eiffel 005Természetesen mindenki azt enged be az udvarába, akit akar - még akkor is, ha az a ház egy irodaház. Viszont előbb közparknak kikiáltani, majd elzavarni azokat, akik egy doboz kólával próbálnak besétálni oda - na az azért csúnya dolog. Először Urbanczyk Tamás riasztott Twitteren, hogy

@urbanistablog sajnos az Eiffel tér már nem a miénk http://bit.ly/9AzRBc egy szórakozó hely lett belőle, nem közterület többé! mit tehetünk?

Majd Dzsilla erőstette meg a dolgot (aki a "közpark" megnyitásáról is beszámolt annak idején és aki a mellékelt fotókat is késztette).

@urbanistablog tegnap voltam az eiffelen, és tényleg nem engedtek be kólával, de azt mondták, h csak nyárra "kibérelték"...

Így viszont elég abszurd, hogy nem is olyan rég "teleközparkozták" az egész magyar médiát (a sajtóközlemény most is fenn van a honlapjukon), aztán nem engednek be valakit, aki nem ott vette az üdítőjét. Ezek után "térnek" vagy "közparknak" nevezni az irodaház udvarát meglehetősen nagyképű és elég félrevezető duma.

Maradjunk abban, hogy egy söröző terasza. Olyanból meg van egy pár Budapesten - tessenek kérem oszolni, nincs itt semmi látnivaló...

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest park vendéglátóhely nyugati tér nagykörút zöldfelület vi. ker eiffel tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr922144663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ildsisy 2010.07.12. 08:31:23

Egy hete mikor ott jártam, feltűnt, hogy senki nem sétál a téren, a sok szék, asztal fel van állítva, és a bejáratnál, az utcánál egy őr sétál... megint körül akartam nézni, fotózni, mondtam is a páromnak, figyeld, utánunk jön az őr és kiküld... itt valami nem stimmel, nincs senki... láttam körül van zárva az egész terület, és napernyős-kiülős helyek vannak mindenhol. Bementünk, de mindenki figyelt.(pincérek, őr...) Remélem a sétálók ezután is bemehetnek, vége a focibajnokságnak... de ha csak a szórakozóhelyé ez az egész, akkor nagyon furcsállanám...

DFK 2010.07.12. 08:57:28

Ne csodálkozzatok, ez Demszkygrád; bármi megtörténhet. A közpark csak a PR volt.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.07.12. 09:06:58

Elgondolkodtató hogy amig kocsival állsz a járdára akkor ott el kell hagyni a gyalogos közelekdés számára másfél métert addig az ilyen utcai kiülős szaroknál már majdnem a székek között csámborogsz, lásd Váci utca..

belekotty 2010.07.12. 09:08:07

@DFK: Jaja, demszkigrád. Hányhatnékom van a fiatalkorábal maoista tanokat terjesztő, későbbi vadliberálissá lett csak a zsebe tömésével foglalkozó "polgármesterrel".
Menjen a nyaralójába Isztriára, a budapesti bejelentett lakcíméről is mondjon le!
500 milliárdos metróprojekt...
Igazuk van azoknak akik ellenezték! Nem szakmailag volt hibás, csak ismerve ezt a bandát biztos volt hogy ilyen rettenetes lopás lesz.

MacPhisto 2010.07.12. 09:12:18

Nem erre számítottatok? LOL. Hány éves vagy királyfi?

Giraffa 2010.07.12. 09:18:52

@Reding Itell: Járdára eleve csak akkor állhatsz, ha KÜLÖN tábla/útburkolati jel engedi. Különben tilos.

Balage01 2010.07.12. 09:24:36

ma lehet már beengednek, vége a vb, ma menj le, lehet másmilyen lesz.

bár demszki júdapestjében bármi megtörténhet.

Norv 2010.07.12. 09:33:04

Már annyiszor eldöntöttem hogy végigpiknikezem az ilyen közparknak kikiáltott helyeket, de nem volt időm rá sajnos. Az első ami nagyon bosszantott a Vörösmarty téri plaza, annak az első emeleti parkja is elvileg köz számára nyitott (de próbálj meg beülni oda egy párizsis zsömlével...)

Az a vicc, hogy a közparkká minősített udvara miatt sokkal nagyobb beépítést engedélyeznek a hatóságok, de azt nem tartatják be hogy tényleg nyitott e a köznek. Fenyegetőzni kell, elvileg ha közpark nem zárhat ki egy biztiőr. Mindenesetre az építéshatósággal fenyegetőzés lehet hogy használ :)

Meg kéne szerezni a vonatkozó határozatokat, és leállni kötözködni.

Norv 2010.07.12. 09:35:13

Másik hasonló szitu a 8. kerület, Horánszky-Mária utca közötti passzázsház. Horrorisztikus beépítés, két telek egyesítése, belső épületszárnyak, mindezt gondolom azért cserébe hogy itt át lehet majd járni. Eleinte csak kutyával átmenni tilos tábla, aztán üldögélni tilos, kb. 2 év és megjelent a vaskerítés...

Gyulimali 2010.07.12. 09:36:52

@belekotty:
csak csendben megjegyezném, hogy az 500Mrd-os metroprojekt nekünk sokkal többe fog fájni, mire vége lesz.

OkoskaTo:rp 2010.07.12. 09:37:32

@Giraffa: Látom, szövegértelmezési problémákkal küzdesz. Míg járdán autóval (azt engedélyező tábla esetén is) szabadon kell hagyni 1,5 métert, a különböző szórakozóhelyek (pl. a Rádayn vagy a Nagykörúton az Oktogon és a Nyugati között) büntetlenül székezik-asztalozzák el a teljes járdát.

@Norv: Igen, fenyegetőzni kell, akkor majd sikerül beleverni a verőlegények fejébe. Ugyanez volt a Marina parton is, ott sem akarták átengedni a jónépet a Dunához.

Funkerman 2010.07.12. 09:44:04

Majd ősszel az esőben, télen pedig a hóban leülhettek egy doboz kólával. Akár kettővel is.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.07.12. 09:44:13

Demszkigrádoztok itt, kedves kollégák.. nevetnem kell.. tetszettek volna, kedves budapestiek, nem megszavazni sorozatban azt a sátánfajzatot, akkor talán nem itt tartanánk!

Peter Blau 2010.07.12. 09:49:24

Az sem komplett aki még Demszkyre szavaz....

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 09:51:02

kérdeztem a biztonsági őrt, mikor mondta h nem vihetem be a kólát, hogy "de ez egy közetület nem?" na erre nem tudott egyértelműen válaszolni (egész pontosan azt mondta "jó kérdés"), de azt mondta h van közterület-foglalási engedélyük, valamint különböző kulturális programokat ajánlott a téren a nyár hátralevő részére.

Közöd??? 2010.07.12. 09:51:07

komolyan azt hisztek ennek demszky a felelőse?

Mostly Harmless 2010.07.12. 09:51:11

egyszer sem szavaztam demszkájra.
akkor én bemehetek kólával?

Dr. Panasz Muki 2010.07.12. 09:51:14

Létezik, hogy a közteret megvásárolta egy magánbefektető?
Nem lehet megtámadni az üzemeltetési engedélyt ilyenkor? El tudom képzelni, hogy az engedélyt valamikor úgy adták ki, hogy n négyzetmétert köztérként hasznosítanak.
Hol és hogyna lehet ennek utánanézni?

Egyébként javaslom a Lágymányosi híd budai hídfőjénél található új parkot, nagyon kellemes, külön ki van írva: Fűre lépni szabad!

Sákif za morro? 2010.07.12. 09:51:14

INGYEN!!!!! *

* Nem ingyen.

adiosG 2010.07.12. 09:52:21

A tér irodaház felőli oldalán utcaszinten végigmegy egy járda (ahol a Tesco is van) - ezt a VB meccsek ideje alatt rendre lezárták, hogy a sok ingyenélő ne nézze a meccset; "csak lentről lehet nézni".

Azt viszont picit nehezen fogadom el, hogy várandós feleségemmel, gurulós bevásárló-kocsival (tehát láthatóan nem meccsnézési szándékkal) nem mehetek arra sem a Tesco felé, sem pedig haza Izabella utcai otthonomba - helyette megkerülhetem a tömböt. Természetesen nem egy nagy út (feleségem így 30 fokban tán kevésbé értene egyet), de felesleges erőfitogtatás...

vittore 2010.07.12. 09:58:52

Mindenképp ki kell harcolni, hogy ha egyszer köztérnek lett kikiáltva, az is legyen, utána már csak az a kérdés hogy a "köz" mikor veszi birtokába és csinál belőle Nyugati téri aluljáró szintű helyet. 1-2 hét?

csuvel 2010.07.12. 10:00:41

Én csak pár képet akartam készíteni és úgy kizavartak mint egy kutyát a lakásból.
Hát a ...va annyukat!

vittore 2010.07.12. 10:02:09

@Panasz Muki: 2 éve járunk a "kopaszira", a legszebb, legnyugisabb park Budapesten. Itt valahogy be tudják tartani a szabályokat a látogatók. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

WinG 2010.07.12. 10:10:39

talán nem kellett volna telebaszni szeméttel a millenárist meg a gödör környékét, és akkor nem kéne biztonsági őr sehová. itt londonban százmilliárd feka van, de még ők is tudnak vigyázni a parkokra, nem úgy mint otthon az lmp-s hülyegyerekek :/

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.07.12. 10:11:40

amellett hogy ez nagyon gáz, el nem tudom képzelni mire gondolnak azok, akik itt demszkyznek

Avatar 2010.07.12. 10:12:43

A ZP meg a Rio is közterület. Mondjuk a ZPbe tudom, hogy napközben bemehetsz, kólázhatsz, stb, de estére azt is lezárják és magánterület jelleggel működik, amíg megy a buli.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 10:18:21

a zp és a rio esetében is volt botrány annak idején.

egerészölyv 2010.07.12. 10:19:22

Vannak gyönyörű sétáló- és kirándulóhelyek Budán, sehol egy lélek, áldott nyugalom, madárcsicsergés, bogár zizzen, béka kuruttyol. Nem oda kell járkálni, ahová mindenki...

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2010.07.12. 10:21:40

"csak nyárra "kibérelték""

aham, melyikre? mindre?

raly 2010.07.12. 10:21:53

És az milyen, hogy FŰRE LÉPNI TILOS? Semmi zöld terület nincs a környéken, erre odatesznek egy mindent a szemnek, semmit a mocskos seggednek parkot, le ne ülj a fűbe, mert azonnal elzavarnak. Ok, legyen őr, szóljon rá arra, aki szemetel vagy odapisál, de mégis mit képzelnek a vezetők, hova a francba menjen a szerencsétlen járókelő, ha le szeretne ülni a Nyugati környékén köztéren, kellemes környezetben, ad absurdum FŰBE? A West End tetejére? Szégyen, de még az a legelviselhetőbb. Basszus, odaültetném a Nyugati előtt lévő padokra egy egész napra a komplett önkormányzatot, megérdemelnék...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.07.12. 10:22:01

Ha tényleg közpark, akkor jó kreseti lehetőség: leülsz a fűre egy szalásmis zsömlével, az őr kirúg, te perelsz, aztán zsákban hordod haza a lóvét. Peren kívül, termsztesen.

Zsola777 2010.07.12. 10:22:28

Tessék kinyomtatni a hirdetményt, majd megint odamenni, és ha nem enged be, rendőrt hívni. Meg lehet hívni a médiát is :)

joszip 2010.07.12. 10:22:45

Felőlem géppuskás őr is állhatna a kapunál, viszont megérdemelnének néhány tízmilliós fizetési meghagyást az érintett médiumoktól az ingyenreklámért.

indapass90210 2010.07.12. 10:23:04

Egyszerűen le kellett volna önteni a kólával a muksót :)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.12. 10:26:25

Őszintén érdekelne, hogy ki a vendéglátóhely tulaja, és hogy melyik kerületi/fővárosi/országos fejessel milyen rokoni/üzleti kapcsolatban áll.

