IMG_4361

Drága Hölgyeim és Uraim!

Önök már biztosan azt hitték, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy valamikor fél éve beígértem egy városnegyed-bajnokságot. Dehogy is! Annyira nem, hogy íme, itt a hivatalos versenymenetrend, az első mérkőzést augusztus 7-én játsszuk majd, azután pedig minden kedden és pénteken bajnoki nap lesz!

Váltás nagyobb térképre

Az eredeti keretet, mely a rendszer tesztje volt – vagyis a Nagykörúton belül nyolc pesti városrészt – kibővítettem, mivel nagyon sokan panaszkodtatok, hogy a kedvenc városrészetek ezen kívül esik. Úgyhogy a meglevő nyolc játékos mellé Ti szavazhattok be másik nyolcat. Arra ügyeljetek, hogy mindegyik nagyjából azonos lélekszámú, illetve területű legyen a meglevőkkel, vagyis nem ér jelölni sem olyat hogy Városliget, sem olyat, hogy Újpest. (Vagy legalábbis az utóbbinál akkor kiválasztok önkényesen egy többihez hasonló méretű részt.)

Új versenyzőket kommentekben jelölhettek vasárnap éjfélig itt vagy a Facebookon, mert kedden már indul a verseny! Hétfőn természetesen közzé teszem az indulók névsorát.

Az új versenyzőket a régiekkel sorsolom össze, közben nagyon erősen egy közjegyzőre fogok gondolni a mérkőzések tisztasága miatt.

Fontos változás még, hogy időközben elindult egy pompás alkalmazás Otthontérkép néven, ahol ingatlanárakra, bérleti díjakra, garázsárakra, bűnözési statisztikákra, meg egy csomó minden más adatra lehet keresni – térképesen. Vagyis nem kell táblázatokból bogarásznom adatokat az összehasonlításokhoz több oldalról, mint ahogy azt télen képzeltem.

A szavazni az Urbanista Facebook-oldalán lehet majd, a lehető legegyszerűbb módon. Mindegyik mérkőzéshez tartozik egy fotóalbum. Minden albumban egy-egy kép lesz a két városnegyedről. Amelyik több lájkot kap, az jut tovább.

Fődíjra tippeket várok. (Eredetileg egy baráti hátba veregetést akartam felajánlani a nyertes polgármesternek, de rájöttem, hogy pl. a Rogán már most 4 játékossal indul, szóval nem lenne kiegyenlített a küzdelem.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest városnegyedek

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr464685143

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.02. 11:12:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gmintgéza · http://gmintgeza.blog.hu/ 2012.08.01. 09:38:51

Nem kötekedésképp, de.
Erős túlzásnak érzem a városnegyed-bajnokságot úgy beharangozni, hogy "Hol a legjobb élni Budapesten?"
Legjobb esetben is a "Hol a legjobb élni Pesten, avagy Pest belvárosában?" címet adtam volna.
Vagy úgy érzed, hogy Buda nem is része Budapestnek, vagy talán ott nem is lehet igazán élni?

Új jelöltjeim:
Víziváros
Szentimreváros

Lucza 2012.08.01. 09:57:15

Egyetértek az előttem szólóval!

Jelöltem: Lágymányos forever! :)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.08.01. 10:18:24

@gmintgéza: @Lucza: a 8 belső pesti terület az egy teszt volt. leírtam akkor is (urbanista.blog.hu/2011/12/19/hol_a_legjobb_elni_a_nagykoruton_belul_indul_az_urbanista_varosnegyed_bajnoksaga), meg most is - de ha nem egyértelmű, az bizony az én hibám - bocs :)

azért esett arra a választásom, mert sokak által ismert, egyértelműen lehatárolt terület

most viszont ezek mellé kerül nyolc olyan amit Ti javasoltok. ez természetesen bárhonnan lehet Békásmegyertől Soroksárig

ha beválik a bajnokság, jövőre melléjük csaphatunk még 16-ot és akkor 32 induló lesz stb :)

Aranylab6 2012.08.01. 10:23:11

remek ötlet, hajrá, hajrá!
vagyük be versenyzőnek Szentimrevárost mindenképp!

napfényposzt · http://napfenyposzt.blog.hu 2012.08.01. 10:31:17

Szia ~dá~, Nevezném a József Attila-lakótelepet vagyis Külső Ferencvárost. Üdv. B.

nzsigu 2012.08.01. 10:33:35

Szentimreváros
Alberfalva
Lágymányos
(ebben a sorrendben javaslom, ha mindhárom nem kerülhet be)

nzsigu 2012.08.01. 10:34:26

Elnézést a figyelmetlenségért, természetesen:
Albertfalva

birge · http://birge.blog.hu 2012.08.01. 10:38:51

Wekerle volt már? Vagy nem számít?
(A Várban is jó lehet, de arról nincsenek tapasztalataim:))

lelkesz g 2012.08.01. 10:40:41

Lágymányos.
Sok zöld, sok apró bolt, egyetemek, Duna-part, hangulat.... zseniális.

nix 2012.08.01. 10:49:27

Rákoskeresztúr! Főleg azért, mert messze van, hogy mire az ember hazaér a Belvárosból, el is felejti, hogy Budapesten van. :) (meg mert nem zsúfolt, nyugis meg jó a levegő, és mégis majdnem minden megvan).

