A világ legrosszabb főbérlőjeként járta be a világsajtót a twitteres igénylista, ám a kommentkeitekből kiderült, hogy mindez semmi ahhoz képest, amiken átmentetek. Következzenek a leghajmeresztőbb albérlet-történetek* a hozzászólásaitokból...

 

 Probléma a bérleti díjjal:

Mr. Zsugori: Albérleti díj emelkedés 15-ről 18-ra, majd 20-ra, beköltözés után 10 perccel 25-re. Fűtést ne nagyon használjak, ha fázok vegyek fel több ruhát, takarózzak be, bújjak össze a barátnőmmel aki amúgy fizessen havi 20 ezret ha ott akar aludni éjszakánként és + 10-et ha nappal is ott akar lenni velem. Villanyt ne nagyon használjak, és takarítsam a lakást mert ők nem... (vwpolo)

"A személyek kedvencem amikor a tulaj levágta a lámpát, hogy a ne használjam a villanyt. Nem egyszerűen kitekerte az égőt, hanem levágta. Valahol itt kezdődik a tapló zsugoriság..." (ZF2)

"55 éves hölgy, egy szobát kiad panelban nekem, szeptemberben, főiskolai tanulmányokhoz. A másikban szobában ő lakik. Beköltözés után három héttel közli, hogy "elfelejtett" szólni, hogy az a szoba IBUSZ szoba, és most el kéne takarodjak két napra, mert az IBUSZ szólt, hogy jön két fizetővendég, és ha nem tudja elszállásolni őket, akkor szerződésszegés miatt neki 10.000 Ft-t kell fizetnie, de ha kifizetem én, akkor maradhatok.
Nem maradtam." (vokalpatriota)

 

Probléma a kecóval:

"Olcsó albérlet, belvárosban: a bácsi egy pincehelyiséget akart kiadni, ami ajtóval volt leválasztva, fürdés lavorbóaz udvaron. És ezt komolyan gondolta. Jó vicc volt." (Valaki2)

 

"Régen volt már, de néha eszembe jut. Egy szoba volt kiadó, több férfinak, akik a földön aludtak. Mikor megjegyeztem, hogy ez nekem így már sok, akkor kinyitotta az előszobában a gardróbszekrényt és azt kezdte ajánlani..." (Molnár Norbert)

"sok-sok pénzért kiadott lakás, ahonnan bizonyos estéken távol kellene maradni, mert a főbérlő ott kíván orgiákat/házibulit/szellemidézős szeánszot tartani" (gobalnyik)

"londoni flatshare, az alsó szobából sötétben néhol felszűrődött a fény a padlószőnyegen keresztü- hangulatos volt. no fűtőtest, de volt tányéros elektromos hősugárzo pénzbedobóval kombinálva, ja és a melegvíz is pénzbedobós" (aleb19)

Probléma az állatokkal:

"1991-ben béreltünk egy kis házat Fóton, és egyszer arra mentünk haza, hogy a tulaj - aki egészen máshol lakott - disznót vág nálunk. Képzelhetitek, hogy vegetáriánusként mennyire örültem." (Archimédesz)

"Főbérlő macskája távollétemben beszökik hozzám, konyhapultról tartós tejszínt körberángatja és szétkeni  a lakásban, a frissen mosott, összahajtogatott, kanapén felejtett ruhákat szétcincálja, kedves kis sáros mancsaival dekorálja, stb." (gobalnyik)

 

Probléma a növényekkel:

 

"Nekem nincs ilyen horror sztorim, de laktunk egy arab csávó lakásában, akinek olyan drótnélküli telefonja volt, kb. 1 méteres antennával, plusz "adótorony" az erkélyen, hogy Pest másik oldalán is tudott az otthoni számáróbeszélni. Na ott locsoltam három évig hetente az egyik művirágot, amiről azt hittem, hogy igazi." (fagzal)

"a fürdőszoba fa küszöbéből kinőtt egy kb. 10 cm magas pereszke. (poénból nem szedtük le még kiskorában, kíváncsiak voltunk mekkorára nő) plusz a konyhában nem volt fűtés, így befagyott a hűtő ajtaja, akkor rájöttünk, hogy a hűtő tetején érdemesebb tartani a kaját." (Kabarészínész)

 

