Az Urbanistán mindig is törekedtünk arra, hogy a legszűkebb rétegek igényeit is kielégítsük, ezért most azon kedves olvasóinknak szeretnék kedveskedni, akik Magyarországon élő száműzött elf hercegek. Nincs könnyű dolguk, ha szállást keresnek, de a helyzetük nem reménytelen.

Nálunk az elf hercegeknek való épületeket valamilyen rejtélyes okból egységesen "Makovecz-stílusúnak" nevezik, függetlenül attól, hogy van-e bármi köze az épületnek a mesterhez.

Itt van máris ez a kis remekmű a Remetehegyről - amely már neve alapján is ideális hely a bujdosásra. Vessenek meg érte a trendkövetők, ez szerintem baromi jól néz ki. Még azt az erkélyt is megbocsátom, ami elsőre úgy néz ki, mintha agy óriási mosdókagylót ragasztottak volna az oldalába. A központ kandalló csodálatos (még ha szimbolikus is, mert amúgy gázfűtéses), a faszerkezete szintúgy. Sőt az egész alaprajz nagyon szellemes, nálam külön jó pont, hogy az oszlopoknak és a boltíveknek van egy kis természetes szabálytalansága, mintha tapasztva lenne vagy valami várban járnánk. Szóval nekem tetszik.



fonyódi elfHa szebb panorámára vágyik hercegünk, akkor Fonyódon talál egy hasonlóan elfeset, bár az nekem már nem jön be. A város főépítészének épülete, mesterkéltnek hat a remetehegyi mellett.

Elég, ha csak a belső fotókon látható boltíveit és az oszlopait hasonlítjuk össze az előzővel. Persze elképzelhető, hogy ezek a szempontok eltörpülnek amellett (már amennyiben lehet egy ilyen igét használni egy elf herceggel kapcsolatban), hogy támadás esetén sokkal jobban védhetőnek tűnik.

Amúgy ha már fantasy! A Csillagok háborúja és a Batman után elgondolkodhatnánk azon, vajon milyen helyszíneken lehetett volna forgatni Budapesten a Gyűrűk urát, vagy valami hasonló hangulatú filmet.

[Linktippek: Zoltán. Kösz!]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest balaton hirdetés kastély villa fonyód gyűrűk ura iii. ker organikus építészet fura ingatlan

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr542070983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilarépa · http://lilarepa.hu 2010.06.10. 13:04:57

Ha valakit esetleg érdekel, az első épület építészének a weblapja (még jó pár másik villa képeivel együtt) itt megleshető: www.tamasgabor.hu/ .

Olgicsq 2010.06.10. 14:34:00

alapvetoen tetszik. a lepcso tetejen a napraforgo bájos :)
ket kisebb dolgon valtoztatnek, ha az enyem lenne: a furodok burkolatan, illetve a konyhaszekrenyek ajtajat cserelnem le, most kb farostlemez ajtoknak tunnek. :)

szbazs 2010.06.10. 16:15:55

A házak közepére kéne egy bazi nagy fa, akkor még autentikusabbak lennének.

ugyanugyan 2010.06.10. 16:16:18

budapest már elkelt, fonyód még szabad goo.gl/3rGe

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.06.10. 16:18:07

Igazából nem kötekedés, hiszen az "elf" is többé-kevésbé elfogadott, de van neki tudtommal kánonizált fordítása is: tünde. És a remetehegyi tényleg zsír, engem a kettős lépcső nagyon megfogott :-)

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.10. 16:22:35

mármint ki nevezi Makovecz-stílusúnak? Mert én így még ezt nem hallottam. Mindkét fenti ház organikus jelleget mutat, ahogy Makovecz több épülete is, innen adódhat a keveredés. De azért meszse nem Makovecz az egyetlen, aki ilyen stílusban alkot/alkotott.

kisa 2010.06.10. 16:24:44

Háát, nem tudom, én az elsőről simán elhittem volna, hogy egy (mű)rusztikus panzió valami fürdő mellett.
A második, na az szerintem maga a borzalom.
Bakker, ha lenne annyi pénzem, amennyi nincs, tuti egyik se kéne. Na, jó, esetleg ingyen...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.10. 16:25:04

