2011 október 31-én Tisza István szobrot avatnak Budapesten, a Jászai Mari téren. Egészen pontosan itt (pdf). Hogy milyen lesz a szobor azt nem tudni, mert az első körben nem talált elfogadható pályaművet a bírálóbizottság - derül ki a kezdeményezés honlapján, ahol megtekinthetők a beérkezett pályaművek. Hát...

A kedvencem ez az alkotás, mely lazán megállná a helyét Leninként is, csak a melós sapkát cserélték a kezében valamivel urasabb fejfedőre. De nem rossz a könnyed tánclépéssel közeledő hippis Tisza sem, akit alkotója egyszerűen csak a keresztnevén szólít. Komolyan örülök, hogy ilyen talpraesett a zsűri és így talán nem születik olyan faramuci helyzet, mint a kis fejű Kovács Béla-szoborral a Kossuth téren, ahol ugyan szintén nem volt jó egy pályamű sem, de valamit fel kellett állítani.

1
 3
 
2
 
4

 

Az eredeti amúgy ilyen volt a Kossuth téren:

Tisza szobor 1934 s

 

Méretei leginkább az alábbi videón érzékelhetők:

A Budapest Galéria egyébként a középső - Győrfi-féle - tervet támogatta, mely az eredeti szobor alakját idézi meg, de a bizottság ezt is elvetette. Érdemes elolvasni az egész szöveget (pdf), mert néhol egész viccesen fogalmaznak. A felborult székes, átlőtt újságpapíró modellről például ezt írják:

a jelenet inkább idézi egy egyszemélyes kamaradarab olvasópróbáját, mint az ország sorsára végzetesen is kiható személyes tragédiát

a felborult szék meg szerintük legfeljebb "egy kocsmai jelenet kelléke lehet".

Nektek melyik tetszik a legjobban? Tipp: @fovarosibloghu és Sadia.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szobor töri jászai mari tér kossuth lajos tér tisza istván emlékmű

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr652777745

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Len In Black 2012.01.16. 18:11:15

Egy igen jól sikerült, és végre nem aktuálpolitikai alkotás a Man In Black film témájára, ötletes szójáték, profi kivitelezés!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2011.03.28. 20:06:45

a 3. erősen hajaz a Bibó szoborra, 4.-nél kérdés mielőtt áll? mi van a szakadékon túl?

Mondjuk ez is minősíti szobrászatunkat, sajnos.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.03.28. 20:17:08

hátulmega-hátulmega krumplifejű tiszapista!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.03.28. 20:31:28

@Sadia: azt hiszem az első kör meghívásos volt, a meghosszabbított mostani nyílt

DominoFX 2011.03.28. 20:34:56

@Sadia: Hát Szegeden áll, és előtte a kutya Szerbia van.

Quick_6 2011.03.28. 20:56:07

Tessék az eredetit újra felhúzni! A Károlyi szobrát egyenesen a színesfémtelepre, hátha ér pár ezer ft-ot. Az új szobor költségeit a kommunisták utódpártja fogja állni!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.28. 21:14:49

Nekem tetszik az utolsó. Jól kifejezi a Nagy Háború elvesztésével megváltozott viszonyokat. Illetve maga Tisza helyét a korban. Csak lehet, kellene hozzá mellékelni egy magyarázó táblát.

fedkvas 2011.03.28. 23:00:40

@QuickSixx: én meg inkább a kalapos Lenint javasolnám!

amúgy az utolsó tényleg nem rossz, de maga TI alakja aránytalan. bár ha jól értelmezem a szobrot, akkor Ficoék biztosan rázendítenének a kánonra, bár az marginális kérdés.

billy reed 2011.03.28. 23:19:34

Csodálatos!
Az a Tisza István, aki megtestesíti a Monarchia végóráinak magyar nacionalizmusát /pl. "zsebkendőszavazás", az általános választójogot a nemzetiségek miatt nem akarta/, és bevitte Magyarországot a háborúba /ti. a magyar miniszterelnök nélkül a Monarchia nem üzenhetett hadat/.
A nemzet igazi jótevője volt, és gigászi államférfi, aki már 1918 október 17-én elismerte, hogy ezt a háborút elvesztettük, igaz a kitörését még mindig azzal indokolta, hogy Szerbia részéről olyan megaláztatások értek minket, amiket nem lehetett szó nélkül hagyni...
No comment.
Ja, ha a demagógia szobrát akarjuk, akkor oké!

