ÖPrandtner Háztvösművészek egy csoportja úgy döntött, hogy kibérli a VII. Kerületi Önkormányzattól a Király utca 11. bolthelyiségét. Beadták a pályázatot. Logikus lépés, hiszen a Pollack Mihály tervezte Prandtner Házban kétszáz éve is ezüstművesműhely működött, az épület domborművei máig ezt idézik. Ráadásul a téma kitűnően illett volna a Király utca új tematikájához, ugyanis - mint arról az Urbanistán is többször volt szó - szeretnének belőle egy "dizájnutcát" létrehozni. Szóval a lelkes kis csoport terve remeknek tűnt, mint a Népszabadság nem is olyan rég írta:


 

A VII. kerület volt a hazai nemesfémművesség központja, a Király utca 11. szám alatti Prandtner-ház pedig ennek mai napig megmaradt emlékhelye. Kézenfekvő lenne tehát, hogy – hasonlóan a fotóművészek „klubjához”, a Mai Manó Házhoz – ebben az épületben alakítsák ki az „ötvösművészet Mai Manó Házát”.
 
Mint a cikkből kiderül, ide tervezték az ötvösmúzeumot (amelynek anyaga már régóta gyűlik, de egyelőre nincs hol elhelyezniük), de lenne itt egy látványműhely, kiállítások, miegymás.
 
 
Az ötvösközpont ötletét számos szakmai szervezet támogatja (például a Magyar Iparművészeti Egyetem, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Ötvös Szövetség, számos iskola, a Budapesti Turisztikai Hivatal), és ha sikerül létrehozni, a fenntartást elsősorban kisebb-nagyobb szakmai cégek támogatásaiból, a központ saját bevételeiből (galéria, látványműhely, stb.), illetve pályázati pénzekből szeretnék megoldani.

Az elképzelés fontos része a ház homlokzatának felújítása, különös tekintettel a Dunajszky Lőrinc-féle domborművek helyreállítására – már amennyiben sikerül ebben a házban létrehozni a központot. Az ötletgazdák első lépéseket már megtették, felvették a kapcsolatot az illetékesekkel, és az eddigi tárgyalások alapján bizakodóak – úgy tűnik, nem lehetetlen, hogy hamarosan ötvösközpont nyílik a Király utca 11-ben.
 
Nos az optimizmus korai volt, mint olvasóink jelezték, a bolthelyiséget egy "intim shop" kapta meg, hamarosan nyitnak is a Pradtner Házban. Tényleg minden prüdériát félretéve, nem értem miért pont ebben a (papíron tematikus) utcában és miért pont ebbe a házba kaptak lehetőséget. Főleg úgy, hogy a múzeum ötlete egyáltalán nem most merült fel először.

 

Természetesen megkerestem az önkormányzatot is, ám egy hét alatt nem válaszoltak a kérdéseimre.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest bolt múzeum király utca töri zsidónegyed erzsébetváros formatervezés vii. ker pollack mihály

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr882294965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehuto 2010.09.14. 10:49:23

Gondolom, a poszt végén a kérdés inkább költôi. Természetesen azért a szexisták, mert ôk tejeltek. Tudod: "Mosolyhivatal"...

borso 2010.09.14. 11:02:24

gondolom ők adták a "mosolyhivatalban" a gergely nevű csempeszájú algengszternek a nagyobb nokiás dobozt.......

Eastbay1 2010.09.14. 11:04:29

Valszeg, mert az ötvösök szinte ingyé vagy még annál is olcsóbban szerették volna bérelni az épületet (mer ez nonprofit, meg múzeum, meg miegymás). Emellett pedig nem tudtak vagy nem akartak költeni zsírozásra.
A szexboltos meg gondolom megmondta becsületesen, hogy "ennyit szánok a bérleti díjra, ennyi meg a tied".
'sznak kell mindig háborogni...

driopios 2010.09.14. 11:08:12

Vagy volt néhány ajándék guminő is az ajánlatban. Az is lehet, hogy nem gumiból.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.14. 11:09:16

@Eastbay1: miért is kell azon háborogni, hogy vélhetőleg már megint a korrupció dönt? Tényleg nem értem...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.09.14. 11:18:05

Csak az a baj, ha már az önkormányzati szinten sem tudnak ilyen kezdeményezéseket támogatni, akkor ki fog. Magántőkéből nem nagyon épül múzeum ma Magyarországon.

