~dá~: Lipót

A 2007-ben "egyetlen tollvonással" bezárt OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, közkeletű nevén a Lipót) ma is üresen áll. Hogy miért zárták be és miért nem használják ma sem semmire, arról elég sokan, elég sokfélét írtak. Alighanem valaki kinézte magának ezt az igen értékes ingatlant, csak hát ugye lecsapott a válság, s most kivárnak a fejlesztéssel. Nem egyedülálló történet. Az épület azóta gyors öregedésnek indult.

Márciusban a Hangmás zenekar forgatott klipet az épületben, s az elkészült film mellé az énekes Minda Endre küldött egy rövid beszámolót, Minda Kriszti pedig néhány fotót a "lipótmezei szellemkastélyról".

Szellemkastély a város felett – látogatás a Lipótban

 Kihalt folyosók málló vakolattal, falakból kiálló csövek, néhány fura gép, omladozó erkély – ez fogadja azt, aki - kizárólag engedéllyel - beléphet az egykori „sárga ház” területére.

Márciusban videoklipet forgattunk a volt Országos Pszichiátriai Intézetben. Mivel 10 évvel ezelőtt látogatóként már megfordultam az akkor még működő intézményben, kíváncsi voltam, hogy fest ma. Kívülről ugyanolyan gyönyörű az épület, leomlott díszítőelemekkel, ütött-kopott szobrokkal. Tartozik hozzá egy park, sőt, még saját kápolnája is van. Amikor belépek, rögtön mellbe vág az elhagyatottság. Az őr segítőkész, elmondja, mi hol van, de egyben figyelmeztet is, hogy valamelyik üres kórterembe egy őrkutya van bezárva, így jobb lesz, ha nem nagyon bolyongunk az épületben.

Furcsa, hogy bár még csak öt éve zárt be az intézet, a termek, lépcsőházak labirintusa olyan, mintha már évtizedek óta üresen állna. Meredek belegondolni, hogy pár éve itt még emberek éltek le éveket. Bár én szeretem az ilyen hangulatú helyeket, nem biztos, hogy ez a környezet a betegek felépülését is elősegítette annak idején. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip elhagyatott lipótmező ii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr554474166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagylaszlo971 2012.04.26. 11:50:50

nem ilyen léptékű, de hasonló sorsú épületek száza van még a városban: a bezárt és elhagyatott, lassan széteső ex-iskolák jobb sorsra érdemes csontvázai. szomorú történet ez nagyon...

tena_lady 2012.04.26. 11:57:00

"nem biztos, hogy ez a környezet a betegek felépülését is elősegítette annak idején." - Aki oda került az nagyrészt nem gyógyítható volt, hanem csak kezelhető...vagy éppen kezelhetetlen.

kil 2012.04.26. 12:33:10

Nem véletlen, hogy nem történik vele semmi. Ha jól tudom anno az önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el erre a területre. Biztosan akadna befektető, de nem használható semmire. Emlékeim szerint ezt más területekkel is eljátszották. Szintén bezárt egészségügy intézmények. Persze az is lehet csak gyűjtögetik a pénzt és agyalnak a lehetőségen, hogy kinek, hogyan játsszák át az ingatlanokat.:)

kil 2012.04.26. 12:34:12

Nem véletlen, hogy nem történik vele semmi. Ha jól tudom anno az önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el erre a területre. Biztosan akadna befektető, de nem használható semmire. Emlékeim szerint ezt más területekkel is eljátszották. Szintén bezárt egészségügy intézmények. Persze az is lehet csak gyűjtögetik a pénzt és agyalnak a lehetőségen, hogy kinek, hogyan játsszák át az ingatlanokat.:)

esti kornél-ia 2012.04.26. 13:14:41

ez Molnár Lajos és utódja, Horváth Ágica (alias Mengel Ica)) szocialista eü-miniszterek legszörnyűbb rémtette. Pedig volt több is. Lopás céljával bezárták az épületet, szélnek eresztették a betegeket, majd kiderült, hogy elidegeníthetetlen a terület.
www.advocacy.hu/aktualitasok.html

