Új megállónevek a 4/6 vonalán - fotó: gborz.png
Új megállónevek a 4/6 vonalán - fotó: gborz
Új megállónevek a 4/6 vonalán - fotó: gborz

 

Alighanem csak átmeneti, apró bosszúság az, amit gborz szúrt ki a 4-6-os villamos új megállóinak átnevezésekor, hiszen az átállás nem mehet végre egyik napról a másikra minden fronton. Ám igaz, ami igaz, az egyszerre három néven futó megálló már tényleg kicsit sok a jóból, arra nehezen találni mentséget...

Sziasztok!

Biztos hallottatok a 4/6-os vonalán történt átnevezésekről, a 4-esen négy, a 6-oson három állomás kapott új nevet. Azon gondolkoztam, hogy ha a BKV-s trendet követve a táblák és térképek még hosszú hónapokig nem lesznek lecserélve, az mekkora szívás lesz mondjuk egy Budapesten kevésbé ismerős vidéki, vagy egy turista számára.

 
Ugye a frissen Corvin-negyeddé átnevezett megálló eddig Ferenc körútként létezett, azelőtt pedig Üllői út volt. Az első átnevezés az ugyanott lévő metróállomás nevével való szinkronizációkor történt - elég idióta módon, ugyanis a 4/6 villamos gyakorlatilag a Boráros térig végig a Ferenc körúton halad, na mindegy. A megállóban lévő szép homokfúvott üvegeken még mindig Üllői (illetve egy rövid ideig Hüllői, hála az MKKP-nak) út, az állomásjelző táblán és villamoson belül, a kijelzőkön pedig Ferenc körút van kiírva, Szerednyei Béla és Hegyi Barbara is ezt dünnyögik a hangszórókból. Eközben a BKV online menetrendjében, útvonaltervezőjében és a BpMenetrend iPhone/Android appban már az új megállónevek szerepelnek, így sikerül az internetről, vagy logikusan mobiltelefonjáról tájékozódó turistát a lehető legnagyobb mértékben megzavarni: lát egy nevet a telefonján, hall egy másodikat és lát a megállóban egy harmadikat...
 
Nem jobb a helyzet a 4-es villamosok déli végállomásával: ezt pár napja Újbuda-Központnak hívják hivatalosan és online is, a megállóban és - ami igazán lényeges - a villamos kijelzőjén még mindig Fehérvári út szerepel célállomásként. Zseniális az összehangoltság, nem?
 
Az már csak hab a tortán, hogy szerintem logikusnak tűnő átnevezéseket (pl.: Petőfi híd, budai hídfő -> Egyetemek) még mindig nem eszközöltek...
 
Mellékeltem néhány képet is, ha írnátok a dologról.
 
Üdv, gborz

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés villamos megálló nagykörút fehérvári út üllői út józsef körút viii. ker xi. ker ix. ker ferenc körút harminckettesek tere

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr22769895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.03.25. 07:15:13

És ez is lehetett volna Elvis Presley tér!

óðinn 2011.03.25. 09:11:17

Szerintem hagyni kellett volna az eredeti neveket. A villamos (ami tényleg a Ferenc körúton megy végig) akkor ér az Üllői úthoz, a metró, ami pedig az Üllői alatt halad, ekkor érkezik a Ferenc körúthoz. Ennél logikusabb elnevezési rendszer nem kell.
És követelem vissza a V37-en a Hungária körút nevű megállót. Ja, meg a Zách utcát.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.25. 09:26:24

@fovarosi.blog.hu: "És ez is lehetett volna Elvis Presley tér!"

Nem lehetett volna, hanem ez lesz:

fedor.blog.hu/2011/03/16/mar_megint_hulyenek_lettunk_nezve

Szóval nemsokára valószínűleg ÚJRA át lesz nevezve...

F173 2011.03.25. 09:32:40

Ha már a logikánál tartunk a Corvin negyedet, mindenki Corvin sétányként ismeri és így marketingóljak! El lehetne kérné a fejlesztőtől 30-40 millát és legyen ez a neve.

