183419_10150187522903943_5148578_n[1].jpg

Az Instant a közös nevező: mindkét cikk ajánlja. Fotó: Instant

Az egyik legfontosabb brit napilap internetes kiadása - a Telegraph - közölt tegnap egy kis összeállítást Budapestről. A szerző, aki saját bevallása szerint szerelmes a fővárosba, röviden felsorolja miket szeret benne (nagyjából a szokásosakat, ami persze teljesen érthető), de néhány gyakorlati dologra is felhívja a figyelmet:

  • Mit vigyünk magunkkal Budapestre? Úszócuccot, akármilyen évszakban is érkezünk! (A szerző kedvenc fürdője amúgy a Király, amelyre pedig igencsak ráférne a renoválás ugye.)

  • Mi legyen az első dolgunk? Béreljünk kerékpárt! Ez a legjobb közlekedési eszköz nálunk.

  • Hol szálljunk meg? A Brody House-ban. Bevallom, életemben nem hallottam róla, ám a Városbanon épp ma jelent meg róla egy lelkes poszt: akit érdekel, kattintson át!

  • Hol igyunk meg valamit a barátainkkal? A Gresham-palotában. Hááát... lehet, hogy az átlagolvasójuk ezt is megengedheti. Kétségtelen, hogy a britek (is) szeretik, ahogy legutóbb írták róla: "kicsit Gaudi, nagyon Agatha Christie." Szerencsére nem csak a módosabbakra gondola szerző, természetesen a romkocsmákat is megemlíti. Fura mód nem a trendteremtő, közelmúltban a világ harmadik legjobb kocsmájának megszavazott Szimplát emeli ki, hanem az Instantot, de arra buzdít, nézzünk körül az ifjabbak közt is.

  • Hol együnk? Ebédet a Két Szerecsenben, vacsorát a Déryné Bisztróban. 

  • Mit ajánljunk annak, aki először látogat ide? Fürdőket, Várat és ha érdekli a kommunizmus, akkor  a Terror Házát.

  • Mit kerüljünk el? Hogy szóba elegyedjünk a taxisokkal - kivéve a City Taxit. Ők állítólag megbízhatók.

  • Mit vigyünk haza? Tokajit, mert az állítólag sok más itallal ellentétben jól bírja az utazást és otthon is finom lesz.

Érdekes, hogy egy nappal korábban egy New York-i szerző szedte csokorba a Huffington Poston, hogy mit látogassunk meg Budapesten, ha úgy akarjuk felfedezni a várost, ahogy a budapestiek teszik. Íme a 14-es lista, mely mindenképpen érdekes, alapos - akár még tősgyökeres fővárosiaknak is tartalmazhat meglepetéseket!

1. Koller Galéria

2. Cafe Miro

3. Gyalogos séta a Várban

4. Lotz Kávézó a Párisi Nagyáruházban

5. Őstermelői piac a Szimpla Kertben

6. Marvelosa Cafe

7. Millenáris Park

8. Margit-sziget

9. Cserpes Tejivó 

10. Instant

11. Tranzit Art Cafe

12. Húspatika

13. Kopaszi-gát

14. Citadella

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest turizmus külföldi szemmel

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr324896728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.11.08. 14:24:17

Nem csalódtam. Az összes felkapott köcsöghely benne van.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.11.08. 14:34:35

Hmm, azt hiszem az Instant hamarosan felemeli az árait:D

Egyébként meg a Hősök tere, a Parlament és a Nemzeti Múzeum már smafu?

fda 2012.11.08. 14:36:58

@Öblös: Ezzel szemben ha te elmégy Londonba kirándulni, tuti kihagyod a Towert, a Big Bent, a Trafalgal Square-t, a Hide Park-ot és a a St Paul's Cathedralt, ja meg a Parlamentet, hisz ezek csak felkapott köcsöghelyek.

Mad Mind 2012.11.08. 14:41:35

@purga:
Azok minden alap útikönyvben benne vannak. Ezek inkább az írók személyes kedvencei.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.08. 14:42:11

@fda:

3-szor jártam Londonban, de a felsoroltak egyikében sem voltam. Mert nem vagyok buzi.

:-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.08. 14:45:22

"Íme a 14-es lista"

Budapesten születtem, de ezek közül csak 6-ban jártam.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.11.08. 14:47:34

Margitsziget egybe.
Millenáris ékezettel.
Mind a tejivó, mint a vár kisbetűvel.

