IMG 1900

A mátyásföldi repülőtéren fényképeztem ezt a fatörzset. Úgy mellmagasságban látszik rajta egy kék csík. Sőt ha alaposabban körülnézünk a környező fákon is felfedezhetők. Tudjátok, mik ezek?

IMG 1899

Egykor a szovjet megszállás területein az oroszok mindenhol ezt csinálták: a fák törzsét lemeszelték, aztán a határvonalat kék festékkel meghúzták. A kék csíkra nem tudok épeszű magyarázatot, a meszelésre van. Ahol hosszú a tél, ott nappal felmelegednek a lombhullató fák sötét fatörzsei, éjjel meg lehűlnek, a tágulástól pedig megrepednek. Nem véletlenül fehér a nyírfák törzse a tajgán. A meszeléssel fehér lesz a törzs, visszaveri a fényt, nem melegszik fel napközben.

IMG 1898

Persze ami a tajgán jogos, az Mátyásföldön, Kecskeméten, Taszáron kevésbé indokolt. Na de hát ilyenek az uniós előírások, még akkor is ha a Szovjetunióról van szó. Hogy vajon Azerbajdzsánban, Tádzsikisztánban is meszelték-e szegény sivatagi fákat az ottani bázisokon azt nem tudom, de Kárpátalján, Erdélyben járva ma is láthatók ilyenek. Igaz ott van létjogosultsága a fehér színnek, hiszen hideg a tél. Csak hát ez a kék vonal olyan szabványossá tesz minden fát.

De arra jók, hogy felfedezhetjük az egykori megszállók nyomait ott, ahol nem is sejtenénk. Történelem egy fatörzsön maradt festékcsíkban.

IMG 1897

Frissítés: Mivel többen is kételkedtetek benne, hogy a fákat tényleg a hőtágulás miatt meszelik, idézem Bálint Gazdát (kiemelések tőlem):

Hogyan előzzük meg a fagykárt?

A frissen kiültetett és az egy-két éves csemetéket célszerű védeni. Minthogy a fák legérzékenyebb része a gyökérnyak, ezért nagyon hasznos a törzs felkupacolása. Gyakran láthatjuk, hogy a fagyérzékeny kajszibarackfák törzsét bemeszelik.

Ez a módszer nem rossz, mert a fehér bevonat megakadályozza, azt, hogy téli verőfényes nappalokon a törzs szövetei felmelegedjenek. A felmelegedést követő lehűlés és az összehúzódás - kitágulás hatására ugyanis a sejtfalak elroncsolódnak és fagykár keletkezik. Ennél a mószerenél azonban feltétlenül ügyelni kell arra, hogy a meszelés vékony legyen, mert a vastag, cserepes mészréteg alatt a kártevők kitűnő búvóhelyet találnak. Ezért jobb, ha a törzs meszelését permetezőgéppel végezzük.

Ti is szerettek nyomozni? Ismertek hasonló apróságokat? Küldjétek el! Ha pedig ez is tetszett, nyomjatok egy lájkot itt, vagy egy szívecskét ezen az oldalon, ahol egy fotópályázatot beharangozó nemzetközi blogversenyben indul a poszt. Kösz!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fa street art töri növény xvi. ker mátyásföld

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr334367267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.04.06. 11:40:17

'Na de hát ilyenek az uniós előírások, még akkor is ha a Szovjetunióról van szó.'

+++

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.04.06. 11:42:24

(Én sem vagyok biztos benne, hogy a hőtágulás a magyarázat. Mintha a szomszédos Romániában is meszelnék:
tiszato-biovendeghaz.mindenkilapja.hu/blog/19429080/renderpost/23147720/meszelni-kell-fak-torzset )

pistola 2012.04.06. 11:43:48

azért meszelik a fatörzseket hogy "fertőtlenítsék". meszeléskor kiöli a parazitákat (férgek, lárvák stb.)

ez a hőtágulásos sztori nagyon "urbanista" :) ja és a tajgán nem csak nyírfák vannak.
a fák, amíg nedv van bennük (élnek) akkor elég rugalmasak. nem kezdenek el repedezni némi hőtágulástól.

de az igaz, hogy az oroszok hozták be ezt a technikát. sok faluban (nálunk is) meg is tartották ezt az egyszerű technikát. leginkább gyümölcsfákra alkalmazva.

Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2012.04.06. 11:45:02

Érdekes, az oroszok általában zöldre festettek mindent, a varrógép, az írógép, a lámpabura, a Moszkvics, mintha csak zöldet gyártottak volna. Ez a kék szokatlan, de érdekes megfigyelés!

hillman. 2012.04.06. 11:45:04

Rejtő Jenő légiosai is meszelték a pálmákat. Sőt a legtöbb gyarmaton meszelték a fontos utak melletti fákat. A 3. világban ma is elöforduló gyakorlat. Legalábbis indonéziában láttam ijet.
Így sötétben is látszanak, mint az útszéli oszlopok.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.06. 11:49:50

@hillman.: Így van, a sivatagban a meszesvödör a legjobb közlekedési eszköz! :)

Amúgy meg éjjel jobban látszik, nem rohan neki a területét védő szoldát.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.04.06. 11:52:25

@pistola: Neked is ezt tudom idézni: www.balintgazda.hu/aktualis-kert/november/gyumolcsfak-teli-vedelme.html

de már annyian kételkedtek benne, hogy beleírom a posztba :D

maretz 2012.04.06. 12:00:14

Annyi elméletet hallottam már erről a fehérre meszelésről, hogy van egy olyan sanda gyanúm, hogy egyszer kitalálta egy idióta népcsoport (feltehetőleg valahol keleten), és azóta kulturális hagyatékként meghagyták mindenki másnak, akihez betolták a képüket. Így sokan csinálják, mindenki más indokkal, de igazából senki nem tudja, hogy miért is jó...

Tény viszont, hogy határozottan harmadikvilágbeli dolog. Oroszországban, a Balkánon, meg ilyen helyeken dívik ez.

halaloszto 2012.04.06. 12:25:48

de ezek a fak nem feherre vannak meszelve, hanem egy csik van rajuk festve!

vajk

rexter 2012.04.06. 12:26:36

őőőő olvasva a cikket és a kommenteket csak az nem derült ki, hogy mi a francnak festik be a fákat? :) köszi.

Szamiz67 2012.04.06. 12:28:31

Szerintem a fehérre meszelt törzsű közút melletti fák, a műanyag útjelzők hiányát pótolják leginkább.

Szittyakürt 2012.04.06. 12:29:35

Nehéz megérteni az orosz lelket. Én már a kék bordűrnél elakadtam. Milyen határ?
Egyébként feltehető, hogy a kék csík olajfestékkel készült, ezért van még ott nyomokban, a mész (ha volt egyáltalán) pedig már rég eltűnt.
Ez a kék szín egyébként tipikus ruszki színárnyalat, volt ennek egy halványzöld variánsa, amit szintén nagy előszeretettel használtak mindenhol (a buditól a tengeralattjáróig).

Cerkamatyi 2012.04.06. 12:35:11

Arra nincs tippetek, hogy ezek a kék csíkok mire valók?

Sokorai_Atala 2012.04.06. 12:40:02

Lehet turista jelzés volt és csak ennyire sikerült a szovjetéknek eltüntetni:)

Mad Mind 2012.04.06. 12:52:06

@hillman.:
Moszkvics az biztosan volt pirosban is, mert nekünk az volt. :)

szobatars 2012.04.06. 12:53:54

@br17: "A Szovjetúnió is unió, nemcsak az Európai unió!"

Lám,lám! Új értelmet kapott Viktorunk "Az Unión kívül is van élet." bonmotja.

SarahConnor 2012.04.06. 12:55:03

Lehet, hogy én vagyok a hülye, de továbbra sem értem, hogy mi a fenéért voltm jó az a szovjeteknek, hogy a fák nem melegszenek fel... Azért nem ártott volna azt is elmagyarázni az idiotoknak, mint pl én. :)

És tegyük fel, hogy jó volt nekik, hogy a fák nem melegedtek fel, de akkor miért csak csíkot festettek rá?

Ez a cikk erősen hiányos.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.04.06. 12:56:53

@halaloszto: @Fenimore: a fehér mész már lekopott, csak a csík maradt meg. És ez nem akar cikk lenni, csak egy szerény posztocska :)

SarahConnor 2012.04.06. 13:00:26

@~dá~: Ja... és végülis miért is volt jó az, hogy a fa nem melegszik fel?
Már bocs a kérdezősködésért, de tényleg kíváncsi vagyok.

hungarisztan 2012.04.06. 13:01:18

A két unió pont ugyanaz. Aha.
Termékeny talajra hullanak Viktor Atyuska magvas gondolatai.