Bárhogy is nevezzék a lényeg, hogy minden BKV járműnek ugyanaz legyen a megálló neve, mert így lehet könnyen eligazodni!

MorgenStern 2011.03.25. 09:33:29

a Petőfi híd, budai hídfőt szokták Goldmann György térnek is nevezni. XD

jet set 2011.03.25. 09:35:30

A 4-es metró 2. szakaszát azért nem építik meg, mert azon is lenne egy Dózsa György út elnevezésű megálló és ez hatalmas káoszt okozna. Így inkább meg sem épül az a szakasz. :-)

blr 2011.03.25. 09:43:00

Az, hogy egy független app mit mutat, szerintem lényegtelen, reméltem, hogy nem Harminckettesek tere lett a Baross utca...
Azt viszont nem értem, hogy év(tized)ek óta közismert megállóneveket miért kell megváltoztatni? Ha a Fehérvári úton következetesen lehet két megállóneve egy rakás megállónak, mert a jobbra eső keresztutca a név, akkor miért kell Ferenc körútnak hívni egy megállót, ami akár az előző kettő is lehetne?

OkoskaTo:rp 2011.03.25. 09:51:03

Ez különben is egy hatalmas baromság. Értem én, hogy a Corvin-negyed pénzelői szeretnék reklámozni a befektetésüket. De aki térkép (vagy GPS) alapján tájékozódik, az feldughatja magának ezt a nevet. Az életben meg nem találja, hol is van.

Ha már térkép: Jó poén ez a folyamatos átnevezgetés, de a papír alapú térképeknél soha, a navigációs térképeknél évek múlva frissül be _talán_ egy megálló neve.

Lámpavasra mindet!

F173 2011.03.25. 09:52:04

@blr: Most minden Ferenc, Feri(hegy) és stb. megállót át kell nevezni :-)
A legjobb lenne magyarosan Elvisz térnek nevezni, aztán mindenki maga gondolhatja meg ki és mit visz el :-)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.03.25. 09:52:57

Ez a Corvin-negyed valóban kutyába lemenés (ha mindenáron hangoztatni akarják az '56-os emléket, akkor legyen szimplán Corvin köz), de ezért az állandó újbudázásért is szívesen bedaráltatnám a XI. kerület utóbbi tíz évében felmerült összes nacsalnyikot.

Egyébként pedig én ellene vagyok annak, hogy intézményekről (mindegy, hogy gyár, stadion vagy közigazgatási intézmény) nevezzünk el megállókat, mert részben semmitmondó, részben forgandó (tehát később is változtatni kell), az emberek pedig amúgy is inkább az utcákat keresik. Bécsi módra viszont nyugodtan be lehet mondani a megálló mellett található közintézményeket, mint például Arbeiterkammer der Bauer (18-as villamoson valahol Südbahnhof és St. Marx között).

Amúgy én érdekes módon arról se hallottam, hogy a 4-es Budafoki úti megállója mögött ott figyel a (Szerémi sor) kitétel, ami ugyan a 33-as busz hasonló nevű (és a 6-os szintén Budafoki úti) megállója miatt nem teljesen hülyeség, de itt is a következetesség hiányát érzem.

balazsman 2011.03.25. 09:59:13

Újbudának mennyi központja van... ott a Móricz, mint legforgalmasabb köztér, van a Budafoki út felé az önkormányzat és előtte a park, ott van a kelenföldi városközpont (no, ez is egy vicc) és akkor a Feneketlen tóról, mint "nevezetességről" ne is beszéljünk...

ha más kurválkodtak (Corvin-negyed), akkor elmehettek volna addig, hogy az Allee-ről is leakasztanak egy kis zsét, arra a megállóra úgyis e szerint fognak hivatkozni, vagy a fedett piacról nevezik el - ez csak szimplán praktikus lett volna...

