440 millió forintból, 93 ezer négyzetméteren építi fel Magyarország kicsinyített mását Jakabszálláson Nemes Dénes. - írja a baon.hu. A településen sportrepülőtér is található, így a Magyarkertnek nevezett park a levegőből is élvezhető lesz majd. Ami a méretet illeti, nagyjából 13 focipályányi földet képzeljünk el, de a videón valahol az M7-esen haladó jármű, meg a fotón (amennyire kivehető, többé-kevésbé) Jakabszállásnál található tanya ad némi támpontot.

Épül a Magyarkert - fotó:baon.huA botanikuskert hétezer négyzetméter vízi élőhelyet létesít a Homokhátságnak azon a vidékén, ahol a szárazság igen komoly gondokat jelent. Magyarország 3200 települését egy-egy növény jalzi majd, melyet a következő két évben ültetnek el. A beruházásból a terület kimérése, és a Balaton készült el az idei Föld napjára. A tervek szerint az „élő” makett átadását a jövő évi Föld napján tartják.

Ami pedig az ilyen projekteknél elmaradhatatlan beszédes számokat illeti:

"A megvalósításhoz 50.000 köbméter földmunka, 1200 köbméter kő és kavics, 22.000 négyzetméter geotextília, 8000 négyzetméter tófólia és 140.000 magonc facsemete szükséges. De kiépül egy 12 kilométeres új turistaút is, sőt 79.000 négyzetméteren fűfelületet alakítanak ki, illetve 10.000 darab vízinövény és nyolc darab kút is készül a projekt keretében."

Tipp: im.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: park kert jakabszállás

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr331954683

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Épül Magyarország kicsinyített mása 2010.05.10. 18:56:11

440 millió forintból, 93 ezer négyzetméteren építik fel Magyarország kicsinyített mását Jakabszálláson.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.27. 08:51:05

Az ott szószerint a kisbalaton :)))))

Szeretem ezt az országot, konstans bírja hozni az átlag 50 éves lemaradást.

Stiel 2010.04.27. 08:51:31

Kutak mondjuk a főbb termálforrásos településekhez...? :)

konyvelomo 2010.04.27. 09:06:36

Jó a mozgó kisteherautó a videón :)

Rocko- 2010.04.27. 09:13:51

Dubaiozunk-Dubaiozunk?

Viktor14 2010.04.27. 09:18:28

Van egy Országpark makettekkel, étteremmel Kapolcson is. Ha valaki oda látogat, legalább láthatja a balatont nagyban is.

efhábé 2010.04.27. 09:22:28

Minden település egy növény? Gagyiiiiiiiiiii.
Miért nem lehet makettekkel jelölni a településeket?

pygmalion 2010.04.27. 09:25:00

Mit keres az M7-es Jakabszállásnál? Szerintem amúgy nagy ötlet, sok sikert hozzá.

pink75 2010.04.27. 09:39:13

282000nm-re jelenleg nem futotta, később bővíthető.

pygmalion 2010.04.27. 09:39:35

@efhábé: Szerintem pont az a jó benne, hogy nem majmolunk, zöldet "építünk". A dolog szerintem szimbolikus, és másról szól, mint a minimakettek. Itt a Balaton is valós víz lesz, nem műanyag. Személy szerint engem egy ország amúgy sem maketten érdekel, nem tartom izgalmasnak.

Mellesleg, hogy kicsit hazabeszéljek, Svájcnak is van ilyenje, és azt sem tartom túl izgalmasnak: images.google.hu/images?hl=hu&client=firefox-a&hs=AJL&rls=org.mozilla:hu:official&channel=s&q=swiss%20miniatur&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&tab=wi .

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.04.27. 09:49:06

440 millió forint?

