Decemberben betértünk egy bécsi vendéglőbe és egészen megdöbbentem, hogy milyen cigifüst van benn. Leginkább az lepett meg, hogy alig fél év alatt teljesen elfeledtem, hogy tavaly nyárig nálunk is hasonló volt a helyzet. Annyira gyorsan megszoktam a tilalmat, hogy ma már az ellenkezőjét tartom teljesen érthetetlennek. (Az persze azért - minden irónia nélkül - jól eső érzés volt, hogy van, amiben mi vagyunk európaibbak az osztrákoknál.)

Érdekes ugyanakkor, hogy ami aktívan cigiző barátaimat sem zavarja, az a VI. kerület polgármesterét igen. Hassay Zsófia ugyanis hónapok óta elkeseredetten lobbizik, hogy Terézvárosban lehessen a vendéglátóhelyeken dohányozni.

 

Forrás: terezvaros.hu

 

A kerületi újság idevágó oldala szerint azt szeretnék elérni, hogy - szó szerint idézem, mert annyira hihetetlen - "a műemléki jelentőségű területen működő vendéglátóhelyek esetében a jegyző engedélyezhesse a zárt térben történő dohányzást".

Műemléki környezet? Ennél azért szellemesebb kiskaput is kitalálhattak volna. Mondjuk a női nevű városrészekben lehessen dohányozni. Vagy azokban a kerületekben, amelyekben van operaház.

Terézváros önkormányzata, már tavaly nyáron is felterjesztésben kérte a nemdohányzók védelméről szóló törvény liberalizációját, ám az államtitkár azt elutasította - mint egy kisgyereknek elmagyarázta szájbarágósan, hogy a dohányzás csúnya és rossz dolog, amitől betegek leszünk:

Forrás: terezvaros.hu

Igen, ez egy tavaly augusztusi válasz. De a kerület azóta sem adta fel a harcot. Kedves terézvárosiak, tényleg ezt szeretnétek? Meg úgy általában, zavar valakit a vendéglátóhelyi tilalom?

A PDF-ekért köszönet Daninak!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest dohányzás szórakozóhely vendéglátóhely terézváros vi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr865052896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zaza42 2013.01.30. 13:05:08

Én teljesen egyetértek a kezdeményezéssel. Engem zavar, és sokakat másokat is. Én nem mondom, h mindenhol legyen engedve, de ismerek csomó helyet, ahol eleve több vendég fagyoskodik kint, mint amennyi bent üldögél, és ehhez társulnak a pultosok is, akik ugyanúgy kénytelenek kimászkálni a hidegbe, és gyakran meg is fáznak. Oké, persze mind tudjuk, hogy a cigi az roooooosssz! Ahogy az alkohol is... Szóval ha azt lehet tolni, akkor én benne lennék, h legyen engedve a cigizés pár helyen. Pultosoknak is jobb, nekünk is jobb, h nem kell várni a pultosra, és meg se fagyunk közben.
Aki meg nem akar dohányozni, választhat a másik 100 nemdohányzó kávézó közül, ahol a pultosok se bagóznak, és mindenki jól jár.

Harley.O (törölt) 2013.01.30. 13:46:28

@zaza42

Nem kis csúsztatás az alkoholt és a cigit összehasonlítani, ugyanis amíg valaki bemegy egy kávézóba, ott nem kezdik el alkohollal itatni akarata ellenére, ellentétben a cigarettafüsttel, amit kénytelen belélegezni. Akkor inkább nyissunk pár dohányzó kávézót, ahova az olyan dohányzó emberek mehetnek, akik nem bírják ki, hogy ki kell járniuk a helyiségből. Az viszont semmiképp sem elfogadható, hogy a nemdohányzó embereknek kelljen alkalmazkodniuk. Első sorban az emberek egészséges élethez való jogát kell védeni, és megengedni nekik, hogy roncsolják, ha akarják, nem pedig fordítva.

Harley.O (törölt) 2013.01.30. 13:49:26

@zaza42:

Közben látom, hogy te is csak pár dohányzó helyet javasoltál, bocsi. A többit ugyanúgy fenntartom.

Rocky 2013.01.30. 14:10:26

Én úgy látom, hogy a dohányosokban fel sem merül, hogy másokat zavarnak a füstöléssel...
Érdekes, mikor még cigiztem, én kínosan éreztem magamat, ha mások orra alá szállt a füstöm.
Az alkohol is káros, de mértékkel nem. A dohány viszont mértékkel is az.
Alkoholt pedig nem töltenek sehol erőszakkal az emberbe.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.01.30. 14:14:23

Magam is erős dohányos vagyok, de az új szelek hozta változásokat megértettem, elfogadtam, alkalmazom. Ugyanakkor én is örülnék olyan hely(ek)nek, ahol rá lehet gyújtani télen is (nyáron ugye ki lehet ülni, azzal nincs gond). Bár senkire nem neheztelek, hogy ez így lett, azért egy társaságból nem jó felállni és kimenni, úgy még a cigi sem esik olyan jól, hogy tudom, közben bent zajlik az élet. Nyilván pl. a nemdohányzó ismerősökkel nem ülnék be ilyen helyre, de ha egy haveri körben mindenki dohányzik - vagy nem, de nem zavarja a füstölgés - miért ne használhatnánk ki a lehetőséget. Szóval azt, hogy egyes helyeket (akár zártkörú klubként működtetve) dohányzóvá nyilvánítsanak, én is támogatnám.

Amúgy dá-nak igaza van, hogy a sztori, és az egész megközelítés tök abszurd.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.01.30. 14:18:01

Egyébként nem tudom tudjátok-e, de ennek a vendéglátóipari nemdohányzós sztorinak van egy munkavédelmi-esélyegyenlőségi vetülete is. Egy ilyen helyen dolgozót nem lehet arra kényszeríteni, hogy szívja mások füstjét, s elbocsátani sem lehet, ha egyszer nem dohányzik. Felvenni sem lehet úgy alkalmazottakat, hogy csak dohányosok lehetnek (pontosabban fordítva: nem felvenni nem lehet valakit azzal az indoklással, hogy nemdohányzó). Szóval ez patthelyzet, a zárkörű klub lehetne a megoldás, mert ott a munkáltató hivatkozhatna a foglalkoztatás egyedi körülményeire (vagyis hogy olyan jelentkezzen pultosnak, pincérnek stb. aki elfogadja, hogy dohányzóhelyiségben is lesz dolga)