Vierre_ 2012.08.01. 10:58:47

Maximálisan Kelenföld.

(Pontos határai: Villányi út a Karolina útig – Karolina út – Bocskai út – Fehérvári út – Körvasút – Duna folyam - Kondorosi út - Solt utca – Kelenvölgyi határsor - a MÁV hegyeshalmi vonala – Nagyszőlős utcai aluljáró - Budaörsi út a Villányi útig.)

Vierre_ 2012.08.01. 11:02:24

És bár egy része Kelenföld része, de Lágymányos is szerelem, tehát még egy szavazat Lágymányosra.

Hentesező 2012.08.01. 11:11:28

Gellérthegy. Ez törzsanyag. Bent is van, zöld is, bringával és gyalog is minden elérhető. A hangulata meg egyedülállóan kisvárosi, mindenki köszön mindenkinek, beleértve a buszsofőrt is. A somlói fűszeresnél 200 féle bor van és éjjel nappal nyitva van, a Trió pedig pont olyan lokális központ, mint egy kocsma a templom és a buszmegálló között.

tulipgirl 2012.08.01. 11:12:50

Törökvész: nyugodt, zöld, kis boltok, elég messze a várostól ahhoz, hogy kellemesen élhető legyen, de egy busz visz le a moszkvára, ami nyilvánvalóan buda központja :)
ugyanilyen alapon pasarét is szerepelhetne, de ezek együtt kezelhetők talán.

krepler 2012.08.01. 11:16:37

sorrendben
zugló - zöld, családias és mégis közel a városhoz (bár igazából zugló több részből is áll: a hermina pl. elegáns villák, a rákos patakon túl meg egész más a kis házas övezet)
vár - ezt talán nem is kell indokolni
mátyásföld - az egyik fele egy barátságos falu, a másik fele a késő monarchia-kori ragyogó villák...

iKod 2012.08.01. 11:26:38

Törökvészt én is javaslom (ott élek). Csend van és madárcsicsergés, erdős, dombos, hegyes, sok a villa, a kertes ház. A 11-es busszal 20 perc alatt a Batthyány téren vagyok, a közelben van kisbolt meg nagy is. Pasarét szintén jó. Mivel a két városrészen kisebb a népsűrűség én is lehetne közösen inditani ezeket a versenyben.

A Wekerle szintén nagyon klassz, csak kevesebben lakják (gondolom) mint a zsúfolt belvárosi területeket.

Nekem tetszett Óbuda is (a Zápor utca környékén laktunk).

mikimause 2012.08.01. 11:54:38

Kétség kívül Óbuda!
:-)

walterkovenz 2012.08.01. 12:26:35

a legkellemesebb lakókörnyék minden kétségen kívül a
Terézváros északi része, amit a Dózsa-György-út, a
Városligeti Fasor, az Andrássy-út határol és délen
a Kodály-Körönd magasságáig tart!

Shopping 2012.08.01. 13:03:03

Csak a XI.!!!!
belváros 15 perc, autópályák 5 perc

és brazilt is ritkán látni

CyberPunK 2012.08.01. 13:14:08

Óbuda!!! Ott nőttem fel és kiváló környék élhetőség szempontjából.

Másik jelölt: Újpalota. Mondjuk ezt csak azért, mert oda száműztem magam, egyébként kurvára nem jó ott. :)

gaston 2012.08.01. 13:17:07

Rákospalota kertvárosi része: csendes, nyugodt rész, ahol mindenki ismeri a másikat, mint egy faluban. A város szélén van, de akár fél óra alatt bent lehetünk BKV-val a belvárosban vagy az ötös busszal akár Budán is.

egygrafikus 2012.08.01. 13:17:33

IX keület újonnan rehabilitált része (Üllői út-Nagykőrút-Mester utca-Bokréta utca). Méltatlanul kevesen ismerik, pedig: kellemes belső kertekkel felépített lakható házak, rengeteg üzlet, étterem, kiskocsma, kiváló közlekedés, stb

CyberPunK 2012.08.01. 13:19:28

@gaston: Felsőkert utca-i/Dunakeszi út-i kurvafuttatóval? Muhaha

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.01. 13:19:40

Országút
Budafok (A temető és a Duna közti rész)
Csillaghegy dunai oldal
Budaliget
Nagytétény
Kelenvölgy
Rózsavölgy
Pók utcai lakótelep - hogy panel is legyen

Részemről ez a nyolc.

Kbab 2012.08.01. 13:20:27

Zugló Alsórákos a legjobb! Zöld, csendes, szuper a közlekedés, közel a belváros.

CyberPunK 2012.08.01. 13:22:20

@Kbab: Bosnyák téri cigányokkal? Night bar-ra lődöző maffiozókkal? Muhaha 2.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.08.01. 13:28:20

Víziváros, tiszta, csendes, gyönyörő, relatíve olcsó, rengeteg kikapcsolódási- és szórakozási lehetőséggel és parkkal
hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADziv%C3%A1ros_(Budapest)

K3rnel 2012.08.01. 13:28:23

József Attila Lakótelep, Külső-Ferencváros.

==T== 2012.08.01. 13:36:27

Külsősként Zuglót mondanám.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.01. 13:40:26

Najó, hogy kijön, hogy a Gellérthegyen a legjobb lakni, hurrá. Node a jólakni mutatót nem súlyozzuk esetleg az ingatlanárakkal?:) Persze, én is szeretnék a gellérten lakni,c sak épp nincs felesleges 150-200 milkám egy lerobbant házért.

