Bölényház Zsiráfház

 

Néhány napja az Állatkertben jártam és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az utolsó simításokat végzik* a Kós-Zrumeczky féle Zsiráf- és zebra-, valamint a Bölény- és bivalyházon. Egyfelől marhára nem kellett volna meglepődnöm, hiszen féléve írtam, hogy a bontás/építés "a tervek szerint még az év első felében befejeződik", de sajnos nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valami ennyire gyorsan és (szinte) határidőre elkészül. Ráadásul nagyon pöpecül néznek ki, hiszen eddig csak fekete-fehérben ismerhettem a két épületet, most meg tessék, itt vannak színesben. 

A lebontott Bölényházért persze továbbra is sír a szívem, de most hogy látom a régi/újat, egyre kevésbé. Fotók és ismertető alant.

Az építkezés megkezdése előtt kiadott sajtóközlemény szerint:

 

A boronafalas Bölényház 278 négyzetméter alapterületű épület, amelyben két szinten lesznek állattartó terek. Itt lesznek a vörös vadbivalyok, az ecsetfülű folyamidisznók és a szitatunga nevű antilopok, illetve a zebrák és a sivatagi rókák belső férőhelyei. A 438 négyzetméteres Zsiráfház főként madaraknak ad majd otthont, de kilátóterasz is tartozni fog hozzá. A két állatházhoz csatlakozó kifutórendszerben 1365 négyzetméternyi tér jut a patásoknak, 22 négyzetméternyi kifutó a sivatagi rókáknak, és a flamingók is kapnak egy új, 485 négyzetméter alapterületű kifutót. A flamingók új bemutatóhelyének előnye, hogy a jelenlegi állapottól eltérően közvetlen kapcsolat lesz a külső és a belső férőhely között, így az állatok ki- és beengedése sokkal rugalmasabban oldható meg.

A beruházás jelentős része egy olyan környezetbarát fűtési technológia kiépítése, amely a szükséges hőt a Széchenyi Fürdő termálvizéből nyeri. A Zsiráfház pincéjében kiépítendő hőközpontból később az Állatkert más állatházai is fűthetőek lesznek a termálvíz hőjével.

 

Az egykori épületekről a fentebb linkelt posztban olvashattok.

*Félreértések elkerülése végett, az épületeket még nem nyitották meg - legalábbis úgy két hete még keverték körülöttük a betont. Ha valakinek van frissebb infója, ne tartsa vissza.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állatkert töri építés kós károly xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr152264084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MacChicken (törölt) 2010.09.01. 13:41:56

Imádom az állatkerteket. Bejártam a világot, de bárhová is mentem eddig, az állatkertet - ha volt -, megnéztem. Apropopó, aki még nem látta, az feltétlenül nézze meg a Nyíregyházán található állatkertet! Eszméletlen jó. Nekem a budapesti kicsit szűkösnek tűnik (gondolom az állatoknak is).

Karnamantra 2010.09.01. 13:43:52

Szuper, holnap délután megyek és megnézem.

pösti 2010.09.01. 13:45:12

Legalább egy fővárosi cég üzemeltetésére/fejlesztéseire/népszerűségére büszkék lehetünk!

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.09.01. 14:00:06

@Karnamantra: egyelőre még nem látogatható azért vannak csak külső fotók, a Bölényt nem is tudtam rendesen lekapni

persze ez kb 2 hete volt, szal lehet h azóta sokat változott a helyzet

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2010.09.01. 14:01:45

Sajnos tényleg szűkös a hely, de nagyapám mondta is, hogy ő úgy emlékszik, hogy fiatalabb korában a mainál több állat volt. Ahhoz képest szerintem egész jól fejlődik, állat és egyben látogatóbarát kifutók épülnek. Hallottam olyat, hogy a műemlék hullámvasút kivételével a vidámparkot kitelepítenék egy másik helyszínre, ahol modernebb szellősebb lehetne az is, a területét pedig az állatkert bővítésére használnák. A hullámvasút pedig egy szolgáltatás lenne mint a pónilovaglás, vagy akármi más az állatkertben. Hallott erről valaki valami konkrétabbat?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.09.01. 14:13:08

Hát igen. Az állatkert régen nagy volt, a cirkusz, a vidámpark, de a mostani közút is állatkerti terület volt. nagy hiba volt megcsonkítani. Cirkusz és vidámpark máshova kellett volna.