Ha végiggondoljuk: gyakorlatilag közpénzből építettek neki egy gyönyörű kerthelyiséget, a főváros egyik legforgalmasabb pontján. Jémilyenérdekes! :S

@WinG: Te valamit totál félreértettél... szerintem sokat segítene a poszt elolvasása. :D

vittore 2010.07.12. 10:26:57

@dzsilla: Ja! Volt. Aszt' ennyi. Azóta kussolnak róla. Az Eiffel térnek, ha valaki leírná a tulajdonviszonyait és a valódi közpark-vagy nem közpark státuszát igen nagy előre lépés lenne végre. De a Rio-Zp az valódi közterület, most nem jut eszembe milyen park a neve. Egy iszonyú naív és eccerű' kérdés: hogy a p.csába lehet ez akkor mostan?

lumi888 2010.07.12. 10:27:50

Az egészhez az is hozzátartozik, hogy kissé elszálltak a közteret lefoglaló vendéglátósok.
Eleinte "csak" úgy lehetett a kinti asztalokhoz leülni, ha az ember azért fogyasztott valamit a bárból(?).
Aztán kezdtek pénzt kérni az asztalokért.
A német-spanyol meccsre már csak úgy lehetett helyet foglalni, hogy az ember bevállata, hogy 3000 forintot fizet egy asztalért, amit aztán lefogyaszthat. (4-5 emberre 3000 nem olyan eszméletlen sok) Viszont mire odaértünk a lefoglalt asztalhoz, a mosolygós pincérnő közölte, hogy "jaj bocsi, de nem 3000/asztal, hanem 3000/fő a kötelező fogyasztás". Hát ez azért elég gáz. Az már csak hab a tortán, hogy egyetlen árlap sincs kitéve sehová, így az ember azt se tudja, hogy az a sör, amit rendel, mennyibe kerül.
Amikor ezt szóvá tették az ismerőseim, és kérték a panaszkönyvet, az persze nem volt. Helyette megjelent az üzletvezető, aki valami olyan hülye magyarázattal állt elő, hogy eddig sokszor előfordult, hogy a meccs után fizetés nélkül távoztak a nézők. Ez azért nevetséges, mert amíg csak kötelező fogyasztás volt ármeghatározás nélkül, addig a pincérek a számlával együtt hozták a piákat, vagyis egyből fizette mindenki, amit rendelt. Számomra még az is kérdéses, hogy 3000 forintot le lehet e inni egy este alatt úgy, hogy az 5 pincér egyike kb. 30 percenként keveredik az asztal felé?
Szóval undorító, amit ott műveltek, és ha ez folytatódik, akkor biztos, hogy az Eiffel tér egy szép park marad, mert senki sem fog arra járni, hogy elejtsen egy morzsát.

egerészölyv 2010.07.12. 10:31:19

@lumi888: erre viszont van egy egyszerű módszer. Írni kell a Fógyasztóvédelmi Felügyeletnek, valamint a felügyeleti szervnek, amely feltehetőleg a kerületi önkormányzat, és nem árt a CC-be betenni még egy-két minisztériumot is. Árlap nélküli kiszolgálás ugyanis a legsúlyosabb vendéglátóipari visszaélés.
És ha erre felhívod a fent említett hatóságok figyelmét, figyeld csak meg, hogy az égvilágon semmi sem fog történni.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.12. 10:34:17

@Bukowszky: ugyan, nyálaskám! Szavaztuk volna meg valamelyik nyilas elvtársadat? Ne röhögtess, mer' körbehuggyozlak!

fuggetlenallamok 2010.07.12. 10:35:50

ruppótlan köcsög parasztok! pénzetek nincs, vagy mózesek vagytok költeni? felmerül a kérdés, hogy hol nézzétek ingyen a meccset? otthon édesapám, ha vettél tv-t!

ki tökömet érdekel az, hogy leülsz mellém a fasírtos szendvicsedet zabálni és a negyven éves, nagyapai örökségedben lévő szutykos termoszodból iszod hozzá a cefrét? ne kúrd el senki esti szórakozását az igénytelenségeddel!

nem ismered a várost? nyugatiba hoz be a vonat? akkor fizess! ilyen egyszerű. hülyének lenni többnyire nem olcsó!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.12. 10:37:29

Nem mellesleg roppant kíváncsi lennék, hogy a demszkyzők közül hányan tudnak konkrét infoval szolgálni atekintetben, hogy ezeket a közterület foglalásokat Demszky engedélyezte, netán az ő jóváhagyásával engedte meg valaki más illetékes elvtárs...

Egyébként közpark: ott az Erzsébet tér. Nézzétek meg, mi lett belőle! Nem Demszky ment oda szétverni, nem ő szemeteli, hugyozza, szarja tele, de mégcsak nem is a hajléktalanok. Az igen tisztelt, szórakoznivágyó budapesti ifjúság tette, teszi mindezt.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 10:39:16

@vittore: egy időben terjengett a hír, hogy bezárják a zp-t, ami aztán teljesen kiverte a biztosítékot a fiataloknál, tehát a zp-nek azért akárhogy is, valamennyire van létjogosultsága a maga formájában, mert egy kedvelt szórakozóhely. ha jól emlékszem az elején talán ingyen lehetett bemenni a koncertekre, és igazából még most sem túl drágán. ott inkább akkor lett para, amikor kiderült, hogy az önkormányzat milyen viszonyban van a tulajdonosokkal, és tökre nem annyiért és úgy bérlik a területet, ahogy az a papíron van.
egyébként igazad van, elsikkadt a téma, és én például nem emlékszem, hogy volt-e megoldás...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.12. 10:39:39

@fuggetlenallamok: te okostojás! Nem tudom, feltűnt-e, de _közterületekről_ van szó, amit a vendéglátós maffia egyszerűen elfoglal.
Engem pl. kurvára nem érdekel semmilyen focimeccs, ha beülök egy ilyen helyre, akkor max. beszélgetni szeretnék, amit a sok köcsög, esetenként merevrészeg focidrukker mellett nem lehet.

delspam 2010.07.12. 10:45:51

Nem vagyok eredeti pesti azt sem tudom mi volt a park helyén ezelőtt, meg hogy milyen pénzekből épült. Mikor megláttam, csodálkoztam milyen szépen sikerült, tényleg jól néz ki, gondoltam is magamban, ez biztos hasonló lesz mit a Gödör, milyen király. Tegnap délelőtt lementem megkérdezni, hogy lehet-e nézni a meccset este, azt mondta a pincér:
Lehet, de sajnos minden hely foglalt, hányan lennétek? (Ezt így egy mondatban :) ) Ugye érzitek, hogy valami nem stimmel:) Mondom csak ketten a barátnőmmel. És már kereste is a helyet, miközben mondta, hogy 3000Ft a kötelező italfogyasztás per koponya. Tudjátok nem a 3e-n húztam fel magam, mert korrekt volt és szólt. Sokkal inkább azon, hogy 900 Ft egy sör. Pest egyébként is baszott drága de ez már túlzás. Abban az esetben ha ez KÖZ park, akkor elmehetnek a pi... ha nem közpénzből és nem közparknak épült akkor nem szóltam, a saját pénzével azt csinál amit akar. De szerintem jó lenne egy olyan pezsgő hely itt is mint a Gödörnél, nagyon szeretem azt a helyet, ha ahhoz van kedved leülsz egy asztalhoz, ha épp nincs akkor akár a fűbe is. HA akarsz költesz (ott is vagy 600 pl a sör) ha nem akarsz nem költesz.

raly 2010.07.12. 10:46:47

@urbanistablog, javaslom csinálj a témának egy Facebook csoportot, pl. "bojkottáljuk az Eiffel teret" vagy valami szellemesebbet. Nem kerül semmibe, és hátha kinövi magt annyira, hogy legyen média visszhangja.

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2010.07.12. 10:50:54

A vb alatt 3-4-szer voltunk ott és sajnos egyre inkább elkapatták magukat. Az elején még simán lehetett nézni a TESCO előtti korláttól is, de ha be akartál menni a biztonsági őrök folyamatosan szivattak. A végén már foglalni kellett a helyet, amit megtettünk egyszer de a csávó húzta a száját, hogy csak ketten vagyunk és véletlenül aztán mégsem voltunk rajta a listán, amikor a megérkeztünk. Onnantól minden nap a fűről néztük a meccseket. Nem sikerül megtalálni az egyensúlyt. Ők biztos azon durrognak a team-meetingeken, hogy ez magánterület, ők fektettek bele a sok hülye meg majd csak szétbaszná mint a Gödör fölötti teret, mi meg azon, hogy akkor ez most közpark vagy hűbérbirtok? A kettő közé kéne belőni, de nem megy. Vagy erre, vagy arra minden közterületünk elbillen.

lumi888 2010.07.12. 10:51:13

@delspam: Már készítettek árlapot???? Ha igen, akkor legalább valamit már változtattak az 5 nappal ezelőtti helyzeten.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.07.12. 10:53:09

@WinG: Ja, mert a fekák olyanok, sőt még a kerítés is kolbászból van Londonban!

Kuruttya 2010.07.12. 10:54:08

Amennyire én tudom ez nem közterület, és soha nem is volt az. Persze ettől még szarjanak sünt. Már a "ne lépj a fűre" policy is ellenszenves volt tőlük. (A kopaszi gáton meg "fűre lépni szabad" táblákat raktak ki.. pedig az is magánberuházás.)

Viszont mostmár értem, hogy miért erőltették ezt a mélyteraszos kialakítást, ami egyébként mindenhol megbukott eddig a városban. Így kialakítottak egy jól "védhető" részt a téren, aminek jól definiált bejáratai vannak, ahol akár belépőt is szedhetnek ha akarnak. :/

Kuruttya 2010.07.12. 10:59:31

Namost komolyan eltűnt a kommentem?

spag · http://railzone.nl 2010.07.12. 11:12:54

hat ezt vartuk vegulis.

Naomi Klein No Logo c konyveben van egy fejezet (No Space) ami arrol szol hogy a demokratikusan iranyitott rendorseg altal vedett koztereket atveszi a maganhadseregek altal vedett plazabelsok -- azert szerencsere szerintem ez europaban nem olyan durva mint amerikaban, de ez egy jo pelda.

spag · http://railzone.nl 2010.07.12. 11:15:33

@Reding Itell: jó példa, viszont a helyzet ugyanaz: mindenki szarik a járdán parkolás szabályaira is.

mojszipupi 2010.07.12. 11:18:18

Amíg valóban "közpark" volt addig is rendre elküldték az amebreket onnan az őrök, igaz ők a füvön heverészve rombolták a park képét...

Minden nap elmegyek ott, és egy árva lélek nincs bent sosem csak székek meg asztalok. Na meg a kemény csávó biztonsági.

Ja és az a rohadt Toyota Celica amelyik persze ingyen parkol a felhajtóban állandóan, jegy nélkül. Rohadjon meg a park ott ahol van, ezért kár volt

fuggetlenallamok 2010.07.12. 11:20:36

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
tegnap épp megnéztem a döntőt. mint jellemzően, most sem ittam alkoholt. voltak sokan, akik ittak, de mégis kivel volt kizárólag baj? a kivetítő előtt lézengő "csak beszélgetni jöttem és szarok a meccsre és mindazokra, akiket érdekel a meccs, így a képernyő előtt smárolok a párommal" lehetetlenül bunkókkal.

köztér / nem köztér kérdésre szorítkozva:
meg lehet nézni a köztérnek minősülő helyeket. huligán hülye gyerekek intellektuális beszélgetéséhez elengedhetetlen marihuánás cigarettájától bűzlik minden, szétdobált mocsoktól hemzseg a környék, olcsó kannást szürcsölő lecsúszott ótvarok húgytócsáitól átitatott minden fal és fűszál. na erre aztán baromi nagy szükség van!

ne vedd magadra, mert nem személyeskedni akarok. csak arról van szó, hogy valamilyen szelekciót indokoltnak látok ahhoz, hogy átlagosan kulturált, élhető környezetben lehessen pár órát eltölteni. és a mai világban a legkönnyebb szelekció a pénztárca.

a vendéglátós maffiát meg ki lehet kerülni könnyen. nem mész oda.

delspam 2010.07.12. 11:21:47

@lumi888: Igen volt árlap, minden asztalon ami körülöttem volt, mert lementem ám:D

Tipikusan magyar megvalósítás ez, pl:
Voltam Hollandiában tavaly, az egyik híres és nagy téren, körben (ahogy szokás) tele éttermek sörözők stb, beültünk az egyikbe 2000 Ft volt átszámítva a 4dl Heinekken (mi más:D ) Nem húztam a számat, mert sejthető volt hogy nem lesz olcsó mivel ez egy frekventált hely, és szerintem ha az ember valamire rászánja a pénzt akkor már ne fintorogjon. A nagy különbség az volt, hogy a tér közepén lévő szobor körül bizony ott ültek a fiatalok akiknek nyilván nincs ennyi pénzük, meg mivel ott laknak nekik így jó. Ülnek a földön, padon, stb és vesznek a helyi Non-Stopban olcsó sört, kólát, vodkát meg amit akarnak. Ízlésesen apró sövénnyel el voltak kerítve a puccos részek, amit jogosnak érzek mert én mint turista nyilván nem vagyok kíváncsi a "fasírtos szendvicsre", de erre nem az a megoldás, hogy akkor a helyiek meg a kevésbé pénzesek menjenek a fenébe. Szerintem könnyedén megfér egymás mellett így (vagy akár máshogy is) a többféle anyagi háttérrel rendelkező ember, csak a volt keleti blokkban van meg ez a mentalitás, sajnos.

