m15 13[1]

 

Miként a Városban blog is megírta, új látványtervek kerültek fel a Budapest Szíve programról (a korábbiakat itt tekinthetitek meg). Ott a Kiskörút látványterveiből szemezgettek, itt most a szintén frissen kikerült Március 15-e teret nézegethetjük.

 

m15 06[1]

 

Ami a legfontosabb: egy elég használható térséget alakítottak ki (illetve fognak, reméljük). Eddig ugyanis a Duna korzó valahogy sehogy sem ért véget a déli végén, csak úgy egyszerűen elfogyott. A tulajdonképpeni teret négy oldalról autóforgalom fogta közre, nagy részét pedig a kiásott római romok foglalták el. Semmi bajom a romokkal, van ahol "működnek", jókat lehet játszani rajtuk, itt úgy tűnik, útban voltak. Mondjuk ez utóbbira legklasszikusabb példa az éveken (évtizeden?) át felbontott főtér Kolozsvárott a Mátyás-szobor előtt.

 

m15 02[1]

 

 

Nos a legfőbb változás, hogy a romokat eltüntették - nem temették vissza teljesen, üvegen át be lehet kukucskálni majd (talán le is lehet menni?) -, és jó nagy teret kapunk a sétálásra - nyugodtan nevezhetjük most már egy kis parknak a teret. Nem lett túldizájnolva, de például a beöblösödésekben kialakított padok egész pofásak.

 

m15 08[1]

 

Persze azért a lelki szemeink elől ne hessegessük el, hogy ott a piaristák épülete előtt (amelyre hamarosan visszatérek majd) egy építési telek van! Amit előbb-utóbb használni is szeretnének, szóval mindez ideiglenesnek tekinthető. Na persze ez esetünkben azért öt-tíz évet biztosan jelent. Addig is jó sok látványterv itt.

 

m15 07[1]
m15 09[1]
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest duna park belváros erzsébet híd látványterv v. ker március 15. tér budapest szíve program

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr542435345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2010.11.09. 09:31:01

Úgyis tele vagyunk római romokkal, temessük be ezt is.

Rocky 2010.11.09. 09:31:43

:S

Mit mondjak?
Egyik szemem...

Örülök, hogy történik valami: eltűnnek az autók, több lesz a zöld és az igazi park.

Nem örülök:
ha a látványterveken ilyen ronda szürke térkővel van borítva, ilyen szélességben, ilyen egyenesen és hosszan, az nem sok jót jelent...
sokkal szebb pl. az Alle és a Fv. piac mögötti volt parkoló helyén a park...

t0thl 2010.11.09. 09:32:31

Egészen pofás, mondjuk nem látom milyen területet adnak az autósoknak az elvettek helyett.

escaper · http://elinnen.blog.hu 2010.11.09. 09:35:08

A parkokkal nagyon egyet tudok erteni.
Viszont ez csak egy aprocska zold sziget lesz a hatalmas forgalmu ut mellett.
A romai romok eltuntetese, pedig annyira magyar: ahelyett, hogy megelnenk a magyar allamisagnal majdnem ketszer idosebb kovek kozelseget, ehelyett 2 ev mulva billego burkolat- es homalyos uvegek ala rejtjuk.

Amikor a park elkezd "kiralyutcasodni" (mert miert is ne tenne), akkor elmondhatjuk, hogy semmiert astuk vissza.

Tipikus fantaziatlansag, es '60-as evekbeli parkprojekt. Szanalmas.

Démonmac1 2010.11.09. 09:39:44

Remélem lesznek kamerák, mert tuti jonnek majd csövik firkálni.
Plusz én lejtős elemeket nem építenék,(ládd 3 as kép) mert az meg jól össze lesz gördeszkázva (és emiatt firkálva is)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.11.09. 09:41:41

Höhö csak én nem látom ezek a terveken a villamost?? Mert úgy tűnik azt kifelejtették! :D

Grigorij 2010.11.09. 09:42:00

Miért kell két Index-blog a városra?

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.11.09. 09:46:16

Később a hidat is le lehet bontani.
Elvégre járművek már úgysem kellenek. Micsoda baromság!

szárny 2010.11.09. 09:47:35

És ezért kellett rommá áztatni a gótikus belvárosi főplébánia-templomot... vagy direkt?

TroppauerHümér 2010.11.09. 09:47:48

Ha a belvárosból kiszorítják az autókat (a helyieket), akkor ott szegény emberek fognak lakni, nulla lobbierővel. Emiatt slumosodni fog, bármilyen szépre építik eredetileg. Az átmenő forgalom korlátozása OK. Vagy a tervekben hemzsegnek a mélygarázsok?

Középosztálybeli embernek van autója. Ezen semmilyen várostervezés és közlekedésfejlesztés nem változtat. Annyit lehet elérni, hogy belvárosi közlekedésre ne használja. De a helyieknek kell parkoló.

öntelt radírpók 2010.11.09. 09:48:01

@Noname Cowboy: EPIC FAIL :)

Ha jól tudom egyébként, a pesti hídfőnél fekvő Contra Aquincum lma látható része 90%-ban utólag épített műrom - azért meg nem kár.

EMU 2010.11.09. 09:48:19

Nem értem, mi a jó abban, hogy emberek lelkesen hagyják magukat hülyíteni és szívatni. A tervek épkézlábak? Igen. Volna létjogosultsága? Igen. Tetszene? Igen. Úgyhogy az ég világon semmi nem lesz belőle, kár a posztért, ebben az országban csak duma van meg fellengzős parasztvakítás, amivel dolog volna, az megy a levesbe, le lesz takarítva az asztalról ez is, aki mást gondol, az nem itt él. Hova ez a lelkesedés?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.11.09. 09:48:27

Szerintem jó az irány, ami mentén gondolkodnak. Bár kíváncsi vagyok, a mostani őskáosz után mikor lesz végre ilyen...

Az autósoktól elvett betonteret pedig csak üdvözölni tudom. Ez itt kb. a belváros kellős közepe. Végre kezd egy normális európai formájú városra hasonlítani autópálya és gigaparkoló helyett. Nyilván ott van még a híd, amivel nem tudom, mit lehet csinálni, viszont az értelemszerűen hatalmas forgalmat generál. Ez az, amire 100 évvel ezelőtti eleink nem gondoltak, amikor a belváros tengelyébe álmodtak - amúgy fantasztikus - hidat. Azonban jó 70 év múltán olyan forgalom lett rajta, hogy kiirtotta a klasszikus belvárosi életet.

Romok. Érdekes kérdés, hiszen egyrészt az jó dolog, ha megemlékezünk a történelemről, másrészt pedig az is igaz, hogy abszolút oda nem illő volt az a rompark ott. Melyik ujjamba harapjak - típusú dilléma...

szárny 2010.11.09. 09:49:27

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Tudjuk, hogy a magadfajtáknak csak ez a szíve vágya. Miközben teli pofával vádoljátok vele éppen azokat, akiket le akartok gyilkolni...

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.11.09. 09:51:59

@TroppauerHümér: Szerintem az senkinek se célja, hogy a helyi lakosoknak ne legyen kocsijuk. Ezen amúgy se lehetne ilyen eszközökkel segíteni. Viszont az biztos, hogy rengetegen vannak, akik nem bent laknak, viszont mindenhova autóval mennek, és napközben elállják a belvárost. Ráadásul helyenként úgy, hogy gyalog nem is nagyon lehet kerülgetni őket mert beállnak egész a házfalig.
Azzal egyetértek, hogy kellene több mélygarázs, és akkor ezzel párhuzamosan lehetne a közterekről leküldeni őket.

öntelt radírpók 2010.11.09. 09:57:56

@TroppauerHümér: igen, a slumosodést úgy kell megakadályozni, hogy a Viágörökség részét képező, turisták által kedvelt belvárosi Duna-partot felszíni parkolónak használjuk.

A tervek alapján a rakpart és az Apáczai Cs. J. utca továbbra is járható, a hídra a déli oldalon fel lehet hajtani. Hol itt az autósok kiszorítása? Hogy nem tudnak a templom kapujában parkolni?

vizipook 2010.11.09. 10:03:40

vicces a legalsó kép: a vízen kicsit más kép tükröződik, mint ami felette van...

Terézágyú 2010.11.09. 10:08:16

@öntelt radírpók:
"Ha jól tudom egyébként, a pesti hídfőnél fekvő Contra Aquincum lma látható része 90%-ban utólag épített műrom - azért meg nem kár. "

Ja, az eredeti meg olyan kicsi és semmitmondó, hogy be is lehetne temetni...
Azt tudtad, hogy az amfiteátrum nagy része is újjáépített? Le kéne azt is dózerolni ugyebár... Meg a római vízvezeték egy darabja. Az se eredeti. Hordjuk szét.

"műrom" - helyreállításnak hívják...

Rocky 2010.11.09. 10:11:50

Azt nem gondoltam, hogy kérdés lehet, hogy a belvárosban autóknak helye a felszínen nincs.
Parkolóházban igen.

Szerintem a park, a látványterv minőségével van baj...
Lehetne sokkal látványosabb, előre mutatóbb, európaibb!
Főleg a belváros közepén...

Pl. szürke kiselemes térkő helyett, nagy mészkőlapok. Nem ilyen széles, egyenes burkolt felületek. Oszlopok (mik azok? világítás?) az útvonal közepébe állítva. Hegyes, sarkos csatlakozások. Kevés pad, leülő terület. Fák az út közepén, a betonból kinőve. stb.

K.Toth 2010.11.09. 10:17:38

A terv szép. Csak az Erzsébet híddal együtt is kicsi a budapesti hidak kapacitása a forgalomhoz képest. Persze lehet az autósokat (sokkal) kijjebb kényszeríteni, de így csak az V. kerület problémáját hárítja át Rogán a szomszédos kerületekre.
Az Erzsébet híd melletti hidak csak 2×1 sávosak, azon fognak állni az autók.
Az egyetlen megoldásnak azt látom, hogy az átmenő forgalmat a föld alá kellene vinni.

Rocky 2010.11.09. 10:17:59

Romvédők:

mit kellene, lehetne csinálni a romokkal szerintetek?

Már a NMúzeum pályázatánál is kikötés volt az épület előtti XVIII. sz-i épületromok védelme (jelenleg föld alatti, épület alapok)...
Mi ebben a védendő?
De most komolyan kérdezem!

Ott van például a Várbazár, szinte teljes "pompájában", minden porcikája megvan! De hagyják elporladni. De ez sok teljes "romra" igaz. Ez nem zavar senkit?

De az ha a semmire nem használható római köveket megvédik, betakarják (üveggel), az nyilván felháborító minden "műemlékes-műértő" számára...

Nem értem igazán, igazából!

Roa 2010.11.09. 10:23:16

@K.Toth: Mi lenne, ha az átmenő forgalom nem átmenő lenne, hanem kikerülő?

Terézágyú 2010.11.09. 10:27:54

@Rocky:
"mit kellene, lehetne csinálni a romokkal szerintetek?"

betemetni. ledózerolni. megmondták fentebb. kit érdekel az, hogy azon a helyen már kétezer éve is település volt?

"Ott van például a Várbazár, szinte teljes "pompájában", minden porcikája megvan! De hagyják elporladni. De ez sok teljes "romra" igaz. Ez nem zavar senkit?"

