A Horváth kerti pavilon...

 

Hát nem ezzel akartam kezdeni az új évet, de így alakult. Az idei első levél C72-től érkezett egyenesen a Horváth-kertből (melynek fejlesztéséről már tavasszal volt szó az Urbanistán):

 

 

Kedves Urbanista!

BÚÉK, és további jó munkát kívánunk az új esztendőben!

Sajnos rossz hírem van: a Déryné-szobor köré épített pavilon díszburkolata látványosan megadta magát karácsonykor. Azóta így áll, körül van kerítve. Pedig már elkezdte berendezni az üzemeltető, pár hete asztalokat, bútorokat hoztak. Ráadásul éppen ott omlott be, ahol végre megnyílhatott volna a BKV-jegyeket árusító fülke... (elnézést a csúnya szóért :)

Üdv.
C72

 
A Horváth kerti pavilon...
A Horváth kerti pavilon...
A Horváth kerti pavilon...

 

Persze ennél volt már csúnyább eset is errefelé. A Horváth-kert alatt húzódik ugyanis az Ördög-árok, amely 1875-ben egy hatalmas esőzés után beszakadt - a fölé épített házakkal együtt, úgy 1200 méter hosszan. Nem is értem, miért vagyunk úgy oda egy kis hepehupa miatt..

 

Frissítve: A történetnek időközben előkerült az előzménye és lett folytatása is:

Fapados üvegpalota (eokoskodás)
Vizsgálják a Horváth-kert új díszgödrét (index)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera park töri tabán i. ker díszburkolat horváth-kert burkolatvész

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr293512828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baowah · http://baowah.blog.hu 2012.01.02. 10:17:47

ha kicsit szebb lenne a hullam eldolgozasa, kifejezetten lenne benne némi éret Hundertwasser-hangulat

Miigeii 2012.01.02. 10:18:17

Melyik a csúnya szó, a BKV? :)

Inimma 2012.01.02. 10:43:10

Miután rendbe hozzák, szerintem írják ki: "akadálymentesítve".

:-)

csárli hárper 2012.01.02. 10:48:29

kis híd, víz, aranyhalak....

Transylvanianmixedgrill 2012.01.02. 10:50:03

Már akkor is "csudálatos" volt az egész, amikor tavaly még csak a szobor volt ott, meg a köré gányolt beton lépcsőzet, egy akkora ótvar giccs mint ide Lacháza, erre most még ezt a zöld "postásbódét", hogy köréépítették, még szebb lett. Az ólcsójánoskodás és az öncélú, térbeépítés mintapéldánya, gondolom kellett a a megrendelés és a pénz szegény építési vállalkozó ,kivitelező haveroknak, nem csodálkozom, hogy beomlott a sárgaköves útja.

fbal 2012.01.02. 10:58:44

Annak örüljünk, h most szakadt be és nem évek múlva mert akkor még kijavítva sem lenne. Egyébként meg (dísz)burkolatot látványosan nem tudnak lefektetni rendesen vagy ennyire szarnak bele, de szerte a városban mindegyik szarrá megy 1-2 éven belül és utána semmi gazdája.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2012.01.02. 11:03:03

gyurcsány a hibás meg az elmúlt8év

2012.01.02. 11:10:32

gyönyörű

természetesen ez is gyurcsány hibája

érdektelen 2012.01.02. 11:11:16

Volt már kritika az épületről?

Iszonyú ez a szín, a tömeg, a körkeresztmetszetű oszlopok, köztük a fém ablakok... tiszta '90-es évek eleje.

A szobor jó volt, a térkompozíció is elmegy, de ez az épület valami hihetetlen.

Azon, hogy besüllyedt és pusztul már átadás előtt, szinte már nem is csodálkozik senki.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.01.02. 11:16:10

beszakadt?? ez így volt tervezve. pont így akartuk. csak ti mind vakok vagytok, nulla szépérzékkel. meg imádtok fröcsögni.

