Az engedélyköteles építési terveket januártól alapvetően nem személyesen vagy postán, hanem elektronikus úton küldhetjük be. Aki azt hiszi, hogy ez magyarul beszkennelt tervek e-mailezését jelenti, az téved: az ügyintézés sokkal jobban fog hasonlítani egy közösségi oldalra, mint a hagyományos levelezésre. Ez nem azt jelenti, hogy ismerősnek jelölhetem a szimpatikusan nagymellű építésügyi előadót az önkoriban, hanem azt, hogy a terveket feltöltöm, aztán megoszthatjuk (vagy csak egy részét osztjuk meg), mások kommentelhetik, beleszerkesztgetnek, bejelölhetnek rajta ezt-azt. 

Hogy hogyan működik (illetve nem működik) a papír alapú rendszer azt láthattuk az előző posztban. Az új modell, amit röviden ÉTDR-nek (ijesztőbben Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszernek) hívnak, leginkább abban fog különbözni a mostanitól, hogy nem kell beküldeni a terveket. Sem postán, sem e-mailben. A hivatalban meg nem küldözgetik tovább egyik iktatóból a másikba. Ehelyett mi feltöltjük, ők pedig megosztják az érintettekkel (mint egy bulimeghívót a Facebookon, ahol gondosan ügyelünk arra, hogy kihez ne jusson el).

Tök jól hangzik, de vajon az is lesz-e? Lássuk az érveket pro és kontra!

Miért jó ez?

1. Olcsóbb lesz beadni a terveket

Ennyi tulajdonképpen elég is lenne a legtöbb ügyfélnek, minden további érv és ellenérv felesleges. Nem olcsó mulatság kinyomtatni és sokszorosítani a terveket annyi példányban, ahányban az egyes hatóságok megkövetelik. Ez már egy családi ház esetében is több tízezer forint, szóval el lehet képzelni, milyen kiadást jelenthet egy „komolyabb” épület esetében.

2. Több milliárd megtakarítás az államnak

Mielőtt az első pont alapján hőzöngeni kezdenénk, hogy minek fejlesztgetünk rendszereket a lobbizó ingatlanberuházóknak, nem árt tisztázni: ez óriási megtakarítást jelent a közszférának is (a fejlesztés ráadásul uniós forrásból valósul meg). Jelenleg csak a hivatalok közti „aktatologatás” postaköltsége (!) 1,5 milliárd forint évente. És akkor ebben még benne sincs a nyomtatás, a boríték stb., és ami a legértékesebb: az erre pazarolt munkaórák száma. Úgy mindenestől 4,8 milliárd forintra becsülik az ÉTDR bevezetéséből származó megtakarítást. Évente.

3. Egyszerre többen is tudnak dolgozni vele

Ez nem csak azért jó, mert gyorsabb lesz az ügyintézés, mivel nem kell az egyik szakhatóságnak a másikra várnia. Legalább ennyire fontos, hogy ha az egyik fél olyat „javít” bele, amiről a másiknak is tudnia kell, akkor arról automatikusan értesül az érintett. Így elkerülhetők az olyan galibák, mint amilyenekről a múltkori posztban szó volt: mondjuk a tűzbiztos vs. műemléki szempontoknak megfelelő kapu kiválasztása, ahol a végén milliókért kellett az építtetőnek ajtót cserélnie, mert az egyik hivatal nem tudta, mire adott engedélyt a másik. De nem kell ahhoz milliókat bukni, hogy megértsük a lényegét: aki már küldött el ellenőrzésre fontos szöveget egy cégnek, amit aztán két vezetőtől, kétféleképpen javítva kapott vissza, két külön doksiban – az tudja, hogy miről van szó.

4. Láthatjuk, hol tart az ügyünk

Ha beadunk vagy postázunk egy tervet – legyen az akár e-mailezve is –, onnantól kezdve gőzünk sincs, hogy mi történik azzal a bürokrácia sötét útvesztőiben. Ha felhívjuk telefonon az ügyintézőt (akit persze lehet, hogy szívesen bejelölnénk a bevezetőben említett építésügyi közösségi oldalon a nagy melle miatt), akkor ő nyugodtan mondhatja, hogy „igen az ügye iktatásra vár”, esetleg „ennél vagy annál a hivatalnál ülnek rajta, sajnálom”. Közben meg lehet, hogy épp a körmöcskéit reszeli a hétvégi házunk alaprajzára. Az ÉTDR-ben elvileg a feltöltés után a jogosultak ellenőrizhetik, mi történt már a tervekkel, hol tart az ügyintézés.

5. Mindenki csak az őt érintő részt nézheti meg

A hagyományos rendszerben mindenkinek, akinek jóvá kellett hagynia valami apróságot, megnézhette az egész tervet. Ez már egy családi háznál is zavaró lehet, de mondjuk egy fontos cégközpontnál pláne az. Ezentúl az egyes érintettek csak a rájuk vonatkozó részletekbe tekinthetnek bele. Mondjuk a leendő szomszéd kaphat egy homlokzatot, esetleg egy látványtervet, de a pincém beosztásához semmi köze – azt a részt nem osztjuk meg vele. A korlátozás természetesen időleges is lehet: a szükséges személyek kapnak egy jelszót, ami a határidő leteltével lejár. Logikus: onnantól kezdve semmi közük hozzá, mi van a falak mögött.

