Agnete: DSCF7058

Pár napja nevezték ki Finta Sándort Budapest új főépítészének, akit azon melegében meghívtak az Inforádió Aréna című műsorába (a teljes műsort itt hallgatható meg). Az sajnos nem derült ki a beszélgetésből, hogy mégis mit csinál(hat) a budapesti főépítész, bár azért halványan utalt rá, hogy

 

 

"ha a kerületek erősödnek, az eléggé nehézzé tesz egy, a várost átfogóan fejleszteni kívánó szemléletet".

Az elhangzó témák amúgy eléggé lerágott csontok voltak, hogy kellene egy 20-30 éves terv, ami ráadásul foglalkozik a Duna visszafoglalásával, és hogy Budapest építészete eklektikus, a plázaépítések pedig elhibázottak voltak. Viszont műsorvezetői kérdésre felmerül egy kényesebb téma: a panelbontás.

A házgyári házak likvidálás nem csak fizikailag nehéz (mint azzal a Volga Szálló bontásakor egy egész ország szembesült), hanem szervezésileg is. Ráadásul a "panel" csupán csak egy építési technológia, vannak remek és borzalmas beosztású lakások is ilyenekben.

De mivel a főváros lakosságának jelentős része lakik házgyári házakban, sokan a szívükhöz kapnak, amikor a bontásuk szóba kerül. A 2010-es kampányban épp egy Urbanista-kommentből lett hír, hogy a fővárosi MDF visszabontaná a szél útjába álló panelházakat, amin akkor a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki erő is jajistenemezett.

Pedig a panelekkel muszáj lesz valamit kezdeni, mert rohamosan avulnak el, az "ideiglenes" korszerűsítésük pedig rengeteg pénzt emészt fel. Finta Sándor tulajdonképpen ugyanazt mondta, mint Kévés György tavaly, csak szalonképesebb csomagolásban:

 

"A fővárosban található panelházakról az új budapesti főépítész elmondta: a rehabilitáció nem állhat meg ott, hogy hungarocellel beburkolják azokat. Előnyös lenne, ha indulna egy állami bérlakás-építési program, amely során a korszerűtlenné váló és energianyelő épületeket lecserélik - tette hozzá."

 

Hűha! Lesz még ebből felhorkanás...

(Fotó: Agnete - indafotó)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr634527132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gera 2012.05.21. 00:11:31

Nem értem, miért kellene lebontani egy szerkezetileg rendben levő panelt. Ezek az épületek a létező legegyszerűbb és legolcsóbb módon felújíthatóak minden szempontból. Mitől rosszabb egy felújított panel egy téglaháznál?

A panel lakótelepek messze élhetőbbre lettek tervezve, mint a mai tömegnyomor új építésű tégla társasház tömbök. Van tér az épületek között, vannak zöldfelületek, játszótér, focipálya, orvosi rendelő, óvoda, iskola, bolt, stb. El tudom képzelni, mik épülnének egy lakótelep helyén. Tutira nem lennének hajlandók akkora felületeket beépítetlenül hagyni, mint ami egy átlagos lakótelepen van.

Persze elavultak a panelek, mert a hülye lakók képtelenek felfogni, hogy a tulajdonuk nem a küszöbig tart. Ez természetesen ugyanígy megvan a tégla társasházaknál, szét lehet nézni a belvárosban. Már várom, hogy ugyanez a probléma mikor jelenik meg tömegesen az új építésű társasházaknál, hiszen azokban is csak ugyanazok az emberek laknak.

rcfan 2012.05.21. 00:38:34

Na nézzük sorjában. A panel szerkezetileg stabil.
Épületgépészete felújításra szorul - mert az tényleg elöregszik, csőtörés meg a többi várható.
Nyílászárók a hungarocellel való burkolással együtt megvalósulnak. A vidám színekre festéssel sokkal jobban néz ki, mint szürkén.

Keletnémeteknél a panelrehabilitáció abból állt, hogy egyben felvásárolva a panelt, minden 3 db 55-60 négyzetméteres lyukból csináltak 2 db 80-90 négyzetméteres, élhető lakást. Majd felújítva, tágasan jóáron ismét áruba bocsátották.

Ez így már élhető és lehet annyira jó, mint a lakóparknak hívott másik rettenet.

rcfan 2012.05.21. 00:39:22

Nyílászárók korszerűre való cseréje ...

dr. Bubó 2012.05.21. 00:40:13

@kvadrillio: a metro állomásokat tervezte... meg Sütő András Balázzsal a Demszkáj-Beleznay faszságokat tolta...

szóval közpénzből tud élni... azt már bizonyította...

én inkább sajnálom... a farkasok széttépik... vagy öleb lesz, mint Bleznay (aki "állítólag" Ikvainak volt a szeretője)

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2012.05.21. 01:41:40

@stikasz_1: "Ezek teljesen elméleti fejtegetések, és semmit nem kell komolyan venni belőlük. Ha van egy nem életveszélyes (sőt), jól lakható, mindennel ellátott környéken levő panelház, aminek a lakásai magántulajdonban vannak, ahhoz nem sok köze van egy főépítésznek.... ...Panelban lakom és egy pillanatig se idegesítem magam."

Én is így gondolkoztam volna... mondjuk úgy még két évvel ezelőtt.
Ma már bármit el tudok képzelni.
Azt is, hogy most kap egy panelház többtízmilliós állami támogatást a panelszigetelésre, fűtéskorszerűsítésre, majd egy-két év múlva visszamenőleg ledózerolják az épületet, és még a pénzt is visszakövetelik valami új törvény alapján.
Ezt hívják úgy, hogy "megrendült a bizalom...".

magyar ember teli szájjal 2012.05.21. 08:12:05

Államosítani kell a paneleket, a lakókat kidobni az utcára, aztán lecsukni őket hajlizásért, majd pedig felvonulni a körmenetben.

a_tom 2012.05.21. 08:24:15

Az új főépítésznek nyílván mondania kell valamit, új dolgokat. Pénzt meg nem fog kapni rá, és csak igény van, de szándék nincs állami bérlakásokra. Ennyi.
Álmodozni, ígérgetni azt tudnak. Majd ha ott van valami konkrét terv, és a források, akkor vegyük elő újra. Nem kéne még mindíg bedőlni nekik...

tollborzfű 2012.05.21. 08:27:46

"...a rehabilitáció nem állhat meg ott, hogy hungarocellel beburkolják azokat...."

Nem is áll meg, egy csomó felújított panel ház tetetén a fővárosban ott figyelnek a napkollektrorok,míg új építésű házak tetején valahogy nem látni ilyeneket. Van olyan panel, ahol a napkollektor mellé geotermikus fűtés is van. Messze korszerűbb technológiákat alkalmaznak a felújításnál, mint számos új építísűnél.

A mi házunk még nem felújított, de nem álja meg a helyét, hogy nem karbantartott. Szellőzőt, vezetékeket karban kell tartani, energiatakarékos égőket is használnak a lépcsőházban, stb.

A lakásunk pedig élhető, vannak új építésű lakástulajdonosok, akik irigylik a panel lakásunk beosztását. 2 szobás, de étkező helység is van, tök jó beosztású a lakás. Ráadásul az erkély is tágas, a balkonkertészkedés mellé kis ülőgarnitúra is kifér.

A panel lakások jelentős részét pedig a tulajdonosok felújították, vetekszik az új lakások kinézetével, ahogy a miénk is. Parkettás szobák, járólapos konyha és előtér, kicserélt WC, mosdó, kád, újracsempézve, műszakilag felújított vezetékek alakásokban, stb.

