etele1

 

Bár van néhány félbemaradt bevásárlóközpont-projekt Budapesten az Európa Center mellé tervezett Origótól a Mexikói úti gigaplázáig, úgy tűnik vannak még lefedetlen helyek - legalábbis a fejlesztők látnak fantáziát a piacon. Például a Futureal az Etele téren. Mint Csilla írta, már javában folyik a terep előkészítése (linkeket én szúrtam bele utólag):

 

Szia! Tavaly decemberben jelent meg utoljára poszt a blogon az Etele téren épülő bevásárlóközpontról. Pár napja megkezdték, azóta gőzerővel folyik a volt Számalk épületeinek bontása, melynek befejeztét december 20-ra ígéri a munkálatokat végző cég. A Futureal honlapja néhány vázlatos látképet mutat ugyan a tervezett bevásárlóközpontról, de szívesen olvasnék az Urbanista blogon arról, hogy áll jelenleg a tervezett épületek engedélyeztetése, mikorra várható az építkezés megkezdése. 

 

etele2

 

A kérdés jogos, hiszen a projekt honlapján még 2008-2010-es ütemezés szerepel. A Futureal készséggel és hamar válaszolt, igaz túl sok konkrétummal ők sem szolgáltak:

 

Az Etele City Center projekt előkészítése a koncepciótervezéssel nemrég kezdődött meg, ezt követi az engedélyeztetés és a kivitelezés fázisa. Ezek jövő évtől kezdődően több év leforgása alatt valósulnak meg, függően a szükséges hivatali folyamatok előrehaladtától.


Azonban a projekt életében nagyon sok nem építészeti, városépítészeti jellegű kérdés van, ezért a fenti időpontok csak remélt dátumok. A projektet nagyban befolyásolhatja a 4-es metró beruházás megvalósítása, és egyéb csatlakozó infrastruktúra fejlesztések ütemezése.

 

etele3
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest etele tér bevásárlóközpont látványterv xi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr862272632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.09.06. 19:24:52

Na mielőtt jönne sok komment, hogy pláza fúj, ördög találmánya megöli a nemtommiket és tönkreteszi az izéket, gyorsan leírom, hogy jó dolog, bár nem tudom, hogy allee és ez az etele( etele city center, megint hülyét kapok a szánalmas angol komolykodó nevétől..) mennyire fogják egymást zavarni. 4-es metró elvileg öt perc alatt viszi az embert majd a két placc közt... Szerintem túl közel vannak. Bár végülis sok ember...az üzleteket ügyesen kell kiválasztani.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.06. 21:05:59

Az Allee szerintem simán meg fog élni, az egy megállónyra lévő Kelenföld Városközpont sorsa sokkal kérdésesebb, ott amúgy is elég lerobbant üzletek vannak (illetve voltak legutóbb, amikor arra jártam kb. egy éve...).

kzolika 2010.09.06. 21:38:11

Baszod, ott van 10 percre lakásom, azt se tudtam, hogy ilyen épül. Azt hittem, hogy az összes hülye épüéet, meg tererendezés a 4-es metró miatt van. Tör föl a XI, mint huszárok segge a lovon, baszod. (Bocs a stílusért, Torrente hétvége volt.)

OkoskaTo:rp 2010.09.06. 21:42:36

Azt jól látom, hogy a CiciCenter elég nagy darabot hasít ki onnan, ami eddig park volt? "És ezt így hogy?"

ivrilider 2010.09.06. 22:01:01

Vagyis az 1-es villamost is kell még meg a Délit ki kell vinni a Kelenföldre, nemzetközi pályaudvarrá, a Délihez, Keletihez vezető sín S-Bahnná lesz. És akkor lesz a city center is. Jó lesz..

EvilHedgehog 2010.09.06. 22:27:56

Végre lenne valami értelmes bolt az Etelén..

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.09.06. 22:32:20

@OkoskaTo:rp: nem, ott a számalk épülete volt, a másik szárny meg a jelenlegi buszállomás helyén van (bkv). Van egy kép, ahol látszik a vasúti sín, ahhoz viszonyíts. Ott zöld-terület nemigen volt (illetve volt arrébb egy hatalmas tisztás, ami egyrészt csöves tanya és parlagfű telep volt, másrészt soha senki nem használta. na annak a helyén meg a metró depo lett.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.09.06. 22:41:37

hát arra aztán lehet várni hogy a 4-es elkészüljön

Kuruttya 2010.09.06. 23:01:19

Törvényt kéne hozni, hogy aki még egyszer "city center"-nek, vagy "városközpont"-nak nevezi el a beruházást, azzal nyilvánosan szaratunk sünt.

balazsman 2010.09.06. 23:03:15

Nemcsak az Allee, hanem az Újbuda Center is a közelben van... véleményem szerint nem érdemes ott fejleszteni mindaddig, amíg a vasúttal nem történik valami forradalmi (még 10 évig biztos nem fog), mert a metró legfeljebb annyi változást fog hozni, hogy átveszi a 7-es buszok forgalmát. Az pedig nem annyira sok, és végképp nem fizetőképes kereslet (ingázók)

balazsman 2010.09.06. 23:05:42

ja, és még az Atrfleur-t is el kell onnan takarítani, nemcsak a Számalkot- mondjuk ez nem lesz olyan nehéz, csak pénz kérdése, és legalább nem fogja az ember a nyálát csorgatni olyan kirakat előtt, ahova nem mehet be vásárolni, mert nagyker az istenadta bolt...
(pakolják át őket a Trend2-be...)

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.06. 23:29:54

Bátorkodom megjegyezni a kedves izraeli befektetők részére,hogy alsó-kisrákosmellék-külsőn láttam még egy üres gyeptéglát.
Oda is lehetne egy gyönyörű bevásárlóközpontot építeni!

Vitéz Kőbányai Világos 2010.09.06. 23:36:06

Én szintén a környéken lakom (kb. 5 percre a pályaudvartól, én nyertem!:D), és én sem tudtam a beruházásról. Nekem ott van a logikai problémám, hogy:
- Amég nincs metró, addig a kutya nem megy oda, legfeljebb a közvetlen környékén lakók, akik persze milliárdos panelproletárok, de azért önmagukban kevesek egy ilyen eltartásához.
- Ha viszont meg lesz a metró, akkor 5 perc az Alle (és egyébként max 20 a Westend). Mellesleg BPesten eddig nem volt olyan pláza-beruházás, ami metrómegálló mellé települt, és megbukott (igény van rá, nekem is van, ha nem is mindenre).
A területet, ahová épül, viszont baromira nem kell sajnálni. Csupa 20-40 éves, és már nem is rohadó, hanem egyszerűen szétmálló irodaépület. Ilyen rondát még Minszkben is keveset találni.
A Városközponthoz: az már megépülésekor is erősen diszfunkcionális volt, jelenleg is max egy tökéletesen működésképtelen műv. közp. üzemel benne kb. (továbbá egy csomó olyan dolog, amihez semmi szükség nem lenne arra, hogy egy emeletes épülettel demonstráljuk a Kádár-rendszer árnyoldalait).