BkSp 2012.01.02. 11:20:02

ennél nagyobb bajunk soha ne legyen...

jazzcool 2012.01.02. 11:22:51

közben pedig elkezdték berendezni a pavilont...

iparterves 2012.01.02. 11:33:34

Szerintem is az Emút8év.
Azóta ugyanis még a nap is másként süt.

Cekkeres Mammer 2012.01.02. 11:38:23

csak azt tette, amit mindenki tett volna: elsüllyedt szégyenében :)

maestro1 2012.01.02. 11:39:04

Épp ma reggel néztem a villamosról. Szép. Azon meg már az építés kezdete óta el szoktam töprengeni, ahányszor arra megyek (minden nap), hogy kinek az agyalágyult ötlete volt üvegtetőt rakni a pavilon tetejére. Fincsi idő lesz nyáron.

Viktus 2012.01.02. 11:39:56

Lehet ez a modern dizájn része vagy csak az alapozást spórolták ki? :D

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.01.02. 11:43:30

Nézheti ezt úgy is a magyar, hogy "zsíros-lógós állami megrendelés", kifizetődő ha gányul csináljuk meg.

Ilyenre vágyik sok magyar, nem?

Taxomükke (UK) 2012.01.02. 11:50:00

@Cekkeres Mammer: csak azt tette, amit Orbán, Lázár vagy Kövér sohasem tenne: elsüllyedt szégyenében :)

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2012.01.02. 11:50:15

nem tudom, mit vagytok úgy oda, ez egy un-ortodox térburkolat.

EMU 2012.01.02. 11:52:26

Nyilván idegenszívű meleg zsidó cigány bolsik végezték a munkát, hiszen az univerzum szerte irigyelt és csodált, gerinces, okos, ügyes magyar ember ilyet genetikusan képtelen a kezéből kiadni, mert nem elég hogy fantasztikusan éles eszű, kreatív és hihetetlen munkabírású és a világon a legjobban dolgozik, hanem a páratlan kézügyességének híre naprendszereken átível. Tehát ezt a munkát nem magyar ember végezte, ez vagy zsidó, vagy buzi, vagy cigány produktum, lehet még egyéb külföldi is, de hát már a magyar kéz ránézésre is maga az alkotó csoda, ilyet biztosan nem csinál.

Jokkura 2012.01.02. 11:57:15

majd azt mondják,hogy az 'elmúttnyócév'aknamunkája okozta....mint Kolontáron.

A földalatti mozgalom megnyilvánulása.. A vakondokok feltörnek

ekat 2012.01.02. 12:00:31

@fbal: Én is ezen csodálkozom. Folyton itt übermagyarkodva verjük a mellünket, meg multik kifele meg ilyenek, de a legeygszerűbb feladatokat sem tudjuk normálisan megoldani, és a legegyszerűbb termékeket sem normálisan legyártani.

intimpista 2012.01.02. 12:00:42

Az utolsó kép azt ihleti bennem, hogy: bár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a VÍZ az úr!!!!!!
jelen esetben valszeg a talajvíz dolgozott....... Na, ezért nem érezheti biztonságban magát egyik idióta trónbitorló sem!

pom pom 2012.01.02. 12:04:04

@érdektelen: bizonyára ezt választották ki a nyilvános tervpályázaton

@nagypapi: :) @EMU: :)

2012.01.02. 12:06:33

valamelyik nap láttam, elképesztően szánalmas. ámdebár minden járda pontosan ugyanígy néz ki a 12-ben ahol viakolor van...

ZBR 2012.01.02. 12:11:29

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Vagy az Örödögárokba vezető út :D

Apropó, van valahol egy térkép, hogy hol fut az ördögárok? Szárazabb időszakban bejárható?

