Balázs vendéglő - forrás: facebook.com/II.kerulet

 

"Balázs Vendéglő. Született 1799-ben, meghalt 2012-ben. De utóbbi éveiben csak kómában és egyre romló állapotban várta, hogy valami történjen. A gyors elmúlást vagy a csodával felérő feltámadást." - emlékezik meg a több mint 200 éves hűvösvölgyi vendéglőről egy II. kerülettel foglalkozó Facebbok-oldal, ahova a fenti képet is tartalmazó albumot töltöttek fel a romokról. Mint írják:

 

Az egykori vendéglővel kapcsolatos hírek, melyek az elmúlt időkben róla szóltak, az alábbi szócikkeket tartalmazhatja; tűzeset, hajléktalanok, haláleset, ismét lángolt, kábítószer, tulajdonosok pereskedése, szeméthalom, közbiztonság romlása.

És az utolsó hír, mely a végső lökést adta meg a halálához; a magántulajdonban lévő épületet törölték a műemléki nyilvántartásból. Ezzel elindult az épület bontása és végleg eltűnik a föld színéről. Reméljük legalább egy emléktábla és néhány rajta álló kép őrizni fogja majd emlékét.

és a jövő;

"...A II. kerületi önkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy a valaha szebb napokat látott vendéglő helyén közösségi célokat szolgáló és a környék hangulatához illeszkedő beruházás valósuljon meg..."

 

A sorozatos tűzvészek persze lehetnének ugye a véletlen művei, de kicsit túl gyakoriak az ilyen csapások azoknál a védett épületeknél, amelyek nem akarnak elég gyorsan elpusztulni. Íme néhány fotó az épület múltjából a Műemlékem.hu-ról, ahol rengeteg információ is van az elpusztult épületről.

A fénykor:

Balázs vendéglő - forrás: muemlekem.hu
 

Elhagyatva, de még viszonylag jó állapotban 2008-ban:

Balázs vendéglő - forrás: muemlekem.hu

 

Az első leégés után 2009-ben:

Balázs vendéglő - forrás: muemlekem.hu

 

És most ugye ilyen.

Vigyázzunk arra, ami még van...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest vendéglő töri bontás rom műemlék hűvösvölgy ii. ker hűvösvölgyi út

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr413531192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jokkura 2012.01.09. 13:32:41

Épül a szép új világ...
" a múltat végképp eltörölni...",de csak azt aminek a fenntartása nem szolgál politikai érdekeket, és pénzbe kerül.

aranyg 2012.01.09. 13:36:47

A 2008-as állapotnál a viszonylag jó azért erős kifejezés. Személy szerint sajnálom is, meg nem is, jobb végleg megválni egy olyan valamitől, ami menthetetlen, mint évekig csak erőlködni eredmény nélkül. Ha átfogóan és intelligensen rendezik a környéket, esetleg összekapcsolják a végállomással egy kicsit szervesebben, még jobb is lehet akár, mint eddig volt, függ persze a következő épülettől is.
Nem valami dicsőséges vég, de azért azt szerintem mindenki látta, hogy ez tarthatatlan volt.

B-rocker (törölt) 2012.01.09. 13:37:07

Prágában meg sirban állnak az ilyen elött a túristák. Amerikában múzeummá nyilvánítanák.

Sokorai_Atala 2012.01.09. 13:38:01

Tudtommal magántulajdonban volt, ráadásul több bejegyzett tulajdonossal, akik nem tudtak megeyezni miután veszteségesen működött és bezárt, mint étterem, a folytatásról. Napról-napra romlott az állaga, hajléktalanok lepték el, számos tüzet kimutathatóan ők okoztak.
Személy szerint sajnálom, hogy levették róla a védelmet, de olyan förtelmesen nézett ki, hogy talán jobb így. Hangsúlyozom, nem tudta volna senki megvenni (állam vagy kerület), mert a sok-sok tulajdonos nem egyezett és volt akit meg sem találtak.

leila begin 2012.01.09. 13:42:17

Én is sajnálom, de egyszerűen már nem lehetett mit kezdeni vele. Fenntartása is sokba kerülne.

Ide nem jár senki, a mellette levő cukrászda is tönkrement. Az emberek a Stop Shopba járnak, ide nem.

Olyat kell ide kitalálni, amiért megéri átkelni az úton és az egész senkiföldjének értelmes funkciót ad.

KopaszMercis 2012.01.09. 13:46:09

Pont ezt nem lehetett allamositani?
Emlekszem az elso tuzesethez pont en hivtam ki a tuzoltokat... :S

winterrain 2012.01.09. 13:54:17

Az esküvőm után ott ettünk-ittunk.
Akkoriban jó nevű hely volt :(

JohnHenry 2012.01.09. 13:56:43

hmm, közben meg az ember ázsiai dokumentumfilmekben 5-600 vagy éppen 1-2000 éve üzemelő családi vállalkozásokról hall.

KopaszMercis 2012.01.09. 13:58:45

@JohnHenry:
A kedvenc sorom 1000 eves... belga apaccsagbol. Annyi ido alatt meg lehet tanulni talan sert fozni nem? :D

gregaba 2012.01.09. 14:10:49

hiánypótló hely volt anno, az egész környéken nincs mégegy normális vendéglő. vagy valaki tud valamit ajánlani?

abrakadabra40 2012.01.09. 14:13:23

„A sorozatos tűzvészek persze lehetnének ugye a véletlen művei, de kicsit túl gyakoriak az ilyen csapások azoknál a védett épületeknél, amelyek nem akarnak elég gyorsan elpusztulni." Rossz fele kapizsgáltok. Én Pesthidegkúton lakom. Már évek óta csövesek, narkósok lakhelyeként üzemelt a Balázs. A tűzestek pedig mindig úgy következtek be, hogy a tetőtérben a marhák tüzet raktak a fa padlón...... haláleset is lett ebből… a helyiek kifejezetten örülnek, hogy ledózerolták

bvb09 2012.01.09. 14:15:46

No, ezt azért asszem nem kár lebontani. Kb úgy néz ki, mint a falusi udvar végén a disznók tákolmánya.

abrakadabra40 2012.01.09. 14:19:29

@KopaszMercis: Valóban nem rossz a náncsi, csak elkényelmesedtek. Mondjuk ez betudható annak, hogy a környéken nincs konkurencia.

Napkutya 2012.01.09. 14:21:47

Talán, az önkormányzatnál nem sikerült megállapodni abban, hogy melyik cimboráé legyen.

Nem tudom miért, de valahogy úgy gondolom, hogy hamarosan lesz gazdája a területnek, a névnek, az építési engedélyeknek...

Lehet, hogy ez olyan, mint a Várbazár, csak kicsiben? Persze, az is lehet, hogy csak viccelek....

Mostanában, valamiért szeretek feltételes módban írni....

Blasio17 2012.01.09. 14:25:44

Tényleg veszélyes volt. Főleg, hogy mellette az erdő. Szép lehetett fénykorában. Mennyibe, hogy -képzeljidevalamicsúnyátmekdonáldsz lesz a helyén :(. Valaki ezen megint jót keres. de tény, hogy tarthatatlan állapotok uralkodtak

czuwaj 2012.01.09. 14:27:22

Náncsi néni, bár régen nem voltam ott.
A 70-es években micsoda buli volt itt a "Csárdás party". Gálfi János bűvész szervezte. Oda-vissza vittem a turistákat, taxisként. Négy hónapon át mindennap telt ház volt. Csodás hely volt a Balázs.

Tóth Ágas 2012.01.09. 14:40:24

az utóbbi 20 évben mindig fontos volt belátni, hogy ha vmi nem jól működik, azt be kell zárni. az, hogy esetleg lehetne pl. jól is üzemeltetni, fel sem merül, mint opció..
pedig azért egy éttermet (gyárat, üzemet, iparágat..) lehet jól is üzemeltetni.