De, de most nem arról beszélünk.

"De az ha a semmire nem használható római köveket"
semmire nem használható????? ez jó :)))))))
látod, az amfiteátrum se használható semmire. fel kéne tölteni, mert felgyülemlik ott a kutyaszaros talajvíz.

MagyarZizzi (törölt) 2010.11.09. 10:32:33

Szép tervek, kérdés, hogy lesz-e belőle valami. Azzal én is egyetértek, hogy az átmenő forgalmat ki kellene szorítani a városból, de egyelőre sajnos nincs hova, és a helyieknek is kell valahol parkolni. Csak ennek a megoldását hiányolom a képekről.

Rocky 2010.11.09. 10:35:01

@Terézágyú:

"azon a helyen már kétezer éve is település volt?"

és? örülök neki hogy már 2000 éve tetszett az embereknek ez a hely.

Akkor még egyszer:
mit kellene vele csinálni szerinted???

Vagy így jó, ahogy van: ember-kutya hugyozós, bújkálós, leesős, rideg, csöves, graffitis, semmire nem használ állapotában?!

Mit kellene vele csinálni? Ez volt a kérdésem! Légyszíves válaszolj, mert érdekel!

TroppauerHümér 2010.11.09. 10:37:07

@öntelt radírpók: Azt te sem tagadhatod, hogy mindenhonnan, ész és megfontolás nélkül szorítják ki a helyi lakosok autóit. Hol sétálóutca, hol kerékpársáv, és nem mind a világörökség része.

Ez nem kívánsághangverseny: elköltöznek az emberek és igen, slumosodás lesz. Talán előre kellene tervezni.

dmm 2010.11.09. 10:43:12

@TroppauerHümér: van valamilyen hiteles adatod a tömeges elköltözésről? mert sztem senki nem fog ezért elköltözni. ki az, aki egy élhetőbb környezetet azért hagyna el, mert az autóját nem tudja a háza előtt leállítani? aki egy darab vasért elköltözik, az amúgy is megtenné, és ez nem függ az osztályba sorolásától. nyugati nagyvárosok központjai általában forgalommentesítettek, ezzel együtt a legmagasabb értékű lakások ott találhatók.

thetriggerhappy 2010.11.09. 10:45:22

itt nőttem fel, ezeken a romokon játszottam gyerekkoromban, ide jártunk bandázni, a szüleim még mindig a szomszédban laknak.

az jó dolog, hogy mi nem megyünk hozzájuk autóval már évek óta, mert lehetetlen parkolni, de, hogy ők, akik a kerületben laknak 30 éve, se tudjanak parkolni, szerintem felháborító.
legyen park, legyen sétatér, mert ez kell a belvárosba, de akkor oldják meg, hogy pld a galamb utcai 30 parkolóhelyet, a marriottal szembeni kis teret és az aranykéz utcát (ezek mindegyike elvileg behajtási engedélyes utca) valóban csak a lakosok, ne pedig az arab pénzváltók használják. az nem alternatíva, hogy a helyi lakosok parkoljanak a havi 50-60ezres parkolóházakban, mert azt azért sokan nem engedhetik meg.

az pedig, hogy betemetik a romokat, egy faszság. jól néztek ki, így pedig senki észre sem fogja venni őket. kár értük.

escaper · http://elinnen.blog.hu 2010.11.09. 10:45:59

@Rocky:
"mit kellene, lehetne csinálni a romokkal szerintetek?"

ooo, varj? esetleg meg kene becsulni oket?

A varosunkban elkezdett par ko mozogni az egyik 4-600 eves varoskapuban (tobb reszletben epult), felujitjak. Persze le is rombolhatnak, vagy engedhetnek szethullani, es akkor lenne +2 sav az autoknak.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.11.09. 10:47:40

a modern - kontra archaikus vita elkerülése mellett azért érdekes látni, hogy a legfrisebb látványterveken megint egy újabb útcabútorcsaládod fognak telepíteni a térbe. kuka, pad, lámpa, lámpaoszlop mind másmilyen, mint a legutóbbi újfőutca területén - vagy a Deákon, netán a Szabadság téren. sose késő rájönni, ha másutt valamit visszavonhatatlanul elbasztak (juteszembe ezt a tervet még feluccék jegyzik?), csak jó lenne végre látni valami bölcs trendet a szakmányban ontott buheraterv-szórás mögött...

Terézágyú 2010.11.09. 10:48:43

@Rocky:
""azon a helyen már kétezer éve is település volt?"
és? örülök neki hogy már 2000 éve tetszett az embereknek ez a hely.
Akkor még egyszer:
mit kellene vele csinálni szerinted???"

Ha neked a római romok csak ennyit jelentenek, amennyit fentebb írtál, akkor valóban el kéne dózerolni. Mert megérdemled.

"Vagy így jó, ahogy van: ember-kutya hugyozós, bújkálós, leesős, rideg, csöves, graffitis, semmire nem használ állapotában?!"

Nem vazze, így nem jó. Néha takarítani is kellene. Felújítani. Mellesleg a római romok pontosan ugyanarra használhatók most is, mint a fent tervezett park: hogy emberek leüljenek, sétáljanak stb. Ja, hogy hagyják lerohadni, hogy aztán el lehessen takarítani az útból az egészet??? Ismerős szitu.

Mellesleg, ha megépítik a fenti terveket, akkor oda majd nem fognak odahugyozni? nem lesznek csövesek? nem fogják összefirkálni?????? örökké úgy marad, mint a képeken???

ne röhögtess már. vagy te vagy arrogáns antal?

thetriggerhappy 2010.11.09. 10:49:24

@dmm:

a baj több rétegű. nyugaton, pld manhattanben azok laknak a belvárosban, akiknek kurva sok pénzük van, itthon meg azok, akiket valamiért ide sodort a szél az elmúlt évtizedekben.
majd ha kicserélődik a lakosság, vagy a lakók nevetve kicsengetik a parkolóházak magyar viszonyok közt irreális tarifáit, akkor jó lesz. de addig sem ártana parkolóhelyeket építeni, pld irodaházak helyett, vagy azok aljában.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.11.09. 10:52:04

@Terézágyú: hát ha feltölteni nem is kéne, de hogy amit ma történelmileg, építéstörténetileg, népművelésileg, használhatóságilag nyújt az NULLA, az is ziher!

tarkabirka 2010.11.09. 10:52:14

"Eddig ugyanis a Duna korzó valahogy sehogy sem ért véget a déli végén, csak úgy egyszerűen elfogyott."

Miért, az északin mi van? El lehet sétálni kb. a Parlamentig, ott meg be lehet menni a Dunába. Még egy zebrát sem tudnak odafesteni. Szegény emberek, akik az Erzsébet hídtól elindulnak észak felé...

tarkabirka 2010.11.09. 10:53:23

Bocs,a Lánchídtól észak felé...

K.Toth 2010.11.09. 10:57:35

@Roa: Többe kerülne, és nagyobb légszennyezést okozna. Végül is egész Budapestet ki lehetne kerülni. Mellesleg nem csak személygépkocsik vannak, hanem áruszállítás is.

thetriggerhappy 2010.11.09. 10:58:08

@tarkabirka:

miért ne lehetne továbbmenni a parlamenttől? el tudsz sétálni a margit hídig, onnan át a szigetre stb....a lánchíd pesti hídfőjétől ehhez mindösszesen egy zebrán kell átkelni az igazságügyi minisztérium előtt.

escaper · http://elinnen.blog.hu 2010.11.09. 11:01:12

@Rocky:
"Mit kellene vele csinálni? Ez volt a kérdésem!"

Nem vagyok epitesz, csak otleteket lattam a vilagban:
- voltam etteremben, ami belul funkciot talalt a falaknak (Olaszorszag)
- lehetne oktatasi-muzeum centrum a parkban: minden iskolaban tanulnak Romarol, egy kis tortenelmi kalandpark (Anglia)
- pihenohely (ahogy eredetileg is, csak ugye a tobbi resz szetrohadt korulotte, ahogy akar az uj tervvel is megtortenhet)

De el is rugaszkodhatunk egy kicsit: mondjuk a parkositas utan a rom korul egy fedett kozter téli kerttel - nyaron meg kinyitni, bent kavezoval, ekszerbolttal, konyvtarral a fold alatti reszen. Vegul is egy termeszetes atrium, ha befedjuk.
Nem mondom, hogy nem kerul penzbe, de ez hozna is.

TroppauerHümér 2010.11.09. 11:01:48

@dmm: A kőgazdagot nem szívatod meg, mert neki belefér a privát mélygarázs a kondó alá. Az is OK, ha a belvárosba múzeum, kormányépület, iskola, egyetem kerül, mert ezekhez lehet tömegközlekedni. Akit szívatsz az Gipsz Jakab átlagember, aki nem tudja hová tenni a kocsiját. Chicagoban az a rendszer van, hogy ilyen központi helyen csak helyi lakos parkolhat, más pénzért sem.

Mindehhez komplex, az emberek valódi igényeit figyelembe vevő tervezésre lenne szükség, ami túlmegy azon, hogy a maketten kocka alakú-e a fák koronája.

K.Toth 2010.11.09. 11:03:26

Javaslom, hogy alakítsák át a Kőbányai utat és a Gyömrői utat sétáló utcává.
Aki ki akar jutni a Ferihegyire a Belvárosból, az menjen észak felé, és az M0-n keresztül Vecsés felől kényelmesen meg tudja közelíteni a repülőteret.

K.Toth 2010.11.09. 11:05:29

Budáról meg ki lehet menni Budaörs felé az M7-esen, hogy rövidebb legyen.

dmm 2010.11.09. 11:08:14

@TroppauerHümér: igen, ezzel teljesen egyet tudok érteni. de, a látványtervet elkészítette egy iroda - olyan, amilyen -, a továbbiakról már nem nekik kell gondoskodni, hanem az önkormányzatnak dolga lenne. szal nem a terven kell számon kérni a parkolási helyzet ellehetetlenítését. de ha már Chicagóról írsz példaként, akkor itt egy másik: Párizs. nem a burzsoázia lakja a város centrumát, parkolni csak mélygarázsban. és mégsem panaszkodik senki.

Cook kapitány 2010.11.09. 11:08:28

@thetriggerhappy: Hja kérem, az nem működik, hogy bent lakom a zöldé varázsolt belvárosban, de autóm is van, ráadásul mindezt olcsón. Most az az irány, hogy űzzük ki az autókat bentről, ezzel pedig együtt jár, hogy luxussá fog válni a belvárosi autótartás.

Kicsit leegyszerűsítve van négy opció: 1. sűrű tömegközlekedés, szórakozási lehetőségek a közleben, 2. jó autós közlekedés/olcsó parkolás, 3. zöld környezet, 4. olcsóbb ingatlan. A négy együtt nem megy, maximum három, de inkább csak kettő választható. Tessék választani.
A belvárosban eddig csak az 1. volt meg, ill. a 2. és 4. korlátozottan, most ez szépen elmozdul az 1., 3. felé.

tarkabirka 2010.11.09. 11:10:17

@thetriggerhappy: Az lehet, hogy ott van zebra, bár nekem nem rémlik, de ez már az én helyismeretem hiánya.
Viszont szegény turista tovább sétál, mert van tovább is széles sétaút, végigmegy az egész Parlament előtt/alatt, ahol hirtelen minden előzetes figyelmeztetés nélkül véget ér a séta, és innen mehet vissza, ami a Minisztériumig sem kis távolság. Ráadásul ez elég frusztráló, mert egy turista biztos nem tudja, hol volt zebra, meg hol nem, úgyhogy azt hiszi, mehet vissza a hídig.