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.01.30. 14:19:58

@Rocky: Én meg úgy látom, hogy nem a dohányosokban nem merül dfel, hanem a vendéglátóhelyek tulajdonosai és a helyi polgármester a nemdohányos jogszabály negatív gazdasági következményeire próbálnak valami trükkös megoldást találni. Nem kell szerintem ezt a dohányzó-nem dohányzó viszályt táplálni, ki lehet olvasni a sztoriból, hogy nem kényelmi, hanem gazdasági érdekek vannak a háttérben.

zaza42 2013.01.30. 15:10:26

@Palotabarát: szerintem meg annyit a munkavédelmi-esélyegyenlőség jegyében, hogy akkor máshol hogyan köthetik diplomához az egyes állások betöltését? Már itt csorbul ez a fene nagy egyenlőség. Én se akarok a cirkuszban szerepelni akrobataként, ha nem tudok egyensúlyozni, biciklisfutárnak se megyek, ha fél kézzel nem tudok kanyarodni... Ez szerintem teljesen normális, hogy minden munkakörbe kell valami szűk keresztmetszet, ami alapján válogatnak, mert ennyi erővel állásinterjú sem kéne sehol, hanem a legelső egyént felveszik, oszt csoki.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.01.30. 15:18:29

@zaza42: Nem akarom ilyen munkajogi vonalra elkanyarintani a beszélgetést, csak mint érdekes aspektust említettem meg a dolgot. De ha már kérded: az adott állásban elvégzendő feladathoz kérhet a munkáltató szakképesítést (diploma, bizonyítvány), sőt, előírhat fizikai kondíciókat is (vájár, tűzoltó), mi több, kizárhat az egészségkárosítás lehetősége miatt bizonyos kört (pl. terhes nőket a röntgenből, vagy atomipari létesítményből), nem utolsó sorban megkívánhat papírral nem igazolható képességeket is (logikus gondolkodás a forgalomirányító diszpécsernek, biztos kéz a finommechanikai műszerésznek), szóval elég széles a köre annak, amit a munkáltató megkívánhat, előírhat.

De a dohányzás... Szóval a dohányzás nem tartozik ide :)

g_ferminadaza 2013.01.30. 15:47:22

Az indoklás valóban röhejes, de egy egészséges kompromisszumnak örülnék. Meg azok a kocsmák és vendéglátóhelyek is, ahová beülnének a dohányosok, a téli "házibulik" helyett (nyáron a teraszok megoldják a problémát). Megértem a nemdohányzók védelmét, de a totális tiltás helyett jó lenne egy átgondolt középút.

díjhitelező 2013.01.30. 15:57:41

Hollandiában valamivel korábban tiltották be a dohányzást a kocsmákban mint nálunk. Jelenleg, ha a tulajdonos dohányzik és csak ö dolgozik a pultban akkor lehet bent is cigizni. Ha alkalmazott van, függetlenül attól, hogy bagós vagy se, vagy nagy a hely akkor továbbra is tilos.
Nem örülnék neki ha Pesten újra engednék a cigizést.

Serrin 2013.01.30. 16:52:57

Bár már nem dohányzom (csak elektromost szívok), de támogatnám a visszaállítást. Feltételekhez kötve persze (pl.: étteremben ne-bárban, kocsmában igen), de részemről nyugodtan lehetnének újra dohányzó helyek.

Démonmac1 2013.01.30. 19:55:16

Én azt támogatnám, hogy minden dohányos 2 x annyi TB t fizessen^^

GepidaPampass 2013.01.30. 19:57:05

Ausztriában megoldották,nagyban függ ettől az évi beutazó és ott pénzt elköltő turisták száma!!!

Szúnyog 2013.01.30. 20:16:49

@Démonmac1: kibővítve a dohányosok körét az élsportolókkal, a margarin-falókkal, s lehet folytatni a sort.

magyar ember teli szájjal 2013.01.30. 20:23:53

Aki dohányzik, az kapjon rákot és pusztuljon el, és akkor majd a sok nyugger se fog nyivákolni egész nap a zaj miatt.

Magnat 2013.01.30. 20:26:19

Én is támogatom ... senkinek sem fognak fegyvert a fejéhez, h olyan helyre menjen be, ahol lehet dohányozni és őszintén szólva nem értem, miért nem lehet hagyni, hogy ezt az egész dilemmát a piac döntse el. Ha annyira mindenki a dohányzás ellen van, akkor nyilván az ilyen helyek, ahol engedélyezett a dohányzás majd jól tönkre fognak menni... az olyan helyek esetében pedig ahol meg külön, teljesen szeparált dohányzó és nem dohányzó hely is van, pláne abszurdnak érzem ezt a "nehogymárnekemkelljenalkalmazkodnihaegészségeenakarokélni" dumát... ez lenne az európaiság?
Jah, soha életemben nem dohányoztam, viszont qrvára zavar a képmutatás.

v2peti 2013.01.30. 20:31:47

A baj az, hogy ha van egy 5 fős haveri társaság 2 dohányossal, akkor már nagyobb eséllyel a bagós helyre mennének be, ezzel zavarva a nemdohányzókat is, akik csak udvariasságból tűrik el a bagósok hülye szokását!

Ha a fele hely bagós lenne, akkor a forgalmuk nagyobb lenne, mint a nem bagós helyeké, mert a fele bagós, fele nem társaság a bagós helyeket választaná. Így hátrányt szenvednének a nem bagós helyek.

Így egyéretelműen a tilalom fenntartása mellett vagyok! Ne feledkezzünk el a kocsmai dolgozók egészségéről sem!

Nbl 2013.01.30. 20:39:15

@v2peti: Mire alapozod ezt a feltételezést? Sztem ez csak a te kitalációd. OK, ha 2 bagós és 3 puding megy valahová, akkor lehet, h így van...

Dr. GGG77 2013.01.30. 20:49:25

Dohányosként azt mondom, hogy együtt lehet élni a teljes tiltással, de ésszerűbb lenne ezt a vendéglátósokra bízni, döntsék el ők, hogy dohányzó vagy nem dohányzó helyet akarnak vinni. Aztán dönthet a vendégkör is.

