Svéd nyelvű Budapest-útikönyv
 
Ez az új svéd nyelvű útikönyv a parlamentes, zöldséges, szabiszobros borítójával nem tűnik túl különlegesnek egy budapestinek. Pedig az. Én legalábbis még soha nem láttam olyan Budapest-kalauzt, amelyikben mind a 23 kerület önálló fejezetet kap, pláne nem ilyen klassz akvarellekkel. A vasárnapi bemutatón ráadásul mindegyik kerületről egy-egy zongoradarab is elhangzik. Jó arcok ezek a svédek na. (Legalábbis remélem, mert a könyvből egy árva szót nem értek. Viszont azt érdemes megnézni, milyen képeket tart érdekesnek a szerző fővárosunkról - a baloldali menüt is nyomogassátok. Részletek alant.)
Svéd nyelvű Budapest-útikönyv

Kedves Városszerető Barátaim!

 
 
Szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy könyvet, melynek most vasárnap (ápr. 17-én) lesz a bemutatója.
Bár a könyv sajnos (először) svédül jelenik meg, a képanyaga miatt is érdemes rá (vagy legalább a honlapjára) egy pillantást vetni.
 
Hasse Nylén (1954) utcazenészként járt először Magyarországon és Budapesten, 1984-ben. Azóta is rajong a városért, és rendszeresen visszatér ide – egyedül, csoportosan, vagy pedig tanárként a göteborgi Kortedala Gimnázium zenetagozatos diákjaival. Április 17-én, 16h-kor kerül sor Hasse Nylén harmadik Budapest-témájú útikönyvének bemutatójára, melyet maga a szerző tart.
 
Hasse nem egy tipikus turista. Kimegy a külső kerületekbe és észreveszi azokat a hétköznapi csodákat is, amelyek mellett mi, városlakók nap mint nap elmegyünk.

Az új könyv a főváros huszonhárom kerülete köré rendeződik, mindegyikkel külön fejezetben foglalkozik. Megrajzolja a kerületek tipikus jellemvonását és sajátosságát, és kellemes sétaútvonalakat, illetve BKV-val tett kirándulásokat ajánl. Az útikönyv bemutatja a magyar konyhát és a helyi kávézási szokásokat, s még azt is elárulja, hogyan válasszunk táncházat.
 
A könyvet ötven akvarell és tusrajz díszíti, melyek Ann Lundin, a ’90-es évek vége óta Magyarországon élő művész keze munkáját dicsérik. Az illusztrációk egy része után nyomott formában megvásárolható. http://www.wix.com/annlundin/art#!illustrations

A könyvbemutatón elhangzik Olof Bengtsson huszonhárom, egy-egy kerületre komponált rövid zongoradarabja, a szerző előadásában. Olof hivatásos zenész, aki minden zenei műfajban otthonosan mozog, és számtalan projektben vesz részt, pl. a Pepperland zenekarral az eredeti verziókhoz nagyon hasonló Beatles-számokat játszik, és Lasse Brandeby, Lasse Kronér és az After Shave együttesek kísérője. Népszerű bárzongorista és alkalmi zenész, és – nem utolsósorban – szintén Budapest-rajongó.

 

A könyv svéd nyelvű honlapja: http://www.budapestbortom.se/

A könyvbemutató facebook oldala: http://www.facebook.com/event.php?eid=203144946371502

 

A könyv bemutatása svédül történik, de a kép- és hanganyag miatt így is érdemes lehet eljönni.
Helyszín: Skandináv Ház, Klauzál tér 4.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest könyv festmény városkép

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr412830104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.04.16. 10:29:08

nagyon jól eltalálták azokat az akvarelleket.

gregaba 2011.04.16. 10:48:40

"Olof hivatásos zenész, aki minden zenei műfajban otthonosan mozog"

vigyáznék az ilyen mondatokkal, aki minden műfajhoz ért, az nem ért egyikhez sem. ettől függetlenül Olof lehet jó zenész, és jófej, mert Bp-rajongó.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.04.16. 11:18:07

lájk. az akvarellek készítője szereti a tömegközlekedési járműveket :)

Labancz 2011.04.16. 11:24:52

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: inkább menj tüntetni kommentelés helyett! bár mostanában elég kevés neked való tüntetés van.

Labancz 2011.04.16. 11:29:21

Nem csak az akvarellek, de a fotók is nagyon jók. Az nekem külön tetszik, hogy nem svédesítették el a képaláírásokat, pl. a Hősök tere nem Hjältarnas torg. Nagy munka van a könyv mögött. Lájk!

tundrazuzmo (törölt) 2011.04.16. 11:29:46

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK:

Svédek, mi? Piros színű trolival a fókuszban?