Big-B 2012.04.06. 13:04:44

A meszelés az útjelző póznát helyettesítette, a kék szín pedig télen ugyanerre való.

Elijah_Baley 2012.04.06. 13:07:24

erdélyben is meszelnek, aszonnyák, jó a bogarak ellen.
meg szép is...

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.04.06. 13:07:56

@Fenimore: ahogy a posztban is idézem: www.balintgazda.hu/aktualis-kert/november/gyumolcsfak-teli-vedelme.html @Big-B: az utak mellett teljesen logikus, de ők mindenhol lefestették :)

Mezőbándi 2012.04.06. 13:10:08

Érdekes, én is mindig azt hittem, hogy a kártevők befészkelődése ellen védekeznek így.

ZON 2012.04.06. 13:11:20

Kék jelzésen Moszkvától Berlinig...
Népszerű sorozat volt a Szovjetunióban.

Big-B 2012.04.06. 13:11:40

@~dá~: Gondolod, hogy a hadsereg a fák egészségére való tekintettel meszelte, festette volna át a fákat?
Mi a laktanyában is csináltuk ezt, hogy a járőr és a sofőrök lássák a fákat éjjel is.

kutya vacsorája 2012.04.06. 13:14:00

Erdélyben járva ma is láthatók ilyenek

romániában, úgy emlékezem, nem volt orosz katonai megszállás.

gebsi42 2012.04.06. 13:14:41

Valamikor régenvolt katonai szolgálatom idején szocialista betakarítási munkán megkérdeztem egy szovjet katonai tolmácsot. Azt mondta 1) ez a parancs 2) a sötétben settenkedő nem tud a Winettou módjára fától fáig rejtőzve lopakodni. A 2) megmagyarázza miért csak olyan magasságban festik. katonaviselteknek az 1) is elegendő magyarázat. :-)

samuelfisher 2012.04.06. 13:15:48

Szerintem az útjelző karók helyett festették a fákat, réges-régen nálunk is divat volt az országutak melletti fák törzsét fehérre festeni.
Illetve itt lehetett egy gyalogút jelzése is, vagy egy határvonalé. Mondjuk, aki átlépte a festett fák vonalát, azt lelőtte az őrség:)

Tell Vilmos 2012.04.06. 13:16:09

A meszelés oké, de mi a frásznak tették rá kék csíkokat? A kék fehér az nem moszad jelzés? :-)

Big-B 2012.04.06. 13:17:40

A kék csík a behavazott területen jó, olyankor a mész nem igen kivehető

TH 2012.04.06. 13:21:58

@~dá~: asszem, túl bonyolult volt a poszt, mert erős kihívásokat jelent a megértése sokak számára. :-)

TH 2012.04.06. 13:22:33

@Big-B: és ezt minden fára logikus ráfesteni útjelzőnek, ha nincs is út a közelben?

TH 2012.04.06. 13:23:41

@gebsi42: végre egy logikus magyarázat (a 2-es, nem az első ;-) ).

KevinMulder 2012.04.06. 13:49:49

@TH: Fantasztikus. A 3. hozzászólásban erre tippeltem :)

euratom 2012.04.06. 13:53:58

Vidéken több helyen meg piros volt a jelzés. Nagyon diszkrét módja volt annak, hogy tájékoztassa a gépkocsivezetőt, hogy merre kell mennie. A Bakonyban is fel lehet még fedezni néhány helyen, erdei utakon is.
Katonai utvonalak voltak igy rögzitve. Semmi különös nincs ebbe.
A fák meszelését meg a krátevők ellen szokták, mert vannak olyanok akik nem másznak át a meszes részen. Lehet kombinálni azzal is, hogy jobban látszik a jelzés ill. tovább élhet a fa :-).

Ennél sokkal jobb az Európán átmenő és Magyarországra is beengedett "Bálna kiállítás" Amikor egy kipreparált bálnát hurcoltak végig Európán, hogy bemutassák a népnek. Volt öröm egész addig amikor valakinek szemet szúrt (hidegháborús időben), hogy a nyugati nyergesvontató ami utvonalengedélyt kér méretre pont megegyezik az atomrakétát szállító járművel :-)).