Vitéz Kőbányai Világos 2010.09.06. 23:38:58

@Cuppanj a végére!: Egy jóleső zsidózás persze mindent megér, de valszeg alsó kisrákosretkes külsőn se metró beruházás, se nemzetközi pályaudvar, se 30ezres lakótelep nincs. Azé' hajrá!:D

2010.09.06. 23:42:28

Mi a jó büdös halálért kell még egy pláza a városba? Nem elég az a kétszázötvenmillió ami minden 2. utcasarkon van?

Vitéz Kőbányai Világos 2010.09.06. 23:52:20

@Lrdx: Addig van újabb pláza, amég a vásárlók eltartják. Ha senki nem jár oda akkor tönkremegy. Ez ilyen k*rv* egyszerű. Ezért nem értem, miért van minden ilyen poszthoz egy tucat olyan hozzászólás, mint a tied.

mesz86 2010.09.06. 23:57:16

@TILTAKOZZ az orbáni ELLENforradalom ellen!!!: Látom megragadtad a cikk lényegét, pláne a neved pont ideillik.
Btw, azért támogatom a tervet, mert végre kezdenek valamit ezzel a lepukkant (elnézést a kifejezésért) negyeddel.

pakesz (törölt) 2010.09.07. 01:21:48

@Vitéz Kőbányai Világos: az a helyzet hogy ez a plaza ott a kelenfoldin el lesz tartva valoszinuleg...
a vasarlok nem mennek at a westendbe es az arenaba, mert minek ha ott van kozel :)
gyakorlatilag szegyen volt a XI kerulettol, hogy onnan at kellett jarni pöstre plazazni,
amugy pl. az eleven center az total pang az uressegtol, azt benezte valaki :)

Elkeveredett 2010.09.07. 01:31:21

Már nagyon ideje lenne, mert utálom, hogy itt több kilométeres körzetben semmi nincs. Se egy fehérneműs, se egy rövidárus, se egy pizzéria, se egy mozi. Követelem az Etele plázát!

Mike36 2010.09.07. 02:14:41

@pakesz: naja, mert Juhoskati megmondta, hogy pláza bizony nem lesz, amig ő ott van, igaz már 8 éve nincs ott, van is Allé, ami tök kultúrált, de ixedik plázaként már orgazmust nem okoz

ez most pontosan hol lesz? az exolimpai mozis "városközpont" épületét végre elbontják? vagy arra kifelé az egér út elé, ahová vmiket építenek?

Mike36 2010.09.07. 02:20:48

ja látom hol lesz
ezzel együtt az exolimpiát is lebonthatnák, ha már rájuk jött a bontási kedv :)

mondjuk szerintem a falusi pályaudvar épület is ocsmány, nálunk minden szar műemlék (lásd még körtéri akármi borzalmat, ami megint csak lebonthatatlan - de ott van a betonbunker piac, amit legalább befedtek - az is milyen ocsmány volt)

mestska · http://cities.blog.hu 2010.09.07. 07:19:03

inkább egy normális közlekedési csomópontot kellene építeni oda, nem egy olyat, ahol mindne mindentől 600 méteres gyaloglásra van.

qwertzu 2010.09.07. 07:24:50

Én látok benne fantáziát. Szerintem lesz forgalma, HA az M1-M7 bevezetőről le lehet jönni, és ingyen leparkolni a kocsival. Távlatilag meg azt tudnám elképzelni, hogy a déli pályaudvart lebontják, és a kelenföldi lenne a végállomás a vonatoknak, a piros metrót kivezetni a kelenföldi pályaudvarig, az 1-es villamost szintén meghosszabbítani addig. Ezekkel és egy nagy (nagyon nagy) P+R parkolóval simán lehetne egy forgalmas központ.

Mentát 2010.09.07. 07:47:05

@Elkeveredett:
Azt azért nem mondanám, mert az Etele térnél van Budapest egyik legjobb olasz pizzériája, a Da Wally

Blogger Géza 2010.09.07. 07:48:50

@balazsman: Micsoda demagógia az, hogy aki ingázik, az nem fizetőképes kereslet... Pfff. Látszik, hogy a legjobban azok a bevásárlóközpontok működnek, amelyek közlekedési átszállópontok mellé épültek. (West End, Árkád, Mammut), tehát ha itt végre lesz egy igazi csomópont, ahol vasút, 4-es metró, (majd 1-es villamos), P+R parkoló, távolsági és kék buszok végállomása lesz, akkor ennél jobb lokáció Dél-Budán nem lesz.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.07. 08:15:10

hehehe, ha most zajlik a koncepciótervezés, akkor jövőre lesz engedélyes terv, aztán 2011 végére engedély, aztán 2012-ben elkezdik építeni, 13-ban talán lesz belőle valami, talán, év vége felé (karácsonyra).

ha addig valaki el nem csesz valamit a metróval, vagy a kapcsolódó közművekkel, utakkal, ami pedig 100%, hogy megtörténik.

szóval lesz egy ronda vasútállomási fogadó-plázánk 2014-től, szegény kormány vajon át tudja-e adni, vagy addigra buknak?

