Puffancs: Krúdy Gyula

Képek: Krúdy a Mókus utcában (Puffancs) és a Kazinczy utca (Két Cica Konyhája)

Hölgyeim és uraim, ez itt kérem a Városnegyed-bajnokság, az Urbanista és az Otthontérkép közös játékának újabb nyolcaddöntője. A cél még mindig ugyanaz: megtalálni főváros legszerethetőbb lakókörzetét. Ezúttal BELSŐ-ÓBUDA* és a ZSIDÓNEGYED párbajozik. A pontos határokat itt találjátok, a játék leírását, pontos dátumait és állását pedig itt. Mindkét versenyzőre jövő szombat délig lehet szavazni, egyszerű lájkolással a Facebookon.

(A  Belső-Terézváros – Németvölgy küzdelem jelen pillanatban is zajlik, még lehet szavazni ott is. Meglehetősen lanyha az érdeklődés ezen a mérkőzésen, így aki szeretne, az még könnyen fordíthat az állásán!)


Ismertetők

Nem mondom, hogy ez a világ közepe az Urbanistán, de azért született néhány poszt Belső-Óbudáról (a III. kerületről meg egész sok). A Zsidónegyedről viszont bőségesen küldtetek anyagot. Kérdés, hogy melyiket szeretitek jobban.

További részletekért érdemes elolvasni az Otthontérkép ismertetőit és átböngészni az ittlakunk.hu III. kerületi és VII. kerületi posztjait.


Ingatlanárak

Az Otthontérkép adatai szerint meglepő módon nagyjából ugyanannyiért vehetünk lakást mindkét negyedben, ráadásul az értékesítési és a kínálati ár között is ugyanannyi a különbség: egyik terület sincs túlárazva (Óbudát Kaszásdűlővel veszi egy kalap alá az adatbázis, a Zsidónegyedet pedig hagyományosan Belső-Erzsébetvárosként keressétek).

Óbudán az átlagos értékesítési négyzetméterár 253 ezer forint, a kínálati 269 (+6%), míg a Zsidónegyedben 263 és 279 ezer forint (+6%).

Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép

 

Ennek ellenére a bérleti díjakban már van eltérés. Nem csak a belvárosi árakkal egyező Belső-Terézvárosnál olcsóbb Belső-Erzsébetváros, de Óbudánál is!

Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép

Garázsárak és az ingatlanárakat befolyásoló egyéb tényezők (panoráma, kislakás, nagylakás, felújított, tégla, panel stb.) itt olvasható.


Az Otthontérkép egyéb mutatói

Nagyon nehéz lenne megmondani, hogy melyik negyed a biztonságosabb (és nem csak azért, mert itt csak kerületi adatok állnak rendelkezésre).

Ha a lakásbetöréseket nézzük, mindkettőben kevesebb a bűneset a budapesti átlagnál, de Óbudanak (1/6) valamivel jobbak a mutatói mint Erzsébetvárosnak (2/6).

Ugyanakkor a kocsilopásokat nézve a VII. kerület az összes versenyző közt a legbiztonságosabb, sőt egész Budapest négyes elitjébe tartozik (+XVI., XVII., XXII.).

 Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép


És most, aki még nem tette meg, szavazzon!

 

Kattints ide és válassz a két kép közül, hogy Belső-Óbudát vagy a Zsidónegyedet szereted-e jobban! Persze akár mindkettőre is adhatsz lájkot. Kérlek, ne a képeket értékeld, azok most csak illusztrációk.

 

A versenyző területek határait ezen a térképen tanulmányozhatjátok, a verseny menetét pedig itt találjátok.

 

*Óbudát elég nehéz feladat volt feldarabolnom, hogy a többi játékosnak megfelelően 10-20 ezres lakókörnyék maradjon belőle. Előbb észak-déli irányban vágtam ketté, majd Robinzor Kurzor tanácsára vízszintesen választottam el a Vörösvári úttal. Sajnos így sem lett homogénebb a lakásállomány, de valóban negyedszerűbb lett a terület. A körülbelül az ezredfordulón meghonosodott Zsidónegyed kifejezés alatt nagyjából Belső-Erzsébetvárost értjük.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zsidónegyed vii. ker iii. ker városnegyedek belső-óbuda

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr834730185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Demszky 2012.08.26. 09:45:46

Sokkal biztonságosabb lenne a zsidónegyed, ha bezárnák a kapuit. Kezdetnek elég lenne éjszakára.

belaaaa 2012.08.26. 10:43:41

Nincs olyan , hogy zsidonegyed. Olyan van, hogy Belso-Erzsebetvaros.. Soha nem is volt... legfeljebb itt volt 44-45-ben a pesti getto.