Eastbay1 2010.09.14. 11:20:28

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Talán mert ötvösék is korrumpálhattak volna, a lehetőség előttük is nyitva áll. Kevesebbet ajánlottak, elveszítették a versenytárgyalást. Ez van. Lehet menni sírni a sajtónak.

belvárosi jampi 2010.09.14. 11:23:25

Valaki besétálhatna egy puskával és fejbe lőhetné az illetékes elvtársat. A következő nem merné így kiadni az üzlethelyiséget. Lehet bemegyek hozzá délután.

banurr 2010.09.14. 11:31:49

Egy hét alatt még csak nem is iktatják az ügyiratot. Közig Tv alapján eljárási határidő 22 munkanap, amely indokolt esetben egyszer meghosszabbítható. Információ adására ez nem biztos, hogy vonatkozik.
:))

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.14. 11:33:36

Én az Önk. helyében kompromisszumot kötnék. A műhely egyik fele legyen a pornográf művészeké, a másik fele meg a művészi pornósoké.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.09.14. 11:34:19

szexbolt ellen bárki bármit mond, az moralizálás, amit a korszellem tilt

Vad.Korte (törölt) 2010.09.14. 11:35:44

Ez egy kérdés ma Magyarországon? Csdálkozom, hogy csodálkoztok...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.09.14. 11:40:42

Ha a poreszbolt kicsit megdizájnolja a kirakatát (aranyozott vibrátor, meg ezüst bilincsek, meg művészi igényességű felcsatolható bronzfaszok) akkor semmi probléma. A bóvli műanyag felfújható mocskot meg megveheti a beljebb fáradó kedves érdeklődő.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.09.14. 11:42:37

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Azért kell háborogni, mert nincs rendben. Akkor sincs rendben, ha népszokás. És úgy lehet rajta változtatni, ha elegen hőbörgünk, elég gyakran.

Mondjuk én meg azt nem értem, hogy a szexboltnak miért nem pont ugyanolyan jó a száz másik kiadatlan lepukkant ház közül bármelyik. Nem igazán szempont, hogy forgalmas legyen az utca, sőt.

is 2010.09.14. 11:48:37

fizessunk tobb adot, akkor majd az onkormanyzat tenyleg oda tudja adni ingyen a bolthelyiseget. mert ha ingyen odaadja, mikozben maga az onkormanyzat veszteseges, akkor meg elherdalja az onkormanyzati vagyont. nemzeti miniszterelnokunket idezem: majd akkor tessek mindenfele szocialis, kulturalis problemakkal jonni, ha mar van eleg munkahely, es abbol eleg ado. addig kuss van, es vadkapitalizmus. vilagos? erre szavazott az 53% tavasszal, es ha most is erre szavaz, akkor tovabbra is ezt kapja (be).

szmissz 2010.09.14. 11:56:08

vannak tanulságok az biztos!
a kezdeményezők között vagyok (nem a szexboltot illetően) és tudnék mesélni...

ampelmann 2010.09.14. 12:03:28

ez is hunvald bandaja?

Lúdtalp 2010.09.14. 12:14:21

Ha 200 éve nem lett volna szex, most nem lennénk itt. Ha 200 éve nem lettek volna ötvösök, attól még itt lennénk. Prioritások.

Leopold Bloom 2010.09.14. 12:23:39

15 napjuk van válaszolni (a kérdés(ek) kézhez vételétől).

utána ombudsmanhoz lehet fordulni vagy perelni lehet.
www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99200063.TV

19-21.§-at érdemes megnézni.

