Galéria megnyitása

A képen látható Széchenyi-szobor Kőbányán áll. Hogy kit ábrázol, az tulajdonképpen mindenkinek a fantáziájára van bízva. Mert hogy nincs rá kiírva semmi. Igaz a talapzatára oda van ragasztva egy lap, de azon egészen más szerepel:

 

Balesetveszély!!! Kérjük, hogy a kiállított szobor közelébe ne menjenek!!

 

Olyan mint egy jelenet a Galaxis útikalauzból. Vagy mint egy nemzetközi sztárművész installációja (egy kortárs múzeum csilliárdokat fizetne érte és lehetne írni a katalógusban, hogyan távolodik el a művészet az embertől, vagy valami hasonlót).

Persze az is lehet, hogy csak utólag jöttek rá: az a négy facsavar, amivel a legnagyobb magyar mintegy három méter magas emlékművét rögzítették, kevés lesz...

Még több fotóért katt a képre! (A minőségéért bocs, telefonnal készültek, nagy szélben. Az életemet kockáztattam az Urbiért, hogy csináltam pár közelit.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera szobor x. ker újhegyi sétány

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr863283142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schusy 2011.10.06. 18:11:14

Széchenyi István szobra

Emisi 2011.10.06. 18:32:37

Ezt találtam:

+www.ujhegy.hu/+

2011. szeptember 25. vasárnap, 15:53
Széchenyi-szobor az Újhegyi sétányon

Írta: Dankó József

Széchenyi István szobra láthatató az Újhegyi sétányon, a Széchenyi Általános Iskola előtti részen. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a 2007 júniusa óta tervezett és Sándor Zoltán igazgató által támogatott köztéri szobrot állították fel. Mint az azonban kiderült, még nem a végső alkotás került a helyére, hanem csak egy festett gipsz "dublőr". Mivel a felállított alkotás a tervezett szobor pontos mása, így segítségével el lehet képzelni azt, hogy milyen lesz majd, amikor a valódi Széchenyi szobor kerül a helyére.

waldemar, a cirkuszi tolakodóművész 2011.10.06. 18:38:21

Miből szoborták ezt az alkotást, keziccsókolom?
Ha réz, vagy bronz az anyaga, akkor a kombiladás, utánfutós mozdonyszőke recycling művészek pár napon belül megoldják a problémát. Ha elég instabil, akkor sokat nem is kell szenvedni a ledöntésével.

Amúgy a szöveg olyan kicsi, hogy közel kell mennie az embernek, hogy elolvassa, akkor pedig már késő. Ügyes, nagyon ügyes...

waldemar, a cirkuszi tolakodóművész 2011.10.06. 18:40:20

@Emisi: Oké, szóval csak gipsz? Akkor visszarendelem Rézműves Aladárékat...

bohuš 2011.10.06. 18:46:49

Milyen sután néz ki egy ilyen szobor meg egy panelház egymás mellett.

Aranylab6 2011.10.06. 19:05:00

a férfi, akit a szobor ábrázol, kicsit több, mint 160 éve egy egész hidat szponzorált. és az ma is egész stabil. a szobrát az utókor nem tudta üzembiztosan felállítani. szép. az életnek fanyar humora van.

bohuš 2011.10.06. 19:28:49

@Aranylab6:
és tényleg! Szép észrevétel.

Kicsi Kacsa 2011.10.06. 19:30:04

Az oszlop jól látom OSB fehérre mázolva? Egy ekkora mellszobor gipszből is súlyos. Patyomkin-szobrok lesznek mostantól? Inkább semmit, mint ezt az igénytelenséget!

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2011.10.06. 19:58:48

Ha jól vágom, akkor ez egy modell hogy majd ilyen lesz? Ezt online ingyen lehetett volna megoldani :) Ráadásul a lakótelep közepén jól eldugva, mert a sétányon értelme lett volna? Na és úgy 1általán mi a faxomnak kell az Újhegyire vagy bárhova Kőbányán egy Széchenyi szobor? Akkor már költöztessenek mellé egy Alaptörvény Asztalát meg egy asztalszolgát. Ha már lúd...

Majdnem 2011.10.06. 20:20:54

kőbányára lisztferenc szoror kell, egy barom nagy petrencével a kinyújtott kezében, hogy mutattsa az utat ferihegy fele ...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.06. 20:29:29

bronz szobor?
akkor megyek érte.

kizsgabi 2011.10.06. 20:52:21

Érdekes a Zélet: Épp ma voltam ott, az igazgatóval dumáltunk kicsit (2 éve nem láttam).
A nagy talány: ez fából van.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.06. 21:13:09

Annyian mondták a polgárok közül, hogy a tervezett szobor csak fotósop, hogy az önkormányzatnál bepipultak, és megcsinálták gipszből. Sajnos többre nem futotta, mert az erre szánt pénzt már rég elsikították.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.06. 23:20:57