K.Toth 2010.11.09. 11:16:50

Valahogy azok ott tőlünk nyugatra megoldották, hogy minden városon keresztül lehet menni. Azok azt hiszik, hogy az egyenes a legrövidebb és hosszabb távon a legolcsóbb út. Mi meg importáljuk a kőolajat, mert gazdagok vagyunk.

voodoux 2010.11.09. 11:17:35

nem lesznek autok, oké. na és villamos sem? nem oké!

Izomagyu 2010.11.09. 11:19:26

Ideje, hogy változzon valami itt is.

Most egyszerűen egy hugyozó/szaró hely.
Az alufal mögött hajléktalanok laknak, akiknek kulcsuk van az ajtóhoz.

Ha pedig ember nincs, akkor egyszerűen egy kutyaszarató hely.

Csak nyerünk vele, ha befedjük és park lesz felette.

dmm 2010.11.09. 11:27:25

@voodoux: tényleg, hova lett a kettes???

thetriggerhappy 2010.11.09. 11:33:38

@Cook kapitány:

akkor tudod mi lesz? maradnak a prolik és a nyugdíjasok a belvárosban, mert akinek magyarországon nagyon sok pénze van, az nem a belvárosban szeretne lakni elsősorban, a középréteg pedig autót tart, de nem tud kifizetni sok tízezret a parkolásra.
valaki már írta, egyszerű lenne a megoldás, a lakók parkolását kell megoldani, nem a pénzváltókét.

Rocky 2010.11.09. 11:35:26

@Izomagyu:

hát kb. én is erről beszéltem!

Hagy egy kalap szart a demszki-kommancs rezsim 20-60 éve, az új városvezetésre.
Most persze rögtön a Rogán és Tarlós a szemét, gonosz, pufajkás stb...

Olyan szépen, hogy ilyenkor megjelennek a romféltők, akik 20-60 évig szemrebbenés nélkül nézték a pusztulást, a hugyozást, a kutyaszart. És ez nekik így jó!

A változás nem jó!

Ez a nem jó!

A változás minősége nem jó szerintem, de magát a változást támogatni kellene mindenkinek!

thetriggerhappy 2010.11.09. 11:35:32

@tarkabirka:

mi ér véget a parlamentnél? megkerüli az épületet és folytatódik a járda, még zebrán sem kell mennie, elég ha elsétál a károlyi szobor felé, a kis parkon át egészen a margit hídig. miről beszélsz?

nincs_nick 2010.11.09. 11:37:45

@dmm: Hiteles adat nincs, mert erről nehéz felmérést csinálni. Amit tudok, hogy egy kolléga pl. nálunk a szar közlekedés miatt mondott fel a próbaidő alatt (autóval való megközelíthetetlenség), illetve amikor én munkát kerestem, három cég ajánlatát dobtam vissza, mert mert belvárosi vagy budai irodájuk volt, amihez túl sokat kellett volna utaznom kocsival (időben, nem km-ben), közeli lakásoknál pedig sehol nem volt őrzött parkoló.

thetriggerhappy 2010.11.09. 11:38:10

@Rocky:

te majom, ezt már hónapok óta épitik, le van zárva miatta az egész belváros. gondolom, hogy a tervek már min egy éve készen vannak, az pedig még igencsak demszky regnálása alatt volt....
ki kezdett el demszkyzni és rogánozni? csak nem te? én magasról teszek arra, hogy ki csinálja, ha jó, akkor örülök neki, ez pedig jobb mint ami eddig volt, bár kis agytornával lehetett volna jobb is.

Filhipposz 2010.11.09. 11:38:28

@Rocky: Azért nem, mert ráérsz BKVzni apukám. Mielőtt megszüntetsz egy parkolót, mondd meg, hova álljanak azok, akik eddig ott parkoltak!

ezüstérem 2010.11.09. 11:40:48

@t0thl: Nem adnak, ez a lényeg. Akinek nagyon muszáj, erre jön, akinek meg annyira nem, annak viszlát. Itt is laknak emberek, nem csak a kis útszéli falvaktól lehet elvárni, hogy ne legyen hatalmas átmenő forgalom rajtuk, hanem a Belvárostól is. Pláne, hogy a turisták s szívesebben jönnek elkölteni a pénzüket, hogy aztán te több nyugdíjat kapj, hogyha nem a kocsik közt kell szambázniuk a Duna-korzón.

escaper · http://elinnen.blog.hu 2010.11.09. 11:46:15

@Rocky:
"Olyan szépen, hogy ilyenkor megjelennek a romféltők, akik 20-60 évig szemrebbenés nélkül nézték a pusztulást, a hugyozást, a kutyaszart. És ez nekik így jó!"

Nem, nem volt jo. Viszont a romai romok eltuntetese nem oldja meg az osszes tobbi problemat. Nem a romok piszkoltak ossze magukat, hanem egy ugyanolyan park hasznaloi, mint amit most terveznek.

A valtozas jo, viszont az ertekekre buszkenek kell lenni, es elni kell veluk. Erre a mostani terv tipikus "legyunk tul rajta" valasz.

A tobb evtizedes semmitteves szetrohasztotta Budapestet. A fantaziatlan vakolokanal sem lesz megoldas. Es mindegy, hogy jobb vagy balkezes benazik. Nem az szamit ki teszi, hanem hogy mit.

Ez terv nem old meg semmit, hozza nem tesz a terhez, viszont elvesz - tehat gyatra munka.

Rocky 2010.11.09. 11:47:15

@thetriggerhappy:

náci vagyok
majom vagyok
tetves vagyok
ráérős vagyok

mi jön még?
lassan megismerem magamat...
ez jó?

Cook kapitány 2010.11.09. 11:55:04

@thetriggerhappy: Nem értek egyet. Akinek Magyarországon nagyon sok pénze van, az azért nem a belvárosban szeretne lakni, mert zajos, rossz levegőjű. Ha kikerülnek onnan az autók, akkor felértékelődik a terület is, sokkal drágábbak lesznek az ingatlanok.
A parkolás pedig kereslet-kínálat. Már most is annyira kevés az utcai parkolóhely, hogy az ott lakóknak sem lesz elég, pláne ha még több minden zöld lesz. Ilyenkor jönnek a drága mélygarázsok (drága, mert a telek elképesztő drága), ill. az önkormányzati sarcok, hogy akinek nem muszáj, ne tartson kocsit.
A belvárosban parkolni a világon mindenhol drága mulatság, sőt a belvárosban lakni is a világon mindenhol drága mulatság.

tarkabirka 2010.11.09. 11:59:33

@thetriggerhappy: Arról beszélek, ha valaki a parton megy, a Duna és az alsó rakpart között, ami a Lánchídtól eleinte egy szép sétaút, aztán meg elkezed kissé "rakpartos" lenni. Ott vannak pl. a Cipők is. Na, ha itt megy valaki, akkor vagy átrohan a Parlamént végében az alsó rakpart forgalmas útján, vagy visszamegy egészen a hídig.

Spiritmonger 2010.11.09. 12:02:50

mikor érti meg az a sok szánalmas, félinformált, européer zöldpárti köcsög, hogy az autósforgalom korlátozása nem old meg semmit, illetve annyit ér el, hogy bizonyos területek kihalnak vagy elgettósodnak

Budapest olyan, amilyen
a belváros autómentesítése már önmagában is hülyeség, hiszen a szórakozóhelyek, a hivatalok, a bíróságok, minisztériumok, színházak, kuplerájok, bankok, irodák nagyon nagy része ott található
oda, az esti szórakozás kivételével autóval megy az ember, dolgozik, ügyet intéz, igazolást kér, stb, nem azért csövezik ott, mert nincs jobb dolga.
több alternatíva van, de ezekben az a közös, hogy az autóforgalom csillapítása marginális, ugyanis minden épeszű ember tudja, hogy az autó munkaeszköz, nem pedig luxuscikk

az alapja az egésznek, hogy a bicikliutak meg a hasonló faszságok helyett valódi lépések kellenek
4 új Budapest híd, a camponánál, a galvani utcánál délen, ami átszeli a csepel-szigetet, és a soroksári-helsinki-grassalkovich utakig elér, az északi összekötőnél a vasúti híd mellett is kell egy, illetve még egy északon, békásmegyernél
fejenként 2x3 sáv, esetlegesen villamossínekkel
ebbe belefér még 2 új teljes körút a hungária és a M0 közé
ezzel párhuzamosan kell egy 2x3 sávos csepeli gerincút egészen szigetszentmiklósig, valamint az M0 teljes kiépítése azonnal, akkor is, ha az természetvédelmi kockázattal jár
ha ezek megvannak, és második lépésként kiköltöztetik az összes közintézményt a külvárosokba, akkor már lehet foglalkozni a belvárosi forgalomcsökkentéssel, de addig nem

thetriggerhappy 2010.11.09. 12:03:16

@tarkabirka:

ott is van zebra a margit híd előtt, de szerintem eddig nem erről beszéltünk. mellesleg sétálni tökéletes, babakocsit tolni annál kevésbé.

tarkabirka 2010.11.09. 12:04:57

@thetriggerhappy: Jó, de a Parlamenten nem lehet túljutni, ott elfogy az "út". Egyszerűen semmi nincs tovább, van egy korlát, meg az alsó rakpart. Nézd meg guglitérképen.

thetriggerhappy 2010.11.09. 12:05:56

@Cook kapitány:

így legyen, bár szerintem ez egy kicsit túl optimista forgatókönyv. a mai helyzet az, hogy a gazdagoknak egyelőre nem pálya, a középosztály nem engedheti meg magának a parkolás miatt, maradnak tehát a nyugdíjasok és a kevés külföldi.

exseven 2010.11.09. 12:06:59

Kérem szépen a tanulmányokat arról, hogy a forgalomcsökkentett övezetek slumosodnak. Merthogy épp az ellenkezője történik, kicsit már nálunk is. Rengeteg tehetősebb család van már itt is, akik tudatosan nem tartanak autót.

gyz 2010.11.09. 12:08:19

@Rocky: simán csak benéztél valamit, és képtelen vagy elismerni, inkább játszod a márírt.

thetriggerhappy 2010.11.09. 12:09:47

@tarkabirka:

mea culpa, ebben igazad van. úgy emlékeztem, hogy a zebra ott van, ahol véget ér a szélesebb rakpart.

