A II. kerületi parkolás buktatói

Ma Homár napot tart az Urbanista: a szombat a városi bosszúságok jegyében telik. Attila levele után Gergőé következik, akit a II. kerületben büntettek meg - ugyanis táblák híján gőze nem volt róla, hogy milyen parkolási szabályok vonatkoznak rá. Íme tegnapi története:

 

Ezúton is gratulálok a II. kerületi parkolási rendszer kitalálóinak. Az önkormányzat úgy gondolta, hogy a Pasaréti úton elég egyetlen helyen – az utca legelején – jeleznie, hogy a parkolási zónába ért az autós és a zóna végén 1 km-rel odébb a Gábor Áron utcánál pedig, hogy véget ért. A mellékutcák jelölését teljesen elhanyagolták, nem láttam például jelzést a Torockó utca elején, a Radnai utca Pasarét felőli részén és a Vasas Pálya előtti parkolónál sem. Persze az önkormányzat hivatkozhat arra, hogy vannak parkolóórák, és ezek utalnak arra, hogy parkoló zónában vagyunk. Ezeket azonban a parkoló autók éppenséggel el is takarhatják. Pechemre velem is ezt történt, meg ma délután az ugyanitt parkoló tucatnyi autóssal is. Figyeljetek erre, hogyha arra jártok.”

 Leveléhez pár képet is mellékelt:

Vasas Pálya, Pasaréti út:

A II. kerületi parkolás buktatói

 

Pasaréti út - Radnai utca:

A II. kerületi parkolás buktatói

 

Pasaréti út - Torockó utca:

A II. kerületi parkolás buktatói

 

Az egyetlen tábla a Pasaréti út elején:

A II. kerületi parkolás buktatói
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés parkolás ii. ker pasaréti út gábor áron utca torockó utca radnai utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr482956148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T2005 2011.06.04. 20:47:46

Min csodálkozol? Nem ebben az országban élsz?

Noxin 2011.06.04. 21:01:31

Hmmm...
A városban sehol nem találsz olyan parkolási zónát, ahol minden sarkon lenne tábla.
Hogy egy hasonlatot mondjak, a lakóövezet táblát is csak az elején meg a végén rakják ki.
A közlekedési táblák azért vannak, hogy figyeljünk rájuk.
Nyilván lehetett volna figyelmeztető szórólapokat kihelyezni a parkoló autókra.
De aki ott lakik és nap mint nap arrajár annak csak feltűnik, hogy parkolóórákat helyeznek ki.
Aki meg először jár arra, annak kutyakötelessége ismeretlen helyen jobban figyelni.

balambher 2011.06.04. 21:12:49

Ez most az árnyékra vetődés tipikus esete. A parkolási zónák határán szokás a táblákat kihelyezni, és ott vannak is. A Torockó utca egyik vége sem zónahatár, így miért is kéne ott lennie?
Az már egy más kérdés, hogy miért kellett a Gábor Áron utcáig kihúzni a határt, anno a polgármester azt mondta, hogy az ott lakók kérték, merthogy nem tudnak parkolni. Tény, hogy azóta kevesebb parkoló autó van azon a környéken, de előtte sem volt nagy gond helyet találni. Szóval ez olyan, mint a Moszkva tér átnevezése...

ahha 2011.06.04. 21:16:22

Hát igen, fizető zóna tábla tényleg csak a zónahatáron (mint a 30-as övezet is, ami az egyik fényképen van). Amúgy nem értem a fényképek miért készültek:
- a Radna (nem Radnai) utcában ha csak a Pasaréti a parkolási övezet, akkor az övezet kezdetét jelző táblának lefelé a jobb oldalon kéne lennie, amit nem fényképezett le a posztoló
- a Torockai utca elejére minek tábla, ha csak a Pasaréti fizetős? Egyirányú ugyanis.

Tehát a fényképezett helyeken akkor sem kéne táblát látnunk, ha csak és kizárólag a Pasaréti lenne fizetős, de nem ez a helyzet, a Radna és a Torockó, meg még sok másik is, ld. www.masodikkerulet.hu/data/cms76036/Parkolasi_zonak2010.png

Tehát a levélíró benézte, szívja a fogát nyugodtan, de ne próbáljon erősködni, mert nincs igaza.

m@ki' 2011.06.04. 21:17:34

Nem ismerem a környéket, de zónatáblákat csak a ki-és bejáratnál szokták kirakni, a zónában nem, szóval ez elvileg szabályos így.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2011.06.04. 21:21:20

ha be lehet menni a "zónába" szabályosan úgy, hogy nem találkozok P Zóna táblával akkor nem jogos a bünti, és kész. Nyugodtan menjen fellebbezni. Ha nem, és a poszttoló figyelmetlen volt akkor jogos a bünti.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.06.04. 21:29:24

@m@ki': Az nem érdekes, hogy mit "szoktak". A jogszabály mondja ki, hogy csak az övezet szélén kell kirakni a táblát.

@Hurrá Torpedó: Pontosan.

Garbai Sándor 2011.06.04. 21:43:50

Soha nem fogom megérteni, hogyan lehet azonos kérdéseket különböző módon kezelni egy jogszabályon belül.

1. Lakott területen 50km/h a megengedett sebesség. Ezt nem kell jelölni, ez az alap. Az ettől való eltérést, akár felfele, akár lefele, jelölni kell, méghozzá minden utcasarkon, mivel a sarok, pontosabban kereszteződés feloldja az eltérést.

2. A közúti, közterületi várakozás alapesetben ingyenes, az ettől való eltérést jelölni kell, de érdekes módon ezt az eltérést a kereszteződés nem oldja fel. Lehet, hogy a parkolómaffia kilobbizta, hogy ne kelljen annyi táblára költeniük?

Amúgy én alapból nem engedném a díjszedést olyan helyen, ahol nincs felfestve az egységnyi parkolóhely határa, valamint nincs minden parkolóhelyhez amerikai és angol módra külön óra, a pontos "könyvelés" végett.

