testületi ülés ide tartozó dokumentumai itt érhetők el.)

 

Bízunk benne, hogy levelünkkel sikerült rávilágítanunk a probléma összetettségére és arra, hogy az önkormányzatot a legjobb szándék vezette. A kerület polgármestere nem a dohányosok, hanem az itt lakók érdekében „lobbizik”, a jegyző pedig csak abban az esetben fogja engedélyezni a dohányzást „zárt térben”, ha a vendéglátóhelyek képesek megfelelni a nemdohányzókat védő szigorú kritériumoknak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest dohányzás szórakozóhely vendéglátóhely vi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr385059706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nwp 2013.02.03. 12:35:32

Én jogosnak tartom, a szeparált (dohányzó/nemdohányzó terem) rendszer ellen tényleg nem tudok kifogást találni.
A legnagyobb röhej, hogy volt az egyetemen is egy dohányzóterem, jól elzárva, óriási elszívókkal, még bent se lehetett érezni a füstöt, parti élet se folyt bent, egyszerűen ha esett az eső kint, oda mentek be az emberek, csak dohányzók, alkalmanként max. 2-3-an, ezt magyarázza el valaki, miért kellett megszüntetni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.03. 12:58:47

Ez az egész nemdohányzó törvény mindaddig egy nagy képmutaás, amíg a képviselők a Parlamentben dohányoznak.

ex-dr. vuk 2013.02.03. 13:22:16

Gondolom ettol nem lesznek eldobalva az italosdobozok meg chipseszacskok...

Az mondjuk nem jutott eszukbe, hogy kotelezzek a vendeglatokat utcai csikkgyujtok kihelyezesere? Esetleg a varos tegyen ki. Esetleg szancionalni a szemetelest, ugy altalaban? Nem, mi?
Bunkok a dohanyosok, megoldas: hadd menjenek vissza mas orra ala fustolni. Ekkora marhasagot.

bkkzol 2013.02.03. 13:51:44

Az egészet nem értem. Miért kell tiltani vagy/és megtürni a dohányházást? Ha valóban méreg, elkárhoztat, üldözendő akkor tiltsák be a forgalmazását. Ha szaba forgalomba hozni akkor megy nyithassak már egy "DOHÁNYZÓ KOCSMA" felirattal egy helyet. Akinek nem tetszik nem megy be. Nem vagyok katoloikus , de nem indítványozom a templomok bezárását.

shitgun 2013.02.03. 14:02:46

Az egész tiltás eleve rossz ötlet volt, már a kocsmákat tekintve, mert étteremben szerintem is tahóság füstölni. Ha ésszerű döntést hoztak volna, a helyek dönthettek volna, hogy füstösek, vagy nem füstösek akarnak lenni. Vagy kvótával szabályozzák, hogy adott területen milyen arányban lehetnek dohányzó/nem dohányzó helyek. Aztán ki-ki választhatott volna kedve szerint, mind a két típusra lenne igény. Így kihajtottak az utcára sokezer embert, amitől jogosan dühösek a lakók. Sikerült mindenkinek kellemetlen döntést hozni, mert ebben nagyon kell majmolnunk az EU-t.

shitgun 2013.02.03. 14:06:34

@bkkzol: teljesen egytértek, én is mindig azzal érvelek, hogy ha olyan káros (és az), akkor tiltsák be, és ne szopassák a dohányzókat mindenféle tré szabályokkal, éppen hogy karámba nem kell beállni, ha rá akarok gyújtani. Legyen államilag tiltott, és akkor problem solved. Amíg legálisan kapható, addig meg ne szívózzanak. Legyen tíz kocsmából mittomén kettő füstös, én majd oda megyek, és nem ártok senkinek, csak a többi rohadák dohányosnak, a megrögzött cigielleneseknek ez biztos tetszene, egymást pusztítjuk, hurrá.