TARTYOM 2012.08.26. 10:59:20

Mióta van zsidónegyed? Sosem volt és sosem lesz

meglehetvenni 2012.08.26. 11:11:46

@TARTYOM: De volt zsidónegyed. Nagyfater is így hívta, de Eszéky néni a kerület postása is, sőt az ott lakók is, nincs ebben semmi különös. Mindegy, de azért érdemes megkérdezni a régi öregeket, mielőtt tagadnánk a dolgokat.

ja: epiteszforum.hu/node/2605

Kuruttya 2012.08.26. 11:16:14

@belaaaa: @TARTYOM: azért, mert ti nem tudjátok, hogy ez a neve, attól még ez a neve. :)

Tíz kicsi indián 2012.08.26. 11:34:52

Az egykori zsidónegyed nekem meglehetősen ambivalens. Szép és értéket sugárzó rész, de a régi házak alkalmatlanak az ottlakásra. Századelőn épített, még cselédszobával, cseléd-lakrésszel, zegzugos berendezéssel, így részben megértem, ha letúrják és "újépítésű" házakat húznak a helyükre. Viszont legalább 1-2 tömböt érdemes lenne meghagyni az utókornak.

balf.sz 2012.08.26. 11:35:08

Zsidónegyed-tagadás!

Darth_Vader 2012.08.26. 12:20:48

Judapesten van zsidónegyed.

nikk rivers 2012.08.26. 13:01:27

szuper, csak sikerült egy zsidózós posztot összehozni egy ártalmatlan témára :-))

Juliette28 2012.08.26. 13:17:34

Az utóbbi idők leggusztustalanabb jelzője a zsidónegyet. És még jó sokat pörög is rajta, mint majomfasz a köszörükövön. Mintha ez valami májer szóösszetétel lenne.

Zsidónegyed 44-45-ben volt te türhő!

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2012.08.26. 14:39:29

Ennek a párosnak kellett volna vívni a döntőt. Ez a két legjobb része a fővárosnak, nem tudok választani :)

kverti 2012.08.26. 14:49:56

@nextexit: Miért, mit csinálsz velük te bárányhimlős nagyvárosi farkas?

mirx 2012.08.26. 15:35:35

nektek megjelennek ezek a beágyazott térképek?

desmentir 2012.08.26. 15:59:21

Végre van egy érdekes, újszerű, olvasható blog. Mi a francért kell a hülye, frusztrált hozzászólóknak ide nem illő trollkodással tönkretenni?
Van nektek elég sok más internetes oldal, fórum, stb, ahol kiélhetitek a hülyeségeteket ha a "zsidó" kifejezést meglátjátok.

balf.sz 2012.08.26. 16:08:23

Sok itt a fajgyűlölő. Akik utálják a paraszt fajt, meg a pestenkívülit is megölnék, mert vidékinek született, pedig nem tehet róla, de pusztulnia kell.Faszisták!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.26. 17:39:59

Amúgy miért ne lehetne zsidónegyed?? Mi ezzel a bajotok? Mindenhol van,ahol nagyobb számban élnek,éppen mint kinai,orosz vagy bármi más "negyed"--oszt akkor mi van? Attól még bárki odaköltözhet

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2012.08.26. 19:02:04

Sorry, de sosem hivtak zsidonegyednek azt a kornyeket az elmult evtizedekben... mivel ma mar tobbsegeben nem zsidok laknak ott, nem tetszik, hogy ezt nyomjatok allandoan agresszivan a koztudatba mintha ezzel akarnatok foganasitani a letet (ismeros?)

Fiesole 2012.08.26. 20:43:15

Érdekes, nekem a "zsidónegyed" kifejezésről a Rózsadomb ugrik be, nem Belső-Erzsébetváros;)

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.08.26. 21:01:43

Mi az hogy zsidónegyed? Öléggé rasszista felhangnak tűnik.

Jankove 2012.08.26. 22:07:55

Zsidónegyed??
Én zsidóegésznek nevezném inkább.