De tovább megyek: a fizetős parkolást sem engedélyezném, vagy ha igen, csak akkor, ha megszűnne a lakossági engedély.

metal · http://electric.blog.hu 2011.06.04. 21:56:44

@Garbai Sándor: Övezet, hallottál már róla? A sebesség övezetet se oldja fel a kereszteződés. csak az övezet vége tábla.

igazi hős 2011.06.04. 22:00:46

@Garbai Sándor: Ez mellément, de nagyon. A fenti képeken is szereplő 30-as zóna, vagy a lakó-pihenőövezet pont olyan táblák, mint a parkolózóna: nem kell megismételni sarkonként, mert a hatálya a feloldótábláig tart. Egyébként az előzni tilos is ilyen és még akad pár, azokat biztos nem a parkolómaffia találta ki.

Noxin 2011.06.04. 22:02:37

@Garbai Sándor:
Meg aztán be lehetne vezetni a szines parkoló területeket. Abból nyilvánvaló lenne a fizetőparkolás.
Bázelban ugyan ingyenes volt, de az egyik szinnél max. 2 órát lehetett parkolni és kötelező volt a parkolótárcsát a szélvédő mögött beállítani. A kék szinnél viszont egész nap maradhattál.
Modjuk a XXI században a mobiltelefon mellett még parkolónként egy órát számonkérni nem túl modern...

speirs 2011.06.04. 22:06:38

@Garbai Sándor:

szerencsére nem rajtad múlik

kamasuka 2011.06.04. 22:25:01

Engem négy hónapja buszmegálló mögött bírságoltak meg a parkalóőrök, mondván hogy nem volt jegyem. :)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.06.04. 22:27:20

Hát, ha láttad, hogy zónába mentél be, akkor parkolásnál megnézed, hogy ott is vagy-e még. Kb. ennyi. Amúgy a parkoló övezet nem tart túl sokáig onnét, ha jól tudom.

zenebono 2011.06.04. 22:28:19

Meg tudja nekem valaki mondani, hogy ha csak az út elején és végén van tábla, akkor az oldalsó, nem fizetős utcából betérő honnan tudja, hogy fizetős az övezet? Komolyan kérdezem.

kuk22 2011.06.04. 22:42:48

Én is pont a héten nyaltam be. Címet kerestem, Budakeszi felöl keveredtem a Pasarétire, amin azon a szakaszon nem lehet parkolni. Befordultam a Torockó közbe, leparkoltam. Visszaérve mikulás csomag. A parkoló óra gondosan egy bokorba volt rejtve. A fene gondolta, hogy egy családiházas övezetben kell fizetni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2011.06.04. 22:43:43

@zenebono: sehonnan. ez az az eset amikor mehet nyavajogni, és nem kell büntit fizetni.

egy zóna nem biztos hogy két dimenziós. ha mellékutcákból is be lehet hajtani rá akkor a mellékutcába is kell zóna tábla. ha a mellékutca is a zóna része akkor annak elejére, ha nem akkor elég a végére tenni, de kell.

ugyanez pl a falutábla alatt a 40-es (30-as) tábla. ha van olyan bejárat a faluba ahol ez nincs kinnt (pl a kukoricaföld felől, ott még falutábla sincs), és én ott megyek be akkor jogosan hajthatok 50-nel, és a rendőr bekaphatja (de ezt csak akkor lehet eljátszani ha biztosan tudod hogy van olyan bejárat, ismerős vagy a környéken, és a rendőr nem látta hogy nem onnan jöttél)

Ha én lennék a Magyar Király... 2011.06.04. 22:55:01

...akkor az övezet elején mindkét oldalra raknék táblákat, és egy szines csíkot is át kellene lépnie a belépő autósnak. Így valószínű észrevenné még akkor is a fizetőövezetbe való belépést, ha a táblát lombkorona vagy teherautó takarja. Vagy a másik megoldás, annyi automatát telepíteni, hogy az övezetben bárhol, az autójából kiszállva egy automatát mindenképpen lásson! És jó lenne valami figyelemfelkeltőbbre színezni, mert pl. a sötétkék, vagy a belső kerületek egérszürke és nem túl magas dobozai nem valami szembeötlőek. Tudom a rokikártyás hozzászólókat ez a probléma nem érinti, nyilván azért ennyire "empatikusak".

FreeWilly! 2011.06.04. 22:56:53

Ezt jól megkapta a posztoló, dehát írás helyett inkább olvasnia kellett volna. A KRESZt. Na mindegy. Szóval én is utálom ezeket a zóna táblákat, az ember sosem tudhassa', mikor jár éppen zónában, vagy azon kívül, mert elnézett egy ilyen táblát. De ettől még van KRESZ, és vonatkozik. Rám is, meg mindenkire is.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.06.04. 23:02:03

Torockó sarkon az egyirányú tábla szabálytalan helyen van (több éve már)! A jobb oldalon lenne a helye.

ungaro 2011.06.04. 23:16:32

Mocskos pénzlevevés ez is csak, semmit nem javít a parkolási helyzeten a fizető övezet, mocskos ország lettünk sajnos és ez csak romlani fog sajnos, túlkontrolált, büntetés,büntetés,büntetés, amíg még van kit húzogatni.
a legjobb az egészben, hogy mindig van egy két barom aki bedől és el is hiszi ,hogy az adott szabály arról szól aminek mondják, mint mikor keféli a szomszéd otthon a csaját, rajtakapja őket , és a válasz- kinek hiszel , nekem vagy a szemednek?

egy maréknyi dollár 2011.06.04. 23:45:41

@ahha: A Radnait kijavítod,a Torockó helyett meg Torockait írsz;ejnye,te!
Én nosztalgiával néztem a képeket,uis. szülőhazám a II.kerület és a Pasaréten nőttem fel.
Majdnem minden a régi:a sok zöld, a töredezett, foltos járdák.
Akkoriban a Vasastól a Tér felé nem lehetett a Pasaréti úton parkolni.Persze parkoltak,az amúgy is keskeny járda felét elfoglalva.
Ettől függetlenül csuda jó hely volt.

Noxin 2011.06.04. 23:52:08

@ungaro:
én árultam könyvet 90 után a Deák téren, hidd el nem sírom vissza az az időszakot
nem keveset kerestem helyet és ott aztán volt mindenhol parkolás, ahol egy talpalatnyi hely volt
a Demszky karókat lehet szidni, de a körúton nem tudtál a járdán közlekedni a fent parkoló autóktól
a kereszteződéseknél is mindenhol álltak
ez egy baromság, hogy nem javít a parkolási helyzeten, bárhova mész napközben találsz fizető parkoló helyet
mobillal parkolva gyerekjáték

tundrazuzmo (törölt) 2011.06.05. 00:29:18

@Noxin: "én árultam könyvet 90 után a Deák téren, hidd el nem sírom vissza az az időszakot
nem keveset kerestem..."