Deneware. 2012.04.26. 13:28:48

@esti kornél-ia: A fent nevezett hölgy nem maszopos volt, hanem szadeszes. Nem mintha a végeredményt tekintve nem lenne tökmindegy...

mézescsók 2012.04.26. 14:32:45

Mi ebben az épületben a szép? Szerencsére sem bentlakóként, sem látogatóként nem fordultam meg arrafelé, de a képekből az épület szépségéről aztán ugyancsak nem látszik semmi!

hantaboly 2012.04.26. 14:33:49

A BM kórházak, a Szabolcs utcai Kórház, mind-mind hasonló sorsra jutott sajnos! Majd valaki olcsón privatizéli és jót röhög a betegeken.
Magyarisztán így szeretlek!

lutria 2012.04.26. 14:41:32

Úgy látszik van valami íratlan szabály,hogy kiköltözés közben(laktanya,kórház)kötelező szétverni az épületeket,mivel az területet őrzik,feltételezhetjük hogy nem unatkozó fiatalok voltak.

Spanish VVax 2012.04.26. 14:49:40

Hogy sikerült bejutni ? Én próbálkoztam tavaly októberben, de 500e ft-ot akart kérni a nemzeti vagyonkezelő egy pár órás fotózásért (!) úgyhogy lemondtam róla.

b@szus 2012.04.26. 16:21:19

Szegény vityának is ezért kell a távoli ausztriába járnia injekció kúrára. Itthon bent tartanák.

élhetetlen 2012.04.26. 17:42:43

@tena_lady: Az előbb elszálltam, újra kezdem.
Volt szerencsém bejutni (nem ápoltként), és kocsival bejárni a terepet is (felülről nem zárt). Pasas, vödörrel a kezében, pizsamában, minden reggel összeszedte a túristák által szétdobált szemetet. És ezzel elvolt, és jól érezte magát. A kinti életre alkalmatlan. Nos, az ilyen ápoltak vagy bekerültek egy kórkázi ágyra, leszedálva, hogy ne akarjanak nyüzsögni, vagy kikerültek az utcára. A telket és az épületet célzottan kapta város, (Erzsébet királynénk kapcsán), és más célra nem használható az adományozó szerint, hacsak nem hoznak holnap egy törvényt, hogy visszamenőlegesen ... x évre az nem érvényes, vagy nem államosítják.

Gizus53 2012.04.26. 18:11:31

Én úgy tudom, hogy a környező erdőkben sok, sok a Lipótról kikerűlt beteg bújkál. Ez egyrészt embertelenség, ilyen nagy beteg emberekkel szemben. Másrészt életveszélyes is lehet, hisz ezek közt a betegek közt sok közveszélyes, bár a kezelés alatt csendessé vált beteg ált. Nekem az lenne, a javaslatom, hogy azt a jó embert, vagy embereket, akiknek a szerencsés tevékenysége miatt ez a helyzet kialakúlt, ott kéne sétáltatni a környező erdőkbe. Hátha valaki megmagyarázza neki/nekik érthetően, hogy nem illik beteg emberekkel szórakozni.

magyar ember teli szájjal 2012.04.26. 18:12:18

Ügyesen megfogta a Pannon Puma a költségeket.

Gizus53 2012.04.26. 18:12:52

Vityának, speckó nagyon hangulatos hely tudna lenni.