Probléma a viszonnyal:

"Barátnőm keresett lakást, csávó szobát ad ki, 3 lánnyal lakik, amikor visszamentünk, akkor épp az egyiket d@gta. Inkább nem." (Valaki2)

Ismerősömnek mondta a főbérlő csávó (60+), hogy kedvezményt ad, ha kukkolhatja, ahogy qrja a nőjét. Mondta is a gyerek, hogy felejtős.  (Bicepsz Elek74)

"békésen ülök a retyón,kulcs fordul,azt hittem a csajom. kikiabálok,hogy csak óvatosan drágám,mert ipp sz@rok. erre berongyol a múmia (60+),hogy mit képzelek,hogy így beszélek vele és a szemembe akar nézni,a velem beszél (nem látták az asszony kocsiját a ház előtt,én meg akkor kaptam másik cégest,azt nem ismerték-tehát nem vagyunk itthon,lehet settenkedni). mondom,megvárná,amíg befejezem,vagy azonnali szemkontaktra vágyik? aszongya: szemtelen fráter (ezt sose felejtem el), egy órán belül hagyjuk el a lakást  (szerencsém volt,már pont megvolt a másik összkomfort,huzat nélkül) ,mondom oké,de akkor lehúzni magának kell,mert sürgős a pakolás." (Lajosforrás)

Probléma a tisztasággal:

"Főbérlő egy igénytelen paraszt, lepisili a wc deszkát, padlót (nő), nem fürdik napokig, büdös, nem takarít, nem visz le szemetet semmit nem csinál."  (vwpolo)

 

"Az én régi főbérlőm megmondta, h milyen tisztítószereket használhatok, CIF-et nem, Dettol-t igen, wattafakk?

Aztán inspekció a konyhában, kihúzza a fiókot es a fiók teteje (az a csík) foltos volt. Közli, h ezt takarítsam le, és holnap átjön megnézni.

Ne használjuk a kádat, mert neki vízfóbiája van, mert anno egyszer beázott a lakás.

Az ajtó előtt a lábtörlő szele fel volt kunkorodva, és jön azzal, h ezt most vagy simítsuk ki, vagy vegyünk másikat, mert ez Health and safety, es veszélyes, mert meg lehet benne botlani.

Olyan leveleket ír, ami egyrészt vicces ("már idáig is nagyon kegyes voltam hozzatok, kegyemet mar nem tudom tovább nyújtani"), másrészt abszurd.

Persze elköltöztünk, de azóta is szoba kerül néha:-))" (chocco channel)

Hogy nem csak nálunk esnek ilyen csudák, arról az Írország blogon olvashattok rövid összefoglalót (Bicepsz Elek74)

Természetesen jöhetnek a további történetek, akár rémes albérlőkről is!

*Minden albis posztnál szóba kerül az albérlet-albérlő-főbérlő szó jelentése. Valóban nem a legkorrektebb, jogilag könnyen támadható a kifejezés, de nekem ez jön a számra - mint ahogy sokan másoknak is. A lábosnak sincs lába száz éve, mégis megmaradt a kifejezés, és nem "alázatos szolgázunk", de a szervuszt/sziát mégis használjuk. (Vagy, ahogy wirth6 írta: "olyan, mint a nejlonzacskó. Az se nejlonból készül már, mégis mindenki úgy hívja".) Sajnos én már így halok meg, még akkor is, ha tudom, hogy nincs igazam :)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: albérlet anekdoták

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr575055060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2013.02.01. 15:36:10

Azért, hogy jó is elhangozzék, engem egyszer egy főbérlő néni a fiává fogadott, mert segítettem neki a kertben és elmondta, hogy a fia ilyet nem tett neki 30 év alatt.
Persze első este megijedtem, mikor kívülről rám zárta az ajtót és átkiabált, hogy ne haragudjak, de fél, hogy megtámadom...:-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.01. 15:44:05

ez a kukkolós a legdurvább nálam.

mis 2013.02.01. 15:59:45

Lejárt lemez...mintha lett volna már. Bocsi a trollkodásért!

Don Quixote de la Ferko 2013.02.01. 16:19:58

Korrekt.
Nekem az tetszik, hogy ezekből a nyavalygókból lesz majd a jövő 60+-a, akiken az akkori fiatalok fognak pontosan ugyanígy röhögni.