De legalább ötletes próbálkozás volt ilyen módon felderiteni, hogy merre lehet rakétát vinni. Mert ahova eluszott a bálna ott elfért a rakéta is :-)

lutria 2012.04.06. 13:55:10

Eddig Úgy tudtam hogy arra jó hogy télen az éhes állatok nem rágják le a fák kérgét mert úgy nem ízlik nekik.

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2012.04.06. 13:56:48

nezz utana a "KÉK TÚRA" nevű dolognak...

Egyéves Önkéntes 2012.04.06. 13:59:44

Nem lepődnék meg azon sem, ha kiderülne, hogy az oroszok kizárólag azért jöttek ide, hogy megóvják a magyar fákat a túlzott felmelegedéstől.

osgood 2012.04.06. 14:01:11

Életem egyik nagy, megfejtetlen rejtélye marad ez, látom már. A kék csíkkal nem nagyon találkoztam még, viszont volt szerencsém eredeti termőhelyen, Szibériában megnézni a meszelt fákat. Falun, tanyán nem láttam, városban 2x4 sávos autóút mentén igen. Kérdeztem a helyieket, hogy na majd ők aztán biztos tudni fogják az Okot, de ők is csak találgattak. Nem az érdekelne, hogy "mire lehet jó", hanem az, hogy eredetileg miért csinálták :)

Alf (törölt) 2012.04.06. 14:34:41

nem azért meszelik, akkor az egész törzset bemeszelnék, a levéltetveket felszállító hangyák ellen meszelik, romániában is, ami délebbre van...

radikalisviccek 2012.04.06. 14:41:01

@kutya vacsorája: Észak-Erdély akkoriban Magyarország része volt ;)

hgap 2012.04.06. 14:41:24

ok, a telekszomszédom is csinálja ezt, lehet h majd megkérdezem... Tehát akkor összefoglalva:

1. gyümölcsfákat meszelik a kártevők ellen

2. szovjetek meszeltek, hogy éjszaka ne lehessen a fák között lopakodni. A kék csík talán ezen csúcstechnológia téliesítését szolgálta

3. szerintem a kéregtágulás-dolog nem áll biztos lábakon. Viszonylag sok fa él meszeletlen kéreggel. :)

hgap 2012.04.06. 14:44:03

4. részeg katonai járőr éjszaka nem tett kárt magában

5. utak mentén közlekedésbiztonsági eljárás

KevinMulder 2012.04.06. 14:52:22

Utánaolvasva:

- fagyrepedés elkerülése* (főleg barackfáknál)
- kártevők megynuvasztása
- kisállat rágás és mászásvédelem
- útjelzés
- katonai bújócskában segítség (a hunyónak)

* - vannak fagyrepedésre különösen érzékeny, nem őshonos fajok. Illetve problémás, hogy a gyümölcsösben nem egymás hegyén hátán vannak a fák, hogy egymást (is) védjék, hanem a szürethez alkalmasabb távközökkel, így a törzsük sokkal sérülékenyebb.

McKinney 2012.04.06. 14:57:03

Az oroszok magasról tettek arra, hogy mi a jó a fáknak, vagy mi nem. A meszelésnek biztonsági okai vannak, kárpátalján láttam húsz éve, hogy minden útszéli fát lefestettek fehérre, nem költenek úttechnikára.
A kék csíkra jó megyarázat a téli láthatóság, de az is lehet hogy a maradandóbb kék festék jelölte a meszelési magasságot arra az esetre, ha már a fehér nyomtalanul lekopott.

TH 2012.04.06. 14:57:45

@KevinMulder: bocs, igazad van, pont a te hozzászólásodat átugrottam. :-(

ier6w7i 2012.04.06. 14:59:57

Tényleg ezért festették fehérre? Nekem valamikor még valaki azt mondta, hogy ha fehérre fested, akkor az ugye azért jó, mert nehezebb úgy elbújni mellé/mögé ill észrevétlennek maradni. Mivel ilyet tényleg többször láttam korábban pl laktanyákban vagy azok környékén ezért nekem hihetőnek tűnik/tűnt.

