szilagnes: Plein art Ráday utca 2 cerezo: Wekerle II.

Fotó: szilagnes (Ráday utca) és cerezo (Wekerle)

Amikor gyerekként Kispest (vagyis Honvéd) - Ferencvárosra vitt ki apám a Népstadionba (páros meccs volt, előtte talán az Újpesti Dózsa játszott a Vasassal), nem gondoltam volna, hogy egyszer én is egy hasonló összecsapást fogok vezetni. Merthogy valami ilyesmi történik most itt az Urbanista és az Otthontérkép közös játékában, a Városnegyed-bajnokság utolsó nyolcaddöntőjében, ahol BELSŐ-FERENCVÁROS csap össze a kispesti WEKERLETELEPpel. 

Vajon sikerül-e Ferencvárosnak két versenyzőt is továbbjuttatnia a negyeddöntőbe? (A József Attila-lakótelep már ott van.) Vagy sikerül-e a városmagtól legtávolabb eső versenyzőnek, egyedüli kertvárosi részként továbbküzdenie magát?

Azok kedvéért, akik nem tudják, miről van szó, elárulom, a cél: megtalálni azt a budapesti városrészt, amelyet a legtöbben szerettek. A játék menetét, állását itt találjátok részletesen. Voksolni pedig egyszerű lájkolással tudtok a Facebookon - szeptember 13. délig.

Ismertetők

Belső-Ferencváros


Mint a legtöbb Nagykörúton belüli területről, Belső-Ferencvárosról is szép számmal küldtetek anyagokat az Urbanistára, meg én is bejártam pár érdekes ingatlanát. Furcsa módon nem az egész, jól körülhatárolható negyednek, hanem kifejezetten egy utcájának vannak lelkes hívei: ez a Ráday. Van külön lap.hu-s linkgyűjteménye és Wikipédia-szócikke is. A zászlóshajó Ráday Könyvesbolt egy időben várostervezési dolgokkal is foglalkozott a honlapján. További infókért érdemes belekukkantani a kerület otthontérképes adataiba, meg persze az ittlakunk.hu ferencvárosi oldalába is.

 

Wekerletelep

Az évszázados mintalakópark többször is szerepelt az Urbanistán, sőt a századik születésnapjáról külön poszt emlékezett meg. Talán a legegységesebb városnegyed az egész bajnokságban, elég erős lokálpatriótákkal. Van saját honlapja, sőt saját linkgyűjteménye a lap.hu-n, meg persze Facebook-oldala. Érdemes belekukkantani a teleppel foglalkozó Wikipédia-szócikkbe is, meg természetesen átfutni az Otthontérkép adatait és az ittlakunk.hu kerületi posztjait.

Ingatlanárak

Belső-Ferencváros

Belső-Ferencvárosban átlagosan 280 ezer forintos négyzetméteráron vehetünk lakást (a kínálati ár alig valamivel magasabb: 296 ezer, vagyis +5%). Elsőre talán furcsa lehet, hogy nem ez a legdrágább része a kerületnek, de a Duna-parti luxusapartmanok és a rehabilitált területek értékesebbé teszik Középső-Ferencvárost. Ami viszont igazán meglepő, hogy a kerület külső része is drágább, bár a sorrend az elmúlt években gyakran változott, mint az az Otthontérkép grafikonjain is látszik.

Az albérletáraknál már más a helyzet, ott egyértelműen Belső-Ferencvárosban a legmagasabbak az árak a kerületben.

Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép

Wekerletelep

A sokak által ragaszkodásig szeretett telepen egész olcsón vehetünk lakást/házat: 241 ezer forintos átlag négyzetméteráron, jóval a budapesti átlag (296 ezer) alatt. A kínálati ár itt is nagyjából 5%-kal jár az értékesítési felett: 254 ezer forint. Még ezekkel a mutatókkal is Kispest legtöbbre értékelt része a Wekerle.

Az Otthontérkép egyéb mutatói

Láthattuk, hogy az árak jóval alacsonyabbak Wekerlén és még van egy pár mutató, amiben jobb. Ilyen például garázsár (az 1,2 milliónál kevesebb értékkel a város legolcsóbb területi közé tartozik). Belső-Ferencváros természetesen drágább, bár az 1,7-2,2 millió még mindig az alacsonyabb értékek közé tartozik a Nagykörúton belül. 

A parkolási díjakban persze már nincs kivétel. Belső-Ferencvárosban épp úgy 400 forintot kell fizetni óránként, mint a többi belső kerületrészben, míg Wekerletelepen ingyen parkolhatunk.

Amiben Ferencváros erősebb, az a közbiztonság (igaz, itt nem városrészi, hanem kerületi adatokról van szó). Ez a lakásbetörésekre is vonatkozik, de különösen a gépkocsilopásoknál nagy a különbség:

Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép

 

Meglepő, hogy a statisztikai adatok szerint Belső-Ferencváros zöldebb, mint Wekerletelep, holott a tapasztaltok mást mutatnak. Alighanem az lehet az oka, hogy az Otthontérkép adatbázisában csak parkok, erdők, temetők sorolódnak ide, míg a magánkertek és az utcai fasorok nem.


Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép

 És most szavazzatok! 

Kattints ide és válassz a két kép közül, hogy Wekerletelepet vagy Belső-Ferencvárost szereted-e jobban! Persze akár mindkettőre is adhatsz lájkot. Kérlek, ne a képeket értékeld, azok most csak illusztrációk. Szavazni szeptember 13. délig lehet.

 

A versenyző területek határait ezen a térképen tanulmányozhatjátok, a verseny menetét pedig itt találjátok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ix. ker xix. ker wekerletelep városnegyedek belső-ferencváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr644753253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clivis 2012.09.08. 08:43:27

Adjatok már egy címet nekem Wekerlén, ahol tényleg ilyen áron lehet (jó) lakást venni, azonnal megveszem! 45m2-es lakások laza 15m körül vannak... Na jó, talán a leglepusztultabb, legrosszabb fekvésű, legnagyobb házakban, esetleg... De ezt átlagnak tekinteni, háááááát, erős csúsztatás.

clivis 2012.09.08. 08:46:02

Ja, és jó tudni, hogy Ferencváros zöldebb, mint Wekerle-telep... Meg biztonságosabb is, nyilván... Ja, hogy kerületi adat? Nem sikerült egy "icipicit" pártosra ez a bevezető?

jatila 2012.09.10. 15:24:46

@clivis: a házrészek kerülnek 15 M körüli pénzbe, a lakások már sokkal olcsóbbak (főleg a földszintiek).
süti beállítások módosítása