A kontraszt kedvéért valóban jöhetnek a másik oldal nézetei.

Haloperidol 2013.02.01. 16:39:50

@doggfather: En eddig csak szexujsagban lattam ilyen "kukkolasert alberletet" hirdetest (OKM, meg a regi szep 80-as evekben...)

Mérges 1234 2013.02.01. 16:41:39

@Don Quixote de la Ferko:

Nekem az a megfigyelésem, hogy a mostani népek már nem ilyenek lesznek, sokat fordult a világ, már nem olyan elzártak bugyuták az emberek, és részben gondolkodnak is, nem az álam helyettük így mások leszenek, persze nem biztos, hogy jobbak... :D

dukeekud 2013.02.01. 16:43:26

Alberlet szo tenyleg baromsag. Normalis esetben valakinek a sajat tulajdonu lakasat berelik ki az emberek, szoval sima berlesrol van szo. Nincs; fő, al, meg mellek berlet.
Ezenkivul aki ezt az albi kifejezest hasznalja, azt az helyszinen le kell loni.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.02.01. 17:01:18

a műviráglocsolós óriási :D
egyébként sosem értettem, miért adja ki a lakását olyan, aki nem bírja elviselni, hogy ennek következtében idegen ember használni fogja a lakását és ehhez még joga is lesz.

Patrick Bateman 2013.02.01. 17:02:51

@omlósz: Márpedigde. Az 'al'bérlet az átkosból maradt ránk, mikor Budapest 80%-a tanácsi bérlakásban lakott. Nomármost, egy bérlemény további bérletbe adása az albérlet. Ez viszont annyira belegyógyult a néplélekbe, hogy máig látni hirdetést, ahol "öröklakást" kínálnak, naugye az a kevésszámú és megbecsült magántulajdon volt, a táplálkozási lánc csúcsáról.
Ma már egy saját tulajdonú lakás kiadva bérlakás, a tulajdonosa tulajdonos és nem főbérlő, még akkor sem, ha netalán benne eszi a fene, aki meg bérleti díjat fizet érte, és ezért benne lakhat, na ő a bérlő. Nem al, nem fő, sem át, sem tyű.

reqcka 2013.02.01. 17:05:45

A kukkolós faszit a "Probléma az állatokkal" rovatba kellett volna sorolni..

Sárga Király 2013.02.01. 17:14:36

Szobát béreltem, a másikban a főbérlőm lakott - a fürdőt természetesen mindketten használtuk. Egy nap zuhanyoztam, és azt vettem észre, hogy a kádban nem folyik le a víz. Persze, hogy nem, mert a szűrőt elképesztő mennyiségű sperma dugította el. Undoromat legyőzve, vécépapírba csomagolva dobtam ki a francba. Délután jött a srác, és lelkesen mesélte, micsoda bögyös-segges röplabdás lányokat látott a tévében (én is fiú vagyok). Ha csak így nem - gondoltam.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.02.01. 17:21:23

Nos, mi kiadtunk bútorozott lakást és találkoztunk olyannal, hogy fizetésnapkor még a tapéta se volt meg, megint más meg pont ellenkezőleg: otthagyott tévét, szőnyeget, kanapét, csak adjuk vissza a kauciót és ne kelljen adott hónapra fizetni, mert másik városba költözik.

Olyan is volt, hogy azt a szegény 1 szobát 2 lánynak adtuk ki, de a szomszédok szerint is állandóan legalább 6-an laktak ott.

Több is volt, aki azonnal zárat cseréltetett és erről elfelejtett értesíteni (pedig a saját kulcsunkat egy lezárt/matricázott borítékba tettük azaz sosem mentünk be a bérlő nélkül)

Tapmancs 2013.02.01. 17:46:07

@Sárga Király: biztos régóta gyűjtötte. :)

Zabaalint (törölt) 2013.02.01. 17:48:18

@Mérges 1234:
Pedig szerintem pont hogy sokan ugyanilyenek lesznek. Nekem 5 éves érettségi találkozómon az anno leginkább plázacicának mondható lány már ugyanazokért fikázta a mai tizenéveseket, amilyen ő is volt.