Tovább már nem is olvastam. Burzsuj létedre parkolhattál volna parkolóházban is...;)

alien 2011.06.05. 00:41:01

nem szívatnak senkit, mert ha nincs az övezet kitáblázva nem lehet szedni a díjat ennyi

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 01:14:48

@balambher:

Tényleg nehéz volt parkolni, de nem lehetetlen. Most a Küküllőben nem lehet helyet találni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 01:19:23

@Ha én lennék a Magyar Király...:

Jogos, hogy a parkolóórák nem fetűnőek. A Bakáts téren a múltkor alig találtam meg.

luxuszaporozsecslusszkulcsalapanyagsarzsadatlapkar 2011.06.05. 03:52:59

Ha nem a magyar autóstársadalom lenne a világ legtöketlenebb népsége, már rég elérte volna, hogy parkolási díjat csak olyan helyen lehessen szedni, ahol egyértelmű, kék útburkolati jel jelzi minden egyes parkolóhelyen, hogy az_adott_hely fizetőparkolóhely.

potyus 2011.06.05. 04:29:58

@ahha: Nem kell ekkora mellénnyel írni.
Történetesen a Pasaréti út nem tartozhat azon parkolási zónák közé, ahol elég a parkolási zónát jelző tábla kihelyezése a zóna elején és végén.
Miért?
Mert a becsatlakozó mellékutcák sokasága indokolná, hogy minden ilyen kereszteződésben jelezzék ezt a tényt.
Tehát jogos a posztoló kifogásolása.

potyus 2011.06.05. 04:40:25

@ungaro: Amit írsz, igaz.
A parkolási díjfizetéssel az a gondom, hogy az autósok által befizetett zsozsót nyúlják, de nem is akárhogy.
Micsoda ország az ahol a piacon ha a zöldséges kiskereskedő nem ad nyugtát egy 40 forintos petrezselyemről, megbüntetik 150.000 Ft.-ra.
A vele szemben egy asztalról árusító "ál" őstermelő, (azért ál, mert csak kiváltott egy őstermelői igazolványt, egyébként ő is a nagybaniról szerzi az áruját) mindent adhat nyugta nélkül.
És ide tartoznak a parkoló órák is. Befizeted a pénzt, bizonylat egy se.
Kapsz egy sajtpapírt, ami a parkolási jogosultságodat és annak időhatárait igazolja. Az, hogy mennyit dobtál be, arról nincs egy betű sem. Vagyis a pénzek az automatákban ellenőrizhetetlenek.
Mire gondolsz ma Magyarországon? Egyértelmű, NYÚLJÁK ! és kész.
Továbbá az ellenőrök még csalnak is.
De ez más téma.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.05. 08:13:36

Nem is tudom, mit írjak. Az egyik oldalról az a környék régi Fideszes fellegvár, Fideszes önkormányzattal. Azt ia mondhatnám, hogy megérdemlik, mert ki milyen virágot szakít, azt szagol. A másik oldalról pedig rohadt tetű szemétség az önkormányzat részéről a dolog. De a II. ker. önkormányzatának sajnos nem ez az első aljas húzása a lakosokkal szemben. De ha vadász szopni jár az erdőbe és nem tanul a saját kárán...

kamasuka 2011.06.05. 08:30:06

@potyus:
A gond az, hogy kötelező büntetnivalójuk van, és ha nincs husi, olyat is büntetnek, akit pl. korábban ugyanott nem. De akkor is csak egyet, egy helyről, mert csak a limit miatt kell büntetnie. A többi ugyanott szabálytalanul parkoló darab cetlit se kap, csak az első autón virít a zöld szar. .)

a-kis-herceg 2011.06.05. 09:12:21

1011 éves feudalizmus

fizessetek parasztok...

feudál vadkapitalista retrokommunizmus...

mindent kicsavarnak belőletek... beledöglötök...

EzVan:) 2011.06.05. 09:21:01

@the_lonewolf: nem volt az korábban annyira ősfideszes, emlékeim szerint.

a baj az, h a környéken lakók reklamáltak, h nem tudnak napközben parkolni -> önkorm kibaszta az órákat -> most 3 utcával feljebb nem tudnak parkolni a lakók a Gábor Áron másik oldalán -> hamarosan oda is mennek az órák...
közben a Szilágyi szervizútját teljesen szétbaszták a parkolók, mert ott (még) nem kell fizetni.

valós ok? csomó ember a környéken parkolt le napközben és ment tovább bkv-val -> helyes megoldás: közösségi közlekedést kéne javítani. gyorsjáratú buszok megszűntek, villamos ritkábban jár, mert állítólag nem elég kihasznált. ezek szerint a kihasznált az, amikor egymás hegyén-hátán préselődve nyomorgnak az emberek a buszon/villamoson. miért nincs pl olyan villamos, ami csak a főbb megállókban áll meg pl csúcsidőben?

az önkormányzat, a képviselőink, meg az összes szakértőjük beveheti a fasz végét, mert basznak felismerni a probléma valódi okát, és helyette olyan geci módon lenyúlós rendszert üzemeltetnek, mint a parkolás itt.

(a parkolási beruházás meg sztem kétséges, hogy valaha is megtérül, mert amióta kinn vannak az órák, szinte csak a helyiek állnak kinn, akiknek meg ingyen van)

LEndy 2011.06.05. 09:42:58

@potyus: nemcsak a Pasaréti úton, hanem a mellékutcákban is fizetni kell. Pasaréti út ugyanis csak része a zónának és nem az egyetlen eleme.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.06.05. 09:49:25

@tundrazuzmo: Elsőre én is így olvastam, de akkor is nagy beszólás volt, gratula! :D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 09:56:45

@potyus:
"Mert a becsatlakozó mellékutcák sokasága indokolná, hogy minden ilyen kereszteződésben jelezzék ezt a tényt.
Tehát jogos a posztoló kifogásolása."