Acmee 2013.02.03. 14:14:01

Az épületgépészet intézményesen ismeri a dohányzó, illetve nemdohányzó emberekre alkalmazott "levegő fejadag" kifejezést. Számszerűsítve: nemdohányzó helyiség esetén 20m3/h, dohányzó helyiségben pedig 30m3/h friss levegő bejuttatása szükséges. Jól felépített szellőzés esetén még fizikai határvonal sem szükséges a szag és füst kordában tartásához. A nemdohányzó térrészben kell erőteljes (akár 35-40m3/h/fej) befúvást biztosítani, a határvonal felé erősödő elosztással. Jól irányított/kontrollált áramlás esetén a fizika gondoskodik a két légtér szeparálásáról.
Nem egy spanyolviasz a légfüggöny, amelyet szennyezőanyagok kordában tartásához is alkalmaznak (pl. erőteljes porképződéssel járó tevékenységnél, ahol a fizikai lehatárolás nem lehetséges), nem értem, hogy miért kell a dohányzást ennyire szélsőségesen kezelni. Sokkal veszélyesebb szennyezőanyagok esetén is irányított áramlással is történhet a különböző légterek elválasztása.

A tipikus panaszkodó kommentet elkerülendő megoldást is javaslok:
A működési engedély kiadásakor minden esetben (nemdohányzó hely esetén is) mérési jegyzőkönyvvel igazolni szükséges a megfelelő szellőzés meglétét. Szerintem mindenki volt már olyan szórakozóhelyen, ahol - annak ellenére, hogy nem dohányoztak - meg lehetett fulladni az elhasznált levegő miatt. Személyes tapasztalatom van egy belvárosi szórakozóhellyel, ahonnan haza kellett mennem, mert rosszul lettem a nagy tömeg-kis légtér-zaj miatt csukott ablakok (mesterséges szellőzés természetesen nulla) kombójától.
Igaz, jelentősen megdrágítaná a szórakozóhelyek üzemeltetését, megnyitását, de tudjuk a szar és a várépítés relációját. Biztos, hogy kevesebb szórakozóhely nyílna, azonban talán elérnénk, hogy tartósabbak is lennének a megnyitott helyek.

pupumpa 2013.02.03. 14:21:05

Írhattok bárhová bármilyen érvet, nem fog változni semmi. Ez a téma már akkora tabu, mint a halálbüntetés.

Ki tud normális magyarázatot az első hozzászólásban említett egyetemi szeparált dohányzó megszüntetésére? Az írja ide.

pupumpa 2013.02.03. 14:28:43

Pókeres ismerőseim mesélik, hogy a nemrég nyílt pesti pókerteremben még egy kis előtető sincs. A játékosok több mint fele dohányzik, hordják a pénzt a terembe, de ennyit sem szánnak rájuk.

Esőben áznak a dohányosok. Sokan közülük inkább nem mennek. Otthon a gép előtt pókereznek inkább melegben, tömik a külföldi pókertermek zsebét. Ha egy szórakoztató intézmény nem képes egy szaros előtetőt elhelyezni, akkor menjenek is tönkre.

BHJ-962 2013.02.03. 14:30:12

Jómagam,mint megrögzött dohányzás ellenes madárka is azon a véleményen vagyok,hogy rá kellett volna bízni a tulajokra,hogy dohányzós vagy nemdohányzós helyként akarnak üzemelni.Azt viszont már nem engedném meg,hogy ez is meg az is (pl egy elkülönített rész,mivel úgyis keveredik a levegő + aki kijön a dohányzóból pont olyan bides,mint a bent levő füstös levegő).Jó példa az Ellátó,az udvarból csináltak egy sátorral lefedett dohányzó részt,amin át kell menned, ha be akarsz jutni a pulthoz !
Na ezt hívják úgy,hogy adtunk egy pofont a sz@rnak !

pupumpa 2013.02.03. 14:32:02

"A kerület polgármestere nem a dohányosok, hanem az itt lakók érdekében „lobbizik”"

A dohányosok miatti lobbizás már teljesen vállalhatatlan lenne?

nu pagagyí 2013.02.03. 14:39:04

A dohányosok elleni uszítással próbálták ki, mennyire lehet egymás ellen kijátszani az embereket. Azt hiszem, sikeres volt a próba. A nyugdíjasok, diákok, hajléktalanok, liberálisok, cigányok ellen már minden olajozottan ment. Ma ott tartunk, hogy elég kijelölni az aktuális ellenséget és a lúzersereg máris telipofával kórusban szídja, akit kell.