Transylvanianmixedgrill 2011.03.25. 10:08:22

Jaj, csak Tarlós nehogy olvassa ezt a blogot, mert akkor még kapva kap az alkalmon, és egy negyedik elvezést is kap a megálló. A másik három elnevezéstől pedig megvonja azt díszpolgári címet, amit azok sose bírtokoltak. :)

gborz 2011.03.25. 10:09:54

@blr: Az a teljesen független app a BKV-tól veszi a menetrendet konkrétan, de a bkv.hu-n is ezen a megállónevek vannak. Sokan tájékozódnak netről.

@no-night: Az a (Szerémi sor) is most került oda, a 6-os vonalán meg (Karinthy Frigyes u.) van logikusan.

gborz 2011.03.25. 10:14:52

@balazsman: Ezzel az erővel:
Széna tér -> Mammut
Nyugati pályaudvar -> WestEnd City Center
Blaha Lujza tér -> Europeum
Ferenc körút -> Corvin negyed (hopp, ez megtörtént!)
Fehérvári út -> Újbuda-központ -> Allee

Ugyanezt a metróknál és a buszoknál is bejátsszák és máris nincs hiány a BKV-nál. :D

ifjú padavan 2011.03.25. 10:30:50

@Transylvanianmixedgrill: Gondolom Sztálin díszpolgári címére utalsz. Csak az a baj, hogy azt csak a szadesz-maszopos városvezetés nem találta meg, valójában viszont egy létező díszpolgárság volt, amit a visszavonás előtt be is mutattak.
Ezek az új megálló nevek viszont tényleg baromságok. Főleg a Corvin negyed meg az Újbuda központ. Ezeknek semmi értelmük nincs

tra lala 2011.03.25. 11:01:58

Petőfi híd, budai hídfő szerintem úgy logikus, ahogy van.
Az egyetemek elnevezés kb. annyira lenne logikus, mintha kollégiumok vagy szórakozóhelyek megállónak neveznénk. Akkor már lehetne inkább sorszámozni őket és az lenne mondjuk a "14. megálló". Térkép alapján így se, úgy se találnak oda az emberek, de a turisták legalább könyebben tudnák számolni a megállókat:)

Division 2011.03.25. 11:02:01

Öreg vagyok, 35 is elmúltam, nekem a Corvin az a Blahán van.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.03.25. 11:08:50

@balazsman: különben is, melyik városrész az újbuda? Tudom, hogy van történelmi hagyománya ennek a névnek, de azóta még jobban elkopott, mint a folyami kavics. A XI. kerületben ott van Lágymányos, Albertfalva, Kelenföld, Gazdagrét, Kelenvölgy, plusz a Gellért-hegy, Sas-hegy... és még a központra sem stimmel, mert a MorZsi környékén az utcatáblákon Szentimreváros jelöli azt a részt. K#rvára mesterkélt tehát, és szerintem nem is fedi le az egész kerületet.

Kuruttya 2011.03.25. 11:21:02

A villamosmegálló eredeti neve Üllői út volt, ami az egyetlen logikus névválasztás, hiszen mindig a keresztező utcákról nevezünk el megállókat. Csak néhányaknak meghaladta a képességét, hogy az egy helyen lévő metrómegállót és villamosmegállót nem ugyanúgy hívják, és átneveztették a villamosmegállót is Ferenc körútra. Ami hatalmas nagy marhaság, hiszen ott a villamos végig a Ferenc körúton megy, mi alapján hívjuk pont azt a megállót így..? Akkor már inkább legyen Corvin negyed.

F173 2011.03.25. 11:41:23

@Álmos: Egyáltalán nem marhaság egyforma nevet adni a megállóknak! Elég nehéz úgy elmagyarázni, hogy szálljál le a Ferenc krt. megállónál a metróról, majd szállj fel a villamosra az Üllői úti megállónál, miközben ugyanarról a helyről beszélsz!

