Díszkivilágításba öltözik a Parlament

 

Augusztus 20-án debütál az Országház új díszkivilágítása, ami olyan lesz, mint a fenti képen látható. Emlékeztetőül: korábban csak a kupolát, valamint a fontosabb oszlopsorokat emelték ki fémhalogén-lámpás fehér fénnyel. így nézett ki:

 

Díszkivilágításba öltözik a Parlament

 

"Minden homlokzat és tetőzeti elem meleg-sárga nátriumlámpás egyenrangú díszkivilágítást kap. A világítás kialakítása lépcsőzetes elrendezéssel történik, melyet az épület elé telepített vagy süllyesztett, oszlopokra és a homlokzatra szerelt, illetve a tetőzeten elhelyezett lámpatestek alkotnak, és az erkélyekre felszerelt lámpatestek egészítenek ki.

Ez a rendszer az Országház egészét egyenrangúan láttatja, kiemelve annak építészeti nagyszerűségét. A próbavilágítások már lezajlottak, melyek során a szakemberek megállapíthatták a lehető legszebb hatás eléréséhez szükséges szögeket. A pontos tervezés azt is lehetővé teszi, hogy a keresztbevilágítások elkerülésével a fényszennyezést is csökkentsék."

- áll az átalakításról kiadott anyagban. Az biztos, hogy jobban belesimul a többi díszkivilágítás közé, kérdés, hogy ez előny-e. Nekem mindenesetre tetszik!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest díszkivilágítás világítás országház lipótváros v. ker kossuth lajos tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr873145199

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nappal is fényben úszó Parlament 2011.08.11. 12:34:00

Fényárban fog úszni a Parlament. Tulajdonképpen ennek a Magyarországnak már tényleg csak erre volt szüksége. A fényárra, tudniillik, merthogy Parlament eddig is volt....

Trackback: Első helyezett lett Budapest a Szabadság híd LED-világításával 2011.08.11. 08:23:15

16 jelentkező közül Budapest városa nyerte el a Lyonban (Franciaország) rendezett „Auroralia 2010” verseny első díját. Az Auroralia egy nemzetközi díj, amelyet minden évben azok a városok kapnak meg, amelyek a legjobb projekteket valós...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iSten 2011.08.11. 12:10:22

A szakmám része a világítástechnika. A jelenleg korszerűnek tekinthető elvek a színhű megvilágítás mellett szólnak, ill. amellett, hogy a fényforrás hangsúlyozza ki a homlokzat térbeliségét, a különböző síkok egymásmögöttiségét, hierarchiáját. A régi megvilágítás ezen a vonalon indult el, hibája viszont, hogy a fontos elemeket teljesen sötétben hagy, az amúgy kiegyensúlyozott kompozícióban.

Sajnos az új megoldás technológiailag és kompozicionálisan is elavult, inkább politikai, semmint szakmai döntéseket sejtet a háttérben.

Embervad 2011.08.11. 12:11:34

Ilyen sárgán olyan angolosan ódivatú, ami Londonban tökéletes, de itt valahogy nem az igazi és nem is elegáns. A régi meg gagyi, de nem azért, mert fehér, hanem mert torz. De akárhogy is, a magyar Országház nem egy sárga épület. Nem értem miért kell fénnyel arra festeni.

Bergeroth 2011.08.11. 12:19:11

Ez is nagyon fontos dolog bizony, legalább annyira mint a debreceni stadionépítés, meg a mol részvények eltőzsdézése.
Olyan rohadt gazdag országban élünk, hogy ezek a legfontosabbak most, bizony.

2011.08.11. 12:26:08

@kisscolos: oké, igazad van. Csak látszatra nekem a sárga tűnik jellemzőnek.

mqqq 2011.08.11. 12:35:20

Mind a kettőt meg kellett volna hagyni. Szép az új, de nagyon monokróm, jót tenne neki, ha itt-ott megtörné egy kis hideg fény, kiemelve a fontosabb részeit.

Treff7 2011.08.11. 12:40:16

mindkettő jó, de a legjobb otthon.

