Fotó: Hampage.

Nem túlzok, ha azt mondom a legszebb villamosmegállók egyike az 58-as egykori megállója a Zugligeti úton. Igaz egykor nem állomásnak, hanem végállomásnak épült, s nem is villamosoknak, hanem lóvonatoknak (igen, így hívták őket). Aztán 77-ben megszűnt a villamos is és az épületért azóta csak a műemlékek, meg a közlekedés szerelmesei epekednek reménytelenül. Egy darabig lakóházként használták, aztán annak se...

G099[1].jpg

Fotó: Hampage.

Mint arra az ittlakunk.hu felhívta a figyelmem, a gyönyörű épületen most megpróbál túladni a XII. kerületi önkormányzat. Hogy ki és miért venné meg az kérdéses, hiszen nem lehet könnyű új funkciót találni neki, miközben meg kell felelni a műemléki előírásoknak is (öt éven belül helyre kell állítani az épületet, a földszinten nem lehet lakófunkció stb.). Mindezt úgy, hogy a

 

az ingatlan értékelési szakvéleményben megállapított forgalmi értéke: 61.900.000,-Ft, mely összeg a versenytárgyalás eredményétől függően emelkedhet.

 

Én mindenesetre szurkolok neki, hogy legyen ilyen befektető és megmenekül a világ legszebb villamosmegállója.

 

Szereted az Urbanistát? Adj egy szívecskét a dá-s posztoknak ebben a nemzetközi versenyben, ahová Közép-Európa leginspiratívabb bloggereit hívták meg egy fotópályázat beharangozására.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest villamos töri felújítás végállomás megálló műemlék eladó ingatlan xii. ker zugligeti út

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr844469265

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.23. 22:44:58

 Letölthető reality társasjáték 2 percben    Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.04.23. 22:11:52

Mindig is imádtam ezt az épületet, szurkolok érte! Ha lenne ennyi pénzem megvenném, gyönyörűen rendbe tetetném, ami szép rajta, még szebbé tetetném, de vigyázva hogy korhű maradjon...

World_traveller 2012.04.23. 22:27:12

Tudom, hogy válság van, de a turizmus elvileg támogatást élvez... Nem lehet, hogy ismét villamosvégállomás legyen egyszer?

egy maréknyi dollár 2012.04.23. 23:42:18

@World_traveller: Kérdezd meg talán a kis Vtézyt :)
Ezt az épületet személyesen ismerem.Régen láttam.Örülök, hogy még nem dőlt össze és csodálkozom, hogy még nem akadt gazdája.

Lacusru 2012.04.24. 01:33:25

Valóban szép épület, tavaly jártam arra felé, akkor elég sok csöves "nyom" volt körülötte.

Holnap veszek egy lottót. Ha bejön, megveszem, talán elég lesz rá, hogy helyre állítsák belőle :-) Ha belefér, nyitok benne egy éttermet (ha adnak rá engedélyt persze)

- Szerzet - 2012.04.24. 02:13:52

Én szívesen laknék benne.

Idet 2012.04.24. 09:18:53

Vendéglő! Alul vendéglő, felül lakna a tulaj.
Ha lenne pénzem, helyreállítanám, megcsinálnám, és az lenne a neve: Fogadó a Zugligeti Lóhoz.

HgGina 2012.04.24. 10:19:26

Exkluzív kis hotel. Felül a lakórész, alul a kiszolgáló, köztük akár egy nyilvános kis éteremmel.
A közlekedés pedig (ha a sínek még megvannak) azzal a korabeli egyetlen villamossal is lehetséges lenne. A villamos karbantartása legalább biztosított lehetne. Aki pedig odamegy enni, annak a számlába még bele is férne akár 1000 Ft-os jegyár.

Szánalmas, hogy egy önkormányzatban a mai napig nincsenek kreatív, üzletközpontú emberek, akik ebben meglátnák a lehetőséget. Talán csak azért, mert nem tudja egyetlen alkalmazott sem ellopni az épületet.

Javaslom, hogy nézzétek meg, a zuglói SZTK-rendelőt a Hermina úton ki szemelte ki magának, mert kétségek vannak, hogy valóban meg kéne-e szüntetni. Az se mai házikó, és nincs is olyan rettenetes állapotban.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.04.24. 10:37:12

a megállapított forgalmi érték mondjuk bagó, egy jobb lakás ára a környéken, de persze itt a fő költség a korhű felújítás.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.04.24. 11:13:51

Ha az értékesítés azt jelenti, hogy megmarad, és még fel is újítják, akkor hajrá.

artismaffia 2012.04.24. 11:37:44

Tényleg nagyon szép. A bokrokat ki kellene vágni a bejárat elől, mert az is egy külön szépség. Az épületet pedig talán űrállomásnak használnám.