Zach R. 2012.08.01. 13:46:01

Na, ez még így sokadik olvasásra is jó nagy baromság.

iKod 2012.08.01. 13:47:33

Én gondolkodtam azon, hogy a Rózsadombon lehet a legjobb lakni, hiszen közel van a belvároshoz, tele van csendes, meghitt utcácskákkal, palotákkal, de nincs tapasztalatom sajnos.@Eltévelyedés:

teddyde 2012.08.01. 13:48:00

Ha mégis Rogán nyerne, akkor én hátba veregetem nagyon szívesen egy szívlapáttal

Lucza 2012.08.01. 13:49:20

Lágymányos!!!!

Közel a Duna, közel a Gellért-hegy, közel a Feneketlen-tó, sok játszótér, sok egyetem, sok zöld! Kopaszi-gát, Műegyetem kert, arborétum a közelben, szép régi házak, hangulatos helyek! És csak pár perc a pesti oldal: Váci utca, nagyvásárcsarnok.
Azzal szoktunk poénkodni, hogy reméljük, a gyerekünk olyan egyetemre kerül majd be (ha még lesz ilyen 15-20 év múlva...), ahová nem kell BKV-bérlet. Lágymányosról ilyen a Kertészeti, ÁVF, Műegyetem, Államigazgatási, Közgáz, ELTE egyes karai.

SvenH. (törölt) 2012.08.01. 13:54:59

@Eltévelyedés: van benne valami :)))

meg az is fontos hogy kinek... lehet hogy egy csaladosnak akar meg a sokak altal lesajnalt agglo is szoba johet...

amugy ott van Farkasret... vagy Sasad jo kis elitnek gondolt helyek, na ott tenyleg nincsen szinesfem :)

SvenH. (törölt) 2012.08.01. 13:57:13

@Lucza: lagymanyos zold es sok jatszoter? wowo ember, te tenyleg csak kivullallokent nezel a jatszoterre? menjel el valamelyik pesti paneltomb koze es lesz fogalmad mi is az hogy jol el van latva jatszoterrel...
nalunk 5 percnyi setara van 6 db... abbol az egyik a haz sarkan :)))

Jozsó_ 2012.08.01. 13:58:09

Albertfalva

Ha többet is lehet, akkor még:

Budafok
Kelenföld

Kalmin 2012.08.01. 14:01:22

Zugló Alsórákos +1

blah 2012.08.01. 14:01:38

Békás volt már? Vagy a Havanna?

Lucza 2012.08.01. 14:01:50

@SvenH.: Nem, nem vagyok kívülálló, ott élek! És most nagy hirtelenjében 12 játszóteret szedtem össze, ami max.10 pernyi járásra van Lágymányos központjától. Soroljam? Igaz, van, ami már átnyúlik más városnegyedbe, de könnyű sétával megközelíthető.

a Zamboni nem egy tészta 2012.08.01. 14:02:10

Pestszentlőrinc, Ganz Kertváros

vásorrész@~dá~: értjük, hogy folytatod azt a cikket, de akkor add neki azt a címet

+ singli vagy páros fiatalként biztos fasza a nagykörút, mert "mindenki ismeri", de teljesen indiferens hol jobb élni, ha eszembe sem jutna ott élni pl. gyerekkel, családdal... tehát nem jó érv, azért a nagykörúton belül maradni, mert a. ismerjük b. ott élsz

GMS 2012.08.01. 14:03:57

Gellérthegy (az alján lakom - lakás csak kihalálsos alapon:))), Szentimreváros, Wekerle (rengeteg fa van), Hűvösvölgy (még több fa), Vár (itt mindig is szerettem volna lakni bár nincs sok fa), Óbuda (de csak a régebbi részek), Újlipótváros/Szent István park, Andrássy úti és környéki villanegyed(vagy más néven diplomatanegyed) - háát kicsit túlteng Buda, de budai lévén ez megbocsátható (Pesten élni azon a lapos, napos flaszteren nem nekem való:))))

a Zamboni nem egy tészta 2012.08.01. 14:04:29

@~dá~: ... de, ahogy a kommentekből látod, az olvasóid sokkal heterogénebb csapat, mint amiből Te kiinduktál, tehát a szavazás teljesen értelmetlen így. - szerintem

Anti Anyag (törölt) 2012.08.01. 14:07:10

Szvsz, belváros van, külváros és a kettő között, pld. Lágymányos, Óbuda.

Szerintem a legjobb helyek a város szélei, (Pest, mert itt lehet kifelé is bringázni és télen is lehet közlekedni autóval). Néhol szinte vidéki a feeling, csak a troli mutatja, hogy Bp.

Laktam a belvárosban, annyi előnye volt csak, hogy minden közel volt és ha volt valami állami buli, az is szinte a számban.
(V. ker és VI. ker-ben laktam)

Aztán az összes többi hátrány, nincs zöld, nem lehet parkolni, sok a turista, sok étterem drága és igénytelen, nehéz bringázni, stb. Itt nőttem fel, de alig vártam, hogy kijjebb költözhessek, untam már, hogy ha gyorsan zöldbe akarok menni, az csak a Városliget lehet, mert minden más egésznapos túra.