Dr. GGG77 2013.01.30. 20:51:18

@díjhitelező: Kábé fél perc alatt írnék egy papírt, hogy az alkalmazottaimé a cég 0,1%-a. :)

Piraeus 2013.01.30. 21:15:25

Én szeretném ha megszűnne a tilalom. Szeretnék tüdőrákban meghalni, mint a rákos férfiak 30, a nők 13%-a. (kb. 6000 férfitársam és 4000 nőtársam évente), hisz az annyira jó. Kifejezetten zavar, hogy dohányos barátaim egyértelműen kevesebbet dohányoznak, amióta bejött az új rendszer. Szeretném, ha ők is mielőbb kínok között pusztulnának el, a többi vendéggel és velem együtt.
Gyalázatosnak tartom, hogy nem kell a ruháimat naponta cserélni, a hajamat állandóan mosni. Undorodom tőle, hogy a törzshelyem már nem egy gyárkémény szagát árasztja.
Kocadohányos voltam, néha vettem, is. De kb. azóta, hogy nem kínálgatnak, nem gyújtok rá és kb. három hónapja nem is vettem cigarettát. (Ez tényleg így van, tudom szégyen.) Tarthatatlan.
És szeretném, ha nem direktben vezetnénk be hogy újra lehet beledohányozni a nemdohányzók pofájába, hanem egy olyan ravasz és álszent módszerrel, hogy "rábízzuk a vendéglátósokra". Ettől sokkal inkább a Balkánon érezném újra magam. És hát lássuk be: oda tartozunk. Gyalázat, hogy és zavarba ejtő egy kérdésben nem tartjuk ezt az irányt.

Gatinho 2013.01.30. 21:17:32

Én bagózok, fideszre szavaztam és nem zavar a tilalom.

Piraeus 2013.01.30. 21:25:15

@Nbl: Arra alapozza, hogy régen is így volt. Mindig szempont volt, hogy hol lehet rágyújtani. Bármelyik hely kitilthatta volna a dohányosokat, de a dohányos ismerősök azonnal unszoltak volna, hogy "menjünk már inkább a Köcsög-Kricsnibe, ott rá lehet gyújtani". És nálunk hagyományból ilyenkor MINDIG a nem dohányzó enged. Mert bunkónak érzi magát (és a dohányos is ezt gondolja róla), hogy nem elégíti ki a másik szükségleteit, mert "ennyit nem tud megtenni". Mert a dohányzás ugye szükséglet: függés, tehát illik tiszteletben tartani. Mert egy dohányos elvonási tünetekkel való kínlódása látványos és agresszív jelei vannak. És milyen ember az, aki tétlenül nézi a barátja kínlódását.

Ezért ha nem engedsz akkor nem mondják ugyan, de negatív benyomást keltesz. És te magad is egy szar alaknak érzed magad.

Kár, hogy a bennünk zajló rákosodási folyamatok nem láthatóak úgy ahogyan az elvonási tünetek.

Piraeus 2013.01.30. 21:27:31

@GepidaPampass: "Ausztriában megoldották,nagyban függ ettől az évi beutazó és ott pénzt elköltő turisták száma!!!"

Hogyne. Nálunk meg a romkocsmákban tilos dohányozni. Azért panganak az ürességtől, és azért nem jönnek ide miattuk a külföldiek sohase...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.01.30. 21:48:51

@Magnat:
ez egy igazi képmutató szöveg volt, nagyon biztos vagyok benne, hogy mégis dohányos vagy.
Amit mondasz az az önös érdekből való, úgy csinálunk, mintha másnak is jó lenne, de közben dögöljon meg...

"senkinek sem fognak fegyvert a fejéhez"
Nem, nem fognak.
Csakhogy szociálisan az ember úgy működik -és ezért vagy KÉPMUTATÓ, mert baromira tisztában vagy ezzel te is!!!- hogy egy társaságnak, ha csak az 5%-a dohányzik, biztos, hogy dohányos helyre fognak menni. És a kedves dohányosok magasról leszarják önmaguk, pláne mások egészségét, ők függő emberek, akik késztetést éreznek a dohányzásra, agresszívan és erőszakosan. A nemdohányzót csak taszítja az egész, rosszat okoz neki, büdös, de kibír annyi időt füstben, míg egy dohányos nem. És ez az agresszív különbség az, ami miatt tiltani kell a dohányzást... Nem mellesleg az utcán is kéne. Otthon cigizz, ahogy akarsz, az viszont bicskanyitogató, mikor valaki a tömegben rágyújt. És tudod vannak idegesítő szokások, lehet zavaróan zenét hallgatni, vagy csámcsogva rágózni, de az legalább egészségügyileg nem tesz bennem kárt.

"ezt az egész dilemmát a piac döntse el"
Újabb demagógia. akkor támogatod azt is, hogy ne legyen semmilyen törvény, lehessen ölni, erőszakolni, lopni...az egészség nem fontos. Majd a természet eldönti, hogy ki marad életben..meg a piac. Ha van kereslet a legdurvább fegyverekre miért ne adják el bárkinek? Piac dönt, nem?
Hát elárulom, hogy a civilizációban NEM a piac dönt mindenről. Az emberi életek és azok egészségének védelmében...

fchris82 2013.01.30. 22:03:52

@Palotabarát: "Szóval azt, hogy egyes helyeket (akár zártkörú klubként működtetve) dohányzóvá nyilvánítsanak, én is támogatnám."

A folyamatos adóemelés, a kitiltások, a figyelmeztető képek és szövegek arra hivatottak, hogy a dohányzást, mint szokást - ami lássuk be, elég értelmetlen, drognak elég gyenge, és semmi olyan pluszt nem nyújt, amivel egy kiegyensúlyozott nem dohányzó ne rendelkezne alapból, ellenben legalább kimutathatóan káros - hosszú távon és tartósan visszaszorítsák, és nagyon hosszú távon kb "kihaljon". A nemdohányzók védelmével indokolják a törvényszöveget, ami igaz, de figyelembe kell venni a ki nem mondott indokokat is. Szándékos cél volt, hogy nincs apelláta és kivétel, Angliában szerencsére létezik olyan, hogy utánkövetés, és egy-egy intézkedés hatásait vizsgálják, volt-e értelme - nálunk ez még ismeretlen fogalom -: hvg.hu/vilag/20130121_A_briteknel_bejott_a_dohanyzasi_tilalom . Idézem, mert fontos:
"A dohányzásellenes törvény hatályba lépése óta jelentősen visszaesett a súlyos asztmás rohammal kórházba szállított gyerekek száma Nagy-Britanniában - állapították meg a szakemberek, akik szerint egyre több bizonyíték támasztja alá azt is, hogy sokan már az otthonukban is alkalmazzák a cigarettatilalmat."

De már 2010-ben is született erről cikk: index.hu/tudomany/2010/10/23/bevalt_a_dohanyzasi_tilalom/ .

Szóval inkább azon ötletelj, hogyan szokj le és ne is érintsen semmilyen irányú szabályozás, mint hogy a kiskapukat keresgéld. Nem bántásból, saját és családod egészsége érdekébe :)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.01.30. 22:21:51

Poszt jó. Nemdohányos kommenttársak, különösen @Piraeus: elmondták, amit akartam.

fchris82 2013.01.30. 22:27:27

@Magnat: "ezt az egész dilemmát a piac döntse el."