Shopping 2012.04.24. 12:03:04

Mivel szemben található az Amerikai Nagykövetség rezidenciája, ezért ott biztos nem kapsz engedélyt semmilyen kereskedelmi tevékenységre, ami növelné a forgalmat.
Biztonsági kockázat emelkedésére hivatkozva...

HgGina 2012.04.24. 12:31:24

@Shopping: ha nem tetszik az amcsiknak, el lehet menni. Amilyen hülye egy népség, nekik egy fehéregér is biztonsági kockázat.
Egyébként kereskedelmi tevékenységre nem feltétlen kell külön engedély. Van rá olyan törvényes lehetőség, hogy az amcsik se köpni, se nyelni nem tudnának. De az önkormányzat se.
Mindegy, sajnos nincs ennyi pénzem, és ha lenne, ennél sokkal szebb helyen kétszer ekkora, ugyanilyen szép házat tudnék építtetni ennyiből. És még ott az állam sem ilyen elmebajos. :)

yoovan 2012.04.24. 13:27:15

Legyen újra 58-as villamos!
Csatlakozzatok!

Plumper 2012.04.24. 13:40:06

megmondom mi lesz:
1. megveszi egy kormányközeli diszkós gengszter, lebontja vagy átalakítja kupivá és diszkóvá, majd kezdődik a per, mert műemlék, de lefizeti a bírókat és a per eltart 15+ évig.
vagy pedig
2. állami felújítás kezdődik, de 95%-nál megáll, mert az alvállalkozók csődbe mentek / nem fizettek nekik / meglógtak, és 10+ év alatt újból lerohad az épület mostani állapotára.

Plumper 2012.04.24. 13:41:53

@HgGina: óh, igen, az amcsik mekkora hülyék, azért van kontinensnyi méretű világhatalmuk.
mi magyarok bezzeg okosak vagyunk, mindig jó oldalon álltunk, csak folyton kib@sztak velünk, és most is idetelepednek a szemetek. innen fúj a passzátszél és különben sem voltak gázkamrák.

Berci 2103 2012.04.24. 14:07:47

@Plumper: De most hogy a túróba is jutottál el a gázkamrákig?

Jó Estét 2012.04.24. 14:32:27

@Plumper: az amcsik hulyek, csak az elukon all egy csoport, akiknek van esze, es az rangatja droton a maradek 300millio birkat :) Meg nem mellesleg minket is :(

Amugymeg adjak ide ingyen, en felujitom korhun, mindenkinek jobb lenne ha nem rohadna le. Az onkormanyzatnak az iparuzesi ado miatt amit fizetnek, nektek mert szeepseges lenne, es csodalhatnatok nap mint nap, es nekem is, mert csak tudnek egy nyereseges ettermet mukodtetni ott. Ellenvelemeny? :)

Ogma 2012.04.24. 14:34:54

Boldogult építészkaros koromban ennek a felmérése volt a diplomamunkám.
Azóta is drukkolok neki...

Plumper 2012.04.24. 14:38:56

@Jó Estét: jó ötlet az étterem, de csak ha nem becsapós, elnyújtott, nyesedékes, coop-alapanyagos, vizezett ételeket, italokat szolgálnak fel Champs-Elysée árakon.:-]

ha 300 millió olyan birka élne az USA-ban, mint amilyen antiszoc, képtelen moralitású, atomizált, majdénmegmondom gyűlölködő magyar, akkor nem működne az államszövetségük. de ezt "mi" soha a barna büdös lóf@sz életbe nem fogjuk megérteni. ha megértenénk, nem tartanánk itt.

Jó Estét 2012.04.24. 15:05:24

@Plumper: Igen, sajnos igazad van a magyarokkal kapcsolatban, es pont ezert nem mukodne az az uzleti modell amit felvazoltam, pedig en tenyleg nem a lehuzasra mennek, de nyilvan ezt nem hinne el senki a 2 szep szememert, ellenorizni meg itthon ezt lehetetlen, ebben a korrupt orszagban...

Plumper 2012.04.24. 15:35:53

@Jó Estét: részemről nem a magasabb árral van baj, hanem azzal, ha a magas árhoz silány minőség társul, ami még mindig általános. az fogadható el, ha finom, kiadós, látványos, és ha emellett kicsit drágább, hát legyen, de akkor tudom, hogy az az étel megérte a pénzét. az ilyen sajnos viszont lutri. ha nem tudok jót egy étteremről, nem megyek be.