Egyáltalán nem kurválkodás ha a megállókat a közelében lévő bevásárló központról nevezik el, hiszen a legtöbben pont oda tartanak...
Persze ettől még kérhetne egy kis zsét a BKV :-)

adamekp · http://adamekp.blog.hu 2011.03.25. 11:43:35

Egy kis játék: hogy lehet eljutni Újbuda-központtól Újpest-központhoz? (A négyes villamos és a hármas metró kizárva.)

Kuruttya 2011.03.25. 11:47:23

@F173: ez álprobléma. Ha tényleg egy Pesten járatlan embernek magyaráznád ezt, akkor csak annyit mondanál, hogy "szállj le a metróról a Ferenc körútnál, majd menj fel az aluljáróból és szállj fel a villamosra", nem tennéd hozzá a megálló nevét újra, mivel egyértelmű, hogy arról van szó. Ferenc körútnak hívni a villamosmegálló logikátlan, hibás megoldás, és ezen változtatni kell.

(Az mennyivel logikusabb, hogy "A Ferenc körúton szállj fel a villamosra, menj két megállót, majd szállj le a Ferenc körút megállónál."? :P)

Kuruttya 2011.03.25. 11:51:39

@adamekp: négyes + metró. Ja az nem. Akkor séta/villamos a Móriczig, aztán 7-es busz és 14-es villamos. :)

Őszinte Őrült 2011.03.25. 11:52:59

OFF

mivel a blogon már volt szó a gyaloghídról gondoltam bedobom ide is ezt: varosvedo.hu/cikk.bve?id=553 Híd-Gyaloghíd-Duna - urbanisztikai fórum, március 29-én, kedden 15 órakor a MUT székházában

ON

végülis mi is elmondtuk már őket sok mindennek, most ők is sok mindent neveken neveznek. btw az Üllőit azért kellett átnevezni nehogy Schmitt Pál arra járjon és véletlenül rosszul leírja. veszélyben még: Lillafüred

Kuruttya 2011.03.25. 11:56:09

@Álmos: izé, 7-es és 14-es között az 1-es kimaradt.

adamekp · http://adamekp.blog.hu 2011.03.25. 11:57:01

@Álmos: 7-es és 14-es (bár nem relatív prímek, :) nem találkozik.

Kuruttya 2011.03.25. 11:57:48

@adamekp: lásd egyel feljebb. :)

goumba 2011.03.25. 12:02:14

Corvin negyed, hehehe, a Blahából meg hamarosan Ablon lesz???

Bummer 2011.03.25. 12:09:45

A Corvin-negyednél egy csomó Corvin nevű dolog van most: Corvin-köz, Corvin-mozi, Corvin-plaza, Corvin-sétány, Corvin Irodák, Ebből csak 1 a plaza.

a távoli rokon 2011.03.25. 12:14:26

ez az. ez kell. átírni 2 évente az utcatáblákat, ebből is látszik, hogy haladás, változás van. a nem városlakó/ritkán arra vetődő/túristajobbágy meg haladjon a korral és tanuljon folyamatosan, ha tájékozódni akar.

fasz kivan ezekkel az idiótákkal, lépten-nyomon ott hagyják a nyomukat, mindenhová odaszarnak, mint a kutyák...

G1 2011.03.25. 12:24:47

Ha már össze akarnák szinkronizálni a különféle járművonalak elnevezéseit - egyébként logikusan -, akkor egy pontra kell hivatkozni. Szerencsére az a kereszteződés rendelkezik egy kis térrel, amit ugy most épp Elvis után akarnak elnevezni. De legyen a neve bármi is, lehet, h inkább meg kéne várni, míg az kap egy nevet, és a kereszteződést aszerint megnevezni a mertó és a villamos számára is. Aztán lehet cifrázni... a példa kedvéért valahogy így: Elvis tér - Corvin negyed
Ahol az eleje a hivatalos megnevezés, a többi a cafrang, ami akár változhat is idővel, ha úgy alakul. És az eleje a kötelezően használandó.