Visszatérve a dohányzás elleni kampányra, látható, hogy lesz nyertese a piac szűkítésének, a kvázi monopóliumnak. Érdekes módon a nyertes Lázár haverja, a dohánygyáros. Az sincs rendben, hogy a dohányáruk 80%-a adó, ami azt eredményezi, hogy a legrosszabb minőségű, legkárosabb alapanyagból állítják elő, a dohánygyárak nem innoválnak semmit, nem fordítanak egészségvédő fejlesztésre. A nyugati dohánygyárak speciális keleti minőséget állítanak elő a bugris országoknak, mert csak így nem lesz veszteség a terméken.

Spiro 2013.02.03. 15:18:15

Kedves Terézvárosi képviselők!

Ha a cikkben szereplő állítások igazak, és a hétvégét P-SZ-V-nak tekintjük, akkor évi 156 napon, napi 6 m3 szemétről van szó, ami naponta 80 zsákba kerül összegyűjtésre. Egy 6m3-es konténer költsége ~18.000 Ft. A 156db/konténer*18.000 Ft/konténer = 2.808.000 Ft. 240l-es szemeteszsák ~125 Ft/db. 156 nap* 80 zsák/nap *125 Ft/zsák = 1.560.000 Ft.
Azaz az anyag költség 4.368.000 Ft/év.
Ha önök évente 100.000.000 Ft-ot költenek el a szemét összeszedésére, akkor ez azt jelenti, hogy a munkadíj 95.632.000 Ft. A 47.000 Ft-os közmunkás bérrel számolva, ez 169,5 közmunkás alkalmazását feltételezi 8 órás műszakban. Azaz műszakban 56,5 közmunkásnak kellene 8 órában rónia az utcákat.

A honlapjuk szerin Terézváros alapterülete: 2,38 km2, lakossága 40.000 fő.
www.terezvaros.hu/terezvarosrol
Ezek azt jelentik, hogy műszakonként 59,5 fő közmunkás takarít, fejenként 200m*200m-es (0,04 km2) területet. Enni lehetne a földről ilyen gyakoriságú takarítás mellet.
A fentiekből az látszik, hogy a hivatkozott 100.000.000 költség irreálisan sok.

Ha mégis elfogadjuk a 100.000.000 Ft-os költséget a fenti 156 napra, napi 641.025 Ft költséget jelent.

A szemetelés bírságolható, azaz 10.000Ft/fő bírság esetén, napi ~64 embert kell megbírságolni addig, amíg abba nem hagyják a szemetelést (azaz a morál javulásával csökkenhet a bevétel, mert a kiadás sem lesz indokolt). A bírságból lehetne dotálni a nyílászáró cseréket is, ami mind a zaj, mind a füst terhelést, sőt még az energia fogyasztást is jótékonyan befolyásolná.

Hosszú távon a dohányzás megszűntetése a cél, így nem a felmentésért kell(ene) lobbizni, hiszen az EÜ kiadások jelentős része a dohányzásból fakadó okokra vezethető vissza, amik a passzív dohányosokat is sújtják (az indokoltnál magasabb EÜ biztosítási díjak miatt, és az önhibájukon kívül elszenvedett betegségek miatt is).

Spiro 2013.02.03. 15:22:40

59,5 közmunkás három műszakban.

169,5/40000 =~ 0,4% munkanélkiliség csökkenés

pupumpa 2013.02.03. 16:21:41

@Spiro: "az EÜ kiadások jelentős része a dohányzásból fakadó okokra vezethető vissza"

Ez nem igaz, hanem szándékosan terjesztett tévhit. A legnagyobb költség a gyógyszermaffia zsebeinek tömése. Mert félelmetes áron gyártanak állapot fenntartó gyógyszereket, amiket egész életen át szedni kell. Az a gyógyszer nem üzlet, ami meggyógyít.