Egyik kommentben írta valaki, hogy a műanyag ablakokkal nincs szellőzés. Nos, a modern ablakokba résszellőző funkció van. Azon kívül fából is lehet modern, hőszigetelt ablakokat beépíteni, csak drágábbak a műanyagnál.

Szeretem a lakásom, élhetőbb elrendezésű, mint számos új építésű lakás. Persze vannak rossz beosztású panelok is, a miénk nem az. Ráadásul világos az egész lakás. A környék is jó, parkoló, játszótér, boltok, ovi, iskola,tágas, zöld területek.

Ha egy hasonlóan jó elrendezésű, jó közlekedési (meglévő munkahely könnyen és hamar megközelíthető) és infrastruktúrális lehetőségű új lakást felajánlanak helyette, akkor nem bánom, cuccolnék és költöznék. Vagy ha a főépítészék annyit fizetnek a lakásomért, hogy hasonló, élhető elrendezésű és környékű másikat tudnék venni belőle, -plusz ráfizetés nélkül.

Bérlakással ne akarja kiszúrni a szemem. Hosszú ideig éltem albérletben. A bérleti díjam magasabb volt, mint jelenleg törlesztőrészletem, ez a lakás meg az enyém lesz, - és egyszer majd ki tudja, talán bérbe adom, saját ingatlan befektetésnek jó. Azon kívül egy képet is tilos volt a falra tenni albérletben, átfesteni se lehetett más színre a falakat, stb. Családnak, otthonnak alkalmatlan volt az albérlet. A magyar kiadandó lakások zöme a diékévekre megfelel, másra nem jó.

Legyenek megfizethető bérlakások, azoknak, akiknek lakhatási gondjuk van, mert tényleg nincs sok érdemi bérlakás hazánkban, de abba nem mennék bele, hogy a saját tulajdonú ingatlanomból kiköltöztetnének és bérlakásba terelnek...

Amúgy meg, miből bontanák le? Miből építenének újakat? És addig hova helyeznék el a lakókat?

Amúgy hiába pampog a főépítész, amíg a fővárosban füstölő, lerobbant buszok járnak, rozsdás metroszerelvények, nincsen normális tömegközlekedés, nincsenek P+R parkolók, az egésszégi intézményekben hullik a vakolat, stb, addig azt hiszem fontosabb teendők vannak, mint több százazer ember lakhatását biztosító panel lakások eldózerolásán törni a fejet...

innovation 2012.05.21. 08:40:46

Azt mondjuk nem értem, miért Finta Sándor lett a város főépítésze, ráadásul - ahogyan a cikkben is van - akkor, amikor egységes főváros sincs, csak 23 kiskirályság, meg egy végtag nélküli önk.

A mi tény, hogy a panel szar, nem laknék ott. SOk lakó, sötét lépcsőház, szutyok liftek - ezekről a lakók tehetnek. Meg sem kellett volna ezeket építeni...

DE a lakóparkok is rosszak. Egymás szájában vannak a házak, ha autóval beállsz az udvarra, akkor nem lehet az ajtót mindkét oldalon kinyitni, stb. A városban most épült lakásoktól pedig mindenki fél a kókler építőmunkások hanyag munkájából kifolyólag - jogosan!

Az én véleményem szerint viszont lehet olyan társasházakat építeni, amely műszakilag is ott van a szeren és élhető is. Nem értem - soha nem is értettem -, hogy miért kell egymás szájába építkezni. Ezért (is) frusztráltak az emberek, mert nincs privát szférájuk, mindenhonnan látják őket.
Nyilván lehet mondani, hogy a városi lét átka, de azért lehet(ne) ezt normálisan is!

Bár pont ez működne normálisan ebben az országban? o.O

dolgozni kék 2012.05.21. 08:58:11

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: modern panel-technológián én is gondolkozom, társulhatnánk.

Axum 2012.05.21. 09:05:39

Ez kell nekünk állami bérlakásépítő program, a lakásokat meg lehet majd osztogatni szociális alapon a csöveseknek meg a hátrányos helyzetűeknek. Miközben a panelek nagytöbbsége magántulajdonban van és amúgy is egyszerübb felújítani valamit mint újonnan felépíteni.

És megjegyezném, hogy sokan tudatosan költöznek panelbe, mert Pesten százszor jobb alternativa, mint a 120 éves körfolyosós, itt van panoráma, parkositott környezet (még a Havannán is), belül meg úgy alakitod ki ahogy akarod, lehet a falakkal is variálni. Nem kell füvet nyírni, havat lapátolni és olcsó is.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 09:06:44

Helló ~dá~! Mi az, trollkeltetőt nyyitottál? Erős a mezőny. :-)
És hogy ontopik legyek: az NDK-s paneleknél nem csak három lakásból csináltak két normálist, hanem minden második házat egyszerűen "kigyomlálták", hogy legyen köztük tér, plusz vissza is bontották a felső szinteket, és a tízemeletesekből jóval kisebbeket csináltak. Ez azért így már tuti nem az a "húdeoccsó" kategória.

pizo 2012.05.21. 09:07:14

@KissGecihuszár: Aha, kitelepítés mint az 50-es évek elején. Ha pl. én nem akarnék Baktalórántházára vagy Komoróra költözni, akkor Recskre kapnék beutalót? És mit kapnék a házamért? Semmit? Esetleg nekem kellene a bontásért fizetni? Vagy beköltözne ingyen egy fidesznyik? És a panelbontások és a belőlük származó veszélyes hulladék ártalmatlanításának, újrahasznosításának hatalmas költségét ki fizetné? Azok a cégek, akik szintén erővel lennének kényszerítve a költözésre (a külföldiek azonnal el is mennének innen)?

Szóval ezen még dolgozz egy kicsit.

Üdv. Zoli

AnnaKarenina 2012.05.21. 09:14:42

@innovation: Építészetileg még lehet egységes a szabályozás bizonyos tekintetben. (Amúgy konkrétan meg mégsem lehet, mert minden kerületnek vannak speciális adottságai. Ráadásul vannak jobban, rosszabbul gazdálkodó kerületek, nem lenne jó, ha egyenlősítés jönne létre a jobbak terhére.)
Állami bérlakásokat meg kellene építeni, de nem a panelek helyett, hanem azért, hogy a fiatalok elkezdhessék az életüket, ahonnan majd tovább tudnak lépni egy következő, esetleg saját lakás felé.

Axum 2012.05.21. 09:16:48

@Patreides: Ezt hívják úgy, hogy "megrendült a bizalom...".

Igaz. Nálunk is leszavazták az állami támogatásos felújítást a miskolci paneltűz meg a kiszámíthatatlan holnap miatt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 09:17:32

@dolgozni kék: Ki kéne számolni, de nem biztos, hogy megéri. Sőt, inkább biztos vagyok benne, hogy nem. A panelban a szerkezeti sajátságok miatt vannak olyan megoldások, amik miatt eleve elcseszett a dolog. Pl.: az előregyártott, ezért a már meglevő szerkezetbe beemelt fürdő blokk a lakás legmagasabb pontja. Azaz ha kiönt a mosógép, úszik a lakás, ráadásul még padlóösszefolyót sem lehet betenni. De van még pár hasonló dolog. A másik, hogy a mai építési technológia hasonlóan gyors építést tesz lehetővé helyszíni betonozással is. És a helyszíni betonozás itt mixer betont, jelent, nem azt, hogy Józsi néni az egy lapát cement - három lapát sóder - fél vödör víz recept szrint megtaknyolja a betont az alaphoz. fenntartani egy házgyárat, behordani az alapanyagot, legyártani, majd kihordani a cuccost több tíz kilométerre, szinte tuti, hogy nem éri meg. Öreg Fintának adták ki a 70-80-as években, hogy mutassa eg, hogy panelből is lehet szépet és jót csinálni. Ez volt a híres szálloda program. Na, meg lehet nézni, milyenek sikerültek belőle. És nem azért, mert Finta egy tök, hanem mert ennyi variálhatóság volt benne az akkori technológiában. Ha új elem kell, akkor új forma is kell, annak meg hely, újratervezett gyártástechnológia, stb. Szóval nem lesz olcsó.

