Lássuk be, hogy egy civil főpolgármester-jelöltnek nem sok értelme van - kivéve persze, ha a Jello Biafrának hívják. Voltak egyébként már próbálkozók korábban is, egyiküket épp most választották meg köztársasági elnöknek.

A civilbudapest.eu (amit tegnap ajánlottak figyelmembe a Civilt Budapest élére! szervezői) erre még rátesz egy lapáttal és népi kezdeményezést szervez őszre. Mindenki jelölhet a honlapon egy főpolgármester-jelölt-jelölt-jelöltet. Akit legalább tízen ajánlanak, az előlép főpolgármester-jelölt-jelöltté. Közülük szavazással választják meg a nagy civil főpolgármester-jelöltet. Nekik pedig összegyűjtik a kopogtatócéduláit és segítik a kampányát. Hogy kik? Nos fogalmam sincs.

A honlapon még egy fantom szervezet neve se szerepel, az impresszumban is mindössze annyi, hogy "Az oldal a budapestieké". Még az Urbanistának címzett levelüket is, amelyben felhívták a figyelmemet a kezdeményezésre, csak úgy írták alá: "tisztelettel, civilbudapest.eu". Elképesztő, hogy ennek ellenére majd 500-an regisztráltak az oldalon.

Na és most jön a slusszpoén. Miután végigrágtuk magunkat több oldalnyi szövegen, ami tele van olyanokkal, hogy "pártkatonák helyett civil képviseletet akarunk a főváros élén. Van élet a pártpolitikán túl is" stb., lássuk, kik azok a pártoktól független civilek, akik közül már választhatunk:

 

  • Dr. Bárándy Péter, ügyvéd
  • Gegesy Ferenc, kerületi polgármester
  • Dr. Magyar György, ügyvéd
  • Kuncze Gábor, közéleti személyiség
  • Pettkó András, közéleti személyiség
  • Vágó István, televíziós személyiség

 

Juj de várom már a nagy civil fordulatot!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: politika választás szdsz

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr792182389

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Legyen bloger Budapest főpolgármestere! 2010.07.28. 16:19:16

 Kedves barátaim, eljött az idő, hogy Magyarország továbblépjen és elinduljon a felfelé vezető úton! Nehéz helyzetben vagyunk, de hiszek benne, hogy nekünk együtt sikerülni fog, egy szebb jobb és élhetőbb Budapest megteremetése! Városunk rossz he...

Trackback: Civilek Budapestért 2010.07.28. 15:58:34

Új civil mozgalom indult, ez mindig megdobogtatja a szívemet, végre valaki nem csak pofázik, hanem tesz is valamit: "Meggyőződésünk, hogy Budapestnek olyan főpolgármester kell, aki nem valamelyik politikai párt helytartója, hanem – a városl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény 2010.07.28. 14:42:34

Bajnai Gordont nagyon hiányolom a listából, elvégre ő is "független". :)

mit 2010.07.28. 14:42:49

Kuncze mint civil? A hét vicce...:o)))

Dale 2010.07.28. 14:44:05

A Gegesy legalább jó.

esef 2010.07.28. 14:44:12

Csupa párttól független...
Azok lesznek, amint megszűnik a ZSDSZ.

Mitya Ivanov 2010.07.28. 14:44:22

a névsorban ott van Biszku Béla is:))))

mit 2010.07.28. 14:45:42

De Bárándy és Vágó is ott van a nagy civil (átvágó) szeren...:o)))

Mitya Ivanov 2010.07.28. 14:47:05

szerintem ez egy kamu oldal.

Heves Jeges 2010.07.28. 14:48:55

Hű, mondjuk, ahog elnézem, az aláírók legalább ötöde kamu. Legalább.
Bár Rákosi Mátyás, Zimezum,fdsfgjh ,és Dale Cooper tuti valódiak:-)

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2010.07.28. 14:50:03

A listáról hiányzik még a független és makulátlan múltú Demszky, Hunvald, Verók, Hagyó, a szintén függetlennek és minden ember számára példaképűnek mondott BKV-s vezetők, a FŐKEFE, a FŐTÁV, és a kis Bárándy is. Ennyi erővel lehetne "független" főpolgármester akár Csurka István, és néhai Szálasi Ferenc is. Szánalmas...

Powerpill 2010.07.28. 14:51:34

Kuncze, Bárándy, Vágó, Magyar... mint egy szdsz-es karácsonyi buli névsora.
Van olyan, hogy párttól független? mondjuk az anarchistákon (punkok) kívül akik a moszkva téren lejmolnak műanyag palackos borra...

fakarikú 2010.07.28. 14:53:16

Követelem a listára való felvételemet!