Jó Estét 2012.04.24. 15:42:20

@Plumper: ja ezzel is egyetertek, en azt irtam h sokkal jobb lenne nehany ilyen romos hazat kvazi ingyen odaadni vallalkozoknak, akik normalisan mukodtetnek. Csak az a baj, h nem biznek itthon az ellenorzesben, h tenyleg "normalisan" mukodnek-e :( Magasabb ar nem mindig egyenlo a lehuzassal, csak ott, ahol 3000ert kapsz szar rantotthust, mig egy korrekt helyen egy jot megkapsz fele annyibol, normalisabb kiszolgalassal. Tipikus pelda erre a Liszt Ferenc ter tobb kiszolgalo egysege, marmint a tularazasra.

sorica123 (törölt) 2012.04.24. 17:13:02

@Plumper: bekeverted kicsit a dolgokat, mert én pl nem tartom 'a magyarokat' megnemértett zseniknek (viszont azt látom, hogy ha nincs problémánk, csinálunk, de még rá is kenjük a másikra, hogy ő volt...*), nem vagyok jobbos és/vagy véralgebrás, viszont az amerikai vezetésnek ettől a ha kell-ha nem terrorfóbiájától én is meg vagyok menve. Ennyire nem lehet szar a helyzet. Nyilván mindenki rájuk akarja rájukrobbantani az agyvelejét, hogyne... Szóval az, hogy mekkora hhheniálisan megszervezett országuk, gyakorlatias, derűs világszemléletük stb van, meg hogy ezzel párhuzamosan mennyi marhaság is képződik a fejükben, az egy érmének két oldala és köze nincs a beszélő pártállásához vagy történelemszemléletéhez.
*ez is egy élő példa, meg a hatszáz másik üres ház Bp-szerte meg a másik millió országszerte. Ez a hazám, magyarul írom a dalszövegeket, magyarul beszélek, de ettől még lehet vele bajom. És az pont ez, hogy az átlagmagyar csak-csak addig forgolódik, amíg tönkre nem teszi, ami működik. És ez a szuperképesség a társadalmi polc emelkedésével egyenes arányban nő...

sorica123 (törölt) 2012.04.24. 17:14:42

@sorica123: szóval összességében igazad van, csak ettől még az amerikaiaknak is vannak marhaságaik, például ez az átpolitizált terrormizéria.

Monkeygirl 2012.04.24. 17:15:55

Nagyon klassz! a Gyermekkoromat juttatja eszembe.

pharmacyli 2012.04.24. 18:14:52

Talán a legkézenfekvőbb megoldást kellene megtalálni. Vissza kellene építeni a villamosvonalat. Megnőne a libegő kihasználtsága, s ha mondjuk "régies" villamosok járnának ott, akkor a legszebb megállóhoz a legszebb villamos járna.

ZBR 2012.04.24. 18:43:25

Szerintem esélytelen. Erre, így, ennyi pénzt senki nem fog kiadni. Magánbefektetőként legalábbis.
Mert ők szépen a kapcsolataikon keresztül kimutyiznak szépen valami fasza telket (lásd: EXPO-terület), arra azt építenek, amit akarnak, úgy, ahogy akarnak, de leginkább: amire van kereslet... És ha minden jól megy, az el is fog kelni, talán.

Ennek az épületnek csak állami/önkormányzati kézben, általuk felújíttatva van létjogosultsága. De, akkor is ki kell találni, hogy mit kezdenek vele. Talán valamilyen kiállítótérnek lenne jó, esetleg egy kis kávézórésszel... És lehet, hogy nem ártana Szépilona kocsiszíntől felhozni legalább egy vágányt... Ha nem is villamosnak, de talán lóvasútnak! A Vasúttörténeti Parkban van hozzá korhűen felújított, hibátlan lóvasúti kocsi. Szépilonán a tárolása megoldható... Már csak lovak és 1,1 kilométernyi vágány kell. :)

Ettől a háztól kb. 400 méter még a Libegő végállomása. A háztól odáig kell még egy széles, szép hosszú járda (díszkővel esetleg), és kész minden.

Hmm... Már végig is gondoltam: ugye a pálya lejtős, tehát a háztól Szépilonáig nem is kell befogni elé a lovat. Kell egy külön lapos teherkocsi, amit a lóvasúti kocsi után kapcsolunk és lefele a lovak azon utaznak. Miután felsővezeték nincs, így az utasok felülhetnek az emeletre is...