Sátán meg a Jocó 2010.09.07. 08:50:26

@Vitéz Kőbányai Világos: már miért tartaná el? Nézd már meg, hogy
Nem erről szól, hanem a pénzmosásról. Nagyjából tudjuk, hogy az építőiparban mi megy, ettől hangos a sajtó....
Azt hinni, hogy egy kétmilliós balkáni fővárocskának ennyi és ilyen méretű plázákra van szüksége, mert ekkora a jólét, hogy mindet el is tartsuk, plusz, hogy még többre van szükség, legalábbis dőreség.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.07. 09:04:20

@Sátán meg a Jocó: azért kicsit árnyaltabb a kép.

az utóbbi 3 évben kb. 15-20 4* és 5*-os szálloda épült-épül és elég jól mennek.

konkrétan kettőnek tudom a paramétereit és azok 90-95%-os kihasználtsággal futnak, szóval van itt fizető vendég, jön a turista is, költ is bőven.

nem véletlen, hogy pösti romkocsmák telt házzal futnak 600-700 forintos sörárak mellett

szabogyula 2010.09.07. 09:07:20

Nem ezt akarta lenyúlni az az offsore cég a bogdáni úti buszpályaudvarért cserébe ?
Nem tudom mi lett az ügyből .
www.gondola.hu/cikkek/59561

Advanced Flight 2010.09.07. 09:16:44

Mivel ismerem valamelyest a környéket, az a véleményem, hogy nem is egy pláza kéne oda, hanem legalább három.
Valami döbbenetesen lepukkant egész Kelenföld, és mintha megállt volna az idő a rendszerváltáskor. A BMK-t már valaki említette, őszintén szólva 20 éve is ciki volt, pedig akkor még volt ott mozi meg hasonlók.
Azok a berohadt kis vegyesboltok/szoláriumok/fodrászatok meg a panelek aljába suvasztva ...irtózatos.
Az Újbuda Centert felesleges idekeverni, az minden, csak nem komoly bevásárlóközpont; valami hibrid képződmény, de arra nem alkalmas, hogy oda tömegek járjanak mondjuk hétvégenként.

t.bal 2010.09.07. 09:46:09

"Az Etele City Center projekt előkészítése a koncepciótervezéssel nemrég kezdődött meg"

Méghogy nemrég... A Kelenföldi pályaudvar és térsége címmel már 2007-ben volt egy fővárosi tervpályázat (www.epiteszforum.hu/node/7319).
Aki megnézi az első díjas tervet (epiteszforum.hu/node/7484), az könnyen beláthatja, hogy a terv mögött az a Futureal állt, aki már akkor megszerezte a Számalk és az Artfleur területeit. Nem véletlenül javasolta a pályamű éppen arra a területre a bevásárló központot.
Az itt bemutatott "vázlatterv" az ott lefektetett elvek - egyébként rettenetesen színvonaltalan, 80as évek áporodott szagát árasztó - átdolgozása. Soroljam? Etele tér déli oldalán intermodális (metró-busz-vonat) központ, lemélyített Etele tér, híddal csatlakozó bevásárlóközpont...

(vélemény: Csak azt nem értem miért kellett a 2007 óta eltelt három évben visszafelé haladni - mert ez a terv minden ízében visszalépés...)

start4 2010.09.07. 10:05:44

Éljen, Alien!

Így majd nem kell 10 percet mennem hanem csak ötöt hogy vehessek egy újabb cuki ruhát a nyújorkerben!

A viccet félretéve azért lehetne oda mást is kitalálni. Vagy ez úgy van, hogy ha csúnya egy városrész akkor baszarintsunk oda egy plázát? Más ötlet nincs?

No nem baj, manapság a népek már úgy sem moziba járnak, hanem "vesztend sziti szenter szter szencsöri megapleksz"-be, mer az vazze annyival jobb, hogy beszarsz.

xunilo 2010.09.07. 10:09:55

@qwertzu:"Én látok benne fantáziát. Szerintem lesz forgalma, HA az M1-M7 bevezetőről le lehet jönni, és ingyen leparkolni a kocsival."
Az. Majd a pláza tulajdonos biztosít INGYEN P+R-t az agglomerációból érkezőknek...
Ezt gondold át, mennyire reális.

Azért hihetelne számomra, h a többség a plázát favorizálja, mert hogy hát ha eltartja a lakosság, akkor miért is ne legyen még egy (meg mégy egy, meg még egy, meg...)
Na elmondom akkor ez hogy van. Szóval a befektető megcsinálja hitelből, és leszarja megtérül-e üzleti szempontból. Ha véletlenül bejön és van forgalom, akkor jó, ha nem akkor is jó. Mert már mielőtt kiderülhetne, h megtérül-e, már elsíbolnak annyi pénzt, ami miatt _nekik_ megéri.
Ha meg nem jön be, akkor bedől a hitel. Annak a veszteségét meg a többi -egyébként majd belerokkanó, de tisztességesen törlesztő- hitelfelvevő fizeti.
Szóval, majd mikor legközelebb azon gondolkodtok, h kell-e 5 perc autózáson/metrózáson belül még egy fostalicska szitiszenter pláza fos, akkor azt is vegyétek bele, h nektek jó-e havi 2-5-10 stb ezer forinttal többet fizetni pl lakáshitelre az ilyenek miatt.
KÉPTELENSÉG, h ez a város ennyi plázát eltartson, ezt értsétek már meg...

gányolás (törölt) 2010.09.07. 10:16:34

Nem lévén feltétlen híve a plázáknak, azonban

- a kerületben a SKÁLA befuccsolása óta tkp. nem volt semmiféle nagyobb üzlet, egyszerűen nonszensz, hogy - az Alle megnyitásáig - mindenért vagy át más kerületbe vagy ki a kereskedelmi aranyháromszögbe kellett járni
- ha a főváros időben megépítette volna ezeket, akkor nem feltétlenül kerülnek ezek a központok az agglomerációba úgy, hogy azokat a települések rátolják a budapesti határra (tehát a problémát szinte mégis Bp-en hagyják, de az adót stb. bezsebelik).

Egy barkácsáruház pl. kifejezetten hiányzik még most is, vagy kimész majdnem Budafokra a Savoyába az Obihoz vagy át Pestre (Praktiker a Lurdynál meg Obi a Soroksárin) vagy kimész a kereskedelmi aranyháromszögbe ismételten csak (Brico, Obi, Baumax, Praktiker).