Nekem kicsit soknak tűnik.. majdnem 250 méter autópálya :)

bunkó · http://bunko.blog.hu 2010.04.27. 09:49:22

@efhábé:"Minden település egy növény? Gagyiiiiiiiiiii. Miért nem lehet makettekkel jelölni a településeket? "

Ez nem egy mini-Magyarország, amelyet növényekkel akarnak megoldani. Ez elsősorban egy botanikus kert, amely történetesen Magyarország formájúra építenek.

Yakk 2010.04.27. 09:49:38

Legalább az egész Kárpát-medencét megcsinálhatták volna...

efhábé 2010.04.27. 09:52:13

@pygmalion: Szimbolikus, szimbolikus, hogyne. De ki fog odautazni csak azért, hogy lásson egy balaton-formájú halastavat meg néhány növényt?
Mivel tud ez majd látogatókat vonzani, ami az értelme lenne ennek?
Lesz olyan szép az egyszerre elültetett 3200 növény, mint a hosszú évtizedek óta gondosan válogatott, ápolt arborétumok?
A makettek egyébként önmagukban nem érdekesek, az biztos. Ám ha vannak, akkor jó áttekintést tudnak adni egy országról, odamegy a turista, felfedezi, amit már élőben is látott és észrevesz néhány olyan dolgot, amit még érdemes megnézni és ami az útikönyvben nem tűnt olyan érdekesnek, mint "élőben" látva.

Jurij Kakarin 2010.04.27. 09:52:29

Jakabon volt eddig is a legjobb magyarországi kis repülőtér. És legalább továbbra is csinállnak valamit. Hogy olyan hely legyen, ahová érdemes kiruccanni egy hétvégén egy kis géppel. De persze ti ott madzsarisztánban valahogy nem tudtok a fikából kimászzni, eh?

bunkó · http://bunko.blog.hu 2010.04.27. 09:53:31

@Maurice74: "440 millió forint?"

Ha nem a mi adóforintjainkból építi, akkor mindegy, hogy mennyire pazarló a költségvetése. De ha csak egy forint állami támogatást is kap hozzá, akkor enyhén szólva pénzmosás-gyanús a dolog.

papugaja 2010.04.27. 09:58:47

Nemtom, nekem valahogy kisebbnek tűnik, mint 9,3 ha.

nickita 2010.04.27. 10:01:21

@papugaja: nekem is ez volt az érzésem, de gondoltam hüjje vagyok, hiszen le van írva :)

papugaja 2010.04.27. 10:04:01

Na számoljunk.
Ha ez a terület 93000 m2, akkor 1 m2 megfelel 1 km2-nek. Tehát 1 m=1km.
Az a Balaton akkor 77m hosszú kellene legyen. Van ez annyi?

2010.04.27. 10:04:59

@Maurice74: "ez itt egy fa! miért nem autópálya?" - mkkp

meg az jutott eszembe, hogy "nekem térkép e táj" :)

amúgy ha már belevisszük azt, hogy ez Mo. térképe, tényleg lehetne 1-2 híres, vagy ismeretlen látványosság is benne, de így is szép ötlet

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.04.27. 10:31:22

Ilyen volt régen Gödöllőn is. A nagyobb városokat fák, a megyehatárokat sövény jelölte. Aztán TECSÓ épült a helyén.

gonzo 2010.04.27. 10:54:00

@PTibi: "annak térkép e táj"

tusuanzen 2010.04.27. 11:10:33

a számokat nézve a 440 milla, pont reális ár, szerintem ennek a csávónak kellene építeni mindent Mo.-n:D

Sir Nyű 2010.04.27. 11:14:17

Kis Magyarország nem ország.

roli101 2010.04.27. 11:29:15

Nekem is pont az idén jutott eszembe, hogy jó lenne egy ilyet csinálni. De nekem egy nagy Magyarország térkép ugrott be, ahol mindenki látná, hogy mely részek esnek most más ország területére. Valamint domborzatosra alakítottam volna ki.
Most már nem kezdik neki.:)

Videofon 2010.04.27. 11:36:37

@tusuanzen:
Mihez képest reális? Nem látom azt a költséget, ami reálissá tenné.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.04.27. 11:56:24

