varkert2

Fölkerült egy vagon Várkertbazár-látványterv a ZOA honlapjára, ebből nyúltam le most párat.

varkert4

varkert5

varkert1

varkert3

Mint írják:

JOGERŐS A VÁRBAZÁR ENGEDÉLYEZÉSI TERVE

Legjobb tudomásunk szerint augusztus 28-a óta. Megbízóink hozzájárultak ahhoz, hogy bemutathassuk a ZOA által készített látványterveket, amelyek az engedélyezési dokumentáció részét képezték.


A tervvel kapcsolatban rengeteg elemzés és kritika napvilágot látott, ezért csak egy rövid összefoglaló: A KÖZTI elképzelése szerint a Várbazár külsőre eredeti formáját kapja vissza. A déli bazársor mögött – az eredetivel mindenben megegyező kertek alatt – egy új mélygarázs és konferenciaközpont lesz, az északi bazársor fölött (Öntőház-udvar) pedig egy teljesen új park kerül kialakításra.


Íme a tervezésben résztvevők teljes listája:


Generáltervező: KÖZTI Zrt.
Felelős Építész tervező: Potzner Ferenc
Építész: Pottyondy Péter
Építész munkatársak: Pottyondy Bence, Potzner Ádám, Radványi Katalin, Szabó Orsolya, Weimper Viktória
Belsőépítészet: Dévényi Tamás (Budapesti Műhely)
Tartószerkezetek: Gurubi Imre, Váczi Péter (KÖZTI Zrt.)
Épületgépészet: Oltvai András
Épületvillamosság: Máramarosi András, Ritzl András (KÖZTI Zrt.)
Környezetvádelem: Weiner László (Top Pedion)
Mélyépítés Gaudi Emőke (Főmterv)
Közmű- Víz, Csatorna: Szalay Ákos (Főmterv)
Közmű- Fűtés, Hűtés: Mihályi Géza (Főmterv)
Közlekedés: Wettstein Anikó (Főmterv)
Akusztika, Zajvédelem: Arató Éva (Arató Akusztika Kft.)
Környezettervezés: Steffler István (Garten Studió)
Akadálymentesítés: Babits Bernadett (Bauonline Kft.)
Tűzvédelem: Dr. Bánky Tamás (Bánky és Bánky Bt.)
Oltóberendezések: Hajdú András (Ventor Bt.)
Látványtervek: ZOA

Még több kép a ZOA oldalán, a linket pedig a Heti Beton osztotta meg - kösz!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: vár felújítás várnegyed látványterv i. ker várkertbazár várbazár

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr554743405

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha hétvége, akkor csülökre család! 2012.08.31. 11:34:23

Na, jól melléfogtál, ha azt hitted bográcsozás lesz a téma. Ámbár nem is rossz ötlet, amíg rontjuk az ingatlan jelenlegi arculatát, elrotyogna egy kis ebédnek való. Gyújtós úgyis mindig van, már megint emelkedik a kazal, Isten bizony ezek a növényi nye...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.08.31. 11:41:53

Na, ebben most mi a fene az, ami nem tetszik? Mi ez a sanda célozgatás az anno az agrárproletatiátus által, meg az Ady magyarnyári vízióiban lerontani áhított főúri kastélyokra? ...

Avagy annak sugalmazása, hogy itten egy orbán-tarlós-oligarchista feudál-barokk tobzódás látható, amúgy rengeteg fával meg zölddel, üveg-betonkockák, lakóparkok, plázák, hotelek, irodaházak és bankok helyett? :)

Láttátok-e már, hogy pl. Prágában a várból a folyó iránt lefelé, ott egy igazi főúri szőlőskert van meg, kb. origináltan mindmáig, és szépen mehet benne a sétafika, az ingyenkoncert, meg a panorámás vacsi? Hát az is feudális, oszt' mégse hápog senki.

speirs 2012.08.31. 11:46:00

És a terveken a Vár a régi kupolájával szerepel, nem a mostanival. Nagyon jól mutatna, ha azt is helyreállítanák rövidesen.

fingerbangs 2012.08.31. 11:48:48

8.5 milliárd forint, lesz mit ellopni...

"évi 250 ezer látogatót vonzhat" azért az elég kevés, nem?

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.08.31. 11:51:25

Örülök, hogy végre valaki rendbehozza ezt a méltatlanul elhanyagolt épületegyüttest. Annak meg különösen, hogy nem plázát építenek belé, mint az régebben tervezték, hanem az eredeti állapotot állítják vissza.