Eközben még persze a kerület elhibázott várospolitikája miatt (kávézót és sörözőt mindenhová) a budai belvárosból is elmenekülnek az ilyen szakboltok, a vízvezetékes a Kruspérban bezárt, nincs egy normális villanyszerelési bolt, egy szaküzlet, s persze a kisboltok üzletpolikája is pocsék, mert nem fogják fel, hogy legalább egy nap nem 9-kor kéne nyitni, hanem 11-kor de este hétig ott kéne lenni nyitva, lásd a Hermes a Bartókon 5-kor zár, de 16.40-kor már úgy néz rád az eladó, hogy szégyenled magad, hogy akár csak gondoltál is rá: vásárolni akarnál. Talán még a fás brigád (Bakos) amelyik ahogy tarja magát, de a többi rész ... Nehogy már ki kelljen menni a Kondorosiig, ha akarok venni egy flex vízbekötőt ... 1000 év, mire a villamos kidöcög a konzerv szinten töltött utastérrel.

gányolás (törölt) 2010.09.07. 10:27:55

@xunilo: Normális várospolitika esetén együtt és egymás mellett is megél a plaza és a kisbolt. Ha egyik is, másik is ésszel csinálja és azt a piaci niche-t fedi le, amit a másik nem. Bp-en viszont nincs ilyen, mert a város 20 éve egyvégtében a liberális elvek mellett voksol, a liberalizmus pedig a piac felsőbbrendűségét vallja. A piac meg nem kisboltot épít, hanem plazát, ez annyira egyszerű. Ha majd a település lakóinak fontos lesz a kiskereskedelem, akkor olyan embereket küldenek a vezetésbe, akik azt fogják preferálni. De amíg erre a lakóknak nincs igénye???
Főleg, mostanra, amikor az értékelvű városlakó már agglomerációlakó és elköltözött (én is). Mit érdekel engem már, ti mit kínlódtok a 4-es metróval? Nekem úgy se lesz jó, mert hiszen még a városon belül megáll, se normális vasúti, se volános kapcsolata nincs - hát akkor szenvedjetek. Míg bejutok a buszon a városba, kibírom, de este és reggel nyugalom, természet, nem a multi szabja a távfűtésem árát.

Aki akarta a normális várost, de nem kapta meg, az otthagyta és a kis településeken megtalálta az élhető települési létet. Ti meg építsetek csak világvárost négyesmetróval, kit érdekel?

Kuruttya 2010.09.07. 10:33:09

@gányolás: this is why we can't have nice things.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.07. 10:39:04

@gányolás:

bezárt a vizes a kruspérban? bassza meg, hetek óta halogatok egy vásárlást, ennyi, rácsesztem?

start4 2010.09.07. 11:18:48

@gányolás: Érdekes, hogy amikor elmesélem, hogy hónapok óta nem járok teszkóba, ősönbe meg hasonlókba, akkor az emberek visszakérdeznek, hogy akkor mit eszel?
Jééé tényleg: még életben vagyok.
Van hentes, zöldséges (szocibolt) és pékség is. Sőt, mondok jobbat is: szeb az áru és olcsóbb is.

A mai embernek elképesztő dolog azt hallani, hogy emberek létezhetnek obi és praktiker nélkül is. Az viszont tényleg szopás, ha a szakik bezérnak, és kénytelen vagy kínai vackot venni ötös pakkban, vagy németnek álcázott de ugyancsak kínait egycsilliárdért.

Újra leírom: létezik élet multik nélkül is. Ennek a legjobb bizonyítéka az, hogy nagyapádék sőt a szüleid sem haltak éhen.

Ha mégis, akkor részvétem.

start4 2010.09.07. 11:23:05

Képzeljétek, hónapok óta nem járok se tecsóba se ósanba se semmi hasonlóba, mégis élek...
:)

Sokan csodálkoznak, hogy ez hogy lehet (teljesen komolyan mondom), de gondoljatok csak felmenőitekre.

Hentes, szocibolt (zöldséges), pékség szebbet, jobbat árul olcsóbban mint a bevételt külhonba átszippantó Cohen és összes druszánja.

Az viszont tényleg cumi, ha a kicsik bezérnak, mert vehetsz kínait ötös pakkban, vagy németnek álcázott kínait egycsilliárdért.

hideg.gergo · http://hideggergo.blog.hu/ 2010.09.07. 11:52:44

@start4:

Egy elvi platformra helyezkednék én veled, mert jó, amit mondasz. Én szerencsés vagyok, mert lakhelyem bár külváros, minden 5 percre van tőlem, ami kellhet. Közért, zöldséges, posta, bank, okmányiroda, stb.

De, ha valami komolyabb kell vagy sok, akkor bizony Tesco, Árkád, Ikea, Obi a város felé, esetleg Auchan, Praktiker, meg az a nagy sportbolt, aminek sosem tudom a nevét. 10 perc kocsival bármelyik.

És miért jó ez nekem? Idő a kulcsszó. Maradjunk az Obi/Praktiker kontra Kis Barkácsbolt példánál.

Elindulhatnék a városba felkutatni a kis barkácsboltba a szekrényhez a kilincsért és csavarokért, utána át egy lapszabászatba a polcokért. Kellene bele világítás, kábel van a barkácsboltba, de a világítótestek nem tetszenek, irány egy villanyszerelő bolt. Viszont egy új irodaszék is kéne az asztalhoz, gyerünk bútorboltba. 3-4 óra simán rámegy.

Vagy felmegyek a Net-re, megnézem az Ikea és az Obi kínálatát. Odafele megveszem, ami tetszik az Ikeá -ban, szerelvényeket hozzá, ha kell, az Obi –ban és ha már úgy is kocsival vagyok, gyorsan megveszem a kaját és a több kartonnyi ásványvizet a Tesco –ban, mert ott van mellette. Az egészet lerendeztem egy óra alatt.

gányolás (törölt) 2010.09.07. 12:25:02

@mcs: Kondorosinál van. És Érden is most már. (Gyerekek, tényleg nem tud vki a Móricz környékén vmit, ahol lehetne fleixibilis csövet vegyek? Valami ilyen bót nincs a BAH csomópont felé?)

Nagybolt 5-ös pack kérdéskör. No igen, minek vegyek meg 50-es kiszerelésben csavart még akkor is, ha van darabos is?
1). drágább ugyan, de nem kell egyesével végigszámoljam, ragasztgassam, nem koszos-zsíros a kezem a végére (ha bemész a Baumax mosdóba, akkor ab ovo kiszúr az őr (Budaörs), és balhézik kifelé, mert a WC-re menés az lopásra ráutaló magatartás), nem nekem kell alkalmazottat keresni, hogy nem működik a matrcianyomó stb.,
2). nem b...tat a pénztáros, hogy de uram, az nem 300 csavar a zacskóban, hanem "látom, hogy több". És nekiáll "értse meg, nekem ez a kötelességem" bociszemekkel - 5 méteres sor mögötted - kibontani, és nem igaz, nem hiszed el, de leszámolja. És kijön, hogy nem annyi tényleg, mert csak 295 a csavar és 284 az anya. Újraszámolja (sor 20 méteres + "Anyádat veszel ennyi csavart kis b...i k....g!"), most már csak 287 db a csavar, de 294 az anya. Elnézést se kér, és sértődötten beüti a 300 db-ot és még fel van háborodva. Persze, hogy packot veszel legközelebb, mert kinek kell ez a tortúra, kinek kell, hogy lekésd a buszodat?