JA és egyébként ezen a téren 2 óránként jött bizony egy jó nagy színes (le folt festve valami művész által) óriási "porszívó" aoutó, és felszippantotta az ott maradt szemetet bizony :D Gyártanak ilyet :D Addi a fiatalok felemelték a feneküket és majd visszaültek a tiszta térre. Mindez persze éjszaka is :D

Szóval van mit tanulni itt még :)

delspam 2010.07.12. 11:23:22

Bocs kicsit gyorsan írtam és kimaradtak betűk :D

malaryanbeast 2010.07.12. 11:25:57

Tegyük rendbe egy kicsit a dolgot, mert úgy látom hogy az elvilg hozzáértő bloggerek SINCSENEK ellátva kellő infóval.

NEM közpénzből épült a beruházás, és nem Közparknak hanem KÖZÖSSÉGI TÉRNEK.
A buli itt az hogy a vonatkozó média hibásan közparkozik orrba-szájba.
A fő befektető a Nordtel, alias Telenor,
mellette más gazdasági konzorciumokkal.
Parasztosan: " az irodaház udvara". bezony.

A cél az volt hogy kialakítanak egy közösségi teret melyhez szervesen kapcsolódik a Telenor által üzemeltetett DJUICE brand.
A DJUICE brand hivatott beskatulyázni a "maifiatalságot" a "parkbanücsörgünkbandázunkpiálunkésesemestírunkjaésdivatozunkmindenszarral" kategóriába és apu pénzét elszívni rajtuk keresztül. Ehhez társul az U26 néven beindított djuice "kocsma" is és bezony a nyáron kiterjesztették a működésüket az egész "közösségitérre";

Ennyire 1xű az egész. Gusztustalan mondjuk,
de a kapitalizmus már csak ilyen szép :)
ja és azoknak akik nyavalyognak: ti vennétek egy 100 négyzetméteres kivetítőt azért hogy vadidegenek ingyen nézhesség a kertedben a vb-t? neeem? naugye. miért gondoljátok hogy nektek "jár" ez? Mozi ingyé van? nem? Aaaaztaa....
Fúj a múltkor az a szemét geci pék is pénzt kért a kenyérért.. a szeme folyjon ki..
Lehet a meccset otthon nézni ingyen.
Vagy lehet fizetni a SZOLGÁLTATÁSÉRT. ugyanis az nem csakúgy JÁR. :)

delspam 2010.07.12. 11:29:03

@fuggetlenallamok: Abban amúgy igazad van (még ha az ezt megelőző hozzászólásod szerintem túl nyersre sikerült), hogy azoknak sem kellene feltétlenül bűnbakot látni akik normálisan szeretnének vigadni, és ezért hajlandóak fizetni is. Ha már a Gödrös példát hoztam, én sem szeretem a kéregető csövest. A fűszagot, meg egyáltalán cigiszagot sem, egyszerűen rühellem, és jelenleg gyakorlatilag nem tudok olyan helyre menni Pesten ahol ne kellene azzal számolnom, hogy olyan büdös leszek, hogy az nem emberi.

Kuruttya 2010.07.12. 11:29:15

@fuggetlenallamok: jártál a Szabadság téren? Ahol szintén volt VB kivetítés asztalokkal, de ha nem oda ültél, akkor nyugodtan vihetted magaddal a kóládat? És mindezek ellenére sem fetrengtek bekannásborozott csövesek a fűben?

Na, így is lehet ezt.

delspam 2010.07.12. 11:31:00

@malarya: Kössz az infót. Így oké a dolog.

will 2010.07.12. 11:31:17

A Facebook oldaluk sem arról szól, hogy minden patent lenne a hellyel:
http://www.facebook.com/group.php?gid=126154387412373#!/group.php?gid=126154387412373&v=wall

fuggetlenallamok 2010.07.12. 11:36:59

@Álmos:
szab téren voltam vagy 3 alkalommal. én azt a 3 fát kivágtam volna, amitől a garázs mellett állva derék munka lehetett nézni a kivetítőt. mert ugye milyen az okos magyar? áll. miért áll? fasz tudja, de áll. de az semmi. hogy áll. ha te ülsz, akkor beáll eléd és ha szólsz neki, hogy legyen oly kedves, akkor meg bambán néz. 2 kedves kérés után, meg ha megígéred neki, hogy szilánkosra hollandizálod a lábszárát, ha nem vánszorog arrébb, vagy teszi le a seggét, akkor meg megengedően elfelejti a korábbi 3-4 lélekhez szóló, protokolláris indítványodat és azonnal kinyílik a bicska a zsebében. nekem a szabtér nem volt meggyőző.
bár az észrevételed jogos abban a tekintetben, hogy azért zömében a tér közepén, a fűben el lehetett lenni civilizáltan

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 11:42:18

@flegman: nos a facebook oldaluk szerint néhány nyárra:

"Végül a tulajdonosi gárdáról: Sajnos van egy 21 éves bérleti szerződésünk, ami azt feltételezi, hogy sokáig maradunk."

fuggetlenallamok 2010.07.12. 11:47:15

@Silent Bob: széles mosollyal!:) ha már így tegező viszonyba kerültünk...

Kutyuu 2010.07.12. 11:48:43

@malarya: Okostoji, egyeztetni kéne a főnökeiddel, mielőtt véded a projektet:)

> és nem Közparknak hanem KÖZÖSSÉGI TÉRNEK.

Idézek:
eiffelter.hu/hun/

"2009-08-05_Közpark Nyílik a Nyugati téren

Közpark nyílik a Nyugati téren.

A fejlesztők ConvergenCE és a DVM Group szeptemberben adja át a 4,800 m²-es (futballpálya méretű) közparkot a lakosságnak. Az Eiffel Tér Irodaház fejlesztői 290 millió forint értékű beruházást eszközölnek a Nyugati tér mellett kialakításra kerülő Eiffel téren. Az elképzelés egy párizsi hangulatú nyüzsgő kulturális park megteremtése volt a belvárosban, éttermekkel kávézókkal, színi előadásokkal, koncertekkel."

Ha ezt a tök hivatalos sajtóközleményt (nem, nem a média harsogta közparknak) megnézed, ez bezony nem az irodaház udvara koncepcióról szól, hanem egészen másról...

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.07.12. 11:53:27

@malarya: a posztban nem az szerepel, hogy közterület! Valóban nem közpénzből épült, nem is állítottam. Azért is írtam, hogy:

"Természetesen mindenki azt enged be az udvarába, akit akar - még akkor is, ha az a ház egy irodaház."

De! A "közpark" kifejezést nem a média találta ki! Eredetileg a projektnek is ez volt a neve, aztán kikopott belőle. A projekt honlapján is fenn van még a vonatkozó sajtóközlemény, miszerint:

"ELKÉSZÜLT AZ EIFFEL TÉR IRODAHÁZ ÉS KULTURÁLIS KÖZPARK

Az Eiffel Tér Irodaház és Kulturális Közpark ünnepségére a Nyugati pályaudvar szomszédságában, a pazarul kiépített új közparkban került sor szeptember 29-én. A rendezvény a 23.663 m²-es iroda- és kiskereskedelmi egységek, és a 4.800 m²-es kulturális park kivitelezésének befejezését ünnepelte." stb stb

Kuruttya 2010.07.12. 11:54:01

@fuggetlenallamok: szerintem túl negatívan állsz hozzá az emberekhez :)

lumi888 2010.07.12. 11:54:16

@malarya: Persze, hogy fizetni kell a szolgáltatásért. Nekem nem is ez a gondom, hanem az, hogy az ár minden nappal változott. A kötelező fogyasztás oké. Tényleg ne üljön le senki a mekis kólájával. De miért nem volt elég a fogyasztasz és fizeted rendszer? Miért kellett beárazni az asztalokat, majd gyorsan átváltoztatni fejenkéti belépőre? Most már van itallap is, éljen! De nagyon bénán indították be az üzletet.
Szóval még egyszer, hogy mindenki megértse: NEM azzal van a gondom, hogy fizetni kell egy remélhetőleg szabályosan birtokolt területen való szórakozásért. Az a bajom, hogy az elmúlt hetekben semmilyen tájékoztatást nem kaptak a tér látogatói a tér üzemeléséről, szabályairól, árairól. Illetve amilyen szabályokat alkottak az üzemeltetők, azt is naponta változtatták. Legyen az U26-é a tér. De üzemeltesse szabályok szerint (pl.: fogyasztóvédelmi elvárások), ne ötletszerűen, naponta máshogy.

lumi888 2010.07.12. 11:56:01

hová tünt a kommentem???? :-(

kispista 2010.07.12. 11:56:03

A helyet a főtolvaj Gerendai Kátoly vette bérbe, mit várunk tőle?
Féreg banda az egész bagázs!

És azt is megnézném, hogy az építési előírások változásának nem volt-e feltétele a közpark? Mert jelenleg nem az van, így esetleg szerződést is sérthettek.

alexed 2010.07.12. 11:56:15

Szeretném én is egy kicsit tisztázni ezt az ügyet, mert nagyon sok tévhit kezd elterjedni erről a térről. Tudomásom szerint ez a terület egy-két éve még egy lepusztult területe volt a MÁV-nak, amit az irodaház befektetői európai színvonalúvá építettek át. Ahogy az a honlapjukon is látszik, a -1-es szinten vendéglátó üzletek és annak teraszai fognak üzemelni. Az irodaház ezt a parkot valóban megnyitotta az emberek számára ( nem rendezvények ideje alatt ) , de a a park kulturáltsága érdekében valóban olyan házirendet alakított ki, amivel megelőzhető a park nagyon gyors tönkretétele( ld. Gödör).Az, hogy ez a volt parkoló az Eiffel tér nevet kapta, nem jelenti azt, hogy ez egy közterület. Ennek tisztázása érdekében egyébként a kerületi főépítészi irodától az alábbi levelet kaptuk: "Levelére-szerencsémre- nagyon könnyen tudok válaszolni. Az Eiffel Irodaház melletti terület, melyet Eiffel térnek neveztek el, nem közterület, továbbá szerződés alapján sincs a közforgalom számára megnyitva."
A VB közvetítés valóban egy rendezvény volt, ahol nem szedtünk belépőt, és azokat, akik nem akartak az asztalnál fogyasztani, engedtük, hogy leüljenek a fűre és a padokra, de azért azt remélem, hogy senki nem gondolja komolyan, hogy csak úgy besétál egy zártkörű rendezvényre a hozott piával??? A Szigeten vagy a hasonló többi rendezvényen sem lehet.
Egyébként ebbe a blogozásban épp az a jó, hogy bizonyos emberek arc nélkül hazudhatnak és rágalmazhatnak bárkit, akik nem az ő értékrendjük alapján éli az életét vagy végzi a munkáját(gondolok itt az asztalonként vagy személyenkénti fogyasztásra.)

fuggetlenallamok 2010.07.12. 11:56:49

@Silent Bob: cage:) de ne offoljuk már szét! örüljünk szép csendben a spanyol sikernek és még inkább a hoolland kudarcnak! én titkon a globális felmelegedésnek is drukkolok.. hoollandia tengerszint feletti magassága okán:)) kellemes halált a sok focihuligánnak

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.12. 12:00:06

@belekotty:

Én úgy tudom Demszky nem volt sosem maóista (egyes mások a későbbi SzDSz-ből voltak), egyébként egyetértek.

Rá Dios 2010.07.12. 12:00:35

Nem értem:
Eladták nekik -a beruházóknak - azt a helyet (most nem téma, hogy ki és mennyiért)mert akkor azt engednek be és azt csinálnak ahogy nekik tetszik, vagy közteret alakítottak át és akkor miért nem szerez ennek a közterületfelügyelő érvényt.
Apropo meccs és asztal: bemehetek- e én a kommentelőhöz csak mert neki HD tv-je van, nekem meg a BW videotonom?

Rá Dios 2010.07.12. 12:02:21

ja látom, nem is közterület. akkor mire a rinya?

kispista 2010.07.12. 12:02:48

@alexed: Mit tudok rosszul? Hogy a helyet az a Gerendai bérli, aki a szigetből adómentesen gazdagodott meg? (Gerendai "nulszaldós" Károly, aki ingyen kapta meg minden évben a szigetet, és a pénzt fiktív cégeken keresztül szedte ki)

Kuruttya 2010.07.12. 12:03:27

@alexed: uh, nem akarok én senkit sem védeni kéretlenül, de ha ez az arcnélküli hazudozás ~dá~-ra vonatkozott, akkor kurvára mellétrafáltál. Vagy mit értesz blogozás alatt..?