Ugyanakkor szerintem az ország legzseniálisabb pontja ez a fővárosi állatkert, kicsi hely ide vagy oda. Fantasztikus, hogy folyamatosan fejlődik és drágulni is ritkábban drágul.
Ugyanakkor megérne egy posztot az is, hogy a sok éve "vidámpark elköltözik, helyét megkapja az állatkert" projekttel mi van? A legoptimistább tervekben évekkel ezelőtt az volt,(polgármesterék esküdöztek..) hogy megcsináltatják a városligetet(ingyenes lesz, de kapukkal lesz ellátva, be lesz kerítve) és a vidámpark is odaköltözhet valamilyen formában. Állatkert visszakaphatná így, ami az övé és akkor annyira nem lenne szűkös.
Na meg mi van a budai új vidámpark projekttel?

café 2010.09.01. 14:17:17

Nem akarom a politikát iderángatni, éppen ellenkezőleg, csak megjegyezném, hogy amennyire nem találta helyét Persányi miniszterként, annyira remek állatkert igazgatóként. Ami az elmúlt évtizedben ott történt az lenyűgöző, és ezért messzemenően el kell őt ismerni.

Bízom benne, hogyha jönnek Tarlósék, akkor nem úgy állnak a dolgokhoz mint kormányzati szinten, és így nem cserélnek le portásig mindenkit mindenhol. Naiv remény. Rég tüntettem, de Persányiért kimennék, ha úgy adódik. Nem pártalapon, nem hiszem, hogy neki nagyon van ilyesmi kötődése, hanem a teljesítmény értékének védelme miatt.

pösti 2010.09.01. 15:48:50

offtopic breaking news:az Erzsébet téren gördeszkás rámpák/pályák készülnek!(ezzel remélhetőleg sétálhatóvá válik a tér)

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.09.01. 18:14:00

@café: Szerintem8NAGYON remélem), hogy nem mernék megtenni. Úgy van, ahogy mondod...bárcsak minden államhoz közeli céget így vezettek volna!

ja és a két épületről-az előbb lemaradt: szerintem is pofásak, ugyanakkor azért én annyira nem rajongok értük. Pont az igazgatóval láttam egy riportot, amiből nekem az jött le, hogy Neki elsősorban azért tetszett annyira, mert régen is így nézett ki és nem azért, mert tényleg szép.
Nekem nincs vele bajom, átlagos. Bár nekem kevés épülettel van bajom.

JESTER 2010.09.02. 11:44:48

A bölényházért az enyém is sír, de tényleg jók lettek. De fenntartom hogy érdekes lenne minden (arra érdemes) korszakból hagyni jellegadó épületet és az 50es évek vége 60as évek végig korántsem voltak sikertelen szakaszai a Kertnek, sőt az Anghi korszak (ügyes állatcserék, okos építkezések, nemzetközi respekt visszaszerzése) simán a Hilbert- , Serák- vagy Szederjei korszakokkal egyenrangú, még ha a Nádler- Lendl vagy Persány érákat meghatározó mivoltát épphogy nem éri el...

Norv 2010.09.03. 10:56:02

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:
@Sanche:

Még harmadéves építészként várostervezésből a MÁV területekkel foglalkoztunk, a mi csoportunk kapta a BVSC mögötti vasúti háromszög környékét (aminek az egyik vége tulajdonképp a Vidámpark-Állatkert hátsó oldala).

Nekünk is említették ezt az Állatkert bővítést mint létező elképzelést amivel nyugodtan számolhatunk, a Vidámpark területének kárára, és voltak is olyan elszállt kis építészötletek (mi másról szól egy várostervezés félév? :)) hogy akár a vasút felett kialakított parkon is lehetne bővíteni az Állatkertet.

Kicsit off, de mi egy olyan elvetemültséget terveztünk, hogy a BVSC mögötti nagy területen föld alatti parkolók, rendes Rákosrendező vasútállomás, és odahúzni a zuglói és angyalföldi villamost, szóval hogyha bejössz az M3-ason kocsival, itt ledobod az autót és bevonatozol a nyugatiba/továbbmész kisföldalattival/villamossal. A felüljáró alatt meg átjárást adtunk a Városligetbe, megnyitva a Vidámpark területét hogy ne legyen ennyire zárt a Liget erről az oldalról.

Nem állítom hogy reális, de jó játék volt :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.09.20. 20:19:20

szuper! Tényleg viccesek, így színesen:D

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.09.22. 22:22:06

@Norv: nincs fenn a tervetek valahol a neten? érdekelne, mert elég sok átfedés van a diplomatémámmal kapcsolatban.