Szóval, a probléma összetettebb és nem a mi szintünkön oldható meg, ez már akár tetszik, akár nem, politika ...

start4 2010.09.07. 12:48:02

@hideg.gergo: A közös elvi platformon továbbhaladva viszont elveszíted a csevejt a kedves helyi üzletek tulajdonosaival, ami már önmagában szórakoztatóbb, mint végigállni a sort az ikeában, vagy felesleges cuccokat is a kosaradba pakolni a tecskóban, nem is beszélve az utazgatásról.

Egyszer érdekes lenne egy ilyet végigszámolni pénzben és időben is.

Mindenesetre a példádban szereplő komplett szobaberendezés esetén már én is elgondolkoznék. :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.07. 13:07:05

@hideg.gergo:

az obi, praktiker, baumax, stb szentháromsághoz és az elvi platformokhoz egy apróságot fűznék hozzá:

pár éve kiszámoltam, hogy asszem a 250 darabos huzalszeg konkrétan ezüst árban volt.

nagy, lánctag barkácsáruházban nem vásárolunk. még egyszer a hátul susmorgók kedvéért: nem vásárolunk.

nincs rendes garancia, a gépek gagyiszarok, de minden más is a kínában összegányolt, csak-addig-tartson-ki-míg-a-gizi-beüti-a-kasszába-az-árát elv szerint készülnek, a burkolóanyagok minősége valami döbbenetesen silány, még a zsákos mész is szarabb és drágább, mint a sarki festékboltban, komolyan, döbbenet.

üvegtéglát kerestem a múltkor, kerek duplája volt, mint amennyiért végül megvettem.

---

egyébként tőlem legyenek, nem zavarnak a plázák, addig sincs tülekedés a kisboltokban.

btw, a bakos szerelvény egész jó árban van (nem mérvadó, de pl. 160-ért vettem fióksínt, igen, azt, amit az obiban 600-ért adnak) - de azért a budafoki üzletük még jobb árban van.

na, bocs az offért.

start4 2010.09.07. 13:21:33

@mcs: Most, hogy említetted eszembe jutott néhány dolog.
Apósommal kerestünk tavasszal (Bauhaus, Baumax, BricoStore szentháromságban) plafonra hungarocell lapokat, ragasztót illetve alapozót.

A Baumaxban háromszor, a másik kettőben kétszer annyiba kerültek mint a helyi festékboltban.

Azt hittem rosszul látok, pedig nem.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.07. 13:36:55

@start4: biztos akciós volt, egyébként 4x annyi szokott lenni :)

(óvatosan a mennyezetre ragasztással, dübel is kell, különben visszapotyog hamar :])

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.09.07. 13:41:01

@start4: Szerintem a legnagyobb butaság elvi szintet megközelíteni a dolgot. Tudom van a kampány (egy szűk és ugyanúgy kapzsi kör amúgy) hogy a multik a borzasztóak.
Normális ember nem divatból meg nem elvből megy vagy nem megy ide vagy oda vásárolni.
Most értelemszerűen a normális ember számomra sem a plázában élő divattinit értem, hanem azt az embert, aki semmi mást nem tart saját szeme előtt csak a kényelmet, az időt és a pénzt. Biztos vannak jó húsboltok a városban meg az egész országban is és lehet mellette meg egy ugyancsak jó zöldséges mellett lakni, plusz egy olcsó kisbolt mellett(na ilyen viszont már nem is létezik..). És akkor értelemszerűen nem is kell osanba járnod mondjuk hetente. De ez enm általános és semmivel sem jobb a te megoldásod, neked ez a kényelmesebb, ennyi. Nézz be a "multikba" ugyanúgy hentesek is dolgoznak ott, ugyanúgy végzik a munkájukat, ugyanúgy találhatsz nagyon szép húsokat. Akkora kamu ez a szöveg, hogy ott nincs..ugyanaz az állat, ugyan az a szakember stb. Mondom, nem kell ebből elvi kérdést csinálni. Minekünk belátható távolságon belül egy szem kis cba-van, ami szerintem a föld legdrágább cba-ja. Van mellette egy zöldséges is, a létező legfonnyadtabb, legrosszabb zöldségekkel, kis választékban, jó drágán. A következő bolt, ami létezik, az az osan, ami arrébb van, de kocsival 5-10 percen belül van. Nincs az a benzinár, ami mellett bármilyen tekintetben kevésbé érné meg, mint a mellettünk levő cba. Ez nem azt jelenti,. hogy soha nem használjuk. Ha kell gyorsan egy kenyér, vagy margarin a sütibe stb..de ez éppen azt jelenti, hogy a vásárlásból normális ember nem elvi kérdést csinál.
@Sátán meg a Jocó:
Ez mega másik butaság. Vannak kevésbé menő plázák ez tény, pl ilyen elvileg a lurdy is, ami mellesleg így is sok embernek könnyíti meg az életét(mosdó, nagyobb bolt, állatkereskedés, mozi rossz időre). De ettől még az sem kifejezetten veszteséges szvsz. Szóval ha bebizonyítod, hogy a plázáink mekkora veszteséggel zárnak, akkor ok. Sőt, ha bezárnak, akkor ok. De nem ez a helyzet. Egyáltalán nem élnek olyan rosszul az emberek, főleg nem Budapesten, mint ahogy nyomatja a kampány. És a plázák is köszönik szépen általában. Az olyan helyre, mint a pályaudvar, ott meg kifejezetten sok embernek megkönnyíti az életét.

Azt azonban fenntartom, hogy azért alee nem fog örülni az etele cicinek.

Sátán meg a Jocó 2010.09.07. 14:38:59

@sanche: "ugyanúgy találhatsz nagyon szép húsokat. ... ugyanaz az állat, ugyan az a szakember stb."

ezzel az igényszinttel és élelmiszerismerettel legalábbis megmosolyogtató, hogy kioktatsz másokat.

balazsman 2010.09.07. 19:26:50

@Blogger Géza: akik a pénzt KÖLTIK a plázákban, azok a parkolóház felől jönnek... akik a nézelődnek meg társasági életet élnek a plázákban, azok nem költenek, ellenben ha végeztek, hazaingáznak...
rengeteg tanulmány készült már erről, gyakorlatilag tényként lehet kezelni - ha pl. csak a BKV-s tömeg számítana, akkor a MOM Park már rég bezárt volna. Ellenpélda a Csepel Pláza, ahol van tömeg, csak vásárlóerő nincs...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.09.07. 19:32:15

@Sátán meg a Jocó:
Kösz a konkrétumokat. Vagy egy sértődött hentes vagy, akit a konkurencia kiszorít, vagy egy agymosott ember, aki hallotta, hogy osan fúj.