SÜN 2011.03.25. 12:27:09

ez a tarlós kurvára de kibebaszott sok pénzt sikkaszthat el mostanában az átnevezésekkel, hiszen mindent átnevez amit csak tud, de sztem még az annyát is. nyilván megéri...

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2011.03.25. 12:43:53

@odinn:

"villamos ... akkor ér az Üllői úthoz, a metró, ami pedig az Üllői alatt halad, ekkor érkezik a Ferenc körúthoz. Ennél logikusabb elnevezési rendszer nem kell."

Azért kell, mert aki nem ismeri a várost, az nem fogja vágni, hogy itt most a metrónak az a megállója van, amit már ismer.

Neked talán az Üllői egyértelmű, de mondjuk a XVII. kerület egy eldugott kereszteződésében már nem lesz az, ha át akarsz szállni. Volt olyan hely, ahol négy -egymástól pár méterre levő- buszmegállónak négy külön neve volt.

Ezért kellett az egységesítés: egy hely -- egy név.

VT22 2011.03.25. 12:48:55

Bummer: mert az utóbbi 3-mat építtető befektető az első 2 nevét nyúlta le.

A Corvin-köz elnevezés egy meghonosodott, történelmi távlatokkal bíró név, míg a corvin-negyed egyértelműen a jelenleg futó városrombolási projekt reklámja.

Hurri Kán 2011.03.25. 13:09:17

Új-Buda mint olyan, nem létezik. Ezért nem lehet központja sem.
Corvin-negyed sem létezik.

IAtilla 2011.03.25. 13:18:43

@no-night:
A 33-as buszhoz semmi köze nincs villamosmegálló nevének, mert kb. fél vagy egy éve megszűnt a Szerémi sor megálló, és átrakták az Október huszonharmadika utcától északra a 86-ossal közös megállóhelyre, amelynek Október huszonharmadika utca a neve.

tra lala 2011.03.25. 13:23:10

@VT22: "a jelenleg futó városrombolási projekt"

Tény, hogy városromboló. Végre lebontották azt a gettót, ami ott volt ;)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.25. 13:32:18

A cég miután beszkárt szenvedett és békávé változott, nem a pontos tájékoztatásról híres, mint tudjuk. Mikor pedig igazodni akar - no, akkor jön a CHAOS.
Mint például a 76-73-as trolik vonalán, ahol a Király utcát követő közös megálló előrejelzését érdemes meghallgatni. Többszöri változtatás után mindent de mindent bemondnak ugyanis.
Valakinek az az écája támadt, hogy az "Andrássy út" megtévesztő, ezért egy darabig azt mondták be, hogy Vörösmarty utca.
Ami csak azért jó, mert a troli az Izabellán jár - ergó a Vörösmarty vele párhuzamosan futván "akár" hat megálló is kaphatta volna ezt a nevet (ha mindkét oldalt, és a végn szétváló járatokat is figyelembe vesszük.)
Ekkor is azt vélelmezte valaki, hogy a külföldiek dolga így könnyebb lesz - hiszen itt kell leszállni a Kisföldalatti Vörösmarty utcai megállójához. (Amit viszont minden külföldi kever a térrel - de ez már más kérdés…)

Novi bácsi 2011.03.25. 14:11:20

@Amanda Vega: ÉS A FELSŐ HATÁRA 60 ÉV LEGYEN!
ELÉG A NYUGGER DIKTATÚRÁBÓL...

dr. orter 2011.03.25. 14:13:23

@SÜN: a bkv-s átnevezés nem a tarolós, hanem a vitézy projektje, tessék erdős péter unokáját szidni!

W Joe 2011.03.25. 14:30:25

- Hol száll le Süsü a villamosról?
- Néha a Hüllői úton, de általában a Meselényi utcánál.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.03.25. 15:26:42

Kis bosszúság is bosszúság. És nagyon nem értek egyet a poszt első sorával, miszerint "az átállás nem mehet végre egyik napról a másikra minden fronton". Már miért ne mehetne???? Tán ismeretelen szájenszfiksön a téma a BKV előtt is? Ugyanmár. Nem akarásnak szarás a vége.

vauvauvau 2011.03.25. 17:08:23

Orbán táblagyára és a Corvin-negyed által lefizetett gps- szoftver kinyalhat!