Jeezve van, azaz a Nagyajati felső oldala felől, a Pasaréit-Gábor Áron sarkon, illetve a Szilágyi Erzsébet fasor felől minden sarkon.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.06.05. 09:59:18

@EzVan:): Én -XII. kerületiként- irigylem a II. kerületieket az önkormányzat miatt. Ott valahogy olyannak tűnik a dolog, mint ahol gondolkoznak.
1.) Ők találták ki, hogy 8:30-ig ingyenes a parkolás, így a szülő berámolhatja a kölköket az oviba-suliba, azért még nem kell fizetni. Utána hazaviheti a kocsit, vagy elmehet dolgozni vele, szabadon választott. (Jellemzően a budai kerületekben nincs valódi hálózat a tömegközlekedésre, mert a buszok fel-le járnak, nem keresztben. Így könnyen lehet 1-1,5 kilométereket sétálni még körzetes suliba is.)
2.) El tudnak képzelni olyan élethelyzetet, hogy egy családban két autó is van, és mégsem kő gazdagok az emberek, ezért két kocsira kapsz kedvezményes parkolást. (Ilyen lehet a szülőkkel együtt élő fiatal család, ahol a nyugdíjasnak is a fiatalnak is van kocsija, vagy a hobby autó, ne adj isten a "tartalék" bevásárló kocsi, ami nálunk is van. Az első 12, a második 19 éves, és a kettő együtt sem ér 750e Ft-ot. Erre kifizetni évi 75e Ft parkolási költségtérítést, kicsit durva.)

Netuddki. 2011.06.05. 10:00:10

Nem ártana már egy egységes fizetős parkolási terület kijelölési szabály.
Ami minimum előírná, hogy milyen útburkolati jeleket kell felfesteni, milyen táblákat és hol kihelyezni. Na szerintem ez az ami hiányzik. Tessék szépen panaszt tenni az illetékes önkormányzatnál!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 10:00:42

@EzVan:):

Az órák kihelyezése után konkrétan a Lupényban azt hittem, megállási tilalmat vezettek be.

soproni1 2011.06.05. 10:11:07

Sokan nem veszik észre a parkolóórát. Az ilyen embereknek írják a mikrohullámú sütőre, hogy "belül macskát szárítani tilos".

popocatepetl 2011.06.05. 10:39:06

@the_lonewolf: Abban a régi fideszes fellegvárban nem horváth csaba mszp-s főpolgármester-jelölt volt a polgármester nem is olyan régen? Azóta lakosságcsere történt?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.05. 11:00:40

@popocatepetl: Mint születésemtől fogva többnyire II. kerületi lakos sajnos meg kell mondjam, hogy Horváth Csaba egy cikluson keresztül volt polgármester a II. kerületben. Tulajdonképpen a rendszer váltás óta egyszer volt egy cikluson keresztül szoci polgármester, és önkormányzat. Akkor miről beszélsz tulajdonképpen? Láng Zsoltika Fideszes polgármester a fonodó budai villamos megakadályozása mellett egy nagyon gusztustalan dolgot tett. Megszüntetett két orvosi rendelőt, melyeket direkt orvosi rendelőnek építettek még az átkosban a "kommunisták" (Ganz u.. és Henger u.), és helyettük csontig benyalva a katolikus egyháznak, egy tőlük megvett ingatlanon, megközelíthetelen helyen (II. ker Rét u.) és ott alakították ki az "új" rendelőket. Remélem Láng Zsoltika hamarosan rá fog szorulni, hogy igénybe vegye a rendelőket, és saját maga kárán ismerje fe a szituáció abszurditását. Addig kívánom a környékbeli Fidesz szavazóknak, hogy örüljenek az önkormányzatuk áldásos tevékenységének. A Rét utcai rendelő gyalogosan vagy alulról egy meredek utcán keresztül lehet megközelíteni, vagy felülről egy hosszú lépcsőn keresztül. Mind az öregek, mind a kisgyermekes anyák számára nagy segítség volt ez. De Fideszes polgármester és önkormányzat nem köteles gondolkozni.

Jokkura 2011.06.05. 11:07:23

Na, A VII, és A VI. kerület határán van kint a táblácska,hogy fizetni kell ( ha nem nincs takarásban,ha nincs elfordítva,stb.).Ok, bejösz valamely mellékutcán ,bolyongsz ,míg megtalálod a címet,közben,meg pont elfejted,hogy milyen táblát láttál(?) 20 perce,ami esetleg nem is volt olyan fontos akkor megjegyezned .
Megkérdem ,hogy az aki nagy mellénnyel védi a z övezetes táblák minimális számát, meg tudná -e mondani,az övezbe való belépés után 3 km-rel ,és 20 perccel később ,milyen szímű kocsi állt a tábla alatt/előtt. Ha történetesen szakad a lé,kötve hiszem,hogy TE ,tisztelt mindet tudó ,és mindent megjegyző, a szabályokat végsőkig tiszteletbe tartó ember ,egy alig feltűnő parkoló órát fogsz nyomozni.
Igenis a Ferrari helyett valamilyen állandó jelzés és feltűnő, egységes, és főleg EGY RENDSZERŰ órák legyenek. A XIII. ker.-ben vannak új órák, na ott a normál SMS rendszer nem működik ( külön valamilyen extra ,foxi-maxi céghez kell regisztrálni),de bankkártyát elfogad. A poszt írónak javaslom,hogy úgy jöjjön be Budapest területére,hogy mindehol fizetni kell ( Cinkotától, Hárosig) ,legfeljebb ,ha MÉG nem akkor örüljön :

csiszlikek dáridója 2011.06.05. 11:08:54

@popocatepetl: Az idézett fideszes fellegvárban '90-től 8 éven keresztül szdsz-es polgármester volt, majd egy fideszes, majd mszp-s (egyikben sem volt sok köszönet). A mostani leginkább a Budai Polgár című helyi újságban szereti fényképeztetni magát, de épp a parkolás az, ahol pozitív előrelépés történt.
1. saját kézbe vették a Centrum-maffiától
2. az ő kezdeményezésükre nem kell fizetni reggel fél 9-ig

Pasaréten azért kellett fizetős zónát kialakítani, mert akik ott laktak nem tudtak leparkolni a Vasas-pályára tömegével érkező teniszező/spinningelő újgazdagtól. (más kérdés, hogy azóta rokikártya figyel a Range Roverekben, ami valljuk be nem túl hihető egy sportpálya környékén. Igen, épp ezek voltak a problémás helyek amelyeket a posztíró mgörökített.

