m15 13[1]

 

Miként a Városban blog is megírta, új látványtervek kerültek fel a Budapest Szíve programról (a korábbiakat itt tekinthetitek meg). Ott a Kiskörút látványterveiből szemezgettek, itt most a szintén frissen kikerült Március 15-e teret nézegethetjük.

 

m15 06[1]

 

Ami a legfontosabb: egy elég használható térséget alakítottak ki (illetve fognak, reméljük). Eddig ugyanis a Duna korzó valahogy sehogy sem ért véget a déli végén, csak úgy egyszerűen elfogyott. A tulajdonképpeni teret négy oldalról autóforgalom fogta közre, nagy részét pedig a kiásott római romok foglalták el. Semmi bajom a romokkal, van ahol "működnek", jókat lehet játszani rajtuk, itt úgy tűnik, útban voltak. Mondjuk ez utóbbira legklasszikusabb példa az éveken (évtizeden?) át felbontott főtér Kolozsvárott a Mátyás-szobor előtt.

 

m15 02[1]

 

 

Nos a legfőbb változás, hogy a romokat eltüntették - nem temették vissza teljesen, üvegen át be lehet kukucskálni majd (talán le is lehet menni?) -, és jó nagy teret kapunk a sétálásra - nyugodtan nevezhetjük most már egy kis parknak a teret. Nem lett túldizájnolva, de például a beöblösödésekben kialakított padok egész pofásak.

 

m15 08[1]

 

Persze azért a lelki szemeink elől ne hessegessük el, hogy ott a piaristák épülete előtt (amelyre hamarosan visszatérek majd) egy építési telek van! Amit előbb-utóbb használni is szeretnének, szóval mindez ideiglenesnek tekinthető. Na persze ez esetünkben azért öt-tíz évet biztosan jelent. Addig is jó sok látványterv itt.

 

m15 07[1]
m15 09[1]
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest duna park belváros erzsébet híd látványterv v. ker március 15. tér budapest szíve program

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr422435345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

georg 48 2010.11.09. 12:44:49

Halihó!
Ez mind nagyon szép! De egyet írjon meg valaki.
Megyek autóval a Baross tér felől a Rákóczin. Hogyan, mi módon juthatok el pl. a Mátyás pincéhez?
Sehol nem tudok balra kanyarodni, de még csak jobbra háztömböt kerülve sem. Eddig, az Asztória után, a Bözsi híd előt
t jobbra a Piarista u.-án balra kanyarodva el tudtam juti. Fogas kérdés.

Oppala 2010.11.09. 12:48:45

@Lord_M_: Nem nagy vitrint fog kapni, 3m mély aknában lesz. Éjjel-nappal meg kell világítani (nem kap elég napfényt), az ablakokon keresztül nem lehet teljes egészében látni, csak a déli felét. Azért vagyok ilyen biztos ebben, mert láttam a terveket. A fenti 3. látványtervvel ellentétben még a romok teteje sem fog látszódni ebből a nézőpontból. De az természetesen előny lesz, hogy nem wc-nek fogják használni.

sweety 2010.11.09. 12:59:12

@dmm: Én például pontosan ezért fogok elköltözni, egy ideje már keresem a megfelelő lakást. Amióta elkezdték ezt az egész marhaságot, ellehetetlenítették a hazajutásomat autóval. És ahogy látom a képek alapján, ez már így is marad. Mi pedig megyünk.

ex-dr. vuk 2010.11.09. 13:02:36

@Spiritmonger:
Jartal mar pl. Londonban? Tudod hany irodahaz van? Tudod hany parkolo van ezekhez? Nem, nincsen ennyi melygarazs. Es igy is: korlatoztak az autozast, behajtasi dijjal. Az nem sarc, hanem azert kell, hogy kevesebb legyen az auto. De meg ezen tul is: akinek esze van az nem megy autoval a belvarosba.

Viszont vannak szep parkok, amiket mindenki szeret. Sot: tobb kellene.

Vegyuk mar eszre, hogy kozlekedes != autozas

pösti 2010.11.09. 13:03:26

Megnézném a híd másik oldalát(Belgrád rkprt) is lehajtóstól,villamosostól,bicikliutastól és a maradék sétányra is kíváncsi lennék...
Korábban bedobtak olyat, hogy "hídfő" meg "nyitás a Dunára" ezekből látszólag továbbra sem lesz semmi és marad a méltatlan lebotorkálás a rakpart kultikus lépcsőihez(+sétahajókhoz)...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.09. 13:04:01

@Cook kapitány: Pld. Splitben közvetlen a tengerparton 3x olcsóbb a parkolás mint itt egy fostos mellékutcában.
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy: A Világon mindenhol természetesnek tartják, és biztosítják azt az emberi alapjogodat (tulajdonhoz való jog), hogy tarts autót kulturáltan, csak Magyarországon nem. Itt már lassan egyes rétegek bűnözőként kezelnek ezért.
Persze lehet, hogy a fidesz új söralátét-alkotmányából kiveszik majd ezt az alapjogot, és majd a pártunk megmondja kinek mije lehet... De ez reméljük csak fikció...

GoreX · http://gorexweb.hu 2010.11.09. 13:04:56

Maga a romok eltüntetése elég hibás koncepció, ha le lehet menni és kamerák is lesznek és éjszakára lezárják, akkor jó lenne.
Talán nem pusztulnak tovább a romok se, és nem mennek be a hajléktalanok se.

Ami eddig ott volt:
Jellemzően büdös volt, főleg nyáron, mivel a romokat illemhelynek használták,
a romokon tipikusan hajléktalanok aludtak...

Aki tehette messziről kerülte a területet.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.11.09. 13:12:49

@Spiritmonger: nekem van egy józanabb ötletem: teleport-fülkét minden sarokra.

ébredjetek már fel, az autómentes belvárost nem úgy kell elképzelni, hogy felhúzunk egy berlini falat a nagykörútra, és az ajtókon csak a gyalogosok mehetnek be.

a sétálóutcás történelmi belvárosok elslumosodnak :D :D :D ez benne van a top 10 baromságban amit a blog.hu történetében olvastam.

dmm 2010.11.09. 13:14:47

@sweety: biztosan el is fogod tudni adni a lakásodat. még az is lehet, hogy kicsit drágábban, mintha a havannán lenne...