dr. Bubó 2012.05.21. 09:23:38

a paneltámogatás az egyértelműen korrupció... 2/3 os lopás

pont mint a bkv. anynival támogatják a BKVT-t a főv+állam amenynit el is lopnak...

konkrét panelhőszigetelés+műanyag ablak 3 évvel ezelőtti eset 1 lakásra értve:
- 400 ezer Ft lakói önrész
- 400 ezer Ft helyi önk...
- 400 ezer Ft állami tám

valójában az önrész 400 ezerből megvalósítható...

lopás: 2*400 ezer Ft, mert a "kijelölt" kivitelezőt kellett megbízni...
korrupciós tartalmat mutató index: 67%

karikaV43 2012.05.21. 09:24:20

@Onlooker: meg fele annyi a lakosság és jóval kisebb mint Budapest,de ez ne zavarjon egy cseppet sem. Náluk nem is igen van panel arra felé másképp épültek a társasházak.

Szputya 2012.05.21. 09:26:23

Finta mint főépítész? Úgy látszik, mégis lesz Zeppelin...
Az újpalotai panelomat meg nem adom... 40 éves, igaz, olyan lepukkant, hogy csak na, de a beosztása jó, és nem 6×2-es a szoba, mint a legtöbb újépítésű "lakóparkban", és a fák is megnőttek a parkos részekben, a közlekedés tűrhető, és nem látok be a szomszéd ház nappalijába...

dr. Bubó 2012.05.21. 09:29:59

@Szputya: ez nem az a finta... de ez is a köz megbízásokat preferálja... nem magán melókból élt...

a ceppelinnek meg totál semmi köze egyik fintához se...

haverok, buli, finta...

Szputya 2012.05.21. 09:32:23

@dr. Bubó: Igaz, összekevertem. Bocsi. :)
Egyik "sztárépítész" olyan mint a másik... :P

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 09:33:33

@pizo: Kultúrhelyeken nem így szokott ez menni, és mégis működik.
Aki hátrányos helyzetű térségbe telepít, az kap adókedvezményt. Esetleg ingyen területet. Aki költözik, annak megveszik a lakását (ami esetleg normális áron már eladhatatlan), és kap lakást cég közelében. Esetleg ő is kap adókezdvezményt.
Negatív ösztönzőként lehet azt, hogy a fővárosban behajtási díj van, hogy ne ingázz az agglomerációból, viszont a bevezetik az érték alapú ingatlanadót, így itt lakni is drága lesz.
Olyan ez, mint a régi viccben a jaltai konferencián. Összeülnek a nagyok, kitalálják az új világrendet, aztán elkezdenek gondolkodni:
Szép, szép, de hogy adjuk ezt be az embereknek?
- Csak erővel, határozottan! - mondja Churchill.
- Dehogy, meg kell őket győzni, hogy ugyan nem tűnik jónak, de hosszú távon ez a jó terv. - állítja Roosevelt.
- Uraim, el kell érni, hogy az emberek ezt akarják, ne mást. - mondja Sztálin.
Ezen elvitatkoznak egy darabig, majd megállapodnak: aki meg tud etetni egy kanál mustárt egy macskávalo, annak a módszerét alkalmazzák.
Jön Churchill, fogja a macskát, fogja a kanál mustárt, és egyszerűen letolja a macsek torkán. A nyomorult fúj, prüszköl, kapmol, aztán kiugrik Churchill kezéből és elrohan.
Roosevelt elkezdi simogatni a macskát, becézgeti, gügyör neki, mire a macske dorombolva odabújik. Roosevelt forja a kanál mustárt, és odnyújtja, mire a macsk leköpi és elrohan.
Jön Sztálin, elkapja a mcska nyakát, felemeli a farkát, és alávág egy kanál mustárt. Csíp a mustár a macska seggit, forog körbe, mint a ringlispíl, és nyalja magáról az anyagot. Sztálin nézi, elmosolyodik, majd megjegyzi:
- Nos, uraim, önként és boldogan, mint a szocializmusban!

Kivlov 2012.05.21. 09:39:52

Minden panelban kötelezni kéne a szolgáltatót, hogy építsen ki egyedi mérésű távfűtési rendszert. A szigetelést meg oldják meg a lakók.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 09:41:40

@Kivlov: Ezt maximum úgy lehetne, hogy kiépíti, majd a költséget ráterheli a lakásokra. A szolgáltatónak ugyanis sem nem faladata, sem nem érdeke a fűtés korszerűsítés, sőt... Lenne nagy sírás-rívás, fogaknak csikorgatása.

Kivlov 2012.05.21. 09:52:02

@Csokis:
Nem feladata? Azzá kell tenni. Egyszerű ez.
Régóta csodálkozok azon, hogy nem törvényellenes az, hogy olyasmit vetet meg (fizettet ki) a szolgáltató a lakóval, amit az nem is akar megvenni. Pl: 25 fok van akkor is a pecóban, ha az illető csak 21et akar. Vagy elmegy a muki 2 hétre síelni és akkor is 25 fok van, mert ugye szabályozni nem lehet. Fizetni bezzeg kell.
Ez olyan, mintha akkor is kifizettetne veled a hentes 2 kiló csülköt, ha te csak 2 csirkeszárnyat akarsz venni. vicc...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 09:59:54

@Kivlov: Van egy lakásod, ahol csöpög a csap, folyik el a víz. Estleg el van repedve a kerti csap csöve. Kinek a feladata a megjavítása? A Vízműveké, a társasházé, vagy a tiéd? Miért érdekelné a vizeseket az, hogy olyanért számláz, amit te nem is akartál megvenni?

Rwindx 2012.05.21. 10:04:27

Én 15 évig éltem panelban, sokáig éltem családi házban, laktam 5. kerületi régi épületben, most kb 4 éve lakóparkban, szóval van némi összehasonlítási alapom. Így csak erősen megmosolyogni tudom azokat akik szarozzák a lakóparkokat és ajnározzák a panelokat. :)
Ellenben mindenki ott lakik ahol akar (és tud).

dr. Bubó 2012.05.21. 10:05:29

@Rwindx: az új házak közül se mind jo:)

vagy a belvárosi függőfolyosóra néz a szobád?

Kivlov 2012.05.21. 10:09:01

@Csokis:
Ki beszél vizesekről? A távhőről vakerálok. A víz, persze nem érdekli.
Ha meg a radiátorhoz akarok hozzányúlni, beperelnek...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 10:14:15

@dr. Bubó: Nekem nézett belvárosi függőfolyosóra, és szerettem. Igaz, harmadik (legfölső) emeleti és déli volt, de utána csak Budán lett olyan csöndes lakásom, mint az volt. Ráadásul a szomszéd néniktől mindig kaptam sütit, cserében én lejártam esős-havas időben vásárolni nekik is a Nagycsarnokba. Ha meg elmentem nyaralni, csak ki kellett raknom a virágokat a folyosóra, és szépen locsolták őket. A másodikon lakott egy zenész cigány család, az apa zongorák adás-vételével, és szerintem javításával foglalkozott. Időnként megjelent két tagbaszakadt tróger, felcipelt egy zongorát az emeletre, pár nap csend, aztán lehetett Mozartot, meg Chopint hallgatni. Utána megint jött két ürege, elvitték, és lehettt a következő zongorára várni. Igaz, azt már utáltam, hogy kiléptem a házból, és rögtön bokáig gázoltam a a kutyaszarban.

charlie 2012.05.21. 10:16:29

@AnnaKarenina: Hát igen, és feltaláltuk újból a spanyolviaszt...