Jokkura 2011.06.05. 11:09:41

@the_lonewolf: Küldj neki egy öngyújtót :) Nomest est omen felírattal.

Indigo. 2011.06.05. 11:11:22

Na ezért kell tömegközlekedni!Nekem is van autóm de csupán kényelemből egyre ritkábban szoktam használni.Tudom most jön az,hogy de én, de nekem kezdetű mondatok stb.!Tény az,hogy autóst mindenképp lehúzzák.

Jokkura 2011.06.05. 11:15:04

@Dr. Suokup:
Hm... és a sportpályát nem lehetett vona arra kényszeríteni,hogy valami (nem közterületen) parkolót üzemltesen? Mondjuk a belépő jegy -részben-egészében-fedezi a parkolási időt.
Ja , most ébredek fel ,Magyarországról van szó ....,pardon azt hittem,hogy egy ezeréves kúlturával dicsekvő európai államban ez normális dolog...tévedtem,mea cupla...

Jokkura 2011.06.05. 11:18:21

@Indigo.: Meg kellene öldani,hogy egy hétig SENKI,de SENKI (semmilyen indokkal) nem haszáljon autót, ne vegyen üzemanyagot... kíváncsi lennék a reakciókra...
Persze ehhez kéne egy kis empátia,és kurva nagy összefogás,ami ebben az országban nincs (turáni átok ?).

Indigo. 2011.06.05. 11:22:09

@Jokkura: Támogatom a javaslatod! (A turáni átok lejárt, tudomásom szerint.)

soproni1 2011.06.05. 11:26:13

@Jokkura:

Elérnénk, hogy akinek még van munkája, másnaptól annak se legyen. Megvalósulna a nagy magyar álom. Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

popocatepetl 2011.06.05. 12:00:21

@the_lonewolf: A Keleti Károly utca felol nincsen lépcső.

a-kis-herceg 2011.06.05. 12:22:10

az a balf@sz, lúzer, aki úgy áll meg gyanutlanul, hogy nem bizonyos benne, hogy itthon átb@sszák, lehuzzák, kihasználják...

ezt már a külföldiek is tudják... balkánnál balkánabb...

van még naiv becsapható? szóljatok megyek...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 12:35:42

@the_lonewolf:

Póta Gyula? Első polgármestere a kerületnek.

A Rét utcához:
Tényleg egy farokság volt oda tenni a rendelőket, e a megközelíthetetlenséget nagyon jól feloldaná egy buszjárat a Marczira.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 12:42:25

@popocatepetl: Nincs lépcső, de egy babakocsit feltolni rajta nem minden kismamának élmény.

Jokkura 2011.06.05. 13:17:34

@soproni1: nem erre gondoltam,hanem,hogy vegyék észre az okosok,hogy nagyon nagy részt az autózó társadalmi réteg tartja el az államot a mindenféle adókon keresztül.
Mindehol azt szajkozzák,hogy tömegnyomorogj és kerékpározz: A második dolognak vannak fizikai korlátai ( Csőszerelő ,gázpalackokkal ....hehe ).Az első rész,meg abban a pillanatban csődőt mondana.ezért kell egy ÉRTELMES kompromisszumot tenni( normális P+R,agglomeráció be NEM hozatala, stb.),de => @Indigo.:ez az ami, a "turáni átok" miatt sose fog megvalósulni. ( valahogy úgy szólt: Amíg idegent szolgálunk ,addig nem lesz egyetértés. Sajnos régen volt ,már alig emlékszem a sámánra :) ). De ezt tudom modernebb formában is : Oszd meg és uralkodj!

Jokkura 2011.06.05. 13:23:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: MÉG ! , de csak ne adj ötleteket,hogy hol nincs óra ,mert holnap ott is lesz ,persze jól eldugva. :)
A margitszigeti sportuszoda előtt is annyian parkolnak,akik minden féle indokkal be tudnak jönni . Ha már sportoló és ott edz ,akkor szintentartás miatt nyugodtan be is gyalogolhat ,vagy buszozhat ( már vagy 3 féle járat is bemegy a Szigetre)

Jokkura 2011.06.05. 13:25:20

@a-kis-herceg: Ne bátsd a Balkánt , sok tekintetben előbbre vannak .

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.05. 13:26:18

@popocatepetl: Igazad van. ott tényleg nincs lépcső. Onnan "csak" felfelé kell menni egy rohadt meredek utcán. Lépcső onnan tényleg nics. Ha tél van akkor külön kihívás felmenni egy egészséges embernek is. Mozgáskorlátozottakat vagy időseket neis említsünk. De ez is biztosan része a Fidesz féle szép új világ kialakításának. A természetes kiválógatódás részei a zemberek. Itt csak az egészségesekre van szükség.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.05. 13:28:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A Ganz és a Henger utcák viszonylag könnyem megközelíthetőek voltak (60-as, és 86-os buszok), és a terep sem zergecsapásra emlékeztetett.

a-kis-herceg 2011.06.05. 13:41:44

@Jokkura: én PC módon fogalmaztam... balkánabb a balkánnál...

rohadtország... qva politikusokkal... ez így csőd lesz...

EzVan:) 2011.06.05. 14:01:42

@Dr. Suokup: konkrétan a vasasba járó parasztok csak és kizárólag a sportpálya mellett voltak hajlandók parkolni: bokor tetején, zebrán, járdán, virágágyáson, útkereszteződésben hármasával, mindegy, csak ne kelljen 30 métert sétálni. szóval nem hiszem, h emiatt volt a parkolás bevezetése.

A Budai Polgár meg egy pofátlan fideszpropaganda lap, amiben a tetvesképű polgármester többször szerepel, mint Rákosi a maga idejében....

