223974_3610878389937_2119048887_n[1].jpg

Egyelőre hajóra hajaz, de holnapra mókus lesz belőle állítólag. Forrás.

 Kaptam egy levelet egy józsefvárosi akcióról, mely szerint "Egy elhagyott foghíjtelken magyar és nemzetközi művészekkel, környékbeli lakókkal, egyéb szervezettel és otthontalan művészekkel közösen egy hatalmas, többfunkciós mókust építünk fel. A mókus egyszerre lesz mobil színház, közös hangszer és egy különleges budapesti utcafantázia kiindulópontja. A projekt különlegessége az is, hogy a Józsefvárosi Önkormányzattal együttműködésben valósul meg! A 2 hónapja tartó szociokulturális projektet szeptember 15-én, szombaton, 15 órakor köztéri mókusünnep zárja, ahol közösen bemutatjuk a 20 forintos operett c. utcafantáziát és Mókus Maxit. Indulás: VIII. ker. Tolnai Lajos utca 23., érkezés: Kálvária tér."

Azt hittem először, hogy rosszul látom, de nem, tényleg mókust építenek. Persze nem szólhatok semmit, hiszen mi is készítettünk már Boogie Mamma-koncerten embernagyságú kartonpockot, melyre a kedves közönség szőrzetét ragasztgattuk fel. Úgy látszik egyszer minden ember életében óhatatlanul eljön a pillanat, amikor óriási rágcsálót kell alkotnia (vö: Beastie Boys: Intergalactic és persze Monthy Python: Gyalog-galopp). Természetesen kíváncsi voltam a részletekre, rákérdeztem és ezt a választ kaptam:

"Mókus Maxi egy 4 m magas, 5 m hosszú tárgy, alapja egy hajó, testrészei hangszerekként szólalnak meg, vérkeringését egy gyümölcscentrifuga biztosítja. Alapja hajóutánfutó, ezen mozgatható. A mókus egyébként Horváth Csilla (HoCsi) egyik novellájából származik, amelynek főszereplője, Mókus Márkus egy sikertelen politikus, aki megpróbálja megoldani a Pilisi Parkerdőben elszaporodó meztelencsigák (hajléktalanok) helyzetét.

A mi mókusunk, Mókus Maxi egy másik generáció képviselője, Mókus Márkus leszármazottja. Célja az utca megváltoztatása egy közösség, egy növekvő hálózat, egy utcai mozgalom segítségével. 

A 20 forintos cím arra utal, hogy szinte semmiből hozunk létre mindent. A mókus testrészei (beleértve a hajót is) adományozott, talált, újrahasznosított tárgyak.

Szóval akit érdekel a mókuskaland és a 20 forintos operett, az holnap 3-kor (vagyis 15-én, 15-kor) jelenjen meg a Tolnai Lajos utca 23 alatt.

Részletek: facebook.com/20ForintosOperett

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állat szobor installáció viii. ker kálvária tér tolnai lajos utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr934776416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mókusünnep 2012.09.14. 22:12:05

Sós víz tört fel Józsefváros egyik elhagyott óvodakertjében. A Földbolygón új Genezis kezdődik, létrejön a Nyolcadik Tenger. Egy kis csapat, Mókus Maxival az élén, hajót épít, hogy segítségével átkelhessenek a tengeren. Sokan csatlakoznak, vegyesen: ma...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.14. 13:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.09.14. 12:14:40

Szemétszobor, másse hiányzott a környékre! Remélem az "alkotók" gondoskodnak majd az eltakarításáról is és szétcincált darabjai
nem az amúgy is lepattant Kálvária teret fogják ékesíteni...

2012.09.14. 18:22:01

Jesszus Úr Isten! Ekkora céltalan pénzkidobást és ostobaságot még nem hordott hátán a föld...

Nem hiába volt kiemelendő, hogy: "A projekt különlegessége az is, hogy a Józsefvárosi Önkormányzattal együttműködésben valósul meg!"

Ilyen jól megy Józsefvárosnak?

2012.09.14. 18:24:10

Ha van fémtartalma drága lesz a non-stop biztonsági őr!

Huorn 2012.09.14. 19:03:41

Ha itt laksz Józsefvárosban, már nem lepődsz meg semmin. Jónéhány éve tombol a teljes abnormalitás minden szinten.

Tapmancs 2012.09.14. 20:11:45

Amikor olvastam hogy "nemzetközi művészekkel, ..., egyéb szervezettel", akkor már tudtam hogy néhány identitászavaros, befüvezett kretén hippi önmegvalósítását látjuk, akik azt hiszik hogy minél nagyobb balfaszságot csinálnak, annál menőbb a művük. Szegények nem értik hogy nem.

söcsö 2012.09.14. 22:03:33

mivel órási Beach Boys és Beastie Boys rajongó is vagyok, így muszáj egy észrevételt tennem:
az Intergalactic Beastie Boys szám :DD

manonegra 2012.09.15. 00:14:14

Minden kedves, abnormalitástól és hippiművészettől sokkolt és rémületbe kergetett, tiszes polgárnak ezúton kívánok normális, megszokott dolgokban bővelkedő, árufogyasztásban és elidegenedésben gazdag, munkás hétköznapokat!

AnnaKarenina 2012.09.15. 08:58:42

Hát akinek nem tetszik, ne nézze, ne menjen el az eseményre, de hogy minek kell más embereket csak azért fikázni, mert csinálnak valamit, vagy Valamit?!
A nyóckeren át szoktam haladni, gyönyörű épületek vannak, romos épületek (Baross u. 40.!) vannak, foghíjtelken kiskertek, a nagy üzletközpont mögött meg bontják azokat a házakat, amik a nyócker kissé v. nagyon is borzongató hangulatát adták. Nem kéne, hogy így legyen, ha lakni nem is jó ezekben a házakban, valami más funkcióval meg kellene őket tartani, mert úgy járunk, mint Óbudával.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.09.15. 22:19:21

@söcsö: atyám, hogy üthettem el, kösz, hogy szóltál! természetesen képben vagyok - amint látod linkeltem a borítót is. természetesen máris javítom. amúgy ha már óriásrágcsáló és Beach Boys-korszak akkor ez jöhet szóba :D assets.rollingstone.com/assets/images/story/the-beatles-magical-mystery-tour-gets-dvd-blu-ray-release-20120822/1000x600/20120821-magical-mystery-600x-1345646677.jpg

bonafide 2012.09.15. 23:24:33

@Tapmancs:
- Igor, ne szarjunk a zongorába?
- Ezeknek? Úgysem értenék!

söcsö 2012.09.16. 09:55:37

@~dá~: jaja, gondoltam, hogy tudtad, és igen, elég alap a Beatles kép :DD
süti beállítások módosítása