A Dorottya utca és a Szende Pál utca sarkán álló többre hivatott ház közben lassan szétrohad... És már életveszélyes...

 - írja Qtya a Skyscrapercityn a feltöltött három kép mellé.

Fotó: Qtya/Skyscrapercity

A dolog annál is ijesztőbb, mert a Dorottya utcát nem is olyan rég Budapest egyik legdrágább utcájaként emlegették, mivel hogy itt kínálták a legdrágább lakásokat a fővárosban. Mégpedig a Palazzo Dorottyában, amely épp szembe szomszédja a szóban forgó épületnek. Kár, mert a Dorottya-Szende kereszteződés szerintem egy remekül sikerült kis "teresedés".

Fotó: Qtya/Skyscrapercity

Szó se róla, úgy tervezték, azzal is kezdenek valamit. A háztömb háromnegyedét (a teljes Vigadó utcai és Dorottya utcai frontot) hasznosították volna luxus szállóként. Ám a Hotel Renaissance fejlesztése - mely az 1873-ban épült, Weber Antal által tervezett neoreneszánsz épületet és az 1937-ben emelt, Münnich Aladár-féle, Vigadó utcai házat egy XXI. századi blokkal tette volna teljessé - már két éve el kellett volna kezdeni. Egyelőre nyoma sincs semmilyen előrelépésnek. (Érdemes végigböngészni az Építészfórum összeállítását, ahol nem csak a részletes tervek, de az állapotfelmérő fotók is megtalálhatók.)

Fotó: Qtya/Skyscrapercity

Egy biztos, a műemléki védettséget élvező, XIX. századi banképület állapota ijesztő gyorsasággal romlik. A műemlékem.hu adatbázisában 2008-ban még 5-ösre, 2009-ben 4-esre, 2010-ben már csak 3-asra értékelték az állapotát. Ma vajon hányast kapna?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szálloda belváros műemlék lipótváros neoreneszánsz v. ker dorottya utca lepusztulás szende pál utca apáczai csere jános utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr465000941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2013.01.06. 13:44:53

Azt nem is tudtam, hogy ez a ház eredetileg bank volt. Én az 'átkosból' Technoimpex-ként ismertem. Dehát mindig tanul az ember. Mellesleg a vele szemben lévő Palazzo Dorottya se lehet felújított szépsége ellenére annyira kapós. Az ATV-ben szokták reklámozni telefonszámmal az ott bérelhető appartmanokat.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.07. 10:29:33

elég szomorú, hogy telep van Pest ilyen utcákkal ahol életveszélyes a járda...

2013.01.07. 11:57:18

Az, hogy valami régi, nem indok arra, hogy műemlék legyen. Az pedig, hogy széthullik és nem lehet hozzányúlni a műemlék jelleg miatt, hazai nonszensz.
Arra várnak, hogy kirohadjon a lakók alól?

Egyébként ízlés kérdése, de a csupa acél és üveg felhőkarcolók idejét írjuk, az 5-6 szintes házakat hagyni kéne már a csudába.

Kobaljov 2013.01.07. 12:04:09

Lehetséges, hogy szándékosan hagyják leromlani annyira, hogy már életveszélyessé váljon és le kelljen bontani, mert akkor már nem él a műemlékvédelmi korlátozás rá és bármit lehet építeni a helyére (Ráday Mihály említette ezt a módszert nemrég egy rádióinterjúban)

Muad\\\'Dib 2013.01.07. 12:10:03

@HUN_Sector:
"...Egyébként ízlés kérdése, de a csupa acél és üveg felhőkarcolók idejét írjuk, az 5-6 szintes házakat hagyni kéne már a csudába."

Most félretéve az esztétikai szempontokat, felhőkarcolóknak két helyen van értelme építeni:

1) Olyan helyen (pont emiatt jelentek meg ezen épületek), ahol az ingatlanárak annyira irreálisan magasak, hogy megéri felhőkarcolókat építeni.
2) Ahol annyi felesleges pénz van, hogy marketing kérdést csinálnak belőle.

Szerintem Magyarország nem tartozik egyik csoportba sem, szóval el kellene felejteni a magas épület mániát.