Deszkás 2011.06.05. 20:06:29

@Garbai Sándor: Ezen már sokat vitázunk együtt. Szeretném, ha végre felfognád, hogy minden lakáshoz jár egy autó ingyenes parkolása. Ha nem teszik neked, nem tetszik. De szerintem ez természetesen jár, hogy mindenki ingyen tudjon parkolni a lakása előtt. A belvárosi, fizetős övezetben lakókra nem jellemző az, ami a külvárosban élőkre, miszerint mindenkinek külön autója van egy családon belül.
A zóna tábla pedig egy adott zónát, területet jelöl, ezért nem kell minden sarkon kirakni, ahogy a 30as zónát, és lakó-pihenő övezetet sem kell minden sarkon kitenni. Ez is benne van a KRESZ-ben, melynek tanulmányozását erősen ajánlom számodra is.

Deszkás 2011.06.05. 20:08:05

@igazi hős: Az előzni tilos nem ilyen.

Deszkás 2011.06.05. 20:11:49

@zenebono: Ott ki kell tenni a táblát, ahol az övezetbe mész be.

Deszkás 2011.06.05. 20:52:40

@ungaro: Sajnos meg kell cáfoljalak. Nem igaz, amit írsz, igenis azóta jobban lehet parkolni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.06. 15:10:15

@EzVan:): "a baj az, h a környéken lakók reklamáltak, h nem tudnak napközben parkolni -> önkorm kibaszta az órákat -> most 3 utcával feljebb nem tudnak parkolni a lakók"

Miért is jár a lakóknak parkolóhely? Azt nem vették meg a lakással! Fizessenek ők is, ha az utcán állnak! Esetleg kedvezményesen, de fizessenek ők is! Vagy vegyenek garázst.

Ha jól tudom New York-ban már autót sem lehet venni, ha nem igazolod, hogy tudsz vele parkolni. Nosza hát!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.06. 15:11:34

@Deszkás: "minden lakáshoz jár egy autó ingyenes parkolása"

Miért is? Az én közpénzemből is építették az utcát. Ha nekem kell fizetni a parkolásért, akkor fizessen a lakó is.

Deszkás 2011.06.06. 17:46:38

@TrueY: Azért, mert mindenkinek jár, hogy az otthona előtt ingyen parkolhasson. (Új belvárosi építéseknél, legyen az akár tetőtér, az építtető jókora összeget fizet parkolás megváltása címen, ezért jár az ingyenes parkolás a lakókörnyezetében. Lakásonként egy autónak!) Mellesleg az ő pénzéből is építették az utat. Sőt! Ő ott lakik, miatta több adó, járulék, stb folyik be az adott kerülethez, mint miattad. Valamint érdekes helyzetet szülne az is, ha valaki eddig ingyen parkolhatott a lakása előtt, mostantól meg nem. Te ingyen parkolhatsz a lakásod előtt?! Akkor meg? Ez jár. Ez van. Minden más városban, országban ez van. Gondolom te sem örülnél, ha fizetned kellene a saját lakásod, házad előtti parkolásért.

Deszkás 2011.06.06. 17:48:33

@TrueY: New Yorkot azért ne hasonlítsd Budapesthez. New Yorkban annyian laknak, mint egész Magyarországon. És mekkora dugók vannak. Ugye te sem akarsz egy akkora városban lakni, vagy egy olyan városban, mint NY.

EzVan:) 2011.06.06. 18:39:18

@TrueY: nézd, alapvetően veled értek egyet. vagy fizet mindenki, vagy senki sem... nekem van garázsom, aminek persze gyakran elállják az ajtaját :))) a megközelítésünk nem egyezik, hog yki melyik útért fizetett.

az önkormányzat eleve balfasz módon szabályozná az ügyet: aki bejelentett lakos, annak jár, a többiek kiszophatják.

nekem nem a parkolással van bajom alapvetően, hanem azzal, hogy egy problémát nem odaillő megoldással kezelnek...

NYban pedig ahol én laktam:
1. vagy béreltél helyet a garázsban a ház alatt 895$ért
2. vagy dobáltad a pénzt az automatába a ház előtt (asszem tán nem volt annyi, mint itt), de ez a belváros
3. a nagy részén az utcák kb 20 méter szélesek, 4 db hintó biztosan elfért a ház előtt :))))

de kicsit sűrűbb volt a public transportation, egy gyors metró 20 perc alatt benn volt a városban, de vonat, és gyorsbusz is ment mindenhonnan. (egy jeggyel, amíg le nem szállsz). itt mikor érsz be pesthidegkútról a deákra 20 perc alatt, légkondícionált, tiszta cuccban?
megj: amin korábban itt sokan hőbörögtek, a legtöbb alagút és híd manhattanre fizetős volt 6-10 dolcsi egy odavissza... azé néznénk, ha a margit hídon be kéne dobni egy százast...

EzVan:) 2011.06.06. 18:40:18

@Deszkás: nem voltak ott akkora dugók, mint amik itt szoktak lenni szvsz...

Deszkás 2011.06.06. 20:20:23

@EzVan:): Nem hát. 2x6 sávos utak dugulnak be.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 10:05:46

@Deszkás: "Új belvárosi építéseknél, legyen az akár tetőtér, az építtető jókora összeget fizet parkolás megváltása"

Ez így korrekt! De a belvárosban, vagy mondjuk a Várban nem így van. Ott fizetheted a 700 HUF/órát, ha nem vagy ottani lakos.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 10:08:06

@Deszkás: Valóban nem szeretnék New York zsúfoltságú pöcegödörben lakni. Ezért fizettetném meg minden parkolóval a parkolást. Aki autót vesz, abban tudatosuljon, hogy a parkolási terület is közös (kivéve mondjuk a panelházak, amik elé terveztek megfelelő számú parkolót, vagy még inkább azok a házak, ami alá terveztek parkolót).

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 10:11:21

@EzVan:): "de kicsit sűrűbb volt a public transportation, egy gyors metró 20 perc alatt benn volt a városban,..."

Bocs, de ez nem érv! Attól még lehet itt fizettetni az autósokkal, mert leroggyant a BKV.