@mestska:

ja, a kettős lépcsőről (ami ha jól látom, aztán középre visszakanyarodik) a portoi Lello könyvesbolt remekbeszabott lépcsője jutott eszembe (csak az elrendezés miatt)

farm4.static.flickr.com/3058/2496068092_20b8c7e6f0.jpg

WonderCsabo 2010.06.10. 16:28:04

Első kettő nagyon bejön, az uccsó nem. Azért nevezik Makovecznek, mert kis hazánkban ő alapozta meg ezt az irányzatot.

snorbi 2010.06.10. 16:33:37

A konyha katasztrofális szvsz...

geusz 2010.06.10. 16:37:24

A bordó burkolólapos fürdőszoba, azokkal a fenyő "könyvespolcokkal", a konyhabútor, a konyhai függönykarnis, az étkezőben lévő székek, a pingpongasztal melletti falra akasztott anyag, a lámpatestek, azok a fenyő ajtók... Úristen! Teljesen rosszul lettem... Dizájn-terrorista cselekedet!

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.06.10. 16:37:52

Nem szeretnék senkit sem megsérteni,de szerintem undorító. Belülről talán elmenne (bár a belmagasság és a szerkezet nem tetszik),de kívülről...?!
Nem tudom,az én ízlésemnek túl "elfes", bár nekem többségében csak a régi épületek tetszenek (1918. előttről)/mint pl. a blogomon ma látható/

Azon az erkélyen legalább lehet titanicosat játszani. :))
www2.swaylocks.com/files/1-22-titanic-dicaprio%5B1%5D.jpg

fuszujka 2010.06.10. 16:39:16

A második ház, ami az Elf c. sorozatban szerepel, vagy Kozsóé, vagy Delhusa Gjon-é.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.10. 16:42:10

tamás gábor háza a maga rendszerén belül elmegy, bár a konyha és a fürdő valami brutálisan gagyi, de nyilván azt nem az építész tervezte. (rejtély, hogy aki elkölt egy 100m körül összeget a házára az miért nem fogad belsőépítészt)

persze az egész cucc olyan szinten modoros, hogy az már szinte fáj.

Zsiger 2010.06.10. 16:44:49

Hogyan szedik le a pókhálókat a plafonról? :O
Mennyi a fűtésszámla?

vizesnyolcas 2010.06.10. 17:06:55

A fonyódi nekem inkább Walt Disney stílus.

plb 2010.06.10. 17:08:37

Szerinem börtönnek ideális, lakásnak szörnyű. Abból a pénzből amibe ez a ház kerülhetet, klasszisokkal jobbat is lehetett volna építeni.

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2010.06.10. 17:13:04

én ezen az elfherceges dumán nagyon jót nevettem.
óriási duma :)

ag100 · http://terelout.blog.hu/ 2010.06.10. 17:18:50

Ez túl giccses, egyáltalán nem illik bele a környezetébe.

nehogymárne 2010.06.10. 17:21:53

az én véleményem szerint is nagyon gáz ez a ház, mint lakás. műtárgynak lehet, hogy oké, nézegesse, akinek tetszik, de élni benne?

jó, ezek übergagyi bútorok és burkolatok, de alapjábanvéve ebben a házban minden hétköznapi cucc idegenül hat. (lásd radiátor) ki akar kanyargó könyvespolcot és boltíves konyhabútort magának? szóval még húszmillióból be lehetne rendezni, de nekem akkor se kellene. igaz én inkább olyan ork-féle lennék, és ízlésem sincs.

ZWS 2010.06.10. 17:22:00

A konyha és a fürdők elképesztően igénytelenek, jól mutatják a tulaj igazi ízlését.

midnight coder 2010.06.10. 17:26:05

Az első nem annyira tetszik, a második inkább. Nekem bejönnek az ilyen fantasy jellegű épületek.

baliquez 2010.06.10. 17:26:14

Azért nevezik Makovecz-stílusnak mert ösmét fideszkormány van, osztjónapot.

midnight coder 2010.06.10. 17:30:07

@mcs: Ettől a modoros dologtól csak nekem áll fel a szőr a hátamon ?

Idet 2010.06.10. 17:47:15

Az Elf azt jelenti: tündér. Az nem volt Elf, inkább Zwölf, aki az elsőhöz a mosdókagylót hozzábiggyesztette.

Intizar 2010.06.10. 17:50:09

A pesti villa tényleg szép volna a lavór nélkül. De csakis analfabéta tündérkirályfiknak való, mert könyvespolcot úgyszólván lehetetlen elhelyezni benne.

loláb 2010.06.10. 17:50:10

Az első jól néz ki. Ne vagyok benne biztos, hogy el tudnám benne képzelni az életemet, de nézni jó.
(Ilyen organikus épületek közül pár (kb3) éve volt a Szép Házakban a pécsi Papp Lajos szívsebészprof pecója, na az mindent visz. Érdemes valami archívumban megnézni).