Ez egy nicknév 2012.01.09. 14:51:00

Ez is a 2/3-ad miatt van...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.01.09. 14:52:38

@abrakadabra40: igazad van, kell a hely valamilyen új csipak villához. De ezen az alapon dózeroljuk el a parlamentet is, mert nemsokára már arra sem lesz szükség. Biztos kell a hely valami mostani nacsalnyiknak.

csiszlikek dáridója 2012.01.09. 14:52:48

Nyilván egy Csipak-féle vagy az SCD kinézte magának a területet...

Napkutya 2012.01.09. 14:54:19

@version: Igen. Ha elfogy a pénz, -vagy, ha többet akarnak kivenni egy helyből, mint ami benne van, akkor ez lesz.

A múltkor az egyik cimborámmal beszélgettem, aki teremfőnök egy kedves, (k.va drága) helyen az USA-ban.

BÜSZKÉK arra, hogy az étterem 1873-ban, az első volt arrafelé.

Mi gazdagok vagyunk. Úgy dobunk ki 200 évet, hogy csak na!

teljesen idióta agresszívan eszement troll 2012.01.09. 14:55:21

Nem kell azt sajnálni. Annak idején ettem ott szarvaspörköltet, olyan szar volt, mint a fos.
Momentán egy rohadó lepratelep, nem kár érte.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.01.09. 15:01:40

Volt szerencsém itt enni. El sem hiszem, hogy ilyen vége lesz :(

abrakadabra40 2012.01.09. 15:02:33

@the_lonewolf: 1. Nem hiszem, hogy bárki is odaköltözne a főút mellé(egy gazdag ember biztosan nem). 2. A helyiek(köztük én) egytől egyig örülnek, hogy végre ledózerolták. Elképesztően sok drogos és csöves élt ott évek óta. Gyilkotak,drgoztak,gyújtogattak stb... pfújjj
Miközben 100 m-re tőle ott az óvoda és a végállomás.

Idet 2012.01.09. 15:06:59

@bvb09: Mióta építkeznek a disznók? Megjegyzem, egynémely mai épületnél biztosan jobbat alkotnának...

nincsfaxni 2012.01.09. 15:08:18

Czuwaj-nak:a Balázs vendéglő nem azonos a (helyesen): Gulyás party-val, ott voltak ezek az Ibusz-os bulik. Ez az épület ma is megvan, kb 500 m-rel odébb, havonta egyszer van Old Boys buli, lassan már az is érdeklődés hiánya miatt véget ér.
A Balázs vendéglő nagyon jó hely volt, egy időben "Bello" vezette, olyasmi volt mint manapság a Trófea.Aztán lepusztult, most már tényleg nem lehetett volna megmenteni...

ifrance 2012.01.09. 15:08:42

sajnos el kell keserítsek mindenkit, aki abban bízik, hogy ezen a területen még lesz valami. a többségi tulaj egyetlen dolgot tud(ott) jól: rendszerváltás után jókor volt jó helyen. Ebből lettek kőgazdagok, de sajnos üzleti intelligencia nem párosult a jó helyezkedéssel. mindenük rohad le, a jól menő üzlet, és az ő nevük két egymást kizáró fogalom. szerintem rekorderek lennének ha valaki összeírná ebben az országban az egy kézben lévő egykor virágzó, ma romos és/vagy összedőlt épületeket.

bvb09 2012.01.09. 15:10:37

@Idet: Tudod barátom, egy birtokos szerkezetből nem feltétlenül következik, hogy a birtokolt dolgot a birtokosok hozzák létre. Hogy Pesten is megértsék: faluhelyen nem a disznók építik maguknak az ólat, hanem megkérik erre az embereket. Ha más egyéb is érdekel még a témában, mindenképpen reagálj!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.01.09. 15:12:38

Hát én erre az önkormányzati igéretre nagggyon kiváncsi leszek! Ez az ingatlan ugyanis mindmáig magántulajdon. És mint ilyenhez semmivel sincs több köze most a hivataloknak (kerület, főváros, KÖH), mint az elmúlt 10 évben bármikor. Pláne nincs joga bemenni és mindent lebontani...
Persze sunyimunyi csóka lehet ez az Illés is (akié a telek), de a hivatalok is megérik a pénzüket, amiért hagyták idáig sűllyedni az ügyet - és most a megmentők hamis szerepkörében tetszelegve annektálásba kezdtek.

Egyébként feljebb a Hűvin is van egy fantomvendéglő (most épp Hársfaként van zárva), ami ötévente életre kel pár hónapra aztán lakat! Tutkó simliseké, de lelább nem ég le. Mert nincs aki le akarná égetni - még. A Balázst szisztematikusan rohasztották. A felügyeleti szervek támogató szemhunyásával.

hááááát 2012.01.09. 15:14:27

Ha valami gazdaságtalan, nincs rá ígény, csak ronditja a környezetett, akkor nyugodtan töröljék el úgy ahogy van. Sajnálom, de nncs mit tenni. Egyébbként a konyha valami bűn rossz volt. Volt hangulata a helynek, de ilyen gasztronómiai élménnyel nem csoda ha veszteséges volt.

Plumper_ 2012.01.09. 15:17:16

helyére mekdonácot! :-D

Idet 2012.01.09. 15:39:24

@bvb09: Jól van, na! Csak kekeckedtem egy kicsit, bocsánat! Mellesleg vidéki és XX-es vagyok.
Az igaz azonban, hogy ha valami putri állagúvá lényegül, azt inkább lebontani kell, nem toldani-foldani vagy tovább hagyni tönkremenni, csúfságnak és veszélygócnak.

gastro, missing in action 2012.01.09. 15:39:44

@ifrance: Illés Józsefre és a Budagast zRt.-re gondolsz ugye?! Hársfa, Angelika is az övéké... Én még azt is simán el tudom képzelni, hogy ők intézték el, hogy lekerüljön a műemléki oltalom, így azért sokkal könnyebben túl tudnak adni rajta: 240M-t kértek még az oltalommal védett romokért, így vajon mennyi lesz a vége? Szegény Pink Jánosné az 5%-ával (ő a tényleges Balázs örökös, akit illetett volna a 100%-os tulajdon) nem nagyon bírt velük, csoda, hogy idáig tudta tartani a műemléki oltalmat az épületen, ugyanis a Balázs örökösök kikötötték, hogy ott csak vendéglátó egység üzemelhet...

Chemo 2012.01.09. 15:42:51

Sajnálom, hogy azon örvendeztek, hogy végre lebontják. Már csak rom volt, de gyanúsan azért volt rom, mert az épületet szándékosan rothasztották szét, azaz engedték szétrohadni, hogy a helyébe valami egészen mást felhúzhassanak. Így szabadultak meg a műemlék védettségtől. Számos helyen történt ilyen tájrombolás hazánkban. Csak nézzetek utána, mit műveltek Laposáék Badacsonyban a Ranolder-házzal, pédául! Így akár egy hányás modern-minimál kockahalmazt odabarmolhatnak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.09. 15:46:01

Ezt valahogy sosem értettem, hogy ebben az országban nincs már hely, hogy csak és kizárólag műemlékek helyére, vagy természetvédelmi területre lehet építeni bármit?!

A bevételt költse gyógyszerre a befektető...

Tell Vilmos 2012.01.09. 15:53:45

Gyerekkoromban, a 70-es években sokx ebédeltünk a családdal (akkoriban még ez megengedhető volt)a Balázsban. Nagyon hangulatos volt. Kár érte. Ez az ország soha nem becsülte + az értékeit... :-(

Advanced Flight 2012.01.09. 15:54:12

Igazi liberális álom ez a történet. Szép, régi épületet drogosok és csövesek rohasztanak le (kár, hogy a dzsipók kimaradtak), majd végül jön a bontás. Esetleg gyorsétterem vagy 20 emeletes irodaház lehetne a helyén, az erdőt meg két kilométeres körzetben kiirtani körülötte :-(

altero 2012.01.09. 15:56:57

A Náncsi néni pofátlanul drága, próbáljon meg valaki kimért folyóbort rendelni, irreális az ár. Jól főznek, de nem kimagaslóan, a helyi konkurencia hiányában pedig nem is kell fejlődniük, mindig tele van.