@efhábé: Ilyen minihungarisztán már nálunk is épül, csak éppen elképesztő csigalassúsággal... a Vasúttörténeti Park szomszédságában. Már két éve meg kellett volna, hogy nyisson, tavaly a földmunkák között már állt néhány épület, és félkész formában már látogatható volt... de a teljestől még igen messze van...

tusuanzen 2010.04.27. 12:03:02

@Videofon: a 200 millás ügyfélkapu.hu-hoz pl.
meg a 350 km autópálya 800 milliárdért.

tusuanzen 2010.04.27. 12:03:35

meg a 40 millás "kilátóért" :D

Goyo 2010.04.27. 12:09:45

Hogy ez mekkora üvöltő faszság!

Tapmancs 2010.04.27. 12:22:29

@papugaja: a képek meg a videó alapján kb annyi lehet.

Videofon 2010.04.27. 12:31:01

@tusuanzen:
Még azokhoz képest is túlárazott. Földmunka, fatelepítés, mesterséges tó. Ezek egyike sem tétel.

ugyanugyan 2010.04.27. 12:43:31

jakabszállás egy az egyben kalapács alatt van amúgy itt kerek 5 dollárért: pagepos.com

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.04.27. 13:19:02

Egész fasza kis golfpálya lehetne belőle.

elég.volt 2010.04.27. 13:21:03

Nagy baj lesz ebből...
A jobbik le fogja állíttatni, mert nem nagymagyarországot csinálnak...
Ajjaj...

mbazs 2010.04.27. 13:33:59

mennyi fikázós köcsög...

karolyist 2010.04.27. 13:36:59

...de legalább kitalál, megvalósít valamit, a létrehozó, amiért viszont dícséret jár

labi 2010.04.27. 13:48:50

Ez nekik mini? Én sokkal kisebben is meg tudnám csinálni. :)

énisfélek 2010.04.27. 14:01:55

Aranyos ötlet és ha a pénzt magánbefektetők állják, akkor sok sikert neki. Kívánom, hogy minél nagyobb szeletet hasítson ki magának a Jakabszálláson hemzsegő idegenforgalomból és legyen neki soksok bevétele a belépőkből.

DE: ha egyetlen forintot is az én adómból ügyeskedett ki magának ehhez a hatalmas nyereséggel kecsegtető idegenforgalmi beruházáshoz, azt a pénzt azonnal kérem vissza, különben négy év múlva a Jobbiknak lesz kétharmada a parlamentben.

kispista 2010.04.27. 14:05:56

4700 ft/nm szvsz nem irreális.

Videofon 2010.04.27. 14:35:00

@énisfélek:
Akkor a jobbiknak lesz kétharmada. Ugyanis a fele pályázati pénz.

Videofon 2010.04.27. 14:37:33

@mbazs:
Az EU-s pénzeket értelmes célokra is fel lehetne használni. Tudom, csak a köcsögök gondolják így. De azért van szólásszabadság, hogy a köcsögök is elmondhassák a véleményüket.

Quick_6 2010.04.27. 14:47:56

"Tudja meg végre az egész világ,
Hogy szívünkben él még Nagymagyarország!"

Piytpang 2010.04.27. 16:35:11

@pygmalion: a teherautó ment az M7-es vonalán... ;)

Fekete Dániel . · http://csakaszepre.blog.hu 2010.04.27. 21:28:49

Ez jópofa cucc lesz! Balaton átúszás? :-)

magyarkert 2010.04.28. 11:26:25

Most találtam ide! Rám lőjjetek! Én találtam ki. A Balaton tényleg 77 méter.