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.11.09. 13:15:20

ezek tényleg google earthös képek? :)

fidesz = házmesterek pártja 2010.11.09. 13:16:43

Javasolnám, temessük be Aquincumot is! Csak rontja a városképet a sok rom. Ja! Meg a Margit-szigeten lévő romokat is el kellene hordatni, mert... mert csak! :)

velaxin74 2010.11.09. 13:19:47

:-OOOO

és Tengervízet vezetnek a Dunába olyan szép tisztát tényleg???????

velaxin74 2010.11.09. 13:23:29

A kettes villamost meg belelőtte a Dunába a tervező.

Olyan ez mint amikor mentem felújított lakást nézni a 8 kerbe

mondom - és hol a wc?
tulaj -Jajj bazdmeg azt elfelejtettem!!!!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 13:26:18

@georg 48: Szerintem ugyanúgy, legalábbis a Váci utca torkolatában kiképezték az íveket, tehát lesz behajtás. Hogy korlátozva lesz-e, azt még nem tudni, remélhetőleg nem. Mindenesetre gránitkockán vezet a forgalmi sáv, mint a Főutcán is.

velaxin74 2010.11.09. 13:26:30

@Atomot az indexre!:

bizony

elfelejtette hogy az is kell egy lakásba :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 13:28:08

@newtehen: Az autóhoz való jog nem egyenlő a közterület ingyen elfoglalásához való joggal.

velaxin74 2010.11.09. 13:30:43

@Androidus:

Betonozzuk le a maradék várost és csináljunk Utcai forma 1 es pályát pestből!

A rákóczi úton lesznek a boxutcák a Blaha Sikánnál meg bontsuk el az EMKét, legyen bukótér.

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.11.09. 13:34:02

nem tűnik túl kreatívnak, sőt kifejezetten unalmasnak... :/ de parkosítás, fásítás, autók eltüntetése mindenképpen üdvözlendő.
remélem lesz is belőle valami

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.11.09. 13:35:13

@thetriggerhappy:
A belváros nem is arra szolgál, hogy ott lakjanak. Általános a világban, hogy a belvárosban irodák, szórakozóhelyek vannak és folyamatos szinte az élet. A dolgozók a peremkerületekből járnak be, tömegközlekedéssel. A belvárosi közlekedést meg a hivatalok meg tudják fizetni.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.11.09. 13:35:22

@newtehen: alapjog az autótartás. :D jobb a kommenteket olvasni, mint a napiszar.com-ot

velaxin74 2010.11.09. 13:40:48

@BDzsH:

sőt nem is alapjog, hanem az emberi méltósághoz való jog! :D

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 13:45:40

@velaxin74: :D Sajnos ezt a 60-as években már megcsináltuk egyszer, most kell lépésről lépésre visszafoglalni a köztereket az autóktól.

Nézegettem a többi tervet is. Feltűntek felucca padjai, biciklitárolói. A jó hír, hogy a poller-kuka-kandeláber eltűnt, ezek szerint hatott a fikázás. A rossz hír viszont hogy ezek szerint ugyanazok csinálták ezt a tervet is, mint a Főutcát. Sajnos az általuk képviselt kietlen fantáziátlanság méltatlan a belvároshoz. Mátyásföld városközpontnak jók lennének ezek a tervek, de bakker, ez az egy szem belvárosunk. Ide minimum olyan cizellált megoldások kellenének, mint pl. a Veres Pálné feji végénél az a kis teresedés. Nem ez a "kanyargatom a vonalat, hogy ne legyen egyenes" stílus.

smartdrive 2010.11.09. 13:50:24

@georg 48: tökmindegy, mert ott úgyis innál, tehát nem autóval mész

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.11.09. 13:51:32

"alapjog az autótartás"...
jah, még jó, hogy nem kötelesség :D

imádom, hogy a városokat emberek lakják, mégis az autók uralják :/

Oppala 2010.11.09. 13:52:15

@GoreX: Nem lehet majd lemenni.

thetriggerhappy 2010.11.09. 13:52:39

@Oppala:

nem létezik olyan átlátszó anyag, ami nem karcolódik, nem homályosodik és járni lehet rajta?

thetriggerhappy 2010.11.09. 13:57:11

@d'oh:

senki nem írt ilyet. azt írtam, hogy magyarországon, ezen belül budapesten egy középosztálybeli család nem engedheti meg magának a belvárosi parkolóházak árait, ezek hiányában pedig nem tudja hol tárolni a kocsiját, ergo inkább elmegy, a helyére viszont nem a jet set jön, hanem egyelőre maradnak a nyuggerek.
írom ezt úgy, hogy születésemtől 30 évig a vitatott romkert 50 méteres közelében éltem és a szüleim még mindig ott élnek, tehát valami rálátásom van a dologra.
a belváros, egyébként szuper lakásai vicces áron sem kelnek el, mivel mindenkinek az az első baja, hogy képtelen parkolni bhol is.
de te ezt biztosan jobban tudod.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:00:27

@Megszívtuk-Waze:

ez is egy hozzáállás, csak akkor azt nem értem, hogy mire fel a kurva sok csendrendelet....

és az üres lakásokba kik költöznek, mondjuk a galamb utca 3, 2. emelet 2-be? létezik ennyi privát fogorvos, ügyvéd és haute couture ruhaszalon? tudod mi lesz egy csak hivatalokkal zsúfolt belvárosból? egy londoni city, ahol a metró szombaton és vasárnap meg sem áll.....

ex-dr. vuk 2010.11.09. 14:01:38

@newtehen:
persze, hogy van jogod autot tartani. viszont parkolni csak ott van jogod, ahol azt a szabalyok megengedik. A vasarlasnal veget ernek a jogaid, es lesz egy csomo kotelesseged.
Nyugos ez a sok kotelesseg? Nem muszaj autot venni. Jogod van hozza, de nem kotelezo. Merlegelj :)

Jó Estét 2010.11.09. 14:29:52

muhaha, olvastam vmejk kommentben, hogy "el fog slumosodni" a belvaros, ha nem lehet hol parkolni. Igen, mint ahogy Manhatten is ugy el van slumosodva. Nem annyira a szegenyek laknak ott ($1M alatt nem nagyon veszel ott lakast, azert se tul nagyot), es senki sem sir, hogy nem lehet kocsival jarni. Teny, hogy van 22 fele metrojuk, de azert azt senki nem mondhatja, hogy V.kerben olyan szar lenne a tomegkozlekedes...