Jó Estét 2011.08.11. 12:41:41

@hungarisztan: hmm, lehet jo lenne csak en nemtom elkepzelni. De en akkoris ugy vok maradjanak ezek meg a Mupanal meg az Arena plazanal, nekik jol all, persze lehet maradi vagyok :)

mezga-aladar 2011.08.11. 12:42:00

fel kell függeszteni a képviselőket a homlokzatra...

azok majd bevilágítják az egész várost... a kánaán felé vezető utat is...

derabitz 2011.08.11. 12:43:23

A liberkommerek bezáratták a hűvösvölgyi "Sárgaházat".
A jobberek nagy csinnadrattával külcsínben is jelezve megnyitják a jogutódot.

teefau 2011.08.11. 12:44:54

Na hál'istennek most már mindenünk megvan...

ecodrive 2011.08.11. 12:56:30

1) A szín ízlés kérdése, de a vonalas helyett én is a folytonos színképre szavazok.

2) Ha megkérdeztek volna, akkor szavaztam volna pénzt a Parlament díszkivilágítására, ha valami példamutatóan modern megoldást alkalmaztak volna. Például ha szabályozható lenne a fényerű úgy, hogy a fénnyel a fogyasztás is arányosan csökken.

3) Minden budapesti díszkivilágítás arányait felülvizsgálnám. A túlvilágított műemlékek, műtárgyak beégett fehér foltok a sötét városképben. Jobb arányérzékkel esztétikailag és szimbolikusan is helyesebb kép lenne kialakítható városunkról.

4) A régi világításnak az volt a baja, hogy a kivilágított kupola mellett a város természetes világosságában egy nagy sötét folt volt a Parlament. Nekem az is elég lett volna, ha valami viszonylag szerény, a kupoláénál sokkal gyengébb világítással az épület tömegét érzékeltették volna.

5) A Parlament mint intézmény nem érdemel pompát, sőt. A parlamenti munkának egy puritán irodaházba költöztetése közelebb hozná az ott dolgozókat a valósághoz. Steindl épülete inkább való történelmi díszletnek, mint egy elszegényedett országot irányító emberek munkahelyének. A múlt hatalmi szimbólumai értelmüket vesztették, az azokhoz való beteges ragaszkodás helyett egy reális, mértéktartó, hatékony Magyarországot kellene építeni, és nem hagyni, hogy a képviselők, ilyen-olyan titkárok birodalmi helytartónak, hatalmasságnak érezhessék magukat. Legyen múzeum a régi uralkodói palotákból, a miniszterelnöki hivatal és a képviselőtestület pedig menjen dolgozni valamelyik üresen álló irodanegyedbe.

Roy 2011.08.11. 12:57:34

@GGG77:Így van. Megint a pénzszórás. Az meg, hogy bizonyos telepőléseken még a menzák is bezártak, mert nem tudnak fizetni a szolgáltatóknak az nem probléma.
Nem véletlen a nátriumlámpás kivilágítás, ezzel a narancsosokra emlékezhetünk még száz év múlva is.
@Embervad: Most sárga lesz, hisz narancsos forradalom volt a szavazófülkékben.

Pusztába kiáltott Emil 2011.08.11. 13:18:13

Nyan cat-et kivilágítani rá, szivárványszínekben. Tuti siker, még egy kis pénzt is bedobnék ha kéne.

Őzgida 2011.08.11. 13:26:15

Nekem az új jobban tetszik. Néhány éve lakom állandó jelleggel csak a fővárosban. Amikor esti fényben a Battyhány térről elsőre szemléltem az országházát (korábban csak nappal láttam, ha épp a fővárosban voltam), azt hittem, kiégtek a lámpák.

És azóta már külföldi ismerősöm is megkérdezte, hogy milyen kár, hogy nem láthatja ezt a szép épületet normális kivilágításban. Ők is azt hitték, hogy átmeneti állapot, kiéghettek, nem működhetnek a világítások. Én meg akkor "nem mertem" megmondani neki, hogy hát évek óta nem törődnek vele, azóta is úgy hagyták, mióta ide költöztem, én sem láttam még sose normálisan kivilágítva :D Ezek szerint direkt volt részlegesen csak kivilágítva :) Legalább több év után megtudom, hogy az normális állapot volt :D

Én örülük az újnak, sokkal szebb lesz, és szemnek is barátságosabb árnyalatúnak tűnik.