Gizus53 2012.04.26. 18:14:27

lutria, nem feltétlen kiköltözés közben. Egy rokonom orvosként dolgozott ott, a helyzet elég romos volt már évtizedekkel ezelött is.

ananda123 2012.04.26. 18:21:08

Nem az épület állaga a legbotrányosab, hanem hogy az alagsorban raklapokon állnak ömlesztve a kórtörténetek.
A Lipót bezárásával nem egy intézményt fosztottak csak meg az ingatlanától, hanem megszüntették magát az intézményt és ellehetetlenítették a betegekkel való munka folytatását.
Ez történik, ha a Scientológusok kormányzati körökbe jutnak (értsd: bevásárolják magukat az SZDSZbe).
Ha valaki kételkedne az ideológiai alapú romboló szándékban, az gondolkozzon el azon, hogy miért hasonló módszerrel szüntették meg a gyermekpszichiátriát.

dunaparti 2012.04.26. 20:40:31

Aki felépítette az épületet, van egy kikötése: az OPNI-t csak gyógyításra lehet felhasználni. Amúgy az ország második legnagyobb épülete a parlament után.

¿Qué tapas hay? 2012.04.26. 20:51:27

Mint volt bejáró "ápolt" (II. Neurológiai o.) meg kell jegyezzem, hogy az épület állapota (a képek alapján) mit sem romlott a bezárás óta. Már a kétezres évek elején is elképesztően lelakott és ócska volt minden az intézetben. Ágyak, bútorok, padló, a csempék, vécék. A takarítást sem vitték túlzásba. A pszichiátriai részen állítólag még rosszabb állapotok voltak. Ez persze néhány kirakatrészlegre (Agyi érbetegségek oszt, MRI-vizsgáló nem vonatkozott, ott láthatóan nyakló nélkül költöttek mindenre)

Amúgy az épületből már megépítésekor kispórolták az anyagot. Pl. a parkolóból felvezető melléklépcsőházat többször kitatarozták, de mindig lerúgta a vakolatot. Ahol az eredeti téglák látszottak, látható volt, hogy már a XIX. szd. közepén milyen ócska anyagokat építettek be az épületbe. Nem tudom, hogy a lifttel szemközti faragott pad megvan-e még a földszinten, az volt az egyetlen értékes berendezési tárgya az egész épületnek, véleményem szerint.

dunaparti 2012.04.26. 21:21:34

Elég egyszerű volt a pszichiátriai betegek gyógyítása még kezdetben, nem az OPNI idején.
Egy nagy terem a férfiaknak, másik nagy terem a nőknek és slaggal hidegviz rájuk.

Kivancsi 2012.04.26. 22:16:33

lassacskan lesz lakoja meg 2 ev azt a "bancsa" meg vezere es meg nehanyan a holdudvarbol bekoltozhetnek vagy logni fognak!!
:):)

euAgWzgmmtq7K 2012.04.27. 16:56:15

Évről-évre feljön a téma. Nekem meggyőződésem, hogy ezzel az épülettel semmit nem lehet kezdeni a következő 10-20 évben. A jogi helyzete elég bonyolult lehet az ajándékozás, stb. miatt. Egyszer majd összedől.

sorica123 (törölt) 2012.05.06. 14:18:08

@tena_lady: ez egy hatalmas épület, vegyesen voltak. Az egyik szárny az addiktológia - szeritnem az se egy zártosztály kategória, integrálódott már vissza nem egy drogos/piás a többiek közé a történelem során. Meg volt külön osztály a depressziósoknak stb, akiknek terápia kell, de amúgy nem szorulnak különösebb felügyeletre. Tehát nem csak az 'aranykertecbe' (by Benedek István, azt hiszem) való zavartak laktak itt, hanem bejárósok, terápiások is bőven. Jó, azoknak most is ott van a Tündérhegy - ha még van -, de mi lett azokkal, akiknek tényleg egy mesterséges világra lett volna szüksége ahhoz, hogy a maguk módján értelmes emberi életet tudjanak élni?
Utolsó mondathoz annyit teszek hozzá, hogy a régi OPNI valóban egy régimódi, nehezen mozduló valami volt, alig valamicske terápia mellé szakmányba adták a - többféle, erős -gyógyszert mezei bipolosoknak is (azaz nem falra mászó skizofrénről van szó...), úgyhogy nem azt mondom, hogy _azt_ és _pont úgy_ kéne visszahozni.
süti beállítások módosítása