Remek posztot kaptam Styxx-től, aki a Final24 és Zoltán atya kalandjai mellett mostanában a Srbjába írogat az Új Primitivizmusról. Profi bloggerrel van dolgunk, vagyis nekem semmi más szerepem sincs, mint hogy felkonferáljam remek szösszenetét Dalmáciából:


 

GICCS 2.0 DALMÁCIÁBÓL 

Horvát  szomszédjaink se szeretnének lemaradni a romániai ötvenszobás bádoggal borított pagodák pompájától. Na, meg a szerbiai soktornyú luxus apartmanoktól, de akár itthon, Magyarországon is körülnézhetünk az (ú)gazdagon díszített,  Oh My God! építészeti stílus önkormányzati haveri segítséggel (és némi motivációs költség beáldozásával), fennmaradási engedéllyel, az örökkévalóság számára biztosított remekművei között. 

Nico Morić  barátunk újítása abban rejlik, hogy egy teljesen szokványosra épített házat turbózott fel néhány tízpontos giccselemmel.  

Ami kimagaslóvá  teszi a Puruttya-skálán építészeti alkotását, a helyi guszlás-népi költőtől rendelt vers, amit sírkőfaragóval vésetett fel egy obeliszk-szerű oszlopra. 

A versben a ház felépítését dicsőíti és példás antirasszista üzenetet is megoszt az utókorral (8-9. versszak, a türelmetlen jogvédőknek). 

Kozsó, watch and learn! 

Nico, az amerikai álmot megvalósító, módos és szerető családapa meg kell, hagyjuk, tényleg nem baszott ki a fiaival, a jövendőbeli örökösökkel. Ugyanis a gyomor- és rekeszizmokat egyaránt megmozgató túlzásoktól viszonylag alacsony költséggel megszabadítható a ház, amit aztán akár normális embernek is el lehet adni. 
 

 

Nico Morić  szülőföldjén villát épít*

(Nem műfordítás) 
 

Nico Morić, büszkén és délcegen

Villát  épít  Crljenik községben

Ilyen felépítmény  sosem állt még eddig

De még hasonlót sem látott  soha senki 

Gyönyörű  villát épít szülőföldjén

Emlékül hálából a gyermekeiért

Két fiát az Úristen éltesse

Nico Dávid egyik, Marko Antonio másik 

Nico kulturáltsága sokoldalú, széles

Architekturában jártas, igen tehetséges

Építi villáját a saját terve szerint

Gazdagon burjánzó  stílusokat vegyít 

Régóta építi már élete villáját

Gyönyörű  szobákat, fényűző lakosztályt

A garázsa mellett pincéje is áll

E pazar luxus elkápráztat, sugároz sok pompát 

A Bejáratot Nico díszítette

Medvebocs szobrokkal ékesítette

A kapu fölött a Szűzanya képe

Mosolyog rá minden jó vendégre 

A gyönyörű villához Viacolor műkő vezet

Rajta műkőasztal tojásdad lappal tespedez

Miki Mausz szobor, klepa fűlű, vidám

Pocakjában veszi át a postát, biz ám! 

A falak biztonságosak,  vastagok

Fénylő  acél betéttel erősítettek az alapok

Az oszlopokon szaxofonos szobrok állnak

És szép melódiákat muzsikálnak 

Négy faj él e Földkerekségen

Nico szerint mind planétánk büszkesége

Fehér, fekete, sárga és rézbőrű

Egyformán szereti mindegyiket Niconk 

Négyszögletű oszlopot emelt

A tetejére márványgolyót szerelt

Négyszínű  Nico márványgolyója

Hogy minden fajnak legyen mementója 

Nico  elégedetten, büszkén vallja:

„Az amerikai álmot hoztam haza,

Szeretek minden demokratikus államot,

Amerikát  és szülőföldem, Horvátországot” 

Amit dicső  Nico eltervezett

mindent elért ebben az életben

Elégedetten él itt családostul

Nico, Lori és a két szép fiuk. 

                  Eszék, 2008.4.24.

Mile Krajina horvát guszlás  és népi költő 

 

 

( Mile Krajina bácsi Miroslav Ćiro Blažević labdarúgó edzőt is megénekelte, abban is vannak gyöngyszemek: 

„A kommunizmusnak ellenállt, a Dinamo játékosait a templomba járatta ám.”  

„Franciákat, svájciakat edzett, utoljára meg Iránt vezette.”

„Szövetségi kapitányságát lemondta,  mikor Račan [baloldali horvát politikus] került hatalomra „ 

https://www.youtube.com/watch?v=0CMZrnLoNTg&feature=related 

És itt a művész bácsi a tengerparton, Split mellett, amint dalával Miloševićet ekézi:  

https://www.youtube.com/watch?v=OFfXT2D3iWA&feature=related 

„Mint Hitler a zsidókkal, úgy bántál el a saját fajoddal.” 