Pretoryan 2011.03.25. 18:06:21

Szerintem Budapest neve egybefonódott a gonoszokkal! Ezentúl Viktorváros elnevezéssel kellene élni, jótevőnk után!

(szarkazmus beleértendő)

szpal 2011.03.25. 18:14:47

@adamekp: 7-es busz, Keleti, 30-as busz.

Balazs5 2011.03.25. 18:18:56

@adamekp: 47-es vili, kisföldalatti, 25-ös busz

szpal 2011.03.25. 18:19:30

@gborz: ingyenreklám, a gazdasági versenyhivatal nem biztos, hogy örülne. Igazságtalannak tartom a Mechanikai művek, Közvágóhíd és Téglagyári megálló elnevezéseket is.

gborz 2011.03.25. 18:22:03

@szpal: Szó sincs ingyenreklámról. Megállószponzoráció. A villamosok viszonylatjelzőjén meg a táblákon még a logó is megjelenhetne. 100milla/év/megálló.
Nem tartom én ezt törvényileg különbnek azoktól a BKV-s térképektől, amin a McDonaldsok jelölve vannak...

...Ahoj... 2011.03.25. 18:26:32

A fő, hogy ez az Orbánrokon Dávidka legnagyobb prolémája az volt hogy a hülye turista nehogy eltévessze a 78-as trolit a 78-as busszal a Keletinél, de az hogy egy megállónak 3 neve van az le van sz..rva.

Volt értelme átszámozni sokmillióért a járatokat? Még az ittélőket is megkeverték vele, de el lehetett mondani hogy erre szükség van, le lehetett nyúlni 100 milliókat érte. Gratulálok

...Ahoj... 2011.03.25. 18:29:19

Ne aggódj lesz ez még Szél Kálmán tér is.
A Petőfi hídat meg Goldmann Gy térnek hívták annó

zozo6296 2011.03.25. 22:23:13

.....Széll Kálmán tér? Arról egy szó nem esett még :)
Amúgy meg mi ez a múltidő, hogy átnevezték a amegállókat? Amúgy meg én nem is tudtam hogy át fogják kersesztelni a megállókat, úgyhogy marhajó.
Amúgy nincs jobb dolga a városvezetésnek hogy átnevezik a megállókat?

Május 1-jétől meg visszanevezik a hajdani 21-es és 90-es buszokat 21A-nak ill. 21-esnek. A 21 és 21A villamos meg 51 és 51A lesz, ami régebben 30 és 30A volt. Tudtok követni? :) :/

minnifield űrhajós · https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz?ref=bookmarks 2011.03.26. 12:04:52

@zozo6296:
a reptérre járó busz meg régen piros 93-as volt.aztán 200-as. majd simán csak reptér busz, most ha jól tudom 200E reptér busz. bele sem merek gondolni mi várható még...

minnifield űrhajós · https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz?ref=bookmarks 2011.03.26. 12:09:24

nem mellesleg a 80-as és 98-as buszok is megjárták már a hadak útját, régen a 80-as az evigig járt, a 98-as a szarvas csárda térig. aztán megfordították és a 80-as ment a szarvasig és a 98-as tovább az evignél, ki kökire. majd a 80-ast átnevezték 198-asnak és most hosszabb az útvonala.
táblagyár.

zozo6296 2011.03.26. 19:14:56

@tengerecki: Azpara.:D

Amúgy mi az az evig?

Albu 2011.03.26. 21:57:13

A villamosmegálló neve eddig nem Ferenc körút volt, hanem „Ferenc körút M”, ami egyértelmű pont.

Az Egyetemek megállónév tetszik.