És ez a pökhendi stílus.. miután nyilvánvalóan hazudtak erről a közparkos dologról.. van bőr a pofádon.

lumi888 2010.07.12. 12:03:36

@alexed: értékrendetek van,de panaszkönyvetek nincs, amibe beleírhatná az ember a fenntartásait a hely működésével kapcsolatban, igaz? ;-)

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 12:05:04

@alexed: én csak azt szeretném kérni ebben az esetben, hogy a sajtóközleményben ne írják le többször azt a szót, hogy közpark, hanem használják helyette a rendezvénytér, szórakozóhely, kocsmaterasz megnevezéseket, és akkor nyilván nem próbálok besétálni kólával.

lumi888 2010.07.12. 12:05:08

@Rá Dios: Gyere! Kapsz ropit is! És még a mekis kóládat is hozhatod. ;-)

kispista 2010.07.12. 12:06:06

@Rá Dios:
1. folyamatosan közparkként propagálták a PR-cikkekben.
2. Vajon hogy érték el az ilyen mértékű beépítési lehetőséget? Csak nem úgy, hogy a döntéshozóknak is azt hazudták, hogy közpark létesül majd?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.12. 12:09:38

Majd jön a tanácsköztársaság, és megnyitja a plebsznek a teret - mint annak idején a Margitszigetet. :))))

Zűrzavaros fővárosi (v)iszinyok ékes példája e tér.

A Kopaszi-gáttal meg csak addig pédálózzatok, amíg el nem adják az is csutkára... Mellette úgyis full beépítés várható az elkövetkező 5-10 évben.

Füredi 2.0 (törölt) 2010.07.12. 12:11:04

@kispista:
Én most elolvastam a honlapjukat, lehet, hogy figyelmetlen voltam: mutasd meg légyszives, hogy hol van leírva, hogy ez egy közterület/közpark? (Ez a blogszerzőnek is szól)
Szerintem a honlap alapján egyértelmű, hogy ez magánterület...

kispista 2010.07.12. 12:12:21

@lumi888: Minek panaszkönyv? A többi jogszabályt is leszarja ez az adócsaló feketén foglalkoztató bagázs!

Pofátlanságuk miatt nyertek néhány feljelentést!

kispista 2010.07.12. 12:16:24

@Füredi 2.0:

"
2009-09-28_Elkészlt az Eiffel Tér Irodaház és Kulturális Közpark

ELKÉSZÜLT AZ EIFFEL TÉR IRODAHÁZ ÉS KULTURÁLIS KÖZPARK

Az Eiffel Tér Irodaház és Kulturális Közpark ünnepségére a Nyugati pályaudvar szomszédságában, a pazarul kiépített új közparkban került sor szeptember 29-én.

...

Az épület és a közpark tervei a Központi építészeti tervtanáccsal, mely az építészeti zsűrik legfőbb szervezete, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) tervzsűrijével, valamint a VI. kerület illetékes szerveivel együttműködve kerültek meghatározásra.

...

Forrás:

www.eiffelter.hu/hun/
Hírek menüpont

Ezeket a PR-cikkeket küldték ki a médiumoknak. Ezzel sok embert tévedésbe ejtettek, mivel azt hitték, hogy valóban egy közpark létesül. Amiből valószínüleg anyagi előnyük is származott.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.07.12. 12:17:31

@Füredi 2.0: eiffelter.hu/hun/ ott kattints a hírekre. Az uccsó előtti sajtóközleményben (meg minden korábbiban) még szerepel, hogy közpark.

Kutyuu 2010.07.12. 12:17:58

@Füredi 2.0: Ha jól látom, többen is betették a PR hírt. A Hírek lepottyanó menü alatt találod. Utána jöhet a MeaCulpa.

alexed 2010.07.12. 12:21:14

@kispista: igen, ennek a helynek semmi köze nincs Gerendaihoz, megnyugtatalak.

Grigorij 2010.07.12. 12:24:11

"komolyan azt hisztek ennek demszky a felelőse?"

Bizony!
Ahogy mindenért a 8 év...

Mert annyira jól sikerül viktorka idomítása, hogy a sutyerák zombijai már a saját árnyékukban is valami szoclib ellenséget látnak...

A kerületi közterületekért a kerületi vezetők a felelősek! Ez ugye nem demszki...
A MÁV területekért a MÁV és az állam... Ez ismét nem demszki... Sőt pár hónapja a MÁV és az Állam valami kőbányás kommunista fiáé? Nem az isztriásé, a szőlősé!

BETEG elmék!

Káposztakukac 2010.07.12. 12:24:29

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): egy fillér közpénz sem folyt. a "parkot" az irodaházat is építtető beruházó csináltatta és fizette.

alexed 2010.07.12. 12:24:39

@Álmos: mi bérlők vagyunk, nem a tulajdonosok. Semmi közünk ahhoz, hogy ők vagy a média mit és hogyan reklámozott, ezért kértünk állásfoglalást a kerülettől. Egyébként ez soha nem volt közterület, mert ez egy MÁV kezelésében lévő parkoló volt néhány éve.

Kutyuu 2010.07.12. 12:26:47

@alexed: Szuper, új fogalom születhet általatok:

"A közforgalomtól elzárt közpark"

Most gratulációt vársz, milyen nagyszerűt alkottatok? Kicsit vissza kellene venni, a napnál is világosabb, miről van szó. Nagy csindadrattával kitaláljuk, majd kikiáltjuk a dolgot, utána meg mosdatjuk a szerecsent. Lóizé ez, nem közpark. Ismét sikerült egy nagy kakit átkötni selyemszalaggal, gratula Nektek, nézegessétek csak, remélem a (nemlétező) vendégek, bérlők is érezni fogják a szagot.

alexed 2010.07.12. 12:28:50

@lumi888: van panaszkönyvünk és itallapunk is nyitás óta, de hiszen pontosan tudnád is, ha beültél volna. Bejöhetsz nyugodtan és bele is írhatsz, ha gondolod.

alexed 2010.07.12. 12:31:36

@Kutyuu: mint említettem, bérlők vagyunk, nem mi nyilatkoztunk és nem is mi építettük.

Kuruttya 2010.07.12. 12:32:28

@alexed: a beruházó közparknak reklámozta a teret, te meg "zártkörű rendezvény"-ről beszélsz. Ha nem érzed ezzel a problémát, nagyon sajnálom. Az meg senkit nem érdekel, hogy ti "csak" bérlitek a helyet, ettől még hazudtak nekünk, és te őket véded nagy pofával.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 12:33:23

@alexed: megértem, hogy nem ti követtétek el a kommunikációs "bakit", de attól még a köztudatban ez közparkként szerepel...

alexed 2010.07.12. 12:34:37

@Álmos: én nem őket védem, csupán a tényeket próbálom ismertetni, hogy tiszta legyen a kép és ha kérhetem, tisztességes hangnemben.

Füredi 2.0 (törölt) 2010.07.12. 12:37:54

@kispista: @~dá~: @Kutyuu:
Oké, mea culpa - nem a közleményt olvastam, hanem magát a leírást.

(Viszont abban egyetértünk, ugye, hogy ez magánterület...)

Kuruttya 2010.07.12. 12:38:48

@alexed: elfogadod azt a tényt is, hogy hazudtak arról, hogy ez közpark? Ha igen, akkor nem kéne egy kicsit több megértéssel viszonyulni az emberekhez, akik bevették ezt a dumát?

alexed 2010.07.12. 12:39:56

@dzsilla: remélem a beruházók majd kijavítják ezt a bakit, mert ez nekünk sem jó. Egyébként a biztonsági őrzés is csak azért van, hogy az emberek ne tegyék tönkre pillanatok alatt az egész teret. Mindemellett mi pl. a kutyásokat is beengedtük, ha vállalták, hogy nem a füvön futtatják és végeztetik el a dolgukat.
Ja és mégvalami: A köz számára nyitott park nem egyenlő a közterülettel. Ezért kértünk mi is állásfoglalást.

kispista 2010.07.12. 12:40:35

A médiában nem kapott volna ez a szabadtéri kocsma ekkora hírverést, ha nem közparkként reklámozzák a területet. Így a hazugságuk miatt anyagi előnyük is származott.

kispista 2010.07.12. 12:42:12

@Grigorij:
"
A kerületi közterületekért a kerületi vezetők a felelősek! Ez ugye nem demszki..."

EZ a 6. kerülethez tartozik? Azt kik is irányítják? Az MSZP-SZDSZ, vagy a fidesz?

alexed 2010.07.12. 12:44:42

@kispista: nem kell mindenben politikát látni, egyszerűbb, ha bemész földhivatalba és megnézed a státuszát. Soha nem volt közterület.

lordb 2010.07.12. 12:44:46

@alexed: Mi is voltunk ott a német-spanyol alatt, és az már eleve furcsa volt, hogy nem engedték be az ásványvizet. Az sem volt szimpatikus hogy 3000Ft/fő-ért ülhettünk volna asztalhoz. Végül a 650Ft-os sörünkkel oldalról a fűben ülve nézhettük a meccset. Csak azért nem mentünk át máshova, mert 10 perc volt a kezdésig. Viszont az biztos, hogy többet nem megyünk oda. Pedig, hogy ha látványosan nem arra mentek rá, hogy a VB alatt minél több pénzt beszedjetek, akkor szerezhettek volna jó pár visszatérő vendéget. Látva a kommenteket, így aligha sikerült, és ez első sorban nem nekünk rossz...

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.07.12. 12:45:40

Én már szinte látom lelki szemeimmel, ahogy októberben téliesítik a teraszt.

ElPadre 2010.07.12. 12:46:39

teccettek volna az allée mellé jönni. az köztér, kulturált, hangulat is volt. meg nagy kivetítő.

meg sajnos sok szúnyog is, dehát valamit valamiért. :)

kispista 2010.07.12. 12:47:56

@alexed: Utólag hogy javítják ki a hibát? Kártérítést fizetnek mindenkinek, akit a hazug közleményekkel megtévesztettek?

És a helyet akkor ki üzemelteti? Nem a costes? HA nem titok leírhatnád!

homar.blog.hu/2010/07/12/vendeglatosok_foglaltak_be_az_eiffel_teret

Kutyuu 2010.07.12. 12:48:32

@kispista: Bizony, ráadásul bőven elképzelhető, hogy egy-egy kapós területre többen is pályáznak, ekkor gondolom nem az kapja meg a kerületi elvi támogatást, majd később magát a területet/építési engedélyt aki 5 méter magas falat tervez a körút felé.

alexed 2010.07.12. 12:49:53

@lordb: ??? nem engedtük be az ásványvizet??? Szerinted hol engedik meg, hogy bevidd az italodat egy vendéglátó helyre, vagy egy zártkörű rendezvényre( mondjuk egy meccsre a stadionba???Kicsit az az érzésem, hogy ebben az országban az elmúlt húsz évben minden a feje tetejére állt.

kispista 2010.07.12. 12:51:04

@alexed: Én SOHA nem írtam hogy ez közterület. Csak annyit hogy közparknak hazudták.

A panaszkönyvet hol tartjátok? A pult alatt elrejtve vagy szabályosan a vendégtérben?

alexed 2010.07.12. 12:54:34

@kispista: A Costes nem egyenlő Gerendaival. Aki összerakta a háttérben és nem kívánt asszisztálni mások kétes dicsőségéhez, valamint szinte az egész csapat Nicolas-val együtt, aki jeléenleg jól megérdemelt szabadságát tölti és augusztustól kezd újra velünk dolgozni.

Kuruttya 2010.07.12. 12:56:26

@alexed: szándékosan nem érted meg amiről beszélünk, csak nyomod itt a lekezelő szövegedet..

Kutyuu 2010.07.12. 12:56:50

@alexed: A darált kávéra is van magyarázatod?

kispista 2010.07.12. 12:57:10

@alexed: Akkor ezek szerint a costes üzemelteti. Aminek a tulajdonosa gerendai meg egy offshore cég.
A vásárlók könyve hol van elhelyezve? A bejáratnál van itallap?

Kutyuu 2010.07.12. 13:00:13

@alexed: Érdekes, nekem úgy rémlik a teltházas Rolling Stones-ra beengedték az ásványvizet a Stadionba. Sőt, osztogatták.

Talán nem kellene vakítani, ha lenne egy kis vér a pucádban, azt mondanád, hogy jó magyarosan 2 hét alatt kvára meg akartuk szedni magunkat, utána meg lesz ami lesz.

borisz 2010.07.12. 13:03:41

@alexed: ez az első kocsmajellegű hely*, amiről egyáltalán hallom, hogy átnéznek és megszólnak, ha van vmi ital nálad, pláne 40 fokban nyáron.
kicsit visszavehetnél, ember!