Aha... Ajánlom neked tanulmányozásra a kínai ópiumháborúkat. Mondjuk: hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93piumh%C3%A1bor%C3%BA . A fantáziádra bízom, hogy ezt most miért hoztam ide. @Sanche elég részletesen vázolta hibás érvelésed mélyen szántó hibáit, amik csak a valós tapasztalatokat hagyták figyelmen kívül, semmi mást. Ez persze téged ne zavarjon, a pénzügyminiszterünket sem zavarják a tények. Határozottan, kételkedés nélkül előre, egy pillanatra sem megállva! Ez az, amivel a butaság utat tör magának a világban :)
A bosszantó egyébként nem az, hogy hülyeséget beszélsz, hanem olyan ellen kardoskodsz, amit talán éppen egyedüliként, jól csinált a Fidesz és kimutathatóan jelent vmit. Itt ugyanis csúnyán szembe mennek a költségvetéssel. Ennek akár örülhetnél is. Én örülök :) Te meg jössz itt a negatív hullámaiddal :D

magas les 2013.01.30. 22:55:35

@Piraeus: nice :)

sajnos láttam apósomat leépülni és diagnosztizálás után 5 hónappal kínok között meghalni. Tüdőrák agyi áttéttel. 55 évesen.
Nem hiányzik, köszönöm

emzéperiksz 2013.01.30. 22:56:49

Szerintem a Fidesz kb. egyetlen jó döntése volt a bagózás betiltása a vendéglátóhelyeken. Nem hinném, hogy a bagózás betiltása miatt csökken a fogyasztás a kocsmákban, éttermekben, egyszerűen nincs pénzük az embereknek ilyen helyekre járni.

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.01.30. 23:41:35

Én terézvárosiként támogatom Hassay Zsófia műemléki jelentőségű területenen történő betiltását.

besztercei 2013.01.31. 00:25:41

A dohányzási tilalom káros az egészségre, mert amióta bevezették és betartatják, többet járok kocsmába és ott gyakran alkoholt is fogyasztok ;)
A viccet félretéve: pont tegnap került ez szóba egy barátommal, mert azelőtt a kocsma ellen egy komoly érv volt, hogy büdös és moshatom ki utána a ruhámat.

Aki vitatja, hogy ha kevesebb dohányos van a társaságban, akkor is dohányzó helyre mennének be: velem gyakran előfordult. Volt, hogy a kb. 8 fős társaságból egy dohányos és egy kocadohányos volt és amikor fölvetettem, hogy ne a dohányzó részébe menjünk a helynek, a dohányos teljesen fel volt háborodva. Persze én voltam az intoleráns.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.01.31. 01:50:34

Egy boldogabb jövőben nincs helyük a rákrudacskáknak. Mondjuk, a jövő nem boldogabb valószínűleg. Hmm...

omlósz 2013.01.31. 07:35:11

Kimegyek én dohányozni az utcára, de akkor ne üljön le senki a helyemre ez idő alatt, még akkor se, ha telt ház van. A drága pultosok ne vigyék el a fél üveg sörömet az asztalról. Figyeljenek egy kicsit, hogy ne keverjenek ginát az italomba ilyenkor (ha már azért megbüntetnek, ha kiviszem a kocsma elé a sört). Na meg örülnék annak is, ha nem kéne minden értékemet magammal kivinni, mert őrizetlen táskát simán lenyúlják.
Addig jó, amíg van egy nem dohányzó a társaságban, aki elücsörög amíg a többiek kinn vannak. :)
Igaz amióta a törvény van kávézni már nem ülök be sehova, szerencsére kitalálták a papír poharas kávékat. Illetve rövidet se iszom már szinte soha, ezek cigi nélkül nem esnek jól. Nyilván nem egyedül belőlem élnek meg, de nem vagyok egyedül ezzel.
Néhol azért láttam anno komoly elszívó rendszereket, amiknél nem kellett vágni a füstöt. Ki lehetett volna próbálni, hogy aki dohányzó helyet akar üzemeltetni, az ruházzon be erre. Egyébként aki meg nem mossa ki alapból a ruháit buli után, meg nem mossa meg a haját az elég igénytelen, egyedül a kabát a problémás, aki erre érzékeny rávehette volna a társaságát, hogy menjenek nem dohányzó helyre.

Terézágyú 2013.01.31. 07:56:25

Emberek, itt most nem arról van szó, hogy dohányozni vagy nem dohányozni, hanem egyszerűen az, hogy ez a fityeszes atyaúristen megint kivételezést akar. Meghozták a haverjai ezt a (minimum átgondolatlan) törvényt - de azonnal lobbizik, hogy legyen alóla kivétel. Műemléki környezet? Szóval neki, vagy valamelyik haverjának éppen egy műemlék mellett van a vendéglője - nosza, az legyen kivétel. A sarki talponállóban nem lehet bagózni, de a haver vendéglőjében majd lehet.
Magyarország...

Piraeus 2013.01.31. 14:20:07

@omlósz: Igen. Én egy rohadt igénytelen alak vagyok, aki minden nap leült egy kávéra, pohár borra barátokkal, munka okán és utána nem akarta minden nap kimosni a ruháit (a kabátját beleértve) és megmosni minden nap a haját. Egy igénytelen alak vagyok. Szemben veled, aki igényes vagy, hisz nem csak úgy kávéznál, hanem elegánsan rá is gyújtanál a társaságomban.
Bocsáss meg.
Ha gondolod, sorolok neked olyan helyeket, ahol nem viszik el a poharadat, amíg kimész, nem néznek csúnyán rád és nem ülnek a helyedre. Velem még egyszer sem fordult elő, pedig 5-ből 4-szer kikísérem a dohányos ismerőseimet amíg rágyújtanak és otthagyjuk az asztalt. Az általam látogatott helyek berendezkedtek ennek a jelenségnek a kezelésére. Ahova te jársz, ott nyilván direkt szívatnak. Durva.

Rumini 2013.02.01. 10:41:46

Én összeségében a dohányzást tiltanám be! de ha már ezt nem lehet, akkor igazat kell, hogy adjak a polgármesternek!!! engem, aki egy szorakozóhely felett lakok baromira zavar, hogy nem tudok szellőztetni, pihenni, meg úgy általában létezni, mert nemcsak a dohányfüst száll felfele, hanem a hangoskodás is. és ez megy hajnalig... le kő szokni, oszt jónapot!