Hogy vajon a világoskék mit jelent és miért van?!

pretty 2012.04.06. 15:10:46

A fákat azért szokták meszelni,mert télen amikor éjszakánkén nagy mínuszok vannak a fa törzse lehül,amikor kisüt a nap a napsütötte oldalon a fekete fatörzs fölmelegszik,amig az árnyékban lévő oldalon nem, a nagy hőfokkülönbség okozza a fa törzsén a repedést.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.06. 15:12:51

Hát persze.Majd pont a ruszkikat érdeklik hirtelen, egy idegen országban a fák sorsa...amikor számolatlanul dűtötték a fáradtolajat, meg a fene tudja még milyen környezetszennyező anyagokat a laktanyák földjébe...Legyünk már kicsit komolyabbak, kérem. :-)

KayaIbrahim 2012.04.06. 15:18:35

Jó-jó, de itt kék festés van nem fehér???

dekás dezső 2012.04.06. 15:24:47

a vízszintes kék csík arra kell, hogy tudják, milyen magasságig kell fehérre festeni:P

Big-B 2012.04.06. 15:30:30

@TH: Mert parancsba adták

TH 2012.04.06. 15:31:25

@Big-B: azért ennél már voltak jobb megoldások fentebb. :)

Big-B 2012.04.06. 15:33:54

@TH: A parancsnál nincs jobb megoldás, kiváltképp ha végre is hajtják. A szovjetek pedig jeleskedtek ebben a tevékenységükben, különben...

Big-B 2012.04.06. 15:36:40

Egy kiadott parancsba sok logikát nem kell (nem szabad) keresni, azt akkor és most is csak végre kell hajtani.
Ha maga Sztálin mondta, hogy kék csíkot kell minden fára festeni, alatta meg lemeszelni, akkor bizony annak úgy kellett lennie és kész. Semmi köze a növényvédelemnek.

ninimimi 2012.04.06. 15:36:45

Mindig elképeszt, amikor a közösség véleményét befolyásolókat ennyire nem érdekli közösségük érdeke.
Konkrétabban: tényleg azt hiszed kedves posztoló - és kedves címlapra rakó -, hogy a szovjet megszállás akár "vicceskedő" összemosása az EU-vala magyar fejekben, az hasznos a hazánknak ?
Mert szerintem rettentően káros -, elvonatkoztatva attól, hogy efölött még hazug is.
Brüsszelnek ugyanis nincsenek csapatai Magyarországon, amelyek Budapestet rommá lőve, miniszterelnökünket kivégezve, forradalmunkat leverve kényszerítenék ránk az EU-s tagságot.
Ehelyett bizonyos alapelvek betartását kérik, eurómilliárdokért cserébe.
Hát csak ennyi a különbség - és minden ebből származó következtetés, vagy "vicces" érzület "Igazsága" -, kedves, Humor Harold!

seahawks 2012.04.06. 15:45:12

a kék csíkot nem a ruszkik festették oda. lehet?

zephyr 2012.04.06. 15:48:50

Atyaisten, ennyi hülyét egy rakáson, hogy Nagypénteken nincs más dolgotok, mint ezen rugózni... Bocs, de a kék csíknak MI KÖZE a meszeléshez??? Aszittem, ma valami okosat fogok megtudni ebből a blogból, majd a blogger kijelenti, hogy fogalma sincs, mire fel van a kék csík. Majd különböző elméletek a meszelésről, de az senkinek nem tűnik fel, hogy kérem A NYÍRFÁNAK MAGYARORSZÁGON IS fehér a törzse. Ehhez nem kell elzarándokolni a tajgáig... Itt mindenki nagyon urbanista, úgy látom...

Attilajukkaja 2012.04.06. 16:15:10

Ezt nem ertem!!! Milyen feherre meszelesrol beszeltek?
Ezeken a fakon egy kek csik van.

@zephyr:
Most latom, te is ezt irtad! :o)

Attilajukkaja 2012.04.06. 16:21:24

@ier6w7i:
"Tényleg ezért festették fehérre?"
Nalunk a kartevok ellen meszeltek le a fak torzsenek also reszet annak idejen,...de Steven Spielberg biztosan orulne minden mas, foleg alien-es megoldasnak! :o))))

drhook 2012.04.06. 16:24:48

A meszelés egyfajta egyenruha a fán és útjelző éjszaka.A kék festék a harckocsik éjjellátó berendezései miatt kell. Aki harckocsiezrednél szolgált az tudja.

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.06. 16:27:44

@hungarisztan: te nagyon magyar! Csak arra akart utalni, hogy az unió akkor is rövid ú, ha EU, meg akkor is, ha SZU! :DDD
Menj csak szépen haza a kurucra, ott vannak ilyen sokeszű élőlények! :D

tom1034 2012.04.06. 16:38:59

@Big-B: Szerintem is a tiéd a helyes megfejtés,nyertél!:)Bár elég nyilvánvaló a dolog ukrajna románia stb arrafelé ma is ez dívik a bólya helyett! a szerző alaposan mellélőtt...

tom1034 2012.04.06. 16:41:28

ja és ha a közelben volt valaha gyaktér akkor lehet hogy ez nem is oly régi csak 20-30 éves festés!