*=fesztiválok értelemszerűen kivétel innen.

lordb 2010.07.12. 13:03:46

@alexed: Úgy néz ki nem sikerült megérteni a problémát. Nem az volt a főbaj, hogy nem engedték be az ásványvizet, az csak furcsa volt. Még soha nem volt olyan, hogy nyáron a 30 fokban, ne engedtek volna be pl. egy étterembe kezemben 3 dl vízzel, mert nyilvánvaló hogy nem azért megyek be, hogy azt kortyolgassam ott. Vizet valójában bárhova beengednek, sőt, kapaszkodj meg, ha bent vagyok és kérek csap vizet, azt kötelező ingyen adnod.

kispista 2010.07.12. 13:05:17

Mivel nem kapunk választ, emiatt leszögezhetjük, hogy ezt a lehúzós helyett a Costes üzemelteti, aminek a tulajdonosai Gerendai, Lasz György inkalos gazember, meg egy offshore-cég.
A vásárlók könyve meg a pult alatt található, és az egyik kopasz szekustól lehet elkérni, ha mered.

Kuruttya 2010.07.12. 13:05:42

@lordb: spec. a ZP-be sem engednek be vízzel. McDonald's-ban tényleg leszarják :))

Kuruttya 2010.07.12. 13:06:57

[Ez a blogmotor nemkicsit szar.]

Silent Bob 2010.07.12. 13:08:43

@Álmos: ZP-be egy doboz bonbonnal se engednek be. :)

kispista 2010.07.12. 13:09:04

A 3000-ft-os fogyasztásról adtok nyugtát, vagy szépen elcsaljátok az adót, és a vendégeknek adtok egy fecnit, ami nem adóügyi bizonylat, csak hasonlít rá, hanem a rendeléskezelő program által nyomtatott szelvény.

lordb 2010.07.12. 13:10:37

@Álmos: jah, hát ZP-be sem járok, és oda sem elsősorban emiatt. :)

fuggetlenallamok 2010.07.12. 13:12:32

Gerendai rulz! Inkal for prezident! vásárlók könyve nem menő! adóügy fuck! :))

lumi888 2010.07.12. 13:13:08

@alexed: Sajnos beültem. Azzal a társasággal, akiknek a szoriját a T.homáron is olvashatod. Pussz!

szciklon 2010.07.12. 13:23:31

Guglizás után a "közpark" definíciójára ezt találtam:
Közpark: olyan zöldfelületi létesítmény, amelynek alapvető rendeltetése, hogy a
lakosság számára biztosítsa a hétközi és hétvégi szabadidőnek a szabad levegőn való
sokoldalú, aktív eltöltését.
Akkor miről is beszélünk? Nyitottak egy puccos helyet, és parasztvakítanak a közparkkal. Annyi, hogy kicsit igényesebben vitelezték ki, mint általában a többi szutykot.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 13:40:34

@apuska: egész pontosan ice tea, de tényleg ;) :)

alexed 2010.07.12. 13:42:44

@kispista: Ha érdekel, hogy ki a tulajdonos, akkor gyere be, állok rendlkezésedre.Csak arra kérlek, hogy ha nem tudsz valamit, akkor ne írogass hülyeségeket. A vendégkönyvet pedig megtalálod, ha kéred. Egyébként mivel a rendezvénynek vége, a kordonok és a ledfal is elbontásra került, de ettől még nem lett közterület és aki ide látogat, annak be kell tartania a házirendet, ahogy ez mondjuk a Szent István parkban is van. A terasz egy részét a Produsys Kft. üzemelteti, mivel nyilvános, meg tudod találni a nevem itt is és régen a Costesben is. Azt pedig felháborítnak tartom, hogy azok, akik az árak és a kötelező fogyasztás miatt be sem ültek, azzal rágalmaznak, hgogy nálunk nincs vendégkönyv és hogy nem adunk számlát. Ez már tényleg a tipikus magyar mentalitás: Dögöljön meg a szomszéd tehene.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.07.12. 13:50:05

@alexed: én tisztában vagyok azzal mi az a közhasználatra átadott terület, illetve ismerek több elkerített, őrzött parkot is a városban, de oda például bemehetek piknik partit rendezni a barátaimmal, mert az rendeltetésszerű használatnak számít. nálatok ezt nem tehetném meg.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.07.12. 13:50:34

Kocsogok!!! Páko után szabadon:)

kispista 2010.07.12. 14:10:08

@alexed:
". A vendégkönyvet pedig megtalálod, ha kéred. "

A vásárlók könyvét KÖTELEZŐ könnyen észrevehető helyre tenni, ahol a vendégek is hozzáférhetnek. Tehát szabálytalan a pult mögött tartani.

Az egyik hozzászóló személyesen volt ott, és nem kapott panaszkönyvet. De gondolom mindenki más hazudik, és csak ti vagytok a becsületesség megtestesítői.

Az üzemeltető meg szvsz nyilvánossá tehető, miért menjek be személyesen? Nincs kedvem kopasz szekusokkal barátkozni.

alexed 2010.07.12. 14:16:40

@kispista: ha benéztél volna a pultba, akkor láthattad volna.

Krumplicukor1987 2010.07.12. 14:20:02

@alexed: "Kicsit az az érzésem, hogy ebben az országban az elmúlt húsz évben minden a feje tetejére állt"
Sajnos pont hogy nem változott semmi ebben az országban. A tipikus magyar vendéglátók és szolgáltatók (mint amilyen Te is vagy) még mindig úgy gondolják, hogy a vevők vannak értük, és nem ők a vevőért. Ne haragudj, de egyszerűen szánalmas amit itt művelsz...

Krumplicukor1987 2010.07.12. 14:22:30

"A Costes nem egyenlő Gerendaival"
Ó bakker, ekkora hazugságot. Komolyan azt várod kedves alexed, hogy ezentúl egy szavadat is elhiggyük?

Robin Scherbatsky 2010.07.12. 14:28:15

@alexed: A lényegi történetbe nem szeretnék beleszólni, mert nem voltam ott, de erre a kérdésre: "??? nem engedtük be az ásványvizet??? Szerinted hol engedik meg, hogy bevidd az italodat egy vendéglátó helyre, vagy egy zártkörű rendezvényre( mondjuk egy meccsre a stadionba???" speciel tudom a választ: Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban (hogy csak azokat mondjam, amit saját szememmel láttam). Egyébként pedig igen, Nyugat-Európába Spanyolország is beletartozik, ráadásul ott a kérdőjellel kezdődő mondatnak is lenne létjogosultsága. (Bár meccs előtt a Nou Campba való belépéskor a víz kupakját kidobatták velem).

kispista 2010.07.12. 14:43:08

@alexed:
"ha benéztél volna a pultba, akkor láthattad volna. "

És mégis miért a pult mögött van a vásárlók könyve, amikor az jogszabálysértő?
Tehát ezzel elismerted, hogy szándékosan megszegitek a törvényeket!

"Ez már tényleg a tipikus magyar mentalitás: "
Az a magyar mentalitás, hogy hazudunk egy közpark létrehozásáról, törvényt sértünk, offshore cégeken keresztül visszük ki a pénzt.

@Robin Scherbatsky:
"(Bár meccs előtt a Nou Campba való belépéskor a víz kupakját kidobatták velem). "
Ennek is csak biztonsági oka van, egy tele műanyag palackkal komoly sérülést okozhatsz ha fejbedobsz valakit. De pusztán a folyadék nincs kitiltva.
És ahogy már valaki írta, étteremben kötelező ingyen ivóvizet is adni.

@Krumplicukor1987:
Persze hogy nem egyenlő gerendaival. Costes=Gerendai+Lasz György maffiózó+offshore cégek+Mestreházy Ernő korábbi üzlettársa

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.12. 14:46:27

@alexed: Mennyiért bérlitek? Mekkora területet béreltek? Kitől bérlitek?

fuggetlenallamok 2010.07.12. 14:54:25

hogy mennyi baromságot összehordanak a tisztelt "vendégek"?! ha valaki, vagy valakik üzemeltetnek egy vendéglátó helyet, azoknak van joguk eldönteni, hogy mit engednek és mit nem. ha ez ellen valaki panasszal akar élni, az igazán nagy barom. el lett mondva, hogy a jelenlévők által basztatott üzemeltető is egyetért abban, hogy PR fogás volt a tulajdonosok "köztér / közpark" értelmű kampánya. nem tehet róla. viszont bérleti díját szeretné kigazdálkodni. így nem engedheti meg, hogy mindenki a poggyászából csemegézzen az ő területén. mit nehéz ezen megérteni?

alexed 2010.07.12. 14:57:13

@Krumplicukor1987: Gerendai A Costesbe 2 éve vásárolta be magát, és a múlt év végén az én üzletrészemet is megvette, de: a Costest én nyitottam 2002-ben és szakmailag is én jutattam a csúcsra. Ő egy pénzügyi befektető, aki ettől az évtől viszi tovább az üzletet. Sajnálom, hogy félinformációkkal próbáltok mindenkit megtéveszteni. Ezt a közterületes sztorit is előbb le kellett volna ellenőrizni, mielőtt gyalázkodtok. Én egy kívülálló vagyok ebben a blogos világban, de azt látom, hogy rosszindulat az van itt bőven. És azok, akik szemenszedett hazugságokat írnak rólunk, szembesüljenek azzal, hogy hitelrontásért be is fogjuk perelni őket. Az ugyanis hitelrontás, ha valaki bizonyíték nélkül teljesen alaptalanul megrágalmaz minket azzal, hogy nem adunk számlát, nincs panaszkönyvünk kihelyezve és nincsenek bejelentve az alkalmazottaink. Aki pedig nem foglalt asztalt, azt is beengedtük, ha nem tűnt volna fel, hogy az összes zöld területen ültek az emberek minden meccsen.

kispista 2010.07.12. 14:57:55

@fuggetlenallamok: A PR fogást máshol csalásnak hívják.
A foglaláskor eltitkolt 3000 ft-os kötelező fogyasztás, a lassú kiszolgálás és a vásárlók könyvének hiánya már az üzemeltető sara.

Robin Scherbatsky 2010.07.12. 14:59:50

@kispista: Tudatam, hogy ez az oka, de köszönöm a pontosítást.

kispista 2010.07.12. 15:02:31

@alexed: Perelj be mindenkit, az lesz ám az igazi hírverés!
Még szerencse hogy a szomszéd wifijét használom :)

Ha már alkalmazottak: Hányan is dolgoztak nálatok? Mintha 30-at írtál volna vagy itt vagy a facebookon. Az apeh adatbázisban meg 6 van.

kispista 2010.07.12. 15:07:00

@alexed: A facebookon eltűnt az admin! Ez vajon hogy történhetett?

Olganéni 2010.07.12. 15:07:11

Arról, hogy mi közterület, meg mi nem, háát nemhiszem hogy a közterület státusz akkora nagy védettséget jelentene bárminek is kicsiny hazánkban, lassan már azon se lepődne meg az ember, ha kicsi pézér' felparcelláznák mondjuk a Városligetet...

alexed 2010.07.12. 15:09:41

@városjáró: A terület üzemeltetőjétől béreljük és a -1-es szint terasznak kialakított részét(700 m2). Ettől függetlenül a teljes park egészének (3600m2) egész éves őrzését, karbantartását, takarítását, a szökőkút üzemeltetését és az egész tér közüzemi díjait mi finanszírozzuk, ami meghaladja az éves 20 M Ft-ot. Ha ezt leosztod három hónappal, amikor nem esik az eső, akkor egy elég magas havidíj jön ki és ezért szeretnénk megőrizni a park minőségét hosszú távon is. Sajnálom, hogy az a bűnünk, hogy pár blogozónak nem tetszik az elképzelésünk és ezért nekünk rontanak. Az senkinek se fáj, hogy egy valódi közterület, mint amilyenek a fentebb említett helyek, hogyan teszik tönkre a városképet( ld. Deák téri Gödör)??? Nem, mert munkaidőben blogoznak, este pedig oda járnak.

kispista 2010.07.12. 15:13:57

@alexed:
"Nem, mert munkaidőben blogoznak, este pedig oda járnak. "
Beperellek hitelrontásért, mert nem munkaidőben blogozok, és nem járok a gödörbe!

lumi888 2010.07.12. 15:14:59

@fuggetlenallamok: persze, hogy az üzemeltető dönti el, milyen módon és szabályokkal üzemeltet egy helyet, de ennek azért törvényes szabályozása is van, amit ezen a helyen nem igazán tartottak be. (direkt írtam azt, hogy "tartottak", mert nagyon remélem, hogy ez a jövőben változik - pl.: most már van itallap minden asztalon delspam infója alapján, tehát javul a helyzet)
A panasz jelen esetben részemről nem az ellen szólt, hogy pénzt kérnek a szolgáltatásért, de ezt már írtam. A problémám az volt, hogy a szabályaikat folyamatosan, tájékoztatás nélkül változtatták.
Azt hiszem, semmi gond nem lett volna az egészből, ha már az elején kiírták volna jól látható helyre a bejáratnál ezt (plusz hasonló szöveggel tájékoztatták volna a telefonon asztalfoglalókat):
"Az asztalokat csak a létesítmény vendégei használhatják 3000 Ft/fő díjjal, amelyet teljes egészében lefogyaszthatnak az itallapon található italokból. * a díj nem tartalmazza az ételfogyasztást, ez külön fizetendő.
Az "akció" a foci vébé első meccsétől a döntőig tart. Szeretettel várjuk vendégeinket!"