Dublinban pl. vasárnap délelőtt NINCS public transportation (A vicces nevű D.A.R.T.). Ott stoppoltak a versenyzők a bevezető úton. De ez csak mellék szál. :)

Deszkás 2011.06.07. 11:27:36

@TrueY: És? Nem érzed a különbséget az ott lakó és az oda látogató, vásárolni, szórakozni vágyó autós között? Az ott lakó nem választhatja meg, hogy ő nem otthon tárolja az autóját, az oda érkező viszont megválaszthatja, hogy bemegy a belvárosba és fizet, vagy nem fizetős helyen hagyja és BKV-zik. Vagy úgy gondolod, minden belvárosi menjen ki ingyenes parkolókba, ahogy te is ingyen parkolsz a saját lakásod előtt? Most kicsit ferdítek, de te örülnél neki, ha a belvárosiak a te házad/lakásod előtt parkolna, mert ott ingyenes?

Deszkás 2011.06.07. 11:37:45

@TrueY: Panelházakhoz sem terveztek megfelelő számú parkolót. Tudom, mert korábban egy lakótelepen laktam a külvárosban és ott sem lehetett normálisan elférni, parkolni.
"Aki autót vesz, abban tudatosuljon, hogy a parkolási terület is közös" Tehát akinek a fizetős parkolás előtt volt autója, az adja el, ugye?! Szerintem téves vágányon haladsz. A lakóhelye előtt igenis mindenkinek járjon az ingyenes parkolás. Te örülnél neki, ha hozzád is elérne a fizetős parkolás, és azt mondanák, fizess, ha az utcán állsz? Havi szinten a legolcsóbb helyen több, mint 25e. És nem ő tehet róla, hogy oda született, nem vette a lakást, örökölte, ott él már 50-60 éve, és 10-15 éve van már kocsija. Nem hiszem, hogy elvárható lenne, hogy a lakóknak is fizetniük kelljen. Nem tudja elvinni az autóját napközben nem fizetős helyre, ha szintén a belvárosban dolgozik, vagy egyszerűen nem autóval jár munkába, inkább BKV-zik. Neki nincs választása, hogy hol tartsa az autóját. Neked, aki nem fizetős övezetből érkezel, van választási lehetőséged, hogy vagy kifizeted a parkolást, vagy BKV-zol.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 11:57:12

@Deszkás: "Nem érzed a különbséget az ott lakó és az oda látogató, vásárolni, szórakozni vágyó autós között?"

De. Ezért is írtam korábban: "Esetleg kedvezményesen, de fizessenek ők is! Vagy vegyenek garázst."

Gondolom ekkor rájönnének a "tőkések", hogy érdemes parkolókat, parkolóházakat építeni. Lennek kereslet. Szerintem.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 12:00:06

@Deszkás: "A lakóhelye előtt igenis mindenkinek járjon az ingyenes parkolás."

Szerintem csak akkor, ha fizet érte. Pl. az önkormányzatnak. Akik viszont csak meghatározott célra (pl. tömegközlekedés és úthálózat fejlesztés, vagy mittudomén) költhetnék el.

Véleményem szerintem, ha valaki nem tud fenntartani egy autót, akkor adja el. Én a fenntartásban a parkolást is beleértem. Hasonlóan a benzinhez, vagy a kötelező szervizhez.

Deszkás 2011.06.07. 12:47:47

@TrueY: Szerintem pedig az autó fenntartásába sem a parkolás, sem a tankolás nem tartozik bele. A szerviz, a biztosítás igen.
Te fizetsz az otthoni parkolásért? Nem. Neki miért kellene? Csak mert olyan helyre született, és olyan helyen tudja tárolni az autóját, ami időközben fizetős lett? (Majd ha az lesz, mint Miskolcon, hogy a parkolóházak ingyenessé válnak, elbeszélgethetünk erről.) Mellesleg most is csomó parkolóház van, de nem használják annyian, pont azért, mert az nem ingyenes, az utcán parkolás meg az a lakóknak. Ha fordítva lenne, jobb lenne.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 13:07:50

@Deszkás: Az is fizet a parkolásért, aki a kertben parkol. Ő a saját területét "áldozza" be. És szerintem az autó tárolása bele tartozik a költségek közé. Így, vagy úgy.

Én mindig parkoló házba állok, ha be kell jönnöm valami miatt. Egyébként elkerülöm a városban a kavarást. Inkább BKV.

Egy parkolóház ne legyen ingyenes. Azt esetleg támogatnám, ha a parkolójegy kedvezményes BKV/MÁV használattal párosulna.

Deszkás 2011.06.07. 13:17:06

@TrueY: "És szerintem az autó tárolása bele tartozik a költségek közé." Költségek közé igen. De nem az autó fenntartási költségei közé.
"Egy parkolóház ne legyen ingyenes. "
De igen! Legyen az! Legalább a lakosoknak. Nézd meg Miskolcot, mennyit javult a parkolási helyzet, mióta a belvárosi parkolóházak ingyenesek. Aki több órára jön be, az a parkolóházban rakja le a kocsit, aki pedig csak pár percre, az az utcán, és fizet rendesen, mert az drágább lett, de neki legalább nem kell 5-10 percet sétálni az üzletig, ahova, amiért bejött.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 15:38:31

@Deszkás: Azt hiszem erről nem fogjuk tudni meggyőzni egymást.

Én semmit sem tartok jónak, ami "ingyen" van. Mert az ingyenes parkolóház sincs ingyen, csak azokkal is megfizettetik, akik nem is használják, mert pl. nincs is autójuk. Vagy akkor az önkormányzat fizessen azoknak, akik nem használják ingyenesen a közteret, mert pl. családi házban laknak. ;)

Pl. amikor a céghez kv automatát hoztak én mondtam, hogy legyen 5 forint egy adag. De a vezetőség úgy döntött, hogy legyen ingyen. Fél én után meg a teljes összeget fizetni kellett, mert csak a kakaó számla 100 000 Ft fölé ment/hó.