Oppala 2010.11.09. 12:10:45

@öntelt radírpók: Nem jól tudod, az erőd egyik tornyára az időjárás ellen falaztak rá, 90%-ban eredeti.

szerjóska 2010.11.09. 12:11:07

@TroppauerHümér: ja, az autóktól elzárt győri belvárosrész is elszlömösödött, végül is csak a legmagasabb négyzetméterárakat produkálja (Révfalu városrész mellett), fejlesztése folyamatos, lakossága felsőközép, egy kávé meg csak azért nem kerül ezerbe, mert annyi burzsujlehúzó kisiparos tevékenykedik a helyszínen, hogy versenyezniük kell. egyébként annyiban igazad van, hogy mivel Budapesten (a közhiedelemmel ellentétben) nem az átmenő, hanem a célforgalom okoz dugót, az autós közlekedést fenn kell tartani, sőt gördülékennyé kell tenni. az én koncepcióm szerint (a tágan vett belvárosban) aluljáró az Erzsébet-hídtól az Astoriáig, felüljáró a Blahán (aluljáró cinkes a metró miatt), Nyugati felüljáró megtartása (átépítése, valami légiesebb, könnyedebb formára, amin esetleg a 47-49-est is át lehet vezetni, neadjisten járda is van), aluljáró az Oktogonon a MILFAV alatt, felüljáró az Üllői-Ferenc körút kereszteződésében, aztán jónapot, kiegészítve mélygarázsokkal (amik nem 3 méter széles zsidónegyedi utcácskákban található parkolóházakat jelentenének a tervezési folyamat végére).

@Terézágyú: egyrészről a műrom nem helyreállítás, hanem egyszerűen műrom, romimitáció, felesleges giccs. a helyreállítás az, amikor valamit visszaépítünk eredeti, vagy ahhoz közelítő állapotában. az igazi romok lefedése is üdvözlendő (pláne ha üveggel fedik le, esetleg megoldják a lejutást is, mint Pécsen), nem hogy műromoké. viszont tudok hozni egy (szintén győri) példát arra az esetre, amikor a te nézőpontodnak kellett volna győzedelmeskednie, méghozzá a Széchenyi-tér átalakítása kapcsán. ott mindenféle üvegfedés, látogathatóság nélkül vissza lett temetve egy török kút, börtön, avar kori sírok, hun sírok, középkori vesztőhely, stb (bár aztán végül a lloyd palota felújításakor, az az alatt található emlékeket már láthatóvá, látogathatóvá tették). és ugye itt igazi romokról beszélünk, amiket kiástak a földből.

tarkabirka 2010.11.09. 12:14:20

@thetriggerhappy: legalább ez megoldódott :o)

Sajnos ettől még ez a rész nem lesz barátságosabb. A lényeg, hogy ott egy zebra egy közlekedési lámpával nem lenne szerintem egetverő költség, egy kis akarat kéne a megvalósításához, és a forgalmat sem fogná meg jobban, mint a többi hasonló átkelő az alsó rakparton. Esetleg egy turista-zsákutca tábla a hídhoz :o)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 12:14:36

No hát először is alapvetően hálistenség, hogy csinálnak valamit a térrel, mert áldatlan állapotok uralkodtak. Egészen biztosan jobb lesz, mint most, és lehet remélni, hogy hozzácsapják ahhoz a területhez, amire már vigyáznak is. Vagyis remélhetően nem fog lepukkanni öt év múlva.

A zöld felület kellemes, azonban ha zöld szerepel a terven, az még nem jelenti azt, hogy tervező jól végezte a dolgát. Sokat törtem a fejem, hogyan akarják továbbvezetni a korzót, mert ami ott kezdett formálódni, abból semmi épkézláb nem sült ki. Nos, úgy tűnik, bevezetik a híd alá a sétányt. Ez baj, mert a tér déli oldalán lesz az új lehajtó-felhajtó a hídhoz, négy sávnyi forgalommal. Ennek sétáltatják neki a korzózókat. Pedig, ha a rakparti sávokat leszorítják összesen háromra (megoldható lett volna), amellé befért volna egy két sávnyi szélességű gyalogos sáv, amit aztán lehetett volna folytatni a Belgrád rakparton a csarnokig, ami a másik kedvelt célpont. Így most adtak a szarnak egy pofont.

Persze a látványtervek komolyságát megkérdőjelezi a villamospálya elsinkófálása. Ki tudja, valójában mi készül elé úgy, ahogy a képen van. Még szerencse, hogy a templomot meghagyták.

Ha a piaristák előtt azt a telket be akarják építeni, akkor szerintem megyünk élőláncot alkotni.

Az a pici rom ott nagyon kellemetlen helyzetben van. Önmagában nem attrakció, nincs szintben, szóval macera vele bármit kezdeni. Ezzel együtt meg lehetett volna próbálni, de a látvány fantáziátlanságából inkább az jön le, hogy ezt a dolgot leszarta a tervezője. Mintha azzal, hogy sikerült zöldre tervezni, be lenne fejezve a munka. Nem kérem, az, hogy legyen sok zöld, csak a koncepció, akkor kellett volna elkezdeni a tervezést. Sajnos akkor maradt abba, és ha ilyen lesz, akkor ez is csak a frissen megcsinált semmilyen tereink sorát szaporítja, mint a Fővám tér. És ezzel nem az a baj, hogy megcsinálták, hanem hogy abból a pénzből akár...

A forgalmat ki kell szorítani, nincs mese. Sajnos beette a fejekbe magát az a nézet, hogy itt nekünk mindenhez jogunk van. Jogunk van, hogy a lüktetés közepén éljünk, de azért legyen csönd is, és lehessen ingyen parkolni, és sztráda vezessen a... szomszéd utcáig, de ne a mienkig, mert az már legyen csöndes. Hát én meg azt mondom, hogy itt az ideje felnőni. Autót tartani pénzbe kerül, aki mást mondott nektek, az ahzudott. Az autó költségéhez tartozik az elhelyezése is. Az ingyen parkolás csak választási fogás, mert igazából ilyen nincs. Sok pénzbe kerül annyi plusz közterületet fenntartani, amin elfér egy autó. És ezen az se változtat, hogy most így van, mert most szarul van. De akárhogy is, nem a tér átalakításának kell ezt megoldani, ami egyébként egyetlen parkolóhelyet sem vett el.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 12:27:57

@szerjóska: Szerintem ez a karcsú felüljáró elképzelés elrugaszkodik a valóságtól. Ráadásul villamossal?? Még vaskosabb lesz. De az aluljáró se jobb. Nézd meg tüzetesen a Ferenciek terén, egy merő borzadály, hogy a potenciális gyalogos területet mindenféle rámpák szabdalják meg, a gyors haladás érdekében. Szerencsére azt a förmedvényt be fogják temetni. Isten ments, hogy újabbakat telepítsünk. Nézd meg a jól a Nyugati téren is a felüljárót. Régen folyamatos dugó volt rajta. Ma? Szakaszos, kulturált forgalom. Már most annyira le vannak szűkítve a kapacitások, hogy alig van rá szükség. El kéne azt is bontani, mert csak elvesz területet, kilátást, és elcsúfítja a várost. Az autóforgalmat egészen másképpen kell megoldani szerintem, de itt most nem bonyolódnék bele.

Lord_M_ 2010.11.09. 12:37:29

Biztos nem értek hozzá, de speciel én most nem értem az egymás torkát átharapó kommentelőket.

Szerintem ha a római kori műemlékeket gusztusosan, értelmesen üveggel /üvegszerűvel/ lefedik, körbezárják és ezzel megvédik, akkor szerintem az a műemlék javát szolgálja. Tulajdonképpen egy nagy vitrint kap. Nem lesz firka, kutya és ember ürülék tározó. Szerintem ez jó. Ha okosan csinálják, azaz elérhetővé, látogathatóvá (akár úgy ahogy fentebb írta valaki kávézó terasszal) teszik, akkor még jobb, hiszen a hely nem merül a feledés homályába. Ugyanakkor nem értem miért baj akár ez - akár az. Egyszerűen mesterséges védelmet kapnak a romok, nem éri őket szél, víz, fagy, húgy, tinta. Szerintem ez jó. Nem dózer és nem két köbméter földet kap, hanem egy üveglapot, esetleg lejáratot.

Az meg a másik dolog ami szöget ütött a fejembe, hogy egyesek azzal érvelnek hogy ez "is" össze lesz firkálva. Tessék mondani, kezitcsókolom, ez így normális ? Nem az volna a megoldás, hogy ha már elkölt a város, a kerület egy valag pénzt ilyen dolgokra, akkor arra vigyázni kéne ? Akár úgy, hogy kedves állampolgárok egymásra is rászólnak ? "Haver, vedd le onnan a gördeszkádat!" ... esetleg rendőreink kissé magasabb létszámban jelennek meg ilyen helyeken ? Angoloknál valahogy teljesen normális hogy a Bobby-k(vagy hogy a manóba írják) gyakorlatilag mindenhol ott vannak)

Parkolókérdés : igen .. erős, minden oldalnak vannak jogos és értelmes érvei, a mélygarázs okos lehet, a helyi (és csak helyi!) lakosnak pedig ingyen behajtási lehetőséggel. A többiek pedig (köztük én is) fizetnek.

persze én nem értek a városrendezéshez...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.11.09. 12:41:22

@Noname Cowboy: nekem is ez tűnt fel

hol a villamos?

nomeg autók nélküli rész tök jó, de akkor a környék összes utcája terhelődik le?

georg 48 2010.11.09. 12:44:49

Halihó!
Ez mind nagyon szép! De egyet írjon meg valaki.
Megyek autóval a Baross tér felől a Rákóczin. Hogyan, mi módon juthatok el pl. a Mátyás pincéhez?
Sehol nem tudok balra kanyarodni, de még csak jobbra háztömböt kerülve sem. Eddig, az Asztória után, a Bözsi híd előt
t jobbra a Piarista u.-án balra kanyarodva el tudtam juti. Fogas kérdés.

Oppala 2010.11.09. 12:48:45

@Lord_M_: Nem nagy vitrint fog kapni, 3m mély aknában lesz. Éjjel-nappal meg kell világítani (nem kap elég napfényt), az ablakokon keresztül nem lehet teljes egészében látni, csak a déli felét. Azért vagyok ilyen biztos ebben, mert láttam a terveket. A fenti 3. látványtervvel ellentétben még a romok teteje sem fog látszódni ebből a nézőpontból. De az természetesen előny lesz, hogy nem wc-nek fogják használni.

sweety 2010.11.09. 12:59:12

@dmm: Én például pontosan ezért fogok elköltözni, egy ideje már keresem a megfelelő lakást. Amióta elkezdték ezt az egész marhaságot, ellehetetlenítették a hazajutásomat autóval. És ahogy látom a képek alapján, ez már így is marad. Mi pedig megyünk.

ex-dr. vuk 2010.11.09. 13:02:36

@Spiritmonger:
Jartal mar pl. Londonban? Tudod hany irodahaz van? Tudod hany parkolo van ezekhez? Nem, nincsen ennyi melygarazs. Es igy is: korlatoztak az autozast, behajtasi dijjal. Az nem sarc, hanem azert kell, hogy kevesebb legyen az auto. De meg ezen tul is: akinek esze van az nem megy autoval a belvarosba.

Viszont vannak szep parkok, amiket mindenki szeret. Sot: tobb kellene.