Zabaalint (törölt) 2013.02.01. 17:49:36

@dukeekud:
Hiába nyelvészkedsz, pl. a mentős is hót logikátlan szó, mégis elterjedt. De vannak szavak, amelyeknél már nem is tudod, hogy anno logikátlan elnevezés volt, mert az eredeti jelentését nem is érted. Ma az albérlet nem azt jelenti, mint 50 éve jelentette.

Sárga Király 2013.02.01. 17:51:07

@Tapmancs: Lehet, hogy ajándéknak szánta, csak én nem nem voltam humoromnál.

Zabaalint (törölt) 2013.02.01. 17:54:25

@Patrick Bateman:
Ma albérletnek hívják, ha kiveszel egy lakást. Ennyi. Hogy hogyan alakult ki, az mára már nem érdekes.

átlátó 2013.02.01. 18:17:04

Albérlet? Szerződés kötés után zárcserével kezdődik... ettől még kurva a zanyád lehet a végkifejlet.

MechanicGod 2013.02.01. 18:46:35

Én egy szobát adtam ki egyetemi éveim alatt budapesten (a másikban én laktam) 6 év alatt 4 különböző bérlőnek.

Az első srác amellett, hogy rendszeresen felzabálta a kajámat lényegében az én szobámban lakott mikor nem voltam ott. Majd mikor épp ott voltam egy szigorlatra készültem keményen, jön be a srác este a vizsga előnapján (ugye ilyenkor az ember tanul mint állat) bekapcsolja a tévét. Következő párbeszéd hangzott el:

- Légyszi Zsolti kapcsold ki, épp a holnapi szigorlatra tanulok.
- Jó lesz egy kis pihenés. (nézi tovább valamelyik mocsok valóságshowt)
- Nem. Kapcsold ki kérlek hadd tanuljak a szobámban. Holnap vizsgázom.
- Ez a te szobád? Ez nem a nappali?!

A srác azt hitte a _közös_ nappaliban lakom.. (amit nem igazán tudom miből gondolt mikor világosan megvolt mondva hogy az a te szobád ez meg az enyém.)

A véget az tette be mikor odavágta a körmét az ágyamra és az asztalom alá verte a farkát mikor nem voltam ott...ekkor elküldtem.

A második szintén srác egy igénytelen állat volt. Mivel akkoriban már kevés órám volt és szakmai gyakorlattal voltam elfoglalva szintén előfordult hogy nem voltam ott 2-3 hétig. Este 11- 12 körül jött haza mindig (mikor mondjuk lehet hogy én már aludtam) azzal kezdte hogy beb*szta a bejárati ajtót, majd elkezdett zenét bömböltetni éjjel 1-2 ig. A kajámra ő is rájárt időnként (hozzáteszem ha kérnek adok mindig, csak kérni kell). Soha nem mosogatott, de tényleg. Soha. A szemetet nem vitte le, ha 2 hétig rohadt ott akkor addig. Egyszer betörte a konyhaablakot részegen - akkorra én már hazautaztam vidékre nyárra - szeptemberben jöttünk vissza és akkor látom hogy mi történt, kérdeztem ez így hogy: buli volt még május végén. Ő tőle akkor köszöntem el. Iszonyatosan berágott rám, hogy mekkora szemét vagyok. (ekkor még tartozott a júniusi albi díjjal)

Harmadik egy bölcsészcsaj, őt bírtam mert igazi felüdülésnek számított a nyugalom, a rend és újra visszatért a bizalom. Bár elvolt napokig úgy hogy nem szólt senkihez sem, de végülis nem beszélgető partnert kerestem hanem albérlőt. Negyedik ember pedig egy geológus srác volt, vele is minden rendben zajlott.

