Szeretem az utcanévbokrokat. Nem az Akadémiatelep számozott útjaira gondolok, hanem a valamilyen logika szerint csoportba gyűjtött utcákra. Ebből is vannak azért egyszerűbbek, direktebbek. Mondjuk hét vezérről elnevezett bokrok Budapesten több helyen is vannak (néhol kiegészítve más vezérekkel) és ilyenek lennének a híres zsidómentőkről elnevezett rakpartok is. Vagy ott a Csata, Kartács, Tüzér, Röppentyű stb. utca a XIII. kerületben (bár az klassz csavar ez utóbbiban, hogy ott a Béke tér) és a sort hosszan folytathatnánk.

Nekem mondjuk jobban tetszenek azok az utcabokrok, amelyekben a neveknek tartalmilag semmi köze egymáshoz, de nyelvileg mégis kapcsolódnak. A XVI. kerületben a Farkas-halom utcái mind farkasosak: Farkasbab, Farkasfog, Farkasfa, Farkasszőlő; Sashalom egy részén pedig sasosak: Sasvár, Sasfészek, Sasszem. Biztos vannak trükkösebb, szellemesebb bokrok is (el tudnék mondjuk képzelni egy teljes történetet elrejtve egy környék utcaneveiben), aki ismer ilyet, írja meg!

Na de mindez csak arról jutott eszembe, hogy maestro1 az utcanévbokrok egy egészen új alkalmazására hívta fel a figyelmemet - hiszen a név egyben a környéket is meghatározhatja (bár azért a "híres emberesnél" van egy kis kétségem ezzel kapcsolatban):

 

Szia!

Már rég volt ingatlansaláta a blogodon, talán nem találtál témát? Na adok én neked! :)
Érden úgy tűnik, valamiféle fertőző kór szállta meg az ingatlanosokat, aminek egy konkrét tünete van: körülírják, csoportosítják az utcaneveket - meg is mondják meg nem is. Íme egy rövid válogatás:
Madár nevű utca: http://ingatlan.com/elado/csaladi_haz/Erd/Vocsok_u./4502792
Mégegy madárneves: http://ingatlan.com/elado/csaladi_haz/Erd/Hangulatos_kis_haz/4196487
Ráadás madaras: http://ingatlan.com/elado/csaladi_haz/Erd/Bibic_u./4066721
Folyó nevű utca: http://ingatlan.com/elado/csaladi_haz/Erd/4106082
Fa nevű utca: http://ingatlan.com/elado/csaladi_haz/Erd/4463653
És a kedvencem - Érd híres emberekről elnevezett egyik utcája: http://ingatlan.com/elado/csaladi_haz/Erd/4362952

Üdv: maestro1

 

Na persze nem akarom elmismásolni a kérdést: természetesen hamarosan lesz ingatlansálata és ingatlanoslecsó is - becsszó.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest utcanév érd várostervezés xvi. ker mátyásföld akadémiaújtelep

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr351886018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a katona fehérben 2010.04.01. 09:28:07

Gárdony érdekes ebből a szempontból, több utcanévbokra is van. Először is vannak római számokkal jelölt utcái (tisztára New York) I-től XIV-ig, virágneves bokra (Dália, Jázmin, Rezeda stb.), a tóparton halneves bokra, ami nem ritka a tóparti településeken (bár a Ponty, Keszeg, Csuka, Balin és társai mellé valahogy besurrant egy Cethal és egy Delfin utca is, amelyekből nem sok teremhet a tóban), és van egy kisebb fémbokor is (Arany, Ezüst, Vas, Bronz, Harang - és nem messze egy Gábor Áron utca, Réz utca persze pont nincs). Érdekesség még az egymással párhuzamos Moha és Páfrány utca, ami talán már Agárdon lehet.

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.01. 10:21:51

Mátyásföl felé, ahol a HÉV-sín elágazik, van egy vasút-bokor, többek között olyan utcanevekkel, hogy Talpfa köz. De a kedvenceim az identitászavaros utcanevek: Vaskő utca, Laposdűlő, Erdőspuszta... Most akkor dönte el, hogy micsoda!

adam182 2010.04.01. 10:25:35

közvetlen az akadémiaújtelep mellett ott a madárdomb csupa madárnevekkel!

Olgicsq 2010.04.01. 10:28:31

Zugloban van Francia, Mexikoi, Amerikai ut egymassal parhuzamosan, az utobbi ketto koze befert meg egy Kolumbusz utca, es ezeknek a vegen van az Ujvilag/Ujvidek utca is.