A szerző meg itt-ott csúsztat az eredetihez képet. Én mondjuk az Alexandra és Matyi Dezső helyében ezért simán beperelném, és simán nyernék is.

A Király fürdő egyébként az egyik legszarabb a városban, bár talán a legolcsóbb is.

A tokaji aszú pedig tényleg bírja még a hosszú tengeri szállítást is.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.11.08. 14:50:45

@fda:
A Trafalgal Square-t biztosan, hiszen a térképen sem találom.

(Mondjuk ami a Kopaszi-gáton ma van, az valami förtelem. Nagyon nyálas lett az a hely, mióta Leisztinger kezébe került. Pedig hát ott volt valaha a West-Balkán meg az Aranyhal.)

Betfair user 2012.11.08. 14:51:43

"Mit kerüljünk el? Hogy szóba elegyedjünk a taxisokkal -"

Meg a cigányokkal...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.08. 14:55:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az azért vicces, hogy 3x voltál Londonban már, de ugyanakkor Pesten még csak a lista felénél voltál. :)

kela-bá 2012.11.08. 15:13:50

És még mennyi más szép és jó van a fővárosban, és az egész országban.
További szép napot !

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.11.08. 15:17:11

bringával Pesten egy külföldinek? hááát... nem egy életbiztosítás.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2012.11.08. 15:20:44

Szerintem bőven elég nekünk a sok Magyar biciglis is nem kéne még a külföldieket is erre a tevékenységre bújtogatni!!!

Bafana 2012.11.08. 15:42:10

Ez az antiszemitizmus csúcsa!!! A zsinagóga kimaradt. Meg az a hely, ahol a Dunába holokausztoltak 6 millió embert. Sőt, ez már maga a tagadás! Börtönérett a cikkíró!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.11.08. 15:44:14

Nincs benne az esti séta az Orci téren, Kihagyhatatlan minden külföldinek.

f.fredericks 2012.11.08. 15:47:47

Na megnéztem, hogy mi a franc ez a Cserepes Tejivó, mert még életemben nem hallottam róla. Hát már a honlapja is irritáló. Az tuti, hogy nem én leszek a törzsvendégük. :)
Amúgy a 14-ből 2 helyen voltam (Margitsziget, és Vár), a többi kimaradt. De hát én nem is turista vagyok, csak egy kőbányai panelproli. :)

2012.11.08. 16:06:38

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: helyesírásból te is csiszolódj még.

TH 2012.11.08. 16:08:38

@Budapesti Szeretkezési Vállalat:
"A szerző meg itt-ott csúsztat az eredetihez képet. Én mondjuk az Alexandra és Matyi Dezső helyében ezért simán beperelném, és simán nyernék is."
Hmm, nem értem, mi bajod. Ugyanaz van írva (linkelve) itt is, ott is (csak itt nincs kiemelve, hogy a kávézó az Alexandrához tartozik, de a linkelt oldalról elég egyértelműen kiderül.

Bloodscalp 2012.11.08. 16:11:44

a Vár csodás hely lenne ha nem egy rom lenne.és még így is sokan felkeresik...érdekes.

2012.11.08. 16:14:38

@doggfather: a lista fele kávézókból, romkocsmákból áll. Én nem tartom szégyennek, hogy még egyikben sem voltam budapesti létemre. Sőt, húspatika helyett a Lehel-piacra járok, tejet meg nem iszom.

Nyiri 2012.11.08. 16:14:45

A Szimpla hogy lett a világ 3. legjobb kocsmája? Meg amúgy is mi olyan kurva jó a romkocsmákban? Drága cuccot kényelmetlen kukázott székeken az amúgy is pudvás környezetben elfogyasztani lehet hogy trendi de attól még szar.

mojoking77 2012.11.08. 16:19:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: :-) (Bocs, de magas a labda).
Felretajekoztattak baratom. Pont azert vagy sznob kis buzerans, mert ugy erzed, te felette vagy az atlag kommersznek. Szar ugy.

dzsekwolf 2012.11.08. 16:20:56

A Budaorsi tesco-t nem emliti, pedig olyan szepen felujitottak. Kurtoskalacs butik a bejaratnal es finom savanyuarus az eladoteren. Meg fornetti is van ha valakinek nem jon be a kurtoskalacs. Hat kell ennel tobb? Nem is ertem miert hagyta ezt ki mindket ujsagiro.