Amennyire én tudom, a terület Vár alatti részén régen a királynő kertje volt, elzárva a külvilágtól, nagyon sok, egzotikus fa volt itt található. Csak a 2. világháború végén, Budapest ostromakor az oroszok és az amerikaiak szétbombázták az egész területet (több épülettel együtt, sőt egy szép díszes várkapu is megsemmisült (ez a mai Aranyszarvas étterem mögött,volt, ahol most csak egy sima lépcső látható)), s csak egy fa élte ezt túl. Ez a fa ma is látható, a tövében találkoztak régebben a "Nagyfa galeri" tagjai.

Sokat szoktunk arrafelé fotózgatni a tanítványokkal, erre különösen alkalmas környék. Most még szebb lesz!

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.08.31. 11:52:11

Szép remények, majd ez is áll 5 évig a kivitelezők és a rendelők vitája miatt, a munkásokat itt sem fizetik majd ki és az elkészülte után 10 évvel már le lesz rongyolva.
Bár ne lenne igazam!!!

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.08.31. 12:10:18

@Kínai cuccok tesztje:

Nem lesz igazad. Ezt a munkát személyesen Orbán Viktor felügyeli Dr. Zumbok Ferenc kormánybiztoson keresztül.

Ez egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás, Orbán Viktor pedig nagyon komolyan veszi az ilyen szimbolikus jellegű presztízs projekteket(Sándor-palota rekonstrukciója, Nemzeti Színház, stb.)

Gyönyörű lesz.

Köszönjük, Viktor, hogy a romokban heverő gazdaság és a megtépázott nemzeti büszkeségünk helyreállítása mellet az építészeti örökségünk megmentésére is fordítasz időt!

Emberfeletti és tiszteletet parancsoló teljesítmény ez, amelyre kizárólag Istentől gazdag talentumokkal megáldott, aszketikus lelkületű ember lehet képes.

Transylvanianmixedgrill 2012.08.31. 12:14:27

Ha ez ilyen lesz, ahogy a terveken, akkor gyönyörű lesz. Merjük remélni, hogy a terület bekamerázására és védelmére is futja a pénzből, és nem fogják birtokba venni a parkot a homleszek és a gördeszkás kis faszkalapok.

viragimado 2012.08.31. 12:27:23

Aki itt most fikázik meg sír, az menjen nézze meg milyen állapotban van most. Az ember szíve megszakad, ahogy nézi azt a pusztulást, ami ott van. Gyönyörű hely, tényleg ékessége lenne a fővárosnak. Igenis rendbe kell tenni. A terveket is jónak tartom.
Nyilván jó lenne hozzá megfelelő szintű ellenőrzés a lopások ellen.
Bár azért ez rajtunk is múlik. Ha elég sokan írunk, szólalunk fel, hogy ez egy tényleg ellenőrzött, és időre elkészülő projekt legyen, ha látunk arra felé valamit, és jelezzük a megfelelő fórumokon, ha tényleg olyan figyelmet kap a mi részünkről is, akkor talán sikeres lesz.

viragimado 2012.08.31. 12:29:57

@fingerbangs: szerintem ez rosszul becsült szám. Elég csak hétvégén felmenni a várba, mennyien vannak. Hát még ha ez a rész is rendben lesz.
Ez a rész a főváros és Buda legszebb része!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.31. 12:31:09

Ha megvalósul azon fogok meglepődni, nem azon ha 20 év után még mindig a pusztulást látom ha arra járok...

kerecsen2010 2012.08.31. 12:37:39

Végre valami, ami olyan, amilyennek lennie kell! Én is csak az állagmegóvás miatt aggódom (ld. Március 15. tér tapasztalatai): mlegyen elég pénz a fenntartásra, a kertek locsolására, a vandalizmustól való védelemre is!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.08.31. 13:05:55

(élvezem, ahogy bestpixel minden egyes hozzászólásába bele tudja szőni a tanfolyamait meg a tanítványait, legyen szó építészetről vagy agrárpolitikáról)
Egyébként pedig gyönyörű lesz a Várbazár, nagyon várom, amióta az eszemet tudom, rejtély volt, hogy Budapest egyik legjobb helyét hogyan hagyhatták lerobbanni. Vajon mikor adják át?

komplikato 2012.08.31. 13:08:17

@viragimado: Már nem is tudom mióta figyeltem mi van az épület együttessel, tudtommal soha nem a szándék hiányzott a felújítás mögött.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.08.31. 13:09:23

@viragimado: a Várban is vannak bőven részek, ahova elférne egy jó kis fejlesztés. Tavasszal voltunk fent sétálni és a teljes palota mentén, a Lipót-szobor teraszon, stb, kihalt volt minden, rajtunk kívül még turisták sem andalogtak (ez este 21 és 23 között volt). Nem volt hova kiülni meginni egy sört, harapni valamit, pedig hely az volna bőven. Még a Várnegyed lehúzós éttermei közül is sokan akkor zártak, végül kénytelenek voltunk lecsorogni a Moszkvára egy sörért. A palota környékén is pezseghetne jobban az élet!