A második belülről egyáltalán nem tetszik, a szobák nagy része stricirokokó, vagy simán fantáziátlan, az első sokkal jobb belülről. Viszont a második a balaton mellett van, az azért komoly plusz pont.

figyeldoda 2010.06.10. 18:03:46

Nem értek hozzá, de a legszemetszúróbb dolgok nekem a nyers fenyő lakkok, a konyhában valóban az ajtók, bár a vastag pult szerintem pozitívu, a konyhai "western ajtó": zártszelvényre kapupánt csavarokkal erősített kerítéslécek! BROÁF! Mindkét fürdőszoba. A bidén WC papír tárolás főleg prosztó, mert így mindenki láthatja, hogy sosem használják. A "sport teremben" gondolom pince a száznegyvenezer éves videoton tévé.

A lépcsősor azonban lenyűgöző, ahogy tetszenek az étkezőben rusztikusan hagyott oszloplábak is.

-Ki a belsőépítésze? -Valami hülye buzi, a seggemről is lenyúzta a bőrt.

:D

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.10. 18:22:00

@midnight coder: ha a szóval van bajod, akkor lehet, ugyanakkor cefetül nem volt kedvem körbeírni a fogalmat.

érted, nem?

felmondott lecke, érdekes, értékes dolgok nélkül, tele uncsi kikancsintásokkal, álorganikus, álnépiesch, de legalább hivalkodó.

ugyanakkor a maga rendszerén belül kb. koherens. nem ocsmány, ami nagy szó.

bejgli 2010.06.10. 18:30:07

A pesti ház tényleg stílusos, bár a konyhát és a szuterént nem sikerült elvarázsolni, és a burkolatok helyenként kilógnak nekem. A fonyódi a neoklasszikus vállalkozói barokk egyik példányának tűnik, jobbára pocsék belsővel és részben élhetetlen terekkel súlyosbítva. A kilátás és a kőlépcső szimpatikus. Exkluzívabb panziónak, nagyvállalati üdülőnek elmenne szerintem.

midnight coder 2010.06.10. 18:34:17

@mcs: Nekem ez az egész modorosság dolog kezd kicsit túl trendy lenni. Persze lehet hogy része van ebben a kissé túl sűrűn címlapra került hasonszőrű blognak is.

Nick Leeson 2010.06.10. 18:35:07

Nekem tetszenek. Hogy lakni milyen egy ekkora kecóban azt nem tudom, de szerintem soha nem is fogom megtudni. :)

Egy dolgot nem értek, a takarítást. Nyilván ehhez már komoly személyzet kell. Akik mire befejezik, kezdhetik előröl. De mi van ha én egy hétig otthon vagyok? Nézem a tv-t és egyszer csak felvisít a porszívó Vuuuuunyúúúúúú?! Szóval nem tudom hogyan oldják ezt meg...

alib 2010.06.10. 18:43:55

A budapesti előtt - az erkély alatt - a gagyi műanyag székek teszik fel az i-re a pontot.

bejgli 2010.06.10. 18:56:22

Érdemes megnézni, hogy a pesti ház tervezőjénél (itt is, és más épületeiben is) hány helyen és milyen térben elhelyezve lehet leülni, összeülni.
Utána nézzük meg ugyanezt a másik háznál is.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.10. 19:06:38

@bejgli: ezen ledobom a láncot.

a fonyódit, baz, 282,94 m huf-ért kínálja.

arra nem képes, hogy normális alaprajzot tegyen be, egy halvány, szarul scannelt valamit húzott ki vastag filccel és kézzel, ferdén ráírta a helyiségneveket.

gáspár gabriella ingatlanreferenst ezúton csókoltatom és kívánok neki sok sikert a szakmában.

szangye puncog 2010.06.10. 19:35:54

mindkettő rendkívül ízléses otthon :-)

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.06.10. 19:42:17

@loláb: Papp Lajosé: amiotthonunk.hu/plugins/content/content.php?content.2660

A nyalizós szöveg külön gyöngyszem. Pénzért megvehető megjelenéseket állít be odaítélt díjként.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.06.10. 20:14:40

A főépítész az nem köztisztviselő?

