2405910_batasztemplomMD_00000[1].JPG

Fotó: teol.hu, ahol még több kép van a jelenlegi helyzetről

"Veszélyessé nyilvánították a bátaszéki templomot. Az ország kilencedik legmagasabb épületét azért zárták le, mert a toronysisak károsodott. A legóvatosabb becslések szerint is 70-80 millió forintba kerülne a helyreállítása." - írja a teol.hu.

A dolog igencsak meglepő, mert az 1903-ban épült templom szemmel láthatóan nincs rossz állapotban. A pécsi egyházmegye építésze is "megnyugtatta" az újságolvasókat:

 

"nem életveszélyesnek, "csupán" veszélyesnek minősítették a szakértők a bátaszéki templom tornyát"

 

Biztos van pontos definíció a két fogalomra, én magam részéről a különbséget egy kígyóméreg esetében könnyebben tudnám értelmezni, mint egy 82 méter magas toronynál.

Merthogy ilyen magas a bátaszéki templom, ezzel pedig Magyarország egyik legmagasabb épülete. Az idézett cikk szerint a kilencedik, a Wikipédia listája szerint a tizedik (bár ha szigorúan vesszük az épület fogalmát, akkor a három adótorony csak műtárgy és akkor egyből a hetedik helyre ugrik előre). 

Bárhogy is, nagyon magas. És jó lenne, ha ekkora maradna...

_20110116_12223820[1].jpg

Fotók:  műemlékem.hu ahol még több kép van templomról

A témáról a műemlékem.hu magazinjában van egy remek összeállítás, ahol végigveszik a templom történetét is, és megtudhatjuk, hogy a középkori templom faragott kövei egy garázs betonalapjában végezték a XX. század közepén.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: veszély templom torony bátaszék

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr974955655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedup Sári 2012.12.09. 15:35:39

A kékestetői, a Száva utcai és a pécsi adótorony azért épület is, nemcsak műtárgy -- legalább is egy bizonyos magasságig. Azok az adótornyok nem szerepelnek a listában, amelyek csak vasszerkezetes tornyok: ilyen pl. a lakihegyi, amely egyébként 300-314 m magas, vagyis a felsoroltakat magasan :) veri.
A pécsi adó alsó "épület" része pl. 150 m magas, a Száva utcaié 100 m.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.09. 15:51:43

durva, de ilyen veszélyes templom rengeteg van az országban, sőt megkockáztatom, hogy a többség ilyen. :S

balazsj. 2012.12.09. 16:58:10

Nem ebben a templomban orgonálta az "álamfő" a Boldogasszony anyánk-at a hallgatóságának, országjárása idején?

iovialis 2012.12.09. 17:56:14

Üdvözlet.
Mellékszál, de érdekes fényt vet az amúgy nagyvonalú épület helyi lélekbe ágyazottságára a következő: Pár évet Bátaszék környékén dolgoztunk (az M6 építése kapcsán), s helyben béreltünk szállást. A templommal kapcsolatban helybéliek is megosztották velünk ismereteiket; egyikük -a büszkeségtől bizalmas hangulatba kerülvén- közelebb hajolt: "Magyarországon a harmadik legmagasabb templomtorony." - s felemelt mutatóujjal, kissé nyomatékosabban hozzátette: "De Európában a MÁSODIK."

rohadjmegARCgeci 2012.12.09. 17:56:17

Hozzák rendbe meg a papok,annyi a pénzük úgy is,hogy nem tudják hova tenni!

Kaszáspók 2012.12.09. 19:36:38

@Dr. Furia: Úgy látszik ez a primitív proli-demagógia sosem tud elkopni, de hát mit is várjon az ember olyanoktól akik a "fókusz" és a "napló" című műsorokból szerzik a napi információjukat.
Egyébiránt ha az egyház visszakapná azt a vagyont amit a kommunista horda elvett tőlük, valóban lenne pénzük a papoknak.

HgGina 2012.12.09. 19:48:46

@Dr. Furia: tévedsz. A papoknak többnyire nincs sok pénzük. Sőt, sok esetben kifejezetten a nélkülözés határán vannak. Az egyháznak, mint szervezetnek van sok pénze, de az is főleg műkincsben, ami holt tőke. Legalábbis a római katolikus papokra, azok közül is a vidékiekre igaz. A székelyföldi, gyimesi és a moldvai magyar papok pedig bizony sokaknál sokkal keményebben dolgoznak, mint gondolnád.

Mikrobi 2012.12.09. 21:14:27

Ritka az a blog, amit az Index főoldalon reklámoz, van bármilyen érintőleges köze a valláshoz és ne az egyházszapuló trollok lennének többségben. Ez a blog üdítő kivétel:-)
Más szempontból is szeretem egyébként.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2012.12.09. 22:25:10

ez tényleg egy nagyon magas torony, nagyon jól látható az m6-osról, a bátaszéki alakút előtt/után. Teljesen uralja a tájat :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.09. 23:51:07

Nemrég csináltam egy hasonló templom felújitásához terveket, mert ott meg a boltozatok kezdenek szétcsúszni.
Érdekes volt az orgona mögötti kuckóban, meg az egyéb rejtett zugokban mászkálni :)

Viszont a templomtoronyba para volt felmészni a belső pallóvázas "platformokon" létrákkal, repkedő galambok között 40 méter magasra...
Jah, és jótanács: ne 11.57-kor másszatok fel a harangtoronyba, mert nagyon durva tud lenni 4 méterre lenni a harangozástól :D

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.10. 00:02:38

A legszebb emlékmű, amit egy téren emelhetsz,
minden szobrok közül a legdöbbenetesebb,
a legmerészebb, a legsudárabb szökkenésű oszlop,
a boltív, mely, mint az eső prizmája, olyan,
nem ér fel azzal a csodálatosan kaotikus kőhalommal,
csak nézzétek meg egyszer, amit oly könnyű csinálni
egy templomból s egy marék dinamitból.

FF 2012.12.10. 00:27:27

Templomok kezelésére a francia modellt ajánlanám. Az összes templomot fenntartják és üzemeltetik az önkormányzatok, egyébként a papok egy vasat nem kapnak az államtól. :P

moTmeN 2012.12.10. 03:02:44

@FF: A francnal az osszes templom az allamnak. Tartsa meg oket az egyhaz, es uzemeltesse kenye-kedve szerint.
A masodik felmondatoddal egyetertek.

veresspal 2012.12.10. 06:18:15

@moTmeN: Isten ments. Szerintem megéri fenntartani a templomokat közpénzből. A sok birkát így a legolcsóbb rövid pórázon tartani. A templomokat könnyebb finanszírozni, mint normális egészségügyet, oktatást fenntartani.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.10. 10:15:12

@doggfather:
Nem, mert alapvetően ateista vagyok, nem járok templomba, eszembe se jutott, hogy harangozni fog. :D
A harangozás is elég félelmetes volt ilyen közelről, de a rohadt galambok repkedése nem kicsit idézte fel a hitchkoki "Madarak"-at.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.10. 10:19:58

@Kőmíves Kelemen: :D az ateistaságnak semmi köze ahhoz, hogy van déli harangszó. :D

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.10. 10:26:48

@doggfather:
Ha felmérni megyek (pláne ilyen galambszaros helyre), akkor nem veszek fel karórát, a mobil meg zsebben.
9-kor kezdtem el a felmérést, szépen telt-múlt az idő, és teljesen véletlenül pont dél előtt másztam fel a toronyba. Eszembe nem jutott az a rohadt déli harangozás...
Csak amikor hallottam kattanni a relét, akkor ugrott be, hogy most szarban leszek :D
süti beállítások módosítása