Ki lehet kérni,a pályázatra vonatkozó minden dokumentumot. Kik bírálták el, milyen szempontok alapján, a nyertes mit ajánlott. Ki lehet kérni az önkormányzat és az új bérlő közti szerződést, stb.

Leopold Bloom 2010.09.14. 12:25:20

@banurr: közérdekű adatigénylés nem a közigazgatási eljárási törvény alapján megy, teljesen független a közigazgatási szabályoktól és gyorsabb is.

Tuszun 2010.09.14. 12:28:58

Otvosmuhely, ugyan... Nezz mar ra arra a dombormure! Kis csupasz angyalkak eppen egy vibratort formaznak. Hogy lehet ezt otvosnek latni?

és Háccs 2010.09.14. 12:32:32

tök jó, hogy nemsokára szavazhatunk arról, hogy a következő 4 évben ki lopjon szét mindent a fejünk fölül és a lábunk alól.

kész mázli, hogy nem kötelező elmenni és eljátszani, úgy tenni, mintha elhittem volna, hogy nem bűnözőkre szavazok.

ezek a dolgok így mennek 20, 40, 60 éve és így is fognak itt menni, legfeljebb elhúz innen, akinek nem tetszik. a többségnek igenis tetszik, tehát ez a normális, természetes, tehát pofa be.

szavazol a bűnözőre, az meg lop tőled, ennyi.

és Háccs 2010.09.14. 12:47:17

a blogmotor, amit még nem próbáltak ki a készítőik... :(

Deneware. 2010.09.14. 13:03:44

@Lúdtalp: "Ha 200 éve nem lett volna szex, most nem lennénk itt. Ha 200 éve nem lettek volna ötvösök, attól még itt lennénk. Prioritások. " Az, hogy pont egy míves ékszer miatt hagyja magát megdugni valaki, persze eszedbe sem jut... :o))

szmissz 2010.09.14. 13:15:55

@Leopold Bloom: ...az igazság az, hogy elálltunk a pályázattól a kiírás és a feltételek miatt, amelyek nem tartalmaztak kulturális hasznosításról szóló szempontokat, ami az épület illetve itt a blogban is említett, a hasznosításra vonatkozó törekvések történetét tekintve érthetetlen.
régóta és több illetékessel is tárgyaltunk, akik mind nagyszerű ötletnek tartották a kezdeményezést és persze szóban támogatták is.
lehet, hogy már akkor gyanút kellett volna fognunk, amikor az egyik legutóbbi személyes beszélgetéskor 3 lelkes mondat után rögtön B verziót ajánlottak (l.: másik épület). de hát könyörgöm: ez a dolog ebben az épületben "érvényes"!

prometheus_X 2010.09.14. 13:29:42

@szmissz: Feljelentést korrupció gyanujával ismeretlen tettes ellen megtenni, vidékre leköltözni, és így kis szerencsével (ha az ügyben eljáró illetékeseket nem kenik meg) 2-3 év múlva akár a tiétek is lehet. Vidékre költözni pedig azért kell, hogy az erőemberek ne találjanak meg ;)

szmissz 2010.09.14. 13:45:15

@prometheus_X: akkor a 200 éves évfordulóra (2012) meg is lennénk... :)

Makkasz 2010.09.14. 13:45:19

A válasz kézenfekvő, jobb pályázatot adtak be, mint az ötvösök. Nyafogó fanyalgás konkrétumok nélkül az írás. Mennyit fizet az intim, mennyit akartak az ötvösök? Figyelembe vehetett-e más szempontot a döntéshozó? Miért nem költöznek 20 m-el odébb ugyanabban a tömbben az ötvösök. Na mind1.