SzőröstalpúJeti 2010.07.28. 14:54:35

"lássuk a jelölt-jelölteket, kik azok a pártoktól független civilek, akik közül már választhatunk" - most csak én látom úgy, hogy ezek csak támogatók, jelöltekről még szó sincs?

Lúdtalp 2010.07.28. 14:55:30

Tarlós is volt már független.

Hagrid 2010.07.28. 14:56:57

Nagyon jóóóóó!:D Mit tegyen a bukott kormány? Menjen át civilbe!XD Nincs már szdsz? Sebaj!:D

A gyengébbek kedvéért:

Dr. Bárándy Péter, ügyvéd - Nagyon durván MSZP-s.

Gegesy Ferenc, kerületi polgármester - ex-SZDSZ.

Dr. Magyar György, ügyvéd - szdsz közeli, bárkit véd, akit nem kéne (kivéve a mohácsi tanárt), egy igazi tetű...

Kuncze Gábor, közéleti személyiség - ex-szdsz, elnök ráadásul:D

Pettkó András, közéleti személyiség - ex-mdf, vagy most is az? MDF-SZDSZ?

Vágó István, televíziós személyiség - a legnagyobb vicc!:D SZDSZ-es természetesen, de durván. Nála "balcsizott" a volt kormány jó néhányszor...

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.07.28. 14:59:51

kunce kunce... kunce kunce... hülye vam bmeg, az ólyan lenne, mintha demszki tovább maradna :D:D

rocksoff 2010.07.28. 15:01:00

@Powerpill: "mint egy szdsz-es karácsonyi buli névsora."

öööö... szdsz-es karácsony? az milyen?

egy-fo-epitesz 2010.07.28. 15:01:10

ez már volt...
a lista két legnevetségesebbje kunce szdsz macija, meg szdsz városvédő ráday...
de ez utobbi innen mér maradt le... pedig szépen épülhetne a város :) lenne lóvasut

egy-fo-epitesz 2010.07.28. 15:02:39

ja mind független PONT mint tarlós:)
aki szdsz... aztán a füdesztől független ja ja
eghyébkent rohadt komcsi... belülről bomlasztotta a rendszert
de tényleg meg lehet nézni ahol dolgozott...
pl ikv, útépítés stb

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.28. 15:04:23

Mondjuk Kunczogihoz nem ragaszkodnék, de hogy Turhás úr őfüggetlensége legyen Bp. főpolgármestere... ha lenne munkahelyem, azonnal vidékre költöznék. :(
(sőt... inkább Bécs környékére)

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2010.07.28. 15:04:25

Úgy tudom Vieszt Jani "felfüggesztette" párttagságát, szóval én rá szavaznék, hadd "bánjon" a fővárossal is...

FayeFaye 2010.07.28. 15:10:50

Hear hear! Sosem ertettem, hogy miert politikai funkcio a polgarmester (a nyilvanvalo es lehangolo realitason kivul). De jobban orulnke, hogyha a jeloltek palyazatot irnanak, hogy megis mi az elkepzelesuk, mint csak talalomra jelolni oket.

Kivlov 2010.07.28. 15:11:39

"Legyen végre civil főpolgármester!"
így helyesebb lenne: Legyen végre egy nem zsidó főpolgármester!

nénike · http://mandiner.hu 2010.07.28. 15:15:17

Tarlós István is független, ha jól tudom. Ő miért nincs rajta a listán?

loláb 2010.07.28. 15:20:45

Még ha valóban civil jelölteket találtak volna, akkor sem lenne semmi értelme az egésznek, lévén a Hagyó-Mesterházy tandemnek azért kellet szabad kezet kapnia, hogy Demszky közgyülési támogatása meglegyen.

Tehát, ha civil főpolgármestere lenne budapestnek, ugyanakkor a közgyülés továbbra is "pártos" maradna, akkor csak az elmúlt években tapasztalt korrupció folytatódna, legfeljebb a szereplők változnának.

Budapestnek olyan polgármester kell, aki mögött szilárd közgyülési támogatás van.
Máskülönben minden javaslathoz egyenként kell a közgyülési támogatást grundolni. "Támogasd és kapsz érte valamit" módszerrel.

De ráadásul ezek az emberek annyira civilek, mint amennyire civil jelölt volt 2002-ben schmitt, vagy utána Tarlós.
Nem civilek, hanem a baloldal jelöltjei.
Tehát őket támogatni azt jelenti, mint megbocsájtani az mszp-szdsz-nek az elmúlt évekért.

mojszipupi 2010.07.28. 15:22:45

direkt provokál a posztoló :)))

A probléma egyébként abból ered h akit a közvélemény ismer azt már ilyen olyan szálon lehet valamelyik oldalhoz kapcsolni.