Tell Vilmos 2012.01.09. 15:57:28

@Advanced Flight:

Tesco nincs a közelben, nosza, gyorsan benyomni egyet oda! Úgy ahogy mondod, az erdő helyére egy 2000 férőhelyes parkolót!

DR.version · http://m-12.blog.hu 2012.01.09. 16:00:39

a parlament epuletet is leromboljak egyszer, mert minek, a mai kepviselosdi elavult rendszer , es a jovoben ez egyre nyilvanvalobb lesz, az emberek tudnak szavazni interneten is , mind a 10 millio , minek 300 ingyenelo

Advanced Flight 2012.01.09. 16:01:27

@Tell Vilmos: így van, minek a zöld, a gettóban is beérik a guanóval meg a kutyaszarral; igazi libsinek nem kell több a természetből XD

ris (törölt) 2012.01.09. 16:03:16

Lehetne enyhíteni a környék parkolási gondjain és egy nem fizetős!!! parkolót kialakítani. Sokan járnak be a környékről és bkv-val utaznak tovább. Elfogadható pakolási lehetőség pedig nincs.

Napkutya 2012.01.09. 16:05:11

@version: Hmmm... Nem akarok pikírt lenni, de az a helyzet, hogy a mai tapasztalatok alapján, az a 300 ingyenélő, hamarabb próbálná BETILTATNI az internetet idehaza, minthogy ez egyáltalán szóba kerüljön.

De, ezzel ne offoljuk ezt a blogot.
Szeretem.

kalandfereg 2012.01.09. 16:05:31

Egy oknyomozó cikk, vagy legalább egy olyan, ahol össze van foglalva, hogy mi miatt jutott ide ez az épület, kik tehetnek erről tulajdonosi és önkormányzati, hatósági oldalról, sokkal jobban jönne. Ami ebbe a posztba le van írva, azt kb. az is tudja, aki elment az épület mellett évente egyszer.

innovation 2012.01.09. 16:11:52

Egy 200 éves vendéglő nem alkalmas közösségi funkciókra a XXI. században???? Nekem ez új. De most már mindegy, mert elpusztították.

Egyékbént sajnálom, hogy Hűvösvölgy pusztul. Sok hasonló stílusban épült házikó, szolgáltatóház, vendéglő, stb. volt arra valaha, de ezek szépen az enyészeté lesznek. :(
Miért nem vigyázunk rájuk?

SvenH. (törölt) 2012.01.09. 16:12:48

utban volt na...
II kerulet?

ott voltak am finom dologk amugy, pl. az allam 1000 milkaert el akart volna adni egy SAJAT epuletet, erre osszeult a fideszes tanacs oszt hoztak hatarozatot, hogy utana az ingatlan 700 milkaert tudott csak elmenni

ez van, a pogimesterek az urak, ha beruhazo kinezte a teruletet akkor megteszik a szukseges lepeseket

Fantomász 2012.01.09. 16:21:26

@innovation: Hasonló stílusban valóban... Egyik romosabb és putrisabb volt mint a másik. Most füves-fás játszótér van. Nekem jobban tetszik :)

tojas99 2012.01.09. 16:27:27

aki sajnálja, menjen oda, vegye meg!

Fantomász 2012.01.09. 16:30:42

@gregorik: hiánypótló hely volt anno... vagy 30 éve... ez van. Most ha mondanak egy helyet el fogsz menni oda? ugye hogy nem... Szép dolog a nosztalgia.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.09. 16:34:04

@abrakadabra40:
Elképesztően sok drogos és csöves élt ott évek óta. Gyilkotak,drgoztak,gyújtogattak stb... pfújjj

Szerintem ilyenkor nem bontani kell. Van rendőrségünk is, tudtommal.

Démonmac1 2012.01.09. 16:38:25

Hova is jutna a világ, ha minden romot megtartanánk? Az én ízlésvilágomba ez az izé nem fér bele, úgyhogy egyetértek azzal, hogy lebontják.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.01.09. 16:47:47

van itt pár ostoba troll, azonak ajánlom a balázs ügy történetét: nol.hu/archivum/20090812-huvosvolgyi_balazs-romlas

Sütemény1975 2012.01.09. 17:04:56

"Az első leégés után 2009-ben:"

volt ott már tűz a 80-as években is. pont akkor mentünk arra autóval, mikor a tűzoltók dolgoztak.

epink 2012.01.09. 17:09:47

Több, mint 10 éves pereskedés után, tavaly nyáron úgy döntött a Bíróság, hogy törli a kisebbségi tulajdonosokat a földhivatali nyilvántartásból. Az elképesztő indoklást, amelynek a lényege, hogy a bíróság szerint az államosítás annak ellenére, ipso jure megtörtént 1948-ban, hogy arról nem született határozat, most nem taglalnám mert még most is felmegy a pumpa bennem. A lényeg, hogy egy, az Alkotmány Bíróság által hatályon kívül helyezett jogszabály alapján a Bíróság 2011-ben államosított egy ingatlant. Több, mint 10 éven keresztül próbáltuk elérni, hogy a Budagast Zrt. (Észak-budai Vendéglátó Ipari vállalat jogutódja azaz az egykori magántulajdonok "privatizátora")a földhivatali nyilvántartásban bejegyzett tulajdoni viszonyoknak megfelelően járjon el. Hajlottunk a megegyezésre, de vagy mereven elzárkóztak, vagy olyan nevetséges összeget ajánlottak a tulajdonrész megváltására, hogy mondtuk, ilyen értékszámítással megvesszük mi a többségi tulajdont. Amikor úgy gondolták, hogy esetleg elveszthetik a pert (volt is rá esély, mert első fokon mi nyertünk), akkor kezdték el lezülleszteni az ingatlant. Mivel ők voltak birtokon belül, a mi birtokunkban semmilyen jogi eszköz nem volt. Próbáltunk a sajtónyilvánossághoz fordulni, beszéltünk Ráday Mihállyal is, de egy-két újságcikken kívül semmi eredménye nem lett. Mindeközben özönlöttek a milliós nagyságrendű büntetéseket kilátásba helyező határozatok a művemlékvédelemtől, az ÁNTSZ-től, az Önkormányzattól stb. Én meg gyártottam a fellebbezéseket, beszéltem személyesen az ügyintézőkkel, akik megértően bólogattak és a tulajdoni lapra mutogattak, hogy ott bizony anyukám is tulajdonos és hát egyetemleges a kötelezés azaz a teljes kötelezés érvényesíthető egy tulajdonossal szemben, az meg majd leboxolja a többiekkel....Hiába érveltem azzal, hogy nem vagyok és soha nem is voltunk birtokon belül: "Állítsuk helyre, építsük újjá, őriztessük etc." írták a kötelezések. Anyu az elmúlt évek alatt szinte belebetegedett ebbe és azt mondta, hogy ő lemond inkább a tulajdonáról. Na ja, csakhogy ingatlan tulajdonjogáról lemondani nem lehet, ez meg egy szép nagy osztatlan közös tulajdon....

Amatőr 2012.01.09. 17:12:04

@B-rocker: ..és aki ilyesmivel(rombolás) próbálkozna, annak levágnák a f..fejét.