szmissz 2010.09.14. 13:55:11

@Makkasz: Figyelembe vehetett volna a pályázat kiírásakor. Mint kiderül a kezdeményezésnek több éves múltja van! 20 méterrel odébb költözni nem rossz ötlet csak épp nem ismered a viszonyokat a környéken... és most az önkorm. tulajdonú helyiségekről beszélek. de - és ez a lényeg - ez olyan mintha a Magyar Fotográfusok Háza nem a Mai Manó Házban hanem például a szomszédos színházban lenne...
Abban igazad van, hogy pénz beszél... és ebből volt a legkevesebb. :)

Szelid sunmalac 2010.09.14. 14:11:23

Ah! Ez meg hagyjan! Azt kepzeljetek el, hogy a hulye olszaoknal meg turistakorzot csinaltak az egykor nemes es buszke gladiatoriskolakbol! Barbarok!!!!

Medgar 2010.09.14. 14:46:40

Megy az öreg Khon a Király utcán, hirtelen meglát egy kirakatot tele gyönyörű ékszerkkel. Gondol, egyet, benyit és megkérdezi az ott lévő fiatal embert:

- Elnézést kérek, de megláttam kint azt az arany karkötőt a rubinttokkal, szeretném megvenni a feleségemnek.
- Sajnos az nem eladó.
- Akkor talán az a lánc a smaragddal?
- Igazán sajnálom, de azt sem tudom eladni.
Khon felháborodottan kérdezi:
- Ha semmi sem eladó, akkor tulajdonképpen mivel foglalkoznak?
- Körülmetéléssel, tisztelt Uram.
- De akkor minek raknak ékszereket a kirakatban?
- Miért Ön szerint mit rakjunk ki???

Bocs, de ide illik.

loláb 2010.09.14. 15:24:44

Verók úr gyüjt a nyugdíjára

loláb 2010.09.14. 15:28:06

@loláb: jaj, a hetedik kerület, az nem Verók felségterülete, hanem Hunvaldé.

Akkor viszont ötletem sincs, hogy mi történhetett, az az önkormányzat a becsület mintaszobra.

Yasashi Tanuki 2010.09.14. 16:30:59

@Lúdtalp: "Ha 200 éve nem lett volna szex, most nem lennénk itt. Ha 200 éve nem lettek volna ötvösök, attól még itt lennénk."

Ha 200 éve is ilyen lett volna a felfogás a szexről mint ma akkor sokkal kisebb a valószínűsége, hogy itt lennénk.

A szexbolt éppen nem a gyerekszülést segíti elő.

homoscepticus 2010.09.14. 17:24:36

Ez nem a szexboltról szól. Beadták a pályázatot az üres üzletre, kínáltak egy összeget, megnyerték, egyáltalán nem is biztos, hogy korrupcióval.

Ez az önkormányzatról. Volt egy lehetősége arra, hogy erősítse és javítsa az utca karakterét. Kihagyták a lehetőséget, ennyi.

Milyen konkrétumok kellenének még?

Jokkura 2010.09.14. 21:58:18

A Dob utcai szexbolt megszünt? Vagy lesz még egy ?:Király utcában is van a Körúton túl (igaz VI.ker).
Hm ,úgy látszik hiány van a szexból ,ha ennyi bolt nyílik ilyen profillal....

Jokkura 2010.09.14. 22:00:57

A blogmotort kell "megszexelni"!!

Norris74 2010.09.15. 12:13:06

@Eastbay1: Ez van??? Egy ló...pikulát! Azért "van ez", mert egyesek (sajnos most még a többség) beletörődik abban, hogy "ez van". Nagyon nem kellene, hogy "ez legyen"!!!

szmissz 2010.09.15. 15:58:06

@Norris74: erre egy megoldás adódik. politikus leszek, döntéshozó. de nem leszek mert nem vagyok olyan. aki olyan azt az ilyen kérdések (mint minket) nem érdeklik. ha valamikor érdekelte őket mire a döntéshozásos szerepbe beletanulnak, elfelejtik az érdeklődésüket...