Számos megfelelő civil jelölt lenne, de róluk fogalma nincs a népnek mert nem közszereplő. Pedig a legjobb jelölt egy ilyen ember lenne.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.07.28. 15:23:29

volt már olyan, hogy Tarlós hónapokig magyarázta, hogy ő független jelölt, meg a Fidesz is. azt azért nem lehet alulmúlni, szóval felesleges izmoznotok.

ez az a helyzet, amikor finnyások vagytok a spenótra, és kaptok helyette sz.rt. ügyesek vagytok!

elfelejtette 2010.07.28. 15:23:57

Jo lenne mar tudomanyosan definialni, mi a turot jelent az, hogy valami vagy valaki civil, mert mostanaban csak lejart szavatossagu politikai eroket velek felfedezni a civil alca mogott. Persze lehet, hogy bennem van a hiba.

Murderface 2010.07.28. 15:27:57

Ezek a függetlenek? Akkor milyenek lehetnek a "függők"? :D

xenuka 2010.07.28. 15:29:59

Ne keverjük a dolgokat!

Egy zsidó vagy egy kommunista mindig is az marad, soha nem változik meg.

Kilép a pártból vagy belép a pártba, nem számít.

A Nobel-díjas Szolzsenyicint idézve:

“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem.

Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

A kommunista eltorzult lélek!

Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!

Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

És ne felejtsük el, hogy a kommunizmus a zsidók ajándéka az emberiségnek.

Mérnork 2010.07.28. 15:31:24

Dobtam egyet Vágó Pityura, mer szeretnék majd telefonos segítséget kérni,,,;-)

tlac 2010.07.28. 15:31:58

és Horváth Csaba is civil lassanként.
Most látszik, csak mekkora tévedés volt az elvtársak részéről annak idején Fletó bepuccsoltatása (leszámítva hogy még 4..8 évig húzhatt/j/a a kemény mag..), most már nincs lejjebb..

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.07.28. 15:33:23

És egyébként valóban: ha nem valamelyik párt tagja, akkor oda se bagózik rá az átlag szavazó, akinek az attention spanje kb két másodperc. Szóval amilyen felületes az átlagszavazó, nem is nagyon kaphat mást, mint egy pártkatonát.

Ugyanez igaz arra a kérdésre, hogy miért csak pár nagy párt van, miért csak pár politikus uralja a közéletet. Azért, mert az átlag ember attention spanje ennyire terjed ki.

Amíg ez így van, addig nem lehet más a politika. Viszont Lehet Máz a Politika. Ők is csak ennyit tudnak, ez a realitás. Az egész magyar rendszer hibája a szavazókban keresendő. Ott rohad a dolog.

tlac 2010.07.28. 15:34:20

Az utolsó pillanatban még Kaltenbach Jenő mögött szerettek volna felsorakozni, de ez elbukott az LMP elutasítása miatt.

eN 2010.07.28. 15:37:40

Fajkasházi Teddy, független humorista is lemaradt a jelöltlistáról.

CJKrisz 2010.07.28. 15:37:49

"Mondjuk egy olyan, pártoktól teljes mértékben független személyiség, mint Kuncze Gábor."

LOL! A hónap vicce.

eN 2010.07.28. 15:38:58

@Brendel Mátyás: igazad van, váltsuk le a szavazókat, úgyis jobban tudják egyesek, hogy mi a jó nekik.

furiosity killed the rat 2010.07.28. 15:40:33

Tetsz, ahogy lehet hergelni ezeket a retardált, jobbos csicskákat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.28. 15:40:35

A pártfüggetlenséghez elég lerohasztani maga alól az elnöknek a pártját? Akkor legyen Dr. Torgyán József sztárügyvéd!

Powerpill 2010.07.28. 15:40:55

@rocksoff: most írtam volna hanukkát? :))) nem szoktam én zs...-zni :P

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.28. 15:45:52

JÁVOR BENEDEK legyen a polgármester.
Hiteles, normális, nem csapott be senkit, ellen tud állni a korrupciónak.

sapiens 2010.07.28. 15:48:04

Ne lamentáljatok, ha ezek nem tetszenek, jelöljetek mást! A posztban olvasom: "Akit legalább tízen ajánlanak, az előlép főpolgármester-jelölt-jelölté." Igaz, ezt meg illett volna helyesen "jelölTTé"-nek írni...

pneumónia 2010.07.28. 15:52:05

Évszázad egyik vicce hogy a dörmögő strabag demokrata legyen a főpolg :DD
A posztoló vagy 1 ostoba nő lehet v vmi pink srác:D

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.07.28. 15:52:09

@Brendel Mátyás: "ez az a helyzet, amikor finnyások vagytok a spenótra, és kaptok helyette sz.rt. ügyesek vagytok!"
Na, mesélj! Demszky "nem tudok semmit" Gábor a spenót vagy a Horváth "ingyen-BKV" Csaba???