Masik vicces komment, hogy mennyivel szennyezobb a kerulout, es mindenhol nyugaton atmeno forgalom van es nem elkerulo. Gondolom London, Parizs es Becs nem nyugat... En ugy gondolom, hogy az en kicsi kocsim kicsit kevesebbet gazt pofog ki ha az M0-n megyek korbe, nyugodt 80-100-as tempoval, mintha masfel orat allok a dugoban a keletitol a BAH csomopontig...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 14:29:57

@thetriggerhappy: Én is itt lakom, immár 25 éve. A házunk le volt pukkanva, a környékkel együtt. A tulajdonosok sorban menekültek el belőle. Volt, aki kiadta, volt, aki azt se, inkább üresen állt neki. Aztán volt egy felújítás, és utána jött a Főutca dolog, amitől fokozatosan kezdett emberközpontúbb lenni minden. És láss csodát, megjelentek új tulajdonosok, akik már szívesen választották a jó helyen lévő, felújított házat. A folyamat most is tart, de sokan szerintem későn fognak ébredni, amikor már nem lesz eladó, csak kiadó lakás a környéken. Persze azt is el tudom képzelni, hogy más ház kevésbé szerencsés, mert mindenki elmenekült belőle, aki tudott volna a közösbe tenni, így nem lesz meg az önrész a felújításhoz soha, és az ördögi kör bezárult. De erről nem az élhetőbb belváros koncepció tehet, hanem épp ellenkezőleg, ez az élhetetlen belváros hagyatéka.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:31:32

@Jó Estét:

legalább olvasnál alaposabban....manhatten :-)

MVMV 2010.11.09. 14:31:37

A buda felől érkezőknek a híd alatti rész az utolsó "kényszer P+R" azért remélem marad ott pár parkolóhely, legalább a másik oldalon, igaz fizetősen.

Én sem szórakozásból szoktam ott állni, hanem onnan megyek a város legtöbb részébe ügyeket intézni, mivel se moszkván, se délinél, semmilyen kötöttpályás jármű közelében nem lehet otthagyni a verdát.

Ha nem lesz arrafelé hely egyáltalán, a kényelmes autós nem fog másfelé menni, ha arra van dolga, hanem inkább 10x annyi időt áll dugóban az astoriáig, ferenciekig stb, ezzel szvsz sokkal rosszabb lesz az ott lakóknak a folyamatos kipufogógóztól.

Mondjuk előnye is van az egésznek, én nemrég vettem autót azon a környéken lakótól nyomott áron, mert nem tudott vele hazajárni parkolni, és megunta :)

Jó Estét 2010.11.09. 14:33:33

@thetriggerhappy: latom sikerult a lenyeget kiszurni abbol, amit irtam... Mennyi funkcionalis analfabeta uristen... Ja es ekezetet sem hasznalok, es tudok rola, mielott megemlitened...

zsoci 2010.11.09. 14:36:10

Ez megint egy ilyen építész lázálom.
És a forgalom merre fog menni mégis ? Hol van a tervezett villamos helye ? És minek kell ezt az értlemetlen emelt gyalogátkelőt erőltetni folyton ?

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:37:19

@Androidus:

félre ne érts! én nem a sétálóutcák és az élhető belváros ellen vagyok, sőt!
amit írtam, csak annyi, hogy nem kellene nagy erőfeszítés ahhoz, hogy ha valóban ki akarják tiltani az autókat, akkor azok valóban ne legyenek ott. kezdhetnék pld a 20 éve engedélyes galamb utcával és környékével, ahol 5-ből 4 autónak nincs engedélye, a lakók pedig nem tudnak parkolni.
ezt megoldani azért nem éppen lehetetlen küldetés. a mostani formában tarthatatlan a helyzet, én pld soha nem költöznék vissza, pedig ott születtem, ott nőttem fel és imádom a várost. jól keresek, nincsenek anyagi gondjaim, magyar viszonylatban a felső közép rétegbe tartozom, mégsem gondolom normálisnak, hogy havi 60ezerért parkoltassam az autómat, anélkül pedig egyelőre elképzelni sem tudom az életet. konkrétan a munkahelyemre napi két órát utazhatnék bkv-val, kb 3 átszállással. és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:39:53

@Jó Estét:

az ékezet és manhatten kicsit más.
a kommentem pedig arra vonatkozott, hogy pont én írtam le, hogy miért is ostoba pld manhattan.
és még te beszélsz funkcionális analfabétákról.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:41:48

@MVMV:

szerintem egy autósnak max egy, kényelmes átszállás fér bele, azon túl, lehet bmekkora dugó, az autóját fogja választani.
szerintem is a rossz végén kezdik meg a valóban kívánatos cél elérését. először alternatívát kell kínálni, aztán lehet leszoktatni.

uborkagyalu 2010.11.09. 14:43:00

Újszerű elképzelések, annál is inkább, hogy ha jól láttam a második képen, akkor a Citadellán álló Szabadság-szobor is eltűnik, nemcsak az autók és a római romok! :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 14:45:28

@MVMV: Szerintem jól megragadtad a lényeget. Ez a világ legostobább P+R parkolója. Verekedj be a város kellős közepébe, ott tedd le a járgányt, és tömegközlekedj. Agyrém. Írod, hogy "mivel nincs a megfelelő helyen parkoló". Hát akkor talán először is legyen. Az agglomeráció egészében jelentkező problémát nem lehet egy ponton beavatkozva megoldani.