Helyenként be is nézhetsz, láthatod fellógatva a fél marhákat. De persze a "te" hentesedben aztán nem olyan marhák lógnak. Ott aztán megválogatják őket, nem is négy, hanem hat lábuk van :) Meghajlok hozzáértésed előtt.

balazsman 2010.09.07. 19:40:58

@Blogger Géza: még valami eszembe jutott: a sikeresen pénzköltésre szakosodott helyek világszerte attól váltak be, hogy a "sikkes, menő" asszociációk kapcsolódnak hozzájuk. mert nem elég megvenned valahol a cuccot, ahhoz, hogy szívesen, sokszor és akár erőn felül tedd ezt az is kell, hogy élményszámba menjen a vásárlás, és ehhez a megszokott környezetnél jobb helyszín szükséges. Persze aglomerációhoz viszonyítva már Kelenföld is az lehet, de azért az Allee mégiscsak jobban mutat (hangzik), a Belvárosról nem is beszélve. A WestEndnek lett valahogy ilyen nimbusza, de gyanítom , hgy nem az aluljáró szint felől nézve alakult ez ki...
nagyon kevesen vásárolnak racionálisan, mindenkit befolyásolnak az előítéletei.

Máskülönben az Etele Pláza bárhogy is épül meg, egy key-tenant sem fog ott helyet bérelni, ha körzőnyílásnyi területen belül van már boltjuk (H&M, Zara, C&A, stb.) Ezek a cégek központjából nézve erre a területre egy bőven elég, és ilyen üzletek nélkül minden pláza csak egy újabb Récsei vagy Újbuda centerré válik - ai nem rossz, mert kellenek a szolgáltatóközpontok, de akkor ez nem "shopping mall" lesz, hanem egy "strip mall"

Sátán meg a Jocó 2010.09.07. 20:46:37

@sanche: akkor egyed azt, lehetőleg kétpofára, lelked rajta.
Szeretem, amikor az evolúció működik.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.07. 20:58:47

@t.bal:

a tervek, a koncepció, meg az egész "fejlesztés" nyilvánvalóan egy olcsóbb, költséghatékonyabb, bejáratottabb ismerős építésziroda kezébe került (tiborom, mi megcsináljuk a harmadáért, de sokkal jobb lesz)

az eredményt látjuk.

egyébként az alléval történt meg, - eddig először a magyar plázaépítészet történetében - hogy sikerült minőséget belevinni.

mind léptékében, mind anyagaiban, mind belső tereiben, valamint, a kapcsolódó közterületeken is. meg is lepődtem, amikor arra jártam, hoppá, nyugateurópa benézett az ablakon?

ennek a cuccnak meg elég ránézni az igénytelen -munkaközi anyagnak is ciki- látványterveire, hogy előre lássuk, a kollegák nagyon nincsenek a helyzet magaslatán.

start4 2010.09.08. 10:32:12

@sanche: Van igazság abban amit mondasz és abban is amit Sátán meg a Jocó állít, így fura látni hogy marakodtok. :)

Annyi viszont bizonyos, hogy nem ugyanaz a hús itt és ott, és ezt nem onnan veszed észre, hogy hány lába van. :)

A hússal rengeteg mindent lehet csinálni (például megvilágítani a marhahúst), hogy előnyösebb legyen. És nagyon nem mindegy hogy kitől veszik, mikor veszik, min nevelték az állatot és hogy a vágás előtti napokban/hetekben mit adtak neki (plussz még ezernyi dolog). Ez is egy szakma, így vannak fortélyai is, és ugyanúgy át lehet verni a hozzá nem értőt mint bármi más területen.

Nálam a bizalom nagyon fontos, így tudom hogy az egyik helyi hentes (a kettőből) nem fog átverni mert:
1. szólok hogy ne (esetleg más is fogja hallani)
2. megyek a konkurenshez

Ezt egy multinál is megteheted, csak leszarják.

start4 2010.09.08. 10:33:24

@mcs: "(óvatosan a mennyezetre ragasztással, dübel is kell, különben visszapotyog hamar :])"

Csemperagasztóval megy fel, így vésővel sem lehet majd leszedni. :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.08. 17:01:06

@start4: a csemperagasztó nem csodaszer, csak egy műgyantával meg pár adalékkal feljavított cement. attól még leeshet.

egyébként nem annyira tuti ötlet telibe ragasztani, ha hosszú távra gondolkodsz.

de eléggé off vagyok, ha kell segítség, dobj egy mélt és elomndom a frankót. :)

2010.09.08. 22:03:23

@Vitéz Kőbányai Világos: Tudsz EGY darab olyan plázát mutatni, amelyik nem döglődik pénzügyileg?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.08. 22:35:43

@Lrdx: engem érdekelnének a plázák könyvelési adatai, elmondanád, amit tudsz?

dora1115 2010.09.09. 23:21:46

Mint az Etele téri tervezésbe távolról belelátó, szeretnék pár tévedést eloszlatni:

A blogban bemutatott látványtervek 2007-ben születtek egy angol retail arhitect (kereskedelmi fejlesztésekre szakosodott építésziroda) tollából. Az új koncepciótervezés teljesen új szereplőkkel valóban pár hete kezdték meg.

Ha jól tudom 2007 óta a szabályozási terven ült a főváros, illetve volt egy válság… Közben azért a futureal letett két plázát (Corvin, Nagybánya)…

Az épület nem egy park, hanem a jelenleg bontás alatt (Számalk), illetve bontás előtt (Artfleur) álló épületek helyére épülne. Ráadásul állítólag megpróbálják környezettudatosra építeni.

Ilyen léptékű fejlesztést csak akkor kezdenek el a fejlesztők, ha a különböző típusú és méretű vonzáskörzetekből az elegendő vásárlóerőt igazolni tudják a bérlőik és a bank felé. Ezek alapján állítják össze a retail mix-et (az üzletek listáját a szükséges méreteket és az igényelt minőség szintet figyelembe véve). Így a „kell-e ide” típusú kérdéskört elég részletesen tanulmányozták. Ez a hely egyébként legalább olyan jó, mint az Árkádé, ha itt lesz a metró, már csak a Dunai hajózási kapcsolat hiányzik.