Balage01 2010.07.28. 15:53:38

EZ VALSZEG KAMU ÍRÁS, REMÉLHETŐLEG

KEZD ÚJRA A LISTÁT, DE AZTÁN TÉNYLEG FÜGGETLENEK LEGYENEK. :DXD

kristofnagy 2010.07.28. 15:54:35

nem is tudok választani a sok nagyoncivil jelölt közül. De nem lehetne-e mégis, hogy a főcivil jelölt Horváth Csaba legyen? Hiszen ő egyszerre okos szimpatikus, megnyerő fiatalember, és egy teljesen független példakép/államférfi!

stratez 2010.07.28. 15:56:25

A jó szociknak majdnem sikerült felülmúlni a miniszterelnök-jelölti keresésüket a főpolgármester-jelölt kereséssel. Végül Horváth Csaba személyében sikerült is megtalálni egy tökéletesen alkalmatlan és esélytelen jelöltet a hagyományoknak megfelelően...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.28. 15:59:18

Demszky már nem párttag, vagyis minden kritériumnak megfelel :-)

Sol Durka 2010.07.28. 16:00:44

@mit: Igazat szóltál. Kilóg a lóláb!

bejgli 2010.07.28. 16:07:04

Az idézőjelet ki lehetett volna rakni a címbe, mert aki nem olvas politikai írásokat, vagy visszariad az ilyen címektől, abban az fog megmaradni, hogy ez ~dá~ ötlete volt, aztán emiatt lehet, hogy akkor tér vissza legközelebb, ha már a fenti független urat tényleg megválasztották főpolgármesternek.

Én egyébként Bokrost el tudnám képzelni ezen a poszton. Vagy esetleg Schneller Istvánt, ha már építészet (lenne) a téma.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.07.28. 16:14:30

@bejgli: hát kiraktam, bár bíztam benne, hogy azért anélkül is mindenkinek lejön miről van szó

De abban igazad van, hogy az olvasók egy része csak a címet szokta elolvasni a posztból, szóval tényleg nem árt :)

stadtkind 2010.07.28. 16:17:03

ordenáré nagy poén, ha annak szánta a posztíró, ha komolyan, akkor meg el kéne pár dolgon gondolkozni. Ha rózsadombi villában él, vagy ostoba hippi, akkor megértem :)

tlac 2010.07.28. 16:19:04

Fodor Gabri már szart se ér?

Piréz Vitéz 2010.07.28. 16:22:43

Végülis Tarlós is függetlenként próbálkozott anno, és vörös fejjel felháborodottan utasította vissza, ha megkérdezték, hogy akkor miért látják ennyit fideszek körében. Ilyen erővel Demszky hivatalosan kilép a pártból, és már indulhat is függetlenként, egy új korszak eljövetelét hirdetve :D

beszóló 2010.07.28. 16:24:36

Szavazzatok Jávor Benedekre.
Igazatok van, a többi felnerült név szót sem érdemel.

1120 2010.07.28. 16:28:01

Úgyis a Tarlós lesz a főpolgármester, kár izmozni... Az ilyen bornírt szövegeken meg, hogy Kuncze, a "független", csak nyeríteni lehet! :D

lekvárzsibbasztó 2010.07.28. 16:39:22

e névsor láttán kiráz a hideg!

gauche caviar 2010.07.28. 16:39:48

Illene odaírni azért Tarlós Istvánt is, hiszen ő is FÜGGETLEN.

Az legalább akkora poén, mint Kuncze.