Havi 200-ból hogy lehet ilyet?

bejgli 2010.06.10. 20:15:00

@mcs:
Viszont a lényeg, a torony jól látszik.

A Völgyzugolyok közül tényleg a második az életszerűbb, otthonosabb. Az elsőnél kicsit meggabalyodott a tervező ceruzája.

Szárnyati Gézа 2010.06.10. 19:42:17
"@loláb: Papp Lajosé: amiotthonunk.hu/plugins/content/content.php?content.2660"

A folyosó és a könyvtár szép. A konyha korrekt, bár érdekes, hogy kisebbnek tűnik, mint amekkorának az ebédlő/tárgyaló/páncélterem mérete alapján gondolnánk.

kisa 2010.06.10. 20:18:19

"A hagyományos alapanyagok, a kő és fa felhasználásával készült épületnek
hagyományőrző hatása van."
Azért ezen a mondaton behaltam...

Profi hozzászóló 2010.06.10. 20:21:46

A fonyódihoz hasonlót az Ollókezű Edwardban láttam.

kisa 2010.06.10. 20:23:33

@Szárnyati Gézа: A szakrális térnél abbahagytam.
Amúgy a ház kívülről nagyon ott van, belülről nekem nem annyira tecc.

kisQtya 2010.06.10. 20:38:40

Hivalkodó, mesterkélt és diszfunkcionális.
Szerintem.
Makovecz bácsi tetőtúltengéseit sem szeretem.
Viszont bevallom, hogy nem értek hozzá.

Rot 2010.06.10. 20:40:30

bevonnám a tervezői jogosultságát

lutria 2010.06.10. 21:35:36

Pár éve volt egy cikk valakiről akinek az önkormányzatnál nem hagyták jóvá a háza építési engedélyét mondván hogy nem illeszkedik a környék többi házának az épitési stilusához.Az talán kastély vagy vár formájú volt,és ha ez ilyen fontos szempont akkor ez a mesebeli házacska hogyan kaphatott építési engedélyt,pedig nem kimondottan paszol a sátortetős házak közé.

gramercy 2010.06.10. 21:38:14

gicses, mint a romaniai ciganypalotak, de hat kinek a pap(ne), csak szabadon, esatobbi

amugy ki es milyen logika alapjan kolt el negyedmilliardot egy hasznalt hazra???

amugy tenyleg apeh vizsgalatot
sot, lehetne apeh modszertan: ingatlanhirdetesek furkeszese

szpeszkadett 2010.06.10. 21:44:17

A fürdőszoba és a konyha megbocsáthatalan.:)))
Nekem sok az épületben a nyersfa (biztos festeném fehérre minimum a nagyrészét), de alapjában remek adottságokkal rendelkezik.
A könyvtár - vagymi - eléb béna és nem elég különlegesek a bútorok úgy ánblokk - minimum egy lakberendező kell ide.

Amúgy nekem rendben van, mert sok benne a lehetőség egy egyedi élettér kialakítására.
Gratula a megrendelőnek és az építészeknek. :)

szpeszkadett 2010.06.10. 21:56:07

Bocs, most néztem meg a másikat (Fonyód)... hát az tökéletes iskolapéldája annak, hogy lakberendezőre már nem volt pénz. Ott a stílustalanság és az igénytelenség teljesen átjön - már, ami a lakberendezést illeti. A ház meseszerűsége megkövetelné, hogy szürreálisabban hangulatúak legyenek a belső terek. Akkor viszont élni tudni kellene benne, ugye és nem azt gondolni, hogy az obicsempe megteszi a konyhában... :))
Ezt csak azért írtam le, mert szerintem az otthon nem egyelnő a négy (vagy több) fallal.

second 2010.06.10. 21:58:06

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: A főépítész nem a tulajdonos, építtető, hanem a tervező. Az építtető egy kamionos vállalkozó volt. Azt nem tudom, hogy még most is az övé-e.
Amikor épült ez a ház(írhattunk úgy '94-et talán), elég nagy meghökkenést keltett. Legalább is bennem. A környéken ilyen léptékű épület nem volt. Hacsak nem számítjuk a majdnem szomszéd sportcsarnokot. Annak hasonló lehet a szintterülete. :)
Azóta a sétány mellett épült másik brutálisan nagy ház. Csak az nem ez a stíl.