Összességében az első két embert az első hét után ki kellett volna vágnom a fenébe csak akkoriban 18-20 évesen még kis puhap*cs voltam ehhez. :)

Patrick Bateman 2013.02.01. 19:32:34

@Zabaalint: Már aki így hívja. Nem is lenne ezzel semmi baj, a lótetűt is így hívjuk, pedig se a paripákhoz, se a tetvekhez sincs semmi köze. Viszont semmi mást nem hívunk lótetűnek, e kifejezés alatt mindenki ugyanazt az ízeltlábút érti. A gond inkább az, hogy az 'albérlet' az egy máig létező és használt jogi kifejezés, viszont egy tökéletesen más jogviszonyt jelent, így aki bérlet helyett használja, az szimplán félreérthető, illetve totálisan téves. Meg mindemellett persze modoros és idétlen is, most mit főbérlőzünk, amikor a tulajdonosról van szó?
Alighanem persze azért gyökeresedett meg ennyire, mer az "al" és "fő" szemléletes alá- és fölérendeltési viszonyra utal, kb. olyanra, amilyennek az átlagmagyar a bérlakáslétet megéli. Lettlégyen akár bérlő, akár tulajdonos.

decoati 2013.02.01. 20:17:30

Volt olyan főbérlőm, aki közölte hogy megkínálta a piskótatekercsemből az unokáját, de kicsit olyan vizenyősnek tűnt, úgyhogy a többit kidobta. Ugyanő úgy főzött levest a férjének, hogy abban a hagymaszártól a káposztán keresztük a reteklevélig minden volt, amit talált.

Volt olyan főbérlőm aki kiadta a garázsát lakóépület gyanánt, aztán egy nap csinált egy újabb lakrészt, az esztergapad mellett. Úgy volt bevezetve a gáz, hogy a csövek egy szeleppel ellátott T-idommal voltak összekötve, ha megnyitottad, ömlött a gáz. Jah, nem kell megnyitni. Ugyanott fordult elő, hogy a számítógépemből egy lótetű (Gryllotalpa gryllotalpa) mászott elő. Ez a valami, nem a vírus. Ugyanott néha előfordult, hogy a főbérlőné anyaszült mezelenül flangált a lakásban (60+ évben, 90+ súlyban).

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2013.02.01. 20:31:54

Kár volt a kort meg a súlyt hozzátenni, jó a történet anélkül is. Egy ifjabb és légiesebb főbérlőnével még nehezebb helyzetben lettél volna, ha belegondolsz...:)

decoati 2013.02.01. 20:36:34

na az nagyon-nagyon megbonyolította volna a dolgokat :)

Dr_utcai_arcos 2013.02.01. 20:41:40

"1991-ben béreltünk egy kis házat Fóton, és egyszer arra mentünk haza, hogy a tulaj - aki egészen máshol lakott - disznót vág nálunk. Képzelhetitek, hogy vegetáriánusként mennyire örültem."-még jó, hogy infarktust nem kaptál. Mit gondoltál, a barbár húsevők hogy csinálják? Megkínáltak?Nem.Akkor meg?

madandcrazybird (törölt) 2013.02.01. 20:42:46

@Sárga Király: A sperma folyekony.
Csak szolok ha meg nem talalkoztal volna vele.
Ergo, nem dugit el semmit.

madandcrazybird (törölt) 2013.02.01. 20:48:23

@decoati: Miert nem dugtad meg a 70X90-es mamit???

decoati 2013.02.01. 21:07:57

@madandcrazybird: mert ott volt velem egy friss, ropogós, huszonéves nyakigláb bige, aki most a feleségem. :)

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2013.02.01. 21:28:26

@decoati:
Ha csak ez volt a kifogás, akkor nagyon szar neked :DDD

Májk Táiszon 2013.02.01. 22:19:30

Képek nélküli új hirdetés a legnagyobb ingatlanos oldalon, ház kiadó havi 200e-ért (de a képek megjelenéséért már nem adunk ki pár ezer forintot, ugye). Kertes ház, de a kert az tökig lebetonozva, egy fél fűszál sem él meg rajta. Az ingatlan-közvetítő csak úgy mellékesen mutat a pici udvar végében álló melléképületre: "abban ott lakik valaki, de nem számít, mert már 20 éve ott lakik. Nem tudom, Önök teljesen egyedül akartak-e lakni?"

Nem, bzmeg, mindenképpen akartunk egy hobbitot az udvari bodegába, hogy legyen kivel ijesztgetni a gyerekeket!

zembertelen 2013.02.02. 00:02:22

Azok a hülye főbérlők, lakás tulajok!
Még csak egy éve nem fizetem a bérleti díjat meg a közüzemiket! Hiába tartózkodom jogtalanul de jóhiszeműen a hülye kéglijébe egyenlőre nem akarok kiköltözni, mert hova a szarba menjek?
Azt a rohadt tapétát se cseréli ki amit a haverok az egyik buli alkalmával szarral kentek össze, a szekrénysort sem javíttatja meg ami akkor roggyant meg amikor kicsit ideges voltam és jól belerúgtam! Nem értem, hogy még pont ő idegbajoskodik!
Örüljön neki, hogy van egy kéglije amiből pénzt tudna csinálni és ne engem ba..ogasson!!