P.mester 2012.01.02. 12:17:31

ezt a trehány munkát.

sajna nem egyedi. trend.

dolgozni kék 2012.01.02. 12:21:57

most már csak azt kellene megtudni, ki? és mennyiért kivitelezte?

pom pom 2012.01.02. 12:22:13

@P.mester: ez a kiemelt "budavári színvonal" Smitt Pál mester személyes "művezetésével" és aláírásával...

dekol84 2012.01.02. 12:27:14

@Cigiző: Na végre egy igaz hozzászólás! Ki mást lehetne okolni! Az a gaz Fleto az éj leple alatt odament és aláásta a nemzeti együttműködés rendszerében épült munkát.
Nem is az a zidióta fityiszes polgármester a hibás, aki az egész első kerület házait telepakolja emléktáblákkal meg öncélú szarságokra költi a pénzt!

dekol84 2012.01.02. 12:29:43

@milliliteratura: Meg erre kaptak felhatalmazást a fülkeforradalomban!

Petyat 2012.01.02. 12:34:32

@ekat:

Többek között azért is tartunk itt, mert ezt a hülye dumát sulykolják sokan. Nem minden szar, ami magyar, hagyon sok jó termék készül itthon, csak a tengerentúli, nyugati és Japán cuccokat kell hype-olni és közben kínait venni.

Az épület tényleg kilencvenes évek, a sárga kő pedig ronda, de nem azért szakadt be mert a melósok direk lyukat ástak alá, hanem ahogy a cikkeben is olvasható, barlangrendszer van a tér alatt.

Németh András 2012.01.02. 12:38:28

@intimpista: azért nem hinném hogy a talajvíz dolgozott, eléggé mesterséges környezet lehet már ez ha már 1875-ben befedték a felszíni vízfolyásokat és házakat épített rá (inkább valami tömörítési hiba, esetleg ha már víz akkor bénán elvezett esővíz vagy a locsolórendszer lehet a ludas) szerintem...

csárli hárper 2012.01.02. 12:41:36

@Petyat: "barlangrendszer van a tér alatt."

és ezt a "tisztelt" kivitelező nem tudta?

pom pom 2012.01.02. 12:51:55

ez a bkv fülke
a fülkeforradalom része?
hm... az alapozással gondok vannak...
ezek után csodálkoznék ha a teljes fülke (forradalom) nem szakadna be...

NYJetsTD 2012.01.02. 12:55:16

Egymilliárdért rendbe hozom. 20%-ot visszafizetek.

Ja, bocs, valószínűleg már lekéstem ezzel az ajánlattal... : )))

EMU 2012.01.02. 13:06:15

@Petyat: Ne haragudj meg érte, hogy közbevetek, de említs már meg nekem egyetlen egy normális magyar terméket vagy szolgáltatást abból a marha sokból, amire név nélkül hivatkozol. Tudod, olyat, amit stabilan kapni, hozzájut az ember, és kellően büszke lehet rá, hogy márpedig effajta kiváló dolgot csak az ő magyar nemzettsége képes adni a világnak ily remekbe szabott minőségben. Egyet lécci!!! Köszi előre is.

pom pom 2012.01.02. 13:16:20

@EMU: ne legyél kishitű...

remek saller üzemeink és koki gyáraink vannak....

akarsz egyet??? termékmintát? exportból visszamaradt:)

cserfes csermely 2012.01.02. 13:22:43

Szerintem az ott lévő nyilvános wc helyét kitöltő tömörítő anyag lesz a ludas, vagy a kontár munka amelyet alkalmaztak.
Emlékeim szerint pontosan a mostani árok alatt voltak a helyiségek.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.01.02. 13:40:32

Dehogy van az alatt barlangrendszer! Egszerűen szar anyagból és szarul tömörítették a talajt.

pom pom 2012.01.02. 13:45:35

@városjáró: ha barlangrencer lenne akkor a FÜLKE a teljes épület tűnt volna el...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.01.02. 13:55:02

@pom pom: persze. ezért mondom, hogy a hülyék ne terjesszenek hülyeséget!