Jó Estét 2010.11.09. 14:50:29

@thetriggerhappy: nem olvastam vegig mindent, de azert leborulnek emberi nagysagod elott, mert te sose utsz melle egy gombot sem a klaviaturan. amugy manhetten sztem meg baromira nem ostoba, en legalabbis szeretem ott leledzeni, kozlekedesileg is, meg amugyis. Amerikaban nem nagyon voltam meg elhetobb varosreszben.

ex-dr. vuk 2010.11.09. 14:51:26

@thetriggerhappy:
annyi atszallas fer bele, amennyire szopas autozni.
Persze az artol is fugg (berlettel mindegy).
Londonban nem az atszallasok szama szamit, hanem hogy honnan hova mesz (zonak). Barmennyiszer atszallhatsz.

Miert is ostoba manhatten ?.. en sem fogtam. tudod mi lenne ha ott autoznanak?..

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:01:11

10.49.24

és még mindig manhattan, nem manhetten és nem manhatten.

MVMV 2010.11.09. 15:01:33

@thetriggerhappy: tényleg kényelmes az autósok többsége, de azért egyre többen "ésszel" használják az autót, BKV-val kombinálva. Csakhogy amíg átszállásonként kell lyukasztani lassan 400ft-os jegyet, addíg mindenki a kevesebb átszállásra törekszik, mert jellemzően jeggyel jár aki autót IS használ.

@Androidus: "az agglomeráció egészében jelentkező problémát nem lehet egy ponton beavatkozva megoldani" Így van. Az Erzsébet hídon budáról pestre jellemzően a XI-XII. kerületi -hegyi- lakosok, és Budaörs+környéke felőli agglomerációból járnak át.
Az a gond, innen nézve sehol sincsen P+R, pedig akik régen ,pl a BAH környékén lerakták az autót hogy feleslegesen ne menjenek pestre, már azok sem tudják, mert óránként 3-500Ft.
Ha meg fizetős itt is-ott is, autózik fél órával többet a belvárosba, és amennyivel többet költ benzinre, annyit spórol a parkoláson, mert kevesebbet áll az autó amíg intézkedik.
Persze közben meg tesz magasról a környezetszennyezésre, de a várostervezők felismerhetnék már végre, hogy az autós mindíg a könnyebb ellenállás irányába fog mozdulni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.09. 15:01:39

@BDzsH: Pedig inkább az való Neked. .-D

@vuk_: Igen, erről beszélek. Hogy amíg az ember nem bűnöző vagy politikus, addig csak kötelezettségei vannak... :-D

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:02:12

@thetriggerhappy: Ja értem. Viszont nem értek egyet.

Ha valaki hegyen lakik, tudomásul veszi, hogy kell hegymászóbakancs, terepjáró és hólánc. Ha a világtól távol költözik, tudomásul veszi, hogy nincs tömegközlekedés, csak kocsival tud kimozdulni. Ehhez képest aki a belvárosba költözik (illetve inkább az, aki oda született, szokásjog alapján) azt gondolja, hogy a belvárosra jellemző plusz költségekre ő fittyet hányhat.

Márpedig a belváros egyeik jellegzetessége, hogy nincsen hely. Nem bírunk a kocsik és a fal között elsasszézni, mert minden talpalatnyi helyet parkoló autók foglalnak el. Valamiért beette az agyakba magát az, hogy a gyalogosok szivatása az autósoknak joga. Pedig nem az.

Nem minden belvárosinak van autója, akinek van, nem tesz vele jót a köznek, csakis önnön hasznára fordítja. Ezért nem látom okát, miért támogatná az önkormányzat azt, akinek van autója azzal szemben, akinek nincs. Ő miért egyenlőbb? Ugyanis ha ingyen parkol valaki, azzal pontosan olyan összegű támogatást vesz fel, amennyit más fizetne, ha lett volna az ő autójának hely. Vagy ha minden autó le bírt parkolni, akkor meg a gyalogosokat szivattuk meg, mert nincs egy járda, ahol a babakocsit végig lehetne tolni az utca hosszában. Kerekesszék? Bevásárlószatyor? Járókeret? Ugyan már. Sokszor a kukát nem lehet kitenni időben, mert úgy álltak be a kapu elé, hogy se jobbra, se balra nem fér el. És ez csak centiken múlik, mert épphogy átlépi a felfestett sávot, már túl közel van.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az autóját az utcán parkoltató ember valakinek mindenképp kárt okoz. Nem kellene más, mint tudomásul venni, hogy itt a belvárosban minden kényelmes, közel a mozi és a kávéház, jó a tömegközlekedés, éjjel-nappal van élet, nyitva vannak a boltok, ja és fizetni kell az autó elhelyezéséért. Azt gyanítom, hogy normális országban ezzel nem lenne semmi gond, csak itt Bergengóciában érezzük úgy, hogy nekünk jár minden.

Oppala 2010.11.09. 15:04:23

@thetriggerhappy: De létezik, csak sajnos nem ezzel fogják lefedni az aknát. Pontosabban csak egy kis zebra szerű sávban lesz üveggel burkolva.

Vaandor 2010.11.09. 15:07:51

Dupla pirospont az Apáczain az ellenirányú bringasávért!
(Meg egy fekete, ha az ott kétirányú bringaút. A dél felé haladóknak irányhelyes sáv kell, legfeljebb a korzóvégi zebrán menjenek át a keleti oldalra!)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.09. 15:10:27

@Androidus: "akinek van, nem tesz vele jót a köznek, csakis önnön hasznára fordítja"
Kiemelt adókat fizet utána, Európában is kimagaslóan sokat. :-(

De igazad van, a problémát szerintem sem lehet megkerülni.

Viszont érdeklődve figyelem majd az autósok kiszorítása után hogy fog összeomlani a jelenleg is túlterhelt tömegközlekedés, ha nagyon sürgősen nem kezdenek vele valamit. .-D

Nna, akkor fogom levenni a rendszámot a motoromról, és tojni a sok autistára. :-D

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:14:03

@MVMV:
ez is igaz. ha egyszer kell átszállni, az oda-vissza 1600ft, amiért az ember bárhol parkolhat 3 órát és még a benzin is bőven belefér.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:14:11

@MVMV: Pontosan. Hozzáteszem, hogy amit nálunk P+R parkolónak képzelnek, az nem túl csábos. Minimum őrzött, bekamerázott parkolóház kellene, mert azért letenni a város szélén a verdát, hogy egész nap azon rettegjek, mi marad belőle... kösz, de nem.