Vegyuk mar eszre, hogy kozlekedes != autozas

pösti 2010.11.09. 13:03:26

Megnézném a híd másik oldalát(Belgrád rkprt) is lehajtóstól,villamosostól,bicikliutastól és a maradék sétányra is kíváncsi lennék...
Korábban bedobtak olyat, hogy "hídfő" meg "nyitás a Dunára" ezekből látszólag továbbra sem lesz semmi és marad a méltatlan lebotorkálás a rakpart kultikus lépcsőihez(+sétahajókhoz)...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.09. 13:04:01

@Cook kapitány: Pld. Splitben közvetlen a tengerparton 3x olcsóbb a parkolás mint itt egy fostos mellékutcában.
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy: A Világon mindenhol természetesnek tartják, és biztosítják azt az emberi alapjogodat (tulajdonhoz való jog), hogy tarts autót kulturáltan, csak Magyarországon nem. Itt már lassan egyes rétegek bűnözőként kezelnek ezért.
Persze lehet, hogy a fidesz új söralátét-alkotmányából kiveszik majd ezt az alapjogot, és majd a pártunk megmondja kinek mije lehet... De ez reméljük csak fikció...

GoreX · http://gorexweb.hu 2010.11.09. 13:04:56

Maga a romok eltüntetése elég hibás koncepció, ha le lehet menni és kamerák is lesznek és éjszakára lezárják, akkor jó lenne.
Talán nem pusztulnak tovább a romok se, és nem mennek be a hajléktalanok se.

Ami eddig ott volt:
Jellemzően büdös volt, főleg nyáron, mivel a romokat illemhelynek használták,
a romokon tipikusan hajléktalanok aludtak...

Aki tehette messziről kerülte a területet.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.11.09. 13:12:49

@Spiritmonger: nekem van egy józanabb ötletem: teleport-fülkét minden sarokra.

ébredjetek már fel, az autómentes belvárost nem úgy kell elképzelni, hogy felhúzunk egy berlini falat a nagykörútra, és az ajtókon csak a gyalogosok mehetnek be.

a sétálóutcás történelmi belvárosok elslumosodnak :D :D :D ez benne van a top 10 baromságban amit a blog.hu történetében olvastam.

dmm 2010.11.09. 13:14:47

@sweety: biztosan el is fogod tudni adni a lakásodat. még az is lehet, hogy kicsit drágábban, mintha a havannán lenne...

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.11.09. 13:15:20

ezek tényleg google earthös képek? :)

fidesz = házmesterek pártja 2010.11.09. 13:16:43

Javasolnám, temessük be Aquincumot is! Csak rontja a városképet a sok rom. Ja! Meg a Margit-szigeten lévő romokat is el kellene hordatni, mert... mert csak! :)

velaxin74 2010.11.09. 13:19:47

:-OOOO

és Tengervízet vezetnek a Dunába olyan szép tisztát tényleg???????

velaxin74 2010.11.09. 13:23:29

A kettes villamost meg belelőtte a Dunába a tervező.

Olyan ez mint amikor mentem felújított lakást nézni a 8 kerbe

mondom - és hol a wc?
tulaj -Jajj bazdmeg azt elfelejtettem!!!!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 13:26:18

@georg 48: Szerintem ugyanúgy, legalábbis a Váci utca torkolatában kiképezték az íveket, tehát lesz behajtás. Hogy korlátozva lesz-e, azt még nem tudni, remélhetőleg nem. Mindenesetre gránitkockán vezet a forgalmi sáv, mint a Főutcán is.

velaxin74 2010.11.09. 13:26:30

@Atomot az indexre!:

bizony

elfelejtette hogy az is kell egy lakásba :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 13:28:08

@newtehen: Az autóhoz való jog nem egyenlő a közterület ingyen elfoglalásához való joggal.

velaxin74 2010.11.09. 13:30:43

@Androidus:

Betonozzuk le a maradék várost és csináljunk Utcai forma 1 es pályát pestből!

A rákóczi úton lesznek a boxutcák a Blaha Sikánnál meg bontsuk el az EMKét, legyen bukótér.

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.11.09. 13:34:02

nem tűnik túl kreatívnak, sőt kifejezetten unalmasnak... :/ de parkosítás, fásítás, autók eltüntetése mindenképpen üdvözlendő.
remélem lesz is belőle valami

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.11.09. 13:35:13

@thetriggerhappy:
A belváros nem is arra szolgál, hogy ott lakjanak. Általános a világban, hogy a belvárosban irodák, szórakozóhelyek vannak és folyamatos szinte az élet. A dolgozók a peremkerületekből járnak be, tömegközlekedéssel. A belvárosi közlekedést meg a hivatalok meg tudják fizetni.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.11.09. 13:35:22

@newtehen: alapjog az autótartás. :D jobb a kommenteket olvasni, mint a napiszar.com-ot

velaxin74 2010.11.09. 13:40:48

@BDzsH:

sőt nem is alapjog, hanem az emberi méltósághoz való jog! :D

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 13:45:40

@velaxin74: :D Sajnos ezt a 60-as években már megcsináltuk egyszer, most kell lépésről lépésre visszafoglalni a köztereket az autóktól.

Nézegettem a többi tervet is. Feltűntek felucca padjai, biciklitárolói. A jó hír, hogy a poller-kuka-kandeláber eltűnt, ezek szerint hatott a fikázás. A rossz hír viszont hogy ezek szerint ugyanazok csinálták ezt a tervet is, mint a Főutcát. Sajnos az általuk képviselt kietlen fantáziátlanság méltatlan a belvároshoz. Mátyásföld városközpontnak jók lennének ezek a tervek, de bakker, ez az egy szem belvárosunk. Ide minimum olyan cizellált megoldások kellenének, mint pl. a Veres Pálné feji végénél az a kis teresedés. Nem ez a "kanyargatom a vonalat, hogy ne legyen egyenes" stílus.

smartdrive 2010.11.09. 13:50:24

@georg 48: tökmindegy, mert ott úgyis innál, tehát nem autóval mész

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.11.09. 13:51:32

"alapjog az autótartás"...
jah, még jó, hogy nem kötelesség :D

imádom, hogy a városokat emberek lakják, mégis az autók uralják :/

Oppala 2010.11.09. 13:52:15

@GoreX: Nem lehet majd lemenni.

thetriggerhappy 2010.11.09. 13:52:39

@Oppala:

nem létezik olyan átlátszó anyag, ami nem karcolódik, nem homályosodik és járni lehet rajta?

thetriggerhappy 2010.11.09. 13:57:11

@d'oh:

senki nem írt ilyet. azt írtam, hogy magyarországon, ezen belül budapesten egy középosztálybeli család nem engedheti meg magának a belvárosi parkolóházak árait, ezek hiányában pedig nem tudja hol tárolni a kocsiját, ergo inkább elmegy, a helyére viszont nem a jet set jön, hanem egyelőre maradnak a nyuggerek.
írom ezt úgy, hogy születésemtől 30 évig a vitatott romkert 50 méteres közelében éltem és a szüleim még mindig ott élnek, tehát valami rálátásom van a dologra.
a belváros, egyébként szuper lakásai vicces áron sem kelnek el, mivel mindenkinek az az első baja, hogy képtelen parkolni bhol is.
de te ezt biztosan jobban tudod.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:00:27

@Megszívtuk-Waze:

ez is egy hozzáállás, csak akkor azt nem értem, hogy mire fel a kurva sok csendrendelet....

és az üres lakásokba kik költöznek, mondjuk a galamb utca 3, 2. emelet 2-be? létezik ennyi privát fogorvos, ügyvéd és haute couture ruhaszalon? tudod mi lesz egy csak hivatalokkal zsúfolt belvárosból? egy londoni city, ahol a metró szombaton és vasárnap meg sem áll.....

ex-dr. vuk 2010.11.09. 14:01:38

@newtehen:
persze, hogy van jogod autot tartani. viszont parkolni csak ott van jogod, ahol azt a szabalyok megengedik. A vasarlasnal veget ernek a jogaid, es lesz egy csomo kotelesseged.
Nyugos ez a sok kotelesseg? Nem muszaj autot venni. Jogod van hozza, de nem kotelezo. Merlegelj :)

Jó Estét 2010.11.09. 14:29:52

muhaha, olvastam vmejk kommentben, hogy "el fog slumosodni" a belvaros, ha nem lehet hol parkolni. Igen, mint ahogy Manhatten is ugy el van slumosodva. Nem annyira a szegenyek laknak ott ($1M alatt nem nagyon veszel ott lakast, azert se tul nagyot), es senki sem sir, hogy nem lehet kocsival jarni. Teny, hogy van 22 fele metrojuk, de azert azt senki nem mondhatja, hogy V.kerben olyan szar lenne a tomegkozlekedes...

Masik vicces komment, hogy mennyivel szennyezobb a kerulout, es mindenhol nyugaton atmeno forgalom van es nem elkerulo. Gondolom London, Parizs es Becs nem nyugat... En ugy gondolom, hogy az en kicsi kocsim kicsit kevesebbet gazt pofog ki ha az M0-n megyek korbe, nyugodt 80-100-as tempoval, mintha masfel orat allok a dugoban a keletitol a BAH csomopontig...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 14:29:57

@thetriggerhappy: Én is itt lakom, immár 25 éve. A házunk le volt pukkanva, a környékkel együtt. A tulajdonosok sorban menekültek el belőle. Volt, aki kiadta, volt, aki azt se, inkább üresen állt neki. Aztán volt egy felújítás, és utána jött a Főutca dolog, amitől fokozatosan kezdett emberközpontúbb lenni minden. És láss csodát, megjelentek új tulajdonosok, akik már szívesen választották a jó helyen lévő, felújított házat. A folyamat most is tart, de sokan szerintem későn fognak ébredni, amikor már nem lesz eladó, csak kiadó lakás a környéken. Persze azt is el tudom képzelni, hogy más ház kevésbé szerencsés, mert mindenki elmenekült belőle, aki tudott volna a közösbe tenni, így nem lesz meg az önrész a felújításhoz soha, és az ördögi kör bezárult. De erről nem az élhetőbb belváros koncepció tehet, hanem épp ellenkezőleg, ez az élhetetlen belváros hagyatéka.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:31:32

@Jó Estét:

legalább olvasnál alaposabban....manhatten :-)

MVMV 2010.11.09. 14:31:37

A buda felől érkezőknek a híd alatti rész az utolsó "kényszer P+R" azért remélem marad ott pár parkolóhely, legalább a másik oldalon, igaz fizetősen.

Én sem szórakozásból szoktam ott állni, hanem onnan megyek a város legtöbb részébe ügyeket intézni, mivel se moszkván, se délinél, semmilyen kötöttpályás jármű közelében nem lehet otthagyni a verdát.

Ha nem lesz arrafelé hely egyáltalán, a kényelmes autós nem fog másfelé menni, ha arra van dolga, hanem inkább 10x annyi időt áll dugóban az astoriáig, ferenciekig stb, ezzel szvsz sokkal rosszabb lesz az ott lakóknak a folyamatos kipufogógóztól.

Mondjuk előnye is van az egésznek, én nemrég vettem autót azon a környéken lakótól nyomott áron, mert nem tudott vele hazajárni parkolni, és megunta :)

Jó Estét 2010.11.09. 14:33:33

@thetriggerhappy: latom sikerult a lenyeget kiszurni abbol, amit irtam... Mennyi funkcionalis analfabeta uristen... Ja es ekezetet sem hasznalok, es tudok rola, mielott megemlitened...

zsoci 2010.11.09. 14:36:10

Ez megint egy ilyen építész lázálom.
És a forgalom merre fog menni mégis ? Hol van a tervezett villamos helye ? És minek kell ezt az értlemetlen emelt gyalogátkelőt erőltetni folyton ?