NYJetsTD 2012.01.02. 13:57:27

Akkor ezek szerint az egész magyarországi közút hálózat barlangrendszer fölé épült... ;)

pom pom 2012.01.02. 14:01:00

így van mindenhol a komenyisták áskálódnak... most hogy föld alá kényszerítette őket a hős vezérünk és csapata...

pom pom 2012.01.02. 14:01:50

@NYJetsTD: sok a barlang... különösen szerencsétlenek a 7es busz megállói... és az M0-ás külső sávja pl...

NYJetsTD 2012.01.02. 14:07:06

@pom pom: na meg a Gyömrői út, Éles-sarok stb.stb. Úgy látszik, kacskaringós ez az Ördög-árok...

GGG77 2012.01.02. 14:08:32

Irgalmatlanul ronda ez a pavilon.

kiwirágós kivirradtig 2012.01.02. 14:13:28

A burkolás után kb. 2 nappal jártam arra egy hidegburkoló ismerősömmel, aki megjegyezte, hogy ez a burkolat nagyon szarul van lerakva, és max. 2 hónap múlva be fog szakadni.

És lőn.

Csak ha ez az ember látta, akkor aki csinálta, az miért nem?

pom pom 2012.01.02. 14:13:33

@NYJetsTD: ez egy teljes ÉRRENDSZER kb, ami TELJES Magyarország alatt van

pont Budapest központú... erre illesztették rá a mérnökök a teljes útrendszert...

persze ezt a Tanácsköztársaság alatt (Leninnel egyeztetve) a komenyisták parancsára...

és a kommenyista szabotázs most ér célba...

a rohatt nácik (németek és osztrákok) és a többi európai nép meg mind szép talajon barlangmentesen tud építkezni... rohatt mákjuk van... de a kommenyista ökörség (örökség) az magyar átok...

jaaa és a fejekben is sok barlangocska maradt... üregesedés

pom pom 2012.01.02. 14:15:41

és kiadta Viktor pa(j)tás a parancsot: az ÁRKOKAT be kell temetni... erre a sortűz belelőtte fletót...

kiwirágós kivirradtig 2012.01.02. 14:31:57

@intimpista:
Talajvíz ott?
Láthatóan nem ismered a helyet.

@ZBR:
Az Ördög-árok egyébként NEM ott fut (azaz me, a Horváth-kert alatt), hanem a Tabán alatt, de le van fedve végig (az Erzsébet híd budai hídfőjétől pár méterre északra a Dunába ömlő csatornaféle az Ördög-árok), szóval nem járható be, csak az eleje, még fent a hegyekben.
A Döbrentei téri buszmegállónál van egy kissé romos nyílása.

@pom pom:
Ezért konkrétan nem smitpali, hanem Nagy Gábor Tamás, a város talán legkorruptabb (fideszes) polgármestere a felelős.

Amióta az I. kerület élén van (13 éve), semmilyen jelentős fejlesztés nem történt, semmilyen szükséges rendeletet nem hoztak meg, csak egy csomó ilyen múltba (Horthy-rendszerbe) révedő faszságot, mint az 1944-ben lebombázott Déryné-szobor visszaállítása, vagy a Dózsa téren a régi kandeláberek (3 db, totál rondák) visszaállítása az 1945 előtti formában.
A haveroknak kiadott munkák pedig jórészt befuladtak, lásd Várkert restaurálása, vagy a vár alatti garázs félbehagyott építése, ami miatt élet- és omlásveszélyessé vált a vár nyugati oldalának jó része.

@csárli hárper:
NINCS barlangrendszer a tér alatt.

@Petyat:
Az adott helyen kb. 40 éven át pavilonok voltak, előttük járdával. Voltak ennél jóval esősebb évek is (kb. mindegyik, mivel 2011. kifejezetten aszályos év volt). Vajon akkor miért nem szakadt be?

Egyébként NINCS barlangrendszer a tér alatt.