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2010.04.01. 13:42:59

Érden van a foglalkozás-bokor, mindjárt az autópálya lehajtónál: aknásznál kezdődik és tart egészen ötvösig, ráadásul az iparos utcáról nyílnak, és abc sorrendben :)

Vaandor 2010.04.01. 15:45:15

3. ker, Kaszásdűlő:
Zab, Búza, Kéve, Boglya, Kazal, Szérűskert és Kaszásdűlő utcák

Girhes Joe 2010.04.01. 16:55:36

@bonnie:
Érden nemcsak hogy van néhány ilyen bokor, hanem az egész város utcáinak 90%-át ilyen elv szerint nevezték el. Egy adott téma alkot egy "környéket", azon belül meg ábécésorrendben követik egymást az utcák, Ezért ha egy érdinek mondasz egy utcanevet, nagy valószínűséggel térkép nélkül is fogja tudni, hol van, akkor is, ha életében nem járt arra.
És hogy miért is írtam ezt le? Csak hogy jelezzem, az érdi ingatlanosok részéről ez a környék-megjelölés nem valami hülye hóbort, hanem a lehető legkőkeményebb racionalitás. :)

HoPe 2010.04.01. 17:04:57

Csepelen is vannak ilyenek:
Rakéta-Vénusz-Mars-Jupiter-Plútó-Tejút-Merkúr utca
Őz-Borz-Nyúl-Pinty-Mókus-Kondor-Zerge-Szajkó-Szarka-Fülemüle
És a Művek terültén a kedvencek (bár ezek nem igazi utcák):
Motortekercselő-Alumínium Hengermalom-Formaöntő-Bronzöntő-Egyedi Gépgyár utca stb.

mattheba 2010.04.02. 08:37:10

Pestszentimrén az új lakóparkok környékén vannak drágakövekről elnevezett utcák pl. Ametiszt és egy olyan utcacsoport, ami az elnevezőket is minősíti: Szántás, Vetés, Boronás :)

Stiel 2010.04.02. 10:38:32

Újpesten Tavasz-Nyár-Ősz-Tél utca van közel egymáshoz. Meg virágosak is vannak (Virág, Rózsa, Viola).

@sajt: jaja, az angyalföldi család-esküvő az jópofa. :)

Érd kertváros: Iparos, Fuvaros, Burkoló, Betonozó, Földmunkás... nem írom végig, több tucat van.
utcakereso.hu/map3/index.php?action=search&cityold=erd&size=3x2&scale=a1.0&distold=4&streetold=fuvaros&streetfixold=Fuvaros+u.&country=hu_uk&city=%C9rd&street=iparos&num=

Stiel 2010.04.02. 10:40:21

@bonnie: hopp, Érd már volt. Bocs. :)

Komplementer 2010.04.02. 11:34:05

Nemrég tudtam meg, hogy Budapesten van egy Futrinka utca is. Csupa erdei állat és növény utca van a környékén.

maestro1 2010.04.02. 13:30:15

@Nehogymaa: Engem csak az lepett meg, hogy a leírásban fa nevűt meg madár nevűt használnak. Pláne, hogy az ingatlan adatai között a legtöbbnél konkrétan meg is nevezik az utcát. Szokatlan megoldás, még akkor is, ha Érden így vannak elnevezve az utcák. És szerintem minden Érden kívül lakónak és a várost nem ismerőnek ez minimum furcsa :)

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2010.04.02. 15:07:59

@Gergő77: na ebből is látszik,h mennyire vagyok ott járatos...

MINE 2010.04.03. 19:04:20

Nézzétek meg Mezőkövesd térképét!
Középen a híres emberek-történelmi alakok, tőlük kiindulva balra fent lány nevek, jobbra fennt fiúnevek,aztán növények-virágok, majd gyümölcsök és állatok! :-) Sok-sok évvel ezelőtt amikor ott nyaraltunk, leesett az állam, mert én előtte még soha nem találkoztam ennyire tematikus utcanévkiosztással...
www.iranymagyarorszag.hu/terkep/mezokovesd

rimtom 2010.04.04. 02:02:51

Nálunk a focipálya környékén vannak ilyenek hogy Sport, Verseny és Futó utca... Nekem ez nem fura, itt lakom :)

minnifield űrhajós · https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz?ref=bookmarks 2010.04.04. 08:38:13

lőrinc, erzsébet-bélatelep.a hét vezér mindegyike álmostól töhötömig, aztány attila, koppány, megyer, alpár, örs, aba, nimród, lehel, avar stb...de kedvencem egymás mellett csongor és tünde utca.

Elégedetlen Tróger 2010.04.05. 23:11:10

a Millenáris környékén: Ezredes, Tizedes, Káplár utcák vannak, sőt Garas, Forint, Fillér, Pengő a másik bokor.
Ingatlansaláta tényleg lehetne megint, már hiányolom, mint régi olvasód.

Olgicsq 2010.04.07. 14:37:00

@Komplementer: a kedvenc pesti utcanevem a Mézeskalács tér. Ez a név önmagában megnövelte a lakás értékét a szememben, mikor kerestünk. :) Az utcanév ad bizonyos hangulatot az utcának.

Zombika 2010.04.08. 16:32:27

Aradi vértanúkat nem írta senki, pedig vidéken sok helyen van. Pesten a IV. kerület kertvárosi részén vannak ezek, bár kicsit össze-vissza, meg más '48-as nevek is vannak, pl. Görgey vagy Klapka

zozo6296 2010.05.11. 17:36:29

Hát csak elolvassátok még ezt=) Szóval Soroksáron olyan van h Micimackó utca azt hittem lefordulok a székről! =D
Tárnokon meg van Szabadság meg egyenlőség meg testvériség utca egymás mellett.
Törökbálinton meg felbaszom az agyam mert a Blaha Lujza utcából át lehet menni a Bajor Gizi u-ba.És egész TB ilyen névutcákkal van tele...
Meg kibuktam XI.ker-ben a Pajkos utcán....