IAtilla 2011.03.26. 22:04:14

@zozo6296:
Jogos a felvetés a múlt idővel kapcsolatban, gborz – talán direkt – kicsit félrevezetőre írta a cikket, hogy minél nagyobb felháborodást keltve népszerűsítse magát.
Az új megállónevek a májusi paraméterkönyvvel jönnek, láthatjátok, ha megnézitek (www.bkv.hu/upload/M_166/rek4/2394.pdf), a 9. oldalon a 4-es villamos Újbuda-központ végállomása kékkel ki van emelve, jelezve azt, hogy módosítás lép életbe (vagyis májustól, és nem márciustól). Úgyhogy várjuk ki a végét, szerintem május 1-től már az új név lesz kiírva a villamos kijelzőjére! ;)
A cikknek annyiból van értelme, hogy tényleg nem kellett volna ennyire előreszaladni az útvonaltervező adatainak a módosításával. Erre mondjuk azt találom ésszerű magyarázatnak, hogy pl. csak háromhavonta frissítik a cuccot, és inkább előbb berakták az új neveket, mint hogy késsenek vele. Ez van.

gborz 2011.03.28. 01:04:14

@IAtilla: Öreg, amit írsz, tökéletesen lényegtelen a mondandóm szempontjából. A bkv.hu-n az új megállónevek vannak kint, innentől az a hivatalos. Szerinted az átlagember a netről, vagy a paraméterkönyvből tájékozódik?
Egyébként az Üllői út -> Ferenc körút átnevezés melyik paraméterkönyvben van?

Népszerűség WTF?

IAtilla 2011.03.28. 13:17:07

@gborz:
Nyilván lényegtelen, mivel a te mondandód annyiból állt, hogy „hülye BKV”, de nem is azért írtam.
A bkv.hu-n nincsenek semmiféle új megállónevek, sajnos egy béta (tesztelhető) útvonaltervezőben így szerepel, és más helyekre is átemelték, de ezt mondtam az előbb, hogy szerintem sem volt jó húzás.
Mind a megállótáblákon, mind az utastájékoztató táblákon / kijelzőkön a régi szerepel. Egyébként a honlapon található menetrendben sem az új név szerepel: www.bkv.hu/villamos/4vissza.pdf
Ebből látható, hogy még nem érvényes az új név.
Az átlagos utas tudja, hogy mi hol van, ha pedig nem tud valamit, nem a bétát használja, hanem valami normálisat (pl. útvonalterv.hu), ahol szintén a jelenlegi név szerepel.
A paraméterkönyvet csak azért linkeltem, mert láttam, hogy te nem vagy átlagos utas. :)
Aki nem ismerős Budapesten, az pedig autóval jön.
Az Üllői úti megállót a 2008-as paraméterkönyvben módosították Ferenc körút M-re, köszi az érdeklődést!

minafoto · http://www.minafoto.hu 2011.03.30. 08:18:11

Kezdünk eusodni ebben is!:D Brüsszelben 3 féle utcanévtábla is van (3 nyelv), aztán egy idő után rájöttem, hogy amelyik már hasonlít a térképen lévővel, az jó.
Hát istenem, mi meg csavartunk rajta még egyet, nem is hasonlít... :D

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.03.30. 08:56:25

A Nuyagti-nál is más van az üvegfalon, mint a megállótáblán. Utóbbin Nyugati tér, előbbin Nyugati pályaudvar. A vilin is ezt mondják be, vagyis gond nincs belőple, csak akkor miért a különbség? Egyébként emlékeztek, hogy a kombinék bejövetelekor azt igérték, hogy fedelet tesznek a az aluljárós lépcsők fölé? Na ez is az egyik nagy hazugságuk maradt demszkyéknek.

IAtilla 2011.04.03. 21:28:52

Na, akkor most már mindenki örüljön, visszakaptuk a régi megállóneveket az útvonaltervezőbe (213.16.82.118/tervezo/), májusig nincs többé Corvin-negyed M, csakis Ferenc körút M! ;)