Kepan 2013.02.03. 17:01:37

Kíváncsi lennék arra, hogy a BKV megállókban hány embert büntettek meg a dohányzás miatt. Csak mert naponta látom a tahókat a tömegben füstölni.
Amúgy a múltkor láttam a Bajcsy-n az egyik vendéglátó egységnél kint volt vagy 30 bagós, bent meg 10 ember ült. És persze közöttük is át kell verekednünk magunkat.
Nem budapesti városban volt egy hely, ahol működött egy elszívó. Sokan dohányoztak, de füstöt csak elvétve lehetett látni/érezni. Annyit meg belélegzünk a belvárosban is. Nem?

tejfölöszöldbabfőzelék 2013.02.03. 17:39:59

"a jegyző csak akkor engedélyezhetné a dohányzást „zárt térben”, ha..." kellőképpen vastag a boríték.

karosszékely 2013.02.03. 17:44:35

Nem visszafelé kell haladni, hanem előre. Ha sok a gond az utcán dohányzókkal, akkor azt kell szabályozni. Pl. megszabni, hogy mekkora területen egyszerre hány ember dohányozhat. És igen, a szemetelést, utcai alkoholfogyasztást szigorúbban büntetni.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.02.03. 17:53:02

@pupumpa:
Hogy mekkora az igazságtartalma annak, amit Spiro mondott, maradjunk abban, hogy nem tudhatjuk, mert nehéz mérni. Az azonban tény, hogy korunk nagy közegészségügyi problémája a dohányzás ÉS közvetlenül, vagy közvetetten rengeteg ember betegségét és halálát okozza ez az idióta HOBBI.

A gyógyszermaffiás megjegyzésed meg szűk látókörre és üldözési mániára utal. Az úgynevezett gyógyszermaffiád a felelős azért, hogy az emberi élet években átlagosan egyre tovább kitolódik. Össze se tudnád számolni, hogy ez a "gyógyszermaffia" hány betegséget fékezett meg örökre. Fogalmad sincs milyen az, amikor tíz gyerekedből hetet vissza kéne adnod a természetnek még tíz éves koruk előtt! Ezt is a gyógyszermaffiádnak köszönheted.

Az tény, hogy a gyógyszeriparban nagy pénz van, de mivel annyi betegség van, ezért nem kell attól tartani, hogy mesterségesen tartanak betegen minket. A betegségek egy részét parányi élőlények okozzák, melyekkel fel lehet venni a harcot, de mindet kiirtani nem lehet.
Sokak üldözési mániája egy érthető morális felismerésből fakad; az egészség pénz. Sajnos ezt a keserű pirulát le kell nyelni és el kell fogadni, hogy olyan korban élünk, amikor így van. Talán lesz olyan, mikor a pénz kevéssé lesz fontos, de most az és bizony az egészségünk, az, hogy a legjobb gyógyszerhez hozzájussunk pénzbe kerül, habár általános emberi felfogásunkkal és filozófiánkkal nem igazán egyezik ez a dolog.

Spiro aztán elmondta a lényeget is, amire nem reagáltál; a cigarettáról le kell szoktatni a társadalmat. Mivel komoly függőséget okozó dologról van szó, ráadásul pénz is van benne ezért nem tiltják be csak úgy. A cél mégis ez. A dohányosok figyelmét úton, útszélen felhívják arra, hogy amit csinálnak nem játék, hanem mérgezés(magukat és a környezetüket!) és hogy ezzel a hobbijukkal milyen keserűséget okoznak a mellettük levő embereknek. Ezért vannak a tiltások, a megállókban, a kocsmákban és bizonyos közterületeken, munkahelyeken. És egy szép napon ki lesznek tiltva minden közterületről és csak otthon lehet dohányozni, hogy a kedves dohányosuk csak a saját családjukat mérgezzék. Mindenesetre ez egy hosszú folyamat mire ki lehet szorítani a dohányzást, ha elkezdenék engedni, akkor a tiltás egyik alappillérét ingatnák meg, lassítanák sokaknak a leszokását és összességében ki tudja években hány ember életét rövidítené meg csak amiatt, mert kocsmákban újra engedélyeznék a cigit.