Egyértelműen talajtömörítési hibáról van szó. Kapkodtak, mert a kiírt (akkoriban volt még ott tábla, hogy mikor kéne átadni) átadási határidő előtt 2 nappal még sehol nem tartott a térrendezés.

@cserfes csermely:
A nyilvános vécé most is ott van, ahol addig volt, a föld alatt. Az emlékeid tévesek.

kiwirágós kivirradtig 2012.01.02. 14:35:06

@pom pom:
Hát pár hete jártam Bécsben, azért ott is vannak elég érdekes részek még a belvárosban is (arról nem is beszélve, hogy az autópálya bevezető szakaszára érve olyan volt, mintha szántóföldre tértünk volna le, vagy legalábbis defektet kapott volna legalább 2 kerék egyszerre).
Gondolod, átvették a magyar szabványt?

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.01.02. 14:39:42

@kiwirágós kivirradtig: az ördög-árok itt is fut! Ez a pontos nyomvonal:

"A patak a Budai-hegységben, a Nagykovácsi-medencében ered. Nagykovácsin és a Remete-szurdokon keresztül érkezik Hűvösvölgybe. A Hidász utcától egy nagy iszapfogón átfolyva föld alatt folytatja útját. A Városmajor, a Maros utca, a Vérmező, a Horváth-kert és a Döbrentei tér alatt végigfolyva az 1646,2 folyamkilométernél, az Erzsébet híd fölött éri el a Dunát." hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96rd%C3%B6g-%C3%A1rok

NYJetsTD 2012.01.02. 14:44:38

@pom pom: : ) bizony, bizony, a sógoroknál nincs nyár és tél, nem fagy sohasem... : ) bár igaz a hideg aszfaltozást, meg az építsünk háromszoros áron autópályát, metrót, díszburkolatot mondatokat sem ismerik...

NYJetsTD 2012.01.02. 14:47:25

@kiwirágós kivirradtig: csak az a nem mindegy, hogy 10 km rossz egy országban, vagy 1000...

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.01.02. 14:55:19

@kiwirágós kivirradtig: tévedölsz, ilyen A Nyugaton sosenem történhetne meg, csak ezen a koszos balkáni magyarországon, fúj én már el is akarok menni innen, már tanulok is angolul!

kiwirágós kivirradtig 2012.01.02. 15:14:09

@~dá~:
Térkép jobb lenne, mivel nekem továbbra is gyanús, hogy ez az információ téves (a Wiki nem szentírás).

kiwirágós kivirradtig 2012.01.02. 15:14:54

@trolololol:
Hát angolul tanulni akkor sem árt, ha itthon maradsz.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.01.02. 15:17:57

@kiwirágós kivirradtig: igen Anyu meg Apu is mindig eszt mongyák, de szerintem ők se tudnak!!

ekat 2012.01.02. 15:22:37

@Petyat: Én nem súlykolok, és belém sem súlykolták, hanem ez a véleményem, melyeket tények alapján hoztam meg. Akárhol leraknak ilyen vagy hasonló burkolatot, mindenhol töredezik és süllyed. És olyan komoly termékeket sem bírunk itthon gyártani, mint például tok a BKV-bérlethez (egy hónap múlva szakad szét), kartonalátétlap az asztali naptárakhoz (ha nem kapcsozod össze, leül), és akkor még nem beszélek a szétszedhetetlen szeletelt sajtokról, az ehetetlen készételekről, a bűnrossz műcsokoládéról, a lakásépítésről (jogerősen pert nyertem az új építésű lakásom építtetője ellen) és így tovább.
Persze, hogy vannak jó magyar termékek is, de - sajnos - rohadtul nem az a jellemző.