Mondhatnám, hogy miért pazarolnak el a kivilágítására ekkora összeget, de inkább nem mondom, hiszen az országház turisztikailag is meghatározó, és azt a hozzánk látogató külföldiek is örömmel nézik, az alapján is kialakítanak a városról egy bizonyos képet magukban.

Nekem az összes olyan ismerősömnek nem igazán tetszett a régi, akik vidékiek, nem itt éltek. Mindegyiknek a régi világítással valami hiányérzetük támadt, amikor nézték este az országházát. A tőzsgyökeres fővárosi ismerőseim közt már megoszlanak a vélemények. Arra tippelek, vannak akik megszokták a régit, abba nőttek bele, és most "zokon veszik" a változtatást.

Szerintem viszont sokkal szebb lesz az új :)

penelope garcia 2011.08.11. 13:39:56

A régi durvábbnak, primitívebbnek tűnik.
A narancsos színvilág még egy semmilyen épületet is megszépít, a parlamentet meg pláne.

roadrunner 2011.08.11. 13:42:48

Jol nezz ki az uj. Persze a sok kocsog panelproli most is jobban tudja. Azert nem jo,ezert nem jo. Kushadjatok a szurke panelban.

Táskás Tóni 2011.08.11. 13:45:48

@öntelt radírpók: Csoportosítsák át, eddig sem tartotta vissza őket semmi. Erre is jó lehet a kétharmad, nemcsak a diktátumokra.

Táskás Tóni 2011.08.11. 13:48:02

@roadrunner: Igazad van még több fény kellene oda, a kétharmados sötétségbe.

odamondó 2011.08.11. 13:50:49

Egyik se az igazi de ha már választani kell akkor a sárga jobb.

Táskás Tóni 2011.08.11. 13:57:32

@GGG77: Vehettek volna érte még egy kis MOL részvényt.

Inner Circle 2011.08.11. 14:04:40

A régi olyan, mintha részeg egyetemisták brahiból cefrét öntöttek volna a biztosítéktáblába és a rövidzárlatok után ennyi maradt volna. Mintha még régebben a két alsó sor se lett volna kivilágítva, csak a kupola sejtelmes-kísérteties fehérrel - az tényleg jó volt, bár szegényszagú ("Lennénk csak Berlinben, ki lenne világítva a többi is!"). Ez így értelmezhetetlen, selejtes, kevesebb a semminél; jó, hogy változik. Képzelem, mit szólnának a kedves fanyalgók, ha az új lenne a mostani, és a mostanit akarnák helyette bevezetni. Micsoda fújjogás-köpködés lenne :-)

venszivar 2011.08.11. 14:11:11

@penelope garcia: IZZADSZ MÉG PENELOLÉ? Remélem mindenki látja!üdv egy jó barát.:))):D

barli 2011.08.11. 14:15:18

szerintem minden régi épületnek sárgás megvilágítás jár, mert attól néz ki réginek és méltóságteljesnek. Nekem tetszik.

Aki meg a Szabadsághídra fehér ledeket engedélyezett, na azt simán belelöném a Dunába...

Cecan Basescu 2011.08.11. 14:16:39

A lenti képen olyan mintha 1-2 ablak mögött munka folyna, nem maradhatott ez a hamis illúzió.

venszivar 2011.08.11. 14:17:51

Az Ócsai LÁGER is Így lesz kivilágítva?Az őr tornyokba,azért keményebb,odabaszós fény s gépfegyver kell majd........2/3-al az is biztosítva lesz.A lágernek lesz saját temetője is?Kell a meló a győzzzőnek is,tudod törpe!a rokonság jobb feléből származó másod unoka tesóidnak.....,nem lehet mindből rendőr,földműves,tanár,orvos,politikus.

mezga-aladar 2011.08.11. 14:19:40

:)))) a normális épületekben belül világítanak. mert bent dolgoznak...

na persze az Országházat kívülről kell... hm igaz...