Laktam Budán is, amit rühelltem, hogy hegyes völgyes. Bringát el lehet felejteni, ha lekéstem az uccsó buszt, 2 km. gyalog felfelé. Pedig a kilátás nagyon pazar volt.

SvenH. (törölt) 2012.08.01. 14:16:51

@Lucza: jo ertem...
en a feneketlen tonal voltam egyszer latogatoba, hat tomegnyomor...
az uj a alleenel is pici es sokan vannak

de lehet hogy csak nem pontosan tudtam hogy hol van Lagymanyos :)

fuzsari 2012.08.01. 14:31:15

A régi, igazi Kispestet javaslom a Wekerle, a lakótelep, a Kertváros és a Nagykőrösi út között.

Drago Brutic 2012.08.01. 14:34:01

Zu-zu-zugló, Tö-tö-tö-rökőr!

Lucza 2012.08.01. 14:37:16

@SvenH.: Persze, minden játszótérnek van előnye és hátránya, van, ami piciknek jobb, van, ahol a nagyok érzik jól magukat. Van, ahová jó, csak úgy beugrani, van, ahová meg délelőttöt lehet tervezni.

De akkor mondok egy párat, ami mondjuk a Bartók Béla út elejétől pár percnyire van:
- Feneketlen-tónál lévő,
- Allee melletti (amiket már említettél),
- Károli Gáspár téri,
- Fehérvári úti repülős,
- Gellért-hegyen a Sziklatemplomhoz közel,
- Gellért-hegyen a csúszdás,
- Gellért-hegyen a Vukos,
- Saru utcai
- Diószeghy úti a Flamenco hotel mögött
- Irinyi úton a kisposta mögött
- Infóparkban a templomkert
- Kopaszi-gáton játszótér
+ még vagy 2-3 a pesti oldalon, de max.15 perc sétányira.

Persze ezek nem mindegyike lágymányosi, mert egyik-másik már a szomszéd városnegyedbe tartozik, de gyalog megközelíthető, gond nélkül.

Funkahoe 2012.08.01. 14:37:50

A L B E R T F A L V A !

standup 2012.08.01. 14:40:52

Külső Terézváros!

Vierre_ 2012.08.01. 14:48:48

@Lucza: Totál szerelem az a környék, Óbudán élek hét éve, de nem szeretem, vissza akarok menni :D Bár én a Kondorosi uszoda környékén nőttem fel, ha tehetnék a Feneketlen-tóhoz, vagy a polgári kertvárosi részhez a Fehérvári és a Tétényi közé , ne adj isten a Bartok vonalára költöznék. Télen a Bartók csodaszép, de az egész kerület. <3

pitonkigyo 2012.08.01. 14:53:30

Mondjuk erre nem sokan fognak szavazni, de XIII. ker. Fiastyúk-Béke-Tatai ltp. A házak lepukkantak, viszont zöldövezet metróval, és dugó sincs.

Az otthontérképen meg vicces mennyire félrevezető a zöldfelületi térkép, csak a közterületi zöldfelületeket vették be. Rómaifürdőnél zöldebb a belváros? LOL.

nookedli 2012.08.01. 15:00:50

Mekkora egy baromság! :)
A zsidó negyed remek. Ott a kerítés is kolbászból van! :)

csőcsere 2012.08.01. 15:10:10

Pók utcai lakótelep, Óbuda.

Ocsibogyo79 2012.08.01. 15:30:27

Aki szerint a belváros drága, az mit ért ezalatt? Én az V. kerületben nőttem fel és most a Palotanegyedben lakom (VIII. kerület belső része a Nemzeti Múzeum mögött). A legtöbb üzletlánc boltjai elérhetőek kb. 10 perc sétával a mostani lakhelyemtől (Spar, Tesco, Aldi, CBA, nekem ennyi elég). Nagyáruházba azért nem vágyom (hipermarket), mert számtalanszor tapasztaltam, hogy drágább egy csomó cucc, mint itt a belvárosban. Ruházat: turkáló túltengés van a belvárosban, de ha valaki az újat szereti, az mehet plazazni, Corvin Plaza tőlünk szintén 10 perc gyalog. A sokféle melegétkezési lehetőség szerintem nagyobb árversenyt és nagyobb válogatási lehetőséget biztosít, mint Bp. más részein. Az V. kerületben a lakások árai drágák, itt a VIII. kerület belső részén nem igazán. A szolgáltatások árait azért nem tudom összehasonlítani, mert nem éltem még a külvárosban. A bérletet is meg lehet spórolni, ha valaki a belvárosban dolgozik, autó pedig nem kell ide, legalábbis nem napi szinten. Én amúgy azt preferálnám, ha lenne egy balatoni nyaralóm, egy házam valamelyik budai kerületben és megmaradna a belvárosi lakásunk, mert mindháromnak olyan előnyei vannak, amit a másik nem tud biztosítani:)

pat 2012.08.01. 15:35:51

Csillebérc, ha valaki ólommentes levegőt szeretne venni. ja, és belváros 15 perc, M1-M7 3 perc autóval.

