Van ugye a dunakeszi láp ügye, amiről az Urbanista is írt: az Auchan terjeszkedni akar egy területen, mely a környezetvédők szerint láp, márpedig minden láp védett Magyarországon, vagyis amit az áruház akar tenni az tilos. "Független szakértők" "bebizonyították" ugyan a vízzel borított területről, hogy valójában csont száraz homok, a végső döntést egyelőre még nem mondták ki. Ám egy olvasónk szerint az Auchant ezt vagy nem érdekli, vagy már előre tudja mi lesz a döntés. Egy Facebookon terjedő üzenet szerint:

 

Helyzet van. Pénteken elkezdték kivágni az új dunakeszi áruház területére eső lápfolt fűzfáit. Kedden van a szakhatósági bejárás. Akkor dőlne el a növényzet vizsgálata alapján, hogy láp a terület vagy sem. A rendőrség leállította őket, de utána visszamentek. Akkor újra leállították őket. Kedd reggelig kellene állva maradnia az egyébként több éve már csonkolt, de azóta újrabokrosodott fűzfáknak. Ha dolgoznak, az Auchan bekötőútjáról látható. Ha arra jársz és favágást látsz, jelezd. Ha a környéken laksz és van szabadidőd, sétálj arra. Szavaik szerint a nádnak és bokroknak is neki kívánnak állni mert "ahhoz nem kell engedély".

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: auchan természetvédelem építés dunakeszi

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr782322723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svenJazz 2010.09.25. 18:57:39

aki ezek után az Auchanban vásárol, az egész egyszerűen hülye.

Onlooker 2010.09.25. 23:51:43

Bojkottálja mindenki az Auchant! Soha többé nem vásárlok ott mostantól egész életemen át. Ha életem múlik rajta akkor sem.

Onlooker 2010.09.25. 23:53:06

http://www.facebook.com/home.php?#!/group.php?gid=243975724575

Itt lehet csatlakozni az Auchan bojkotthoz. 2000 tag :) Haladunk.

kispista 2010.09.26. 00:05:08

@Vikusz: Szinte az összes hasonló áruház zöldterületre épült.

Meg állítólag ikea lesz mellette. Ami ugye büszke arra hogy mennyire környezetvédő.

Vagy majd dunakeszi is bevezeti a dugódíjat a bp-ről az auchanig vezető útra.

mangled (törölt) 2010.09.26. 12:54:54

Az összes francia szarkeverő trianonitát haza zavarni! D))))))))

mangled (törölt) 2010.09.26. 12:56:06

Ja, sose vásároltam még se corában, se madarasteszkóban!

Steve 2010.10.07. 12:03:48

Szerintem meg azt kell elmeszelni aki törvénytelenséget követ el. A fakivágókat igazoltatni, feljelenteni megbüntetni.
Megtudni kaptak-e megbízást, ha igen akkor a megbízót dettó.