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:37:19

@Androidus:

félre ne érts! én nem a sétálóutcák és az élhető belváros ellen vagyok, sőt!
amit írtam, csak annyi, hogy nem kellene nagy erőfeszítés ahhoz, hogy ha valóban ki akarják tiltani az autókat, akkor azok valóban ne legyenek ott. kezdhetnék pld a 20 éve engedélyes galamb utcával és környékével, ahol 5-ből 4 autónak nincs engedélye, a lakók pedig nem tudnak parkolni.
ezt megoldani azért nem éppen lehetetlen küldetés. a mostani formában tarthatatlan a helyzet, én pld soha nem költöznék vissza, pedig ott születtem, ott nőttem fel és imádom a várost. jól keresek, nincsenek anyagi gondjaim, magyar viszonylatban a felső közép rétegbe tartozom, mégsem gondolom normálisnak, hogy havi 60ezerért parkoltassam az autómat, anélkül pedig egyelőre elképzelni sem tudom az életet. konkrétan a munkahelyemre napi két órát utazhatnék bkv-val, kb 3 átszállással. és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:39:53

@Jó Estét:

az ékezet és manhatten kicsit más.
a kommentem pedig arra vonatkozott, hogy pont én írtam le, hogy miért is ostoba pld manhattan.
és még te beszélsz funkcionális analfabétákról.

thetriggerhappy 2010.11.09. 14:41:48

@MVMV:

szerintem egy autósnak max egy, kényelmes átszállás fér bele, azon túl, lehet bmekkora dugó, az autóját fogja választani.
szerintem is a rossz végén kezdik meg a valóban kívánatos cél elérését. először alternatívát kell kínálni, aztán lehet leszoktatni.

uborkagyalu 2010.11.09. 14:43:00

Újszerű elképzelések, annál is inkább, hogy ha jól láttam a második képen, akkor a Citadellán álló Szabadság-szobor is eltűnik, nemcsak az autók és a római romok! :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 14:45:28

@MVMV: Szerintem jól megragadtad a lényeget. Ez a világ legostobább P+R parkolója. Verekedj be a város kellős közepébe, ott tedd le a járgányt, és tömegközlekedj. Agyrém. Írod, hogy "mivel nincs a megfelelő helyen parkoló". Hát akkor talán először is legyen. Az agglomeráció egészében jelentkező problémát nem lehet egy ponton beavatkozva megoldani.

Jó Estét 2010.11.09. 14:50:29

@thetriggerhappy: nem olvastam vegig mindent, de azert leborulnek emberi nagysagod elott, mert te sose utsz melle egy gombot sem a klaviaturan. amugy manhetten sztem meg baromira nem ostoba, en legalabbis szeretem ott leledzeni, kozlekedesileg is, meg amugyis. Amerikaban nem nagyon voltam meg elhetobb varosreszben.

ex-dr. vuk 2010.11.09. 14:51:26

@thetriggerhappy:
annyi atszallas fer bele, amennyire szopas autozni.
Persze az artol is fugg (berlettel mindegy).
Londonban nem az atszallasok szama szamit, hanem hogy honnan hova mesz (zonak). Barmennyiszer atszallhatsz.

Miert is ostoba manhatten ?.. en sem fogtam. tudod mi lenne ha ott autoznanak?..

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:01:11

10.49.24

és még mindig manhattan, nem manhetten és nem manhatten.

MVMV 2010.11.09. 15:01:33

@thetriggerhappy: tényleg kényelmes az autósok többsége, de azért egyre többen "ésszel" használják az autót, BKV-val kombinálva. Csakhogy amíg átszállásonként kell lyukasztani lassan 400ft-os jegyet, addíg mindenki a kevesebb átszállásra törekszik, mert jellemzően jeggyel jár aki autót IS használ.

@Androidus: "az agglomeráció egészében jelentkező problémát nem lehet egy ponton beavatkozva megoldani" Így van. Az Erzsébet hídon budáról pestre jellemzően a XI-XII. kerületi -hegyi- lakosok, és Budaörs+környéke felőli agglomerációból járnak át.
Az a gond, innen nézve sehol sincsen P+R, pedig akik régen ,pl a BAH környékén lerakták az autót hogy feleslegesen ne menjenek pestre, már azok sem tudják, mert óránként 3-500Ft.
Ha meg fizetős itt is-ott is, autózik fél órával többet a belvárosba, és amennyivel többet költ benzinre, annyit spórol a parkoláson, mert kevesebbet áll az autó amíg intézkedik.
Persze közben meg tesz magasról a környezetszennyezésre, de a várostervezők felismerhetnék már végre, hogy az autós mindíg a könnyebb ellenállás irányába fog mozdulni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.09. 15:01:39

@BDzsH: Pedig inkább az való Neked. .-D

@vuk_: Igen, erről beszélek. Hogy amíg az ember nem bűnöző vagy politikus, addig csak kötelezettségei vannak... :-D

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:02:12

@thetriggerhappy: Ja értem. Viszont nem értek egyet.

Ha valaki hegyen lakik, tudomásul veszi, hogy kell hegymászóbakancs, terepjáró és hólánc. Ha a világtól távol költözik, tudomásul veszi, hogy nincs tömegközlekedés, csak kocsival tud kimozdulni. Ehhez képest aki a belvárosba költözik (illetve inkább az, aki oda született, szokásjog alapján) azt gondolja, hogy a belvárosra jellemző plusz költségekre ő fittyet hányhat.

Márpedig a belváros egyeik jellegzetessége, hogy nincsen hely. Nem bírunk a kocsik és a fal között elsasszézni, mert minden talpalatnyi helyet parkoló autók foglalnak el. Valamiért beette az agyakba magát az, hogy a gyalogosok szivatása az autósoknak joga. Pedig nem az.

Nem minden belvárosinak van autója, akinek van, nem tesz vele jót a köznek, csakis önnön hasznára fordítja. Ezért nem látom okát, miért támogatná az önkormányzat azt, akinek van autója azzal szemben, akinek nincs. Ő miért egyenlőbb? Ugyanis ha ingyen parkol valaki, azzal pontosan olyan összegű támogatást vesz fel, amennyit más fizetne, ha lett volna az ő autójának hely. Vagy ha minden autó le bírt parkolni, akkor meg a gyalogosokat szivattuk meg, mert nincs egy járda, ahol a babakocsit végig lehetne tolni az utca hosszában. Kerekesszék? Bevásárlószatyor? Járókeret? Ugyan már. Sokszor a kukát nem lehet kitenni időben, mert úgy álltak be a kapu elé, hogy se jobbra, se balra nem fér el. És ez csak centiken múlik, mert épphogy átlépi a felfestett sávot, már túl közel van.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az autóját az utcán parkoltató ember valakinek mindenképp kárt okoz. Nem kellene más, mint tudomásul venni, hogy itt a belvárosban minden kényelmes, közel a mozi és a kávéház, jó a tömegközlekedés, éjjel-nappal van élet, nyitva vannak a boltok, ja és fizetni kell az autó elhelyezéséért. Azt gyanítom, hogy normális országban ezzel nem lenne semmi gond, csak itt Bergengóciában érezzük úgy, hogy nekünk jár minden.

Oppala 2010.11.09. 15:04:23

@thetriggerhappy: De létezik, csak sajnos nem ezzel fogják lefedni az aknát. Pontosabban csak egy kis zebra szerű sávban lesz üveggel burkolva.

Vaandor 2010.11.09. 15:07:51

Dupla pirospont az Apáczain az ellenirányú bringasávért!
(Meg egy fekete, ha az ott kétirányú bringaút. A dél felé haladóknak irányhelyes sáv kell, legfeljebb a korzóvégi zebrán menjenek át a keleti oldalra!)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.09. 15:10:27

@Androidus: "akinek van, nem tesz vele jót a köznek, csakis önnön hasznára fordítja"
Kiemelt adókat fizet utána, Európában is kimagaslóan sokat. :-(

De igazad van, a problémát szerintem sem lehet megkerülni.

Viszont érdeklődve figyelem majd az autósok kiszorítása után hogy fog összeomlani a jelenleg is túlterhelt tömegközlekedés, ha nagyon sürgősen nem kezdenek vele valamit. .-D

Nna, akkor fogom levenni a rendszámot a motoromról, és tojni a sok autistára. :-D

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:14:03

@MVMV:
ez is igaz. ha egyszer kell átszállni, az oda-vissza 1600ft, amiért az ember bárhol parkolhat 3 órát és még a benzin is bőven belefér.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:14:11

@MVMV: Pontosan. Hozzáteszem, hogy amit nálunk P+R parkolónak képzelnek, az nem túl csábos. Minimum őrzött, bekamerázott parkolóház kellene, mert azért letenni a város szélén a verdát, hogy egész nap azon rettegjek, mi marad belőle... kösz, de nem.

És a legfontosabb, amit nem győzök elégszer elmondani: addig nem lesz változás, amíg az önkormányzat benyeli a parkolási bevételeket, és tömködi a lukakat belőle. A felszíni parkolás bevételeit utolsó fillérig rá kellene költeni a parkolóházak támogatására, hogy egyrészt jobban megérje építeni, másrészt jöjjön el az az állapot, hogy 1 forintal olcsóbb beállni, mint kint hagyni az utcán.

Az utcai parkolást én a "beszaladok és elintézek valamit" kategóriának tartanám fenn (szerelők, ügyintézők, futárok stb.). Aki munkába/ból jár, annak lehetne a rámpás parkolóház, lehetőleg P+R, de aki nagyon akarja, hát vigye be, csak tüntesse el, amikor odaért. És lenne még liftes garázsból is, ha én találnám ki a rendszert :) Az pedig azoknak, akik alkalomszerűen használják. Az a legolcsóbb, de egyben legbiztonságosabb is. Kicsit macerás a ki/be állás, de ha hetente veszi elő, kit érdekel.

Végső soron szerintem igazából csak szórványos parkolóhelyekre van igazán szükség az utcán, azokra is úgy, hogy nem 2 óra, hanem mondjuk fél óra a limit.

Cook kapitány 2010.11.09. 15:16:22

@newtehen: "Viszont érdeklődve figyelem majd az autósok kiszorítása után hogy fog összeomlani a jelenleg is túlterhelt tömegközlekedés, ha nagyon sürgősen nem kezdenek vele valamit. .-D"

Pontosan. És ezzel visszatértünk a probléma gyökeréhez, amit egy értelmesebb óvodás is lát, csak a városházi majmok nem, hogy előbb kell tömegközlekedést fejleszteni, P+R-eket építeni és utána lehet lezárni a belvárost. Utána, nem fordítva.