Csabi. 2012.08.31. 13:49:13

Rá kéne bízni egy romkocsma tulajra, egymillióból kipofozná.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 14:07:17

Jellemző, liberálék egy plázát építettek volna oda. Csúnya is, a terület elpazarlása is, zsíros csúszópénzek is.

Nekem ez tetszik, ahogy megpróbálják visszaállítani Bp háború előtti fényét.

Dr Milton 2012.08.31. 14:29:30

Szép. És a látványterven a háború előtti a kupola is. Ha visszaállítják a Várat a háború előtti utolsó eredeti állapotába, visszaköltözheztne oda pár ministerium, a ministerlenökség meg az eredeti helyére, a Sándor-palotába. Hogy lesz a közlekedés megoldva a Várbazárnál?

nu pagagyí 2012.08.31. 14:48:37

Itt csak komolyzenei koncertek lesznek. Nincs zúzóhely.

2012.08.31. 14:57:57

@nu pagagyí:

Kéne ide is az neked, mi? :) Tán csak nem útálod a "komoly" zenét? Egyébként már a régi libsik is megmondták: nincs semmi "komoly" vagy "klasszikus", zene van és kész.

Esetleg tájékozódj a zeneművészet személésének mai állásáról mondjuk a Mezzo (ha jól emlékszem, korábban "Muzzik") francia TV-csatornáról, ott aztán dögivel van amellett még ethno, jazz, kortárs, ugyanúgy, mint bármi egyéb, csak pop meg rock nincs. Bár a határt pont a libsi fíloszok és műértők mosogatják el nagyban e műfajok között, úgy kb. 40 éve már ...

Persze a félpucéran és részegen fetrengés, a decibel és kilowatt-bömbölés, a stroboszkóp-lézer szemgyógyító kombója, a csoportos rugdosódás és kurjongatás és az ereszd-el-a-hajamat a kulturált gallusoknál abba se fér bele ... :)

lobster thermidor 2012.08.31. 15:05:52

Csigavér!
Már kinézte magának a helyet a Z.P.!

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.08.31. 15:33:41

nagggyoon jóóó! remélem a bp-i értelmiség jól tud majd sétálgatni itt

szerintem vegyünk fel még hiteleket hogy minél szebbre fel lehessen úlyitttani, hogy az értelmissség...

Zoonekrofil 2012.08.31. 15:38:52

@ekszvájzed:
Szellemeket látsz.

@Csabi.:
Na attól óvjon az ég, hogy egy romkocsma tulaja egymillióból "kipofozza" a várbazárt...

2012.08.31. 15:48:08

No, itt meg jön az értelmiségbarát nem-budapesti pógár ... :)

Ha tudnád mi mindenre vettek fel itt hitelt, ami egyáltalán nem értelmiségi herevakargatók egyáltalán nem sétálgatására kellett, nagyot is néznél, asszem. Itt elég, ha csak a több százmilliárdot eddig kitevő mindenféle szociális juttatásra gondolsz, ami olyanokhoz vándorol, akik jobb, ha nem is tudod, mit csinálnak vele.

Egyébiránt meg szinte az összes nem-budapesti kulipintyórakás főterét & főutcáját ezen szép országban hitelből meg úniós pályázati pénzből rittyentik ki, szép járólaposra, szökőkutasra, meg vasrácsos-csemetefásra, körforgalmatosan, (miközben onnan 100 méterre még földes utcák vannak), pedig azok még csak nem is a Világökörség részei ...

euAgWzgmmtq7K 2012.08.31. 16:45:07

@bestpixel: "Örülök, hogy végre valaki rendbehozza ezt a méltatlanul elhanyagolt épületegyüttest."

Kicsit korai szerintem.

komplikato 2012.08.31. 16:54:16

@d.hardman: No igen. Mint valaki egyszer leírta a megnyert projektek végső kiszámlázott összegeire az "egyéb felmerülő költségek" okán olyan 200%-ot dobnak rá. Lásd Margit-híd balhé.
Aztán el is kell készülnie. Határidő meg esetleg plusz pár év. Utána jó lenne ha ki is fizetnék alvállalkozókat. Meg az is ha az első fagy, vagy nagyobb zápor nem szedi le a klazúrt a végső produktumról, meg 3-5 év múlva nem éri el újra a jelenlegi esztétikai szintet.

komplikato 2012.08.31. 16:57:02

@Dr Milton: Jelenleg van előtte busz és villamos megálló is tudtommal, hogy összesen ez hány járat azt talán a BKV oldalán/térképén lehet megnézni.