Nem is értem, hogy miért nem az IKEA szerepel a képeken, vagy egy svédasztal.

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2011.04.16. 11:43:29

Nekem is bejönnek az akvarellek, szó se róla...

Murderface 2011.04.16. 11:48:24

Nagyon hangulatos képek :)
Ha a könyv csak fele annyira jó, mint a képek, akkor epekedve várom az angol vagy magyar kiadását :)

hallari 2011.04.16. 11:49:07

@Labancz: Én is örültem az eredeti feliratoknak, és még a hosszú ékezetes karaktereket sem rontották el. Gratula! Ilyen munkát még itthon sem csinálnak, meglepő, hogy pont svédeknek jutott eszébe, de nagyon szívmelengető.

hallari 2011.04.16. 11:50:12

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: Te meg elhúzhatnál már Hajdúhadházára, a párttársaid már várnak!

minnifield űrhajós · https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz?ref=bookmarks 2011.04.16. 12:08:24

légyszi az ilyen szaralakokat moderáljátok már ki, legalább itt ne kelljen már mindig ilyen barmokat olvasni...tele van a tököm, hogy már egy városi blogon is zsidózást, cigányozást meg fideszezést kell olvasni, százezer ilyen blog van ahol kiélhetik magukat ezek az csírák...

a könyv meg nagyon jónak tűnik, követelek egy magyar kiadást! :D

szcsongor 2011.04.16. 12:09:18

@hallari: Hagyd, látod hogy kioperálták az agyát. Csoda, hogy kommentelni azért még tud így is :)

privateer 2011.04.16. 12:28:22

Pls moderáljatok már.
Jó lenen ha letisztulna a net ilyenektől.

Könyvről: remélem lesz magyar kiadás is.

hallari 2011.04.16. 12:28:56

@szcsongor: Na igen. :) És valóban jobb lenne, ha gyorsan kimodiznák innen, mert azt a kis örömét is tönkreteszi az embernek, amit egy ilyen cikk nyújt. Tényleg ritkán olvasni ilyesmiről, én egy-két holland-német próbálkozásról hallottam, de egyik sem volt ilyen komoly. Az akvarellek a maguk egyszerűségével és témaérzékenységével fantasztikusak, külön piros pont a ferencvárosi stadionért és a csepeli csillagért a romos ipartelepen, nagyon plasztikus mindkettő.

JohnHenry 2011.04.16. 12:38:59

tulajdonképpen csak azért nyitottam meg az oldalt, hogy lássam, van-e nem ide illő komment... s lám, nem kellett csalódnom. agyarország, én így szeretlek :-)

ON
kiváncsi lennék, IV. kerületről milyen fotók vannak.

int he 2011.04.16. 12:48:42

kell egy olyan kerületes poszter

reccs 2011.04.16. 13:10:44

meg egy ilyen könyv :)

Vincenzo90 2011.04.16. 13:29:03

Tetszik a könyv, meg tetszik, hogy az átlagos Budapestet mutatja, amiben élünk. Kicsit kilóg a sorból valóban a zsinagóga, de a Lánchíd is. Bár magyarázható normálisan is, nem kell az ürdüngöt a falra festeni, hisz a hetedik kerület a zsidóság és zsidó kultura nélkül nem lenne a hetedik kerület. Az meg ugye egyértelmű, hogy semmi nem jelképezheti jobban a zsidóságot, mint Európa -tudtommal- legnagyobb zsinagógája.

Én csak a roma kulturát hiányolom a "nyóckernél" Ha már ilyen életszerűek a képek, akkor beletenném. Az látszik, hogy elég lerobbant környék, az átjön, de sehol egy roma a képen.

Izzycsek 2011.04.16. 13:42:48

Kíváncsi voltam, mit írnak a könyvben, ezért belenéztem. Nem a káröröm beszél belőlem, de rögtön kitűnt egy elírás a könyv oldalán található a VandringPest.pdf svéd nyelvű szövegében. A Google Translate nem fordította le a szót (abetslöshetssiffrorna, ami helyesen arbetslöshetssiffrorna - munkanélküliség).

Az említett pdf nem tudom, mennyire szerves része a könyvnek. A benne található leírás néhol elég felületes, azonban ha elindul, a pesti BKV-s körút mindenképp ellátja az utazót egy olyan élménnyel, ami kevés turistatársának adatik meg. Az, hogy amit lát az tetszik-e neki, vagy nem, az úgyis egyénfüggő. A 3-as villamosra ülteti, majd a 30-asra, ami már évek óta 21-es. Ez gáz, nem csak azért, mert ezek az egyik leggázabb járatok, hanem mert ahol egyikről át lehet szállni a másikra, az mindkét járat egyik legszemetesebb, leglepukkantabb szakasza. Nem beszélve a kisebbségről, akikkel svéd még nemigen találkozott és gyanítom, hogy a könyv sem ír róluk.