Nem kellett volna a fiatal házasok otthonait szociális lakásokká degradálni...

Kivlov 2012.05.21. 10:18:13

@Csokis:
A lényeg ott van, hogy a hőből nem annyit fogyszt el a muki, amennyit akar. Hanem annyit amennyit, a szolgáltató elad neki! és innen kezdve vicc az egész...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 10:18:44

@Kivlov: Nem értem, mit nem értesz? A távhő miért lenne más, mint a víz, vagy a gáz? A gázcső is csak a telekhatárig a szolgáltatóé, mégsem buzerálhatod szabadon a csövet a lakásban. Sőt, ha tömítetlen, még el is zárják az egész házat, akár télvíz idején is.
Ha valakinek van egy tulajdona (legyen az lakás, családiház, bérház), akkor azzal vannak kötelezettségek. Ezen az alapon anyósom családi házában miért ne a Gázművek hozza rendbe közpénzen a kazánt, meg a fűtésrendszert, ha az elavult?

Kivlov 2012.05.21. 10:20:12

@Csokis:
Nem. Ezen az alapon fizess ki a boltban 50 kiló kenyeret minden nap, akkor is ha csak kettőt akarsz venni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.05.21. 10:20:36

@Rwindx:

"Így csak erősen megmosolyogni tudom azokat akik szarozzák a lakóparkokat és ajnározzák a panelokat. "

- Nem minden lakópark szar. Nagy a szórás.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 10:21:08

@Kivlov: Nem egészen: hőközpont szintű mérés van. (Vö.: vízóra a ház "belépő" vezetékén) Utána úgy osztoznak, javítanak, felújítanak, mérnek, ahogy akarnak. Ha lépcsőházat akarnak fűteni, az az ő dolguk. Ha átépítenek egycsövesről korserűbbre, az is. A lényeg, hogy a belépő hő legyen kifizetve.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.21. 10:23:27

@Kivlov: Ez nagyon nem az. Ha már kenyér: a bolt annyit rendel a péktől, amennyit akar, de azt ki kell fizetni akkor is, ha a fele rájuk rohad, mert képtelenek felmérni, mennyi kell.

Kivlov 2012.05.21. 10:24:58

@Csokis:
Erről van szó! Hogy annyit rendel!!! A lakó meg nem, hanem kap valamennyit...és fizet...

- Rendi - 2012.05.21. 10:34:08

@Kivlov: És panelnál mit érsz az egyedi méréssel? Hiába tekered 20 fokra, ha a szomszédaid 25-re fűtenek, akkor nálad is annyi lesz :]

Kivlov 2012.05.21. 10:40:42

@- Rendi -:
Azt, hogy akkor annyit fizet a tag, amennyit fűt. A tényleges hőmérséklet az más tészta.

Elijah_Baley 2012.05.21. 10:41:47

ahány panel, annyi szopás... főként nem építészeti probléma, hanem szociális, aki panelban lakik, annyit is ér.

dr. Bubó 2012.05.21. 10:43:24

@De gustibusaut bene, aut nihil: így van...

a LÁZárMÉRŐ ki sem leng... a milliárdos skálán NULLÁK...

panelprolik...

- Rendi - 2012.05.21. 10:54:04

@Kivlov: Igen, csak ez oda vezet, hogy mindenki letekeri a fűtést, mert majd a szomszéd fűt :]

Ahol most lakom albérletben, ott a hat lépcsőház együtt szabályozza magának a fűtést. Ez nem jár ügyeskedéssel, és a számla összeges sem jár az egekben.

Kivlov 2012.05.21. 10:55:25

@- Rendi -:
Akkor letekeri!
Egy a lényeg: annyit fizess, amennyit fűtesz és amennyit fűteni akarsz.

Elijah_Baley 2012.05.21. 10:58:13

@dr. Bubó: specifikus, és releváns kérdés a panelnyugdíjas helyzete... ez még nem túl kifejtett kérdés, esetleg érdemes őket egy bérlakásprogram keretén belül olyan helyre integrálni, ahol még nem biztos az elsöprő túlerő kétezertizennégyben.

Munchausen 2012.05.21. 11:03:33

Azert a magas epuleteknek rohadt nagy elonye, hogy keves helyet foglalnak el a foldteruletbol, viszont hatranya a kis helyre koncentralt sok lakos, a megoldas valahol feluton lenne, 5 emeletes berhazak, nem voltak hulyek az oregek hogy a legtobb haz a belvarosban ilyesmi volt.
Az igazan jo megoldas az lenne, ha ot emelet lenne a felszinen, ot meg a fold alatt.

Valaki2 2012.05.21. 11:15:48

@Névtelen betelefonáló:

miért nem elegendő az, ha csak kívülről szigeteljük a panelt?
- Mert a belső gépészete is elavult, a lépcsőházi fából készült szekrények (amik mögött a villanyóra van) tűzveszélyesek, éghetők, a szellőzőrendszer, ami nincs kitakarítva, szintén ne ideális megoldás, tehát ha már felújítunk, legyen teljes körű.

Ezt szépen lépésről lépésre meg lehet csinálni, a fából készült szekrényeket lehet cserélni, nem óriási összeg, és ezért nem is kell lerombolni azokat.

- Másik verzió: a szigeteléssel + műanyag ablakokkal nem csupán a hőveszteséget sikerül megszüntetni, hanem a természetes szellőzést, páramozgást is. Elképzelhető tehát, hogy a nemrég felújított házban páralecsapódás, penészfoltok jelennek meg.

Erre meg aereco vagy bármely más cég szellőzőjét kell az ablakra rakatni, és nem lesz semmi probléma. A falakon átáramló pára elhanyagolható, érdemes utánaolvasni tetszőleges építkezős fórumon.

dr. Bubó 2012.05.21. 11:17:00

@Munchausen: és a fid eszes fele lenne a föld alatt...

Rwindx 2012.05.21. 11:20:01

@dr. Bubó:
Zugló: fákra, családi házakra néz.

Elijah_Baley 2012.05.21. 11:36:06

@Kivlov: családi házban.
panelban nincs belső szigetelés, szal mindenki annyit fűt, amennyi melegre szüksége van pluszminusz a szomszédok...

polly graph 2012.05.21. 11:37:01

"Érdekes" ötlet, "érdekes" kommentárok.

Mi is panelben kezdtük az önálló életünket. Saját tulajdon volt, OTP hitelt is felvettünk rá.
Azért talán jobb volt, mint a híd alatt (az egyik kommentár szerint egyedül a híd alatt lakás vethető össze egy panellel.)
Biztos bennem van a hiba, de egész élhető otthont teremtettünk benne.

Azon viszont kissé felkaptam volna a vizet, ha mondjuk a hitel kifizetése után egy hónappal kaptam volna egy levelet, amelyben tájékoztatnak arról, hogy elbontják a fejem felől a kecót és mehetek bérlakásba. Vagy ez a terv számol a lakók kártalanításával?

Egyébként kár vitázni erről, annyira komolytalan az egész panel likvidálási terv. Még unokáink is nézni fogják ezeket a monstrumokat.

tcpip (törölt) 2012.05.21. 11:43:54

Ez is hülye, mint a Schneller. :-( Menjen Finta úr bérlakásba, ne másokat küldözgessen oda.