Stefanie · http://blog.hu 2012.08.01. 15:53:16

József Attila lakótelep, Külső Ferencváros

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.08.01. 15:54:41

@gmintgéza:

Víziváros, Rézmál, egyértelmű.:)

tankhajo 2012.08.01. 15:57:21

Alsórákos, ha valaki kritizálja megkeresem és annak annyi!!!

kyanzes (törölt) 2012.08.01. 16:00:26

Egyértelmű: a norvégok által nem lakott területek közül bármelyik.

tundrazuzmo (törölt) 2012.08.01. 16:06:24

Rózsadomb. De ha az egyenlőtlenség jegyében felhalmozott kutyakakis pesti kerületekdarabkákat kell ellensúlyozni, akkor hosszabb a lista:
Országút
Rézmál
Vérhalom
Szemlőhegy
Felhévíz
Csatárka
Látó-hegy
Pálvölgy
Zöldmál
Törökvész

G_P 2012.08.01. 16:12:33

RÉGIAKADÉMIATELEP (XVII.kerület)

WEKERLETELEP

CINKOTA

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2012.08.01. 16:16:55

Békásmegyer, hegy felőli oldal. Zöld, szellős, tökéletes infrastruktúrájú és természetesen paneles.
:)

Doktor Toka 2012.08.01. 16:27:07

Akkor legyen egy szavazat Pesthidegkútnak is, mert itt jó lakni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.08.01. 16:40:35

@mrbloodbunny:

Budán élni jó, Pesten meg dolgozni.:)

Kemencés Szittya Buci 2012.08.01. 16:51:17

Angyalföld Róbert Károly krt-n belüli része (régi honvédségi lakótelep).
Minden rohadt közel, mégis 100x csendesebb a Belvárosnál. Közlekedés kifogástalan. Zöld terület is van elég. De jó még a Reitter Ferenc utca körüli környék is, vegyesen családi, társas és panelházak, közlekedés ott is jó.

gerberus 2012.08.01. 16:52:33

Ha még nem hangzott el volna, Újlipótváros is esélyes lehet.

XII. December 2012.08.01. 16:57:59

Pestújhely! És persze Rákospalota is, külön-külön.

Picsasereghajtó 2012.08.01. 16:59:50

@nix: Ha Rákoskeresztúr ér, akkor én Vácra szavazok - mindkettő kb egyformán Budapest, de Vác hangulatosabb, van dunapartja, és vonattal harmadannyi idő a belváros :)

@pitonkigyo: +1 szavazat a Gyöngyösi utcából, abszolút legjobb környék ár/érték arányban is (vannak jobb helyek a városban, de irreálisan drágábban)

G_P 2012.08.01. 17:10:48

Itt nagy Pest-Buda csata lesz egyébként, mert néhány budai lakos képtelen kiverni a fejéből azt a szűklátókörű előítéletet, hogy Pesten mindenki koszos és minden hely proli.

Jerry Garcia 2012.08.01. 17:23:52

egyértelműen Rákosszentmihály

danmay 2012.08.01. 17:24:44

- Újlipótváros
- Középső-Ferencváros

Lucza 2012.08.01. 17:32:00

@G_P: Budaiként, saját lakóhelyemen kívül javaslom Újlipótvárost és a Palotanegyedet. A Károlyi-kert környéke még a Palotanegyed?

pat 2012.08.01. 17:39:03

@G_P: néhány pesti meg képtelen kiverni a fejéből azt a szűklátókörű előítéletet, hogy a budaiak lenézik a pestieket :-)
(inferiority complex rulez!)

Lucza: Károlyi-kert már Belváros hivatalosan.

Rozsdamentes Arcél 2012.08.01. 18:04:08

@pitonkigyo:
Majdnem ugyanaz a rész Angyalföldön, a régi "telep": Tahi - Béke - Gyöngyösi - Madarász utcák által határolva. Alacsony társasházak + családi házak, kicsi a népsűrűség, sok a zöld, konkrétan patakpart is van. A közlekedés is jó, bár a 105-ös busz az Apor V. tér felől kiszámíthatatlanul jár (főleg a dugók miatt).

De ha tehetném (anyagilag), simán egy budai villába költöznék, mondjuk a Normafához.

Vierre_ 2012.08.01. 18:07:10

@G_P: Én imádom a belvárost, csillagom, csak szeretem látni a hegyeket és jó kilépni úgy, hogy zöld van körülöttem és most itt nem a csumára gondolok ;D
11 ker ebből a szempontból kiváló, Rózsavölgy, Kamaraerdő, egészen a Bartókig annyiféle ahányféle :D
Belváros, Jászai-Nyugati-Deák-Asztória-Ferenciek tere tengely szerelem, éjszakai élet, Nagymező utca, Instant stb, ezek jók, tesóm a Zichy-be lakott, jó volt, szép volt, de nem láttam a hegyeket :( :DDDDD

euAgWzgmmtq7K 2012.08.01. 18:11:56

@G_P: ha egyszer így van... kétféle ember van: aki budai, és aki az akar lenni

Chabee_31 2012.08.01. 18:17:15

IX. kerület, Ráday utca. Ennyi...

-Musashi- 2012.08.01. 18:35:43

Tök mindegy. Ha elég pénz van az ember zsebébe,akkor bárhol jó tud lenni.