Attilajukkaja 2012.04.06. 16:54:22

@drhook:
"A kék festék a harckocsik éjjellátó berendezései miatt kell"
Ez most komoly?

Harpi 2012.04.06. 16:59:11

Katonai támaszpontokon mindenhol fehérre festették a fák törzsét, de nem a fagykár, és nem is a kártevők miatt, hanem azért, mert úgy könnyebb észrevenni a gaz ellenség lopakodó ügynökeit.
Ilyen egyszerű - a többi papírtigris...

fiesta2002 2012.04.06. 17:16:05

@pretty:
"A fákat azért szokták meszelni,mert télen amikor éjszakánként nagy mínuszok vannak a fa törzse lehül,amikor kisüt a nap a napsütötte oldalon a fekete fatörzs fölmelegszik,amig az árnyékban lévő oldalon nem, a nagy hőfokkülönbség okozza a fa törzsén a repedést."

A gyümölcsösökben valóban a felmelegedés ellen meszelnek. De nem a hőtágulás a probléma. A fa villanypózna sem reped meg tavasszal. :-)
A meszeletlen fában a nap melegétől korán megindul a nedvkeringés és éjszaka a magasabb víztartalmú sejtek megfagynak.

fiesta2002 2012.04.06. 17:18:20

Persze az oroszok nem ezért meszeltek. :-)

gigabursch 2012.04.06. 17:27:01

Na öregem, te se menj el botanikusnak vagy erdésznek. Amit a hőtágulásról zagyváltál azzal elmehetsz akár még köztársasági elnöknek is..., de becsületes munkára nemigen

HA ennyire fontos ez az összehúzódás, akkor ez erdei fenyő kérge fiatal részeken miért vöröses narancssárgás, az idősrészeken meg beszürkült?
A szibériai vörösfenyő kérge meg miért mindenhol egyformán szürke?
Vagy épp a lucfenyőé? Fiatalon az is narancssárgás, de igazán csak akkor válik szürkévé, ha már nem nagyon kíván tovább élni.

De hogy ne csak tűlevelűt hozzak fel példának (van még néhány), áruld már el, milyen színű kérge van a madárberkenyének, és mennyiben külnözik egymástól a szőrős nyír és a bibircses nyír kérge?
Persze hozhatnám még példának a zöld égert és a mézgás égert is.

Ha viszont majd tisztában leszel a kambium növekedési sajátosságaival, azzal, hogy egyre nagyobb palástfelületen hogyan lehet szétosztani egy egykoron zárt palástfelület elemeit, mik a kérget alkották (azaz a repedések okát), valamint a fenti kéregfelismerési kérdésekkel tisztában vagy, akkor máris mehetsz Sopronba erdőmérnök képzésre. Bár a kéregfelismerés a beugrónak a 3. féléves növénytanból (fás szárú növenyek - Dendrológia) csak egy igen kis szelete...

Addig viszont ne beszélj hülyeségeket!!!

gigabursch 2012.04.06. 17:28:33

Most vettem, csak észre az "ápdét"-et.

Bálint Gzadára hivatkozni - nem nyerő

gigabursch 2012.04.06. 17:36:34

@euratom:
Én úgy hallottam, mikor körbevonszolták és még élő bálnát az egész vasfüggöny mögött, akkor küldtek egy levelet, hogy:
"T. VSZ!
Köszönjük segítségüket abban, hogy most már tudjuk mely utak bírnak el gond nélkül terhelésileg és útivileg egy rakétaszállítót.
Köszönettel: NATO"

Persze, lehet, hogy az én verzóm nem igaz, de sokkal jobban hangzik. Mindenesetre én ezen a sztorin szocializálódtam.

gigabursch 2012.04.06. 17:39:01

@gigabursch:
Ráadásul még el is felejtettem hozzátenni, hogy saját termőhelyén, ahol kevés a városi szmog, nemritkán teljes palástfelületen a kérget tb. cm vastagságú zuzmóréteg borítja - fafajtól függetlenül.

Van még kérdés?