MP 2012.01.09. 17:16:54

Valaki majd megint jól fog járni mert a telek nagy érték ha meg az üzemeltetésbe is beszáll az önkörmi akkor főleg. Ezek nem véletlenek.

epink 2012.01.09. 17:26:03

Az is érdekes egybeesés, hogy a jogerős ítélet után nem sokkal, az a műemlékvédelmi hatóság, amely éveken keresztül nem volt képes a saját működésére vonatkozó szabályokat, határidőket betartó, jogszerű határozatokat hozni az ügyben kivette a "védett" ingatlanok közül a Balázst.( A NKÖM határozataira éveken keresztül szinte copy-past-tel gyártottuk a fellebbezéseket és csak annyi volt a nóvum, hogy rákérdeztünk ,hogy az adott határozatot hanyad fokon, milyen eljárásban hozták. Az ügyintéző tőlem kérdezte meg egyszer, hogy nem tudom e Budagast címét, mert ami neki megvan, arról címzett ismeretlen jelöléssel jönnek vissza a levelek, ezért már nekik nem is küld felszólítást). Egyébként felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Legfelsőbb Bíróságra még a nyáron, egyelőre semmi. Ez sajnos a jogerőt nem érinti, úgyhogy érthető a sietség a rombolással....ez eredeti állapotot nem lehet helyre állítani akkor sem, ha a javunkra dönt az LB.

Trackback 2012.01.09. 17:28:01

Azért kell némi eszelősség egy szeméttel teli, évek óta rohadó, beomlott födémű romhalmazt "vendéglőnek" titulálni.

Bölcsész-e vagy?

insomniásalvóügynök 2012.01.09. 17:32:51

A király ott mulatott és szívott be a halála előtt.
Legalább a Zámbó család csinálhatott volna belőle egy emlékházat trónnal aranyozott árnyékszékekkel stb.

kis59 2012.01.09. 17:34:38

@Trackback:
Ha előkerülne egy művészi értékkel rendelkező Petőfi-festmény erősen restaurálandó állapotban, akkor azt is tűzre vetnéd?
Üdv: egy gépész

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.01.09. 17:39:12

@kalandfereg: igen, de ez egy ilyen blog - igyekszik felhívni a figyelmet a problémákra, aztán azok nyomoznak tovább, akiknek erre van kapacitása (index, hvg stb.). szerencsére volt már ilyenre példa nem is egy...

Chemo 2012.01.09. 17:42:55

Kíváncsi vagyok mit húznak fel a helyébe:

1)Az eredetihez hasonló épületet, megőrizve valamit a régi Hűvösvölgy hangulatából? Nem hinném.

2)Valami megalomán torz modern-minimál kockahalmazt, amorf üveg-tömbökkel? Ismerve a tendenciákat, ilyesmit tudok elképzelni. Persze, az erdő sem fér nagyon a képbe, nem korszerű. Régen a panelszerű borzalmakkal rombolták a tájat, a mai helyzet még annál is rosszabb. Ne legyen igazam.

cincinnatus 2012.01.09. 17:52:15

Sajnálkoztunk, hogy várainkat felrobbantották az osztrákok...Valahogy az elszakított területeken (Felvidék, Erdély, Burgenland) is több magyar műemlék maradt meg furcsa módon, pedig nem hiszem, hogy az ottani nacionalista kormányok nagyon védték volna. Bennünk lehet a hiba, ahogy viszonyulunk a múltunkhoz. Felháborítónak tartom a műemlékek pusztítását. Ha máshogy nem megy, ki kellett volna sajátítani az államnak.

Trackback 2012.01.09. 17:58:27

@kis59: ha előkerülne napóleon egy megkövesedett sz*rdarabja, gondolom hozzá sem hívnál orvost, hogy élessze újra, mert az napóleon

Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2012.01.09. 18:07:40

@abrakadabra40: helyi vagyok több, mint harminc éve és nem örülök az eltűnésének. Úgyhogy köszönöm, ha nem próbálod meg a helyieket képviselni egy személyben.

sweety 2012.01.09. 18:17:41

Kedves Pink Edit!
Valamit nem értek. Ha önök sosem húzták az étterem hasznát, hogyan tehetőek felelőssé bármiért is?

czuwaj 2012.01.09. 18:31:24

@nincsfaxni: Bocs, igen rosszul emlékeztem, de azért a Balázs a 70-es években jó volt.

tábormegsemmisítő 2012.01.09. 18:42:06

A Budapest legnagyobb szégyenfoltjának számító, esztétikailag menthetetlen rózsadombi SZOT szanatóriumot szerkezetig bontva meghagyták arccal egy lehetséges jövőbeni továbbépítés felé, ezt meg eldózerolják. Szép új világ

sweety 2012.01.09. 19:00:02

"Ám a kialakult helyzetben ők húzzák a rövidebbet: a Buda-gast utolérhetetlen, a hatóságok a tulajdonosok "egyetemleges felelősségének" jegyében rajtuk tudják számon kérni az állag- és a környezetmegóvást."

Mi az az egyetemleges felelősség? Az én olvasatomban csakis a Buda-gast terhelhető a felelősséggel, Pinkék, mint tulajok nem. Valaki elmondaná hogy van ez mégis?!

Don Quixote de la Ferko 2012.01.09. 20:05:11

Úgy tűnik, a helyiek nem nagyon dőlnek a kardjukba a dózerolás miatt.

A távolban élő sírógépek miért nem dobták össze az árát? Oszt lehetett volna továbbvinni a helyet.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.09. 20:06:06

@S.Csaba: @cincinnatus: azért az épületet nem kell annyira siratni, azon kívül, hogy régi volt, semmi különös nem volt benne, a régi hűvösvölgy hangulata meg már talán akkor se volt igaz, csak jó rá nosztalgiázni. legyen egy parkoló a helyén, annak legalább van értelme.

kis59 2012.01.09. 20:09:32

@Trackback:
A múlt nélküli nép nagyon unalmas.Ez is annak a része volt, amitől a Hűvösvölgy az, ami az....
Javaslom, hogy turistáskodj a Füredi-lakótelep toronyházai között... Valakinek biztos az az izgalmas.......

kis59 2012.01.09. 20:13:04

@luciferko:
A sírógépek lehet, hogy másvalami ilyennek dobják össze az árát. A múltunk igen sok emléke vár megmentőre. Én például ingyenes munkát is végeztem....
Lehet, hogy fel kellene szívódnunk Európában...?

euAgWzgmmtq7K 2012.01.09. 20:13:21

@kis59: de hüvösvölgy már nem az, bár te biztos a régi végállomás beázott, penészes, összedőlőfélben lévő, össze-vissza átépített környezetét hiányolod, vagy másik, régi, hangulatos, beton buszforduló épületet

radiris 2012.01.09. 20:14:04

@KopaszMercis: Náncsi néni úgy 5 éve már csak a híréből él. A múltkor vittem oda egy hatfős olasz csoportot (üzleti partnerek, valahol hallottak a helyről és ők szerették volna kipróbálni), de a vacsora végén diszkréten meakulpáztak egyet és megkértek arra, hogy legközelebb inkább én javasoljak helyszínt. És nagyon igazuk volt.

Don Quixote de la Ferko 2012.01.09. 20:14:37

@kis59:
Nem kell felszívódni, de el kell fogadni a múlt véges voltát. Nem lehet mindent megőrizni.
Ha valaminek a fenntartása nagyobb, mint a haszna, akkor azon túl kell lépni.

Don Quixote de la Ferko 2012.01.09. 20:22:01

@radiris:

Túrógombóc még a régi.
Cirka ezzel ki is merül...

agi02 2012.01.09. 20:48:18

A náncsi már közel 20 éve csak a híréből él. Van itt valaki aki még akkor járt oda, amikor csak 5-6 étel volt az étlapon? (a sült csirkecombra és a túrógombócra emlékszem).

A tulaj maga találta ki a vicces feliratokat, és utána az ember sorban állt a szomszéd utcában a meleg kenyérért.

