Létrejött a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége! Hurrá! Sokat gondolkodtam milyen párhuzammal lehetne legjobban megvilágítani a helyzet abszurditását. Az Európai Unió Államainak Szövetsége? Az OTP Bankfiókjainak Szövetsége? Magyar Minisztériumok Szövetsége?

Oké van értelme az önkormányzati összefogásoknak, mondjuk amikor a kelet-pesti kerületek közös mezőőrszolgálatot hoztak létre az illegális fakivágók és kábelégetők ellen. Ketten kezdték, ma már az ötödik szereplő fontolgatja a belépést. Működő és követendő kezdeményezés.

Na de ez a BÖSZ mire jó? Ha idealisták vagyunk, akkor semmire. Van egy rendszer, amit azért hoztak létre, hogy működjön a város, és több mint meglepő, ha a szervezeti egységei önállóan szerveződni kezdenek. Ha nem csak idealisták, hanem naivak is vagyunk, akkor elolvashatjuk az MTI-közleményt, hátha abból megtudjuk az igazságot.

Ám hiába hosszú, abból sem derül ki sok, csak Dedisen bogarat ültet az ember fülébe, hogy itt a főváros vs. kerületek harcról van szó, ahol az utóbbiak összefogni készülnek. Mert bár meghívták a főpolgármestert is, meg nyilatkozik a főváros is benne, azért csak az szerepel a szövegben, hogy

 

Az alapszabály szerint az új érdek-képviseleti szervezet az önkormányzatok "egyenjogúságának és szuverenitásának elismerésével működik". Az egyenjogúság kinyilvánításának azért lehet jelentősége, mert a kerületi és a fővárosi önkormányzatok a jelenlegi jogszabályok szerint egyenrangúak, ám az önkormányzati rendszer újraformálásáról szóló vitákban felmerültek olyan javaslatok is, amelyek szerint a kerületek hatás- és jogköre a jövőben megváltozna.

 

Igen. A minisztériumokat is minden kormányfőváltásnál átszervezik (mondjuk nem biztos, hogy kellene), még sincs Magyar Minisztériumok Szövetsége, amelyik felemelné a szavát ez ellen. Biztos van aki rosszul jár az ilyen átszervezéssel (igaz a minisztert és sleppjét ilyenkor amúgy is menesztenék), de hát ez van. Legyünk megint naivak és idealisták: az új rendszert azért hozzák létre hogy jobban működjék az ország.

Ezzel nem azt mondom, hogy a kerületi rendszert is minden főpolgármester-váltásnál szervezzék át (bár ha tényleg beállunk a húszéves ciklusokra, nem is lenne olyan zavaró), de azért ne tekintsük már a kerületi egységeket valami szent autonómiáknak.

Nem csak azért mert legtöbbjük maga is több teljesen eltérő városrészből, egykori településből áll, hanem mert tényleg csak funkcionális egységekről van szó. Az igazi lokálpatriotizmus sem egy számmal jelölt közigazgatási fogalomhoz, hanem ezekhez a kisebb területekhez kötődik.

Kíváncsi vagyok mi lesz a BÖSZ sorsa. Én lennék a legboldogabb, ha tévednék és nem a főváros elleni közös fellépés lenne a cél.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közigazgatás kerületek

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr803043277

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tarlós ellen fognak össze a fővárosi kerületek? 2011.07.09. 10:15:25

A főváros mind a huszonhárom kerületének részvételével alakult meg szombaton a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége. A szervezet már megalakulásakor konfrontálódott Tarlós István főpolgármesterrel, aki jelezte: nem kíván tagja lenni a BÖSZ-nek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2011.07.06. 09:16:52

BÖSZmeség. Amúgy arról van szó, hogy a 23 fideszes kiskirály nem hagyja, hogy egy fideszen kívüli jöttment (még ha főpolgármester is) lenyomja őket. És a Vezérnél erősebb érv 23 pártvazallus (plusz holdudvar) sírása, mint az itt élő 1,8 millió ember érdeke.