És a legfontosabb, amit nem győzök elégszer elmondani: addig nem lesz változás, amíg az önkormányzat benyeli a parkolási bevételeket, és tömködi a lukakat belőle. A felszíni parkolás bevételeit utolsó fillérig rá kellene költeni a parkolóházak támogatására, hogy egyrészt jobban megérje építeni, másrészt jöjjön el az az állapot, hogy 1 forintal olcsóbb beállni, mint kint hagyni az utcán.

Az utcai parkolást én a "beszaladok és elintézek valamit" kategóriának tartanám fenn (szerelők, ügyintézők, futárok stb.). Aki munkába/ból jár, annak lehetne a rámpás parkolóház, lehetőleg P+R, de aki nagyon akarja, hát vigye be, csak tüntesse el, amikor odaért. És lenne még liftes garázsból is, ha én találnám ki a rendszert :) Az pedig azoknak, akik alkalomszerűen használják. Az a legolcsóbb, de egyben legbiztonságosabb is. Kicsit macerás a ki/be állás, de ha hetente veszi elő, kit érdekel.

Végső soron szerintem igazából csak szórványos parkolóhelyekre van igazán szükség az utcán, azokra is úgy, hogy nem 2 óra, hanem mondjuk fél óra a limit.

Cook kapitány 2010.11.09. 15:16:22

@newtehen: "Viszont érdeklődve figyelem majd az autósok kiszorítása után hogy fog összeomlani a jelenleg is túlterhelt tömegközlekedés, ha nagyon sürgősen nem kezdenek vele valamit. .-D"

Pontosan. És ezzel visszatértünk a probléma gyökeréhez, amit egy értelmesebb óvodás is lát, csak a városházi majmok nem, hogy előbb kell tömegközlekedést fejleszteni, P+R-eket építeni és utána lehet lezárni a belvárost. Utána, nem fordítva.

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:17:38

@Androidus:

nem írom le ismét, hogy mit gondolok erről, már megtettem. amit leírsz, az egy ideális állapot, az pedig nagyon messze van innen. az ideális állapotot pedig nem úgy érjük el, hogy először pokollá tesszük a legtöbb városi életét, hogy aztán azok valami jó felé mozduljanak, hanem azzal, hogy életképes alternatívát adunk nekik.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:18:52

@newtehen: Nem összességében kellene emelni az autósok terheit. Az tényleg túl sok már így is, mert abból is minden másra költenek. Nem, én csak arra az igazságtalanságra hívom fel a figyelmet, hogy agyik autós épít garázst, és szépen beáll minden nap, a másik pedig kint hagyja az utcán, miközben mindkettő ugyanannyi terhet fizet. Felőlem lehet garázsépítési támogatás is annak, akinek van, a lényeg a differenciálás.

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:19:20

@Jó Estét:

éssel nem kezdünk mondatot? miféle hülyeség ez és miféle ócska, buta riposzt ez arra, hogy a szerinted elütés manhattent utána sikerült még rosszabbul, manhettennek írni.

georg 48 2010.11.09. 15:22:29

A falfirkákat kifelejtették!!!!!!!

georg 48 2010.11.09. 15:23:17

Ja és nem ártott volna berajzolni egy két hajléktalant !!

avus · http://avus.blog.hu 2010.11.09. 15:24:34

Jól látom? A harmadik képen, balra, az egy gárdista? :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:25:21

@thetriggerhappy: Öööö... én nem egy állapotot, csak egy működési elvet próbáltam leírni :) Csak arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy olyan ez, mint az egészségügy, meg a nyuggerek ingyen utazása. Hurrá, ingyen van, használjuk hát gyakran. Nos, nincs ingyen, és a burkolt támogatás nyakló nélküli felvételére buzdít. Jobb lenne odaadni azt a pénzt az öregeknek, amibe kerül közülük némelyiknek a lófrálása, de azt a pénzt egyenlően elosztani. Aztán lehet, hogy mindjárt nem menne naponta busszal templomba :) Ugyanez van az ingyen parkolással is. Amit meg lehet oldani ideális módon is, de csak akkor kezdünk el közelíteni bármiféle megoldás felé, ha előbb tudomásul vesszük a valódi működést. Márpedig nem ezt látom. Például te is azt mondtad, hogy helybélinek járjon ingyen a parkoló.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:27:31

@thetriggerhappy: Szerintem csak olyan van, hogy háttal nem kezdünk mondatot. Tessék előbb szembe fordulni :)

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:27:49

@Androidus:

nem, én azt mondtam, hogy legyen megfizethető parkoló. 60ezer nem az. 20ezerért bármikor oda állna az autósok nagy része.
mellesleg a kerületi lakosok nem ingyen használnak bármit is a kerületben.....
a mai helyzet az, hogy a kerület szarik a tilosban parkoló pénzváltókra, szarik a parkolni képtelen lakosokra, ellenben parkosít ezerrel (ami egy jó dolog). szerintem ezeket a problémákat együtt kellene kezelni.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.11.09. 15:29:03

Megint előkerül az autóskérdés és megint sok a meddő vita.

Az nettó baromság, hogy "a belvárosban nincs helye autónak". Akkor hol van? A külvárosban miért van inkább helye?

Maradjunk annyiban, hogy Budapest szerkezetét nem jól alakították ki, manapság pedig a korrigálásokat nem csinálják meg. Két körgyűrű kéne a város köré, nekünk még egy sincs.
A városba nem az autók nem valók, hanem az agglomerációból, na meg azon kívül jövők százezrei nem valók oda autóval és ezt nem idegengyűlöletből mondom, hanem egyszerűen nem férnek el. Én és a munkatársaim se járnak repülővel fehérvárra(leszállni a belvárosban szállnánk le) egyszerűen irreális lenne.
Ezért kéne fizetős behajtás a kocsikra Budapest határában, ingyenes parkolóhely és metró a belvárosig.

Az, hogy főutakból sétálóutcát csinálnak nevetséges és nem problémamegoldás, az egyéb műdugó és társaival együtt.