Celtic 2012.08.01. 18:38:05

@Lucza: Kelenfold :) Egy eve elkoltoztem Lagymanyosrol :)

Celtic 2012.08.01. 18:44:41

@SvenH.: Sztem Feneketlen-to Kelenfold. Es nagyon jo, telen minden heten mentunk a gyerekkel setalni (van egy nacceru ki jatszoer is melette). De itt, Bartok vegen, gyalog vagy villamossal ket megallo, kb. tiz jatszoteret tudok, szoval a gyerek valtozatos szorakozasban reszesul (es Gellerthegy sincs messze, a csuszdakkal, de a Szigetre is konnyen eljutottunk juniusi hetvegeken)

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.08.01. 19:00:28

most akkor többet is lehet jelölni?

Szentimreváros természetesen, BP urbanisztikailag egyik legjobb része, széles főutak, csendes zöld mellékutcák, sok bauhaus,...

a zöld hiánya miatt csak 2. helyen Újlipótváros.

lakótelepek között határozottan a József Attila.

radeon5 2012.08.01. 19:05:26

Kelenfold-Lagymanyos.

charlie 2012.08.01. 19:31:02

Rákoshegy, de az egész Rákosmentét lehetne mondani :) Itt még a panel is máshogy panel :D

charlie 2012.08.01. 19:32:04

@Romkocsmák homályában merengő főállású troll: Vonattal 15 perc a Keleti Rákoshegyről és Rákoskeresztúrról is, ezt Vácról nem hozod.

Bryan élete 2012.08.01. 19:39:11

Ahogy végigböngésztem a beírásokat, elég sok fődit találtam, úgymint Óbudait. "Csak" 40 évig éltem ott, még bőven a lakótelep helyetti kis földszintesekben.
Aztán az ötker következett, ökökmécses környéke. Eleinte piszokjó volt a nyüzsi, a gyönyörü 120 éves házak /ilyenben laktunk/ ma is levesznek a lábamról. De a bezártság kifogott rajtam és következett Pestlőrinc Miklóstelep.
Itt minden elérhető tíz perc alatt, nagyon jó a közlekedés, reptéri busszal pl.pillanatok alatt a KÖKI-n van az ember és sok bevásárlóközpont - szám szerint 4 nagy van elérhető távolságban.
A nosztalgia - meg a születési helyem - miatt mégis Óbudára szavazok.

Mylady 2012.08.01. 19:49:00

József Attila Lakótelep, Külső-Ferencváros +1
vagy inkább +2
:)

quadrocs 2012.08.01. 19:52:29

Mátyásföld, Ómátyásföld, Rákosszentmihály, Sashalom

Ramos 2012.08.01. 19:54:31

Aligha jut be, de én Ligettelekre szavazok. XIX. sz-i kisvárosi miliő (sok fával) itt-ott új építésű társasházakkal. Szt. László templom (Lechner Ödön), Szt. László Gimnázium, Ált, Iskola, Pataki Művház stb., pláza helyett kisboltok. Jó, a buszpályaudvar felőli sarkában van egy sor tízemeletes panel, de 4 emeletes színes, sátortetős panelsor is van. Specialitása, hogy a háromszög alakú városnegyedet két oldalról vasútvonal határolja, autós átkelési lehetőség nélkül, ezért nincsen tranzitforgalom, csak célforgalom, az meg a kisvárosias beépítés/népsűrűség miatt szinte már falusias...

Ma chi è questo Joker? 2012.08.01. 20:18:09

Gellérthegy
Naphegy(-Krisztinaváros)
Kissvábhegy
Kurucles
Pasarét
Németvölgy
Szentimreváros
Lágymányos
Diplomatanegyed
Herminamező
Istvánmező
Wekerle

n4ur4 2012.08.01. 20:18:34

Egyértelműen WEKERLE.
(Hogyhogy olyan kevesen szavaztak rá?)

Ray2 2012.08.01. 20:22:22

Pesthidegkút. Pedig teljesen máshol lakok és még csak nem is ismerem annyira a II. kerületet. De az lehet a legkúlabb.

mikka87 2012.08.01. 20:23:57

Kelenföld. Csendes, nyugis, zöld, belváros negyed órára, olcsó a kínai, kevés a csúnyabácsi. És közel a Kopaszi. Hátránya, hogy az "éjjel-nappalik" inkább nappalik, mert 10kor jól be is zárnak, de Pesten hazafele, vagy a Gellért téri 0-24 miatt ez nem egy megoldhatatlan probléma.

rudu (törölt) 2012.08.01. 21:08:45

TABÁN, TABÁN és megint csak Tabán :))

.a 2012.08.01. 21:25:50

Szerintem Kelenföld !

Méter Kéker 2012.08.01. 21:29:31

XII. kerület, Heygvidék!!!!!!!!!!

Méter Kéker 2012.08.01. 21:31:02

Ha precízebben kell, akkor Orbánhegy! Remek levegő, csodás panoráma, jó közlekedés, minden hamar elérhető.