@venszivar: azt is aláírta SP. a "táborozási törvény". vagy más néven cserkész tv.

mákosnudli 2011.08.11. 14:21:20

Az első sokkal budapestibb, kár érte :(

venszivar 2011.08.11. 14:22:46

@barli: a "régi épület"-nek miért is kell,ja ,hogy régi épületnek tűnjön.......Azért egy golyó neked is jusson!"CSAK" azért,hogy te mint agyhalott,halottnak is tűnjél.Ámen.

Roy 2011.08.11. 14:28:45

@roadrunner: Jól néz ki, mert narancsos?

mezga-aladar 2011.08.11. 14:28:54

az Országház is franhitel fedezet ugye jól emléxem? minek kivilágítani? ezt is viszi a bank... a lakói meg mennek Ócsára...

dopemanelemez is a svejci frankkal... megmondja a frank ót...

dopemantv.blog.hu/2011/08/11/dopemantv_vlog_svajci_frankos_hitelek_az_eu_magyar_gyarmatan?

Roy 2011.08.11. 14:30:03

@penelope garcia: Belül már narancsos, kivülre az kell.

barli 2011.08.11. 14:30:59

@venszivar: na jó akkor ne nézzen ki réginek, de legalább ne nézzen ki egy neonfénnyel megvilágított üzemi étkezdének. A sárga egyszerüen melegebb fény, nem tehetek róla.

venszivar 2011.08.11. 14:33:27

@mezga-aladar: Ebédelek!ne emlegesd se a buzit,SP,se a sicc pállt!Bármelyik hallatán behányok!

mezga-aladar 2011.08.11. 14:36:43

@venszivar: kész a lecsó? a'la smicpali?

akkor egészséges szép sztorit adok...

REND és más semmi... avagy a jövő elkezdődött...

index.hu/belfold/2011/08/11/erpatak/

brlv24 2011.08.11. 14:39:55

@Roy: Mi köze a külcsínnek a belbecshez?:)

Idet 2011.08.11. 14:40:11

Sokkal lágyabb, kellemesebb a sárga, mint az a neonos, éles fehér! Jól látszik az épület így is, nemigen lehet összekeverni semmivel...

venszivar 2011.08.11. 14:40:40

@barli: te biztos nem tehetsz róla,te arról tehetsz,hogy a szivárvány összes színe divatba jött!?Baszki,te csak rontasz a "helyzeteden"!Eddig üzemi étkezdének nézted HAZÁM PARLAMENTJÉT?
NEM KÉNE,minden jött mentet beengedni....már apád is ellenálló volt?talán a nagyfater is.

barli 2011.08.11. 14:44:17

@venszivar: kapcsolj vissza öreg
és nincs rajtam sapka

venszivar 2011.08.11. 14:53:42

@mezga-aladar: .aszomat!te azt hiszed van erre időm,energiám,kedvem?ennyit olvastatni!pikkelsz rám,mint barli!?oszt miért kunyhót építenek?miért nem a Vereckei hágót imitálják,akkor legalább,"ott s akkor"pár népcsoportot kicsit arrébb küldhetnénk.....,igaz,akkor "csak" 9 milliónyian lennénk.SZÖRNYŰ LENNE :DDD lépek,dolgom van az istállóba.

@barli: JÓÓÓ van na!ebbe a melegbe ne is vegyél fel sapkát.Üdvözöllek!szebb sufni thunning!

Lakatos Ásztonmártin 2011.08.11. 14:56:27

@hungarisztan:

Ezt, hogy a nátriumlámpa nem korszerű, honna szopkodtad ki?
Attól még, hogy nagyon régen kitalálták, még mindig ez a leggazdaságosabb fényforrás.

Azért, mert mostanában az a menő, hogy az utolsó cigánygyerek is hideg színű halogénlámpát reszel bele a húszéves lyukas padlólemezű cigánybéemvéjébe,

Attól, hogy nem tegnap találták ki, ez még egy korszerű világítás.
És egy épület díszkivilágításának meg így kell kinézni, mint ahogy a Európában mindenhol máshol is ilyen.