Amúgy én azt a főutca projektet egy katasztrofának tartom(ez a mostani második ütem már jobban hangzik amúgy). Nem azért, mert nem tetszik, bár engem már nem hoz lázba néhánytonna díszburkolat... Szerintem az az út nagyjából rendben volt eddig is, miközben a városnak vannak olyan részei, amiken nagyon fontos lenne a felújítás, vagy egy új villamosvoonal stb. Mit is mondott a fidesz? Nem csinálnak ők presztizsprojektet? Hát ez a főutca pont az. A Corvin-projekt mintára csináljanak modern városi életteret a putrikból, mert van abból elég.

És mindemellé kellenének a parkolóházak, úgy, hogy a felszíni parkolást az utak egyik feléről minimum ki kéne tiltani.
De konkrétan az ottlakókat is. Más milliókért épít magának garázst, a közterület kisajátítása ne legyen már ilyen ingyenes móka egyeseknek. Megállni, kipakolni oké, de utána vigyék a kocsit az új, építendő parkolóházakba.
Nevetséges, hogy látok egy utcát, mindenhol kocsik állnak, parkolóház mellett felirattal, hogy épp 138 szabad hely van. Hát, mert az ottlakó minek menjen a parkolóházba, ha kisajátíthhatja a közterületet.

Más, ha az út szélére rakja az építési törmelékét ideiglenesen, esélyes, hogy egy napon belül már megbüntetik.

Ja és egyébként, ha már csinálnak valamit azon a rohadt kiskörúton, akkor a lényeg ott az lenne, hogy a 47-es villamost kivezessék a nyugatig(csak pár megálló lenne) egy nagyon fontos szakasz lenne, amit idióták a metró miatt anno visszabontottak.
Dehát ez ugye nem fontos..ide a vakvilágba bicikliutak kellenek (és mivel a biciklisek nagyrésze nem tud közlekedni, nem lehet őket gyalogosokkal egybe ereszteni, ezért az autók közé követelik magukat, hogy vigyázzanak rájuk, ne nekik kelljen figyelnie a gyalogosra) lezárások, meg díszburkolat és hasonló. Érdemi forgalom át/kiszervezés, BKV villamos/troli hosszabbítás az nincs.

Összességében ezek a látványképek semmitmondóak. Miért kell külön céget megbízni azzal, hogy arrébbtegyenek fél méterrel egy sínt és felhúzzan néhány fasort?
Amit a látványtervben látok, az konkrétan a polgármester a kerületi építész meg akármilyen rendező ALAP dolga lenne.
Mi annó a társasáhunkon belül a kis járdát mikor megcsináltuk és mellé fákat ültettünk valamiért nem hívtunk ilyen szuper céget ilyen tervekért...

Jó Estét 2010.11.09. 15:33:07

@thetriggerhappy: olyan vagy, mint a vindoz, hogy nem enged be, ha kisbetu helyett nagyot irok, vagy elgepelek valamit. Csak a vindoznal ez elnezheto, mert ugye 0 az intelligencia hanyadosa. Ha nem tudsz erdemben hozzaszolni ahoz amit mondok, ne szolj hozzam, mert arra igazbaol nem reagaltal, nyelveszkedni meg nem sok kedvem. Vagy arra akartal ravilagitani, hogy a rendkivulk bonyolult "Manhattan" szot le tudod irni onalloan, akkor gratulalok, az meg hogy elhiszed-e vagy sem, hogy enis, az hidegen hagy. tudod mit, nem tudom leirni, csak hagyjal beken.

Amugymeg Erzsike hidra fakat, es kavezokat, alagutat a blahatol (keletitol) legalabb a BAH-ig, es akkor orom lesz es boldogsag

Jó Estét 2010.11.09. 15:39:29

@sanche: nagyjabol egyetertek, kulonosen azzal, hogy miert lenne joga pont az ottlakoknak hasznalni azt a darabka kozteruletet, amit sanszosan a fovarosi onkormanyzat kezel, es sokszor allami penzbol van felujitva, kvazni mindenkie, de valaki ingyen hasznalhatja, a tobbieknek meg 400huf/ora...

A parkolohazas tema meg megint nagyon igaz, enis mindig nezem, hogy egymas hegyen-hatan allnak a kocsik, sokan szabalytalanul, a parkolohaz meg kong az uressegtol. Az ok, hogy vmivel dragabb, mint az utca, es ejszaka is fizetni kell, de napkozben mennyivel kenyelmesebb mar beallni valamejk ilyenbe, es kifizetni orankent plusz 200 forintot? Es akkor sirni sem kene. MANHATTANban nem ritka az orankenti 3-4000 HUF parkolasi dij, egy szimpla foghijtelken.

Nekem van autom, es nagyon jol tudok vele parkolni, jo is a levego (Pesthez kepest), es metro is van. Nem csak a V. kerulet letezik a vilagon...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:44:36

@thetriggerhappy: Hát, ha a parkolóházak támogatása megvalósulna a felszíni bevételekből, nem lenne elképzelhetetlen a 20 ezer forintos garázsolás.

A kerület jelenleg azzal támogatja a helybéli autósokat, hogy lakásonként egy autó ingyen parkolhat, és ha több van, az is kap tán valamennyi kedvezményt, de azt már nem tudom pontosan. Megy is vele a tgrükközés, élelmesebbje ezért iratja más nevére, jelentkezik be falból lakónak stb. "Hasznos" az ilyen szabály.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:54:59

@sanche: Sok olyat írsz, amivel egyet tudok érteni, de van, amivel nem.

A külvárosban más a beépített terület aránya. Szűk utcák, telibe beépített tömbökkel, ennyi elég ahhoz, hogy ha megtöltjük élettel, túl sok legyen neki az autó. Ehhez nem kell feltétlen belvárosnak lennie, ha mutatsz ilyet máshol, ott is ugyanez lesz a probléma. (Az élettel megtöltés azért kritérium :) )

Az aggomerációból való bejárásra találták ki a P+R rendszert, amit hiába mondogat mindenki, nálunk sajnos nem történik semmi :(

Az egyik sok parkoló autót eltakarítani jó ötlet, kábé ez következik abból, ha megfelelő szélességű járdát akarunk kiképezni mindenhol. És ami tulajdonképpen valamilyen formában megvalósult mindenhol, ahol átépítették az utcákat.