A lakókat és a járókelők szenvednek, mert a kocsma előtt cigarettáznak az emberek? Nem látod, hogy ez nem azt jelenti, hogy más fronton kell engedni őket, hanem azt, hogy az utcán is tiltani kéne? Ahol a cigaretta megjelenik ott feszültség keletkezik.

Dixi. 2013.02.03. 18:15:24

Na most, hogy is van ez?
hozunk egy törvényt a nemdohányosok érdekében ugye: Majd egy évvel később hozunk vagy felvetünk egy törvényjavaslatot mely az első törvénnyel pont szembe helyezkedik. Mindezt mondva csinált okok miatt...( olvasható az okok felsorolása a cikkben).......Nem vágom azt sem h kinek az érdekeltségi körébe tartozhatnak..tartoznak azok a MŰEMLÉK JELLEGŰ szórakozóhelyek amikről szó lehet.Az az érzésem h itt nem a lakók védelme, az utcák tisztasága az igazi ok hanem a forgalom visszaesése. Azt hiszem mindnyájunknak van pincér ismerőse és az ő tapasztalatuk nem azt mutatja h ugyan olyan lenne a forgalmuk mint azelőtt
. De ez érthető is orbánisztánban.

Acmee 2013.02.03. 18:48:31

@sanche:

Megvan régen az alkohol-, mostanában pedig a könnyűdrogok tiltásának eredménye (egyre csak nő a fogyasztók száma)? Nem egy, nálunk sokkal fejlettebb társadalom jött már rá, hogy társadalmi, de majdnem közösségi szinten sem lehet SEMMIT elérni az ész nélküli tiltogatással. Megvan az indokolatlan sebességkorlátozások miatti szinte non-stop relatív gyorshajtás? Megvan a tarthatatlan adószabályok miatti nagyfokú adóelkerülés? Megvan a "18 éven aluliakat dohányáruval és szeszesitallal kiszolgálni tilos" szabályozás ellenére szinte sehol nem kérnek személyit?

Mind-mind tiltás alapon működik, valahogy mégsem mondhatjuk jó szívvel, hogy működik. Gyilkossággal, stb. felesleges példálózni, mert ott a társadalom megvetési szintje, valamint a büntetési tétel sem ugyanaz.
Többet el lehetne érni a társadalom nevelésével, mint az esztelen tiltással.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.02.03. 21:08:14

@Acmee: Demagógia.
Természetesen igaz, hogy ész nélküli tiltással nem érünk semmit, de itt hol az ész nélküliség?

Most komolyan, a kocsmák füstmentesek, a megállók jórészt füstmentesek, és az áremelkedés miatt, biztosan nőtt a fekete behozatal, DE az is biztos, hogy elég gyorsan nő a leszokók száma. Akkor mi ez a nem érünk semmit dolog?

És mondok valamit a szabályok betartásáról. Egyrészt nevelés és fegyelem kérdése. Gyerekkoromban emlékszem, ahogy apával álltunk a Móriczon a zebránál és az élesen bennem van, hogy mennyit álltunk ott a tömeggel. Mikor zöld lett a lámpa mindenki elindult. Ma nem így van, ma hetente van kisebb-nagyobb baleset, dudálás, nagy fékezés, kormány elrántás, mert az emberek, ha nem is sietnek, de derogál nekik állni a pirosnál. Nulla fegyelem és nagy pofátlanság, ez jellemző a drágalátos társadalomra.

A másik pedig a szabályok BETARTATÁSA.

Amit mondtál, azért DEMAGÓGIA, mert azt próbálod ráerőltetni a sztorira, hogy minden tiltás eszetlen és ezért nem működik (mert a bölcs nép tudja, hogy mi a helyes...) Hát nem. az ésszerűség/szerűtlenségnek semmi köze egy törvény betartásához. A kocsmákban miért nincs cigaretta? Mert elég hatékonyan ellenőrzik őket(+ bejelentés) és akkora a bírság, hogy nem éri meg a cégnek kockáztatni. Csak játszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy mi lenne, ha 50 forint lenne a bírság a cigarettázásért a kocsmában? A törvény ugyanaz, csak a szankciók mások. Mindenki beláthatja, hogy egy pillanatig se tartaná így be egy kocsma sem a törvényt.