2012.11.08. 16:22:54

@Nyiri: külföldieknek érdekes, mert arrafele szóba sem jöhetne ilyesmi. Ez hungarikum, hogy a belvárosban, lepusztult épületekben lehet piálni, ráadásul hajnalig, ami nyugatabbra szintén nem jellemző. A kuriózumértéke miatt csábító a romkocsma, objektíven nézve egy putri. Főleg mióta kifejezetten külföldieknek tartják fenn őket, akik azt hiszik, hogy fura helyi sört isznak, pedig vizezett szart, meg azt hiszik ilyen a helyi vendéglátás, közben csak bunkók a pultosok. Bepiáznak, üvöltöznek, hazamennek, elmesélik, élmény, kész.

dzsekwolf 2012.11.08. 16:26:57

Kobanyai meg a tigris piac!!!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.08. 16:27:58

@mojoking77:

Igen, nincs menekvés.

Ha úgy csinálok, mint az átlag, akkor buzi vagyok.

Ha viszont direkt nem úgy csinálok, ahogy az átlag, akkor is buzi vagyok.

Úgy próbáltam ez ellen lépni, hogy azt csinálom, amit az átlag, de ezt tiltakozásból a direkt másképp csináló buzik ellen teszem, viszont kívülről nem látszik a tiltakozásom, így megint csak egy szimpla kis rohadt buzi vagyok.

Nincs megoldás...

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.11.08. 16:31:52

A Brody House nem meglepő, olyan liberális hely, hogy szinte csak a külföldiek ismerik :)

Nekem a Koller Galéria és a Marvelosa Cafe teljesen ismeretlen, sose hallottam róluk. Ezek vajon magyar szemmel is ilyen érdekesek?

A Déryné inkább divatos, mint jó...

A taxik közül nem mondanám, hogy a City Taxi különb lenne, mint a többi. Esetleg van egy jó kis reklámszerződésük a szerzővel :)

TH 2012.11.08. 16:33:25

@Budapesti Szeretkezési Vállalat:
vár: nagybetű, tulajdonnév
Margit-sziget: "A Margit-sziget a Duna egyik szigete Magyarországon, Budapestnél. Közigazgatásilag Budapest XIII. kerületéhez tartozik, és Margitsziget néven Budapest egyik városrészét alkotja."
Cserpes Tejivó: tulajdonnév, nagybetű.
De a Millenárisról tényleg lemaradt az ékezet.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.11.08. 16:34:04

@Nyiri: Kérdezd a New York-i és berlini fiatalokat, akik kitalálták a romkocsmákat és elterjesztették. Mondjuk az eredeti koncepcióban nem bérházak, hanem lepukkant gyárépületek szerepeltek.

mojoking77 2012.11.08. 16:34:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Sajnos...

Azt, hogy mindannyian kurvak vagyunk, nagyjabol eddig is tudtuk.

Ugy tunik, idovel mindenki buziva is valik, hiaba probal latszatra kuzdeni ellene... :))

Bienvenue dans le monde réel..

Mr.Paul Inka 2012.11.08. 16:36:47

Kimaradt,a Nyugatiban üzemelő Meki étterem,amelyik a világ legszebb Mekije.
Szintén kimaradt,a volt Szikra mozi melletti,echte ungarise hentesüzlet,sült kolbival,hurkával,oldalassal.

vadkelet 2012.11.08. 16:45:54

Én a külföldi ismerőseimnek soha nem tanácsolom Budapestet. Inkább menjenek Bécsbe sokkal jobb mint az a szarfészek :)

loopketa 2012.11.08. 16:53:17

A Király a kedvence? Jofej, nyilvan mas lukra jatszik mint a ferfiak tobbsege...

Bikli néni 2012.11.08. 16:53:41

A Két Szerecsenben reggelizni volt szerencsém, több alkalommal is. Nem tudom, mitől lett ekkora ász az a hely, lehet, ebédet jót adnak ott, de hogy a reggeli a leggyengébb, legigénytelenebb és ezzel együtt is a legdrágább felhozatal, amit vendéglátásban alkalmam volt fogyasztani, az egyszer biztos. Amúgy tök jól néz ki belülről a hely, de jóllakni ott egyszer sem sikerült.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.08. 17:02:40

Ez olyasmi, mint a cseheknél az U fleku.