Az a papír, hogy ne menj közel, és csak közelről olvasható, arra emlékeztet, amikor egy Microsoft termék dobozán olvastam:
"A doboz felbontásával ön tudomásul veszi és elfogadja a dobozban található felhasználási feltételeket."

odamondó 2011.10.06. 23:27:18

valaki felmarkolt 650 milliót a szobor legyártásáért majd kiöntötték gipszbű. mi itt az újdonság :D

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.10.06. 23:30:20

először aszittem filmes kellékszobor. de nem tévedtem nagyot. igazándiból szerintem is fölösleges - akár fából, pláne bronzból.

algi 2011.10.07. 00:49:04

A talapzat miből van? Az egyik fotón mintha úgy látnám, hogy kartonból.

Reális Randolf 2011.10.07. 02:52:29

Kőbányán volt Liszt szobor. Már 2x ellopták a Csajkovszkij parkból a szuperkukások. A múlt héten végre megjött az esze az önkormányzatnak és kőből renderelték újra.
Bár zuzalékként a kő is jól mutat a helyi báró szökőkútja előtt :)

Medvevadász · http://megmacizva.blog.hu 2011.10.07. 08:15:33

@Reális Randolf: Először azt hittem, higy így folytatódik majd:
"Kőbányán volt Liszt szobor, csak az egyik nyugger kenyeret sütött belőle."

muhaha

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.07. 08:39:37

@Medvevadász: Emlékszem, egy időben komolyan felmerült, hogy a Margitsziget ellopott bronz szobrait műanyagból kéne újraönteni, mert azt majd nem lopják el. De aztán elvetették az ötletet, inkább nem csináltak semmit, és ott vannak az üres talapzatok. Na jó, ez így nem igaz, a motringolós Madách szobor karját szokták pótolni.

paperboy 2011.10.07. 10:16:27

te uristen. az egesz egy járólapora állított fenyőalapzat, amihez L-vasakkal kivulrol hozzacsavaroztak egy OSB oszlopot???? és erre képesek voltak feltenni egy mellszobrot.... gratulálok. remélem ez valami díszlet csak, mert ez igy egy hétig se bírja....
Ki az a barom, aki ezt elköveti, és elégedetten otthagyja, hogy ez az, megcsinaltuk, méltó talapzat ez a szoborhoz??? ha 10000 Ftba kerult a legközelebbi OBIban, sokat mondok.

tundrazuzmo (törölt) 2011.10.07. 11:03:56

@paperboy: "Ki az a barom, aki ezt elköveti, és elégedetten otthagyja, hogy ez az, megcsinaltuk, méltó talapzat ez a szoborhoz??? ha 10000 Ftba kerult a legközelebbi OBIban, sokat mondok."

A szoborra biztosan 10-20 milliót szavazott meg valami döntéshozó testület. Hogy a többi pénz melyik zsebekbe vándorol, azt nem lehet tudni.

tyberius 2011.10.07. 11:10:44

@Emisi: Tehát ez tartott négy évig? Mikor lesz kész az igazi szobor, könyörgöm?!
Nem tudom, sírva röhögjek vagy röhögve sírjak... katasztrófa ez az ország, ez a város, az a kerület.

oleszt 2011.10.07. 13:49:04

Szerintem ezt kár volt így kiállítani, nevetséges hogy nincs tábla rajta, és a lehető legrosszabb helyen van: ahol a gyerekek szoktak rohangálni iskola után. Ahányszor arra megyek a szemem sarkából figyelem nem dől-e a járdára? És tényleg veszélyesen lett felállítva, egy nagy földkupacot gereblyéztek szét alatta, semmi tömörítés, ágyazat. Remélem az eredeti nem így lesz kivitelezve. Ha mégis igen akkor remélem elviszik talapzattal együtt az újrahasznosítók

Paintermezzo 2011.10.08. 00:31:52

Emlékszem, amikor a zeneiskola zsibongójában a szolfézsterem ajtajához közel fölállították Kodály mellszobrát... aztán egy szünetben föllökték és gurult...

macilaci59 2011.10.08. 10:57:23

Tisztelt Ellendrukkerek!

Ti nem tudjátok nem is tudhatjátok, hogy az IGAZGATÓ ÚR mennyit lobbizott ezért a "szobormásolatért" az ,hogy így nék ki ez csak pénz kérdése,ha több adomány gyűlt volna össze akkor nem ez a gipsz szobor lett volna.Szerintem adózni kellene a Legnagyobb Magyar emlékének annyival,hogy nem azt nézzük hogy milyen hanem azt hogy milyen célból lett ez a szobor.Értékeljük,becsüljük a hozzáállást és az akaratot,sőt segítsük a magunk módján a teljes összkép mevalósítását.Ennyit szerettem volna írni.
Tisztelet minden kommentezőnek: Maci Laci
süti beállítások módosítása