Times New Roman 2012.01.02. 15:27:43

@pom pom: aktuálpolitika egy köves sétányba aplikálva:)) degenerált...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.02. 15:28:10

@ZBR: Az 56-os villamos mellett folyik, a fedett része tudtommal nem bejárható. Az Erzsébet hídtól picit északra ömlik a Dunába.

ekat 2012.01.02. 15:29:57

@ekat: Bocs, és még valami, most már csak röhögök, de minden egyes hivatalos ügyintézésemnél félreintézik a dolgomat. Mindig, mindenhol ők követnek el hibát, és mindig mindenhol én szívok miatta, mert vagy már javíthatatlan a dolog, vagy nekem kell utánarohangásznom.
És van összehasonlítási alapom, ehhez is, meg a termékekhez is, mert évekig éltem és dolgoztam Németországban.
Utáltam is, amikor ott a sok karvalytőkét képviselő, nem überokos csavaros magyar észjárású német hülye felhívta mindig a figyelmemet arra, hogy hogyan intézhető egyszerűbben és/vagy olcsóbban az ügy, amivel hozzájuk fordultam.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.01.02. 16:03:25

@kiwirágós kivirradtig: tényleg össze-vissza kanyarog :) www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9916/ordogarok/azrdgr2.jpg

amúgy a Horváth-kertben van még ma is egy Nepomuki Szent János szobor másolata, melynek eredetije az egykori hidat "őrizte"
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/12/Statue_St_John_Nepomuk_Budapest_Horv%C3%A1th-kert.jpg

kiwirágós kivirradtig 2012.01.02. 16:24:58

Látom, a Zindeckre is kikeróült a cikk.

Viszont amit ott állít a kávézótulajdonos, az nem teljesen igaz, ugyanis a MÁSIK oldalon IS meg van süllyedve a burkolat, ha nem is ekkora mértékben, de azért olyan jó 10 centire igen.
Épp tegnapelőtt jártam arra, és készítettem is pár fotót arra gondolva, hogy majd valami netes bloggernek elküldöm (de megelőztek :-).

Sicc 2012.01.02. 17:23:57

Hát ez nem az egyetlen. Az egész város összes 'felújított' terei, közlekedői így néznek ki.
Az ok egyszerű. Nem a kivitelező kapja meg azt a pénzt, amiből ezt a munkát tisztességesen el lehet végezni, hanem a megbízó, főválallkozó, engedélyező, meg a többi simlis, börtönbe való hulladék. Nincs alap, vagy nem olyan vastag, nem hagyják ülepedni, nicns ledöngölve, nem olyan a burkolat minősége, stb, stb...

Ez a mi pénzünkből megy a kukába. Tegnaptól pedig még többet fizetünk az ilyen munkáért.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.01.02. 18:40:41

@NYJetsTD: nyugi, aki rendbe hozza, az is szar munkát végez majd, egyszer sorra kerülhetsz te is.

pom pom 2012.01.02. 18:42:38

remélem ez a qva bódé (fülke) is elsüllyed az ördög árkában... eszméletlen csúf... gratulálok fides feudalizmus!

cserfes csermely 2012.01.02. 18:57:25

@kiwirágós kivirradtig:

A nyilvános wc megszüntetve, betemetve. Mindnnap kétszer jártam arra míg az építkezés tartott.

tehtube 2012.01.02. 19:19:37

Bocs' ez nem omlott be, hanem megsüllyedt a járda!
Mást jelent a kifejezés.

Vagy elfelejtették alatta a talajt megfelelően tömöríteni. Vagy látszik mögötte egy csatornaakna, és valószínűleg (talán pont a tömörítéstől? :-) megrepedt annak a csöve. A kifolyó víz meg fellazította a talajt.
A Zördögnek a zárka jóval lejjebb van. Muszáj neki :-)

NYJetsTD 2012.01.02. 20:43:43

@milliliteratura: szuper. Persze utánam te is megcsinálhatod... : ) Vagy alakítsunk közös céget Mutyi bt. esetleg Mr.10% Kft. néven...

Egon Bondy 2012.01.02. 22:17:23

Nem csodálkozom. Az első kerületben így megy az útjavítás is. Nem hittem a szememnek, inkább felvettem: www.youtube.com/watch?v=GqAIOzGHPSQ&feature=youtu.be
A polgármester pedig rendületlenül koszorúz, megnyit és felköszönt.