p.maar 2010.09.16. 09:26:02

Volt szerencsém hallani a kezdeményezésről.Már a cím sem igaz,ugyanis nem adtak be pályázatot.Még alapítványt sem alapítottak,anyagi háttér sem volt ergo miről beszélnek itt?A kedves szerző előbb pontosan nézzen utána a dolgoknak,mert nagyon figyelemfelkető már-már bulvárlapba beillő az írás csak épp nem helytálló.Sok jó ötlet van,de az még kevés.

szmissz 2010.09.16. 21:42:35

@p.maar: ha ennyire jól ismered a körülményeket, akkor tudhatod, hogy ennél sokkal bonyolultabb a történet..

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.09.17. 00:31:33

@p.maar: @szmissz: Lehetne akor tehát konkrétumokat hallani? Vagy ez is csak egy sirály-brezsnyev sztori?

p.maar 2010.09.17. 08:14:57

Amennyire én tudom valóban már pár éve is volt egy hasonló kezdeményezés,de aztán abbamaradt.Most, ha jól emlékszem egy alapítvány akarta megkapni ingyen a helyiséget,de alapítvány nincs.Mivel pályázatot nem adtak be a kezdeményezők az egyébként jó ötleteken, gondolatokon ,és támogatóleveleken kívül-ami lássuk be jól hangzik,de nem tudom mennyit számít-,tudomásom szerint egyebet nem tudtak felmutatni.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.09.17. 09:04:18

@p.maar: Sejtettem. Ettől persze még támogathatta volna őket az önkormányzat jogi és bérlőszakmai téren. De valszeg nagyobb - és talán érthetőbb - szempont volt a bevétel.

szmissz 2010.09.19. 13:19:21

@városjáró: meséljek? mindenesetre a sirály-, pláne brezsnyev sztorira nem nagyon hasonlít a történet...

szmissz 2010.09.19. 13:29:55

@p.maar: akkor a történet első fejezete:
ezt csak az akkori ötletgazdától tudom nem voltam ott...
azért maradt abba a kezdeményezés mert hunvald urat az épület egyik helyiségére vonatkozó, szóbeli pozitív ígérete, hozzáállása (nem tudom) után már semmilyen módon nem lehetett elérni.
Aztán - és ezt már egy ismerősömtől tudom, aki miután megtudta, hogy az épületben nagyon olcsón lehet bérelni önkorm. helyiséget, bement a vagyonkezelőhöz, ahol azt mondták neki - az épületet bontásra jelölték ki. Műemlék épület? Nem számít! Fontos emblematikus épülete (nem csak) a kerületnek? Ki nem sz...ja le?!
Ez nem tudom mennyire volt igaz de a korabeli események alapján erősen elképzelhető és évekig állt két üzlet üresen egészen a mostani pályázatig...

szmissz 2010.09.19. 13:47:38

A botrányok után és persze a bevétel reményében - gondolom - az önkormányzat jónak látta pályázatot kiírni a kerület üresen álló helyiségeire. Ezek a pályázatok természetesen (ez számunkra az aktuális épület vonatkozásában csak a pály. anyag megvásárlása után derült ki)a ki ad többet alapon kerültek kiírásra, kulturális hasznosítás szóba sem került. Ez két dolog miatt fura. Az első kezdeményezésről term. nem csak hunvald vezér tudott... Aztán ugye itt van a kultúra utcája projekt. Valami hangzatos céllal milliókat költöttek egy kőleveshez (földrajzilag :) közeli épületre (lakók v. bérlők kifizetése, stb.) aztán nem sok lett az eredeti elképzelésből.
Ezt azért tudom mert mikor (újra/2010)lőadtuk az elképzeléseinket a király u 11.-el kapcsolatban, hogy-hogy nem egyik önkormányzati biz. elnök az ötlet nagyszerűségének hangoztatása után rögtön B verziót javasolt. ( Tehát húzzunk a Király utcából...) Az egyik ilyen verzió volt a Kult. u. projektbe való kapcsolódás, a fen említett házban. örültünk... mondták menjünk a vagyonkezelő egyik vezéréhez. ott kiderült ebbe a projektbe, a fent említett épületben már nincs hely nem is tudja ki kapta meg és mit csinál ott (!!!???) és különben sem ért a kézművességhez... lásd ötvösség.
ezt az "infót" kb két hét napi telefonálás ( amikor már nem annyira voltam udvarias a vezért letagadó titkárnőkkel, az úr rögtön visszahívott) és fél órás előszonbáztatás után tudtam meg. (folyt köv.)