Idet 2010.06.10. 23:18:59

@Intizar: Milyen igaz! Esetleg formatervezett könyveket kellene gyártani...

fogyókúra 2010.06.10. 23:59:44

Az elso haznak a belsoje, marmint azok a dolgok, amiket a tulaj rendezhetett be, az rettenetes. :-(
A furdo es a konyha total nivotlan. :-((((
Kar egy ilyen hazert.

Sohasem ertettem, hogy ha valaki bevallal egy latvanyosan draga hazat, jo stiluserzekkel valaszt tervezot/kivitelezot, hogy gondolhatja, hogy azt teljesen kommersz, tipikusan kisstilu modon berendezheti. Teljesen az jon le, hogy a tulajnak semmi szeperzeke nincs (es nem is volt hajlando kolteni ra), es csak az epulet tervezoje volt tehetseges. :-(

De igy meg minek egy ilyen haz valakinek????

sarius 2010.06.11. 00:02:13

ritka undorító mindkettő, de ha muszáj sorrendet mondani: a fonyódi hányingerkeltő, a remetehegyi simán gusztustalan.

badmintonplayer 2010.06.11. 00:06:56

A Flair(?) bútorcsalád tényleg a legdurvább:)

Elkeveredett 2010.06.11. 01:54:47

Megvallom, eléggé élettelennek, unalmasnak érzem ezeket a tereket.
Az látszik, hogy van benne pénz, és igyekeztek nagyon húúúúúhaaa dolgot csinálni. De nem meggyőző számomra.
A képeket nézve az járt a fejemben, vajon boldogok, akik itt élnek?...

Eki 2010.06.11. 02:13:22

Vááá, nem mondjátok!.. Ott lakom a közelében, és mindig csak a tetejét láttam ennek a háznak, mert annyira el van dugva! De jó, hogy most megnézhettem, milyen is valójában! :) Remetehegy rulz, jó környék, szeretek ott lakni. Érdekes, a ház teteje sosem tetszett, mindig azt mondtam rá , blöá, ki az az idióta, aki ebben lakik? ...Viszont az egész alak vmiért mégis bejön...Giccses kissé a ház, de mégis tetszik, és jópofa rá a megnevezése a posztírónak, hogy "elf herceg" lakhelye:) Tetszenek a lépcsők. Viszont

Eki 2010.06.11. 02:14:23

Jaj, nem fejeztem be! Szóval ... Viszont a tetőtérben kicsit már túl sok a fa.

blr 2010.06.11. 05:42:18

Az igazi a váci cementgyár. Naplementében az autópályáról totál Mordor :)

na__most__akkor 2010.06.11. 06:30:19

Szeretem a gazdag embereket. Azok olyan sokat tesznek a társadalomért, az országért, a környezetükért ahol élnek. Támogatják a kultúrát, a művészetet, a helyi infrastruktúrát. És mostantól, hogy sokkal kevesebbet kell adózniuk, ez még jobban meglátszik majd.

Hoppá !!!
Most veszem észre, hogy rossz helyen kommentelek. Éppen valami XIX századi társadalomról olvastam.
Vagy scifi volt? Már nem is tudom ...

na__most__akkor 2010.06.11. 06:31:49

Majd elfelejtettem ...

Amit olvastam, az magyar szöveg volt. Ékezetek, meg minden.

huncutszamóca 2010.06.11. 07:21:42

Kívülről nagyon bájos, tényleg mesébe illő.Azonban sajnos az ott lakók a belső térrel nem igazán tudtak mit kezdeni:kerti bútor a kandalló előtt, ronda falikarok, burkolatok,függönyök rossz megválasztása, a konyháról nem is beszélve! Ha már olyan szép nagy ablaka van, miért nem a mosogatót tették oda a szagelszívó helyett, mai még bele is lóg!
Egy autentikus vagy egy teljesen futurisztikus dizájn jobban passzolt volna.Az eleje katalógusfotóként indul, de itt csak laknak, nem élnek a tulajdonosok.

na__most__akkor 2010.06.11. 07:35:32

@huncutszamóca:
Nem tudom miért, de valahogy az a szó ugrik be, hogy "sznob".

Nem vagyok rosszindulatú.
Tényleg nem.

NEM VAGYOK!!!

summarygloss 2010.06.11. 07:43:27

Mindkettőre igaz, hogy berendezéssel jól el lehet kúrni egy alapvetően egységes stílusú épületet. Ha valakinek nincs fantáziája, maradjon a minimálnál vagy koppintsa lakáskultúrát!
... ja, hogy ez elsőnél így is tettek? Téééényleg...