NiDDAz0r 2012.01.02. 23:44:26

És a "vállalkozó" úriembernek, akivel építtették a járdát biztosan nem lett azonos időben új kocsibeállója, így nem hiányzik semmi sem a burkolat alól, ami esetleg az alapba kellett volna :)

kiwirágós kivirradtig 2012.01.03. 04:18:43

@cserfes csermely:
Akkor legközelebb nyisd ki a szemed is, ha arra jársz.
A nyivános vécét ugyan felújították és akadálymentesítették (magyarul lépcső helyett rámpa van, már kerekes székkel is be lehet jutni), de köszöni szépen, megvan, mégpedig ott, ahol addig is volt: a bódésor ALATT.

Két napja jártam arra.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.01.03. 04:57:54

Építeni sose tudtunk. amit Bp-en építettek, az sose volt haladó, max bekopott. Námeteknél már rég dübörgött a bauhaus, mi még neobarokk meg neogótikus palotákat huztunk fel. Ez az épület sem szép, de legalább rendezett, nem olyan szemétdomb mint ami előtte volt. Ez is valami.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.03. 08:20:44

@szájhúzó kutya: ezért jó időnként elmaradottnak lenni. Hozzánk kicsit később értek el a Bauhaus elvtársak.

C72 2012.01.03. 09:32:33

No, ma reggel elkezdték kibontani. Egyelőre nem nyelt el senkit a Bermuda-háromszög, viszont gyakran betekintenek a csatornába (a második képen látszik a csatornatető).

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.01.03. 09:44:17

@C72: legalább volt értelme elküldened a képeket :) köszönöm!

C72 2012.01.03. 09:50:57

@~dá~: Nagyon hatékonyak vagyunk mi így együtt :) Amikor a "szőlőskertről" küldtem, másnap (vagy 1-2 napon belül) lekaszálták a gazt :)

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.01.03. 09:52:32

@C72: :D akkor folytassuk - bár a legjobb lenne, ha nem volna szükség ilyesmire...

SontPent 2012.01.03. 12:14:08

Nem kell izgulni, hamarosan elzárják az uniós pénzcsapokat, és akkor többet nem lesz ilyen probléma a felújításokkal.

SontPent 2012.01.03. 12:17:16

"Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit"

Éljen a forradalom!

kiwirágós kivirradtig 2012.01.05. 13:22:36

Na, ahogy az Index a szájára vette őket, nekiálltak kijavítani.
Addig 1 hétig semmi.
(És ezt a < 10 négyzetmétert javítják már 4 napja, jó kis magyaros munkatempóban)

De a decemberi viharok után az Erzsébet híd pesti hídfőjánél lévő templom is jellemző volt a magyar munkamorálra.
Lesodort pár cserepet a szél a templomról, mire lezárták a buszsávot, ahova hullottak.
Aztán a cserepeket másnapra eltávolították, de a buszsáv még 2 hétig le volt zárva.

kiwirágós kivirradtig 2012.01.05. 13:24:04

@szájhúzó kutya:
Mondjuk ez az egy konkrétan nem baj, nekem legalábbis sokkal jobban tetszenek a neobarokk meg neogótikus épületek, mint a totál jellegtelen bauhaus-stílus.

netukki 2012.01.07. 11:38:07

@~dá~: bocs a link re-publikálásáért...

Még egy részletes leírás az Ördögárokról:

tabananno.blogspot.com/2009/08/ordogarok-on-tudja-hol-van.html

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.02.19. 21:34:31

És azt tudjátok, hogy több hónapja üres a bodega? Talán elfelejtették az első kerületi nagyurak, hogy télen hideg lesz, és kimaradt a fűtés/szigetelés? Mindenesetre elég balkánistán cikis, hogy egy csak nyáron használható fémbódéra költötték el a kerületi polgárok adóforintjait...