Ennyi.
De persze inkább rogadjon meg a sok dög névetlen kommentelő a mocskolódó blogokon.

alexed 2010.07.12. 15:16:12

@kispista: akkor jobban nézz utána és kérd le az alkalmi munkavállalókat is. Nekem tiszta a lelkiismeretem és nem a szomszéd wifijét használom, hanem fizetek érte. Még egyetlen üzletemben sem volt semmilyen Apeh-os vagy munkaügyi problémám, mivel nálam mindenki be volt és van jelentve, így aztán nyugodtan alszom.további kellemes rágalmazást kívánok.

kispista 2010.07.12. 15:22:31

@alexed: Az alkalmi munkavállalói könyv már egy ideje megszűnt.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.07.12. 15:27:44

Rohadtul nincs kedvem az Alexeddel folytatott meddő vitát végigolvasni. Összegezné nekem valaki? Amire kiváncsi vagyok: 1. Közpark-e, vagy sem? 2. Közparknak hirdették-e meg, vagy sem?

kispista 2010.07.12. 15:31:41

@Eddie Krueger: Nem közterület, de közparkként hirdették (az irodaház üzemeltetői)

fuggetlenallamok 2010.07.12. 15:35:54

@kispista: @lumi888:

na de gyermekeim! be kell menni, le kell ülni és kérni egy ital / étlapot. fogyasztani és fizetni a végén a fogyasztást, ha van olyan a kínálatban, amire szívesen fizetitek ki a szabott összeget. ha valami eltérés, vagy átverés van, akkor rendőrt hívni, jegyzőkönyvet felvetetni. ha drága a kínálat, akkor nem kell választani semmit. ha eben az esetben megkérnek, hogy ne foglalj helyet az asztalnál, akkor felállni és elmenni.

valaki megmondja nekem, hogy pontosan mikor és milyen formában derült ki, hogy mennyi a kötelező fogyasztás fejenként az asztaloknál? és hogy ez fejenként értendő és nem asztalonként?

ehpkb5 2010.07.12. 15:42:25

@alexed: ha még nem alszol, akkor egy rövid, lényegretörő választ kérnék csak: mennyibe került az asztalfoglalás, fejenként vagy asztalonként kellett-e fizetni, változott-e a nyitás óta és a vendéggel mikor közölték ezt a körülményt
kösz

szucsadam 2010.07.12. 15:47:37

De ott legalább nem lesz divat a nyilvános vizelés, mint egyébként sajnos. varosban.blog.hu/2010/07/12/a_digitalis_nomad_kalandozasai_budapesten

Robin Scherbatsky 2010.07.12. 15:51:48

@ehpkb5: + nyitás óta van-e itallap, ha igen, akkor ezt miért nem kapták meg a vendégek, a bejáratnál van-e kitéve itallap, nyitás óta van-e panaszkönyv és ha igen, akkor hogyhogy többen állítják, hogy kérésre sem kapták meg azt?

alexed 2010.07.12. 15:59:55

@ehpkb5: a kötelező fogyasztást kizárólag az utolsó két hét meccseire vezettük be két okból: az egyik a túlfoglalás miatt, a másik a rossz tapasztalatok miatt. Sajnos az elején többségében a négyfős asztaloknál két pohár sör fogyott. A foglalást telefonon lehetett intézni és minden vendégnek adtunk egy névjegyet telefonszámmal. Aki felhívott bennünket, azzal közöltük, hogy az utolsó meccsekre ilyen feltételekkel tudunk asztalt biztosítani. Aki nem foglalt, az is be tudott jönni a térre, és a padokról, ill. a füves részről ingyen nézhette a meccset. A kötelező fogyasztás természetesen fejenként és nem asztalonként lett elmondva ellentétben azzal, amit itt egy-két jóbarát állít. Mivel a meccek alatt végig tele voltunk és az idelátógató vendégektől panasz nem érkezett, ezért furcsállom ezt az egész kampányt ellenünk.

Ököl 2010.07.12. 16:00:09

Párizsiszsömlés, kólás flashmobot kéne csinálni. Valaki?

aligorcha (törölt) 2010.07.12. 16:00:13

Egy vasútállomás mellett nem engedni bóklászni az embert a kólásdobozával, az semmi. Ebben a városban nagy hagyománya van a közterületek magánhasznú üzleti célú befoglalásának. A Halászbástyáról lenézés ára némi fémpénz és a hivatalos koldusok elviselése. A Várszínház után megszűnik a sétány, fegyveresek védik az ott (elvileg közfunkcióra) kialakított magánkérót. A Vár Pestre néző sétányai üzleti célú belépőjegyesítésének, kilátásblokkolásának is nemzeti hagyományai vannak, miként a Dunára néző főváros rakpartjait is egy kávés-cukros málnaszörpgyár hasznosíthatja sátoros ünnepeken.

Ilyen a berendezkedésünk, hát nem ezt akartuk?

Kuruttya 2010.07.12. 16:02:10

@alexed: azthiszem te blogozás alatt a kommentelést érted.

Akkor komolyan be fogod perelni rágalmazásért a kommentelőket? Tényleg szeretnéd még ennél is jobban tökönszúrni magad? Te elhiszed azt, hogyha peres úton helyreigazítást csikarsz ki, abból te fogsz pozitívan kijönni? A helyedben inkább csöndben maradnék, ha nem vetted volna észre, a potenciális vendégeidet osztod órák óta. Ahelyett, hogy szépen elnézést kértél volna a problémákért, és megigérted volna, hogy ezentúl jól látható helyen lesz a panaszkönyv, és előre tájékoztatnak a minimális fogyasztásról. De te csak arcoskodsz, meg magyar mentalitásozol. Hidd el, senki nem tudja a hiteledet jobban rontani, mint ahogy te magad tetted itt egész nap..

(És itt szeretném megjegyezni, hogy én először kifejezetten örültem neki, hogy a teraszon megnyílt egy vendéglátóhely, mert féltem, hogy ha nem költözik a térre valami élet, akkor hamar elkezd leromlani. Azonban ha ilyen elcseszett emberek vezetik ott az üzletet, mint te, akkor inkább lakjanak ott csövesek.)

alexed 2010.07.12. 16:02:22

@Robin Scherbatsky: igen van és volt is. Azt pedig tőlük kérdezd, hogy miért jó mások rágalmazása.

kispista 2010.07.12. 16:10:41

@alexed: Hát persze, mindenki csak rágalmaz, pedig ti vagytok a tökéletesség mintaképei.

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.12. 16:10:57

Mi számít közterületnek?

1999. évi LXIII. Törvény

27. § E törvény alkalmazása során
a) közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati
tulajdonban álló terület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat,
ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom
számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a
magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat;

alexed 2010.07.12. 16:17:54

A közterület jogi (elsősorban közigazgatási jogi) fogalom. Minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterületet jelent, amelyet – rendeltetésének megfelelően – bárki használhat (tehát közhasználatú) és amely ekként van bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba.

ehpkb5 2010.07.12. 16:18:44

@alexed: valószínűleg nem követed ezt a blogot, pár napja egy belvárosi kempingekről szóló postban nagyon hasonló módon öntökönszúrta magát a bikercamp egyik tulaja és üzemeltetője, de a végén sikeresen belátta, hogy jobban jár, ha nem ekézi tovább a potenciális ügyfeleit és a tanácsok közül a jókat megfogadja
szerintem te is ugorhatnál ehhez a lépéshez

2010.07.12. 16:21:12

Nem írni kell hanem elmenni és szabotálni ezt a fos hazug bagázst, ha igaz amit itt írnak egyesek akkor igencsak megkönnyítik, ha fogyasztók jogait megsértik...
Azért ez olyan tragi-komikus, ez a köztér dolog, mekkorákat lehet hazudni a jónépnek... ideje lenne egy szigorúbb törvénynek, lépten-nyomon hazugságokkal etetnek, az ember csak egyre gyanakvóbb lesz. Nem hiszem, hogy ez normális, így is egyre embertelenebb lesz ez a világ (azért szerencse, hogy vannak ilyen önzetlen cégek akik ilyen öko izé köztereket hoznak létre a számunkra)...

Bewise 2010.07.12. 16:33:52

Na akkor majd én, aki volt ott meccset nézni elmesélném, hogy nem, nem volt itallap 06.29-én, sehol. Kb. 5 lány próbált kiszolgálni, mi már odamentünk a pulthoz kérni, mert 3/4 órát vártunk innivalóra. Onnan elküldtek, hogy majd hozzák. Majd hozták. Jelzem ekkor még azt és annyiért ittál amit akarsz, majd helyben fizettél is, nem mellesleg horror árakon. Másnap foglaltunk az elődöntőre, válasz, oké. Ezek után 1 nappal később felhívnak, hogy ez meg ez a szitu, vagy fizetek 3e/fő, vagy kint tágasabb. Értelemszerűen a nemteszembealábamhozzátoksohatöbbé mellett döntöttünk. És mint mások ezt megírták, a kötelező fogyasztásról sehol nem jelent meg semmi, ott helyben szembesülhettél vele, ha nem foglaltál előre. És igen, jó lenne Biliczki Sándor alias alexed, ha a stíluson változtatna, mert azzal van a legnagyobb probléma!!!!

fuggetlenallamok 2010.07.12. 16:37:12

@Bewise:

na akkor eldőlt a csata! Sanyi sunyi gazember. zavarosban halászik. ezért sem érdemes hozzá menni. a drága árak meg arra a gondolatra ébresztenek sokakat, hogy nincs a hazai pénztárcákhoz hangolva a hely. búcsút int mindenki Eiffelnek Sanyistól, és aki arra jár, behajít egy csipet sót a helyre..

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.12. 16:44:56

@alexed: Köszönöm a választ. Bár ad némi gyanakvásra alapot, ha 3 hónapnyi 700 nm-ért hajlandóak vagytok 20 milliós költségeket vállalni.

Az lenna a legbölcsebb, ha legalább ugyanakkora PR kampányt csapnátok (vagy csapatnátok) mint annó a befektetők és a politikusok, arról hogy ez hely tulképp nem más, mint egy dizájnosan megcsinált magánkerthelyiség. Nincs túl nagy baj vele. Azon túl hogy - mint megannyi szórkaozóhelyes területrendezésnek, ennek is a hazugság ágyazott meg...

will 2010.07.12. 16:48:00

Egy hír a jövőből:
2014 május 35. Ítélethirdetéssel zárult az Alexed kontra bloggervilág per

Ítéletet hirdettek az immár évek óta húzódó rágalmazási perben a főváros ítélőtáblán tegnap. Mint emlékezetes, a 2010 nyarán indult Eiffel-terasz (mely azóta Update 2-es tér néven ismert) üzemeltetője azután indított 378 rendbeli rágalmazásért pert, hogy az indulás utáni hetekben a fogyasztókkal támadt nézeteltérése. A bíróság mai döntése elmarasztalta a működtetőt a panaszkönyv nem megfelelő elhelyezése okán, ugyanakkor a rágalmazók felelősségre vonhatóságának hiányában (tekintve hogy azok mind csak névtelen kis köcsögök voltak) az eljárást megszüntette. Az időközben internetes mémek, youtube videok és photoshoppolt körlevelek hősévé avanzsált Alexed a perrel kapcsolatban megjegyezte: "Érdemes volt elindítani, ez egy ilyen ország, egészen Hágáig megyek az igazamért." Arra a kérdésre, hogy miért fontos ez neki, annak ellenére, hogy 2012-ben a teret Schobert Norbert vette át, csak így válaszolt: "Gerendainak ehhez semmi köze".

kispista 2010.07.12. 16:50:57

@alexed: És a 800 férőhelyhez biztosítjátok a törvényben előírt mellékhelyiség mennyiséget? És a parkolókat (amibe nem lehet beleszámítani azokat, amiket az irodaház alapterülete alapján létesültek)?
A működési engedély is 800 főre szól, vagy az csak PR?

will 2010.07.12. 16:55:22

@kispista: mondjuk azt el kell ismerni, hogy Budapest legszebb WC-i vannak ott, éjfélkor is van még papírtörlő, halk zene, tisztaság, patent.