Miközben onnan pár száz méterre, kis elhagyott mellékutcák alagsori sörözőiben ötször jobb és ráadásul olcsóbb is a sör, ráadásul nem üvöltöznek a részeg turisták az ember fülébe.

Amúgy reggeli, ebéd, esetén ezek a helyek biztosan nem jutnának az eszembe. Ezek szerintem jól tuningolt turistacsapdák, persze nem a véresen lehúzós fajtából, csak hát a drága bérleti díjat vissza kell hozniuk.

Leonard Zelig 2012.11.08. 17:05:04

Pénteken a City Taxi pénztára technikai okok miatt nem lesz nyitva, akkor ne gyere.

Walter Hartwell White 2012.11.08. 17:05:17

@Bafana: A lőtéri kutyát nem érdeklik a fóbiáid.

fortissima fingus 2012.11.08. 17:06:08

@Bafana: Olyan vagy, mint Móricka, akinek mindenről "az" jut eszébe.

2012.11.08. 17:06:37

Egy ilyen felsorolást csak az tud reálisan értékelni, aki járt már 10-20 más országban és találkozott ottani listákkal. Aki meg Budapest vagy a faluja tábláját nem hagyta el, az okoskodjon csak nyugodtan.
Vidéki létemre két helyen voltam a listáról.

no successful 2012.11.08. 17:11:40

Én a nyóckert ajánlanám, igazi specialitás.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.08. 17:13:42

@Nyiri: "Meg amúgy is mi olyan kurva jó a romkocsmákban?"

divat. trend. divattrend. majd elmúlik, mint a barrique borok imádata... ;-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.08. 17:14:55

"Mit kerüljünk el?"

ha autentikus akarnék lenni, azt mondanám: az adófizetést. ;-)

Gastroger 2012.11.08. 17:18:05

Az instant remek kirándulás, főleg kissé ittasan, én múltkor, távozáskor, kb. 2 órán át kerestem a ruhatárat ahová beadtam a dolmányom. De legalább mozogam valamit.

Zabaalint (törölt) 2012.11.08. 17:18:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Anno egyszer szóba elegyedtünk egy idős asszonnyal Miskolcon 2 villamos megállóra a diósgyőri vártól. Kiderült, hogy ott lakik egy sarokra, de még életében nem járt a várnál, tehát kívülről sem látta, pedig felnevelte a gyerekeit, sőt unokái is vannak, egyiket soha el nem vitte oda sétálni. Sopronban meg az osztálytársaim 2/3-a életében nem járt a Károly magaslaton, nem azért nem mert felkapott, hanem mert életükben nem voltak erdőben kirándulni.

Én egyébként nem budapestiként a felsorolt 14-ből 4 helyen jártam, de mondjuk én leszarom a kávézókat, tehát azok helyből kizárva.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.08. 17:19:17

@gwr: nem írtam, hogy szégyen. csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy vicces, hogy elmegyünk külföldre úgy, hogy még azokon a helyeken se voltunk amikért egy egy külföldi képes idejönni.

(én is így teszek egyébként)

Zabaalint (törölt) 2012.11.08. 17:23:12

Amúgy a pesti romkocsmák is inkább csak a külföldieknek olcsók.

Csumpitáz Alfréd 2012.11.08. 17:34:15

A sok elégedetlen búsmagyar. :D Nyilván a külföldieknek veletek kellene találkozni, mert ti képviselitek az igazi országimázst. A külföldi cikkek szerzői elmentek ezekre a helyekre, mert ajánlották nekik, aztán ott jól érezték magukat és ezáltal jó hírét vitték annak az országnak ahol ti is éltek. Ettől majd jön ide a többi hasonló "sznob" külföldi és - kimondani is rémes - jól fogják magukat érezni, aztán ezt elmondják otthon...és így tovább. Amikor ennek örülünk azt úgy hívják: vendégszeretet, tudjátok, az amire elvileg olyan büszkék vagyunk, ha nem örülünk ennek, az minimum szimpla hülyeség.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.08. 18:01:52

@Zabaalint:

Londoni, színangol ismerősöm meg sosem járt a Madama Tussaud viaszmúzeumban. Én meséltem neki, hogy érdemes kifizetni a jegy árát, mert tényleg jó. Mondta, hogy akkor majd elmegy egyszer.