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:17:38

@Androidus:

nem írom le ismét, hogy mit gondolok erről, már megtettem. amit leírsz, az egy ideális állapot, az pedig nagyon messze van innen. az ideális állapotot pedig nem úgy érjük el, hogy először pokollá tesszük a legtöbb városi életét, hogy aztán azok valami jó felé mozduljanak, hanem azzal, hogy életképes alternatívát adunk nekik.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:18:52

@newtehen: Nem összességében kellene emelni az autósok terheit. Az tényleg túl sok már így is, mert abból is minden másra költenek. Nem, én csak arra az igazságtalanságra hívom fel a figyelmet, hogy agyik autós épít garázst, és szépen beáll minden nap, a másik pedig kint hagyja az utcán, miközben mindkettő ugyanannyi terhet fizet. Felőlem lehet garázsépítési támogatás is annak, akinek van, a lényeg a differenciálás.

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:19:20

@Jó Estét:

éssel nem kezdünk mondatot? miféle hülyeség ez és miféle ócska, buta riposzt ez arra, hogy a szerinted elütés manhattent utána sikerült még rosszabbul, manhettennek írni.

georg 48 2010.11.09. 15:22:29

A falfirkákat kifelejtették!!!!!!!

georg 48 2010.11.09. 15:23:17

Ja és nem ártott volna berajzolni egy két hajléktalant !!

avus · http://avus.blog.hu 2010.11.09. 15:24:34

Jól látom? A harmadik képen, balra, az egy gárdista? :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:25:21

@thetriggerhappy: Öööö... én nem egy állapotot, csak egy működési elvet próbáltam leírni :) Csak arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy olyan ez, mint az egészségügy, meg a nyuggerek ingyen utazása. Hurrá, ingyen van, használjuk hát gyakran. Nos, nincs ingyen, és a burkolt támogatás nyakló nélküli felvételére buzdít. Jobb lenne odaadni azt a pénzt az öregeknek, amibe kerül közülük némelyiknek a lófrálása, de azt a pénzt egyenlően elosztani. Aztán lehet, hogy mindjárt nem menne naponta busszal templomba :) Ugyanez van az ingyen parkolással is. Amit meg lehet oldani ideális módon is, de csak akkor kezdünk el közelíteni bármiféle megoldás felé, ha előbb tudomásul vesszük a valódi működést. Márpedig nem ezt látom. Például te is azt mondtad, hogy helybélinek járjon ingyen a parkoló.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:27:31

@thetriggerhappy: Szerintem csak olyan van, hogy háttal nem kezdünk mondatot. Tessék előbb szembe fordulni :)

thetriggerhappy 2010.11.09. 15:27:49

@Androidus:

nem, én azt mondtam, hogy legyen megfizethető parkoló. 60ezer nem az. 20ezerért bármikor oda állna az autósok nagy része.
mellesleg a kerületi lakosok nem ingyen használnak bármit is a kerületben.....
a mai helyzet az, hogy a kerület szarik a tilosban parkoló pénzváltókra, szarik a parkolni képtelen lakosokra, ellenben parkosít ezerrel (ami egy jó dolog). szerintem ezeket a problémákat együtt kellene kezelni.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.11.09. 15:29:03

Megint előkerül az autóskérdés és megint sok a meddő vita.

Az nettó baromság, hogy "a belvárosban nincs helye autónak". Akkor hol van? A külvárosban miért van inkább helye?

Maradjunk annyiban, hogy Budapest szerkezetét nem jól alakították ki, manapság pedig a korrigálásokat nem csinálják meg. Két körgyűrű kéne a város köré, nekünk még egy sincs.
A városba nem az autók nem valók, hanem az agglomerációból, na meg azon kívül jövők százezrei nem valók oda autóval és ezt nem idegengyűlöletből mondom, hanem egyszerűen nem férnek el. Én és a munkatársaim se járnak repülővel fehérvárra(leszállni a belvárosban szállnánk le) egyszerűen irreális lenne.
Ezért kéne fizetős behajtás a kocsikra Budapest határában, ingyenes parkolóhely és metró a belvárosig.

Az, hogy főutakból sétálóutcát csinálnak nevetséges és nem problémamegoldás, az egyéb műdugó és társaival együtt.

Amúgy én azt a főutca projektet egy katasztrofának tartom(ez a mostani második ütem már jobban hangzik amúgy). Nem azért, mert nem tetszik, bár engem már nem hoz lázba néhánytonna díszburkolat... Szerintem az az út nagyjából rendben volt eddig is, miközben a városnak vannak olyan részei, amiken nagyon fontos lenne a felújítás, vagy egy új villamosvoonal stb. Mit is mondott a fidesz? Nem csinálnak ők presztizsprojektet? Hát ez a főutca pont az. A Corvin-projekt mintára csináljanak modern városi életteret a putrikból, mert van abból elég.

És mindemellé kellenének a parkolóházak, úgy, hogy a felszíni parkolást az utak egyik feléről minimum ki kéne tiltani.
De konkrétan az ottlakókat is. Más milliókért épít magának garázst, a közterület kisajátítása ne legyen már ilyen ingyenes móka egyeseknek. Megállni, kipakolni oké, de utána vigyék a kocsit az új, építendő parkolóházakba.
Nevetséges, hogy látok egy utcát, mindenhol kocsik állnak, parkolóház mellett felirattal, hogy épp 138 szabad hely van. Hát, mert az ottlakó minek menjen a parkolóházba, ha kisajátíthhatja a közterületet.

Más, ha az út szélére rakja az építési törmelékét ideiglenesen, esélyes, hogy egy napon belül már megbüntetik.

Ja és egyébként, ha már csinálnak valamit azon a rohadt kiskörúton, akkor a lényeg ott az lenne, hogy a 47-es villamost kivezessék a nyugatig(csak pár megálló lenne) egy nagyon fontos szakasz lenne, amit idióták a metró miatt anno visszabontottak.
Dehát ez ugye nem fontos..ide a vakvilágba bicikliutak kellenek (és mivel a biciklisek nagyrésze nem tud közlekedni, nem lehet őket gyalogosokkal egybe ereszteni, ezért az autók közé követelik magukat, hogy vigyázzanak rájuk, ne nekik kelljen figyelnie a gyalogosra) lezárások, meg díszburkolat és hasonló. Érdemi forgalom át/kiszervezés, BKV villamos/troli hosszabbítás az nincs.

Összességében ezek a látványképek semmitmondóak. Miért kell külön céget megbízni azzal, hogy arrébbtegyenek fél méterrel egy sínt és felhúzzan néhány fasort?
Amit a látványtervben látok, az konkrétan a polgármester a kerületi építész meg akármilyen rendező ALAP dolga lenne.
Mi annó a társasáhunkon belül a kis járdát mikor megcsináltuk és mellé fákat ültettünk valamiért nem hívtunk ilyen szuper céget ilyen tervekért...

Jó Estét 2010.11.09. 15:33:07

@thetriggerhappy: olyan vagy, mint a vindoz, hogy nem enged be, ha kisbetu helyett nagyot irok, vagy elgepelek valamit. Csak a vindoznal ez elnezheto, mert ugye 0 az intelligencia hanyadosa. Ha nem tudsz erdemben hozzaszolni ahoz amit mondok, ne szolj hozzam, mert arra igazbaol nem reagaltal, nyelveszkedni meg nem sok kedvem. Vagy arra akartal ravilagitani, hogy a rendkivulk bonyolult "Manhattan" szot le tudod irni onalloan, akkor gratulalok, az meg hogy elhiszed-e vagy sem, hogy enis, az hidegen hagy. tudod mit, nem tudom leirni, csak hagyjal beken.

Amugymeg Erzsike hidra fakat, es kavezokat, alagutat a blahatol (keletitol) legalabb a BAH-ig, es akkor orom lesz es boldogsag

Jó Estét 2010.11.09. 15:39:29

@sanche: nagyjabol egyetertek, kulonosen azzal, hogy miert lenne joga pont az ottlakoknak hasznalni azt a darabka kozteruletet, amit sanszosan a fovarosi onkormanyzat kezel, es sokszor allami penzbol van felujitva, kvazni mindenkie, de valaki ingyen hasznalhatja, a tobbieknek meg 400huf/ora...

A parkolohazas tema meg megint nagyon igaz, enis mindig nezem, hogy egymas hegyen-hatan allnak a kocsik, sokan szabalytalanul, a parkolohaz meg kong az uressegtol. Az ok, hogy vmivel dragabb, mint az utca, es ejszaka is fizetni kell, de napkozben mennyivel kenyelmesebb mar beallni valamejk ilyenbe, es kifizetni orankent plusz 200 forintot? Es akkor sirni sem kene. MANHATTANban nem ritka az orankenti 3-4000 HUF parkolasi dij, egy szimpla foghijtelken.

Nekem van autom, es nagyon jol tudok vele parkolni, jo is a levego (Pesthez kepest), es metro is van. Nem csak a V. kerulet letezik a vilagon...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:44:36

@thetriggerhappy: Hát, ha a parkolóházak támogatása megvalósulna a felszíni bevételekből, nem lenne elképzelhetetlen a 20 ezer forintos garázsolás.

A kerület jelenleg azzal támogatja a helybéli autósokat, hogy lakásonként egy autó ingyen parkolhat, és ha több van, az is kap tán valamennyi kedvezményt, de azt már nem tudom pontosan. Megy is vele a tgrükközés, élelmesebbje ezért iratja más nevére, jelentkezik be falból lakónak stb. "Hasznos" az ilyen szabály.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.11.09. 15:54:59

@sanche: Sok olyat írsz, amivel egyet tudok érteni, de van, amivel nem.

A külvárosban más a beépített terület aránya. Szűk utcák, telibe beépített tömbökkel, ennyi elég ahhoz, hogy ha megtöltjük élettel, túl sok legyen neki az autó. Ehhez nem kell feltétlen belvárosnak lennie, ha mutatsz ilyet máshol, ott is ugyanez lesz a probléma. (Az élettel megtöltés azért kritérium :) )

Az aggomerációból való bejárásra találták ki a P+R rendszert, amit hiába mondogat mindenki, nálunk sajnos nem történik semmi :(

Az egyik sok parkoló autót eltakarítani jó ötlet, kábé ez következik abból, ha megfelelő szélességű járdát akarunk kiképezni mindenhol. És ami tulajdonképpen valamilyen formában megvalósult mindenhol, ahol átépítették az utcákat.

Megállni, kipakolni, aztán uzsgyé be a parkolóházba, te vagy az én emberem :)

A 47-es meghosszabbításából annyit látok, hogy a terven bekanyarítják a végét a Deák téren. Jól folytatható, de értelemszerűen az egy következő lépcső. Reményeim szerint hozzá tartozik a Nyugati téren a felüljáró elbontása ;)

A bicikliutakat viszont muszáj elkezdeni valahol. Amíg pedig nem alkot összefüggő hálózatot, addig szükségszerűen nyögvenyelős. De ez nem jelentheti azt, hogy akkor neki se fogjunk. Csinálni kell, már kezdenek látszani eredmények. Például már vannak biciklisták is :)

thetriggerhappy 2010.11.09. 16:02:21

@Jó Estét:

én nem tudok érdemben hozzászólni, miközben itt egyesek a megszámlálhatatlan metróvonallal, 2millió busszal, helyi viszonylatban olcsó taxival, észak-déli, kelet-nyugati egyenes utcákkal és 100ezer dollárnál is magasabb éves átlagfizetéssel rendelkező manhattant hasonlitgatják budapest belvárosához közlekedési és parkolási szempontból.
beszarás.

gabest1 2010.11.09. 16:16:45

Ez nem nektek készül, hanem a túristáknak. Sicc a belvárosból, helyi paraszt.