Harmoni 2013.02.01. 11:57:29

Teljes mértékben egyetértek a polgármester felterjesztésével, Terézvárosnak azon a részén lakom ugyanis, ahol nagyon sok a szórakozóhely. Éjjel, amikor már nem szomjasak a vendégek, a csukott ablakon át is hallani az utcai üvöltözéseket. Belegondoltam abba, hogy ahol kicsi gyerek van, vagy idős emberek laknak utcára néző lakásban, milyen borzalmas lehet minden hétvégéjük. Ez az érem egyik oldala. Egyébként mindenki a saját álláspontját védi a saját érdekeitől vezérelve.

cristobal 2013.02.01. 16:16:23

kedves dá!
ajánlom, hogy vegyél egy jó mély európai levegőt kedvenc füstmentes szórakozóhelyeden, majd reggel hat óra körül fogj egy seprűt és takarítsd össze a Nagymező utcát. Ha hat-nyolc óra nem elég a csikkek és egyéb emberi szerves hulladékok összegyűjtésére, de még mindig kurvára európainak érzed magad, akkor vásárolj egy lakást a vigalmi negyedben és olyan európaiasan próbáld meg kipihenni magad. Ha az ablakod alatt bagózók röhögcsélése miatt ez nem menne, talán elkezded majd kapisgálni, hogy hol kezdődik Európa.

Rumini 2013.02.01. 17:51:51

Cristobal jól írtad, és azért az még baromira hozzákívánkozik, hogy nemcsak a Nagymező utca... szinte az egész kerületre igaz amit írtál!!!

fchris82 2013.02.01. 21:05:33

@cristobal, @Harmoni és @Rumini: Teljes mértékben megértem a problémáitokat, tényleg és elég elkeserítő, hogy egyesek önhibájukon kívül ilyen helyzetbe kerülnek. A problémát mindenképpen orvosolni kellene vhogy!!!
De... Keveritek a szezont a fazonnal, és az ok-okozati összefüggéseket.
Mielőtt azonban erre rátérnénk, reagálnék erre külön: "Egyébként mindenki a saját álláspontját védi a saját érdekeitől vezérelve."
Én a saját leendő gyermekeim jövőjét próbálom képviselni, és próbálok globálisan gondolkodni, hogy összességében, hogyan lehet kihozni egy win-win szituációt. Csak hogy tiszázzuk. A dohányzást vissza KELL szorítani, nem azért mert büdös és sokakat zavar, hanem mert nemzetgazdaságilag teher. Jövedéki adó ide vagy oda. Pozitív hozadéka nincs, tehát nem is arról beszélünk, hogy ha betiltanánk a gépjármű közlekedést, akkor kb összeomlana a gazdaság.

És akkor most térjünk vissza a bulikra. Önmagában a szórakozóhely jelenléte generál szemetet, hangoskodókat, vizeletet és hányást a kapualjba, nem a dohányzásról hozott törvény. Az utóbbi súlyosbítja az előző által okozott tüneteket, amik egy igen szerencsétlen környezetben ütköznek ki. A most hozott intézkedésről tudjuk, hogy hasznos és jó, a dohányzás visszaszorításának tekintetében. Az itt tett engedményeknek nincs értelme, merthogy képzeld el, ha ott kivétel lesz, az éppen, hogy növelni fogja arra a forgalmat, mert ahogy többen is leírátk, a dohányosok nagy része baromira nem toleráns, és kiköveteli magának, hogy függőségének áldozhasson, akár akkor is, ha a társaságban egyedüli dohányos. A többség az ez a kategória, és az összes bp-i bagós oda fog járni. Annyira naívnak meg nem kell lenni, hogy ettől megszűnik a hangzavar, vagy bármi, maximum csökkeni fog, de érdemben biztosan nem.

A fél megoldások, nem megoldások. Nincs olyan, hogy félig szerelsz össze egy Ikea ágyat, kicsit szülsz gyereket, vagy már az is jó, ha felére csökken a zaj az utcán, mert az agyad úgy sem fog tudni pihenni. A megfelelő és regeneratív pihenéshez csend kell. Úgyhogy olyan megoldást kellene találni, ahol és amikor ti, teljes nyugalomban tudtok pihenni, mert az mindenkinek jár! Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az adott utcában betiltják a dohányzást és kihírdetik, hogy nemdohányzó negyed, szeretettel várják a nem dohányzókat. Például ez is egy megoldás LEHET. Ez kevesebb, valószínűleg kulturáltabban szórakozó embereket jelent. Akit meg dohányosként nagyon érdekel egy koncert vagy vmi, majd kibírja. A repülő sem száll le 20 percenként, hogy rágyújtson vki.

Mondom, nem tudom, hogy mi a megoldás, mert tényleg szar a helyzet. A felvetett ötlet a polgármester részéről azonban nem old meg semmit részetekről, és még az sem biztos, hogy enyhít a körülményeken, így emellett kardoskodni nem éppen jó ötlet. Bár érthető a felháborodásotok, és érthető, hogy jelenleg hajótöröttként még a habba is próbáltok kapaszkodni. A kielégítő megoldástól azonban nagyon távol áll.

zaza42 2013.02.01. 21:28:27

@fchris82: Ha ennyire tökéletes zajmentes megoldást szeretnél, akkor a liszt ferenc téri példát tudnám felhozni. Ott ugye az idősek állandóan hívták a rendőrséget csendháborítás miatt. Az ottani étteremtulajok pedig -áron felül- felvásárolták az lakásaikat, őket külvárosi kerületbe költöztették, az üres lakásokból pedig hosteleket csináltak külföldieket, akik külön örülnek, h nem kell messzire menni bulizni, és nem zavarja őket a hangoskodás sem.
Ez így mindenkinek jó lett.

Egyébként budapesthez képest ez a vigalmi negyed eléggé elenyésző méretű: 6-7 sarokkal körbe is lehet határolni az egészet. Sok külvárosi fiatal boldogan költözne be a dzsumbuj közepébe, h ne kelljen mindig éjszakaizni, és a nyugodalomra vágyó emberek pedig zajtalan környezetben pihenhetnének naphosszat. Így a kecske is jóllakna, a káposzta is megmaradna.
Szerintem ez a probléma idővel megoldja saját magát, mert akit zavar a zaj, az nem fog ebbe a vigalmi negyedbe költözni. A csendkevelők pedig szépen kihalnak, és lakásaikba a zajkedvelő fiatalok költöznek.

zaza42 2013.02.01. 21:29:54

Ja, és egyébként szerintem bárki megtehetné, h kiadja külföldieknek jó drágán a lakását a pesti broadway közepén, és ebből a pénzből egy nagyobbat bérel egy nyugis külvárosban - talán még félre is tesz a megmaradt lakbérből.

fchris82 2013.02.01. 22:33:02

@zaza42: Nekem ez a megoldás tetszik és kivitelezhetőnek tűnik.