Herbert_West 2012.08.31. 16:57:34

Ez így nagyon szép, és remélem meg fog valósulni, de:

Miért mennek majd oda az emberek? Mi lesz ott, azon felül, hogy szép, amiért majd odamennek?
Oda lehet-e majd jutni jól, gyorsan, hasonlóan szép környéken át?

Mert ha nem, akkor veszett fejsze nyele

summicron 2012.08.31. 17:10:17

Szép rekonstrukció, hozzáadott érték nélkül.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.08.31. 17:30:21

@Réka ‎: Köszönöm, ezt bóknak veszem! ;)

@d.hardman: Jártunk arra a múlt héten az egyik csoporttal (külsős portréfotózás keretében – ezt Rékának mondom! ;) ), már elkezdték a munkákat. A Vízhordó-lépcsőt felújították már nagyjából, úgy tudom, a mozgólépcsőket már bele is építették. A környék tele van emberekkel, a belső területeken ásatásokat láttunk (már egy hónapja is), szóval halad a munka.
Azt meg csak a józan eszem mondatja, hogy nyilván el fog minden készülni a választásokig – de nem szeretnék politizálni.

@summicron: Tévedsz, nézd meg a listát, mi minden lesz itt, a mostani egy darab elhanyagolt, csöveslakta fás-bokros rész és üres épületek helyett! Csak ízelítő, amire emlékszem: több étterem terasszal, rendezvényközpont, irodák, mélygarázs, kiállítóhelyek, galériák, kulturális célú helyiségek stb. Meg még ami nem jut eszembe most...
Később a világháborúban lebombázott épületeket és a már említett díszkaput is vissza akarják építeni, de ez a következő lépés lenne, még kell pénz. De, remélem, egyszer meg fog történni!

Kopi3.14 2012.08.31. 17:46:03

@Herbert_West: a környék rehabilitációjával speciel a tabáni irány csodás lehetne. Közel van a Lánchíd, szóval megközelítés nem reménytelen.

Nekem egy dolog nem tetszik: az autókat nem viszik be a föld alá lokálisan. Tudom, hogy nagyondrága, de akkor egy egybefüggö, csendes placc alakulhatna ki itt, nyugodt gyaloglásnak teret engedve, s az autósok, buszok sem lennének kitiltva. A Clark Ádám térnél lehetne levinni, s a Döbrentei tér környékén visszahozni az utat. Ha meg villamosos fejlesztés jönne az Erzsébet hídra, akkor lehetne erre elvezetni egy ágat belöle akár. De valami elektromos midibusz méretü rohangálójószágot a Moszkva-Batyi-Várbazár-Vár részen lehetne közlekedtetni.

lobster thermidor 2012.08.31. 18:48:19

Rekonstruálják, és pont.

Tavasztó őszig nyitnak néhány horror bérleti díjért kiadott helyiségben és a teraszon jó pakolós éttermeket, és kávézókat, ahova a családjával vasárnap sétálgató polgár még pisilni sem térhet be arconként 1 Euro alatt. Télen azután szépen sorban bezárnak majd, és jön a lassú enyészet. Pont olyan elhanyagolt romhalmazzá válnak, mint amilyen a Halászbástya és környéke.

Lehet okoskodni, lelkesedni, ez a reális szcenárió. Én több mint 20 éve a várfalon belül élek, nap, mint nap szembesülnöm kell a folyamatos leromlással.

Trip Fontaine 2012.09.02. 08:37:39

Szép!
Remélem, a többi, a Palotát érintő rekonstrukció is megvalósul!!! Csak már látnám a Hauszmann-kupolát újra megvalósulni!!

Ahoj- 2012.09.10. 19:43:48

Hát ha a Parkot a FŐKERT (Fővárosunk szégyene) tartja majd karban akkor b..szhatjuk. Lásd vérmező, tabán, Népliget

innovation 2012.09.12. 12:41:15

Mennyi károgó ember! Hihetetlen!
Felőlem GYF-ék is helyreállíthatták volna, annak is örültem volna. Pénz meg arra van, amire akarjuk, hogy legyen. A rendben tartása pedig evidencia kellene, hogy legyen.
Miért mennének oda az emberek? Mert tiszta, lehet ücsörögni, olvasgatni, meginni egy pohár bort, sört, beszélgetni, andalogni, stb.

Szóval hajrá! Sőt, azt is remélem, hamarosan a várat is a hauszmanni állapotoknak megfelelően állítják majd helyre.
süti beállítások módosítása