Én sajnálom a Balázst, de nem egyedi az eset.
Kb ugyanez történik a Klebelsberg kúriával is, kidőlt a kerítésfal, csövesek költöztek az épületbe, rombolják, a villát körülvevő arborétumból már nem is beszélek. Van egy gyanúm, hogy ugyan ez a sors vár a Lipótmezőre is. Ezek az ingatlanok nagy telken állnak, rendbe hozni sokba kerül ellenben ha összedől akkor építési telekként csillagászati áron eladhatók.

mártortt diós 2012.01.09. 20:51:50

Solymár,Arany Korona vendéglő.Érdemes kipróbálni.aranykoronavendeglo.hu

euAgWzgmmtq7K 2012.01.09. 20:52:35

@agi02: van értelmes ötleted, hogy a Lipót épületével mit lehetne kezdeni, illetve mekkora hatásfokkal lehet pl. kifűteni? Szép dolog a múlt őrzése, de ahogy @luciferko írta, nem lehet mindent meghagyni

Frizuravarjú 2012.01.09. 20:57:03

Szólni kék az izraeli befektetőknek, hogy pláza nincs még ott.
Lehetne a neve Rigófütty Pláza 2500 férőhelyes parkolóval.
Egyúttal a le is aszfaltozhatnák az egész erdőt, minek az? Profitot alig termel.

agi02 2012.01.09. 21:06:08

@d.hardman: Hogyne. Pl eszményi luxus kastélyszálló lenne belőle. Minden adott hozzá. Gyönyörű környezet, az épületet eleve úgy van tervezve, hogy hatalmas raktárak, nagy tömeget is kiszolgálni képes konyha, irodák vannak.

2012.01.09. 21:08:22

Lehet siratni az ilyen régen patináns helyeket. Viszont a leromlásához, bezárásához az vezetett, hogy nem látogatták sokan.

Roppant egyszerű a képlet, egy kiránduláshoz sokkal inkább egy házilag készített szendvics határozta meg a kirándulók étkezési igényeit, mert nem akarták megfizetni a lehetőségeiket felülmúló étlap árakat.

Ez persze nem róható fel az étterem hibájának, hanem a gazdasági helyzetnek köszönhető.

Nem az elmúlt nyócév, hanem leginkább az elmúlt 20-25 év elhibázott döntéseinek köszönhető.

Ha nincs kereslet, akkor a kínálat az adóterhek mellett képtelen fenntartani önmagát.

Borítékolható volt az esemény.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.09. 21:19:12

@agi02: ötletnek jó, de a fűtést nem véletlenül említettem. az egész épület gépészeti állapota gyakorlatilag katasztrofális, ilyen gázárak mellett nem lehetne üzemeltetni. és a szállodát meg is kellene tölteni 60-70%-ra, ami szintén kétséges. ja, és a felújítás költségeinek meg is kellene térülnie valamikor

euAgWzgmmtq7K 2012.01.09. 21:21:49

@agyramegy: így van, a budai hegység kirándulóforgalma gyakorlatilag egy rétesest meg egy hamburgerest képes ma eltartani. lehet sírni az elmúlt rendszer után, de akkor se azért jártak a hüvösvölgybe az emberek, mert annyira jó lett volna, hanem mert nem volt más, többek között külföldre se lehetett menni

agi02 2012.01.09. 21:28:09

@d.hardman: ne magyarországi átlagvállalkozó megtérülésében gondolkodj. Ez csak magyarországon divat, hogy a befektetésnek 1 éven belül nyereségesnek kell lennie, mert többre senki nem mer tervezni.
egyébként az is lehet, hogy nem is kellene annyira átalakítani. Maradhatnának a kórtermek és mint különleges diliház szálloda lehetne híres.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.09. 21:33:14

@agi02: egy év? szerintem kb 15 év alatt térülne meg a befektetés, és akkor még nincs nyereség. ilyen, és ekkora szállodára nincs igény, van Budapesten szálloda épp elég. ha meg diliházszállóra lesz igény, meg kereslet, akkor biztos megcsinálják. azért jó poén lenne :)

2012.01.09. 21:46:32

@agi02: Érdekelne, hogy vajon magyarországi (kiszámítható?) körülmények között kinek a megtérülési igényeiben kell gondolkodni?

Ugyanis ilyen helyekbe épeszű pénzes, nagy múltú külföldi vállalkozó nem fektet be.

gregaba 2012.01.09. 21:49:03

@Fantomász: méghogy 30 éve volt jó hely?.. 2001 környékén még ott lazultunk a király díszletek között. én a környéken lakom, mostmár csak a Legénykert maradt hűvösvölgyi vendéglőnek.

epink 2012.01.09. 21:53:57

@sweety: Mivel a tulajdoni lapon szereplő tulajdonosi körbe (az ingatlant soha nem is birtokló) kisebbségi tulajdonosok (értsd: anyukám és két testvére)is bele tartoznak, a hatóság bármelyik féllel szemben érvényesítheti az akaratát: azaz követelheti pl.: a 2/15 tulajdonhányaddal rendelkező anyukámtól, hogy a nyugdíjából falaztassa fel a leégett falakat. Ez meg is történt. ( Ha nem akkor megbírságolják 1,5 millió forintra.)Utána persze benyújthatja a számlát a többi tulajdonosnak, hogy a tulajdoni hányaduk alapján rájuk eső részt térítsék meg neki. És akkor indíthat egy új pert a Budagasttal szemben...A különböző hatósági eljárások során egyetlen hatóságot (Önkormányzat illetékes osztálya, NKÖM etc.) sem érdekelt, hogy a kisebbségi tulajdonosok soha nem voltak birtokosok és hogy tulajdoni per van folyamatban, mivel a Budagast egy idő után a vitatta a tulajdonjogunkat is. Az önkormányzati ügyintézőnek látszólag újdonság volt, amit a tulajdon- birtoklás -birtokvédelem témakörben próbáltam elmagyarázni neki. Nem értette.
"Megható" az II. kerületi Önkormányzat nyilatokzata: "...A II. kerületi önkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy a valaha szebb napokat látott vendéglő helyén közösségi célokat szolgáló és a környék hangulatához illeszkedő beruházás valósuljon meg...". Érdekes módon az Önkormányzat a nagymamám tulajdonjogának ingatlannyilvántartási visszajegyzését követően (tőle örökölték a gyerekei 1997-ben az 1/5 részt)majd 10 évig adták ki a Budagastnak a működési engedélyt úgy, hogy bele sem néztek az ingatlannyilvántartásba azaz nem kérték valamennyi tulajdonos hozzájárulását. 2004-ben aztán, amikor már kínos volt a helyzet nem adták meg olyan simán. Akkor a Budagast egy 3 soros levélben megkérdezte, hogy hozzájárulunk e igen vagy igen. Amikor azt válaszoltuk, hogy üljünk le megtárgyalni a feltételeket, akkor döntöttek úgy, hogy nem működtetik tovább a vendéglőt...

agi02 2012.01.09. 22:13:23

@agyramegy: fektetne, ha nem változna meg az adókörnyezet 2-3 havonta és nem épülne minden a korrupcióra.

Gyakorlati tapasztalat. 3 milliárdos befektetés ami azóta is folyamatosan nem kevés pénzt termel a kerületnek és egy olyan területre épült amit a kerületnek a saját pénzén kellett volna megtisztítani a szennyező anyagoktól, tehát nem kicsit járt jól a kerület. Na ennek a megvalósításához éppen csak a takarítónőt nem kellett megvesztegetni az önkormányzatnál.

2012.01.09. 22:26:56

@d.hardman: Igen, van ötletem, mit kellene csinálni a Lipót épületével. A jelenlegi parlamenti képviselőkből úgy 300-at oda bezárni. Fel is fűthetik maguknak, ahogy akarják, de előtte rá kell csatlakozniuk a pécsi Távfűtésre. Vagy a Miskolcira.
@epink: Borzasztó... igazi, magyarorszagi történet.
@agi02: a II.kerületi önkormányzatnál már a 60-as években is nagyon jó befektetésnek számított ott dolgozónak lenni. Mátyás király korabeli romok is leromboltattak családi házak érdekében.

fourgee 2012.01.09. 22:39:35

@hááááát: "Egyébbként a konyha valami bűn rossz volt. Volt hangulata a helynek, de ilyen gasztronómiai élménnyel nem csoda ha veszteséges volt."