cristobal 2013.02.01. 23:00:03

@fchris82: olyan jó hogy itt vagy és megérteted velünk az ok-okozati összefüggéseket. tehát a dohányzás nemzetgazdaságilag teher, a külföldi romkocsmaturista meg tiszta haszon ezért elnézzük neki hogy néha a kapualjba rókázik és szétdobál minden szart az utcán. A lakókat pedig nagyon sajnáljuk, tényleg rossz lehet nekik, de hát el lehet kérem innen költözni, ki lehet adni a lakást és akkor örül mindenki. Különösen azok, akik nem dohányoznak viszont szeretnek szórakozni. nagyon jó. szerintem kezdeményezz népszavazást ezért a fasza kis ötletért, az aláírásgyűjtést pedig kezd a 30 éve a belvárosban lakó nyugdíjasokkal. nagy siker lesz.

zaza42 2013.02.01. 23:19:25

@cristobal: szerintem nekem akartad ezt címezni.
Egyébként ez a módszer bevált, itt lehet olvasni róla: index.hu/belfold/budapest/2009/07/23/benzinkutat_akarnak_a_liszt_ferenc_terre/
"Hernádi Márta a károk közt említette a lakók elköltözését. A házukban 20-25 lakásból ötben laknak, ad magyarázatot az üresnek tűnő házra. A lakók ugyanakkor nem elmenekültek. Az ingatlanok egy részét maguk a vendéglátósok veszik meg, vagy irodának vásárolják különböző cégek. Üzletet ajánlottak neki is, de mivel itt nőtt fel, és itt laknak a szülei is, nem élt a lehetőséggel.

Pedig tudomása szerint a vállalkozók a piaci ár feletti összegeket kínáltak. Egy szomszédos 72 négyzetméteres lakásért 48 millió forintot kínáltak."

Bréking nyúz már bő egy éve, hogy ez a néni is elfogadta a pénzt, és nyugis helyre költözött, így ott gyakorlatilag már nincs nyugger. Ne mondd, hogy 72 négyzetméterért a 48milka nem éri meg! Te lennél az első szerintem, aki ennyiért eladná. (én is eladnám ;)
Szóval ha irass te petíciót a nyugdíjasokkal, hogy kell-e nekik 40 misi + nyugis kertvárosi lakás, vagy inkább idegeskednek tovább. Nem értem, h miért ennyire nulla a kompromisszumkészséged.
A dohányzást pedig ugyanúgy lehetne engedni pár helyen, ahogy eddig is voltak nemdohányzó helyek, így ha valaki ott akar szórakozni, akkor oda megy. Nem értem, miért fáj ez neked?

Aki meg a körúti lakásba született, annak állítsuk le az éjszakai autóforgalmat, és a mentők/tűzoltók is csak lábujjhegyen szirénázzanak? Ha zavar valakit, akkor elköltözik, itt meg ráadásul bőven áron felül adhatja el a lakását. Mindenkinek haszon.

fchris82 2013.02.02. 00:54:07

@cristobal: Kicsit szerintem félre értettél, én igyekeztem ketté választani a problémát. Jelenleg rákos vagy, és emiatt fáj a fejed. A fejfájás csillapító nem fogja megoldani az alapproblémát, és nem is a fejfájással kell foglalkozni, mert az egy tünet, nem maga a valódi probléma.

Belekerültetek egy helyzetbe, ami nem jó. Az egyik megoldás, ami már ezek szerint működött is, tehát valóságban is kipróbált, amit Zaza42 említ, én ezzel értettem egyet, hogy akár működhet is, és kialakulhat egy win-win szituáció. Maradjunk a realitásoknál, ahol buli van, ott nem lesz csend, semmilyen körülmények között. Ezt azért lásd be.

Az, hogy a kapualjba hánynak, a dohányzástól meg végkép nem függ, az pia és kulturáltság kérdése. Ezzel a "példáddal" te is jól rávilágítottál, hogy a polgármester felvetése, ha valójában nem vmi sógor-koma üzleti érdeke áll a háttérben, akkor álmegoldás. Nem fognak kevesebben lenni, sőt, és ha már többen vannak, többen fognak hányni és hugyozni ott, ahol nem kellene.

Továbbá zaza42 és én is konstruktívak vagyunk, még ha zaza42 kicsit érzéketlenül és flegmán sózta ide véleményét. Nyilván nem úgy megy az csak, hogy kiadom külföldieknek a lakást... De amit felvetett mintát, működhet, és ez fontos.

Rumini 2013.02.02. 19:33:12

Mondom én, hogy le kő szokni!!! és akkor majd minden megoldódik, csend lesz és nyugalom és valamelyikteknek drágáért kiadóm a kecómat...

elisaday 2013.02.03. 17:30:40

Hassay Zsófiát a hátam közepére kívánom, de speciel most azt a szabályozást javasolja, amelyet eleve be kellett volna vezetni. Mégis kinek fáj, ha megfelelő füstelszívó (létezik ilyen) vagy szeparált nemdohányzó helység mellett vannak dohányzó helyiségek is? Mert a nemdohányzóknak biztos nem.
És igen, marha meglepő, de sok dohányosnak hiányoznak a dohányzó helyek, pláne januárban. Aki nem hiszi, nézzen be a Bobek hátsó részébe.
Nem mellesleg pedig szerintem az, hogy Ausztriában, Németországban és Belgiumban (ezekről tudom biztosan) még mindig vannak -- megkötések mellett -- dohányos kocsmák, talán arra is utalhat, hogy nem "európai", hanem szokás szerint doktrinér, merev és demagóg szabályozást vezettek be Mo.-n.

conditional reflex 2013.02.04. 00:17:50

@elisaday: Luxemburgban élő barátném mondja, hogy ott is lehet cigizni. legfeljebb éttermekben nem, de azokon a helyeken is legtöbbször csak az esti konyhazárásig.

egyébként tényleg nem értem, hogy miért fájna olyan marhára egyes nemdohányzóknak az, hogy lehessenek dohányzó helyek is.

fchris82 2013.02.04. 04:19:49

@elisaday és @balintcili: Ajánlom nektek korábbi hozzászólásom: urbanista.blog.hu/2013/01/30/a_terezvarosi_polgarmester_a_dohanyzasert_lobbizik_szerinte_muemleki_kornyezetben_lehessen_fustolni_/fullcommentlist/1#c18938736

Nem csak a nemdohányzók védelméről van szó, hanem, hogy erőteljesen noszogassák az embereket a leszokás felé. Ami Angliában jól be is vált. Igen, a célok között szerepelt, hogy kényelmetlenné tegyék a dolgot, tehát ez nem váratlan ok, hanem a célok között szerepelt.

elisaday 2013.02.04. 08:23:14

@fchris82: Teljesen igazad van -- a mostani szabályozás kizárólag akkor indokolható, ha az a célja, hogy hosszú távon "felszámolja" a dohányzást. Csakhogy:

1.)A jogszabály erre nem hivatkozik: jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=39610.620715

2.) Szerintem az államnak nincsen joga korlátozni a tevékenységemben, ha annak költségeit vállalom és vele másnak kárt nem okozok. Ez elvi kérdés: kikérem magamnak a paternalizmusnak minden ilyen és ehhez hasonló formáját. Azt hiszem, amikor épp nem a dohányzásellenes hisztériakeltés zajlik, akkor ezzel az elvvel az emberek többsége egyetért.

fchris82 2013.02.04. 13:02:00

@elisaday: Kevered a szezont a fazonnal.