Pékszakállú Henceg 2011.08.11. 15:00:22

Szakadjon arra egy mázsa szar, aki ekkora válságban képes erre félmilliárdot költeni!

brlv24 2011.08.11. 15:12:23

@Pékszakállú Henceg: Ugye ezért munkát adtak az munkásoknak (remélhetőleg magyar cégnek), mint ahogy válságban kell.
Ha utat építenek az sem olcsóbb. :)

Rémlik az a név, hogy Keynes? Ha nem, akkor legalább ne dumálj:)

Lakatos Ásztonmártin 2011.08.11. 15:20:26

Ezt a ledes dolgot sem értem.
Akik beböfögik, azok tudják, hogy mi az a led? Vagy csak látják, hogy a reklámokban a menő autóknak ledsoros lámpájuk van, meg ilyen éndzsölájjos béemvé is.

Attól még, hogy a prolik között mostanában divatos a karácsonyfaizzósor orrba-szájba alkalmazása, attól az még egy ilyen mérnöki feladat megoldására nem lesz alkalmas.

Egy épületvilágításnak ilyennek kell lennie.
És tiszta szerencse, hogy szakemberek tervezik emg, és nem ízlésficamos, technikai analfabéta csiribiri hülyegyerekek.

endre69 2011.08.11. 15:25:31

szégyen, hogy ebben az országban arra mindig van pénz, amire nem kellene, és arra nincs, amire kellene. Londonban már rájöttek erre most, nem csodálkozom a zavargásokon. Mi mikor megyünk ki az utcára már? Meddig tűrjük még a zsarnokságot?

Lakatos Ásztonmártin 2011.08.11. 15:28:16

Kíváncsi lennék amúgy valami techniaki leírásra.

Gyanítom, hogy nem nátriumlámpát használtak, hanem valamilyen melegfényű halogén lámpát.

Egyébként is élőben kell megnézni, nem egy mobillal készült agyi fotón.

img 2011.08.11. 15:32:42

@Őzgida: ritka nagy hülye lehetsz

EasyFriend 2011.08.11. 15:41:04

Az új nekem sokkal jobban tetszik. Már csak az a kérdés, hogy anyagilag (ill. fogyasztás, ezáltal környezetszennyezés) szempontjából) van-e különbség a kettő között.
Meg persze ahhoz, hogy ez jól nézzen ki, az is kell, hogy szakítsanak az évszázados hagyománnyal, miszerint évente max. egy nap van, amikor az Országház Duna felőli oldala teljesen állványmentes.

Táskás Tóni 2011.08.11. 15:41:13

@brlv24: Magyar cégnek adtak munkát, biztosan fideszes kötődésű cégnek, mondjuk Simicska vasútépítő pár embere átugrott megcsinálni, hogy Pintér cégeinek legyen mit őrizni.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.08.11. 15:42:27

orbant kene megvilagitani... a borton udvaran

EasyFriend 2011.08.11. 15:43:03

@EasyFriend: Illetve most, hogy így alaposan megnézem, a kupola színeit tényleg meggyilkolja az új változat, szóval annyira nagyon azért mégse tetszik.

iSten 2011.08.11. 15:52:15

@Lakatos Ásztonmártin: Akinek a ledről a karácsonyfaizzó jut csak eszébe, meg az audilámpa, na az a proli. Ma már minden fényforrásnak van ledes megfelelője, nem is horror áron. Nálam a lakásban a kamrát meg a vöcit leszámítva csak ledes izzók égnek, már megfizethető 1000 lumenes 10 wattos középfehér kukoricaleddel ki lehet váltani egy 100 wattos hagyományos izzót, van olyan szép fénye, mint a halogénnek, de többórás égetés után is csak langyos az égő. Az ipari led más kategória, de kb. 3-4 év alatt megtérülne.
Ez a nátriumizzó már nagyon nem divat. Még akkor sem, ha mindenhol máshol virágzik a retrotulipán.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.08.11. 15:53:50