Az ütemezést tekintve előreláthatólag a metró beindítása előtt nem akarnak megnyitni. Az egész térségnek sajnos pont a metró a legnagyobb problémája. Egy értékes területet elherdáltak metrógarázsnak, ráadásul a metrósok luxus irányítótornyot kaptak a tetejére. Senki sem tudja, hogy mit fog a főváros megépíteni a szükséges felszíni létesítményekből (P+R, Budaörsi úti csomópont, intermodális épület).

Egyébként a futureálosok felfigyeltek a blogra! A „cicicenter” elnevezéssel illetve Álmos sünszaratásos felvetésével kapcsolatban pedig friss info, hogy házon belül már pályázatot írtak ki a pláza elnevezésére, tehát lehet ötletelni…

balazsman 2010.09.10. 22:19:51

@dora1115: értékes terület? mármint a sínek melletti sáv?
Hát én egy metrógarázson kívül legfeljebb gyárat építenék oda, amit szerencsére a szomszédos lakóházak miatt nem lehet, így értékesnek nem nevezném... a metró éppen jól kihasználja azt a részt, és az irányítótorony pedig egy érdekes "landmark"-ként fog üzemelni (bár jelenleg úgy néz ki, elcsúnyítják)

Az Allee tökéletes lett, így remélem az elkövetkező pár évben megerősödik annyira, hogy megingathatatlanná váljon a pozíciója.
Ha odaépül egy béna üzletház az Etelére, csak annyi lesz az eredmény, hogy a sok érdi suttyó tini ott fog majd állandóan lógni...

dora1115 2010.09.11. 00:54:21

@balazsman: Szerintem egy metró végállomástól 100 méterre lévő 8 hektáros terület igenis értékes, pláne, hogy itt nem csak metró van, hanem minden közlekedési eszköz, amit el lehet képzelni. A sínek egyébkén arrébb vannak, oda valakinek még ráadásul a Somogyi utat is jó lenne megépíteni végig az Egérútig. A fém lamellák tényleg nem hiányoztak a toronyra, bár egyébként sem biztos, hogy egy metrógarázs tetejére kéne landmarkot építeni a Borszéki úton…

Az alle véleményem szerint is korrekt, de a XI. kerület lakosságának elég nagy része nem tudja megfizetni, ezért nem is megy oda. Ettől még nem féltem, ha a kiskereskedelem visszatornázza magát a pár évvel ezelőtti színvonalra, teljesen jól fog működni. Az Etelére nyílván olyan plázát tesznek, amely a lakótelep népére és az átszálló utasokra alapoz, ettől még nem kell, hogy béna legyen.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.11. 08:53:45

@dora1115: ezeket a látványterveket ti követtétek el?

mert ez alapján semmi jót nem remélek.

balazsman 2010.09.11. 21:00:48

@dora1115: " Az Etelére nyílván olyan plázát tesznek, amely a lakótelep népére és az átszálló utasokra alapoz, ettől még nem kell, hogy béna legyen."
Shop-Stop a szó, amit keresel...
ilyen viszont már Érden is van, ahonnan az Etelén közlekedők 85%-a jön

balazsman 2010.09.11. 21:03:58

@dora1115: szerintem az sosem baj, ha egy épület túlteljesít funkcióján, és landmark lesz belőle... az Őrs vezér téri metróvégállomásnál is különlegesnek számíthatott az irodaépület anno (sárga+beton), lár, hogy hagyták tönkremenni

balazsman 2010.09.11. 21:07:11

Kelenföldön - ha bármit és bárhol - akkor a "városközpont" szolgáltató épületegyüttesét kellett volna átfazonírozni, egybeépíteni a Tétényi úti metrómegállóval. az a helyszín "adja magát", bejáratott, és ha már ez a hely neve, akkor legyen kihasználva... amúgy meg piac is van ott, és az mindig egy jó kezdet egy bevásárlóközponthoz (Mammut, Allee)

EvilHedgehog 2010.09.12. 08:23:13

@balazsman: Az érdiek nagy részét nem érinti a Stop Shop, mivel nagy részük nem a központban száll fel...

dora1115 2010.09.14. 00:15:09

@balazsman: A "városközpont" sarok szerintem tökéletes egy lokális szolgáltatóközpontnak, ami jelenleg is, a minőségétől függetlenül. Ezzel szemben az Etele téren napi 80 ezer ember száll át (talán van pár nem érdi is...).

Ha a déli eltűnik és a 4-es metró valaha beindul, akkor az Etele is az Örs vezér térhez lesz mérhető, az pedig az Árkád léptéke és nem Stop Shop size.

Mindenesetre elég magyaros húzás lenne az allé és az etele közé még egy plázát beszúrni!

dora1115 2010.09.14. 00:20:28

@mcs: ha jól tudom az angol Burrows Cave iroda csinálta őket anno, de a cégük a válság során kissé szétesett (no comment) - én nem tudnék ilyen szépet rajzolni :-)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.14. 09:19:13

@dora1115:

a szépség többnyire relatív, de azokra a tervekre azért nem mondanám.

Commandante Jayasuriya 2010.09.14. 13:13:58

@dora1115:

A fémlamella nem szép, de árnyékol!
Igazán ronda viszont akkor lesz, ha csak a fele fog működni a rárakódott mocsoktól, és a szakszerűtlen használatból, karbantartásból adódó deformálódástól.

balazsman 2010.09.15. 13:29:59

@Commandante Jayasuriya: minek panorámaüvegezés, ha után belamellázzák?
szerintem az ilyen csupa-üveg épületeknél az árnyékolást és a hűtést belülről kell megoldani, különben minek az üvegfalazás?

balazsman 2010.09.15. 13:31:31

@dora1115: a Déli áthelyezése csak egy utópia, nem? :O
fel-felvetődik ötletszinten "kívülállóktól", de én még erről nem hallottam úgy, hogy MÁV vagy önkormányzat felől jött volna a felvetés

Commandante Jayasuriya 2010.09.16. 10:16:06

@balazsman:

Lehet így is, lehet úgy is.
A külső árnyékolás jóval energiatakarékosabb fűtő-hűtő megoldások alkalmazását teszi lehetővé.
Én már jártam néhány olyan irodaházban, ahol nem volt megoldva a külső árnyékolás, csak belül fityegett néhány elektromos reluxa, ami vagy működött, vagy nem. A bent dolgozók véleményét, amivel a módszer hatékonyságát illették, itt most nem ismertetném.
Bár ennél az épületnél kíváncsi leszek, hogy egy jó kis szélvihar hogyan fogja megtekerni, az amúgy nem túl szilárd lamellákat.

