Fwd: Hogyan tizedeljük meg a választókat

 

Már a tavaszi választásokkor is szó esett az életveszélyes ideiglenes választási plakátokról. Már akkor sem értettem miért kivételeznek a politikai pártokkal, ha köztéri reklámokról van szó, hogy miért olyan randák a táblák, mint a BKV jegyárusbódéi (mondjuk, ha carrarai márványlapokat tennének ki valószínűleg idegesebb lennék), illetve hogy miért muszáj őket életveszélyesen kihelyezni. Ez utóbbi Maxot is bosszantja, aki akárcsak tavasszal, most is levelet küldött, pár mobilfotóval:

 
Hogyan tizedeljük meg a választókat?
 
Az Országgyűlési választások idején írtam neked a "környezet kímélő", ám életveszélyes fából tákolt plakáthelyekről. 
Akkor azt hittem, hogy hatott a blogbejegyzés, mert erősen megritkultak a tákolmányok, de tévedtem.
Feltehetően tavasszal is csak annyi történt, hogy jött egy erősebb szél, és szétkapta az építményeket mint ahogy azt magam is tapasztaltam, amikor az autóm elé borított egy ilyet a Budafoki úton, vagy a hajléktalanok hordták szét tűzifának. 
Akik engedélyezték, telepítették a plakáthelyeket, azok nem tanultak belőle, most újra tele a város ezekkel a förtelmekkel úgy, hogy a tákolmányok legalább fele gyalogátkelők mellé lett kihelyezve, takarva a gyalogosokat az autósok elől.
Mellékelek két ma reggeli képet.

Üdv:
max

 

Fwd: Hogyan tizedeljük meg a választókat

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest választás közlekedés autó baleset plakát gyalogos

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr532329931

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan gründol a "Superman-díjas" Botka Szegedből Vörös Erődöt? 2010.09.29. 09:13:58

Hiába kávézott hétfőn Orbán Viktor Szegeden, hiába van feltúrva bosszantó módon választási időszakban minden, hiába csúsznak a nagyberuházások, hiába hagyják el a várost a munkát kereső fiatalok, hiába volt Botka a csúnyán megbukott Szocialista Párt ma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stiel 2010.09.28. 19:48:42

Podmaniczky utca - Izabella utca kereszteződésénél a zebra lámpáját takarja ki egy villanyoszlopon lévő plakát.

kodó tamás 2010.09.29. 07:18:04

építési jogszabályt sértenek. OTÉK. szép melléklet is van...
de le van szarva... a szabályok csak a földihalandókra vonatkoznak

binary11 (törölt) 2010.09.29. 07:38:56

Budapest, a szép nagyváros!

nyünyüge 2010.09.29. 08:20:06

Meglepődnék, ha bármi reakciót kiváltana ez a jogos felvetés.
Vajon milyen cég állította ezeket ekkora "szakértelemmel", akár az állóképességüket, akár az "esztétikumot" és főleg a balesetveszélyességüket tekintve?

Minthogy az egész városban ugyanaz a közlekedési táblára drótozott préseltlemez technológiát alkalmazták, valami központi szerv megbizottja lehet.

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2010.09.29. 08:38:51

Nemcsak a gyalogosokat takarja ki, hanem kikanyarodni sem lehet tőlük. Egyszerűen pont azt a szöget zárja, ahol még belátni a biztonságos távolságban lévő járműveket. Így óvakodik az ember, és reménykedik, hogy nem sodorják el az autó orrát, jó esetben meg tűri a dudálást, meg az anyázást, mert belóg a kereszteződésbe.

Gera 2010.09.29. 09:27:32

Nálunk Csillaghegyen van egy olyan, ahol egy ilyen szarral nemes egyszerűséggel eltakarták a gyalogok elől a zebra jelzőgombját. Ezek a dolgok ékesen bizonyítják, mennyire nem a választókért van a választás és úgy általában az egész rendszer.

msadmin 2010.09.29. 09:44:20

totálisan egyetértek a posztolóval nálunk a 3 kerületben sok sarkon nem lehet autóval sem kikanyarodni mert az idióta állatok pont úgy rakták ki az oszlopra a spamet hogy semmit sem lát ez ember!

MagyarZizzi (törölt) 2010.09.29. 10:54:00

A XVl. kerületben több ilyen tákolmány rálóg a bicikliútra, vagy teljesen eltorlaszolja a járdát. Ráadásul még érdemi információ sincs rajtuk a választásokról, csak arra jók, hogy a csövesen kisházat gründoljanak össze belőlük. Mennyit költöttek erre a marhaságra a városvezetésnél?!

Stiel 2010.09.29. 11:01:56

@~dá~: lemaradtam, mire ma arra mentem, feljebb tolták. Valószínűleg másnak is szemet szúrt. Azért lefotóztam, de talán így már nem olyan érdekes a kép.

NapiTér 2010.09.29. 12:03:34

És lehetne is rögtön ígéretet tenni egy ilyen luxus-öko temető-torony megépítésére mondjuk a Szervita téri parkolóház helyére :)

greenpolis.wordpress.com/2010/09/29/helytakarekos-temetotorony-tervek-indiabol/

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2010.09.29. 12:04:28

Hát, igen. Arról nem is beszélve, hogy a 86-os vonalán a Fő utcából a Halász utcába való bekanyarodás közben, majdnem nekimegy ennek a fából tákolt kampánytáblának.
süti beállítások módosítása