@stadtkind: (speciel a hippik jellemzően a tanult, főiskolások közül kerültek ki. Csak a vidéki suttyók meg a prolik hiszik ostobának a hippiket. Úgy értem, ezzel sikerült elhelyezned magad a kettő között :)

Cantona 007 2010.07.28. 16:40:15

Most vágtam meg magamat szikével, a névsor láttán. Hihetetlen,hogy ezt a blogot még ajánlja is az index.
Ennél azért komolyabban kéne venni a civileket, mert ez rájuk nézve szégyen.
...vágó mint civil, hm..ez kurva jó!!

ikarus 2010.07.28. 16:42:47

azért sokan félreértik a blogot, de mindegy, kár is rá a szó nekik... :D

bejgli 2010.07.28. 16:53:40

@~dá~:

Nem akarok okoskodni, de arra gondoltam, hogy az egész címet kellene idézőjelbe tenni. Hiszen tulajdonképpen, ugyan nem szó szerint, de tartalmilag idézed őket. És így ráadásul még véleményt sem nyilvánítottál. Amire nincs is szükség, hiszen az idézet úgyis önmagáért beszél.
Hozzáteszem, így is korrekt, ahogy most van.

Vajon kinek juthat eszébe egy ilyen lista? Mert ha esetleg beleteszek egy kakukktojást, és megnézem, hogy szerepel a többihez képest, oké. De egy ilyen 6/6-os névsort vajon hányan vesznek komolyan, és hányan fognak felháborodni, vagy röhögni rajta?

pösti 2010.07.28. 19:07:56

Jelenleg:- 23 kerület
- 66 fős Fővárosi Közgyűlés
- közel 700 képviselő
Így sajnos: "Sok lúd disznót győz"
(ez persze nem menti fel a "disznót")

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2010.07.28. 19:20:09

Szerintem, előbb kellene találni egy olyan embert mint Penalosa, mondjuk...
chibis.overstream.net/swf/player/oplx?oid=ljlmaca5n8md&noplay=1

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.07.28. 23:06:13

@bejgli: sajnos igazad van. túl idealista vagyok, hogy feltételezem, mindenki elolvassa legalább az első mondatot a posztból, mielőtt kommentelne :)

Höbörgő 2010.07.29. 11:11:01

Érdekes, hogy a civil kezdeményezéshez tartozó domain Brüsszeli bejegyzésű.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.07.29. 11:26:56

@Kóser Malac: Tarlós hülye vagyok István a szar. Minden alatt van. És az egész baromkodásnak, ami itt zajlik, ő lesz a vége. Ez a cikk is csak neki segít.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.07.29. 11:30:21

@eN: "igazad van, váltsuk le a szavazókat, úgyis jobban tudják egyesek, hogy mi a jó nekik."

leválasztani nem lehet őket. csak ne csodálkozzunk, hogy ilyen hozoztt anyagból ez lesz.

mitől lenne a rendszer és a politikusok jobb, mint a választók nagy átlaga?

Minden országnak, népnek olyan kormánya, rendszere van, amilyet érdemel.

Nem leválasztani kell a választókat, de felfoghatnák, hogy ha jobbat akarnak, magukon kell kezdeni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.07.29. 11:36:04

@eN: "igazad van, váltsuk le a szavazókat, úgyis jobban tudják egyesek, hogy mi a jó nekik. "

és én nem mondom meg, hogy mi lenne jó a választóknak, csak annyit észrevételeztem, hogy egy nagyon nagyon független, civil, semmilyen politikában soha részt nem vett jelöltre a kutya se szavazna.

hiába vágyakozik rá a szavazó, ha nem szavazna rá.

Ahogy a vicc szól:

A lottósorsolás délelőttjén a szegény skót imádkozva jár föl-alá a szobában, és hangosan imádkozik
- Jaj Istenem, csak most segíts meg, hogy enyém legyen a főnyeremény! Csak most az egyszer segíts, hogy én nyerjek! Egy idő után elunja a Teremtő az imádkozást és így szól a skóthoz
- Szívesen segítek, jóember! De legalább vegyél egy szelvényt!

Szóval hiába segítene a politika az embereknek azzal, hogy egy igazán civil, igazán független, makulátlan jelöltet állítanának, mert a kutya nem szavazna rá. Senki nem ismeri azt, aki tényleg föggetlen a politikától, de ért a polgármesterkedéshez (ez már úgy eleve ellentmondásos kicsit).

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.07.29. 11:38:22

@~dá~: sokat érsz az első mondatoddal, ha a cikk meg a cím másról szól, arra fognak kommentálni. gondolkodni szoktál?!

ferike00001 2010.07.29. 13:24:52

Kádár János is a civilbudapestet támogatja! Fent van a listán!

ferike00001 2010.07.29. 13:28:40

Nevét felfedni nem akaró forrásom szerint Kádár Biszku Bélát javasolta főpolginak. Még kilenc támogató kell, és hivatalos jelölt-jelölt lesz

csabagy 2010.08.04. 00:36:44

Bocs, de ez (ti. a jelöltlista) csak poén, paródia, görbetükör; nem kell annyira kiakadni!