Ha a feleséged rosszul főz, akkor az asszonyt baszod le, vagy pedig lerombolod a konyhát és újat építesz neki? :)

vagtomek 2012.01.09. 23:09:49

Amúgy nem 2009-ben égett le először, hanem a 80-as években. De akkor - még- helyreállították.
Kár érte, mert nem ártana oda egy hangulatos hely!

SvenH. (törölt) 2012.01.09. 23:48:45

@d.hardman: "így van, a budai hegység kirándulóforgalma gyakorlatilag egy rétesest meg egy hamburgerest képes ma eltartani. lehet sírni az elmúlt rendszer után"

le kell zarni a hatarokat oszt csokolom megint fellendul a biznic

SvenH. (törölt) 2012.01.09. 23:55:16

@agi02: "Ezek az ingatlanok nagy telken állnak, rendbe hozni sokba kerül ellenben ha összedől akkor építési telekként csillagászati áron eladhatók."

nem kerul sok penzbe
csak a sok okostojast aki nehanapjan megy oda szepseget nezegetni le kell szerelni valamivel...
megse jarja hogy egy jo allapotban levo epuletet dozeroljanak le, hat tesznek arrol hogy rossz allapotban legyen

lasd a szovjet korhaz lassan 20 eve rohad szet, igaz a szoposmalacok a betonnal porul jarnak de akkor is le van rohadva, gepeszet nuku hat dozer+

SvenH. (törölt) 2012.01.10. 00:00:53

amugy amit mondtam korabban... www.origo.hu/itthon/20071122-ertekes-ingatlanokon-huzakodnak-a-budai-kruletek-a-kvivel.html

egy kis valtoztatasi tilalom es semmi mas nem kell... mibe is kerul egy ilyet lezavarni valamilyen kamu indokkal?

zembertelen 2012.01.10. 00:31:29

Majd wellness lesz a helyén.
Ebben a kurzusban az a menő!

Démonmac1 2012.01.10. 00:33:53

hát ha annyira fájlaljátok, meg kell kérdezni egy Kínai építési vállalkozót ér - e e valamit a rom?:)

[c] 2012.01.10. 00:46:04

@Napkutya: Ez azért nem ilyen egyszerű, szvsz. Egy étterem, vendéglő stb. nem él meg _csak_ a múltjából. Kell hozzá egy lelkiismeretes, az üzlethez értő tulajdonos illetve üzemeltető, és a történelem olyatén alakulása, hogy a hely megtartsa népszerűségét.
A másik opció a műemlékké, kvázi múzeummá nyilvánítás, de arra meg egyre kevesebb pénzt fordítanak manapság...

3x 2012.01.10. 00:50:25

A náncsi néni a beles zabagépeknek való, annak talán finom is, mert nem teljesen szar. 2x mentem be fél év alatt. Elsőre a gulyásleves savanyú volt a sok paradicsomtól, de sok. Passz, én nem így szeretem. Másodikra pisztráng roston.... Namármost nem ismertem fel az állatot! A feje hiányzott és szabályosan ki folt fordítva, mintha ki akarták volna filézni. És olaj íze volt. Én még így pisztrángon sehol nem kaptam. Náncsi néni not recommended!!!!

Putyilov gyári melós 2012.01.10. 01:00:50

"közösségi célokat szolgáló és a környék hangulatához illeszkedő beruházás valósuljon meg"

Luxuslakópark vagy bevásárlóközpont lesz?

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 01:19:46

@Putyilov gyári melós: tulajdonképpen valami probléma lenne ezekkel? jobb a kétévente kigyulladó, leromlott, életveszélyes, drogos/csövestanya, és körülötte a szeméttelep? étteremként pedig elvesztette a korábbi pozícióját - a hűvösvölgyi úton gyakorlatilag akárhány éttermet nyitottak az utóbbi 15 évben, mindegyik csődbe ment legfeljebb két szezon alatt.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.01.10. 09:34:22

@d.hardman: szerintem nem a kereslet hiányzik, hanem tiszta üzleti környezet. ha egy szegmenst a korrupció ural, akkor ott nehéz a talponmaradás. a valamikori buszfordulónál lévő cukrászda is mindig tele volt, csak a végén olyan lóvékat akartak leszedni az üzemeltetőről amit még a bécsi demel sem tudott volna kitermelni...

Chemo 2012.01.10. 09:58:16

@d.hardman: MŰEMLÉK volt, nem véletlenül. Nyilván a Kiskoszos meg a Ro-Bisztró nem volt műemlék, annak elbontása senkit nem zavart.

Kérdés: Mit kell tenni a műemlékekkel?

1. Megvárni míg teljesen szétrohad (a folyamatban segíteni is) majd jöhet a dózer, majd az értékes telken bármiklyen sz@rt fel lehet húzni. A környék úgy fog kinézni, ahogy.

2. Rendben tartani, felújítani? Ez valami őskonzervatív, fejlődésellenes, begyepesedett, álromantikus-nosztalgiázó ötlet lenne?

gastro, missing in action 2012.01.10. 10:05:34

Egy kis Balázs történet: az étterem 1999-től már mint a budakeszi Tanne hüvösvölgyi kirendeltségeként működött, sramlis kerttel, ami valóban hangulatos volt!
Svédasztalos kajáltatás volt, annyit eszel, amennyi belédfér akcióval, akkoriben volt annak létjogosultsága budapesten, most már szinte csak a Trófea működik ilyen formában.
Aztán felhúztak mögé egy sátort, ahol Dáridó udvarház működött, oda jöttek Lajcsiék Dáridózni és a mulatós zenét eröltetni..
Ekkoriban az étterem üzemeltetője: Szöllösi úr volt, a Tanne volt tulaja. Igenám, de Szöllösi úr nagyon szeretett kártyázni és elég sokat bukott is rajta. Egy kártyázás alkalmával bukta el az éttermet is, és ezután mint súlytalan tulajdonos maradt a cégben, a bevételeket kiszedték a "hitelező haverok" (két "üzletember"). Innentől megállithatatlan volt a spirál. A kaja minősége NAGYON leromlott (nem volt pénz alapanyagra, normális szakácsra, stb), hót prolishow lett az egész hely.. (pedig az a szinteltolásos kerthelyiség, kisszinpaddal a zenekarnak valóban hangulatos volt). Ekkortájban nyitott ott egy cukrászda mellette, a kettő együtt üde színfoltja lett volna a kerületnek, de miután romossá vált az étterem, már a cukrászdából is elmaradoztak a vendégek, a cukrászda is halálra lett itélve - a saját környezete által. Így van most ott olyan állapot, amilyen van.

Egyébként a két telekre tudtommal egy 2000nm körüli egészségházat terveznek. A parkoló területe a cukrászdával a BKV-é , így velük még meg kell egyeznie az önkormányzatnak, de és most jön a lényeg:
BKV- fidesze, önkormányzat- fideszes, és főváros is fideszes, így MEG IS LESZ A MUTYI! Senkinek ne legyenek kétségei e téren :)
Korábban egyébként a vendéglő mellé a parkolóba a rendezési terv szerint egy körforgalom került volna, amiből egy leágazás a cukrászda irányába az erdőbe ment volna, mint új út, ami a Hármashatár-hegy alatt egy alagútba torkollott volna, és a Vörösvári út fölött jött volna ki az alagút a III. kerületben. Ezt a közös pártállás miatt MOST lehetne egyedül megcsinálni, de csak az alagút becsült költsége volt 23mrd Ft 1999-es számítások szerint. Ez most kb. 3x ennyi, tehát soha nem lesz belőle semmi..

gastro, missing in action 2012.01.10. 10:09:22

@d.hardman: a Hársfa a Hüvösvölgyi úton szintén Budagast érdekeltség, a Lugas Étterem is, meg a Balázs Vendéglő is.. Nem furcsa és érdekes egybeesés?
Az a baj, hogy annyira drágán adja ki a Budagast ezeket az épületeket, és annyira nem nyújt érte cserébe semmit, hogy lehetetlen gazdaságosan üzemeltetni ilyen konstrukcióban.. Ők meg mindig találnak valami palimadarat, akinek romantikus elképzelései vannak a vendéglátásról.
Egy igazi simlis család a tulajé...

