Somlai Tibor: Távol és közelMegjelent egy remek könyv két éve a két világháború közti magyar belsőépítészetről, lakberendezésről, most pedig itt a folytatása, amely 1970-ig mutatja be, milyen dögösek is lehettek volna a lakásaink. Mert hogy ugye ezek jelentős része - egy-két megvalósult beruházástól, kis szériában gyártott kollekciótól eltekintve rajzasztalon vagy modellállapotban maradt. Kár pedig pont erre az időszakra esett a honi formatervezés egyik fénykora. Ennek köszönhető, hogy nem csak kuncogósan ciki retró érzéssel vagy az idősebbek nosztalgiájával lehet élvezni ezeket a tárgyakat és tereket - hanem egyszerűen azért mert szépek, menők, praktikusak.

Ahogy Somlai Tibor Távol és közel kötet ajánlójában írják:

 

A háború után felnövő új nemzedék mesterei az előző kötetben bemutatott művészek voltak. Így az 50-es, 60-as években tervezett bútorok még sokban hasonlítottak a ma már klasszikusnak számító 30-as, 40-es évek modelljeire. Az igények ugyan megváltoztak, de a fellendülő lakásépítés két-három szobás lakásai számára a többfunkciós szobabútorok továbbra is szükségesek voltak. Nagy változást jelentett a nagyüzemi gyártás.

A terveknek az új anyagokhoz és gyártási technológiákhoz kellett alkalmazkodniuk. Az új nemzedék tisztában volt azzal, hogy a tömegtermelés nem árt művészi presztízsének. A kiállításokon, melyekből minden szezonban több is volt, előremutató és a kor szellemének megfelelő remek darabok reprezentálták az európai szintű magyar tervezőket.

Sajnos a kereskedelem vezetői nem tudták követni a tervezők fejlődését. Így az üzletekben nagyrészt konvencionális, elavult bútorokat láttunk.

A mostani kötet a lakásművészeti kiállításokon szereplő egyedi és kis szériás bútorokat, valamint a nagyüzemekben végül gyártásba került termékeket mutatja be, egészen a hatvanas évek végéig.

 

Az Urbanistát ezúttal is megdobták néhány exkluzív oldallal a szokásos sajtóközleményen felül, lásd alant. Nagyobb felbontásért katt a képre.

 

40-41
160 161

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: könyv töri lakberendezés belsőépítészet formatervezés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr62437890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobban, mint mások 2010.11.10. 11:17:37

 Annak ellenére, hogy az idelátogató külföldiek többsége úgy tekint vissza a magyarokra, mint egy mosolygós, segítőkész nemzetre, mi, itt élők azért pontosan tudjuk, hogy sokkal inkább igaz a sírva vigadó életfelfogás. Nem árulok el nagy titkot, a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dolgozónép 2010.11.10. 11:37:15

Szépek és biztatóak voltak azok a hatvanas évek stílusában berendezett lakások.
www.uzletiklub.com

Certificate_of_Words · http://certificateofwords.com/word/Certificate%20of%20Words/ 2010.11.11. 09:50:21

Nagyszerű tervezők és nagyszerű tervek mindig is voltak nálunk. Sajnos a még ma is sokszor az a baj mint akkoriban volt. Hiába a terv ha a megvalósítás elmarad...
süti beállítások módosítása