2013.01.07. 13:08:58

@Muad\\\'Dib: A terület fogytán. A városok dönthetnek, vagy széltében, vagy hosszában (felfelé) terjeszkednek. Én azt sem bánom, ha az ázsiai mintára itt is skycity-ket kezdenek tervezni. A jövőre nézve az egyedüli út a felfelé növekedés.
Egyelőre még jobb a helyzet, mint Tokióban, a lakosságunk is egyelőre éppen fogyóban van, de erre nem lehet alapozni.
www.arch2o.com/city-in-the-sky-concept-tsvetan-toshkov/
Természetesen ez a gazdagok kiváltsága jelenleg, de nem látok más megoldást. A XIX-XX. századi épületek a legnagyobb állagmegóvás közepette is szét fognak esni. Lehet húzni-halasztani, de a sorsuk elkerülhetetlen.

manyuska 2013.01.07. 13:11:46

A Kazinczy utca 49 egyik lépcsőháza is már életveszélyes, merő dúc. A környék összes háza felújítva, ez meg rohad, de tilos javítgatni, mert műemlék, bár ennyire ronda nincs is. El nem adható, fel nem újítható, aki vállalkozó felújította volna, attól meg elvették. Várják, hogy agyonüsse a lakókat.

Muad\\\'Dib 2013.01.07. 13:15:41

@HUN_Sector:
Budapest nem különösebben nagy város, ráadásul a népessége folyamatosan apad. A telekárak alacsonyak, az agglomeráció beépítettsége minimális. Nagyon távol vagyunk attól a ponttól, mikor nekünk felhőkarcolók kellenének.
Egyébként pedig számtalan város van, ahol sikerült az épületek állagát megóvni, fejlődő városok, és jól megvannak felhőkarcoló nélkül. Természetesen van egy bizonyos korlát lakosság szám tekintetében, de attól fényévekre vagyunk.

Rece Fice 2013.01.07. 13:59:18

"Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:"
Hová kattintsak EGYET, hogy értesítést kapjak a friss posztokról?

Az amatőr hagyományörző · http://gasztropusztitas.blogspot.com/ 2013.01.07. 14:00:02

Ezzel a műemlékvédelemmel kellene kezdeni már valamit , meg kellene reformálni ,mert egyre inkább gátja a fejlődésnek és a műemlékvédelmi funkcióját sem teljesíti , sőt merev , csökönyös , vaskalapos magatartása miatt ellehetetleníti az igazi műemlékek felújítását , teret adva az ingatlan spekulációnak és a korrupciónak !

figyusz ! 2013.01.07. 14:40:59

Kit érdekel,ennél nagyobb ezerszeres dolgokkal nem foglalkoznak az emberrel érdemben, olyan fórumokon, ahol azt hirdetik, hogy szakértők válaszolnak, segítenek, e az egész internetnek a 99% kukába való.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.01.09. 09:32:23

@Rece Fice: az a Facebook-követésre vonatkozik, de lehet h valami gikszer volt és nem jelent meg a gomb...

Rece Fice 2013.01.09. 09:52:51

@~dá~: Köszönöm.
Mi a gomb felirata, milyen?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.01.09. 10:04:01

@Rece Fice: ez arra utal, hogy van egy Facebook-oldala is az urbanistának: www.fb.com/urbanistablog

Ha Te is rajta vagy a Facebookon, akkor itt tudod követni a posztokat, mert azokat meg szoktam osztani ott is.

Rece Fice 2013.01.09. 10:45:25

@~dá~: Köszönöm. Én azt gondoltam, hogy itt rákattintok egy gombra és azután ha valami új jelenik meg, kapok egy e-mail értesítést.

Kovács Titusz 2013.09.27. 22:40:55

Tudomásom szerint ez volt egykor az úgynevezett Wurm-udvar - nevét egykori építtetőjéről és tulajdonosáról kapta. A házról meg az előtte lévő Wurm (most Szende Pál) utca.

innovation 2014.01.17. 12:04:24

Az, hogy valami műemlék, még nem azt jelenti, hogy nem kell, nem lehet felújítani, hozzányúlni. Sőt, éppen ellenkezőleg! Ahhoz kellene csak igazán az állagmegóvás, a felújítás. Ahhoz, hogy egy ház műemlék, nagyobb az értéke, ergo a város dísze is.
Így a városnak, kerületnek, a lakóknak kutya kötelessége lenne felújítani!!!
süti beállítások módosítása