Szittyakürt 2012.08.26. 22:32:19

@Fiesole: Gondolom, nem is a Rózsadombon laksz, hanem valami szobakonyhás szuterénben lopod a szomszéd wifijét.

Perillustris 2012.08.26. 22:57:08

Belső-Erzsébetvárosra (is) korrektebb a kutyaszaros (utcák) jelzőt használni, s a járdára szaró kutyák fajtája sem számít.

Hóolvadás után a többnapi-többmázsa ebgumi különös bájt ad a környéknek.

2012.08.26. 23:05:32

@nick rivers:

Zsidónegyedes témában tán nem is nehéz annyira rögtön zsidózni, okos. Máskor szólj a bloggernek előre, hogy ilyen témákól ne írjon ... A zsdóság analizálása és kritizálása, azon felül, hogy cvilizált úriember nem ejti ki a száján a "zsidó" szót :) mióta tabu téma?

Gondolom te is azok közül vagy, akik amúgy nyugodtan, teli tüdőből "magyaroznak", "keresztényeznek", stb. máshol, mert arra mindg van valami jó kis poszt valahol, te szólásszabad.

Talán mondjuk jó lenne, ha annak is csak ott lenne helye, ha pl. Torontóban, New Yokban vagy Sydneyben, stb. az ottani magyar negyedekről értekezne valaki ... De ott ehhez senkinek nem volna pofája.

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2012.08.26. 23:08:31

nekem a Kazincy utcáról a kutyahúgy és macskaszar-szag jut azz esezbe, a büdös pincekocsma (dettó Olimpia borozó) esténként a részeg ordibálás, utcán-ürítés, por bűz és zaj. Persze aki mindezt megszokja, az megszeretheti. Ennél már csak az udvarokban rosszabb a helyzet, ahol a nyári kánikulában megülnek a szagok, a por a szmog, mindenki kinyitja az ablakát, hallgatják egymás tévéjét/veszekedését/szellentését, stb. Igazi közösségi élet....

IamTwo 2012.08.26. 23:50:39

@mirx: nem jelennek meg, pontosabban csak a bal szélük, jobbra görgetni meg nem lehet.

Reggie 2012.08.27. 09:06:09

@IamTwo: szoval erosen balos a terkep:)

Connect Úr 2012.08.27. 19:21:41

Emberek ne kapjátok már be ennyire könnyen a horgot!:-)

azzeg 2012.08.28. 11:34:01

Ez a térkép szobafestőtanoncoknak/lakberendezőknek készült?
Ki képes rajta megkülönböztetni a fél árnyalatnyi eltéréseket?

Vierre_ 2012.09.02. 15:51:30

Nekem az a bajom, hogy úgy indultunk, hol lehet élni jobban, hol van élhető tér, infrastruktúra. Az egész verseny már emocionális lett. Én nem azért szavazok Lágymányosra, mert a közelben nőttem fel, hanem mert ott van minden. És naggggyonnemszeretem Óbudát, ahol hét éve élek, a "Zsidó"negyed filingesebb, de kérem, ott élni?? A mocsokban bűzben? Sem igazi zöld terület, sem olyan park ahol elvonulhatsz, nagyobb áruház, milyen környéken vannak az óvodák iskolák és a kugyaszar? Azért szavaztam Óbudára, mert bár nem szeretem, élni jó itt, mert van minden, a hegytől a parkig, a pörgéstől a nyugiig.
Jó ötlet volt ez a játék, de már nem az aminek indult és felkúr rendszeresen annyira, hogy már ne érdekeljen. :)

samot 2012.10.06. 13:17:25

Volt és van zsidonegyed Budapesten ugyan-ugy mint Pl-ul Zürichben.Mégha ilyen formàban sose volt kimondva!Ezzel nincs semmi baj,amig az ember nem érzi magàt provokàlva!
A baj ott kezdödik,amikor minden este lezàrja az utca mindkét bejàratàt egy rendörségi jàrmü!Minden nap az egy évben 365-ször kettö!
Na akkor kérdem én ki van itt diszkriminàlva!
Ezekutàn megvannak sértödve,hogy lemerik irni a zsidonegyed szot!
Obuda,vagy VII.ker,vagy Zürich,New York,nem jàtszik szerepet ök mindenhol jol élnek!