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 10:18:24

@S.Csaba: Szerintem a műemlék az csak egy hivatalos minősítés. Tartom az álláspontomat, amit az előbb írtam, hogy építészetileg az épületben semmi megőrzendő, évtizedek múlva is mutogatandó, pótolhatatlan jellegzetesség nem volt. Ezért az 1-est választanám. Eleve jobb, ha egy városrész hangulata, külseje néha megváltozik.

@gastro, missing in action: Elhiszem, de ez nem változtat azon, hogy valószínüleg a Balázst nem lehetett nyereségesen üzemeltetni, ezért ment a levesbe. Egyébként az előző hozzászólásodban pont te magad írod le, milyen színvonalon üzemelt az étterem a végén. Ennek kellene ott lennie most is? Dáridó, addig eszek amig kipukkadok svédasztal, meg sramli? Akkor inkább bontsák, szerintem.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 10:22:16

@S.Csaba: Ja, és a műemléki védettséget pedig a lebontás előtt levették róla, szintén nem véletlenül. Talán mégsem volt annyira egyedi, ha beomlott, szétégett, rohadó csövestanyát akarnak megőrizni mondjuk skanzen számára, találnak még épp elég másikat.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 10:28:31

@városjáró: Köszönöm a válaszodat. Én próbáltam normális stílusban hozzászólni, sajnálom, ha ez ilyen erős indulatokat korbácsolt fel benned. Nincs közöm semmilyen önkormányzathoz.

gastro, missing in action 2012.01.10. 10:32:02

@d.hardman: Oda egy bajor sörkertet kell (ett volna) csinálni, csülökkel, knédlivel, sörkorcsolyákkal stb.... Az ment volna. Ment ez Tanneként is, de, ha elkezdi az üzemeltető a kasszát pénztárcaként használni, akkor a McDonalds sem lesz nyereséges vállalkozás..

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 10:34:09

@gastro, missing in action: Igen, ez például értelmes alternatíva lett volna, de nem 2012-ben, hanem kb. 20 évvel ezelőtt. Hűvösvölgy, meg Pesthidegkút is teljesen átalakult azóta, és ennek nem lett része ez az ingatlan, meg a rajta lévő étterem.

Chemo 2012.01.10. 10:37:25

@d.hardman: Persze, hogy nem véletlenül vették le a műemlék védettséget. Ez volt a cél, mint annyi más helyen az országban. Miután teljesen szétrohadt, mert hagyták. Így már senki sem sajnálja, mert csak annyit képesek látni belőle, hogy egy "csövestanya". Gratulálok!

A változásról: Lehetne jó irányba is változni, de annak nálunk kicsi az esélye. Mert itt a műemlékekkel EZ történik. Az erdő sem termel elég profitot, kihasználatlan terület. Majd lesz lakópark és pláza. De jó lesz a hangulat! Ezért szerettünk Hűvösvölgy környékén lakni? Hát én nem. Bár még bízom benne, hogy máshogy lesz.

gastro, missing in action 2012.01.10. 10:40:04

@d.hardman: a műemléki oltalom a főépületre vonatkozott és a környezetre, tehát a hozzáépitett (engedély nélkül) toldalékokat vissza kellett volna bontani. azért nem érte meg, mert a romot 240M-ért kinálta a Budagast rt. , tehát, ahhoz, hogy ebből újra patinás étterem legyen összesen kb. 500M-t kellett volna rákölteni... Ez persze, hogy nem térül meg, de, mivel a Budagast rt. majdhogynem ingyen jutott az épülethez, így ezt nekik lett volna kötelességük megvalósítani. Igenám, csakhogy ők a kezdetektől CSAK a telekben gondolkodnak, nem akarták, hogy ez örökre étterem legyen. Nem tudom miért nehéz ezt belátni.

Chemo 2012.01.10. 10:40:55

@gastro, missing in action: Ez igaz. Érdekes, Budakeszin egész jól megy a Tanne. Pedig az a kisváros is meglehetősen átaakult az elmúlt 20-30(-...) évben.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 10:46:54

@S.Csaba: Én nem tudom mi volt a cél, viszont körülbelül 15 éven át rendszeresen láttam, hogy mi van ott, ennél szebb látványt fog nyújtani például az említett egészségház. Az étteremről pedig nyugodtan kimondhatjuk, hogy a rendszerváltás után a Balázs - since 1799 branden kívül semmilyen extrát nem tudott gasztronómiailag, rossz helyen is volt megközelítés szempontjából, sajnos ez lett a vége. Nem tudom, miért kellene sajnálni, nem működött a dolog, és engem nem igazán érdekel, hogy pontosan miért került ilyen helyzetbe az étterem, és az épülete. A műemlékekre meg pénzt kell költeni, nem tartják fent magukat. Korszerűtlen, régi épületek megtartásának, meg összedőlni hagyásának egyébként sok értelmét nem látom. Amire jut pénz, meg van funkciója ma is, nyilván az életképes.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 10:48:18

@gastro, missing in action: Én ezt elhiszem, hogy így volt, de az épület attól még oda jutott, ahol most van, a Balázs vendéglőt pedig nem is keresi senki. Ezt visszafordítani nem lehet.

gastro, missing in action 2012.01.10. 10:57:02

@S.Csaba: Jól ment volna itt is (jól is ment, egy időben még 2002-ben is, tele volt a parkoló a vendégekkel), ha nem lopják szét. a Tanne is csak azért megy jól még mindig, mert az öreg Szöllösit a saját gyerekei nagyon helyesen kivágták a cégből, nem hagyták, hogy azt is elherdálja..

Chemo 2012.01.10. 11:07:55

@d.hardman: Épp ez a baj. Engem pont ez a folyamat háborít fel, hogyan lehet egy műemlék védettségű épülettől "megszabadulni" hogy a területből profitáljanak. Hát így. A befektetőnek lehet, hogy jó, a környéknek nem. Téged nem érdekel, hogy került ilyen helyzetbe? És csak azt látod, hogy omladozó csövestanya? Na, ez a borzalom.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 11:10:11

@S.Csaba: A befektető gondolom szeretne pénzt látni a befektetésből, ha pedig a környék jobbat tud, akkor valószínüleg lett volna mód, hogy megvásárolják. Ez nem borzalmas, ez így működik, szerintem kár felháborodni rajta.

gastro, missing in action 2012.01.10. 11:16:42

@d.hardman: olyan vagy, mintha az Illés család prókátora lennél :P

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 11:18:51

@gastro, missing in action: Pedig csak most a kommentekből tudtam meg, hogy kik ők. Egyébként látom, hogy te is mélyebben benne vagy a témában, mint az "átlag kommentelő", hozzád képest én is az utóbbi vagyok. Én csak arrafelé laktam hosszabb ideig.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.01.10. 11:31:19

@d.hardman: hazudsz! és játszod a hülye nézelődőt.

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 11:33:27

@városjáró: Ezt alá tudod támasztani tényekkel?