Monster Lewis 2012.05.21. 11:52:38

Szegény családból származó, diplomás proliként, még mindig ott tartok, hogy a fizetésemből csak az ÁLOM kategória egy saját lakás, függetlenül, hogy panel avgy tégla.
Alapvetően nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy ebben a lerobbant országban, nemhogy bontani, hanem építeni kellene. A bérlakás stimmel hiszen fiatalok tömege kényszerül albérletbe, amivel egyidejűleg le is mond a saját lakásról, mivel a bérlemény elviszi az összes pénzét. Gondolom Finta úr nem panelben lakik ezért javaslom, hogy inkább a budai luxusvilláját bontsa le és darabjait ossz szét a szegények között.

dr. Bubó 2012.05.21. 11:56:14

@tcpip: ojjan aranyos ne bácsad !!!!

konyhakertet akar a belvárosi foghíjtelkeken...

nem hallgattad végig...

én részemről inkább ólommentes zöldséget eszek továbbra is...

saját telkemről...
és amig oda kimegyek addig jol bepufogom a főépítész paradicsomát...

Kivlov 2012.05.21. 11:56:38

@De gustibusaut bene, aut nihil:
hülyeség. annyit fűt, amennyit fűtenek neki. És itt a probléma.

dr. Bubó 2012.05.21. 11:57:19

@tcpip: "Ez is hülye, mint a Schneller. :-("

snell snell ... azért azt nehéz alul múlni, az akkora marha volt !

innovation 2012.05.21. 12:00:33

@AnnaKarenina: De, ideje lenne ezt a 23 kerületet felszámolni, mert minden fejlődés gátja.

Az sem biztos, hogy 100%-ban állami kell, hogy legyen a bérlakás. Viszont mindenképpen a panelek helyett gondolom. Vki írta fentebb, hogy az NDK területén hogyan működött. Nem régen volt erről riport vmelyik adón... Élhetőbb lett és a lakók is díjazták.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.21. 12:03:19

Csaladibol mentem sajat tulajdonu panelbe, Bekas-Dunapart feloli oldalara.
48nm2, loggias, masfel szobas, nyugati fekvesu, tizedik emelet.

Bent van a klima, rendbe lett hozva a lakas, most ugy nez ki, mint barmelyik lakoparki.. csak fele annyiba kerult :)
Parkolohelyem mindig van, a kocsihoz nem nyulnak, annyi fa van, hogy keresni kell az olyan helyet, ahol nem log be a parkolo fole (nenik etetik a maradakat, szetszarjak az osszes autot)

Hala istennek, a lakok teljesen normalisak, a fele nyugdijas a masik fele hozzank hasonloan ejjel-nappal dolgozik.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.21. 12:05:59

Az egeszbol azt szerettem volna kihozni, hogy nem minden panelt kell/erdemes lebontani. A nyolcadik keruletben levoket vagy a zugloiakat a varoskep miatt lebontanam, mert a Prater utcaba nem valo panel, ahogy az Egressy terre sem.

Varos szelen nincs semmi baj veluk, ha maximum 6-8 emeletesek, kozottuk legalabb annyi a zoldterulet, mint Bekason es legalabb ennyi, ha nem tobb parkolohelyet alakitanak ki.

Elijah_Baley 2012.05.21. 12:10:04

@Kivlov: annyit fűt, amennyit szezon elején a házközösség megkért a távfűtőtől. kivéve, ha nem konkretizálták és a távfűtő 26 fokot biztosít alapból... az kicsit sok, meg drága is.
A házközösségben van a probléma, az meg panelban adott...

karikaV43 2012.05.21. 12:24:28

@Munchausen: ja,de az ne zavarjon,hogy azzal a technológiával csak öt emeletig tudtak építeni és most több mint egy évszázaddal később is csak hétig megy,nem okosan építkeztek ez volt a maximum és igény sem volt másra,akkor pest egy kis picsa falu volt nem nagy város volt hova építeni az üres placcon,most meg tele van.
Jók a magasházak és a panel is el áll még néhány évtizedig.

karikaV43 2012.05.21. 12:29:13

@Valaki2: az építkezős fórumon nem igazán vannak szakértő emberek,nálunk az építészet olyan mint a foci meg a politika mindenki nagyon ért hozzá,de igazából csak kevesen azok meg kivannak zárva a döntési folyamatokból.A falak nem csak az ablak miatt penészednek,a falon keletkező pára tud jelentős is lenni,ezért igényesebb kivitelezéseknél bizony a hőszigetelésbe bekerülnek a szellőző nyílások mert a fal és a szigetelés között kicsapódó párát ott ki kell engedni,ennek meg van a pontos darabszáma és elhelyezési képlete,ennyit az építkezős fórumról.

Kopi3.14 2012.05.21. 12:30:31

@Rwindx: milyen panelban éltél?
Volt szerencsém megismerni óbudai, aquincumi, békási, köbányai paneleket, láttam párat zuglóban, sok igen jól élhetöt láttam közöttük. Persze leginkább az Örs környékén sok olyan van, amelikbe semmi pénzért nem költöznék.
Ezen túl ismerek panelt Szegeden, Pécsen, Békéscsabán, amelyek között szintén volt jópár igen élhetö, kellemes elosztású.
Lakóparkot kapásból a világ vége helyzet miatt felejtösnek tartok. S láttam ott is rengeteg élhetetlen megoldást.
Vagyis én inkább rajtad tudok jót mosolyogni.

karikaV43 2012.05.21. 12:33:40

@innovation: igen,de az NDK-nak volt egy gazdag nagybácsija akit NSZK-nak hívtak,neki volt arra némi pénze,hogy ezt megtegye torbágy közgép viktornak lukas gatyája van erre,csak a közgép bocs fidesz!

Kopi3.14 2012.05.21. 12:34:49

@Monster Lewis: nem látnám baját a bérlakásnak, ha kiszámítható lenne. Pláne, hogy adott esetben ha valahol adódna jobb munka, akkor lehetne gondolkodni a váltáson. Mert egy miskolci saját tulajdonú lakással macerás mondjuk Szombathelyre átkölzötni.

ARISZTOKrataTATA (törölt) 2012.05.21. 12:55:35

- Ejh, döntsd a panelt, ne siránkozz,
ne szaladj panasszal Fintához!
Ha odajutsz a hivatalhoz,
és panel-proliként sivalkodsz –
a sok káder kimosolyog.

Dr.Zemberevő 2012.05.21. 13:09:38

@dr. Bubó: jól érzed az új szelek sugallatát!

ErrOr 2012.05.21. 13:19:25

@Kivlov: 1,5 éve van költségosztásos fűtésünk, az idei volt a teljes telünk. Többet fizettünk, és hidegebb van mint anno. És ablakot is cseréltem 2010ben... Sajnos önmagában ez a két dolog kevés, a ház ablakait is cserélni kellene és a szigetelés sem maradhat ki. Távhőről meg nem engednek leválni, mert akkor senki sem használná, és nehezebb lenne lehúzni a népet.

Rwindx 2012.05.21. 13:25:26

@Kopi3.14:
Nem budapesti panel(ek). Nekem nem a belső elosztás volt a nyomorom egyikkel sem. Sokkal jobban zavart hogy hallom a beszélgetéseket minden irányból a szerelési réseken, télen ki kellett nyitni a kis ablakot bukóra hogy ne rohadjak meg, nyáron meg bármit csinálhattam megrohadtam. Emlékszem beköltözés után (80 körül) pár évvel a másodikról kizúgott a szobám ablaka. Ezek régen voltak. Most olyat hallok hogy egy újpalotai kollégám 30 felett fizet télen havonta távhődíjat, ez nekem durván 1 éves gázfogyasztásom díja, melegvízzel, főzéssel, fűtéssel.