smalladam 2011.03.28. 23:27:55

hoppáré, a videón 0:55-nél a háttérben (ha minden igaz) a fehér ház látható, még a háború előtti formájában.

amúgy meg ezt az eredeti tisza szobrot sem nagyon szerették már a kortársak sem, bazi nagy, kaotikus. aki ezt akarja vissza, menjen, aztán ugorjon neki egyedül.

az viszont szomorú, hogy napjaink szobrászaitól csak ilyen gagyi sematikus alkotások tellettek...

halar 2011.03.29. 00:13:56

és mi lesz jászai marival?

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2011.03.29. 05:59:10

szerintem egyértelmű, hogy a hippi a legjobb :)

Dr Milton 2011.03.29. 13:45:14

Állítsák vissza ezt az eredeti helyén. Károlyinak meg sicc

Quick_6 2011.03.29. 21:11:42

Vicces, hogy mennyi elvakult és buta ember van, mint ez a billy reed! Köztudott, hogy Tisza ellenezte a végsőkig a háborút!
Ne beszélj zagyvaságokat könyörgöm!

Vaandor 2011.03.30. 01:54:30

@QuickSixx:
"A Károlyi szobrát egyenesen a színesfémtelepre, hátha ér pár ezer ft-ot."
"Vicces, hogy mennyi elvakult és buta ember van"

Most nevessek?

csakisazigazat 2011.03.31. 13:43:40

Állítsák csak fel nyugodtan! Legalább a következő rendszerváltozáskor lesz mit ledönteni.Mi az, hogy a végsőkig ellenezte a háborút? Akkor miért lépett be? Ja úgy volt mint később Hitler. Ő is azt mondta, "Isten a tanúm, nem akartam háborút" Tény, hogy erre földi tanút nem is lehet találni. Az első vh-ba való belépésünknek egyenes következménye a trianoni békediktátum. Hát ha ez elismerést érdemel, hát rajta magyarok!Asztán tovább: Horthy Miklósnak is, hiszen ő is belépett egy eleve vesztes háborúba.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.31. 18:11:00

@csakisazigazat: Azé szvsz Tiszát Hitlerhez hasonlítani nem kevés hézagra vall az adott illető történelemtudásában.
1867. Kiegyezés ---> Osztrák-Magyar Monarchia
rémlik, hogy is rendelkeztek a felek az állam-komplexum hadügyéről? (középiskolai tankönyvben meg lehet guglizni)
1914-ben a hadbalépéskor senki nem tudta előre, hogy 2-3 évre lefagyó állófrontok lesznek, amiben végülis elvérzett az egész vagy hogy Clemenceau-ék olyan vérgőzös elégtételt vesznek.

II. vh.-t meg innen távolról, utólag látjuk vesztesnek. Akkoriban No. volt a kontinensen a döntő pol. és gazd. hatalom -működő kiutat találtak a gazdasági válságra is, ugyebár. Angolok se szóltak bele mit csinálnak, hisz jobb opciónak tartották őket, mint Sztálin bolsevikjait. Mo.-nak meg ott volt a sürgető igény az elcsatolt területek visszaszerzésére. És még így is, Horthy és Teleki tudott úgy lavírozni a szövetségben, hogy a kecske is jóllakjon (Felvidék, Kárpátalja, É-Erdély vissza) a káposzta is megmaradjon (csak '44-ben rohanták le az országot a német csapatok, ellentétben pl. Csehszlovákia '38-as okkupációjával)

Utólag, a következmények fényében könnyű okosnak lenni. De dönteni mindig ott, az adott pillanatban kell. És nincs egy időgép, amivel előre mehetsz megnézni, hogyan is hat ki az adott választási opció a saját vagy mások életére hosszú távon.
süti beállítások módosítása