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 11:36:13

@városjáró: Vagy bármivel, azon kívül, hogy te így gondolod? Eddig tetszett a blogod, de most, hogy látom, hogy egy ekkora sötét, korlátolt paraszt szerkeszti, mint te vagy, átértékeltem, és már inkább forog a gyomrom tőle :)

Chemo 2012.01.10. 11:49:33

@d.hardman: "így működik" - igen, így lesz a 100 éves bazalt bormúzeumból óriás minimál tájcsúfító szégyenfolt Badacsonyban, ugyanott így omlasszák össze Ranolder püspök neoklasszicista kastélyát, így megy tönkre minden értékkel bíró műemlék, így válik egy barátságos, szép erdős-hegyes vidék taszító stílustalan gányoldává. Ha a szoc betontömböket omlasztanák össze, egy szavam se lenne. Kár felháborodni? Igen, inkább törődjünk bele, hogy a műemlékeket tönkrevágják, a tájat elbarmolják. A "környék" tud jobbat? Annál jobbat, hogy elszenvedi, amit a gyorsan gazdagodni vágyó befektetők odabarmolnak?

euAgWzgmmtq7K 2012.01.10. 11:52:38

@S.Csaba: Én ezt nem így látom, a többi dologhoz meg itt nem szólnék hozzá. Amit gondolok róla, azt már leírtam.

gastro, missing in action 2012.01.10. 12:21:28

@d.hardman: többé-kevésbé ismerem az egész sztorit, sajnos... Pink Jánosnét is ismertem, sajnáltam szegényt...egy szélmalomharcot folytattak és folyamatos szopóágra tette őket ez a család. Az önkormányzat is megéri a pénzét az ügyben persze, de az egy másik téma...

gastro, missing in action 2012.01.10. 14:30:13

tehát d.hardmannak köze van a Balázs tulajokhoz?

saprok 2012.01.10. 17:50:15

@Tell Vilmos: van, a Remetei iskolával szemben, Balázs vendéglőtől pár rövidke buszmegállóra :-(

saprok 2012.01.10. 17:52:03

@altero: az igaz, hogy jól főznek, de már jártam úgy, hogy elvitelre rendeltem ebédet, romlott, penészes tejfölt csomagoltak.

sweety 2012.01.10. 22:53:07

@epink: Ezt értem, csak a jogi részét nem. Van ilyen a jogban?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.11. 00:46:50

@d.hardman:

a hűvösvölgyi úton gyakorlatilag akárhány éttermet nyitottak az utóbbi 15 évben, mindegyik csődbe ment legfeljebb két szezon alatt.

Meg kéne nézni miért.

Egyébként tudtommal a Lipót lámpa alatt, az angol sulival szemben a Full House még megy, és az 15 éven belül nyílt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.11. 00:55:21

@d.hardman:

rossz helyen is volt megközelítés szempontjából,

Nem volt az rossz helyen, csak az árai elszaladtak azok ellett, akiknek ideális helyen volt.

56-os villamos végállomása, Gyerekvasút, Ott indulnak az erdei kiránduló utak, ....

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.11. 00:59:49

@d.hardman:

A Mátyás templomot és a Halászbástyát is hagynád összedölni?

epink 2012.01.11. 08:46:40

@d.hardman: A műemléki védettség létjogosultsága korábban is kérdéses lehetett volna, hiszen az épület a 80-as években szinte a főfalakig leégett. Az Észak-budai Vendéglátó Ipari Vállalat a biztosítási összegből hozta helyre. A védettség csak arra volt jó az elmúlt 10 évben, hogy félévente milliós bírságok kilátásba helyezésével kergessék őrületben anyukámat, ha nem állítja helyre az épület eredeti állapotát. (Anyu kisebbségi tulajdonosként soha nem volt abban a helyzetben, hogy az ingatlant birtokolja.)

epink 2012.01.11. 08:53:28

@gastro, missing in action: Szöllősi úr megkeresett minket anno, hogy szeretne egy emlékszobát kialakítani a Vendéglőben a hajdani étteremről és a Balázs családról. Anyu naívan kölcsön is adott családi fotókat a hajdani vendéglős családtagokról, használati tárgyakat, gravírozott evőeszközöket stb....ezek mind szőrén-szálán eltűntek, Szöllősi úrral együtt.

epink 2012.01.11. 09:43:56

@sweety: a jogi részen mit értesz? Az egyetemleges felelősségrő már írtam korábbi kommentben, lehet, hogy nem láttad:-). A családunk 10 éves pereskedése tipikus példája a jogrendszerünk működésképtelenségének. A jogbiztonságot ássa alá az, hogy a tulajdonjogi részjogosítványok (birtoklás, használat, hasznok szedése) érvényesülése egyáltalán nem merült fel sem a bírósági, sem a hatósági eljárásban. Annak ellenére, hogy szinte bizonyos vagyok benne, hogy az Önkormányzat és az NKÖM valamilyen módon összejátszott Illésékkel azt kell mondjam, hogy az ő hivatkozásuk a tulajdoni lapon jegyzet tulajdoni viszonyokra (azaz, hogy anyukám is szerepel tulajdonosként) a hatályos jog szerint nem vitatható. Más kérdés, hogy a Magyar Köztársaság (oh bocsánat, Magyarország) Bírósága 10 éven keresztül nem tudott pontot tenni a jogvitára, teret engedve annak, hogy a kisebbségi tulajdonosok ki legyenek téve a különböző, súlyos szankciókat kilátásba helyező hatósági eljárásoknak. A hatóságoknak egyértelmű volt, hogy tulajdonosok vagyunk, a bíróságnak több, mint egy évtized kellett, hogy egy jogi nonszenszen alapuló ítélettel elvegye a tulajdonjogunkat. A Budagast viccesen érvelt a perben azzal, hogy mi csak az elmaradt hasznot akarjuk, az üzemeltetés költségeibe nem szálltunk bele soha. Velük ellentétben mi tudjuk és a követelésnél figyelemebe vettük az üzemeltetéssel, állagmegóvással (ami nem történt persze) stb. járó költségeket, de azzal gondolom nem nehéz egyet érteni, hogy miután a még működő vendéglőbe is max. vendégként mehettünk volna (akart a fene:-), mert az üzemeltetői jogot az Önkormányzat a Budagastnak adta, a tulajdonosi részjogoultságok közül egyet sem gyakorolhattunk soha, így nem küldtünk pénzt szegény Budagastnak havonta, hogy beszálljunk mondjuk a villanyszámlába... Azt az igénytelen, bádog tákolmányt, amiben évekig pizzériát működtettek a vendéglő mellett engedély nélkül építették, le is kellett bontaniuk. A pofátlanságukat jelzi, hogy a bontás költségeiből való részesedésünket is érvényesíteni akarták a perben. A Budagastnak csak a II. kerületben rengeteg olyan ingatlana van, amit az Észak-budai Vendéglátó Ipari vállalattól "örökölt". Az Önkormányzatnál mesélték, hogy már ismerik őket: szemetesek, elhanyagoltak az ingatlanjaik, megtalálni őket meg nem lehet, mert állandóan változtatják a cég székhelyét. Ezért is volt egyszerűbb a mi esetünkben is a kisebbségi tulajdonoskat zaklatni, mert a mi címünk ismert.

Tell Vilmos 2012.01.11. 21:15:44

@saprok:

Mindegy, legyen itt is! Minél több TESCO annál jobb! Szvsz húzzuk át pirossal a Budapest táblát és írjuk ki helyette, hogy TESCOLAND...

innovation 2012.01.16. 22:10:39

@Fantomász: én arra gondoltam, amelyet a képeslapon lehetett látni. :/

KopaszMercis 2012.01.23. 10:26:04

@radiris:
Igen, a szegenyemberekkel nem bannak valami jol, de ez engem nem erint ;)

Macropus Rufus 2013.05.09. 16:50:22

egy kis pontosítás. A vendéglő nem 2009-ben éget le elösszőr, hanem 1979-ben. Erről vannak homályos emlékeim mert akkor még eléggé gyerek voltam. Azután évekig egy romos valami volt, majd újraépítették, az eredeti formában.
süti beállítások módosítása