2012.11.08. 18:23:50

@doggfather: szerintem teljesen természetes, hogy vannak dolgok, amiért egy külföldi képes idejönni, engem meg nem érdekel vagy nincs rá igényem.

Meg ugye ha idejön vki, akkor pár nap alatt mindennel végezni akar, hiszen lehet, hogy sosem jár már itt többé. Én viszont még soha nem voltam a Parlamentben, de el fogok egyszer menni, csak tudom, hogy bármikor megtehetem.

Dr. GGG77 2012.11.08. 18:24:59

Teljesen korrekt lista, mondjuk én biztos vinném őket a Bambiba, hogy lássanak, ízleljenek egy kis szoci retrót.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.08. 18:32:32

@Csumpitáz Alfréd: Nem kell itt okoskodnod, a külföldinek más a fontos ami nekünk.

A legtöbb külföldi egyfajta életérzést keres, amely lehet echte puszta, Habsburg korszak, szocializmus, stb. Az ételek is általában ehhez alkalmazkodnak és valójában nem fontos, hogy közük legyen a magyar ízléshez, az pláne, hogy az árakhoz.

ZON 2012.11.08. 18:48:12

Sziklakórház.

Élmény bekukkantani a vasfüggöny mögé.

qwertzu 2012.11.08. 19:19:45

6-os éjszakai hajnal 2 körül.

JanDítě 2012.11.08. 19:48:59

Mátra Borozó Boratórium. elclassico

micsoda? 2012.11.08. 20:12:35

Tetszik ahogy London nevezettességeit egyesek lebuzizzák. Persze olvasni illene sokat róla, akár regényt is. Például Cronin "Réztábla a kapu alatt" és megnézni azt az utcát. Szerintem a látnivalóhoz szem is kell.Ami azt illeti nem kultúrlények ezek külföldi turisták. Múzeum még véletlenül sem. Evés ivás mellett beleférne.

ballikos 2012.11.08. 20:15:03

- séta a várban, kopaszigát, city taxi, margit-sziget, citadella pipa
- de például széchenyi fürdő
- vagy valami jó kis koncert a müpában
- (est)ebéd az üllői úti bécsiszeletben
- vámház körúti nagycsarnok
- sör-unicum kombó a grinzingiben
- petőfi irodalmi múzeum
- tasting zone
- szállás szigorúan valami kellemes belvárosi apartmanban
- károly körút européer hajléktalanjai
- fogaskerekű, libegő
- és ki hagyná ki a pocok sörözőt az árpád híd pesti hídfőjénél?

kyanzes (törölt) 2012.11.08. 20:15:28

Habroló Bárt már nem is ajánlják? :)))

Tempus-Anh 2012.11.08. 20:24:44

Black Dog Pub, az egy király hely, kiváló felszolgálás, szolid árak, garantáltan jó hangulat, hideg sör és forró szenvedélyek. XI. ker. Lágymányos, a Lágymányosi u. 12.sz. alatt, a Kende utca sarkán...A cégér egy fekete boxer kontúrja...Frissen ismerkedett pároknak kötelező.

Gáborom 2012.11.08. 20:30:07

Vájá vájá, állljjj!
Hol holokausztoltak a Dunába 6 millió embert?

Ne mááááá.....

Dr. GGG77 2012.11.08. 21:44:23

Király utca, Zsidónegyed, Libegő kötelezőek!

mangorlo 2012.11.08. 21:46:59

nem olyan gáz a lista, de én tokajit nem hogy nem vinnék, de nem is vennék. vannak jó borok itthon, igaz hogy nagyon keresni kell.

az őstermelői piac az nagyon király, plusz hogy romkocsma még királyabb, bár őstermelői piac van még egy pár

igazából nem tudok belekötni a többibe se. azért nagyon erősen ajánlatos kimozdulni pestről, mert a vidék az is ütős.

mangorlo 2012.11.08. 21:48:39

@Dr. GGG77: ezt kihagytam, a filoszemitizmus nem trendi most. libegő meg nagyon jó alatta is a turistaúton na olyat kéne ajánlani, menjen fel a mókus a kilátóba a libegő alatt.