Persze ha belegondolok, a többi "nem nyilvános nyilvános" WC-t nem láttam, ez egy szűk szegmens.

sparkie · http://adultainment.blog.hu/ 2010.07.12. 17:01:48

alexed: derekan vegigolvastam itt az osszes kommentet. mint teljes kivulallo csak annyit tudok mondani h a 20 ev alatt minden a feje tetejere allt dolognal szerencsetlenebbet nem is mondhatott volna az uzletvezeto.

pont h 20 eve semmi nem valtozott es meg mindig ugy viselkedtek (ti,uzletvezetok. tisztelet a kivetelnek) mintha ti tennetek nekunk szivesseget azzal h elkoltjuk nalatok a penzunk. csak azt felejted el, h az emlitett ido alatt felnott egy generacio, akit mar tenyleg csak epphogy meglegyintett az atkos korszak es annak beidegzodesei, es valodi emberkozeli, nyugati vendeglatast var el itthon, lathato panaszkonyvvel, lathato arlistaval, mutyizasok es ugyeskedesek nelkul.

ha csöpp eszed lenne, akkor nem mennel neki egy seregnyi embernek, nem degradalnad le a netes szférát illetve a teljes magyarsagot csak azert m kritika erte a vallalkozasod, nem is egy, embertol.

igen, 20 ev alatt feje tetejere allt a vilag, elkezdtek kinyilni itthon a szajak az olyan arrogans, penzhajhaszok ellen, mint te es a kis vallakozasod.

will 2010.07.12. 17:08:49

@kispista: jaja.
Mondjuk én nem is értem ezt az egészet, pár hete voltam ott, mindenki tök rendes volt, ettem egy ragulevest 1000 alatt, ami előételhez képest óriási és korrekt volt, a sör mindig jött 10 perc alatt, a meccs is jó volt (még csoportmeccsek). Se minimál fogyasztás, se más megkötés. Mondjuk 10 fok volt, és vendég alig. Erre mindenkinek ajánlgattam a helyet haveri körben nagy mellénnyel, hogy milyen gyöngyszemet találtam. Aztán elkezdtek visszajönni a cimborák a napokban, hogy milyen gonosz helyre küldtem őket, így meg úgy szívták meg elősöntök napjain.
Szóval beperlem Alexedet hitelrontásért, miatta haraxik rám az összes cimborám.

kispista 2010.07.12. 17:22:44

@will:
"Aztán elkezdtek visszajönni a cimborák a napokban, hogy milyen gonosz helyre küldtem őket, így meg úgy szívták meg elősöntök napjain."
Egyértelmű hogy a haverjaid mind egytől egyig hazudnak. Alex megmondta hogy minden tökéletes, és mindenkit beperel aki nem érezte jól magát.

rolls 2010.07.12. 17:33:29

Azt, -azért tisztáztátok-e már, hogy
1./ Gerendai étterme: -Costes Restaurant,
2./ Az Eiffel téri kávézó: -Costa Coffee.
Hm?

csuvel 2010.07.12. 18:38:40

@alexed: és mikor üzemel az a szökőkút?
Mert ahányszor arra jártam, az biza száraz volt mint a sivatag!

FISTI 2010.07.12. 18:38:59

Szevasztok Kommentelok, en is ott voltam az elodonto estejen. Nekem a hely tulajakent valami Zolit emlegettek, akinek allitolag a Don Pepe lanchoz is koze van, mutattak is a pasit: nagydarab, 50 ev korul, oszes, hosszu haj. Akkor ez nem az emlitett Sanyi?

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.12. 19:26:28

@kispista:

Ezért járok lassan 8. éve inkább Sopronba bulizni amikor van rá lehetőség. A megszokott étterembe már megismernek. Legutóbb is készséggel megoldották a nagyobb mennyiségű (ha jól emlékszem 18-20 db) pizzaigényünket elvitelre.

Másik vendéglő felszolgálói nem zavarnak el csak azért, mert a mellettük üzemelő fagyizó fagyiját és ásványvizét fogyasztjuk.

A megszokott panziónkba meg az emberi és elfogadható kiszolgálás miatt (na meg összespanoltunk az idő folyamán) vittem vendégeket és viszek is ha úgy alakulnak a dolgok.

Nem! Nem kinyalják a valagunkat, csak normálisan állnak a vendéglátáshoz. Ezeket a "fizess-3000Hufot-de-lefogyaszthatod", meg a "nemittvetted-takarodj-innen" opciókat nyomokban sem fedezem fel.

Érted Alexed??? :)

vajdapeterutca 2010.07.12. 20:06:30

@alexed

Én nem akartam bevinni kólát, szívesen költöttem volna nálatok, spontán munkamegbeszéléshez kerestünk helyet ketten, hétköznap délután három körül. Viszont biciklivel voltunk, amivel nem engedett be a biztonsági őr a szinte üres placcra. Jobban körülnézve, nyomasztó volt még a rácsokkal körbe kerített tér is. A hely nem kommunikál sem a térrel, sem a városhasználókkal, a fene akar beülni egy idomárok felügyelte karámba. Vállat vontunk, és kerestünk másik kiülős helyet.

PuruttyaIrto (törölt) 2010.07.12. 20:47:18

Ale@alexed: sajnállak, hogy ennyire sötét vagy. Nem tanultad meg még az első leckét sem, pedig ezt ma már alsó tagozatban tanítják: a vevőt ki kell elégíteni.

Érted? Fel tudod fogni? Nem elégíti ki a szolgáltatásod a vevőidet, ezért nem fognak visszajönni. Ja, hogy csak egy nyárra bérled? Jaaa, akkor végülis megteheted, hogy elégedetlenül engeded el a vevőidet, hisz jövőre mát nem akarsz itt üzletet üzemeltetni.

Na de akkor itt baj van. A kapitalizmust csúfolod meg Alexed! A kapitalizmusban nem lehet rövid távon kihazsnálni a vásárlót, mert az nem tűri a kapitalizmus, ugyanis elég hamar elterjed rossz híred és pár hét alatt becsődölsz.

Értsd meg végre, hogy ha az üzleti terved nem hozza az elvárt profitot, az még nem jogosít fel arra, hogy a magyar szabályokat áthágva ne tarts vásárlók könyvét, vagy itallapot. Nem teheted meg, hogy áthágd a szabályokat, hisz azok rád is vonatkoznak.

Azért mert elégedetlen vagy a profittal, attól még a szabály köt téged.

Ha elégedetlenek a vásárlóid, akkor meg nem vissza kell nekik szólni, hanem megérteni, hogy mi a problémájuk és megpróbálni megfelelni a kihívásoknak. Ez a kapitalizmus: megfigyeled, hogy mitől boldog a vevő és megadod neki, ha tudod. Te nem tudtad, ezért most frusztrált vagy. Pihend ki magad és próbáld megadni a vevőknek, amit szeretnének.

Bewise 2010.07.12. 21:37:56

Kérlek olvassátok el a facebook - eiffelt terasz oldalt, ahol tömörebben megkapjátok Sanyi alias alexed véleményét rólunk, vendégekről!!!

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.12. 22:28:21

Idézet fészbúkos nyilatkozatból:

"Más vendéglátóhelyek gyakorlatának megfelelően sajnos nálunk sincsen arra lehetőség, hogy a nem nálunk vásárolt ételt és italt helyben fogyasszák el. Sajnálom, ha cégünk kommunikációjából a fentiek nem derültek ki, és a jövőben igyekszünk még többet tenni vendégeink megfelelő tájékoztatásáért."

Amikor ezt Sopronba megemlítettem szó szerint jót röhögtek rajta! Olyanok, akik valóban vastagon fizető-vendéglátásból élnek! Hülye vagy?! Vendéget egy 100 forintos kóláért nem beengedni? Egy szendvics miatt, amit a benzinkúton vett kiküldeni?? De elvárod, hogy ha újra erre jár hozzám jöjjön?! SOHA nem fog visszatérni egy ilyen szarakodás miatt!!! :))

Kuruttya 2010.07.12. 22:37:42

@Bewise: nagyjából ide is ezt írta le. Gusztustalan egy ember.

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.12. 22:51:26

Homárról idézet tapasztaltakról:

"A kb. 84 asztalra és a parkban ülő pár száz emberre van vagy 6 lány és 2 pultos, 0 itallap. Van sütögetős konyha, amúgy finom, de amit ott veszek, nem számít a 3 ezer forintba. Ha én megyek a pulthoz, az sem."

Ez ha egy fogyasztóvédelmis tapasztalja nem ugrik-e be első gondolata a fogyasztó megtévesztése opció-e? Csak nem egy pohár sört lett elsütve háromezeré'? :)

alexed 2010.07.12. 23:20:54

Ez az utolsó hozzászólásom: nem tudok vitatkozni arc nélküli gyalázkodó hazug emberekkel, csak azért, mert valaki megsértődött és ránk zúdította kommentelő barátaival az összes létező mocskot.
Tényeket közlök, semmi mást.
1. A terület nem közterület, és szabályosan üzemeltettük.
2. Lehet, hogy egyszerre nem tudtunk 320 itallapot kiadni, mivel a vendégek nagyjából a meccs előtt érkeztek 15 perccel és valóban nem rendelkeztünk ennyi itallappal.
3. A vásárlók könyve a nyitástól kezdve ki volt akasztva a pultba jól látható helyen és mellesleg a teljes VB ideje alatt egyetlen panaszos beírás nem volt, pedig nem kevés ember fordult meg nálunk.
4. Ha volt csúszás a kiszolgálásban azért mindenkitől elnézést kértünk és kérünk, de sajnos az ilyen nagy rendezvényeken, ahol 2 óra alatt kell kiszolgálni mindenkit, sajnos előfordul.
5. A kötelező fogyasztást kizárólag az utolsó meccsekre vezettük be,mert túl nagy volt az érdeklődés és nyilvánvaló, hogy az asztalokat szerettük volna a legjobb vendégeinknek fent tartani.
6. Aki ezt nem akarta, annak is volt helye a padokon, fűben és aki ott volt , az látta, hogy tele is volt az egész tér és tudott vásárolni, ha akart a pultnál és a mobil sörpultoknál.
Kivétel nélkül mindenkinek elmondtuk a telefonba, hogy kötelező fogyasztás van az utolsó meccseken és valóban volt , aki azt mondta, hogy ez neki sok, de az senkinek nem kötelező, hogy a meccseket nálunk nézze, hiszen tele volt a város kivetítőkkel.Ez nagyon távol áll a becsapás fogalmától, hiszen aki itt volt az megkapta maradéktalanul azt a szolgáltatást, amit kifizetett.
7. Italt és ételt valóban nem engedtünk be két ok miatt: az Eiffel irodaház üzemeltetői készítettek egy házirendet, melyben megtiltották, hogy a térre boltban vásárolt itallal jöjjenek be a vendégek, másrészt pedig ha mi megrendezünk egy ingyenes VB teraszt, akkor elvárható, hogy a teraszunkra ne hozott piával üljenek le a vendégek.Aki így jár szórakozni az valószínűleg máshol is ugyanezt teszi. Enekívül azt is szertnénk, ha ezzel a mentalitással nem jutnánk a Gödör sorsára. Meg lehet nézni, hogy mit műveltek a kedves vendégek a Deák térrel.
8. Kerékpárt és kutyát szintén a ház üzemeltetője tiltotta ki, ez sem a mi hibánk, ennek ellenére beengedtük azokat a kutyásokat, akik vállalták, hogy vigyáznak a kutyájukra.
Remélem, hogy vannak a kommentelők között olyanok is, akik nem dőlnek be ezeknek a hazug arctalan hozzászólásoknak.
Én ezennel ezt az ügyet lezártam.

kispista 2010.07.12. 23:45:24

@alexed: Látom hogy tizedjére sem érted meg, hogy a vásárlók könyvét kötelező a vendégtérben elhelyezni, és nem a pultba, ahol külön kell kérni a pultostól. Ezt valahogy az óriási vendéglátós karriered során még nem sikerült megtanulnod.

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.12. 23:52:17

@alexed:

"Exclusive környezet - 800 férőhely
Az ország leggyorsabb és legszebb kültéri kivetítése!"