Mosolyoghatsz, akkor már ketten vagyunk.

karikaV43 2012.05.21. 14:38:55

@Valaki2: bocs,de ezt miért is raktad ide,elolvastam, a diplomához sem mondanak mást a páradiffúzióról mert ugye arról van szó,nem a lélegző vagy milyen falról.Azt hiszem valamit félre értettél.A cikk szerzője meg tuti nem építész és nem is mérnök,mert a cikk címe szenzáció hajhász és tulajdonképp meg is cáfolja az írója,csak így több a klikk,jókat ír,de nem saját kútfőből.

Onlooker 2012.05.21. 15:09:37

@SvenH.: Megkérnélek hogy ne barmozz le olyan dolog miatt, amiben ténylegesen igazam van! Írtam hogy ALIG van panel. Keress neten valami számadatot hogy hány panel ház van Bécsben és Budapesten, hogy rájöjj hogy igazam van. Nem csinálom meg ezt a munkát mert tudom hogy igazam van. Budapesten kb 800 ezer ember él panelban, na ne mond nekem hogy Bécsben is. Jó ha maximum 80 ezer, de szerintem kevesebb.

Valaki2 2012.05.21. 15:23:42

@karikaV43: szerintem ugyanarról beszélünk :)

a páradiffúzió 3%-ot jelent, tehát ablakcsere esetén a gond az, hogy eddig a rossz zárás miatt megvolt a levegő áramlás, az most megszűnik. Erre megoldás a gépi szellőztetés, vagy pedig a (rés)szellőző. Egy modern, új építésű házban sincs ez másképp.

karikaV43 2012.05.21. 15:38:26

@Valaki2: ez így van,de a fentebb említett a panel felújításnál használt kivezetőket,a falakon helyezik el,mert a beton kicsit másképp viselkedik.Több féle megoldás is van,a lényeg,hogy a párával kell foglalkozni,a gépi szellőztetés egyébként nem túl ember barát.

losonczielvtárs 2012.05.21. 16:41:22

@Csokis: maradj is a gangos megoldásnál! :) Sok hülyeséget írsz (pl.: a fürdőszoba-"elem" a lakás legmagasabb pontja - ez nettó ökörség). De nem baj. Szórakoztató.

Kopi3.14 2012.05.21. 16:47:42

@losonczielvtárs: nem feltétlen, amelyik panelban most van lakása a családnak ott konkrétan igaz az állítás.

@Rwindx: a nyári megrohadás: hja, kérem, aki nem tud jól panelt választani... Most nem panelban lakom, de a probléma a másik halllásával ugyanúgy fennáll. Beton ház, remekül vezet midnenféle hangot. A pesti panelt jobban szeretem e téren, mint a nyugati betont. A téli hömérséklet, tízemeletes szabadon álló panel második emeletén nincs túlfütési probléma a fentröl lefele folyó víz miatt. Fázni néha szoktam, tehát egy höszigetelés, nyílászárócsere elkél majd, a víz viszont sosem melegíti forróra a radiátort.

losonczielvtárs 2012.05.21. 17:01:02

Nézzük:
- a panelek szerkezetileg stabilak, nem fognak összedőlni. (Pripjatyban sem dőlt össze egy sem, pedig ott bő 26 éve nem járt közös képviselő. Aki utazott a volt Szovjetunió területén, akár Kárpátalján, láthatta a szerkezetkész, 89'-ben félbehagyott panelházakat. Elég ronda látványt nyújtanak, de azóta is áll mindegyik.)
- a padlón lévő magyar építőiparnak nyilván jól jönne egy monstre állami megrendelés. Az más kérdés, hogy ezek szinte mind magánlakások, a kisajátítás eleve vicces ötletnek tűnik. A "szerencsések" pedig utána egy életen át lakhatnának a "modern" bérlakásban. Az építkezések persze jó magyar módon, okosba, kismillió alvállalkozóval mennének. Sose lenne belőlük semmi, milliók folynának el teljesen ellenőrizetlenül.
- a paneleknél sokkal nagyobb bajt jelentenek a múlt századforduló gangos nyomorlakásai, eredetileg a körfolyosó végén lévő WC-vel stb. A régi Pestre sajnos még ma is ez jellemző. Lehet hangulatosnak nevezni, persze ez is ízlés kérdése. Viszont tény, hogy a felújításuk sokkal drágább egy panel teljes rekonstrukciójánál, miközben maga a szerkezet elavult, átélt két világháborút, 44-ben egy ostromot. Sok "gangos" városrész erősen gettósodott már a 2. vh előtt is. Lásd Csikágó.
- fűtés a panelben, megoldott: szigetelés, nyílászárók és radiátorok cseréje, egyedi mérős rendszer kiépítése, új hőközpont. Komoly összegbe kerül, a legtöbb lakóközösség nem tudja kifizetni, ennek ellenére megéri. Mindig minden a közösségen múlik.
- házat, lakást mindenki csak a sajátját minősítse. A saját tulajdonát! :)

Kopi3.14 2012.05.21. 17:54:20

@losonczielvtárs: ellenben nem nettó hülyeség amit mondott a kolléga.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.22. 09:08:23

@losonczielvtárs: Biztos így van, és csak a szenilitás torzítja el az emlékeimet. Ugyanis építőmérnök vagyok, és elég rég végeztem ahhoz, hogy még járhassak házgyárban (Pécs, 1987) szakmai gyakorlaton. De sebaj, ne zavartasd magad! Egy jó troll fő jellemzője: a tények sosem homályosítják el a látását.

Jofiu 2012.05.22. 11:29:31

@tollborzfű:
"Bérlakással ne akarja kiszúrni a szemem. Hosszú ideig éltem albérletben."
Ne keverjük a kettőt. Bérlakás alatt általában direkt bérbeadásra szolgáló lakásokat kell érteni. Az albérlet az nálunk magába foglalja az ideiglenesen kiadott lakásokat is.
Természetesen a bérlakás egy olyan konstrukció, ami valahol a saját lakás alatt áll, annál kötöttebb bizonyos szempontból, de szabadabb is egyben. Szabályozástól és gyakorlattól függ milyen, de Magyarországon ennek nincs meg se a társadalmi se a szabályozási kultúrája, nálunk mint te is hangoztatod szükséglakás szintjén áll. Pedig nem kell.
Svéd példa:
Számokat nem tudok, de az emberek jelentős része bérlakásokban él, és többen szeretnének. Ezek jól leszabályozott körülmények között mennek. Szabályozott szerződési környezet - kitérve az eseti másokézbeli bérlésre, amihez boltokban lehet venni egy oldalas (!) formanyomtatványt és meg van szabva mennyit lehet kérni érte -, ami azt is magában foglalja, ha bérled és nem csinálsz baromságot akkor addig maradsz amíg te akarsz. Ha akarod hosszú távra szól a lakás. Ami nem a tiéd, de nem is a te feladatod a fenntartása. A lakás hűtőgéppel, néha mosogatógéppel és minimális beépített bútorzattal jön. Ha valami beépített elromlik azt kicseréli a bérbeadó. Oda fúrsz kisebb lyukakat ahová akarsz, persze áttöréseket nem csinálhatsz, falakat nem mozgathatsz, de a burkolatokat te választod amikor csak akarod és a bérleményből elkülönített egyre gyűlő keretből is lehet fizetni az egészet - ami a lakással marad költözés esetén, régi lakó otthagyja, új lakó megkapja az összeget, szóval beköltözéskor eleve frissen festett, burkolt lakásba kerül az ember. A bérlet fix összegében általában benne van: lakbér, mindenféle közös költség, fűtés(!), hideg meleg víz, minimál TV csomag, általában internet (LAN, nem ADSL). Általában csak az áramfogyasztást kell külön fizetni, bár változó, újabban a víz is mérőórás. A közös költségben a természetes (szelektív, 8-9 kategória) szemétszállításon kívül van mosókonyha - ipari mosó, szárító gépekkel, egy komplett ruhatárat három óra alatt kimos megszárít valaki ott, ritkán van lakásban mosógép/szárító, kertrendezés, északon hókotrás, néhol szauna. Magyar szemmel nem olcsó a bélet, de fix, kiszámítható és kifizethető, egy kétszobás lakás (~70nm) két főre nem viszi el az átlag nettó 25%-át fejenként. Persze mindehhez lakókultúra is kell, akik tiptop tartják a közös mosókonyhát maguk után, nem hangoskodnak, nem vandálkodnak. Mondjuk ezeket szigorúan veszik, aki rendszeresen zavarja a szomszédokat mondjuk hangos bulizással azt pillanatok alatt kirakják és listára kerül - egyébként is gyakorolják a referenciakérés rendszerét. A lakások általában jó beosztásúak, tágasak, világosak és elfogadható minőségű szerelvények vannak benne (érdeke a fenntartónak, hogy az legyen).
Nem is a lakások miatt van panasz, hanem a miatt, hogy nincs elég, rengetegen szeretnének ilyet kapni, egy új lakásra nem ritka a 100 jelentkező sem. Egy jobb helyért évekig kell sorban állni.
Szóval a lényeg, ha megvan ennek a szabályozási és társadalmi kultúrája akkor nagyon jó is tud lenni, nem kockázatos, kiszámítható és stabil, e mellett akár megfizethető is (egy lakásra költött pénz az állami bérlakásokban a svédeknél marginálisan több mint ha tulajdonolja valaki).
Szóval lehet ezt jól is csinálni. Mai magyar körülmények között lenne csak igazán szükség a svéd rendszerre.