szmissz 2010.09.19. 14:02:12

@p.maar: több volt ez mint jó ötlet. ha elsősorban a pénz alapján ítél meg valaki valamit, az is beláthatja, hogy pl. komoly turisztikai vonatkozásai is vannak az "ötletnek". tud valaki a közelben ilyen intézményt? ötvös múzeumot? ráadásul ennél több szerepelt a tervekben...
Célunk egy kortárs művészeti helyszín létrehozása, középpontban az ötvösművészettel, a Prandtner ház (egy részének) eredeti állapotába illetve funkciójába visszaállításával (genius loci). A homlokzata felújításának előmozdítása, különös tekintettel az ötvösség jelképének tekintett reliefekre. A hazai ötvösművészet fellegvárának megteremtése, galéria, könyvtár létrehozása, ötvös-szakmatörténeti gyüjtemény elhelyezése. Szakmai hagyományok ápolása, átadása, új utak keresése, kortárs törekvések ösztönzése, segítése, bemutatása.
A város, a kerület, a Király utca kulturális életének szinesítése.

persze ehhez mind sok pénz és munka szükségeltetik. de elsősorban hely és nem akárhol, hanem egy erre "termett" épületben. ha az önkorm. hozzáállása pozitív az nagy lendületet adhatott volna a szakmának lelkesedés, munka, pénzadományok szempontjából... mindenki a másikra vár. akinek volt pénze azt mondta ad ha van helyiség a zönkorm. pedig a zsét várja. ördögi kör. az önkorm. hozzállása érthető is hiszen sok a hiány, volt egy kis botrány és vigyáztak, hogy ne lehessen részrehajlással vádolni őket. de könyörgöm: tálcán nyújtottunk egy lehetőséget...
jó dolog, hogy a civilek csináljanak és teremtsenek elő mindent de azért elkél a segítség. és hát kié is a szóban forgó épület? nem a közösségé? nem csak néhány száz v.ezer ötvöst érint a történet... ez gondolom belátható!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.09.20. 09:25:45

@szmissz: érdekes történet. kösz hogy megosztottad.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.09.20. 12:50:16

@szmissz: tudom, hogy kibicnek semmi se drága, de akkor várom a folytatást!

szmissz 2010.09.22. 14:47:19

@városjáró: egyeleőre kíváncsi vagyok p.maar véleményére...

Lekarmollak 2010.09.23. 18:24:02

Akkor egy kis helyre igazítás!

Az önkormányzat nyilvános pályázatot írt ki az üzlethelyiségre. A pályázat egy fordulós licitálós formában zajlott. Öt pályázó vásárolta meg az anyagot. Ebből egyet kizártak, mert nem tudott olvasni se írni. Az a tény hogy egy sex shop nyílik, az önkormányzatot nem érdekli, mert ő ajánlotta a legmagasabb bérleti díjat. Az ötvösök nem pályáztak!!! Így elég nehéz nyerni.
Viszont eltudom mondani hogyan lehet pályázaton részt venni és egy nagy szerencsével megnyerni. Aki kételkedik az ügy tisztaságában pereljen be. A vesztesek kötözködés nélkül elfogadták az eredményt, míg az aki nem is indult az problémázik???

mangled (törölt) 2010.09.26. 12:58:50

Hátt, a qurás csak fontosabb mint a fux...