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2012.08.01. 21:34:20

pasarét/törökvész
krisztinaváros
wekerle
gellérthegy
kissvábhegy
váralja

és persze a városliget meg újpest:)

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2012.08.01. 21:42:21

CSILLAGHEGY - Óbuda !
közel a vízpart és mentes a 13.kerületben nagy létszámban található komcsiktól.

off
- Rákosborzasztó... :D se rossz és a másik amin gondolkozom:
- Teleki tér és diószeghy sámuel :))

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2012.08.01. 21:47:40

@Lucza: Ez hatalmas poén. Még mindig nevetek /

Feca 2012.08.01. 22:00:59

Az utcánkban 2 becsületkasszás zöldséges szomszédnéni is működik. A lehetséges megoldásokat postafordultával kérem.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2012.08.01. 22:08:13

Lakjon a belvárosban kinek 3 anyja van! :) /Bocs!:D/
Rákosszentmihály. Nem olyan felkapott mint zugló. Az Örs 10 percre van, csendes, szép, ilyenkor délben még a bogarak zümmögését is hallani. Reggel madárfüttyre ébredni. nincs ennél jobb

Feca 2012.08.01. 22:09:33

@~dá~: Budapest!
Igen, addig csak Kőszegen tapasztaltam.

ottomoll 2012.08.01. 22:12:48

Zugló!

Zöldövezet, a piros metróval mégis gyorsan bent lehetek centrumban.

Gehehejza 2012.08.01. 22:21:13

Zugló kertváros! Ideális amatôr sportolóknak.
Bvsc uszoda
Paskál strand
Futó/bicikliút Rákospatak mellett
Plusz zöldövezet, bkv jó, belváros közel.

fogyókúra 2012.08.01. 22:34:15

Vidékről felkötözöttként laktam Zuglóban, az Örs vezér térnél (Pillangó Park), a Keletihez közel a VII. kerületben, IX. ker. Bokréta u. , Gazdagréten, Kispesten, Wekerlén, Óbudán az Amfiteátrumnál és a II. kerületben (Törökvész, Pálvölgy).

Sohasem gondoltam volna korábban, de tényleg hatalmas a különbség Pest és Buda között, és ez nem sznobság. Budán a sokkal nagyobb tisztaság és a több zöld mindent visz. :-)

Ha szavazni kell, akkor
Törökvész
Pasarét
Pálvölgy
Óbuda (Amfiteátrum környéke)

fogyókúra 2012.08.01. 22:36:08

...és
Látó-hegy
Adyliget

Eszterkeisbeleír 2012.08.01. 22:46:21

Alsórákos Zuglóban - 23 évig éltem panelban, kertesházban, közel volt mindenhez, éjszaka bármikor haza tudtam menni, a belváros 30 percre,
Szentimreváros - hasonló jelzők, csak közelebb a belváros

Rezonőr 2012.08.01. 22:48:29

Budapesten a legjobb lakni Dunakeszin, vízparti kilátással. Vác is jó, noha az kicsit messzebb van.

Elvileg szóbajöhetne még Göd is, csakhogy miután R. I. történész történetesen gödi, ezért ővele egy településen élni momentán nem teljesen comme il faut.

Kepan 2012.08.01. 22:50:13

Újlipótváros
Káposztásmegyer
Szabadság-hegy
Óbuda déli rész
Erzsébetváros
Terézváros
Várkerület
Ferencváros

Belváros-Lipótváros pedig már eleve bent van. :)

jubuci 2012.08.01. 23:49:50

@Anti Anyag:
Lehet tekerni hegynek felfele is. Lekvár vagy XD

kerusz 2012.08.01. 23:53:14

Lágymányos
Gellérthegy
Szentimreváros

Sherlock20 2012.08.02. 00:01:41

József Attila lakótelep - Külső-Ferencváros

eöeöe 2012.08.02. 01:42:07

Bár az eredeti lista már annyira objektív és átfogó lett, hogy nehéz bármit is hozzátenni (hiába teszt volt csupán), de azért egy Napheggyel bepróbálkoznék

pubá 2012.08.02. 07:27:21

@SvenH.: Nincs,mert a fémelhárítók az utolsó virágtartót is lefeszegették a sírkövekről....

Lucza 2012.08.02. 09:23:20

@longlife: Min is?
Ja, az egyetemeken?

Niki&Peti 2012.08.02. 09:34:09

Angyalföldön nem lakik senki?? Az elmúlt években lélegzetelállító változáson ment keresztül, és kifejezetten előnyére vált. 22 év kertváros után költöztem be ide, de nem cserélném semmire! A belváros csak 25 perc kényelmes kerékpározással kiépített bringaúton.

%csilli% 2012.08.02. 16:08:08

Mátyásföld Centenáriumi lakótelep!
Kicsi, nagyon zöld és élhető!

bokrif 2012.08.02. 18:31:25

Újlipótváros
Vizafogó
Káposztásmegyer

Kata24 2012.08.03. 09:41:14

Sosem értettem, mit esznek az emberek annyira Újlipótvároson... De tényleg, magyarázza már el valaki, mit tud az a rész, amit mások nem??? Szerintem semmi extra nincs benne.

idavid 2012.08.03. 11:11:45

1. kerület, Naphegy

SvenH. (törölt) 2012.08.03. 17:30:43

gazdagreti panel: jobb a panorama mint egynemely ujgazdag kocsog helyen mint pl sasad vagy fentebb magasut vagy csilleberc
lakas: 70m2 14 millaert, ez 3 kulonbejaratu szoba(1+2fel) plusz a konyha+nappali
belvaros: 20 perc a 153as menetideje

ujpalotai panel: kellemes ZOLD kornyezet es sok sok jatszoter, a zold az sokkal zoldebb mint a zugloi tomegnyomorban
lakas: 55m2 9 millaert, ez 2+1fel szobas kulonbejarau szoba
belvaros: 25 perc a 173e menetideje

belvarosi nagypolgari lakas: 2 kulonallo szoba 60 m2 -en, de van egy boszme nagy hall ablak nelkul vagy egy kis 10 meteres folyosocska... azaz egy fosch...