Deszkás 2010.09.20. 18:00:33

@sanche: Aréna, WestEnd, Duna Pláza? WestEndtől mindkettő gyorsan elérhető.

Deszkás 2010.09.20. 18:07:45

@Cuppanj a végére!: Rákos MÁV állomáson is lehetne a Plusz központ épületéből.:D

Deszkás 2010.09.20. 18:57:56

@szabogyula: Hehe! Magánterületet kapna a cég a fővárostól? Nooormális vagy?

Perillustris 2010.09.21. 09:11:15

@xunilo: "Majd a pláza tulajdonos biztosít INGYEN P+R-t az agglomerációból érkezőknek..."

Civilizált országokban ez nem ritka: az engedélyt akkor kapják meg, ha részben vagy egészben átvállalják a feladatot. Kötelezni kell őket egy 3-5 ezer férőhelyes parkoló(ház) üzemeltetésére, oszt' jó napot!

m a x 2010.10.21. 14:08:33

@balazsman: Az Újbuda Center egy nagy nulla. A parkoló kicsi, a BKV-ról emiatt nem szállnak le a népek, és ezért már az üzletek is csak félgőzön üzemelnek. Cirka akkora bukta, mint a Lurdy ház, ahol 11 előtt már a fű se nő.
Ha a környéken épült féltucat irodaházra alapoztak, akkor benézték, azok is konganak az ürességtől (szerencsére, mert a környék közlekedése nem bír el még napi 2000 autót).

balazsman 2010.10.21. 22:42:48

@m a x: az Újbudától senki nem vár(t) csodát, az egy helyi igényeket kiszolgáló szolgáltató központ, nem "mall" (inkább strip-mall)

a Tesco megy és a freshnapf is, a DM pedig mindenhol üres, amiket ismerek... A környéki irodaházak lassan, de benépesülnek, és valahogy a BKV-val járók is odatévednek, mert a megállóban mindig sokan vannak...

maga a beruházás pedig sokkal kisebb horderejű volt, mint egy új építésű center, így a bérleti díjak is kisebbek lehetnek.
Nyílt most egy hatalmas játszóház is ott, az is odaterel újabb látogatókat.
nem féltem azt a helyet, de a környék forgalma az tényleg katasztrofális....

eszterencs 2010.12.28. 14:43:32

Régi poszt ez, nem tudom, hogy olvassa-e még valaki a hozzászólásomat... úgy találtam ide, hogy olvastam egy mai hirben, hogy sajtótájékoztatón bemutatták az Etele City Center terveit, a Futureal. Érdekelne, mert itt lakom, szinte a szomszédban... de sehol semmi, egyetlen rajz, kép se, csak a pársoros hir. Sokan gondolkodnak itt azon, hogy még időben el kellene-e adni a lakásukat avagy esetleg jófele forditja a környéket az új plaza?

A metroközpont irodaépületei futurisztikus stilusban elkészültek, egyelőre szellemépületek. Vajon mekkora gépkocsiforgalmat fognak generálni? És hol fognak azok járni? Az egysávos Egérúton? A kétsávos, jelenleg is gyakorta dugóktól terhelt Etele úton? Mert más út nincs...

A plaza helyével egyelőre annyi történt, hogy szétbontották a Számalk és az Artfleur épületeit - jelenleg hatalmas tornyokbán áll a sitt és hordja a szél a porát... az azbesztszázalék vszinűleg mérhető benne, a Számalk épületében rengeteg azbeszt lehetett a sok számítógépterem és az elavult, ősrégi légkondicionálás miatt...

Végigolvasva a fenti hozzászólásokat, a vásárlóerőről sokfélét írtak, és sok igazság van bennük.

A panelépületekben rengeteg ember él, egy olcsó Auchant-Tescot el fognak tartani, olcsó vásárlási lehetőség kifejezetten hiányzik a környékről, villamossal zarándokolnak a Savoya-parkba... de mivel alacsony fizetőképességűek, a luxuskávézók, divatmárkák, stb. nem belőlük élnek majd meg. Az ő vásárlóközönségük autóval érkezik, ha érkezik, és független lesz a metrótól.
Jelenleg valóban nincs érdemi vásárlási lehetőség a környéken lakásfelszerelési-barkács témában, háztartási bolt, és mezógazdasági bolt (sok erre a kertes ház!) sincs, és egy rendes húsáruház is elkelne. A Tétényi úti piac katasztrofálisan leromlott, minőségi áru gyakorlatilag nincs. Lehet persze, hogy mindez nem véletlen, talán a környék vásárlóereje kicsi a minőségi áruhoz?

A környék lakóösszetétele egyébként vegyes - a panellakótelep melletti családi házas övezetben egyre jelentősebb a jómódúak aránya. Itt az utóbbi években sok, 5-10 lakásos vadiúj társasház épült, és a Kondorosi lakópark, a Zsombor utcai lakópark, ezekben többségében a tehetős réteghez tartozók laknak. Az persze kérdés, hogy az eddig nyugodtnak számító környéken maradnak-e, ha itt iszonyatos forgalom fogja szennyezni a levegőt? Az Egérút, az Andor utca pl. érezhetően csökkentette az ingatlanárakat a közvetlenül érintett részeken.

A négyes metró a környéken lakók közlekedését csak akkor fogja befolyásolni, ha megszüntetik a 7-es buszt. Mivel a metró nem megy át a Budaörsi útra, gyakorlati értelme nincs. A 7-es busszal és a 49-es villamossal eddig is mindenhova el lehetett jutni, ahova a majdani metró elvisz.
Ha átvinnék a Gazdagréti lakótelepre a metrót, akkor lenne értelme, hiszen onnan a belvárosba nehéz bejutni.
Épp ezért nem értem a beruházó részéről, hogy miért köti a 4-es metró inditásához a plaza megnyitását. Metróval bevásárolni járni? Hát ez vicc. Esetleg moziba.

Commandante Jayasuriya 2010.12.31. 10:05:02

@eszterencs:

Az Egérút nyúlfarknyi (:D) egysávos szakaszát nyilván kiszélesítik 2x2 sávra.
süti beállítások módosítása