Leonine 2012.05.22. 15:21:06

@Jofiu: magad mondtad ki a varázsszót: "ha megvan ennek a szabályozási és társadalmi kultúrája"

Az a baj, hogy kis országunk nem áll a helyzet magaslatán a szabályok betartásával és betartatásával sem. Svédországban összetenném a két kezem, ha bérlakásban élhetnék, Magyarországon viszont még a sajátban is attól kell rettegni, hogy mikor jön egy újabb szabály/adó/illeték stb., ami ismét egy fokkal közelebb visz a nyomorgáshoz.

És ez még csak a törvényhozói részre vonatkozott, nem a bérlőkre. Most őszintén, bárki is elhiszi, hogy ebben az országban az emberek ugyanúgy fognak vigyázni a bérlakásra, mintha a sajátjuk lenne? Az emberek többsége szerencsére igen, de ha minden 100. bérlakásra borzalmas család jut, az már éppen elég.

Annak idején a kiutalt lakásokat is pár hónap alatt lepusztította jónéhány család, helyenként még a parkettát is felszedték tüzelőnek. Az a baj, hogy hiába van joga ellenőrizni a bérlakást az államnak, ez nem történhet meg gyakran, mert az már kimeríti a zaklatás fogalmát, ha havonta becsöngetnek ellenőrizni, hogy hogyan élek a bérlakásban. Ha viszont csak félévente/évente ellenőrzik, addigra ne tudd meg, miket művelhetnek egy lakással...

Jofiu 2012.05.22. 16:34:50

@Leonine:
Így van.

Amúgy svédek nem ellenőriznek, egyáltalán. Talán mert nem kell?! De mindenesetre ha gáz van akkor nincs kecmec, az ember megbélyegződik, és az összekapcsolt adatbázisoknak köszönhetően nem csak annál a bérbeadónál, hanem egyéb szolgáltatóknál is. Még egy internetkapcsolat előfizetésénél is megnézik van-e hátraléka bárhonnan(!) egy pógárnak.
Ha nem lenne meghatározott és betartott ki mit nézhet meg rendszer akkor ez lenne a megvalósult Nagy Testvér rendszere, de így egyszerűen csak egy nyitott társadalom ahol könnyű ügyintézni (pl. egyszerű biztosítási esemény telefonon 20 perc a teljes ügyintézéssel, döntéssel és az átutalás megindításával együtt).

tollborzfű 2012.05.22. 16:54:44

@Jofiu:

a svéd modell oké. Én is örülnék, ha ilyen lenne. De az nem oké, ha az én meglévő saját tulajdonú lakásomból kipatteroltatnának, és bérlakásba ültetnének helyette. De az oké, hogy akinek nincs saját, annak legyen lehetősége állami bérlakásra, hejj de csuda jó lenne, svéd mintára.

De ha valaki szemét csípi a temérdek panel lakás, amiben a lakosság jelentős része él, azt nem lehet csak úgy eldózeroltatni.

Én tényleg azért ugrottam saját lakás vételbe, mert röhejesen hangzik, de olcsóbb a törlesztő részletem, mint előtte az albérlet volt. Most viszont már befektetésnek is tekintem a lakást, később pénzszerzési forrás is lehet, ha idővel másik lakásba költözöm, ezt meg kiadom én magam albérletbe. A saját lakásnak is megvan a maga előnye.

Persze, ha hazánkban nem az egekben lennének az albérleti díjak, és olyan színvonalú lakások lennének, hogy otthonnak lehet berendezni, akkor nyilván keveseknek érné meg saját lakást venni. De jelenleg nincs értelmes alternatíva, nincsen sehol állami bérlakás, ráadásul szép is, műszakilag is oké, korszerű stb.A nem létezőt nem lehet kibérelni.

2 szobás panelért egy jobb környéken Budapesten, közel havi 90 ezer forint + rezsi díjat kértek, és nem tehettem képet a falra, és a számomra rohadtul irritáló élénk sárga falat nem festetthettem át fehérre, mikor albérleteztem. A törlesztő részletem most nincs havi 60 ezer forint. (igaz, összegyűjtöttem önerőt, anélkül nyilván más hitelkonstrukcióm lenne).

De ki az a hülye, aki hosszú távon havi 90 ezret fizetne egy panel lakásért. Tudom, vannak olcsóbb panelos albérletek is, ám nem mindegy milyen a környék, vagy a lakóközösség, szomszédok, stb. Van aki 50 ezer + rezsi környékén bérel Pesten lakást.

Nos, nem éri meg így albérletezni, ha tudják az emberek, hogy közel ugyanennyi törlesztő részlettel, mint a bérleti díj, egyszer a sajátjuk lesz a lakás.

Hazánkban nagyon elvannak szaladva az albérleti díjak, és nincs meg a bérbaadók kultúrája sem.

Nem könnyű albérletet találni, ami megfelel. Pl. számos albérlet be van rendezve, de nem viszik ki a bútorokat, ha Te a sajátod szeretnéd vinni. Márpedig ki a bánat érzi jól magát pl. a bérbeadó dédmamája hagyatékbútorai között. Márpedig mikor régen albérletet kerestem, rengeteg ilyen lakásba futotam bele. A tulajdonosok még a felúhjításra sem költenek, 30 éves pvc az előtérben, konyhában, ősrégi padlószőnyeg a szobában. Azért a mai emberek zöme jobban érzi magát járólappal, parkettával, és semmiképpen sem 20 éves csicsás tapétával.

Ha valaki örököl egy lakást, meghal a dédi, vagy a nagyi, akkor rögtön keresni akarnak, anélkül, hogy befektetnének, úgy ahogy van, akarják kiadni. Persze az meg a másik véglet, mikor irritáló szinekre felújítják, kifestik a falat, de a bérlő nem festheti át, akkor sem, ha vállalná a költségét.Nyilván a nagyon lerobbant lakást nem a bérlő fogja felújítani.

Szerintem agyrém hazánkban a bérlakáspiac.