@EasyFriend: szerintem kornyezetszennyezes szempontjabol nagy kulonbseg van a ket vilagitas kozott. a regit pont azert kellett kicserelni, mert mar nem kapta meg a zoldkartyat, annyira fustolt

Fransisco Miranda 2011.08.11. 15:53:59

Bakker, én betiltanám a nátrium lámpát, a gusztustalan homogén sárga fénye miatt. Elveszi a színeket, tompítja a részleteket és kellemetlenül sárga fénnyel árasztja el a városokat éjjel. Pfujj.

regress 2011.08.11. 15:54:17

@penelope garcia: a narancsszin a legszebbeket is tönkrevágja

venszivar 2011.08.11. 15:58:18

@Lakatos Ásztonmártin: Hogy a pitlibe értenéd!saját "bevallásod"szerint is,te csak egy lakatos vagy!

venszivar 2011.08.11. 16:06:34

EMBEREK !!!! meg vagyunk "mentve"!15:52:15-kor el jött hozzánk,itt van köztünk az @iSten: ,de akkor hová lett az isten fasza,maga a nagy vezír?Lehet,hogy itt MA ,PUCCSH vóót?!Ezt tudják jeruzsálembe is?Ünnepeljek v.Ünnepeljek.Ébresztő pallli bááá!te,mint a hattsereg lófaszha,riadó!Itt van egy új szagértő,ki lát hall s érti is a dógát,mi lesz veletek szarpallik?

Roy 2011.08.11. 16:13:31

@brlv24: Akkor nem értetted miről írtam. Érthetőbben. Belül 2/3 narancsos, kívül annak kell lenni.
Mind a kettő ronda.

barli 2011.08.11. 16:21:56

a színeket nézzétek nappal. Este a hideg fehér fény az szellemvárost teremt. A sárgát meg jó néni. Így legalább máshogy néz ki éjszaka, mint napközben.

brlv24 2011.08.11. 16:26:03

@Roy: Értem én, csak arra utaltam, hogy te vagy primitiv, ha nem viccnek szántad:) És láthatóan nem...

alibaszna de bamba (törölt) 2011.08.11. 16:26:52

Narancsszínt az országnak,narancsbört minden magyar nőknek!Állami segítséget a magyar narancstermelőknek!Éljen és virágozzék a magyar narancs!Hajrá magyarok,hajrá magyarország! Éljen Viktörpicúr és bájos kis nem hazudós,talpig becsületes csapata!

mezga-aladar 2011.08.11. 16:32:32

mi a lóf@sznak kivilágítani???

a túrista akkor csak lefotózza, nem vesz képeslapot...

brlv24 2011.08.11. 16:37:51

@mezga-aladar: A túrista az utat épít, a turista meg jól berúg a szigeten:)

Roy 2011.08.11. 16:42:27

@brlv24: Nem viccnek szántam. Igen is komolynak. Ettől még nem primitív vagyok, csak útálom a narancsosokat, nem úgy mint Te.
Primitív az aki még hisz bennük.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.08.11. 16:45:38

Én azt tudom, hogy 400 mFt-ba kerül. Nekem jó volt az eddigi, míg gondolom a 400 mFt-nak lett volna helye itt-ott.

venszivar 2011.08.11. 16:48:18

talán azért "jelölték" így ki,hogy jól lássák az importált EU-s igazság harcosok,hogy mi a cél....!
Majd Ócsán építtetnek egy újat pozdorja lemezből,de az ki lesz ám világítva!a kdmszp szerint az templom a fityisz szerint,meg az ő iroda házuk....pedig nekünk,meg azt mondják,hogy az új 21fős pharlament.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.08.11. 16:49:10

@Roy: brlv24 csak egy prototipus, az elso kinai droidok egyike a fideszes blog hadseregben. brlv25 mar ertelmesebb lesz

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.08.11. 16:50:23

@brlv24: te kezdted droid, ha csendben maradtal volna, nem vettuk volna eszre

venszivar 2011.08.11. 16:51:03

@sagia77: A SZÁMLÁN annyi vót.Kijött az 177-böl!INFLÁCIÓÓÓ,KORRUPCIÓÓ,ÉLEN a PALYA S VITYA BOHÓCOKKAL.

brlv24 2011.08.11. 16:54:39

@pirosfeherzoldezamagyarfold: Milyen bloghadseregről beszéltek? Nyomjátok az off-topik politikai hülyeséget, mint máshol. Pedig ez az egész nem erről szólna.
Tudjatok, nem mindenki kíváncsi ám erre.