Lekarmollak 2010.09.26. 16:17:56

Ja, és még egy apróság.
A cikk írójának:
- Felkészültséged is vitatható, mert nem a 31m2 -es, 11 szám alatti helyiségre pályáztatok, ha nem a 13as számra a 110m2es helységre ami kocsmaként üzemelt, a rossz hírem, hogy hamarosan megint az lesz. Ha ennyire felkészülten pályáztatok akkor nem csodálom, hogy egy helyben toporogtok.

szmissz 2010.10.04. 11:10:20

@Lekarmollak: Köszönjük a helyre kis igazítást!
A helyreigazítás egy szó. Ez csak helyesírási hiba mint ahogy az önkormányzat eljárása sem jogilag problémás, hanem a cinikus, rövidlátó hozzáállása. Amit mondani akarok csak akkor érthető ha nem csak a szóban forgó pályázatot vizsgáljuk.
Egyébként biztos azt is tudod, hogy a bérleti díjak differenciáltak kulturális tevékenység, szolgáltatás, stb. alapján. A pályázati anyagot megvettük de a kezdeményezés múltja és sok más ok miatt úgy döntöttünk hogy ilyen kiírás alapján nem pályázunk.
Nem az eredményen problémázunk. Pl. ezt a cikket sem mi kezdeményeztük...

szmissz 2010.10.04. 11:14:09

@Lekarmollak: Nagyon jól értesült vagy! Csak nem az önkormányzattól vagy a vagyonkezelőtől?
De megnyugtatlak a 11. számról van szó...
Te csak örülj nyugodtan. Akár annak is, hogy ebben az országban elérni valamit a kultúra területén az önpusztítással egyenlő néha...

szmissz 2010.10.04. 11:21:09

@Lekarmollak: Ennek a cikknek az írója a Népszabadság Online-on megjelentekből értesülhetett. Az a riport pár héttel a megjelenés és kb. a pályázati időszak alatt készült. Innen a félreértés.
Egyébként nem vagyok egy pártpolitikus alkat de remélem most lesz egy kis takarítás a megfelelő helyeken. Persze ennek is akkor van csak értelme ha a következő garnitúra jobban végzi a munkáját és nem vagy csak annyit lop... Nem, ne lopjon semennyit!

Lekarmollak 2010.10.05. 20:12:34

Az információmat valószínűleg a cikk írójától szereztem, ugyanis mi előtt megszületett a cikk bent járt a készülő üzletben. Még a névjegyét is megkaptam.
Annak valóban örülök, hogy megnyertem, de annak nem, hogy ti vagy mások nem. Ha nem nyertem volna meg, akkor kerestem volna más üzlethelyiséget, nem érdekelt volna, hogy ki nyerte meg és miért.
Politikai témát kerüljük, szeretnék nyugodt maradni. A bürokrácia útvesztője éppen elég volt, hogy egyáltalán pályázhassak, nem is beszélve a műemlék és a közterület felügyeletről.
Az mindannyiunk álma, hogy ne lopjanak, de aki politikai pályára lép annak alapból enyves a keze vagy gyorsan az lesz.

szmissz 2010.10.06. 15:24:55

@Lekarmollak: ...Így igaz.

Íme egy picit a témánkhoz hasonló, ahhoz kapcsolódó történet, azzal a különbséggel, hogy itt nagyobb erők sorakoztak fel egy ügy mögött.

www.bama.hu/baranya/gazdasag/ez-mind-pecsi-kesztyu-308486

Lekarmollak 2010.10.06. 18:50:59

@szmissz: ez ügyes volt, gratulálok hozzá.

Páneurópai Harci Kos 2011.02.12. 10:22:23

véletlenül errejártam:)
"szmissz 2010.10.04. 11:10:20
@Lekarmollak: Köszönjük a helyre kis igazítást!
A helyreigazítás egy szó. Ez csak helyesírási hiba mint ahogy az önkormányzat eljárása sem jogilag problémás"

a"mint ahogy" előtt egy vessző kéne, ha már...:D