Bicepsz Elek77 2013.02.02. 03:19:01

Cimlapon voltam B...od!!!!!
:-DDDDD

Kimaradtak a lakotarsas sztorik:

Londoni sztori:gyorsan kellett szallas, egy brazil haziurnal talaltam. O akkor meg nem lakott ott. Negyagyas szobak voltak persze, hogy tobb penze legyen belole. Jo sok csaj volt,de mindnek volt dilije.
Az egyik grupp volt egy kover gorog csaj+egy felig olasz-felig angol csaj (huszonevesek). Az elobbi mindig az anyjatval chatelt megcigizett,az utobbi mindig fuvezett. Azert neha kokot is szivtak. Hetente elmentek felvenni a segelyt, neha eljott az olasz csajhoz a baratja. Mellejuk keveredett egy litvaniai orosz (goth stilusban nyomta). Az epitkezesen dolgozott. Mellesleg allandoan ivott, de legalabb nem zavart sok vizet. Na az volt a szokas, hogy kethavonta mosogattak, tele volt a konyha koszos tanyerokkal, es a tanyerokon voltak elnyomva a csikkek. Mosakodni sohasem lattam oket.
A masik grupp: egy szlovak csaj, aki epitesznek tanult(? szerintem max csaladi hazakra). Neha pubolt mellette, amugy csak olvasgatta a konyvet TV nezes kozben. Az o haverja volt egy szerbiai gazdag cigany csaj. Mar 6 eve jart egyetemre, elotte 4 evig volt Cipruson. Ot allandoan borosuveggel a kezeben lattam es az amerikai adokon nezte a masikkal a plazma TV-n a hulye sorozatokat (15 percenkent 20 perc reklam, addig cigi, ujabb uveg born felnyitasa). Szombaton termeszetesen buli (meghivattak magukat a luzer angolokkal).
A haziur megunta a koszos bandat es kitette oket, kozben a ket masik csaj is elment egy masik hazaba(nekem is mutogatta, de azok kozlekedes-ugyileg sz..abb helyeken voltak).
En maradtam ott a litvan gyerekkel egy honapig. na az jo volt. Kozben kiderult a ket kirugott csaj squadolt. Alitvan gyerek tartotta akapcsolatot, es mondta ugorjunk ot hozzajuk a varos masik felere (2 ora utazas). Najo. Bementunk. A padlo felszedve, tobb hasznalt (egy veres)noi bugyi a padlon. A padlo felig felszedve. Akover csaj ult az agyon, es befuvezve horoszkopot olvas. Na mondom ennyi eleg.
Kozben uj hazba mentunk ket utcaval odebb. Jobb haz volt. Oda kesobb bekoltozott a haziur is. Amugynem lett volna vele baj, de ha o is ott volt a konyhaban, akkor barmirol beszeltunk rogton elkezdett okoskodni, hogy mi hogy van igy-ugy-amugy. Mindenhez ertett persze.
Persze mas uj emberek is jottek. Olasz diakok, akik allandoan jartattak a pofajukat (tipikus deli nepek, bar a del-amerikaiak es az arabok normalisabbak, mint a spanyol-olasz-gorog-torok tengely).
Akkor lett elegem, mikor az egyik jamaikai szobatars es egy ir egymasnak esett es elokerult a kes is (Gyorsan lenyugtattam oket. A jamaikai egy normalisabb fajta volt, leszamitva, hogy allandoan ment a TV-je es nezte a sz..os vetelkedoket meg sorozatokat, Ezen ment az osszeveszes).