Napkutya 2012.04.06. 17:57:04

Azért meszeltek, hogy az őr, holdfényben lássa, amikor valaki elmegy a fa előtt.

Ha ki akarod próbálni, tegyél a fára egy gépíró lapot. Amikor fent van a hold, tökéletesen látni fogod, ha valaki elmegy előtte.

A kék csík, tényleg a harckocsizóké.

Ha odadurrant neki az infra-vető, -kiváló figyelmeztető, hogy ne fejeld le az optikát harmincnál...

A többi?
Legenda...

euratom 2012.04.06. 18:43:44

Hali,
Jó, de sajnos nem igaz :-(,
Technikailag sem tudtak volna élő bálnát körbehurcolni, másrészt meg, legalábbis annak idején a katonaságnál a propaganda filmbe is felhozták ezt az esetet az éberség példájára, mármint, hogy egy idő után rájöttek, hogy miről van szó.

villamos alóli kacaj 2012.04.06. 18:45:56

Engem is egyszer (el)meszeltek 1969-ben - a BME-n-, tényleg nem repedt meg a törzsem, de évet kellett ismételnem.
De kék csíkra nem emlékszem.És most sincs rajtam.

károly szántana 2012.04.06. 20:04:47

a Znojmo-Jihlava úton (cseheknél) régebben öles fák voltak a padkán(!), az árkon belül. okos cseh barátaink szürke alapon szürkére festették a fák törzsét, majd hanygyafütyinyi fényvisszaveröket szegeltek a fák törzsére, amik persze az elsö sáros napon elvesztették fényvisszaverö képességüket. Ha valahol félelmetes volt az autózás (ahol nem a többi közlekedö terrorizálja az embert), akkor ott. + a kikapart kátyúk nem voltak megjelölve, úgyhogy el lehetett dönteni, tengelytörés, van neki a fának, mert öt méterenként hatalmas lyukak voltak.
A fameszeléshez: mivel a fehér visszaveri a fényt, a fekete meg elnyeli (de csak a napsütötte oldal), a fiatal fa kérge sima marad, ha le van meszelve, a repedésekben nem tudnak elbújni a kártevök. Permetezövel csak óvatosan spricceljünk meszet, mert a) eltömheti a szórófejet, hacsak nem szürjük meg valami nagyfinomságú szürövel, b) a mész tönkreteheti a permetezöt, mivel maró hatású.

aurobin 2012.04.06. 20:10:51

1. Az a bálna döglött volt,valamelyest preparálva de igen elhanyagolt állapotban. A szája ki volt támasztva, hogy jól szemügyre lehessen venni a szilákat. A szemei egy üveg kádban formalinban úszkáltak.Testén több helyen a száraz rothadás jelei voltak láthatók. Amúgy valódi bálna lehetett és valóban egy bazi nagy tréleren volt kiterítve.
2. A fák törzsét, ha nem akarták kivágni őket a katonai objektum körül másfél méter magasságig fehérre kellett meszelni, hogy az őrség időben észlelhesse a közeledő mozgást. Utak mellett a fehér törzsek mint útjelzők szolgáltak.
3. A kék sáv a fehérre festett rész felett egyszerűen a szervezettség és a katonás rend látszatát hivatott megjeleníteni.

Ebből az egész felhajtásból csak az a tanulság szűrhető le, hogy azt amit nem kell tudnunk egyszerűen elfelejtjük.

Attilajukkaja 2012.04.06. 20:12:59

@Harpi:
"fehérre festették a fák törzsét, de nem a fagykár, és nem is a kártevők miatt"
Az en nagyapam a sajat kertjeben bizony a kartevok ellen meszelte a fak torzset!!!! Keves tank forgolodott a hetvenes evekben abban a kis konyhakertben!

Attilajukkaja 2012.04.06. 20:15:16

A lenyeg, hogy ez egy nagyon gagyi poszt volt!!!
Koszonom, Urbanista. Ide sem jovok vissza tobbe!!!!!

bioLarzen 2012.04.06. 20:33:41

Nem tudom, írta-e valaki kommentben - nekem anno, mikor fiatalabb koromban egyszer Romániában találkoztam ezzel a meszeléssel, azt mondták, hogy azért meszelik a fákat, hogy ne rágcsálják meg őket a vadak. Fogalmam sincs, aki mondta, mennyire értett hozzá - még azt se igazán, komolyan gondolta-e vagy csak át akart verni - mindenesetre én egész eddig így hittem :)

Ma is okosabb lettem.

bio

larry 2012.04.06. 20:50:37

Azért festették be, mert szép.