Mr. Waszabi 2012.11.08. 22:12:03

Kb, annyira releváns, mintha te egy new yorki vagy londoni kiruccanásod után otthon ajánlanál belőle bármit. Nem ismered igazából és felszínesen ítélsz, otthon megszokott ízlésedhez képest. Van értelme az ilyen posztnak? Ez itt negatív reklám helye, nagyjából ekvivalens.
Miért nem olyan külföldiek véleméynét posztolod, akik huzamosabb időt vagy rendszersebben töltenek itt? Vannak pedig bőven és a véleményük is színesebb.

igi1 2012.11.08. 23:22:23

ma de hun van józsefvàros, meg a nyócker? :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 00:18:49

@Budapesti Szeretkezési Vállalat:

"A szerző meg itt-ott csúsztat az eredetihez képet. Én mondjuk az Alexandra és Matyi Dezső helyében ezért simán beperelném, és simán nyernék is."

Erre azért kíváncsi lennék, részletekbe menően.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 00:22:36

@TH:

Matyi Dezső egyébként pont azt nem szereti, ha mindenhol feltüntetik, hogy mennyi mindene van, majd egyszer kérdezzétek meg a kávézó fölötti Párisi Galériában, hogy ki a tulajdonos.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 00:30:16

@igi1:

A Nemzeti Múzeum is a nyócker része, föntebb már ajánlották.:P

zsírvezér 2012.11.09. 00:40:21

"Mit ajánljunk annak, aki először látogat ide? Fürdőket, Várat és ha érdekli a kommunizmus, akkor a Terror Házát."
A háború és béke meg az oroszokról szól....

miért hittem, hogy több leszek , ha elolvasom ezt a post-ot?

2012.11.09. 01:04:54

A kommentek nagy része (tisztelet a kivételeknek) bámulatos látleletét adja a magyar népléleknek.
Frusztrált, rosszkedvű, individualista, depressziós, örök elégedetlen, semmi se jó emberek vagyunk. Még ha dicsérnek is minket valamilyen formában, azt is bántásnak veszik sokan, és támadással reagálnak.
És az legszebb, hogy sokan ezt, a teljesen ellentmondásos nézeteket és attitűdöt teljesen komolyan gondolják.

Miről is van szó?
Ha írnak rólunk, akkor az van, hogy "hülye köcsög külföldiek ugyan már, pár nap alatt mit tudhatnak rólunk".
Ha nem írnak rólunk, akkor "na, hát igen, már a kutya sem kíváncsi ránk!"
Ha jönnek turisták, az a baj, mert bunkók és összehánynak mindent.
Ha nem jönnek külföldiek, akkor "hát igen, ebbe a szarfészekbe már senki se jön, bezzeg Prága."
Ha dicsérik a romkocsmákat, akkor az a baj, hogy sznob buzi helyek.
Ha nem lennének / nem lettek volna romkocsmák, akkor valószínűleg már rég eldózelolták volna ezeket (műemlék jellegű) 100-150 éves házakat, és helyükön betonkocka irodaházak lennének (és ez tényleg baj lenne).
stb.

És persze sokan büszkék arra, hogy az említett helyek többségén ugyan nem jártak, de enélkül is pontosan tudják, hogy szarok és csak buziknak valók.
:)

Be kellene íratkozni ennek az országnak a nagy közös pszichoterápiára és boldogság-kurzusra, az az érzésem. :)

dennisthemenace 2012.11.09. 01:06:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem csodalom. Ki a francnak van kedve egy orat sorbanallni erte??

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.11.09. 04:06:51

@Betfair user:
Attól függ. Ha nő vagy és baszni akarsz, akkor elegyedj csak szóba velük. :-)

@shitgun:
Nem hinném, hogy kéne.
De neked ezek szerint igen.
(Tudod, koma, kivételek: Margitsziget, Gellérthegy; mármint a budapestiek, ha van ilyen nevű máshol is a világon, az kötőjeles.)

Ami a romkocsmákat illeti: itt pattognak a kocsmatulajok (meg a törzsvendégek), hogy milyen tahók az ottlakók, mert nyigaton nem pattognak. Csak azt felejtik el, hogy nyugaton ha valaki nekiáll üvölteni az utcán, fél percen belül beviszi a jard az őrszobára, és ott tartja reggelig. Nálunk is ez kellene.