"Szerintem az államnak nincsen joga korlátozni a tevékenységemben, ha annak költségeit vállalom és vele másnak kárt nem okozok."

Ezt az összes drogos is mondhatná! Akkor most legalizáljuk a drogokat? Ajánlom figyelmedbe neked is a kínai ópiumháborúkat, hogy egyrészt hova vezetett a "mindenki azt csinál magával, amit akar", és hova vezetett a szabályozatlanság.
Nem vállalják a dohányosok a költségeket, merthogy ezt nem is lehet pontosan mérni. A dohányzás által okozott lakás és erdőtüzek, az asztmás gyerekek (!!! - nem tudom, hogy olvastad-e a HVG cikket, éppen a gyerekekkel példálózik, akik nem saját döntésükből szívják a füstöt), ezeket hogyan méred, mint költség? A dohányos vérében sokkal több a CO, agyi teljesítménye már ezáltal is csökken. Többet betegek, kedélyállapotuk ingadozóbb. Ízérzékelésük és szaglásuk romlik.
Egyébként is, ezt úgy hívják szaknyelven, hogy szenvedély betegség. Érted? Betegség. Mert baromira nem normális ám, hogy egy 8 órás repülőút után remegve várod, hogy rágyújthass, vagy éppen ha volt egy hosszabb barlangtúra, minden épeszű ember rohan kajálni, mert kimerültek, a dohányosok meg előbb elszívnak egy cigit, mert már alig bírják. És a túra vége felé sem azon hisztiznek, hogy mennyire éhesek, hanem, hogy jaj, érjenek már ki, mert rá kell gyújtaniuk. Ez egyszerre komikus és szánalmas.

Továbbá: A dohányzás semmi pluszt nem nyújt. Semmit. A világ semmivel nem lesz kevesebb, ha hirtelen eltűnik. Boldogabbak? Nem. Egészségesebbek? Pláne nem. Kiegyensúlyozottabbak? Egyáltalán nem. Az meg merő hülyeség, hogy nyugtat, mert most neked komolyan napi 19-szer nyugtatgatnod kell magad? A nikotin elvonási tünetek vezetnek egy feszült állapothoz. Tehát azért cigizel, hogy aztán ha már nem csinálod, rohadtul szarul érezd magad. Remek (y) :D

Bármilyen függőség káros. És az emberek maguktól bizony tök hülyék tudnak lenni, lásd megint ópiumháborúk. Nem kell úgy tenni, mintha ez nem érintene másokat, mint pl gyerekek. Mert te lehet, hogy nem, de jó pár sorstársad meg igen. Ráadásul tényleg, mi a jó a cigiben, azon kívül, hogy a nikotin elvonási tüneteit csökkenti? Semmi. Ne mond, hogy jó volt az első pár szál. Csak az olyan menő dolog volt, társasági tevékenység.

elisaday 2013.02.04. 15:32:06

@fchris82: Lehet, hogy a dohányzásnak mégiscsak idegnyugtató hatása van -- ebben a vitában legalábbis mindig a dohányzásellenesek kezdenek hisztérikus őrjöngésbe. Olvasd vissza magad, kérlek! Szerinted ez normális reakció, amikor én mindössze abbéli véleményemet fejeztem ki, hogy ha és amennyiben nem ártok másnak (se gyereknek, se felnőttnek), és képes vagyok kifizetni költséges gyógykezelésemet, akkor se te, se senki más ne korlátozzon abban, amit csinálni szeretnék. Félreértés ne essék: gondolhatod rólam, hogy irracionális, mocskos, jellemgyenge idióta vagyok -- ez szíved joga (bár nem túl kedves dolog). Csak épp nincs hozzá semmi közöd, hogy mit csinálok.

Nbl 2013.02.04. 18:34:35

@fchris82: Az ilyen emberekből lesznek a diktátorok, ha véletlen hatalom kerül a kezükbe. Mondd, nekünk nem dohányzóknak mi a retkes búbánat közünk van hozzá, hogy a dohányosok mit élveznek a dohányzásban, amíg mást nem zavarnak vele? Véletlen a számítógépes játékokat nem akarod megszüntetni? Mert hidd el, sokan nem értik, h mire jó és nem éreznék kevesebbnek a világot ha egyik pillanatról a másikra betiltanák.
Vagy nem akarod betiltani esetleg a nem utódnemzés céljából gyakorolt szexet? Mert van pár ezer fapin@, aki abban nem látja az élvezetet... és mennyivel több lenne a világ, ha azt az időt amit szexeléssel töltenek az emberek, rendes, termelő tevékenységre fordítanák!

fchris82 2013.02.04. 22:44:16

@elisaday: és @Nbl:
"Csak épp nincs hozzá semmi közöd, hogy mit csinálok."

Aaaaa, sajnos van. És éppen ez a baj. Egy "hasonló" bölcsességre a FB-on már reagáltam:

"Ez részben elég nagy hülyeség. Nem egyedül élünk a világban, tudomásul kell venni, hogy cselekedeteink hatással vannak másokra, amíg nem egy lakatlan szigeten élsz. Ha buli után részegen elgázolsz vkit, akkor majd azzal jössz, hogy "elrontottam, szereztem egy rossz tapasztalatot"? Ha szerencsejáték vagy alkohol függő leszel, az csak téged érint? Ha nem tanulsz, és linkséged miatt 40 évesen is szüleid támogatására szorulsz, akkor is "tanulsz a rossz tapasztalatból"? A barátaidnak is szüksége van rá, hogy megmagyarázd, minek mész vissza negyedszerre is az alkoholista férjedhez, amikor rendszeresen összeverés a vége, ráadásul a gyerekekkel együtt. És igenis, néhányan adják fel önmagukat és kezdjenek el megváltozni, mert szükséges. Lehet, hogy te belőve érzed magad a legjobban, vagy éppen kényelmesebb egy kapualjba vizelned mindig, ha rádjön, azért leszel szíves inkább megemberelni magad és kibírni hazáig. Továbbá nem kéne 120-al átszáguldozni egy településen, mert neked úgy tartja úri kedved, és lehet, hogy nem a többiek a hülyék, amiért nem értik meg, a te kocsid tud annyival is menni, és egyébként is, sietsz. Jogod van döntéseket hozni, persze, de nincs jogod másokat veszélyeztetni, vagy másokat arra kényszeríteni, hogy felelőtlen viselkedésed miatt mondjuk majd tolószékben ápoljanak életük végéig. Csak mert te önálló akartál lenni. Ezt vmi lázadó hülye tini írhatta, mert kb azok "védekeznek" hasonlókkal. Ez nem a tudatos életmód receptje, hanem az önző, "én mindent jobban tudok, ne szóljatok bele az életembe" életmódé."