Amiket mondtál, nem az ész nélküli tiltások miatt nem mennek jól, sőt, Magyarországon törvényileg nem állunk annyira rosszul, a gond ott van, hogy az állam nem tartatja be a saját törvényeit.
Pl, tilos kutyát közterületre szaratni. Mégis ezt teszik. Miért? Hát mert kicsi a lebukás veszély. Ne félj, ha lenne több közterületes, igazoltatással, fényképpel és azonnali 100ezres bírsággal, mindenki összeszedné a kutyája után az ürüléket. És nem kell rendőr minden sarokra, ez nem így működik... Elég, ha havonta egyszer lebukna, ha megfelelő a bírság mértéke, már az elég lesz elrettentésnek, ez így működik.

Ugyanezekkel a tiltásokkal a felsoroltakat csaknem 100%-ban ki lehetne szűrni, ha bárki is foglalkozna a törvény betartatásával. Gyerek pofájából kilóg a füves cigi, a rendőr látja és nem szól semmit... Ezért van bűnözés és nem azért, mert eszetlenül van tiltva a drogfogyasztás.

társadalom nevelés - haha! A társadalom nevelését az amerikai nyomornegyedekben találod. Mellesleg a dohányzás ellen sok fronton van harc, de érdekes módon a tiltás és a drágulás miatt többen szoknak le, mint a társadalom nevelése miatt(elrettentő képek, előadások stb). A társadalmat lehet és kell is nevelni, ezzel lehet megmagyarázni, hogy miért van szükség a törvényre, de önmagában a neveléstől nem lesz semmi sem jobb, mert egy elég széles réteg nem fog törődni a normákkal, ha nincs tiltás és büntetés.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.02.03. 22:44:47

@BHJ-962: "...rá kellett volna bízni a tulajokra,hogy dohányzós vagy nemdohányzós helyként akarnak üzemelni."

A tiltás előtt rájuk volt bízva. Elenyésző kivétellel mind dohányzó volt.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.02.04. 07:48:09

@pupumpa: "Ki tud normális magyarázatot az első hozzászólásban említett egyetemi szeparált dohányzó megszüntetésére? Az írja ide."

Cél a leszoktatás. Ha olcsó a cigaretta és bárhol megengeded a dohányzást, akkor rengetegen füstölnek. Ha kitiltod a dohányzást sok helyről és kényelmetlenné válik dohányozni és még meg is drágul, akkor viszont sokan szoknak le..hát ezért.

BHJ-962 2013.02.04. 09:36:22

@promontor: Semmi gond nem volt velük,ahol dohányzós volt,jómagam és gondolom páran még lehettünk így ,be nem tettem oda a lábam.Most,hogy nincs bagó, elmegyek 1-2 serre,de egyre jobban zavar,hogy át kell verekednem magam a bejáratot elálló,füstölgők közt.De az idő lassan megoldja,igaz átmenetileg a gondot,jő a tavasz,nyílnak a teraszok.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.02.04. 11:03:18

@BHJ-962: Ha Te nem tetted be dohányzó helyre a lábad, akkor szubjektív becslésem szerint a kocsmák 95%-ból kizártad magad. Mondjuk az a kör, ahova én jártam (részben közelség, részben sörválaszték okából) mind dohányzó volt és állt bennük a füst.

Az, hogy a bejáratnál át kell vágni a füstölőkön, az egy húsz másodperces probléma, ami nem azonos nagyságrend azzal, hogy egész este szívod a sűrű füstöt.

cristobal 2013.02.05. 10:09:23

@Spiro: nem kötözködésképpen, de szerintem te pl. az adókat nem számoltad bele a kalkulációdba. Ami még kb. annyi költség a munkáltatóknak, mint a bér, de lehet hogy több. Meg vannak pl. adminisztrációs terhek, meg gondolom gépek is. És nem csak hétvégén takarítanak.