6. Kényelmesebben ellenőrizhetjük mások terveit

Ha mondjuk, van egy ingatlanom a Rózsadombon, de Gyenesdiáson élek, és érdekel, hogy mit tervez a pesti szomszéd, akkor nem kell elutaznom a világ végére a II. kerületbe, hanem otthon a számítógépemen is megnézhetem a terveket. Ugyanígy közszemlére lehet tenni egy tervezett ház homlokzatát minden érintettnek. Vagyis, ha ingatlant szeretnék vásárolni egy utcában, akkor ellenőrizhetem az ÉTDR-ben az adott környéket és kiderül, miben mesterkednek arrafelé.

Mi a baj vele?

1. Az építészeknek nem lesz hozzá cucca

Bevallom, először nem értettem, ez miért probléma, mert ma már szinte mindenki számítógépes programmal tervez. A végeredményt feltölteni valahova számomra sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint kinyomtatni, sokszorosítani, beborítékozni stb. Aztán szembesültem azzal, hogy az építészek harmadának állítólag nincs még e-mail-címe se! Mondjuk, ezt egyszerűen nem hiszem el, de ha csak a fele igaz, akkor is ijesztő adat, mert ha szkennelgetni kell a kormányhivatalokban, akkor megette a fene az egész újítást. És akkor még arról nem is beszélve, hogy a digitális világban jártas ügyfeleknek sem lesz egyszerű a dolog. Ahogy az előző poszthoz kommentelte ügyelő: „nálunk naponta 25x elmegy a net - ha van, akkor is lassú -, ilyenkor kezdheted az egész menetet elölről”.

2. A hivataloknak nincs hozzá cucca

Szintén ügyelő írja a kommentjében: „ismerve a hivatalok gépparkját: 12-15 éves számítógépek, 1 db A4-es scenner 15-20 emberre, pici monitor”

3. A terveket nem lehet majd áttekinteni monitoron

Ahogy a koos.hu egyik építész kommentelője fogalmazott: „Rohadtul utálom a tervlapokat monitoron nézegetni. Ha egy lukon kukucskálva akartam volna dolgozni, mehettem volna nőgyógyásznak.”

4. Könnyebb lesz lenyúlni a terveket, mint korábban

Nehéz megítélni, hogy melyik rendszerben nagyobb a kockázat, hiszen most háromezer tervtár van országszerte, úgy meg egy központi bázis lesz, de az kétségtelen, hogy a bakelitlemezek korában kevesebb kalózmásolat készült, mint ma. Vagyis hiába lesz kevesebb kockázati pont, ezeken a pontokon sokkal egyszerűbb lesz eltulajdonítani egy-egy tervet. (Ez persze ma sem lehetetlen, amit jól bizonyít, hogy egyesek nyilvánosan publikált tervek másolatait árulják a neten, sőt ha kell, aláíró építészt is szereznek hozzá. Igaz, ezek általában nem a tervtárakból jutnak illetéktelen kezekbe – de ez egy külön történet.)

Bár szőnyeg alá söpörni az ellenérveket nem szabad, azért az érvek egyértelműen a bevezetés mellett szólnak. Főleg úgy, hogy az építészek munkájának alig 2%-a engedélyköteles – vagyis ennyit lesz majd kötelező elektronikus útra terelni. A problémákat pedig – akármennyire fáj ezt hallani – egyszerűen megoldja az idő. Nem lehet arra várni, hogy az érintettek 100%-ának legyen internetelérése, mert akkor még évtizedekig lehetne ezzel a 99%-ot szívatni. Ez nagyjából olyan, mint hogy minden vállalkozásnak kötelező bankszámlaszámot nyitni, anélkül nem működhet – punktum, nincs kivételezés. A nagy különbség persze az, hogy az kötelező plusz költség minden vállalkozónak, ez pedig elvileg nem.

(Azt is megkockáztatom – de ez már legyen az én személyes véleményem zárójelben, dőlt betűvel és vessenek meg érte az építészek –, hogy még a szerzői jogok kérdése is alaposan meg fog változni. Akárcsak a zeneiparban. Ott sem ért véget a folyamat, de vagy másfél évtizeddel előbbre jár más területeknél. Egyszerűen újra kell gondolni, mit lehet védeni és hogyan a jövőben. Mondom ezt úgy, hogy zeneszerzőként és dalszövegíróként kapok némi pénzt időnként az Artisjustól, de egy percig nem bántam meg, hogy a dalaink ingyen is hozzáférhetők a neten: enélkül sokkal kevesebb emberhez jutottak volna el – alighanem most még kevesebbet kapnék egy szuper szigorú rendszerben.)