F173 2011.07.06. 09:23:54

Csak halkan kérdezem, a Fővárosi Önkormányzatnak mi a feladata? Nem az hogy összehangolja a kerületi önkormányzatok munkáját és végrehajtsa a fővárosi szintű beruházásokat?
A BÖSZ tényleg egy BÖSZmeség, amely csak egy újabb bürokratikus struktúrát hoz létre!

KissGecihuszár 2011.07.06. 09:27:14

Mint olyan, aki de jure születése óta, azaz 40 éve, de facto '76-óta,azaz 25 éve éldegélek itt, azontúl egy ideig közel is voltam a "húsosfazékhoz", (jó neveltetésem okán nem merítettem meg benne a merőkanalat), nos nekem az a meglátásom, hogy ez a 24 kiskirályságos banánköztársaság halálra van ítélve! Ennek ékes bizonyítéka -többek közt- az ex Moszkva (mostanság újra Széll Kálmán) tér, de hosszasan lehetne sorolni azon "borderline" közterületeket, melyeken több kerület és a Főváros "osztozik". Ha én lennék az el Presidente, én biza szétrobbantanám ezt a szétrohadt vízfejet, mely azontúl, hogy önnönmagát is elemésztette (Lásd: BKV, közterületek, azon belűl zöldfelületek tragikus állapota, belső kerületek gangos, valamint külső kerületek panelnyomortelepeinek szintén lehangoló állapota,stb), nos ezen túlmenően piócaként elszívva minden humán és gazdasági potenciált a VIDÉKTŐL, gyakorlatilag az egész országot tönkretette. Erről persze lehet komoly vitákat folytatni, hogy én mennyire hülye vagyok és mennyire ferdítek,de az egzakt számok (pl. adóbevételi, átlagkereseti,stb diagramok,táblázatok) és az ezekből kőkeményen levonható TÉNYEK -talán- önmagukért beszélnek! Egy adalék: a honi GDP 40%-át Budapesten és annak közvetlen agglomerációjában, azaz kábé 1000 kM2-en állítják elő és ameddig ez így lesz,addig senki ne is várjon akár Cseh, Lengyel,Szlovák szinten fejlődő (Nyugatiról ne is beszéljünk, mert az axióma) Magyarországot, hisz az nonsence, hogy amit itt megtermelnek, annak komoly részét szét kell osztani a normális (értsd: magas hozzáadott-értkű) melóhelyek nélküli Szabolcsban, Békésben, Somogyban,stb), mindezt csak azért, mert a módszerváltás utáni kormányainknak annyi eszük nem volt, hogy beleszoljanak, melyik idetelepülő multi hová tegye a seggét, mint ahogy ez más országokban mindig is bevett gyakorlat volt. Summasummarum; "forradalmi" változások kellenek, különben elsüllyed Budapest és szeretett Magyarországunk is, "oszt jónapot"...

KissGecihuszár 2011.07.06. 09:28:20

Bocsi, nem 25, hanem 35 éve. sorry...

kasteelstad · http://azenhelyem.blog.hu 2011.07.06. 09:33:23

engem ez sor ragadott meg a legjobban: "A csatlakozásról szóló döntésekkel egy időben a kerületek sorra lépnek ki a korábbi érdekvédelmi szervezetből, a Budapesti Kerületek Országos Önkormányzati Szövetségéből..." budapesti kerületek országos szövetsége... miért van még vidéken is budapesti kerület?
egyébként fejlesztés, fenntartás szempontjából ki kéne herélni a kerületeket. vicc, hogy az utca egyik oldalán ilyen, a másikon olyan szabályok érvényesek. láttam már olyat, hogy csak azért nem vitettek el egy kidőlt fát az útról, mert az fővárosi út volt, nem kerületi...

polpetti 2011.07.06. 09:40:59

Én értem hogy ti mit akartok mondani, de a főváros most sem működik elég jól, mi lenne ha még több feladata lenne..