Más: Elhiszem, hogy a wekerlei Kós Károly tér megihlette a szerzőt, de Robin Hoodot a térre képzelni nem csak anakronizmus, de találóbb lett volna egy "helyi" illetőségű legendás személyt megemlíteni. Drakulát vagy Báthory Erzsébetet, aki bár lehet nem járt Erdélyben (a Kós Károly tér házai székely-magyar stílusban épültek, ha jól tudom), Skandináviában viszont igen népszerű.

A képek jók, de nem elég karakteresek, így szinte bármelyik kerületre érvényesek. A villamos vagy troli nem lehet(ne) jelleget meghatározó. Szerintem.

Commandante Jayasuriya 2011.04.16. 13:54:10

Látszik, hogy Ann ismeri Zórád Ernő régi Budapestről festett zseniális aquarelljeit.

editpiaffan 2011.04.16. 14:38:18

@Posi: azért a szerző - amennyire a gugli fordítóval látszik - elmondja, h mire lehet számítani. egy része tipikus "gettó-túra", de azért láthat szép dolgokat is bőven. valszeg úgy gondolta, ha valaki csak a szépre kíváncsi befizet 1 sightseeing-re oszt hali.

ha pedig valakinek nincs 1 egész napja erre, szálljon fel a 173-ra újpalotán és menjen vele végig, látni fogja a város metszetét mindenféle értelemben - szvsz

a képek faszák

Labancz 2011.04.16. 15:55:47

@Posi: Gugli fordítónak beirtatsz egy fekete pontot.
arbetslöshetssiffrorna - nem a munkanélküliséget jelenti.
arbetslöshet = munkanélküliség
siffra = szám
siffrorna = a számok
Tehát az "arbetslöshetssiffrorna" magyar jelentése kb. munkanélküliségi mutatók, vagy munkanélküliségi ráta.

És igen. Aki ezzel a könyvvel a kezében fog elindulni a városban az -ahogy ezt írják is- olyan helyekre mehet el, ahol még nem láttak turistát. A biztonság kedvéért azért megjegyzik, hogy érdemes legalább ketten nekiindulni és feltétlen nappal.
Engem lenyűgözött az, hogy talicskával tolja az olvasóba a háttérinformációkat! Esküszöm nem tudtam, hogy a Tisztviselőtelep melyik utcájában milyen fák vannak ültetve, vagy hány lakás van a Wekerlén. Apropó Wekerle! R. Hood úgy kerül oda, hogy szerző szerint a Kós Károly tér egy angol kisváros főterére hasonlít. Onnan már csak egy kis ugrás R. Hood.
Maximum respect a könyv szerzőinek!
Az mondjuk furcsának -vagy, tipikus magyarnak- találom, hogy a magyar turizmusért felelős cégek/intézmények sehol nincsenek. Pedig ha valamibe érdemes lenne pénzt feccölni, akkor azok ilyen és hasonló művek, nem pedig a tschikosch & gulasch típusú propaganda!

Labancz 2011.04.16. 15:57:23

@Commandante Jayasuriya: Persze, több mint tíz éve Budapesten lakik.

Samu24 2011.04.16. 16:03:24

Nagyon tetszenek az akvarellek! Tök jók, szerintem megragadja a lényeget majdnem mindegyik kerületnél :)

editpiaffan 2011.04.16. 17:14:31

tényleg jók az akvarellek, de a csepeli az elég gáz

Commandante Jayasuriya 2011.04.16. 17:27:45

@Labancz:

Tudom, nyilván ezért a stílusutánérzés.

Cekkeres Mammer 2011.04.16. 22:54:47

- "De tudod fiam, mink nem vagyunk ám olaszok...
- Hát akkor mik vagyunk? Svédek???"

spag · http://railzone.nl 2011.04.18. 08:19:52

Köszi a tippet remek könyvnek néz ki.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.04.19. 13:50:02

Hehe, télleg jó könyvnek néz ki, ha belebotlok valahol idekint, lehet veszek belőle.Nyelvtudás-bővítésnek is klassz lehet.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.04.20. 01:05:05

Na mi van,törlitek a (szabad?) véleményt és a mocskolódásra a választ?Gratulálok.

almonda 2011.04.21. 22:11:36

A szerzö saját kiadásban adta ki a könyvet - jól tette...

Stiel 2011.04.22. 22:52:04

Ma vettem posztert - merthogy olyan is van, rajta a 23 szép képpel. Köszönöm a tippet!