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Az Orczy (így írják) teljesen rendben van.
Akkor már inkább a Bérkocsis utca, Mátyás tér (nem a Barátok köztös, az valójában Kós Károly), Lujza utca, Sárkány utca, Szigony-Tömő körzet...

@f.fredericks:
Nem Cserepes. Cserpes.

@TH:
Nem az Alexandrához tartozik, csak helyileg van benne. És hát nem pont ugyanaz.

A vár köznév. A Margitsziget pedig a kivételek közé tartozik a helyesírásban. nem tudom, ezt a szép idézetet honnan szedted, de javaslom a helyesírási szabályzatot, az mérvadóbb. Pontosabban az az egyetlen mérvadó.

@dennisthemenace:
Igen? Muti má!

@Nyiri:
Úgy, hogy a magyarok megszavazták a neten. Ebben az egyben jók vagyunk. Ezért lett a világ legjobb klubja az A38.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
És ha buzi vagy, akkor is buzi vagy. :-)
(Bocs, nem hagyhattam ki. :-)

@Étteremkritikus:
Mindkét helyen jártam, egyik helyen sincsenek romkocsmák, és 20-25 éve sem voltak. A romházakban squatok (foglalt házak) voltak (laktam ilyenben Kreuzbergben, a fal mellett, a nyugati oldalon), ezek Berlinben pl. már nincsenek, sőt, a helyek többségét is lebontották, de zajongás ott sem volt, mert hamar kijött a Polizei.
Egyéb hazugságok?

@loopketa:
Ezt miből gondolod?
A Király pont egy vegyes fürdő.
Vagy csak jólesik buzizni egy jót? Nem gond az, csak akkor mondd azt. De legalább nézz körül, hogy mire mondod, és mondd mondjuk a Rudast (rudas, érteeed...), ami 4 nap csak férfiaknak van, és tenyérnyi fasztakarót adnak csak.

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Úgy érted, Taskentbe, Szamarkandba, Alma-atiba?
Javasolnám, hogy menj el egy helyesírási táborba.

@fortissima fingus:
A Cserpes ugyan tulajdonnév, de a tejivó nem.

@igi1:
Az szerinted nem ugyanaz?

@Mj:
Olvasd el talán az eredetit.

@SontPent:
A romkocsmáknak helyet adó házak műemlékek?
Öcsém, neked elég téves fogalmad lehet a műemlékről... és ezek nagy részét bizony rég el kellett volna dózerolni, mert csak rontják a városképet.

(Ja, és egy nagy helyesíráskurzusra is. Többek közt te is.)

cool 2012.11.09. 05:34:57

@f.fredericks:
"Na megnéztem, hogy mi a franc ez a Cserepes Tejivó" amúgy meg Cserpes ...

A Corvin közben a valamikor nagy botránnyal megnyilt pornócuccos Beata Ushi üzlet helyén nyilna meg. Volt is hozzá nagy túrás-fúrás-felújítás, az ajtóra meg kiírva: "Nyitás október végén".
Igaz, hogy lassacskán már a november hónap közepe lesz, de nyitás - az sehol.
Tehát ez egy ennyire megbízható valami lenne ....
Időközben elfogyott volna a tej?

2012.11.09. 07:00:01

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: ha már nyelvtannáciskodsz, illik jól tenni azt. Mint azt alattam többen konkrétan is leírták (nekem nem volt hozzá türelmem) a Margit-sziget mindkét írásmódja helyes. Buktad a Cserpes Tejivót, és Várat is. Ajánlott olvasmány: A magyar helyesírás szabályzata.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.11.09. 07:31:22

Attól, hogy te nem ismersz valamit, az még létezik. Én se mondom azt a Koller Galériára, hogy nem létezik és hazug a szerző, csak mert nem ismerem.

Berlinben például ott a Tacheles, amit 2 hónapja zártak be hosszú évek után. Romkocsma, színház és galéria volt egyben.
Mint fentebb írtam, ezek általában nem bérházak, hanem többnyire gyárak, mint amilyen Pesten a Tűzraktér volt.
A Szimpla is nemrég nyitott romkocsmát Berlinben, mert ott ez menő és hagyományai vannak.

A New York Times újságíróinak azért is tetszik Budapest, mert Pesten ugyanúgy vannak romkocsmák, mint náluk. És némelyik magyar romkocsma tulajdonos saját bevallása szerint is tanulmányozta a New York-i romkocsmákat nyitás előtt.