Spiro 2013.02.05. 11:04:41

@cristobal:
Szerintem nagyvonalú voltam a kalkulációban, mert információim szerint, a közmunkások esetében a munkáltató által fizetett adó, kicsit kevesebb mint a fele, az ominózus 47.000 Ft-os Nt munkabérnek.

A posztban viszont arról volt szó, hogy csak P-SZ-V kell, a renitensek miatt takarítani, ami miatt több mint 50% tartalék van a kalkulációban, hiszen én 24/7-es (azaz non stop) munkát feltételeztem.

A seprű, és egyéb eszközök költségét valóban nem számoltam (jellemzően szemétszedést kalkuláltam), de ha mondjuk hetente elkoptatnának 1-1 seprűt (ha a hét minden napján 0-24-ben takarítanak), azaz összesen évi ~3000 seprű, az nem befolyásolja ördögien a kalkulációt, pláne a fenti tartalék miatt.

Szóval szerintem a 100 milliós kiadás non sense. Ráadásul vadul bírságolni kellene azokat a gyökereket, akik így szemetelnek (de egyébként én ennek mértékével kapcsolatban is szkeptikus vagyok –mert inkább az utcán éjszak zsongó tömeg zavarja a lakókat, és valami megoldást keresgélnek, ez ellen).

dnltoh 2013.02.10. 09:51:46

1 - A felszálló füst és az eldobált cigaretta csikkek zavarják a lakókat, ezt értem.
DE
2 - A mûemléki környezet MIÉRT indoka a dohányzás engedélyezésének?
Az önkormányzat csupán egy jogi kiskaput próbál kihasználni, ami a VILÁGÖRÖKSÉGI területen folytatott kereskedelmi tevékenységet szabályozza.
TEHÁT
Ne nézzenek hülyének, a polgármester INDOKOLJA értelmesen a döntéseit.

pupumpa 2013.02.11. 22:03:36

sanche "idióta HOBBI"
Na szállj le a magas lóról. Hogy jössz ahhoz, hogy leidiótázd emberek millióit?
Nem kezdek történelmi mélységű fejtegetésekbe, de nem hallottál még arról, hogy kezdetek óta voltak hasonló szokások. Hozzátartozik az emberiséghez. A bódító anyagok kaktuszoktól kezdve bételig, mérgező gombák, stb. Dohányt sem ismerék sok helyen, amikor különböző növényi szárítmányokat szívtak (vagy akár állatiakat: konkrétan teveszar). Megmagyarázni nálam okosabbak sem tudják, te pedig még fel sem tudod fogni. De nemrég találtak bizonyos géneket, amik növelik a függőségre való hajlamot. Ez azt jelenti, hogy talán le lehet szoktatni sok embert a dohányzásról, de akkor rá fognak szokni valami másra, pl. majd bételt rágnak és köpködik mindenfelé, mint sok országban most is.

"A gyógyszermaffiás megjegyzésed meg szűk látókörre és üldözési mániára utal....az emberi élet években átlagosan egyre tovább kitolódik."
Nem szűk látókörű. Tény, hogy a gyógyszerfejlesztések fő iránya az állapotfenntartó gyógyerek előállítása. Olyan gyógyszert nem érdemes fejleszteni, ami meggyógyít. Nem azt mondtam, hogy mérgeznek a gyógyszereikkel, hanem hogy az a jó, ha a cukorbeteg, asztmás, magas vérnyomású stb. élete végéig szedni kényszerül.

Az emberi élet hosszának kitolódása pedig alig mérhető. Az átlagéletkor valóban emelkedik, de ennek a fő oka a gyerekhalandóság óriási mértékben történt megfékezése. Ezen a területen vitathatatlan a hatalmas fejlődés. De több tanulmány készült fejlett társadalmak és természeti népek egészségének összehasonlításának témájában. Ott, ahol sosem látnak orvost, nincs gyógyszertár, nincs kórház, ott nagyon sok gyerek három éves kora előtt meghal. De aki ezt túléli, már egészséges életet él mindenféle gyógyszercsoda nélkül. Ezek tények.