A másodikra a torony már kurvára nem kellett volna, és a berendezés itt is nagy melléfogás.

Ha nincs esze, legyen notesze! (Benne pár lakberendező számával.)

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.06.11. 07:54:17

@mestska: "mármint ki nevezi Makovecz-stílusúnak?" az ingatlanosok. mindkét hirdetésben ez van

dido_ (törölt) 2010.06.11. 07:58:36

Én szívesen laknék a panel lakásom helyett bármelyikben :)

Egyébként kívülről abszolut nem tetszenek a házak, de belül egész jók, belülről főleg az első tetszik. Igaz, itt-ott amott átrendezném, másképp, - bár lenne rá lehetőségem :)

De amúgy ha már sok fa, akkor inkább a svéd stílus jobban bejönne és természetesen az egyszerűbb, más külső.
Ha új házat építenék, az tutti teljesen más lenne, mint ezek, de ezerszer szívesebben laknék a fenti házak bámelyikében, mint az igényesen felujított lakótelepi panelomban :) De hát nekem eddig még csak erre futotta.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.06.11. 08:11:41

@blr: ó kösz, az első válasz a kérdésre :) nincs véletlenül fotód?

Nzoltan 2010.06.11. 08:14:13

Nekem nagyon giccsparádé az egész. Makovecz hasonlóakat tervez, de hát ugy eazok a fránya arányok. Kb annyira van köze hozzá, mint a mediterrán házaknak a hazánkban fellelhető mediterrán stílusú házakhoz.

egy atlag 2010.06.11. 08:18:17

APEH, lopás....ez a két szó ugrott be a képek láttán.

dido_ (törölt) 2010.06.11. 08:21:39

Láttam kommentet, hogy az elsőnél a tetőtérben sok a fa...stb. Ha valami tetszik abban a házban, nekem pont a sok fa. Sőt, nekem a fürdő is tetszik (csak a csempét töretném fel/le, és számomra tetsző, mást tetetnék le. Sokkal otthonosabb belülről, mint a második ház.

Nekem ugyan nem ilyeneket, de volt szerencsém egyéb házakat személyesen megnézni, ahol a tetőtérben rengeteg fát használtak. Nagyon hangulatos, bájos helységeket tudtak kialakítani.

Szerintem gyönyörűek a fa ajtók is. Persze mint már mondtam, több mindent átalakítanék belül is, én az egyszerűbb dolgokat szeretem, viszont imádom, ahol sok faanyagot felhasználnak (más: nekem még kis lakásoknál is tetszik, ahol lambéria van előtérben, avagy étkezőnél /de csak ha az igazi fából van, -amúgy meg sokkal drágább mulatság kis társasházi lakásoknál a rengeteg faanyag mint mezei festés a falakon).
Kívülről írtó förtelmes mindegyik posztban lévő ház. Még egy hagyományos tornácos parasztház is eszevetten gyönyörűbb ezekhez képest.

kermi 2010.06.11. 08:31:46

A pesti házban a kandalló hátulján érdekes arckép van. Lehet, hogy nem jól látom, de én bölcs vezérünkre, rákosira ismerek rá benne. Azért remélem tévedek. :)

Nzoltan 2010.06.11. 08:51:02

Az eredeti alaprajzon (a pesti házról van szó) van a kandalló körül egy medence, ami nem épült meg. Látszik a fotón is, hogy valami nagyon nem stimmel a földszinten, indokolatlanul nagy az üres tér.

Zssssss 2010.06.11. 08:51:59

Azt hiszem, Magyarországon bújkáló elf hercegnő vagyok, mert imádom ezt a házat!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.06.11. 09:07:19

@Nzoltan: Rájöttek, hogy nem az igazi a kandallót derékig vízben állva megrakni...

ds3 2010.06.11. 12:28:22

Nekem legjobban a radiátor tetszik. Különösen a mögé rakott hővisszaverő fólia bájos.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.06.11. 22:21:45

Az első háznál a bidé feletti tartón hagyott törülköző enyhén szennyezett. Nagyon innovatív.

Intizar 2010.10.26. 20:54:53

Újranéztem a Makovecz-házat. Hát nemtom. Az a nappali, aminek olyan a teteje, mint egy katedrálisnak - egyedül Szeretett Vezérünknek javasolható. Őt talán nem feszélyezi, ha szakrális izében lakik.