Villy 2011.07.06. 09:43:52

Érdekes, hogy Budapesten mennyire fúrják a kerületeket, közben az új alkotmányban az van, hogy a városok szabadon kerületeket alakíthatnak ki. Na most vannak ezeregynéhány fős városaink is, és nekik több joguk lesz ehhez, mint az 1,7 milliós Budapestnek?

histar007 2011.07.06. 09:55:54

Semmi értelme a kerületesdinek. Azért bezárni egy iskolát, mert kevés kerüeti diákja van, és sokan járnak át más kerületekből. Ugyanez igaz a kórházakra is. A rendőr is csak a kerületében a rend őre, átlépve már ő feszül. Pedig általában az utca túloldalűról van szó, és nem pedig tengerrel elválasztott területekről.
Így legalább elódázható egy-egy fejlesztés (Budai fonódó villamos), hiszen ahány kerület, annyi helyi érdek, és annyi lobbi. És annyi helyen csurogat el zsé.

Budapest és környékének egy közigazgatási egységnek kellene lenni, hiszen gazdaságilag egymástól függenek. Lehet, hogy együtt hatékonyabban lehet az erőforrásokat felhasználni.

Ne felejtsük, egy hímtagnak sem lehet több gazdája...

thor80 · http://www.index.hu 2011.07.06. 09:57:01

Talán a fővárosi önkormányzatot kellene eltüntetni. Nem sok haszna van.

OkoskaTo:rp 2011.07.06. 09:59:47

@Villy: Szezon vs fazon. Az, hogy egy város (akár Budapest) kerületeket alakít-e ki, az nem egyenértékű azzal, hogy ezek a kerületek elszabadulnak-e, és több joggal rendelkeznek, mint maga a város. Kb. mintha egy megye dönthetne arról, lezárja-e a rajta átmenő országos főutat a megyében élők egészségére hivatkozva.

GGG77 2011.07.06. 11:06:45

A kerületek számát radikálisan csökkenteni kellene (7-8), a jogköreikkel együtt.
Megfontolandó a pesti külső kerületek (XVI., XVII.) leválasztása is.

Mad Mind 2011.07.06. 11:28:56

@histar007:
A kerületek szükségesek, hogy jobban összelehessen hangolni a szolgáltatásokat. Pl. te sem örülnél ha Újpesten kirabolnának, de Csepelről jönne a rendőr.
Ami probléma, hogy a kerületi önkormányzatok hely kiskirályok, ezt kellene megszüntetni.

OkoskaTo:rp 2011.07.07. 14:46:20

@GGG77: A XVII.-ben teljesen egyetértünk, mert az településszerkezetileg is teljesen elkülönül Budapesttől. A XVI. viszont szervesen ránőtt a XIV.-kra (nézd meg térképen), oda hordják át a kölköket iskolába a rámenősebb szülők. Sőt, még a zuglói polgármester és baráti köre is a XVI.-ból származott át.

A kerületek összevonásának kevés értelmét látom, mert csak közös lónak turós háta lesz. Biztos lehetsz benne, hogy ahová a "nagykerület" vezetése kerül, ott lesz fejlődés, a többieknek coki. Mintának nézheted a társközségeket, de akár az orvosi/gyógyszertári ügyeleti rendszert is, amikor hétvégén egy órát kell utazgatni a városon belül, ha nem jó kerületben élsz.

Amúgy meg elég tisztán elválaszthatóak lennének a hatáskörök: A városépítészeti kérdések a városra, míg a helyi kérdések a kerületi önkormányzatokra tartoznak. Elég sok mindent pedig szolgáltatás-alapúvá lehetne tenni, ahol tök mindegy, hogy kerület vagy főváros.

Vaandor 2011.07.12. 09:53:12

Jók a párhuzamaid. Nonszensz ez az egész!