Jó Estét 2010.11.09. 16:17:43

@thetriggerhappy: jee, tudsz a temarol is beszelni, mennyi billentyu lenyomast megsporolhattal volna ha ezzel kezded :) es amugy az annyira rossz lenne, ha Budapest belvarosaban is ez lenne? amugy azt ne mondd nekem, hogy Pesten draga a taxi, helyi viszonylatban. NYC 500 HUF kiallasi dij + 300/km 200/perc varakozas 150 Ft/l benzinar vs. Bp 300 HUF kiallasi dij 150 HUF/km 60/perc 340 Ft-os benzin. Ok, a keresetek nincsenek osszhangban, de ha beleszmaolod a duplazos benzinarat itthon igencsak baratiak az arak. Tomegkozlekedessel is egesz jol el lehet boldogulni a hungaria koruton belul, es remelem ez meg javulni is fog idovel. Nem ertem mihez kene akkor hasonlitani? Uj-Delhihez? Mehetunk abba az iranyba is...

Jó Estét 2010.11.09. 16:19:05

@thetriggerhappy: ez sztem annyira nem veszes arban, vagy tevedek? egy havi BKV berlet 10ezer, egy havi auto torleszto sokaknak 40-50ezer, egy alberlet rezsivel 100-150 a belvarosban, es ezek kozeposztalybeli kiadasok

Izo 2010.11.09. 16:24:36

@Androidus: "Reményeim szerint hozzá tartozik a Nyugati téren a felüljáró elbontása ;)"
Pedig mennyit szenvedtek vele! :)

thetriggerhappy 2010.11.09. 16:25:27

@Jó Estét:

európához. micsoda meglepetés!

thetriggerhappy 2010.11.09. 16:26:54

@Jó Estét:

a huszonezer nem sok, a havi 60-70 nagyon. a kérdéses tér közelében lakóknak a szabadság téri parkolóház nem igazán alternatíva.
valamiért a környéken (aranykéz, millenium stb) nem kedvezményesek az árak.

Hiris 2010.11.09. 16:27:56

Mekem attól esett le az állam, hogy itt sokan halál komolyan autómentesített világvárosokkal érvelnek. Tessék mondani, Bp. tömegközlekedése összehasonlítható pl. Londonéval, Párizséval? Amikor még az a nyavalyás 4-es (4-es, bakker! Nem 10-es, vagy 15-ös) metró se lesz kész a büdös életben?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.11.09. 16:42:39

Remélem mélygarázs azért lesz alatta. És az Erzsébet híd alatti csövesekről sem feledkeznek meg...

Jó Estét 2010.11.09. 16:48:26

@Hiris: ellenben van rengeteg busz es villamos. amugy London azert kb 5szor akkora teruleten fekszik, mint Bp, ott meg metroval is van, hogy tobb, mint egy orat utazol egyik ehlyrol a masikra. en sztem Pest legnagyobb hianyossaga nem a tomegkozlekedesben van, hanem a P+R parkolok hianyaban. Persze tomegkozlekedes sem tokeletes, az teny, nagyon tavol all attol, de azert eleg jol el lehet jutni A-bol B-be legtobbszor. Illetve meg az sem nagyon osztonoz automentessegre, hogyha mondjuk nem metros atszallasal kell ejutni valahova, az 2 szemelynek oda-vissza 2500 Ft, amibol sokszor taxival is megjarod az utat :(

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2010.11.09. 17:34:54

Szinte teljesen végigolvastam az összes kommentet. (lehet, hogy mazochista vagyok?)Amit én látok, hogy mindenkinek igaza van. És ezért egymásal marakodunk. PONTOSAN az történik, mintha egy sereg majmot amik az erdőben szabadon élnek öszezsúfolnak kis helyre. Az addig békés álltok egymásnak esnek. A bölcs koncepciózus városvezetés ahelyett, hogy a város körül, a pályaudvarok körül, a tömegközlekedés végállomásai körül megfelelő parkolóhelyeket alakítana ki, és hatásos tömegközlekedést, összenyom autóst, gyalogost, kerékpárost és páholyból szemléli ahogy megeszik egymást. Ezt érdemeljük. Ezt érdemeljük?

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.11.09. 18:16:44

az alanyi jogú parkolás és az autó nélkül élhetetlen belváros margójára:

1. egy átlagos belvárosi bérházban van szerintem minimum 15 lakás. a ház homlokzata előtt meg maximum 5 autónak hely.
15 család (iroda, magánrendelő,stb ) hogyan éljen a jogával ha 5 hely van?

szoktam késő esténként parkolni újlipót zsúfoltabb részen, 1-2 hely mindig van /háztömb. szerintem jó ha 5 lakásra jut egy parkoló. akkor most hogy van ez? ötből négy lakatlan? büdös csóró prolik lakják?

vagy csak nem mindenkinek nőtt a seggéhez a kocsi. ideológiát mindenhez lehet gyártani, de azért nézzünk már kicsit előre is.

vauvauvau 2010.11.09. 18:25:20

Magyarország a látványtervek hazája.

lcpacific 2010.11.11. 04:07:27

En meg azt kis ketszintes hazikot is kikapnam onnan *100 eves etterem) fajdalommal megtort szivvel. Kis levego jut a tobbieknek. Etterem bemegy a szladiba, a pic ter meg kap par fat es parkolot.

Perillustris 2010.11.11. 10:26:56

@d'oh: Ez már túl haladó gondolkodás... :)

Perillustris 2010.11.12. 19:38:38

@sanche: "és mivel a biciklisek nagyrésze nem tud közlekedni, nem lehet őket gyalogosokkal egybe ereszteni, ezért az autók közé követelik magukat, hogy vigyázzanak rájuk, ne nekik kelljen figyelnie a gyalogosra"

Eléggé el vagy tévedve, ha ezt gondolod.

@Spiritmonger: Hopp, elrepült 5-6 ezer milliárd forint. Kifizeted?

nabu 2010.11.14. 15:20:43

@Spiritmonger: Egyrészt nem igaz amit írsz a közterekről, hogy elslumosodnak vagy mi. Másrészt a többi igaz lenne egy olyan világban, ahol az autón kívül nem létezik más közlekedési eszköz. Kedves autóval járok a wc-re is kollégák, vegyétek már észre, hogy létezik egy "vadonatúj" találmány amit úgy hívnak TÖMEGKÖZLEKEDÉS vagy a két lábam. 1. aki a belvárosban lakik (és van esze) eleve nem tart autót vagy csak ritkán használja, mert az ötödik kerületbe mi a tökömnek? 2. ha tart is, a parkokba akkor sem azzal megy. Kitűnően látszik ugye a városban, hogy az olyan helyeken amit átengedtek teljesen az autósoknak, csak úgy pörög az élet, és minden kulturált és szép, az üzletek virágoznak és az emberek imádnak kijárni oda (lásd: Kossuth L. út). A város közterein autómentes területein általában sokkal nagyobb az élet, ezt csak a vak nem látja és élni és ott lenni is jobb. Plusz senkinek nincs már se pénze se kedve az autósoknak még több ezer hidat és alagutat építeni, mert ezek csak rövidtávra oldják meg a gondot, hosszú távon az a megoldás, hogy járj ritkábban autóval, amikor nem feltétlenül szükséges ne menj vele. Aki meg agglomerációból jön be, annak meg kell teremteni ugyanúgy az alternatívát, ahogy megteremtették a belvárosaiknak.

Serio (törölt) 2010.11.15. 13:18:35

Elviszik a Sün szobrot?! Nemár...

Serio (törölt) 2010.11.15. 13:23:52

@nabu: Jah jó gondolat... Az autó szimplán nem való a belvárosba. Lehet rajta fanyalogni, de pl. repülni is milyen jó, mégse jut senkinek eszébe repülővel menni a sarki McDonaldsba.

Ráadásul a saját szüleimen látom, hogy mire vezet ha valaki "sietségből" még két sarkonyira is képes kocsival menni. 55 évesen nem bírnak gyalog felmenni a harmadikra. Aki gyenge és beteges akar lenni, az járjon csak kocsival a belvárosban.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.16. 12:19:26

@nabu: Ugye Te is arról a tömegközlekedésről beszélsz, amelyiknek most vonták vissza a vasútengedélyét? (Hév, metró, villamos)

mement 2010.11.17. 15:26:59

@newtehen: erdekes, ennek ellenere ma reggel meg is behozott a hev, utana meg a villamos tovabb vitt.

mement 2010.11.17. 15:52:22

@newtehen: olvastam en is, nem ertem milyen automaitzmusrol beszelsz...??

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.17. 15:58:35

@mement: Nem baj, nem kell értened... Kell olyan is, aki lenyírja a füvet, felvágja a fát. .-D

mement 2010.11.17. 16:02:18

@mement: az kicsit banto, hogy teljesen ertelmezhetetlen valaszt adsz, majd utana szemelyeskedesbe csapsz at, ahelyet hogy kifejtened mire is gondoltal.

mifelenk az ilyet parasztnak hivjak.

agiko 2010.11.23. 17:17:32

@mangoman: Érdekes, hogy "azelőtt" senki sem nyavalygott a kocsi miatt (legfeljebb álmodozott róla) és eljutottunk mindenhová! Most, amikor már több a kocsi, mint az ember, kicsit elgondolkodhatnánk mi fontosabb? Belvárosba be sem engednék civil kocsit, vidékre meg úgy rendezném, hogy ne érje meg! Sajnos sok a fontos, pénzes akiknek nincs élet kocsi és mobil nélkül! Egy ember azt mondta, hogy minden fát kivágna, mert szemetelnek, piszkítják a kocsiját - akkor hogyan vesz levegőt? kérdem én! Magyarország emberléptékű, meg lehetne oldani ennyi autó nélkül. Más kérdés Kanada, ahol erre épült az élet, és itt sincs már hely! Se utaknak, se parkolóknak! COPD-vel nehéz városban élni...

sando' 2011.02.17. 14:32:24

Voltam a környéken a napokban, és biztatóan halad előre a dolog, talán tavasszal/nyár elején már 100%ra kész lesz. Én optimista vagyok, és szerintem egy élvezhető hely lesz, bár az biztos, hogy az autósok rovására megy a dolog.

De emellett nem tudok nyugodtan elmenni:

"Persze azért a lelki szemeink elől ne hessegessük el, hogy ott a piaristák épülete előtt (amelyre hamarosan visszatérek majd) egy építési telek van! Amit előbb-utóbb használni is szeretnének, szóval mindez ideiglenesnek tekinthető. Na persze ez esetünkben azért öt-tíz évet biztosan jelent."

Mivan?!?!?! Ez komoly? Azt lehet tudni, hogy kinek a tulajdona? Akár egy undorító plázát is felhúzhatnak a piaristák elé? Ugye NEM ?!

Perillustris 2011.02.17. 21:16:06

@sando': "az autósok rovására megy a dolog"

Egy ilyen fejlesztést inkább a társadalmi hasznossága szerint nézzünk: összességében mindenki jól jár.
süti beállítások módosítása