Ha érdekel majd megnézem az index jobb felső dobozát.:)

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.08.11. 17:22:12

Megint ez a rongyrázás, narancssárgásítás a legfontosabb.

Jó nyaralást magyar kormány, jó nyaralást, Orbán, Lázár, Matolcsy és Szargyártó Péter!

kuciber 2011.08.11. 17:24:14

Most, hogy ez kész, akár hátra is dőlhetnek. Nincs már semmi dolguk.

F173 2011.08.11. 17:24:30

Ne nyavalyogjatok a kivilágítás árán! Ez egy befektetés! A beutazók turisták 80%-a Budapestre jön és ez messze a lenfogfontosabb látnivalók. Önmagában a parlament kivilágítása nem fog hozni több pénz, de fontos eleme az összképnek amiért idejönnek a turisták.
Ha spórolni akarnánk lekapcsolhatjuk Budapest összes díszkivilágítását, de az biztosan a turizmus csökkenésével járni, mert amikor hazamennek a jelenlegi turisták, nem fogják az elmesélni az ismerősöknek, hogy Budapest de csodás!!!

mezga-aladar 2011.08.11. 17:25:40

a nagymamát sem kérdezzük karácsonykor hogy a bejgli hány lélegeztetőgép árából készült...

venszivar 2011.08.11. 17:40:01

@F173: Nekik csodás!Kívülről!Zsebük teli Euróval.
UGYAN OTT TARTUNK,mint 30-40-éve üres zsebbel világítunk,vigyorgunk a nyugatiaknak,netán a tengeren túliaknak,mi meg nem tudjuk kifizetni a villany számlát.De az új vezír építteti már LÁGERT,GETTÓT!Nagy fater is volt Kistarcsán....Én meg a gyerekek Ócsán lehetünk.......ha beenged a pallibá,meg vezír hadserege.DE lehet,hogy "ÚGY" fognak oda vinni!
Kívánd,hogy az is legyen PAZARUL kivilágítva s akkor hozhatod majd oda is a haverjaidat nézelődni,fényképezni,hogy vigyék jó s szép hírünket, a VILÁGBA!

Tedat 2011.08.11. 17:46:19

@iSten:
"Sajnos az új megoldás technológiailag és kompozicionálisan is elavult, inkább politikai, semmint szakmai döntéseket sejtet a háttérben. "

Írd még azt is ide, hogy személyesen Orbán világíttatta meg így a parlamentet, hogy amikor a Duna jegén királlyá koronázzák, akkor ne legyen túl feltűnő a háttérben a parlament!

Amúgy is: diktatúra van!

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.08.11. 17:54:29

@brlv24: ahelyett, hogy nekem okoskodsz inkabb siess vissza konyhaba mert a 2es asztalnal az a hajlektalan mar 30 perce varja a tavaszi tekercset

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2011.08.11. 18:11:42

nekem tetszik. szerintem sokkal jobban illik ehhez a patinás épülethez mint a mostani. a kérdés, hogy mennyire energiatakarékos és költséghatékony (valószínűleg semennyire, bár végül is a Margit szigeten is zöld lámpások világítanak... ÉÉÉRTEEEED!!!!!!!!???!!?!?!!??!!!

nál 2011.08.11. 18:42:13

Ronda ez az épület nappal is, éjszaka is, régi világítással és újjal is.

venszivar 2011.08.11. 18:57:07

@dudva /: Oszt,melyik istenét?,mert van ám több is!"Veszélyes",kényes téma ez!A törpe pofája nem lesz jó? Említed a 4 oldalt,legyen úgy!Vízszintesen négybe vágni.....aztán kivetíteni v.kiszögelni!inkább az utóbbit!