„Türannoszként  mindened elbuktad, Szerbia Koszovó és Vajdaság nélkül marad” (az utóbbi még stand by-on). 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: horvátország giccs villa fura ingatlan

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr332400614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ziza133 2010.10.26. 16:29:20

Giccsek nelkul sem tetszik a haz

Iridium 2010.10.26. 17:00:51

"Négyszínű Nico márványgolyója"

Ekkor már majdnem besz.rtam a röhögéstől :D
Nem hiszem el, hogy ilyen létezik. Mármint ember. Persze kigazolni nem tudna.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.10.26. 17:12:37

Megmutattam építészkollégának, asszem, megyek felmosom a földről. Most hagytam abba a röhögést.

"A Bejáratot Nico díszítette
Medvebocs szobrokkal ékesítette
A kapu fölött a Szűzanya képe
Mosolyog rá minden jó vendégre
A gyönyörű villához Viacolor műkő vezet
Rajta műkőasztal tojásdad lappal tespedez"

Priceless, bazmeg, ma is volt értelme felkelnem!

nál 2010.10.26. 18:02:38

Görög oszlop, római sas,
Két puttó és közte a vas,
Jó kedélyű Miki egér,
Panda, ami majdnem fehér,
Ettől lesz ez eklektikus,
Szakértőknek legyen már kuss.

:D

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.10.26. 18:17:20

Egy ilyen Mickey egeres postaládát én is szeretnék.

bejgli 2010.10.26. 18:32:09

Marcipánból, 1:200-ban csodálatosan festene a torta tetején. Így, 1:1-ben...hát, a Hófehérke talán örülne neki. Vagy a Mályvácsaka, vagy nem tudom, kicsodácska.

A fordító jó.

Olgicsq 2010.10.26. 19:07:37

hát ez így egyben gyönyörű :)

Koós Miklós · http://koos.hu 2010.10.26. 19:27:02

hasonló témában már sikerült jól összevitatkoznom a magyar giccs nagyasszonyával, neki is azt tudtam mondani, hogy nekem nem az a bajom az efféle házakkal, hogy barokkos, klasszicista, rokokó szeretne lenni.

Legyen, ha neki(k) az tetszik és van rá pénze, de akkor legyen annyira tökös az építésze hogy tervez neki egy valódi barokk palotát, eredeti arányokkal, megfelelő belmagasságokkal...stb nem részletezem. Attól persze még giccs maradna, de legalább vették a fáradtságot és utána néztek, hogy mitől olyan az amilyen?
Mert ez így csak egy horgolt terítő egy felspoilerezett Wartburg műszerfalán.

rmr 2010.10.26. 19:52:03

Ez annyira bizarr, hogy már művészet. A mikiegér-postaláda, a macik, és a Baumax-ajtó fölötti gipsztimpanonból kegyet osztó Mária együttesét ember nem agyalhatta volna ki, ez maga a népiség véres folyása.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.10.26. 19:53:34

Nekem amikor ilyen munkára adtak tervezési megbizást, sok munkára hivatkozással nem vállaltam.
Igy is van jópár épület, amit nem szivesen mutogatok, de azért nem ennyire gázok :D

V.A. 2010.10.26. 20:07:25

Mennyit szívott ez a Nico, amikor kifundálta ezt a nagyszerű kis polgárpukkasztást?

Iridium 2010.10.26. 20:29:43

@V.A.: Meg ha azt nézzük, akkor a szobrokat levéve tulajdonképpen egy átlagos horvát ingatlannak nézne ki az egész, még sokat nem is kell dolgozni, csak lerúgni a Miki egeret a helyéről.
Viszont még Magyarországon is reklámot csinált magának a márványtökű Nikó. Kezdem csodálni a palit :D

(persze ki tudja, mi van belül)

csengö barack 2010.10.26. 20:47:08

@Iridium: Mi lenne belül?Világító sodrófa műanyag kagyló-kínai-egy két kis művirág,műanyag csipketerítőn

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.10.26. 21:17:57

Az ilyeneknek kellene valami különadó...

Sck: 2010.10.26. 21:23:56

Szép... kár, hogy fű sehol sincs.

balfék 2010.10.26. 21:29:55

@dark future: Vizuális környezetszennyezési adó

Styxx 2010.10.26. 21:45:44

@Iridium: @csengö barack:
belül nem is olyan durva, természetesen a villának saját honlapja is van:
@dark future:
oliver Toscani, a provokatív Benetton kampányairól elhíresült fotóművész mondta 1999-ben, amikor Las Vegasban elkezdték építeni a piramisok és az Eiffel-torony mását:
- Ezeket kellene bombázni, nem Belgrádot!
Nico barátunk 1955-ben tántorgott ki USA-ba, szegényen mint a templom egere. A kilencvenes évek elején adta el több tízmillió dollárért fémfeldolgozó üzemeit, majd hazaköültözött szülőföldjére. Most 75 éves ,felesége 40 évvel fiatalabb, de nem szereti ha a neje és a közte lévő korkülönbségről faggatják, beszéljenek inkább a szép házáról.,
Kiváló egészségnek örved, kisebb fia 3(!) éves.
A guszlás bácsitól egy 9 dalos CD-t rendelt, amelyikben az életét dicsőíti.
Forrás:
www.slobodnadalmacija.hr/Zadar/tabid/73/articleType/ArticleView/articleId/19254/Default.aspx

Erre mondaná a Megváltó ma, némileg fokozva a 2000 évvel ezelőtti beszédét:
RENDKÍVÜL boldogok a lelki szegények:-)

Oenophile 2010.10.26. 22:07:53

Tökig beton, az a szép!