Lehet a svédekkel példálózni, de nagyon messze vagyunk tőlük...

tollborzfű 2012.05.22. 17:14:24

@Jofiu: még annyi. a Svéd modellben a közös mosógép nem tetszene. Nagyon is szeretem, hogy a saját fürdőszobámban áll a mosógép, és akkor mosok amikor én akarok, nem beosztás szerint, hanem akkor, amikor valóban szükségem van rá, -és amikor ráérek. a svédeknél nem tudom hogy van, de Svájcban van olyan lakóház, ahol előre be vannak osztva a lakók, hogy mikor ki mehet mosni. Agyrém.

Amúgy a közös mosás átka, ha valaki érzékeny bőrű, és aki előtte mosott az hagyományos mosószert hazsnál, akkor az utána következő hiába érzékeny bőrre valót, lehetnek még mosószermaradványok. Márpedig ilyen esetben az allergia nem dózis, hanem jelenlét függő.

Ha a saját anyámhoz utazok pár napra, és bepakolom a mosógépet, már ekkor is tapasztalok allergiát. Ő sima persillel mos, amire én allergiás vagyok. Hiába teszem bele a saját mosószerem, kétszer, háromszor kell átmosni a ruhát.

Szerintem a magyar szokások miatt, állami bérlakásoknál sem lehetne a svéd mintát megvalósítani, legalább is közös mosógép hazánkban felejtős.

Tisztaságban szerintem vitathatatlan, hogy a magyarok nyugat Európa felett állnak. (ők nem fürdenek minden nap, míg a magyarok igen, stb).

Még a parfümökről híres franciák sem fürdenek naponta. És nem igaz, hogy nem büdösek, illatokkal palástolják, de a harmadik nap után elég büdik parfümmel is, csak ők megszokták magukat. Hányingerkeltőek számomra. Átlag heti kétszer, maximum háromszor fürdenek egy héten!

Az USA sem különb, bár róluk csak hallottam, míg a francia szokásokat láttam is.

Azért vannak dolgok, amikben a magyar szokások szerintem jobbak :)

yazooo 2012.05.22. 20:17:58

@Lady.Bird: szerintem életeben még csak nem is jártál a havannán, azért emlegeted annyit rossz példaként. D

Jofiu 2012.05.23. 00:44:23

@tollborzfű: így van.
Nem is vitaként hoztam fel, csak mint egy esetlegesen megfelelő példaként, lehet jól is.
A kirakásról meg fölösleges is beszélni, nincs meg hozzá semmi, ha meglenne se csinálhatnák, legalábbis nem akárhogy - ami scifi kategória -, semmi esély rá, ilyen elven hamarabb aggódhatunk a metorbecsapódásokon.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.05.23. 10:45:41

@tollborzfű: azért ezt a 90 ezret ne nagyon hangoztasd, már a Pók utcai lakótelepen 4 emeletesben is kapsz 70-80ért 2+2 félszobás panelt és annál nincs nagyon feljebb. 90 ezerért 4-5 éves angyalföldi házakban lehet 2 szobást bérelni + teremgarázs hely.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.05.23. 10:51:14

@tollborzfű: ráadásul egy A vagy A+ minősítésű házban egy ~50 nm-es lakás téli(!) fűtése 8-9000 Ft, míg panelban ugyanez 22-25000 Ft, és paneloknál a közös költségben is nagy a szórás sajnos, sokszor 5 számjegyű egy 2 szobás lakásnál is.

szóval ha tényleg 90-ért bérelsz egy panellakást akkor a bérbeadód megfogta az isten lábát és minden este elmondhat egy hálaimát.

Lady.Bird 2012.05.23. 21:23:08

@yazooo: Erre azért ne vegyél mérget :-))

Laktam ott fél évig albérletben, egy soklépcsőházas panel 8. emeletén, valahol a középső lépcsőházakban. Nagyon szerettem a szombati piacot a lakótelep mellett, és nem zavart volna a mellettünk levő iskola zaja sem. Nagyon rossz volt viszont az, hogy a szomszédok cigarettafüstjét nem lehetett elkerülni: liftben, wc-szellőzőn, kinyitott ablakon, mindenhonnan jött. (a kis könyvtárban is egyfolytában cigizett a könyvtárosnő, és nem lehetett megmaradni...)

No, az a 10 emeletes, sok (talán 11) lépcsőházas monstrum, az nem tetszik. Ahol felnőttem, 4 emeletes panelok, élhető elrendezéssel, az már inkább...

SvenH. (törölt) 2012.05.26. 02:52:47

@Onlooker: az alig van panel es amit masodjara irtal kozott van arnyalatnyi kulonbseg...

viszont ez: "Budapesten kb 800 ezer ember él panelban, na ne mond"
wiki: "Az arányokat tekintve a sorban a második Budapest (az összes lakás 22,6%-a, 189 667 db)"
800e el panelban mi?
becset megprobaltam megkeresni, nem talaltam, de te tuttira jol tudod... elvegre a budapesti panelszamot is frankon kented vagtad...

SvenH. (törölt) 2012.05.26. 03:05:34

@losonczielvtárs: van mostanaban a panelprogram es ugy probaljak meg beloni hogy a delikvens 8 evig fizeti az LTP hitelellel kombinalt torlesztot, es kb annyit fizet be, mint amennyit megsporolna a futesen....
ja es a felujitasban benne van az ablakcsere + szigeteles + par aprosag, amit a kozos keviselo kieroszakol a kivitelezotol...

losonczielvtárs 2012.05.26. 10:53:49

@SvenH.: nem így van. Egy lakás átlagos fűtésköltségbeli nyeresége havi 35 százalék. A havi törlesztő pedig 3-4 ezer forint. Arról nem is beszélve, hogy nyáron sokkal kellemesebb. Főleg, ha van (új) redőny is, igaz az plusz 100 ezer. Persze fontos az önrész, azaz a társasház mekkora hitelt vett fel. Tehát havi 3-4 ezer 5 éven át teljesen elviselhető. A szigetelés pedig utána ott marad.

losonczielvtárs 2012.05.26. 11:00:04

@Csokis: nem vagyok troll, ellenben éveket életem panelben itthon és a régi jó SZU-ban is. Többet jártam-keltem mint Te egész életeben a keleti panelrengetegben, sokkal, sokkal többet. Elhiheted. :) Különben semmilyen érvet nem hoztál fel. Csupán kijelentetted, hogy így van és kész. :) Erre bátorkodtam reagálni, hogy nem. Különben - ha mindenhol úgy is lenne, ahogy állítod -, az "valóban" élhetetlenné tenné a lakásokat. :) Olvasd inkább el ezt: penzcentrum.hu/lakas/tarsashazban_laksz_ennyibe_kerul_a_felujitas.1032715.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

losonczielvtárs 2012.05.26. 11:16:22

@Leonine: minden szavaddal egyetértek! :)

Onlooker 2012.05.26. 18:36:46

@SvenH.: Hallod nem akarok vitatkozni, főleg ilyen fölöslegesen témán, de másodjára nem tudod értelmezni amit írok. 800 ezer ember ÉL a panelban, erre leírod hogy van 189 667 db panel lakás van. És egy lakásban szerinted egy ember él?

Mindegy, fölös konfrontálódni, mert úgy se lesznek egyhamar lebontva ezek a házak..

Perillustris 2012.05.27. 23:22:12

@Rwindx: "újpalotai kollégám 30 felett fizet télen havonta távhődíjat, ez nekem durván 1 éves gázfogyasztásom díja, melegvízzel, főzéssel, fűtéssel"

Gondolom körbefűtenek a szomszédok, és egyedül élsz, s ritkán főzöl. Így reális lehet.