Megállni, kipakolni, aztán uzsgyé be a parkolóházba, te vagy az én emberem :)

A 47-es meghosszabbításából annyit látok, hogy a terven bekanyarítják a végét a Deák téren. Jól folytatható, de értelemszerűen az egy következő lépcső. Reményeim szerint hozzá tartozik a Nyugati téren a felüljáró elbontása ;)

A bicikliutakat viszont muszáj elkezdeni valahol. Amíg pedig nem alkot összefüggő hálózatot, addig szükségszerűen nyögvenyelős. De ez nem jelentheti azt, hogy akkor neki se fogjunk. Csinálni kell, már kezdenek látszani eredmények. Például már vannak biciklisták is :)

thetriggerhappy 2010.11.09. 16:02:21

@Jó Estét:

én nem tudok érdemben hozzászólni, miközben itt egyesek a megszámlálhatatlan metróvonallal, 2millió busszal, helyi viszonylatban olcsó taxival, észak-déli, kelet-nyugati egyenes utcákkal és 100ezer dollárnál is magasabb éves átlagfizetéssel rendelkező manhattant hasonlitgatják budapest belvárosához közlekedési és parkolási szempontból.
beszarás.

gabest1 2010.11.09. 16:16:45

Ez nem nektek készül, hanem a túristáknak. Sicc a belvárosból, helyi paraszt.

Jó Estét 2010.11.09. 16:17:43

@thetriggerhappy: jee, tudsz a temarol is beszelni, mennyi billentyu lenyomast megsporolhattal volna ha ezzel kezded :) es amugy az annyira rossz lenne, ha Budapest belvarosaban is ez lenne? amugy azt ne mondd nekem, hogy Pesten draga a taxi, helyi viszonylatban. NYC 500 HUF kiallasi dij + 300/km 200/perc varakozas 150 Ft/l benzinar vs. Bp 300 HUF kiallasi dij 150 HUF/km 60/perc 340 Ft-os benzin. Ok, a keresetek nincsenek osszhangban, de ha beleszmaolod a duplazos benzinarat itthon igencsak baratiak az arak. Tomegkozlekedessel is egesz jol el lehet boldogulni a hungaria koruton belul, es remelem ez meg javulni is fog idovel. Nem ertem mihez kene akkor hasonlitani? Uj-Delhihez? Mehetunk abba az iranyba is...

Jó Estét 2010.11.09. 16:19:05

@thetriggerhappy: ez sztem annyira nem veszes arban, vagy tevedek? egy havi BKV berlet 10ezer, egy havi auto torleszto sokaknak 40-50ezer, egy alberlet rezsivel 100-150 a belvarosban, es ezek kozeposztalybeli kiadasok

Izo 2010.11.09. 16:24:36

@Androidus: "Reményeim szerint hozzá tartozik a Nyugati téren a felüljáró elbontása ;)"
Pedig mennyit szenvedtek vele! :)

thetriggerhappy 2010.11.09. 16:25:27

@Jó Estét:

európához. micsoda meglepetés!

thetriggerhappy 2010.11.09. 16:26:54

@Jó Estét:

a huszonezer nem sok, a havi 60-70 nagyon. a kérdéses tér közelében lakóknak a szabadság téri parkolóház nem igazán alternatíva.
valamiért a környéken (aranykéz, millenium stb) nem kedvezményesek az árak.

Hiris 2010.11.09. 16:27:56

Mekem attól esett le az állam, hogy itt sokan halál komolyan autómentesített világvárosokkal érvelnek. Tessék mondani, Bp. tömegközlekedése összehasonlítható pl. Londonéval, Párizséval? Amikor még az a nyavalyás 4-es (4-es, bakker! Nem 10-es, vagy 15-ös) metró se lesz kész a büdös életben?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.11.09. 16:42:39

Remélem mélygarázs azért lesz alatta. És az Erzsébet híd alatti csövesekről sem feledkeznek meg...

Jó Estét 2010.11.09. 16:48:26

@Hiris: ellenben van rengeteg busz es villamos. amugy London azert kb 5szor akkora teruleten fekszik, mint Bp, ott meg metroval is van, hogy tobb, mint egy orat utazol egyik ehlyrol a masikra. en sztem Pest legnagyobb hianyossaga nem a tomegkozlekedesben van, hanem a P+R parkolok hianyaban. Persze tomegkozlekedes sem tokeletes, az teny, nagyon tavol all attol, de azert eleg jol el lehet jutni A-bol B-be legtobbszor. Illetve meg az sem nagyon osztonoz automentessegre, hogyha mondjuk nem metros atszallasal kell ejutni valahova, az 2 szemelynek oda-vissza 2500 Ft, amibol sokszor taxival is megjarod az utat :(

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2010.11.09. 17:34:54

Szinte teljesen végigolvastam az összes kommentet. (lehet, hogy mazochista vagyok?)Amit én látok, hogy mindenkinek igaza van. És ezért egymásal marakodunk. PONTOSAN az történik, mintha egy sereg majmot amik az erdőben szabadon élnek öszezsúfolnak kis helyre. Az addig békés álltok egymásnak esnek. A bölcs koncepciózus városvezetés ahelyett, hogy a város körül, a pályaudvarok körül, a tömegközlekedés végállomásai körül megfelelő parkolóhelyeket alakítana ki, és hatásos tömegközlekedést, összenyom autóst, gyalogost, kerékpárost és páholyból szemléli ahogy megeszik egymást. Ezt érdemeljük. Ezt érdemeljük?

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.11.09. 18:16:44

az alanyi jogú parkolás és az autó nélkül élhetetlen belváros margójára:

1. egy átlagos belvárosi bérházban van szerintem minimum 15 lakás. a ház homlokzata előtt meg maximum 5 autónak hely.
15 család (iroda, magánrendelő,stb ) hogyan éljen a jogával ha 5 hely van?

szoktam késő esténként parkolni újlipót zsúfoltabb részen, 1-2 hely mindig van /háztömb. szerintem jó ha 5 lakásra jut egy parkoló. akkor most hogy van ez? ötből négy lakatlan? büdös csóró prolik lakják?

vagy csak nem mindenkinek nőtt a seggéhez a kocsi. ideológiát mindenhez lehet gyártani, de azért nézzünk már kicsit előre is.

vauvauvau 2010.11.09. 18:25:20

Magyarország a látványtervek hazája.

lcpacific 2010.11.11. 04:07:27

En meg azt kis ketszintes hazikot is kikapnam onnan *100 eves etterem) fajdalommal megtort szivvel. Kis levego jut a tobbieknek. Etterem bemegy a szladiba, a pic ter meg kap par fat es parkolot.