Deszkás 2011.06.07. 17:58:57

@TrueY: "Azt hiszem erről nem fogjuk tudni meggyőzni egymást." Szerintem sem, mert nem tudod elfogadni az érveimet, továbbra is csak a saját magadét hajtod, hogy ingyen senkinek semmit. Pedig ez nem így megy. Ő megfizeti az árát azzal, hogy a belvárosban lakik, nagyobb zaj- és környezetszennyezést kénytelen elviselni, nincs gyümölcsfája, stb, stb, ami neked egy családi házas övezetben megadatott, mert te ott vettél házat, vagy oda születtél.
De értsd meg, hogy ha neked otthon ingyen van a kapud előtt a parkolás, akkor neki is jár! Csak azért ne fizessen, mert ő oda született, te meg külvárosba, ahol nem kell fizetni. Úgy látom, továbbra sem érted meg az én álláspontomat, miszerint ő ott lakik, nincs lehetősége nem ott parkolni az autóval, csak a fizetős helyen tudja hagyni, vagy messze-messze a lakástól. Miért várod el, hogy ő fizessen azért, amiért te nem fizetsz, történetesen az otthoni, lakás előtti parkolásért.
A családi házban lakó sosem használja a közterületet? Ne viccelj már! Nálunk az utcában nem egyszer van, hogy az itt lakók a ház előtt parkolnak, közterületen. Vagy a hozzájuk látogatóba érkezők. Aztán ha elmész az autóval valahova, akkor sem használod a közterületet, mindig vagy fizetős helyen, vagy magánhelyen állsz meg?!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 22:12:41

@Deszkás: "Szerintem sem, mert nem tudod elfogadni az érveimet, továbbra is csak a saját magadét hajtod, hogy..." Ezt magam is modhattam volna... :D

"ingyen senkinek semmit. Pedig ez nem így megy."

Pedig de. Van az a mondás, hogy "Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen." Semmi sincs ingyé. Legfeljebb nem a fogyasztó fizet, hanem valaki más.

"Ő megfizeti az árát azzal, hogy a belvárosban lakik, nagyobb zaj- és környezetszennyezést kénytelen elviselni, nincs gyümölcsfája, stb, stb,"

Minnyá sírva fakadok! El lehet adni a belvárosi drága ingatlant és lehet venni egyet a külkerületben occsóért. Máris van ingyen parkoló!

Óbudán, a panelban a ház előtt volt parkoló (én azt sem adnám ingyen). Aki meg kertes házban lakik, az a kertjében alakítja ki a parkolót (esetleg mélygarázst). Ő is fizet érte.

Értem az álláspontodat, csak nem tudtál meggyőzni! ;)

A parkolásért azért kell fizetni, mert több az eszkimó, csak kevés a foga. (Vagy valami ilyesmi). A belvárosban nagyon így van (l. még dugódíj). Egy kertesházas övezetben, vagy egy gyártelepes környéken meg annyi a szabad hely, hogy nosza. Ott mindig van szabad parkoló. Ott nem érdemes fizetős dologgal korlátozni a parkolást.

Deszkás 2011.06.07. 22:43:59

@TrueY: külkerületben lakom. Itt sem olcsóbb a lakás. Nem az a megoldás, hogy aki a belvárosban van, éves szinten fizessen azért, parkolódíjat, mert ahova született, ott fizetni kell a parkolásért. Ha neked nem kell fizetned a házad előtt való parkolásért neki se kelljen!
"Aki meg kertes házban lakik, az a kertjében alakítja ki a parkolót" Kb 50%-ra igaz ez. Nem többre.
Igen, látom, érted már. Fizetéssel korlátozzák a parkolást. De korlátozható-e az ott lakó a háza előtti parkolásban? nem!

Deszkás 2011.06.07. 22:47:02

@TrueY: Egyébként meg mint mondottam, az ott lakó fizet a parkolásért az adóval, ami abba a kerületbe jut, ahol dolgozik, ahova az autója van bejelentve. (súlyadó, teljesítményadó vagy mi most a neve)

BruceWillis 2011.06.08. 00:28:16

A karabély utca már nem tartozik a zónához, még sincs feloldó tábla.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.08. 09:20:00

@Deszkás: "De korlátozható-e az ott lakó a háza előtti parkolásban? nem!"

Ebben eltér a véleményünk. Mert különben jönnek az önkényes probléma megoldó srácok és végighúzzák a kocsid oldalán a kulcsukat, mert "nem jó helyen állsz".

"ott lakó fizet a parkolásért az adóval,"
Még nem hallottam olyant, hogy parkolási adó. Ha az adóval a parkolásért fizetne, akkor persze az is fizet, akinek autója sincs. Ezért mondtam, hogy más fizeti az "ingyenes" parkolást, nem az aki elköveti. Ez pedig nem igazából szerencsés.

papamaci957 2011.06.08. 10:56:20

Úgy érzi az ember, hogy a kerület vezetésének szinte nincs más célja, csak a pénzharácsolás. Ezért a saját embereiket sem kimélik. A kerületi adócsoport munkatársaira elvégezhatetlen mennyiségű munkát terhelnek(elvégre ők hozzák a pénzt), viszont a főnöknek már attól is fennakad aszeme, ha meghallja, hogy a beosztottjának otthon három kisgyereke van, és ezek esetleg néha betegek is lehetnek, és a mamájuknak ápolnia kell őket.

Párom szabadságon volt itthon, amikor korházba került, majd utána itthon lábadozott.
A táppénzes papírját pedig simán visszadobták neki, mondván: mit akar ezzel, őneki szabadságot bérszámfejtettek, nem táppénzt.

Deszkás 2011.06.08. 15:15:03

@TrueY: Nem is arról beszéltem, hogy parkolási adó. Arról, amiket egyéb más címen az adott kerülethez befolyik a fizetéséből. (Igen, másé is befolyik, akinek nincs autója, az ő pénzéből épülnek a sétáló utcák, ha már címkézni kell a bevételt/kiadást.)

Ahoj- 2011.08.31. 14:36:17

@Noxin: Jobb helyeken (Szeged) szinte minden utcasarkon kinn van egy tábla hogy melyik zónában vagy, a piros a legdrábább aztán van kék, zöld stb, már messziről látod hogy adott helyen mennyire drága a parkolás, és tovább mehetsz máshova. Pesten meg vagy kibogarászod a netről vagy nézheted a lehúzást.

Noxin 2011.08.31. 19:16:44

@Ahoj-:
Szeged? Az a hely, ahol a XXI században sem lehet még mobillal parkolni? :-)
Ha elintéznivalóm van a városban, akkor nem fogok olcsóbb parkolót keresgélni, mert nem éri meg az a, mondjuk 100Ft/óra plusz kiadás. Ráadásul 2-3 óra a max parkolási idő, tehát 200 Ft-nál többet nem "bukom" többet sehol.
süti beállítások módosítása