Tanácsos úr 2012.04.06. 21:03:37

Azt hittem eddig, hogy a rakéta az repülni is tud és a (z annak idején) gonosz NATO a rakétáit inkább csak kilőtte volna a SZU (és persze a többi népi demokratikus állam) erre érdemes célpontjaira. De igazatok van, a kilövés bizonytalan, a rakéta még be is dögölhetett volna és talán tényleg biztosabb lett volna tréleren elvinni, mondjuk a Sármelléki repülőtérhez és ott aztán durr, ferobbantani. De akkor meg mi a fasznak az egész dög nagy rakétát cipelni, azzal kanyarogni a szűk utakon, amikor elég a robbanófej, az meg belefér egy szgk.-ba, a kisebbek meg még egy hátizsákba is. Szóval ezen a történeten a cettel meg a rakétával még dolgozni kellene egy kicsit.

anyátok 2012.04.06. 21:16:51

Volt egy olyan, hogy "kék túra", aki végigjárta, és bizonyos helyeken pecsétet nyomott egy füzetkébe, kapott egy jelvényt.
A pecséteket minden túrista önmaga kezelte..(Semmi katonaság, semmi Moszad.)

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.06. 21:35:10

románoknál elég sok fa fehérre van meszelve, nem csak erdélyben.
A legjobb a fehérre meszelt fa villanyoszlop volt...

szbszig 2012.04.06. 21:53:27

Ilyen környezettudatosak voltak ezek a ruszkik? Még szegény fák életét is igyekeztek jobbá tenni fáradságos munkával! Bizony mondom nektek, jó emberek voltak ezek!

nevergone 2012.04.06. 22:13:06

Amúgy érdekesek vagytok ti a meszelés kapcsán, egyik azt mondja, hogy a fagykár megelőzésére, a másik szerint a kéreg alatti kártevők ellen, a harmadik szerint pedig az őzek és nyulak rágása ellen. Mindegyik a saját igazát védi és a többit bolondságnak tartja, közben pedig bele sem gondol, hogy a három egyáltalán nem zárja ki egymást. :)

hisz Teréz is görbe 2012.04.06. 23:12:32

Nem tudja valaki véletlenül, hogy miért meszelték be az oroszok a fák törzsét?
Előre is köszi a válaszokat!

bionic 2012.04.06. 23:21:10

Szervusztok!
Én sem tudom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.07. 02:20:39

@Ranx: A közvetlen út menti fasor még arra is garantáltan jó volt, hogy még a legkisebb, útról való lecsúszásnál is garantáltan szarrá törd a kocsidat egy fa derekán... meg hogy kiskanállal vigye el a mentő a delikvenst.Hurrá, a sok isten barma, aki ezt kitalálta...Biztos van pár ember, aki emiatt halt meg, mondjuk kisebb sérülések helyett...

zum trucc 2012.04.07. 04:58:52

@gigabursch: Én láttam, sőt megjártam gyerekkoromban a bálnát, jópofa volt, be lehetett menni a bálnába, mérsékelt belépődíjért cserébe. Valami nyugati vállalkozásé volt, az atomrakéta sztori csak későbbi. Állítólag igaz.
Természetesen a bálna már rég nem élt. Az volt a fedőszöveg, hogy természetes úton pusztult el és úgy találták.
A bálna akkora volt súlyra és méretre, mint egy orosz rakéta és a NATO azt tesztelte vele, az orosz hordozható rakéták melyik útvonalakon férnek el.
Bálint Gazdára hivatkozni már mér ne lenne nyerő, pláne faügyben.
Mondjuk eldobhatod a szocializációdat azért is, ha élőnek hitted-tudtad a bálnát.

debreceni.blog 2012.04.07. 08:59:57

Mentőexpedíció Kósa Lajosért

A debreceni lagók a városból hosszú ideje eltűnt polgármester felkutatására indulnak és elszántan keresik szerteszéjjel.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2027_mentoexpedicio_kosa_lajosert

Egyéves Önkéntes 2012.04.07. 13:55:04

Az épitőmérnökök csodás emberek, mindig be tudják tervezni az utat két sor fa közé.

nevergone 2012.04.09. 15:58:12

@debreceni.blog: Nem kellene minden szart spammelni, köszi! :)