Reset 2010.10.26. 23:18:21

Legalább legyomirtózta volna a környékét, meg a ház tövét. Amúgy gyönyörű :))))

orv 2010.10.26. 23:29:11

...és miért is van minden kőből?

orv 2010.10.26. 23:30:57

...mert ott az ami itt az anyaföld!
Már értem.

poisonborz 2010.10.27. 00:52:02

Lehet hogy itt azt kell észrevenni, hogy az ürge mindent tudatosan csinált, és egy zseni.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2010.10.27. 07:20:27

Engem érdekelnének a belsőépítészeti megoldások is.

$pi$ 2010.10.27. 07:33:01

És miért olyan rohadt kicsik az ablakok? Jó sötét lehet benn... ;)

lárvalányhaj 2010.10.27. 07:43:22

Nico bácsi igazi reneszánsz ember, a vendéglátóiparhoz is nagyon ért:

"Visitor rating:
Jose from Spain stayed in Sep 2007

Never again !!!
We arrived on 1.9.07, left our luggage in the room and went to visit Zadar. At 11 PM, when we came back to our hotel, we noticed that in the small Hotel Restaurant was a wedding celebration with a life music group playing. The hotel receptionist did not inform us on arrival about the wedding banquet and the expected noise. As a consequence of the noise we could not sleep and at 2 AM I called the reception, asking them to stop the music, which according to the receptionist was not possible. The next morning (2.9.07) I claimed at the reception, saying that I would not pay the full rate for this night, taking into account that we could not sleep until 4 PM. The receptionist answered that she would discuss this with the hotel owner. On the next day (3.9.07), when we checked-out and asked for the bill, the lady at the reception informed me that the owner agreed on a 10% discount, which we considered as insufficient for the inconveniences caused. The hotel owner, Mr. Nico Moric, came. He was very furious and, retaining my passport in his hands, he said that we should immediately pay the full price and go. He does not need guests like us. I asked him for my passport he said that he would retain my passport until settlement of the hotel bill. We were very astonished about the behaviour and tremendous disrespectful treatment of Mr. Moric against his hotel guests. We paid the full price and than I asked him for the official complaint forms. He declined to give me the forms. I asked him three times for the official complaint forms since this is a 3 Star Hotel rated by the Croatian Tourism Board. He declined again and said that we should go to the Police if we have a problem. Further discussions with him were worthless, so we left the hotel and some days later the country with bad remembrance. I can not recommend this hotel."

www.all-croatian-hotels.com/croatia/hotel-villa-nico-zadar.php

t0thl 2010.10.27. 09:50:39

Azért egy lakodalmat nyaralás közben ki lehet bírni sőt még be is hívnak ha úgy állsz hozzá. :)

Kósza 2010.10.27. 09:54:23

Eszék tényleg Dalmáciában van?

Kósza 2010.10.27. 10:01:54

OFF:
Segítek, Eszék Szlavóniában van, ami még csak nem is határos Dalmáciával.

MagyarZizzi (törölt) 2010.10.27. 10:45:04

Maga a ház nem is olyan csúf, a színétől eltekintve. Ha leszedik róla ezt a sok filefrancot, egész kellemes lehet. Részvétem Nico Moric fiainak, hogy ilyen lökött apjuk van! :-D

Porckorong 2010.10.27. 12:39:31

@Kósza: Eszék tényleg ott van, csak a ház nincs Eszéken :) Először Styxx is benézte, aztán egy módosított levelet küldött utána a cikk alapján, amit linkelt is (@Styxx:). A költő/költemény kötődik Eszékhez, a ház a tengerparthoz közel fekszik

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.10.27. 12:46:42

@Porckorong: ja ez én voltam, csak egy új blogot akarok indítani a gerincsérvemről és egy nicknéven már nem lehet ötnél többet :D

Styxx 2010.10.28. 11:31:17

@Porckorong: @~dá~: @Kósza:
Az oszlop aljára van felvésve: Osijek, 24.4.2008. A ház a tengerparthoz közel, Zadar és Sibenik között épült.

Ááá, nem semmi blog téma. Azért örülök, hogy csak(?) ennyi az eü-s gondod és nem mondjuk "Sztóma" renickkel leptél volna meg most minket:-)

Intizar 2014.03.18. 21:37:21

Az öndicshimnusz hátborzongató, ahhoz képest a ház egészen visszafogott. Csillaghegyen vagy Rákosszentborzalmason sokkalta proccabbakat is látni.
süti beállítások módosítása