Fészbúkon ezzel reklámozzátok a történetet. Ha 800 férőhelyes az általatok üzemeltetett hely akkor mégis mire készültetek?
Ez hasonló, mint amikor a KFK sajtóközleményben leadta: felkészültünk a télre, de hóra nem számítottunk.
Amúgy ne gyártsatok 800 itallapot, fogtok egy iskolai táblát és arra felrajzoljátok az italfelsorolást és mellé az árakat. Vagy az asztalokra plexi alá aplikálni az itallapot és csókolom. Eurocenterbe sincs étlap mégis ki van függesztve olvashatóan krétával kirajzolva a választék.
Az Erzsébet tér közterület. Aminek se gazdája, se kezelője. Rogán Anti már adott erről interjút, ha jól emlékszem. Ettől függetlenül az Erzsébet téri szeméttelep és húgyszag igen jó turista látványosság.
Kerékpárt nem kitiltani kell, hanem megoldani kell azok tárolását. A beharangozott mélygarázsban ki lehet alakítani kerékpár tárolására alkalmas helyet.
Kutyát megfelelő feltételekkel lehet egyébként is utcán sétáltatni, végterméket összeszedni.
Kötelező fogyasztás történetre pedig: nem kötelező fogyasztást kell bevezetni, hanem belépőt, a belépőjegy/kupon hátoldala legyen jegyzetfüzet szerű előnyomott cucc, amire mindegy ital vagy étel fogyasztás kerül rá és tök mindegy, hogy a pultnál vagy az asztalnál írja rá a pultos/felszolgáló.
A nem ott fogyasztott cuccokat pedig türelmesen el kell viselni. Miért? Mert lehet legközelebb nálam fogyaszt az illető. Ha kitoloncolom akkor messze elkerül!! Mit szeretnék? Visszatérő vendéget vagy ellenséget? :)
Az ügyet nem lezárni kell, hanem információként feldolgozni a vendégek által leírtakat. S meg kell köszönni, hogy segítik a vendéglátó helység színvonalasabb működését. Mindig!! Akkor is, ha számomra negatív kritikát utal!! :)

vajdapeterutca 2010.07.13. 02:43:55

@alexed

A magam részéről nem ismerem az itt megszólalókat, és nem mocskolódok, hanem leírom a tapasztalataimat. Tanultam: nem közterület, szabályosan üzemeltetitek a vendéglátóhelyet, nem ti, hanem az irodaház üzemeltetője nem akar ott látni kerékpárt. Tudomásul veszem, ugyanakkor mint fogyasztót így nem érdekel a hely. Szerintem a trendeknek is ellene mentek, a további kíváncsiságom a városhasználóé és a megfigyelőé: a mobil korlátokkal utólag elzárt, részben parkra emlékeztető, biztonsági őrökkel látványosan ellátott vendéglátóhely tartósan népszerűvé válik-e egy nagy forgalmú belvárosi környéken. És függetlenül a véleményemtől, becsülöm benned a válaszoló illetékest, aki mindenképpen vásárra viszi a bőrét ahhoz képest, mint ha hallgatna.

hontalan lány 2010.07.13. 05:47:33

Elolvastam mindent, értek is majdnem mindent.

Ezt a közterületet is eladták .. Az utóbbi pár évben minden használható közterületet eladtak/ eladnak szépen lassan. A bácsik-nénik, akiknek sok pénzük van megveszik ezeket és bérbe adják, hogy még több pénzük legyen. Mer' az nekik jó!:)
Aztán, ha fizetünk, mi is bemehetünk oda, mer' az nekik jó, ha mi fizetünk: Akkor még több pénzük lesz, és még több helyet meg tudnak venni .. Ahol megint belépőt szedhetnek. Mer' az nekik jó, mer még több pénzük lesz ..

Szóval nénik-bácsik megvették ezt a helyet is és bérbeadták. A bérlő pedig vendéglátóhelyet üzemeltet a helyszínen, jól vagy rosszul az nekem részletkérdés. Az nyilvánvalóan nem a bérlő (vendéglátós) sara, hogy vki korábban azzal etette a közvéleményt, hogy közpark létesül azon a helyen. Ki a fene hisz el még ilyesmit?? Mármint, hogy Magyarországon kultúrált közterület létesül, amit ingyen lehet használni. Főleg a VI. kerületben .. :)) A VI. ker. a mutyi fellegvára ingatlan- ügyekben ..
Ezt nem én mondom, hanem a Híradó!

Az is hihetően hangzik számomra, hogy a hely tulajdonosa és nem a bérlő találta ki az életszerűtlen szabályokat (no kutya, no víz, no bicaj). Ilyet egy vendéglátós sem talál ki szerintem. Felénk legalábbis nem.

A bérlőnek csak az alábbiakat lehet felróni:
- rossz stílus (ld. kommentek)
- felkészületlenség (itallapok, elegendő személyzet hiánya, tájékoztatás/ kommunikáció hiánya)

Ami inkább csak megérzés:
Szerintem a bérlőt is átdobhatták a palánkon egy-két ponton. Rohadt sokba kerülhet annak a térnek a "fenntartása". Nem tudja kitermelni, csak ha ügyeskedik, okoskodik ő is egy kicsit. Ezért találta ki, hogy 3000 Ft/fő lefogyasztható "belépőt" szed a VB- finisben. Ez nálunk bevett vállalkozó magatartás: Akkor kell kaszálni, amikor a búza érik. Ki tudja, holnap mi lesz .. Lehet árvíz vagy dögvész, önkormányzati választás, bármi ..

Ha a bérlő kiírja a bejárathoz, hogy "A mai napon kötelező fogyasztás 3000 Ft/ fő", aztán apró betűs rész: az elfogyasztott ételek nem számítanak bele a 3000 Ft-os fogyasztásba.. nos akkor egy sajnákozó továbbkullogással megoldotta volna a vendégek egy része a kérdést. Csak ennyi kellett volna, a korrektség kedvéért. Az italárakat is bátran ki lehetett volna írni.

Alexed-nek még annyit üzenek, hogy:

Én még a jó indulatú fejkendős nénik közé tartozom, ez remélem kitűnt a soraimból.
Merthogy a kommentelők, blogosok manapság azt a szerepet töltik be, mint régen a fejkendős nénik, vidéken a padon. Ha azt mondják, vmire hogy nem frankó, az tényleg nem frankó. Ők tudják. Kint ülnek a padon, látnak, hallanak mindent. Ez a XXI. század ..
Szóval Alexed! Óvatosan a nénikkel!:)

hontalan lány 2010.07.13. 05:58:14

Még annyit csak, most eldöntöttem: benézek a napokban erre a helyre! tudosítok majd itt blogon a tapasztalataimról: van-e korrekt számla, vásárlók könyve ki van-e függesztve, van-e itallap, valamint milyen a kiszolgálás gyorsasága

(bicaj, kutya, víz nélkül leszek és fejkendő lesz rajtam:))Jövök, Alexed!! Én a fizető vendég ..

bejgli 2010.07.13. 06:39:13

Egy magánterület hogy lehet tér? És hogy lehet oda ráadásul még címet is bejegyezni ("Tesco, Eiffel tér")?
A biciklitárolást tényleg illene lehetővé tenni. A bevitt étel-ital kérdése pedig simán megoldható. Csak olyan biztonsági őrt kell alkalmazni, aki képes kezelni az árnyalatokat. Felmérni egyrészt a kuncsaftot, másrészt azt, hogy mit akar bevinni. Hiszen nyilvánvalóan van egy határ, ami alatt érdemes inkább beengedni, mint hagyni elmenni. A VB-nek vége, így az ostromnak is.

A "tér" amúgy köztérnek gyenge közepes - kevés a fű és a víz -, irodaházi udvarnak viszont szép. Szerintem nem kéne forszírozni ezt a teres dolgot. Pláne, mivel a névadó közmegbecsülésnek örvend.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.13. 10:43:32

alexed: "A kötelező fogyasztást kizárólag az utolsó meccsekre vezettük be,mert túl nagy volt az érdeklődés és nyilvánvaló, hogy az asztalokat szerettük volna a legjobb vendégeinknek fent tartani."

Mi az hopgy legjobb vendég? Aki 3000-ért issza le azt a sörlét/kóláját, amit egy sarokkal odább 1000-ért is megkaphatott volna?! Undorító lehúzás! Ebből ti már ki nem jöttök sajnos.

Kuruttya 2010.07.13. 13:08:21

@hontalan lány: "Ezt a közterületet is eladták .."

Soha nem volt közterület.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.13. 15:04:28

Javaslom egyébként azonnali hatállyal átnevezni a hírverésekben ezt a placcot "Eiffel udvarnak". Abból ugyanis nem arra asszociál az ember, hogy egy közterületen jár.

hontalan lány 2010.07.13. 23:14:49

@Álmos:

A soha azért erős túlzás. Szerintem meg egyszer régen minden közterület volt. De nagy szaladjuk annyira vissza az időben .. :))

Voltak bizony anno közterületek, meg állami tulajdonban lévő területek is, ahova bárki bemehetett. Mostanra viszont nem nagyon maradt belűlük, sajnos.

Teiffel 2010.07.14. 15:42:26

@alexed:
Tisztelt Alexed!

Erre az egész, a városlakók által kicsit sértőnek talált helyzetre egyik korábbi hozzászólásában Ön már megadta a helyes megoldást: Ön az üzemeltetőtől 700 m2 területet bérelt ki. A 700 m2 az pontosan egy 9 m széles sáv a pinceszinti éttermek portálja előtt - vagyis kb. a fehér napernyők vonala.
A tér többi részén levő asztalokat most, hogy a vb. véget ért, el kellene vinni, a medence oldalához támasztott egyáltalán nem odavaló - kissé balkáni megjelenésű söntéspulttal együtt.
A jelenlegi fogyasztótér túlméretezett - most kb. 1500 m2 van tele asztalokkal -, a tér közepe inkább egy legénységi étkezdére hasonlít, és nem kulturált vagy vonzó, levegős vendéglátó helyre.
A tér középső részét a lelátóval, a zölddel, néhány mobil paddal és a medencével együtt vissza kellene adni a város lakóinak, használják szabadon, feszélyezettség nélkül.
Így sokkal többen fognak betérni a térre pihenni, és biztos vagyok benne, hogy az Ön árnyékolókkal ellátott vendéglátó teraszára is szívesebben beülnek az emberek.

Remélem, hogy ez a tér végre - mindenki örömére - megtalálja a maga helyét a város életében. Az eredeti cél legalábbis ez volt.

Ui: a menekülő folyosók kijárata elől / pl.a fátyol vízesés előtti ajtó /el kellene rakni a berendezést, mivel az vészkijáratként funkcionál. Annak eltorlaszolása tűz esetén veszélyes lehet, a Tűzoltóság képviselői esetleg büntethetnek is miatta.

chiguu 2010.07.14. 16:01:58

És ha a djuice üzletbe szeretnék bemenni egy ásványvizes palackkal a kezemben ügyet intézni, akkor ezt hogyan tehetem meg?

Bewise 2010.07.15. 09:58:42

Új infóm van, én se nagyon hittem el, de muszáj volt. Alexed elkezdte hívogatni, na nem sajátkezűleg, a facebook-os eiffel oldalon véleményező embereket, hogy meginna velük egy bambit és elmesélné mi-hogy működik. Arra nem vette a fáradtságot, hogy maga emelje fel a telefont. Nem meglepő módon eddig visszautasították közeledését, mert ezen már nincs mit magyarázni.

balk 2010.07.15. 22:39:42

@Bewise

Döbbenet amit írsz! mennyivel egyszerűbb lett volna Alexednek elnézést kérnie. ha megteszi talán ez a blog sem lenne! Nagyon kicsinyes és szánalmas!

Kuruttya 2010.07.16. 10:31:19

@hontalan lány: oké, de ez a konkrét hely amikor még állami tulajdonban volt, akkor kisrészben egy parkoló, nagyrészben egy gazos, ápolatlan terület volt, nemmellesleg a köztől elzárva.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.16. 13:35:46

Ez a terület 1994 óta pattog ide-oda. A Vígszínház sátroállításával kezdődött minden. Kivágták a terült közepén álló életerős óriásplatánt, aztán évekig színházssátor állt a palccon. Miután az eltűnt, rendezték egy kicsit a területet, újrafásították és kiadták gebinbe felszíni parkolónak. Végül eladták az egész telekcsoportot, az épp növésnek indul fákat megintcsak kivágták, a parkolót felszámolták és létrejött egy immáron egy fullosan magánterületű tér, amit viszont közterületnek, közparknak píárolták végig... Miközben nem az lett.

Alf (törölt) 2011.07.15. 09:09:35

Terézváros polgármestere Hassay Zsófia a térrel kapcsolatban közölte:

„Az Eiffel tér a Magyar Állam tulajdonában van, kezelője a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A terület közforgalom számára megnyitásra került. Információnk szerint a fásított köztér fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat szerződésben rendezi az irodaház tulajdonosa és az MNV Zrt”.

Ennyi.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.07.15. 10:04:59

@Alf: Hol? Mikor? Államosították a korábban eladott placcot? Vagy eszerint nem is adták el soha???
süti beállítások módosítása