Berci 2103 2012.04.24. 20:49:51

@Plumper: Nem,és szerintem sokan így vagyunk vele.

euAgWzgmmtq7K 2012.04.24. 22:39:15

Lehet álmodozni, de az épület sose lesz felújítva, mert semmi értelme. Sose térül meg. Hasonló ház Budán van még körülbelül 250 db, a stílust egyébként budai lombfűrészesnek is nevezik, nem annyira értékes, mint amennyire kinéz + az épület nagyjából 20-30 éve karbantartás nélkül rohad szét. Legyen a helyén játszótér, és valami méltó emlékmű az 58-as villamosnak.

Iza Béla (törölt) 2012.04.25. 05:43:58

@World_traveller: Nem valószínű.

@Idet: Mögötte, az "új" végállomáson már működik egy ilyen.

@d.hardman: Logikus amit mondasz - ennek ellenére remélek egy jobb folytatást.

@pharmacyli: Gondolom ezt a méltán népszerű "kisujj" forgalom előrebecslési modellből sikerült leszűrni.

@HgGina: Csak az a kérdés, hogy az egéren van-e csuklya. ;))

borser 2012.04.25. 14:41:33

Ami szép az szép!Megkell menteni.
Vannak még gazdag emberek!!akiknek kötelességük lenne felkarolni a jó dolgokat.
Ha megtehetném megtenném.
Ez nem Volga szálló,amiből egy tucat van,
/kötődtem hozzá/ mégis a mentésére szavazok.
Amit örökségül kaptunk, meg kell becsülni,
amit mi alkotunk.......?????

kbenya 2012.04.25. 16:22:43

@Shopping: az amerikai nagykövetség feljebb van a zugligeti úton, ha vendéglő lenne belőle, akkor valószínűleg nem a amerikai nagykövetség felőle érkezne a vendég, hanem a sokkal forgalmasabb Budakeszi út felől. Így nem zavarná az amcsikat.

tehtube 2012.04.25. 17:33:56

Volt itt ötletelés hogy mire jó! Hát, nem sokra. A kocsik ott döngetnek el a fal mellett=zajos. Rendes üzemet is nehéz egy ilyen szép műemlékbe beletenni, mint pl. a konyhaüzem. Különben is, csak vegetál sok közeli étterem is. Amennyit bele kéne invesztálni, még a legjobb szakáccsal sem termelné ki. Szerintem magának a XII. kerületi Önkormányzatnak lenne célszerű a helytörténeti gyűjteményét abból a Bétóven utcai nyomi családiházból ide átköltöztetni. Méltó rangra emelhetné ezt az épületet ugyanúgy, mint a Barabás villát. Szóval szerintem múzeumnak kéne berendezni. A kempingestől megvenni az egyik ezres villamost és visszaépíteni egy egyvágányú pályát a Szarvas Gábor úttól a Libegőig a kiállítás szerves részeként. Erre még biztos pályázati pénzeket is lehetne igényelni. Ismét lehetne egy kis jelképes 58-as villamosvonal!

tehtube 2012.04.25. 17:44:46

@tehtube: A villamos csak az épület és Libegő közt lehetne, mert lejjebb ott a körzeti orvosi rendelő. Ahhoz kell parkoló.
Esetleg azt átköltöztetni ide?

Iza Béla (törölt) 2012.04.26. 00:30:55

@tehtube: Alapvetően az épület irodának jó. Hogy az orvosi rendelő vagy bérelhető irodaház, az mindegy. Amúgy a villamos remekül elmegy az autók között is, nem kell parkolóhelyeket felszámolni.

Ogma 2012.05.02. 08:37:18

@tehtube: Pár éve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem akarta megszerezni magának, de nem úgy fest hogy sikerült volna...

@d.hardman: Akkor ballagj közelebb, és nézd meg jobban, mert nem egy tucat darab. Még abban a korban sem volt az, amikor épült.
Amúgy meg svájci villa stílus.

euAgWzgmmtq7K 2012.06.29. 01:01:13

@Ogma: Ismerem az épületet, és igen, pontosan ez a "sváci villa" stílus a budai lombfűrészes. Úgyhogy ezen kívül nem tudom, mit szerettél volna mondani.

Vizvári Pál 2014.06.23. 10:27:29

@Ogma: Elvileg ígéret van a polgármestertől, hogy a MOME megkapja "inkubációs" célból. Ez talán két éve hangzott el, azóta nagy csend...
süti beállítások módosítása