Ezutan inkabb mentem magyarokhoz. Azert ott is voltak sztorik pl. a "haziur/foberlo"-haverom rokona-kitalalta, hogy miutan hazament a csaladja(eleguk lett Angliabol), akkor most mindenki fizessen a porszivoert 25%-ot(amit kethonappal a hazamenetel elott vettek). Erre jol osszevesztunk vele. Mondtam is neki, hogyha szetmegyunk akkor negyfele vagjuk a porszivot??????? A tulaj meg kitalalta, hogy 1000 rol 1500 ra emeli a haz havi berletet,mert o ugy dontott. A mi "haziurunk meg nem fizette ki az utolso honapot, es kozolte, hogy kethetunk van lelepni, mielott jon a tulaj a veroemberekkel. Neki mar jovo hettol van szallasa sok szerencset.

Na most ennyi.Ami kimaradt:
-noi bugyikkal eltomitett WC
-egymas palinkajanak a megivasa, majd tanyerral arcba veres
-6-an egy szobaban(egy csalad)es konderbol esznek
-lakotars uj baratnojerol kiderul,hogy qrva, de o azt hazudja, hogy otthon bankban dolgozott
-Kanadabol (drogkkereskedes miatt) kitiltott magyar, aki ott var a thai felesege es a kislanya
-lakotarsrol kiderult, hogy Magyarorszagon korozik

stb. stb.

Bicepsz Elek77 2013.02.02. 03:26:50

Elnezest a hibakert,csak sietve irok. Szoval sok elkepeszto sztori van, de gondolom mindenki tud meselni egyet-egyet.

kermi 2013.02.02. 07:16:31

Az első bérbeadóm egy öreg néne volt kb. 15 éve, mindjárt első héten közölte, hogy a félszoba 10 ropi helyett mostantól 15 lesz. Felhánytorgatta, hogy milyen későn járok haza, és nem mutatom be neki a csajomat, az előző bérlője meg mindig megebeszélte vele a barátok köztöt. :)
Volt két lakás is, ahol iszonyat sok csótány volt, naponta 30-40 darabbal találkoztunk. Mikor mikor felvetettük a problémát, az egyik lesz@rta, a másik meg megsértődött, hogy ne mondjak már olyat, hogy nála csótány van. Sokáig nem maradtunk.
Volt olyan, aki frissen felújított lakásként adta ki a másfél szobát. Kerestem a felújítás nyomait, de nem találtam. Minden holmi irgalmatlan öreg volt. '50-es évekből voltak a bútorok, és a panellal együtt kiadott padlószőnyeg, konyhabútor, ablakok, ajtó, minimum 25 éves tapéta, stb. Lehet, hogy ízzót cserélt? :)

sorica123 (törölt) 2013.02.03. 21:28:26

@zembertelen: egyem azt a mimóza lelkedet kiskanállal, hol látsz te itt olyat, hogy a főbérlő amúgy normális, jófej volt, csak a bérlő egy tipikus falraszaró partiállat? Szerinted az normális, hogy bemegy kotorászni a bérleménybe stikában, meg levágja a lámpát a plafonról? Kicsavarhatja, vagy akármi, de érted pénzért ad nekem egy istállót, a plafonból lógó pucér kábellel, "örüjjé hogy nem az utca" jeligére. Ismétlem, pénzért, és egyre kevesebb ilyen fiszemfaszomnak számító harmincezres albit (bekaphatod dukeekud*) látok, azaz nem is olyan nagyon occsó mulatság.
*amúgy ha már, akkor mit mondjon rá az ember. Ha lakást mond, "ugyammá ne nagyzolj", ha albit, akkor lőjük le, albérlet az feudalista csökevény. Talán bérleménynek hívják hivatalosan, most nem bányászom elő a bárbeadós nyomtatványokat.

WildBear 2014.01.17. 15:15:23

@Májk Táiszon: Szinte ugyanez történt meg velünk is !
Kiadó lakást kerestünk (fiatal pár voltunk, összeköltöztünk). Találtunk, mindenben megegyeztünk. A tulaj elmondta, hogy a kis (cseléd-) szoba nem tartozik a bérleményhez, mert abban a saját bútorait tárolja. O.K.
Amikor mentünk aláírni a szerződést és vittük az első havi bérleti díjat+kauciót, kiderült, hogy a pasija időnként ott fog aludni (a kisszobában), de csak hetente 1, max. 2x, de nem fog zavarni minket.. gyorsan használja a fürdőszobát, WC-t, konyhát.
Nem értette, hogy miért mondjuk vissza a bérlést..