Videofon 2010.04.28. 13:19:29

@magyarkert:
Ha komolyan gondolod, abból bizony gépágyúsorozat lesz.:)
Már Orbánék első kormányzása idejében elindult a soha meg nem térülő turisztikai beruházások állami támogatása. Nem igazán látom, hogy egy nem túl eredeti ötlet az Alföld közepén miért jelentene turisztikai vonzerőt.
Én elhiszem, hogy az EU erre ad pénzt, míg más fontosabb dolgokra nem. De miért nem lehet olyan dolgokra költeni a pénzt, aminek reális megtérülési esélye van?
És miért kell elhinni, hogy nem az EU-s pénz az igazi üzlet ebben, amikor a pályázati pénz önmagában több, mint a reális kivitelezési ár?
Én is rengeteg dolgot megálmodtam már. Ennél ezerszer értelmesebbeket, hasznosabbakat. Hozzám miért nem vág az állam 200 milliót? Mitől vagytok ti különlegesek, kivételezettek? Mitől különleges egy ezer példányban létező ötlet, a kétszázötvenezredik magyar welness-golf-falu csatolt részeként? Biztos, hogy ebből egyszer majd nem lesz lakópark?

dávidzoli 2010.04.28. 17:36:06

@Sir Nyű: lenyúltad a kommentemet.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.29. 09:09:00

Mikorra válik a kiültettet növényzetből valódi arborétum? 100 év? Elismerésre méltó optimizmus...

magyarkert 2010.04.29. 09:41:13

Videofon! Az ötlet valóban nem eredeti. Sokan kitalálták, senki nem építette meg. Tudjátok az a baj, hogy pont itt, az Alföld közepén nincs semmi. Sok barátom akik vendéglátóztak pl. Bugac miatt, tönkrement. A panziók, tany és vendégházak konganak az ürességtől. Sok ember egzisztenciája ment tönkre, mert a hagyományos dolgokból nem lehet megélni (a mezőgazdaságot elkúrták). Szerettünk volna valamit, hogy egy kicsitt több ember látogasson el a régióba. Hogy egy kicsit felpezsdüljön az élet. És nagyon bizakodunk, hogy sikerülni fog. Ez nem egy ember, nem az én exhibiconizmusom, hanem egy jelentős igény a régióban. Az Eu-hoz pályáztunk és azért ez egy kicsit merész, hogy Te úgy ítéled meg, hogy ez nem reális. Tudod a bírálati szakaszban még a seggünket is átnézték. Egyszerű parasztgyerek vagyok nem top vállalkozó. Gyere el bármikor és megmutatom, hogyan élnek az Alföld közepén a mezőgazdászok. Egy barátomnak most árverezték el a meggyesét. Szóval gyere át a nemes.denes@magyarkert.hu-ra és ott megadom az elérhetőségem. Várlak.

magyarkert 2010.04.29. 09:44:33

Városjáró! Ugyanazt tudom mondani. Hetente 2-3 napot a helyszínen vagyok. 54-es út 20-as km-kő. Jó házipálinkám van. az emailemen adok mobil elérhetőséget. Tudod a lányom azt kérdezte amikor a szarvasi arborétumban sétáltunk, hogy ki ültette ezeket a fákat. Nyilván elmeséltem, hogy van olyan, amit 300 éve ültettek okos és bölcs emberek az utókornak. Nem vagyok sem okos, sem bölcs de örülök, hogy nyomot hagyok.

skovalsky 2010.04.29. 10:08:58

@magyarkert: Sok sikert és hajrá, cirka 30km vidéki otthonomtól egyszer majd eltekerünk!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.29. 10:09:29

@magyarkert: A faültetés számomra nemes cselekedet. És messze jobb, mintha egy újabb motorpályát építettetek volna ti is.

StopSzmog 2010.05.24. 23:27:53

@magyarkert:
itt megvan a mobilszámod :)
magyarkert.hu/kontakt.html

amúgy én örülök ennek a kertnek és kíváncsian várom, hogy milyen lesz.

user28 2011.05.11. 18:38:23

Tisztelt Magyarkert!
Egyetlen fura kérdésem lenne: van Önnek domonyvölgyi ismerőse?
Egyébiránt,bárhogy is volt: Gratula!
És sok sikert!