a belvaros elerhetoseget a busz kozlekedesevel es a reggel 8 orai varakozasi idonek a felevel szamoltam, es a belvarosi elerhetoseg alatt a nagykorutat ertem, a budai reszen is meghosszabbitva

SvenH. (törölt) 2012.08.03. 17:34:56

elozohez hozzatennem, hogya belvarosi nagypolgari lakasban nem biztos hogy kulonbejaratu a masodik szoba... de ebben az esetben az esetek tobbsegeben legalabb lehet korbe-korbe fogocskazni mivel a furdoben ket ajto van...

SvenH. (törölt) 2012.08.04. 01:08:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: igen? oksi...
akkor kemeny 3 kulonallo szoba, mint a 68 m2 -es gazdagreti panelnel... csak a panelben meg van egy konyha nappali :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.04. 01:22:42

@SvenH.:

100 nm-en van 3 szobánk. Egy 25nm, két 15 nm. A 15 ösök nyílnak a 25-ből. Van egy fél szobánk 8 nm.

Van egy ebédlőnk, amely 12 nm. Ebből nyílik a WC, a fürdő, a félszoba. Az eleje előszoba, mely 5 nm.

A fürdő kicsi, mindössze 9 nm. A WC kb 1. A maradék 10 nm a konyha.

Nem olyan rossz ez.

No name est omen 2012.08.05. 01:34:10

Ez de egy értelmetlen valaminek tűnik, nyilván mindenki azt fogja mondani ahol lakik vagy felnőtt esetleg oda szeretne költözni és meg fogja magyarázni, hogy miért jó ott még ha nem is. Arról nem is beszélve, hogy hiába szuper hely mondjuk a Hegyvidék és laknék is ott de mondjuk az Alkotás úton még akkor se ha fizetnének érte. Biztos jó a várban lakni, de inkább lakok egy kevésbé repi helyen egy lakásban mint a várban egy telefonfülkében. Akinek meg sok a pénze megveszi a környező utcákat és épít olyan helyet ahol szívesen lakik. Budapesten amúgy is nagyjából minden elérhető távolságon belül van, meg olyan amilyen de van éjszakai közlekedés is.

pause 2012.08.05. 11:30:12

@G_P: Régiakadémia +2 szavazat! (illetve 4,ha a macskak is szavazhatnak:D )

Feca 2012.08.05. 20:31:39

@~dá~: XII. ker, Virányos.

facelvega 2012.08.06. 13:20:08

Buda. Egyértelműen Buda. Én a II. kerületet preferáltam, a Bimbó út - Törökvészi út környékét 1988-tól - kis megszakításokkal - tavaly novemberig laktam ezen a környéken (a legutolsó lakásomat meg is tartottam a fiam számára a Pitypang utcában).

Ezen a környéken nyugalom van, jó a közlekedés (a 11-es buszt valahogy mindig elkerülték a járatritkítások), megtalálható minden szolgáltatás, van jó hentes és - ami fontos - itt már vállalható a levegő minősége. Még bicajjal sem volt különösebben durva a közlekedés a jeges és a kánikulai időszakokat leszámítva.

Aztán jó dolgomban nem tudtam mit teszek és elköltöztem Szentendrére :) Jó döntés volt, de hát Szentendre itt nem játszik.

SvenH. (törölt) 2012.08.06. 13:56:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Van egy ebédlőnk, amely 12 nm."

HELYTELEN!!!
hall a neve!!! tanuld meg es hasznald...
vagy inkabb igy fogalmazz: van egy sotet lyukunk amit eppen ebedlonek hasznalunk

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 16:53:43

@SvenH.:

Hallnak lehet hall, de nem sötét.

4,70 a belvilág, az ablakok magassága olyan 3,30 lehet. Sok fény jön be rajta.

SvenH. (törölt) 2012.08.07. 12:36:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: persze a sotetszobaban is lehet latni :))) hiszen ott is van fenyforras :)))
de ha neked jobb hogy az altalad emlitett lakasban van 2 KULONBEJARATU szoba 100 m2 -n akkor egeszsegedre :)
van amikor jo amugy, ha ossze van nyitva az egesz pl. amikor ping-pong bajnoksag van, vagy ha a gyerek nem erte el a 10 evet, de az utan mar kinszenvedes... es nem, ott a belmagassag nem potolja a kulon szobat

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.07. 13:53:20

@SvenH.: A cselédszobával (Régen az volt) összesen 3 különbejáratú van. És leszarom az ebédlőt is, meg a sötétséget is, mert nem lakunk benne, kihúztunk az agglóba.

A kecó meg termel. Szeptembertől Júniusig havi 300-ért laknak benn egyetemisták. Nyáron néha kiadom ismerős németeknek éjszakánként 80-120€-ért.

SvenH. (törölt) 2012.08.08. 11:03:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: tehat olyan kurva jo az a hely, hogy te se birtad a belvarosi tomegnyomort? es elhuztal onnan? akkor minek ervelsz mellette?
süti beállítások módosítása