Plumper 2012.11.09. 08:38:56

ha a gresham palotában akarnak iszogatni, mit nekik néhány magasabb taxis számla?!

kipróbálásra ajánlom még a brit szexturisták által már bevált olcsó magyar csajokat, nőket, akik néhány pálinka után bármire hajlandóak.

almadi63 2012.11.09. 09:02:17

@Tökéletesen igazad van,szivemből szóltál.Sok itt a félmüvelt,örök elégedetlen frusztrált gyökér aki osztja az észt,és nem veszi észre hogy milyen nevetségesek,és azt sem hogy hülyét csinálnak magukból.SontPent:

TH 2012.11.09. 09:22:24

@Mj: na akkor most vigyázz, lebuktattad, és beperel. :D

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: Na, akkor én is megismétlem magamat. A "Cserpes Tejivó" tulajdonnév így egyben, mit nem lehet ezen megérteni? A múzeum a Kálvin tér mellett is (Magyar) Nemzeti Múzeum hasonló okokból, nem Nemzeti múzeum...
Az, hogy szerinted a Vár itt nem tulajdonnév, az megint a te tévedésed:
"A Budai várnegyed Budapest I. kerületének egyik városrésze Vár néven."

"Hogy jobban értsd: Margit-szigetnek írandó, ha a földrajzi fogalomról írsz.
Margitsziget a helyes írásmód, ha nem szigetként, hanem városrészként szerepel a szövegben."
Na, érted már?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.11.09. 09:34:35

@Mr. Waszabi: mert ez nem egy szimpla turista véleménye, hanem a világ egyik legolvasottabb lapjában megjelent ajánló

Mad Mind 2012.11.09. 09:45:23

@Mr. Waszabi:
Az, hogy valaki éveket eltölt egy városban nem teszi semmivel sem elismerhetőbbé a véleményét, mivel az is csak a saját preferenciái alapján ítél. Persze kicsit több dologból tud választani. Amúgy meg, ha nem tetszik, minek olvasod?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.11.09. 09:50:27

@Leonard Zelig: oks majd továbbítom az üzit a telegraphos kollégának

TH 2012.11.09. 10:15:53

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: valamelyik cikkben valamit félreértettél az alexandrás kávézóról, de nem baj. Amit nem értek, hogy miért rugózol mások helyesírásán, amikor láthatóan neked vannak komoly problémáid vele. Ráadásul a tulajdonnevek helyesírása egyébként is az egyik legelborultabb része a helyesírási szabályzatnak, amin szerintem inkább röhögni érdemes, mint véresen komolyan venni.

TH 2012.11.09. 10:18:42

@~dá~: egyébként jó poszt volt ez.

fortissima fingus 2012.11.09. 10:54:00

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: "A Cserpes ugyan tulajdonnév, de a tejivó nem."

Azt a nevet adták a tejivónak, hogy Cserpes Tejivó, nem pedig azt, hogy Cserpes.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.11.09. 11:55:17

@Mr. Waszabi: Ez csak azért releváns, mert a szerző nem csak kiruccant egy hétvégére, hanem pár hónapot itt is élt. Mellesleg az egyik legismertebb újságnál dolgozik, ha ő ír ajánlót egy városról, arra odafigyelnek. Azt meg csak mi magyarok tudjuk, hogy sok helyen tévedett...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 14:11:46

@Budapesti Szeretkezési Vállalat:

Elolvastam az eredetit, és semmi olyan pontatlanság nincs benne, ami alapján pert egyáltalán értelme lenne indítani.

"Nem az Alexandrához tartozik, csak helyileg van benne. És hát nem pont ugyanaz."

Na erre mondják, hogy más, amikor az okos hülyéskedik, mint amikor a hülye okoskodik. Mivel volt szerencsém rálátni a Párisi Nagyáruház tulajdonviszonyaira, ezért pontosan tudom, hogy a házban minden Matyi Dezsőé, igen, a kávézó is. Van még valami, amin szeretnél indokolatlanul felháborodni ahhoz, hogy észt oszthassál, vagy egyszer elég volt megrázni a pofonfát?

krisz-nagy 2012.11.10. 22:11:52

@qwertzu: ja, de kezdetnek elég is lesz nekik a corvintól a nyugatiig :-) nehogy aztán sose jöjjenek vissza kis országunkba
süti beállítások módosítása