Kicsi Kacsa 2011.08.12. 13:41:18

Bocs mindenkitől, nem olvastam végig mind a 151 hozzászólást.
Addig szép ez a díszkivilágítás, amíg nem térnek vissza az állványok a dunai homlokzatra....

Black Hawk 2011.08.12. 20:09:45

Én a kettő keresztezését látnám szívesen. A fehér jó, kap az egész kupola egy gyönyörű, misztikus glóriát, ez sajna a sárgánál teljesen eltűnik. Viszont a fehér esetében meg az épület nagy része nem látszik. Az lett volna jó, ha több fehéret helyeznek ki.

Dick Cheney 2011.08.13. 16:38:15

Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, viszont ez az új világítás pont olyan idejétmúlt, nem modern és elavult, mint a Tarlós Pisti.

Szerintem ez a legjobb, ezt egészítettem volna ki fehérrel-zöldeskékkel, hogy az egész meg legyen világítva:

thundafunda.com/33/backgrounds/Parliament%20Building,%20Budapest,%20Hungary%20pictures.html

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.08.15. 02:59:32

Olyan mint egy gyufaszálmakett. Fölösleges pénzkidobás. De persze faszságra mindig jut...

záporjózsi 2011.08.16. 19:23:18

@gonosz1hal: A nátrium ilyen szempontból elég vacak. A fehér LED sem nagyon jó, mert nem egyenletes a spektruma, de a fényhasznosítása a mostani refiknek és mosóknak elegendően jó ahhoz, hogy érdemes legyen beépíteni. Értem, hogy a fehér LED nem annyira ódivatú, de nekem mégis az tetszett volna jobban - és nem csak fényképezési alapon. Előtte az utat LED-es források világítják meg. Fény is van, lefelé is világít, látni is lehet a fényénél.

@ecodrive: A díszvilágítást éjjel lekapcsolják, kb. félidőt megy.

@mrbloodbunny: A jelenleg elérhető legtakarékosabb világítás a nátriumlámpa. Mármint energiában. Ha a csereciklust is hozzáveszed (autó kimegy, 2-3 ember 2 órát vacakol, stb.), akkor a LED már előzni tud.

nyünyüge 2011.08.21. 08:37:26

Mézeskalács-palota lett az Országházból :(.

(a Westminster-re hajazáshoz meg annyit, hogy emlékeim szerint az nem fehér mészkőből készült...)

euromark 2011.10.06. 21:45:19

az igen erre van pénz itt falun mi meg éhen döglünk!
hát ez a mi országunk?
elvesznek mindent,csakhogy ilyen felesleges dolgokat csináljanak,hát köszönjük,a kitalálónak!
szívesen látnám szezon munkába a mi pénzünkből vendégül látni 1 hónapra utána meggondolna sok mindent!

záporjózsi 2011.10.06. 21:46:29

@euromark: A költség soknak tűnik, de ez kb. aprópént az egyéb helyeken elfolóhoz képest.

euromark 2011.10.06. 21:50:04

@záporjózsi: na igen és nem a szegényeket kellene megszorítani,hanem a többinek a körmire nézni meg nem milliós fizetés kellene hanem nekik is 28500 ft-os segély na abbol éljen meg.

záporjózsi 2011.10.07. 08:14:03

@euromark: ...és ezzel kit szívatsz meg? Aki lop, az a hiányzót is összelopja, tehát a célt nem éred el. Aki még nem lopott, az lopni fog.

euromark 2011.10.07. 08:34:55

@záporjózsi: ide a régi törvény kellene aki lop annak kezét venni,ne tudjon többet lopni!
és látod kik beszélnek a törvényről,meg az igazságról,akik a legtöbbet lopnak csalnak meg hazudnak.
szerintem sokan nem is tudják,hogy létezik az országnak ezen része is meg nem csak ez hanem sok másik.
hát ennyit a törvényről!
ha lop valaki fát élelmet lecsukják.
aki lop milliárdokat annak ejnye bejnye.
és sajnos ez így van

záporjózsi 2011.10.07. 13:25:57

@euromark: Az igazságról sosem beszélnek, legfeljebb a jogról.