Ez nyilván nem teljesen felel meg a ti állításotoknak, mert mindketten kiemeltétek, hogy abban az esetben, ha másnak nem ártasz; a FB szöveg kicsit más volt, de az érvelés alapja pontosan ugyanaz. És hibás. Ugyanis ártasz, ha máshogy nem, rossz példát mutatsz a gyerekeknek és lehet, hogy szerinted simán állod majd a költségeket, nekem egy ismerősömnek 2 hónapja halt meg a nagymamája tüdőrákban, elég valószínűen a dohányzás számlájára írva. Tudod te, miről beszélsz? Tudod, te milyen durva egy ilyen? És azt tudod, hogy milyen lelki traumát tudsz okozni azzal, hogy ideje korán, kínok között mész el, és ezt végig kell néznie a családodnak? Most nagy a szád, hogy "vállalom", aztán meg majd lehet, hogy azon hőbörögsz, hogy az ismert adatok fényében az állam miért nem szigorított.

"Lehet, hogy a dohányzásnak mégiscsak idegnyugtató hatása van -- ebben a vitában legalábbis mindig a dohányzásellenesek kezdenek hisztérikus őrjöngésbe."

Ennek a mások által már fentebb vázolt oka van, hogy eddig kivétel nélkül a nem dohányosoknak kellett alkalmazkodniuk, mert a dohányosok a dohányzást már-már alapjoguknak tekintik. Az, hogy mondjuk esőben nem kellene a váróban, 20 nyomorgó ember között rágyújtani, mert esetleg mást zavar, az fel sem merül a többségben. Fentebb is említették, hogy az utca tele van eldobott csikkekkel, és jól láthatóan sokaknak derogál használni a szemetest, még akkor is, ha éppen mellette áll. Ha lett volna kulturált dohányzás - ami nem volt és most sincs -, teljesen más lenne a leányzó fekvése. De jelenleg eddig "mi" voltunk elnyomva, és most, amikor kicsit a dohányosnak kellemetlen, oltári hiszti megy, hogy miért így, és miért nem úgy, hogy őket igazából ne is érintse a dolog. Na, ez a felháborító. Meg amikor mondjuk a teljesen nemdohányzó hatvani vonaton - 1 óra a menetidő! - hátrajön a kalauz a kerékpár szállítóba rágyújtani. Én megkértem, hogy itt ne gyújtson rá, mert engem zavarna, és szó nélkül gyújtotta volna meg, hogy neki mit pattog itt egy utas. Apropó, ott is tele volt eldobott csikkekkel. Én meg kivettem a szájából a cigit, hogy nyomatékosítsam igényemet, bla-bla-bla... Az ő agya borult el és akart megütni, csakhogy én sem ok nélkül voltam olyan bátor, néhány év harcművészeti háttérrel elég hamar a padlón találta magát. A feljelentésre a MÁV annyit reagált, hogy kivizsgálták az esetet, és igaznak találták, ezért javasolni fogják, hogy ismét legyenek dohányzó kocsik a rövid vonalakon is. WTF?
Ja, és akkor azokról ne is beszéljünk, akik beültek korábban a nem dohányzós fülkés kocsiba, majd 10 percenként kimentek rágyújtani a folyosóra, mert egyébként biztosan őket is zavarja a füst vagy nem tudom. De igazából se csecsemő, se terhes anyuka nem igazán zavart senkit.

Így a nem dohányzók többségében egy tahó paraszt él a dohányosokról, akik kicsit sincsenek tekintettel másokra. Életemben idáig 2, azaz kettő ember kérdezte meg társaságban, hogy zavar-e vkit, ha rágyújt! Egyébként teljesen alap volt, hogy nyilván nem... Pedig de.

Ti meg szoktátok kérdezni?

"Az ilyen emberekből lesznek a diktátorok, ha véletlen hatalom kerül a kezükbe."

Van az a fajta hibás érvelés, amikor eltúlzod a másik állításait, majd mivel azok úgy már nyilván nem érvényesek, ezt próbálod meg adoptálni a másik eredeti állítására.
Egyrészt belőlem lenne valószínűleg a legdemokratikusabb diktátor :D Végre lennének megelőző és utánkövető hatástanulmányok, egyeztetések, stb, stb. Azért diktátornak beállítani, mert a cigit rossznak gondolom, a statisztikák szerint is rossz, egy rakás problémát okoz, és ezért örülök minden olyan intézkedésnek, ami bizonyíthatóan csökkenti a dohányosok számát, kissé meredek. Sőt, képzeld el, hogy pl a fű legalizálásának esetleg látom értelmét is. Annak legalább van is "értelme", van hatása. Az alkoholt sem tiltanám be, csak mert vannak idióták, akik nem tudják, hol a határ, de a családjogi törvényben biztosan több védelmet nyújtanék a kiszolgáltatott családtagoknak. Lehet, hogy te ezt most szabadságod durva korlátozásának tartod, de én meg indokoltnak tartom. Az orvosok is. És közgazdászok is. Ráadásul ez a függőség éppen a rosszabb anyagi helyzetben élőket sújtja, ami nem éppen egy össz nemzetgazdasági érdek, sőt. Mindenki jobban jár, ha azt a pénzt értelmesebb dolgokra költik.

Ja, és még a tankötelezettség sem csak téged érint, ha nem jársz be órákra. Pedig nem ártasz vele másnak közvetlenül, ha tanulatlan maradsz. Csak éppen azok az országok, ahol jó a képzés, ez megmutatkozik a GDP-ben is. A dohányzás ás a korai halál is. Halottak napján meg lehet nézni, a temetőben hány 50-es éveiben elhunyt ember fekszik. Túlságosan is sok.
süti beállítások módosítása