Perillustris 2010.11.11. 10:26:56

@d'oh: Ez már túl haladó gondolkodás... :)

Perillustris 2010.11.12. 19:38:38

@sanche: "és mivel a biciklisek nagyrésze nem tud közlekedni, nem lehet őket gyalogosokkal egybe ereszteni, ezért az autók közé követelik magukat, hogy vigyázzanak rájuk, ne nekik kelljen figyelnie a gyalogosra"

Eléggé el vagy tévedve, ha ezt gondolod.

@Spiritmonger: Hopp, elrepült 5-6 ezer milliárd forint. Kifizeted?

nabu 2010.11.14. 15:20:43

@Spiritmonger: Egyrészt nem igaz amit írsz a közterekről, hogy elslumosodnak vagy mi. Másrészt a többi igaz lenne egy olyan világban, ahol az autón kívül nem létezik más közlekedési eszköz. Kedves autóval járok a wc-re is kollégák, vegyétek már észre, hogy létezik egy "vadonatúj" találmány amit úgy hívnak TÖMEGKÖZLEKEDÉS vagy a két lábam. 1. aki a belvárosban lakik (és van esze) eleve nem tart autót vagy csak ritkán használja, mert az ötödik kerületbe mi a tökömnek? 2. ha tart is, a parkokba akkor sem azzal megy. Kitűnően látszik ugye a városban, hogy az olyan helyeken amit átengedtek teljesen az autósoknak, csak úgy pörög az élet, és minden kulturált és szép, az üzletek virágoznak és az emberek imádnak kijárni oda (lásd: Kossuth L. út). A város közterein autómentes területein általában sokkal nagyobb az élet, ezt csak a vak nem látja és élni és ott lenni is jobb. Plusz senkinek nincs már se pénze se kedve az autósoknak még több ezer hidat és alagutat építeni, mert ezek csak rövidtávra oldják meg a gondot, hosszú távon az a megoldás, hogy járj ritkábban autóval, amikor nem feltétlenül szükséges ne menj vele. Aki meg agglomerációból jön be, annak meg kell teremteni ugyanúgy az alternatívát, ahogy megteremtették a belvárosaiknak.

Serio (törölt) 2010.11.15. 13:18:35

Elviszik a Sün szobrot?! Nemár...

Serio (törölt) 2010.11.15. 13:23:52

@nabu: Jah jó gondolat... Az autó szimplán nem való a belvárosba. Lehet rajta fanyalogni, de pl. repülni is milyen jó, mégse jut senkinek eszébe repülővel menni a sarki McDonaldsba.

Ráadásul a saját szüleimen látom, hogy mire vezet ha valaki "sietségből" még két sarkonyira is képes kocsival menni. 55 évesen nem bírnak gyalog felmenni a harmadikra. Aki gyenge és beteges akar lenni, az járjon csak kocsival a belvárosban.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.16. 12:19:26

@nabu: Ugye Te is arról a tömegközlekedésről beszélsz, amelyiknek most vonták vissza a vasútengedélyét? (Hév, metró, villamos)

mement 2010.11.17. 15:26:59

@newtehen: erdekes, ennek ellenere ma reggel meg is behozott a hev, utana meg a villamos tovabb vitt.

mement 2010.11.17. 15:52:22

@newtehen: olvastam en is, nem ertem milyen automaitzmusrol beszelsz...??

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.17. 15:58:35

@mement: Nem baj, nem kell értened... Kell olyan is, aki lenyírja a füvet, felvágja a fát. .-D

mement 2010.11.17. 16:02:18

@mement: az kicsit banto, hogy teljesen ertelmezhetetlen valaszt adsz, majd utana szemelyeskedesbe csapsz at, ahelyet hogy kifejtened mire is gondoltal.

mifelenk az ilyet parasztnak hivjak.

agiko 2010.11.23. 17:17:32

@mangoman: Érdekes, hogy "azelőtt" senki sem nyavalygott a kocsi miatt (legfeljebb álmodozott róla) és eljutottunk mindenhová! Most, amikor már több a kocsi, mint az ember, kicsit elgondolkodhatnánk mi fontosabb? Belvárosba be sem engednék civil kocsit, vidékre meg úgy rendezném, hogy ne érje meg! Sajnos sok a fontos, pénzes akiknek nincs élet kocsi és mobil nélkül! Egy ember azt mondta, hogy minden fát kivágna, mert szemetelnek, piszkítják a kocsiját - akkor hogyan vesz levegőt? kérdem én! Magyarország emberléptékű, meg lehetne oldani ennyi autó nélkül. Más kérdés Kanada, ahol erre épült az élet, és itt sincs már hely! Se utaknak, se parkolóknak! COPD-vel nehéz városban élni...

sando' 2011.02.17. 14:32:24

Voltam a környéken a napokban, és biztatóan halad előre a dolog, talán tavasszal/nyár elején már 100%ra kész lesz. Én optimista vagyok, és szerintem egy élvezhető hely lesz, bár az biztos, hogy az autósok rovására megy a dolog.

De emellett nem tudok nyugodtan elmenni:

"Persze azért a lelki szemeink elől ne hessegessük el, hogy ott a piaristák épülete előtt (amelyre hamarosan visszatérek majd) egy építési telek van! Amit előbb-utóbb használni is szeretnének, szóval mindez ideiglenesnek tekinthető. Na persze ez esetünkben azért öt-tíz évet biztosan jelent."

Mivan?!?!?! Ez komoly? Azt lehet tudni, hogy kinek a tulajdona? Akár egy undorító plázát is felhúzhatnak a piaristák elé? Ugye NEM ?!

Perillustris 2011.02.17. 21:16:06

@sando': "az autósok rovására megy a dolog"

Egy ilyen fejlesztést inkább a társadalmi hasznossága szerint nézzünk: összességében mindenki jól jár.